Ujvári Ákos

Adalékok a jogos védelem és a védelmi berendezések viszonyának értelmezéséhez

 

 

A Btk. 29.§-ában szabályozott jogos védelemnek az ítélkezési gyakorlatban való megítélése számtalan elméleti és gyakorlati kérdést vet fel napjainkban. Természetes, hogy a címben foglalt kérdéskör csupán “egy szeletét” jelenti a felmerülő problémáknak, de úgy gondolom- figyelemmel a közbiztonságban észlelhető negatív irányú tendenciákra-, hogy az e problémakörben megjelenő okfejtések különös jelentőséggel bírhatnak a szóban forgó jogintézmény tekintetében.

 

Ha a támadás nem kezdôdôtt meg, és megkezdésének nagyon rövid idôn belüli veszélye nem áll fenn, nem lehet szó jogos védelemrôl. Nem értékelhetô tehát jogos védelemben elkövetett cselekményként, ha valaki például a tolvajok elleni védekezésnek azt a módját választja, hogy az ajtó kilincsén áramot vezet keresztül.(1)

A fenti-az ítélkezési gyakorlattal összhangban lévő okfejtés a maga általánosságában dogmatikai szempontból nehezen vitatható és vitatandó. Azonban a helyzet megítélésem szerint nem ilyen egyszerű. Az e vonatkozásban kialakult bírói gyakorlat rövid ismertetését követően megpróbálom felvázolni azt a konfliktust, amely e téren az egymással szembefeszülő társadalmi érdekekek megjelenéséből fakad.

 

A támadásnak, illetôleg a támadás közvetlen veszélyének objektív fennállása hiányában a jogos védelmi helyzet nem áll fenn. A magánlakás zavartalan használatához fûzôdô érdek védelmében a bûnelkövetés megelôzését, illetôleg annak megnehezítését szolgáló megoldások és mûszaki berendezések alkalmazása-az arányosság követelményére tekintettel-csak abban az esetben biztosítja a jogos védelem körébe esô büntetlenséget, ha azok mások életét, testi épségét vagy egészségét nem veszélyeztetik (BH 1995/685), ily módon rendelkezik a Legfelsőbb Bíróság a joggyakorlatot orientáló eseti döntésén keresztül. A szóban forgó kérdés hathatósabb vizsgálatához szükségesnek érzem a fenti határozat történeti tényállásának, valamint jogi indokolásának rövid ismertetését.

 

Az eset történései tömören a következôk: a vádlott a lakása ajtajának kilincsébe áramot vezet, hogy az ôt rendszeresen zaklató sértett a lakásba bejutni ne tudjon. A sértett egyik nem kívánatos látogatása során a kilincset megérinti, sérülés ôt nem éri, de a halálos eredmény bekövetkezésének a reális lehetôsége fennállott, így a vádlott terhére a Legfelsôbb Bíróság megállapíthatónak vélte az emberölés bűntettének kísérletét.

 

A formai ismérvei alapján bûncselekményt megvalósító védekezô tevékenység jogszerûsége kizárólag akkor vizsgálható, ha az már megindult, folyamatban lévô jogtalan támadás vagy a jogellenes támadás közvetlenül fenyegetô veszélyének leküzdésére irányul.

Az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezhetôségének távoli veszélye éppen ezért a Btk. 29.§. (1) bekezdésében foglalt jogos védelmi helyzetet nem alapozza meg.

 

A támadásnak, a támadás közvetlen veszélyének mindemellett objektíve kell fennállnia, ebbôl következôen aki csupán úgy véli, hogy pillanatokon belül támadás fog ellene irányulni, nincs jogos védelmi helyzetben, ha ez a feltételezése valóban téves. E vélt jogos védelmi helyzetre a Btk. 27. §. (2), (3) bekezdése szerinti, a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedésre vonatkozó szabályok alkalmazandók. (Ehelyütt csupán utalok rá, hogy véleményem szerint a vélt jogos védelem esetén a ténybeli tévedésre vonatkozó szabályok alkalmazandóak-Btk. 27. §. (1) bek.-szemben a Legfelsőbb Bíróság irányadó álláspontjával és egyben osztva Földvári gondolatmenetét(2).)

 

A védelmi cselekmény azzal a feltétellel jogos és megengedett, hogy az adott körülmények között a támadáshoz viszonyítva szükséges és arányos.

A 29. §. (2), (3) bekezdésében meghatározott ijedtséget, menthetô felindulást a jogtalan támadásnak illetve e támadás közvetlen veszélyének kell kiváltania.

 

Jelen esetben a vádlott már akkor áram alá helyezte lakása ajtajának kilincsét, mikor még ôt vagy a leányát, jogtalan támadás nem érte, és ilyen támadás közvetlenül fenyegetô veszélye sem állt fenn, ebbôl kifolyólag a 29. §. alkalmazása kizárt-hangzik a legfelsőbb bírósági érvelés.. De még arra sem volt alapos oka, hogy a jogtalan támadás fenyegetô veszélyét feltételezze, így a vélt jogos védelem alkalmazási feltételei sem állnak fenn.

 

A sértettnek a magánlakás zavartalan használatához fûzôdô érdekét és ebbôl adódóan személyi jogokat sértô magatartása személy elleni jogtalan támadásként értékelhetô, ezért az ezzel szembeni szükséges mérvû védekezés joga a vádlottat megillette. A vádlott azonban az elhárító mechanizmust már jóval a sértett látogatását megelôzôen müködésbe hozta, másfelôl élete nem forgott veszélyben, de a “védelmi rendszert” mégis olyképpen müködtette, hogy aránytalanul súlyosabb eredméy (halál) bekövetkezésének lehetôségét teremtette meg, mint amilyennel a késôbb valóban realizálodó támadás járt vagy járhatott volna. Ez az aránytalanság önmagában is kizárná a 29. §. (2), (3) bekezdésének alkalmazhatóságát, mivel, a támadás elhárítására való huzamos készülôdés miatt, ez esetben szóba sem kerülhet a rögtönös ijedtség, menthetô felindulás.

 

A fenti érvelés a következô zárótételnek volt lényegében az elôkészítése: a jogos védelem körén kívül esô, biztonsági, megelôzô tevékenységként fogható fel a vádlott cselekménye.

Az indokolás további része, napjaink egyre csak romló közbiztonsági helyzetére reagálva, a jövôbeni hasonló ügyekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat számára nyújt direkt módon útmutatást.

A közbiztonság romlása szükségessé teszi a jelzô, védô mechanizmusok kialakítását, azonban a bûnelkövetés megelôzését, illetôleg megnehezítését szolgáló megoldások és mûszaki berendezések alkalmazása-az arányosság követelményére figyelemmel- csak abban az esetben biztosítja a jogos védelem körébe esô büntetlenséget, ha azok mások életét, testi épségét vagy egészségét nem veszélyeztetik.

 

Ennek a követelménynek az örzött épület kerítésének, nyílászáróinak-halálos áramütésre alkalmas módon történô-feszültség alá helyezése nyilvánvalóan nem felel meg, még akkor sem, ha az ilyen akadály létesítésére az építmény, lakásbelsô-bárki által engedély nélkül meg nem közelíthetô-részében kerül sor. Hiszen a védett területre való behatolás nem csak jogellenes, hanem végszükség, egyéb körülmények esetén jogos is lehet, márpedig a jószándékúan közbeavatkozó személyek ilyen-elôre fel sem ismerhetô és mérhetô-veszélynek értelemszerûen nem tehetôk ki.

Másfelôl a védekezés csak az arányosság követelményein belül jogos, így e kereteken preventív eszközök hatása sem léphet túl.

 

Eddig tart a Legfelsôbb Bíróság terjedelmes indokolása. Azonban a közbiztonság említett rendkívüli ütemû romlása, szakmai körökben a Legfelsôbb Bíróság jelenleg irányadó álláspontjától gyökeresen eltérô véleményeket is felszínre hozott.

 

Az emberiséggel egyidős az a védelmi ösztön, amivel az óvatos ember a jogellenes támadásokra már in abstracto, a támadással való közvtelen fenyegetést megelőzően felkészül.

 

A bezárkozás, a bemenetel jogszerű módjának lehetetlenné tétele emberemlékezet óta olyan közismert figyelmeztetést jelent, melyet mindenki megért: a bemenet tilos és a tilalom-ellenes behatolás veszélyes. Ezekből kifolyólag tartja Székely János megfogalmazhatónak, hogy miután a keritésen keresztül jogtisztelő ember általában nem közlekedik, aki ilyen jogellenes behatolás során felnyársalja magát, akit a kutya összeharapdál az a saját bűncselekménye elkövetéséből háramló kockázatot köteles maga viselni. A bemászó tolvaj, mint jogtalan támadó nem igényelheti, hogy a jogosult tekintettel legyen rá, és “munkája” veszélytelenségét biztosítsa.(3)

 

Az itt megfogalmazottak felfoghatóak az ítélkezési gyakorlatban már fellelhető “a jogtalan támadó viseli a kockázatot”-tétel (BH 1996/292)(4) elvi tovább fejlesztéseként is.

 

Székely által ily módon megfogalmazott gondolatok nyilvánvalóan az absztrakció egy magasabb szintjén is érvényesek. A keritésen történő bemászás csupán szimbolizálja a jogtalan támadásoknak azt az esetét, mikor a jogos védelem gyakorlására jogosult személy nincs a jogtalan támadás helyszínén így a védelmi jogát már, vagy még személyesen gyakorolni képtelen.

 

Az ún. önlövő készülék (Selbstschuss, a lövési mechanizmust a jogtalan támadás váltja ki, anélkül, hogy a megtámadott tevékenységére szükség lenne) elismertnek volt tekinthető a német és az osztrák jogban a XIX. században, méghozzá abban az esetben, ha a tolvaj újabb behatolásának fenyegető veszélye fennáll és a nem-tolvaj szándékkal a területre lépő haramadik személy sérülése kizárható.

 

Székely által megfogalmazott kritikai álláspont szerint az, hogy az elhárítást jóval a várt támadás előtt előkészítették, nem változtat a védelmi cselekmény jogi megítélésén, hiszen a védelem hatékonnyá csak a támadás pillanatában válik.

 

Ez a gondolatmenet teljes mértékben összecseng Angyal Pál védelmi készülékekkel kapcsolatos állásfoglalásával: “Az önmüködő védelmi készülék-az ún. Selbstgeschoss, pl.:önmüködő fegyver, csapda, farkasverem-ha éppen a támadás váltja ki a müködését: közvetlen támadással szemben véd.” (5)

 

A Székely János szerint a védelmi berendezés alkalmazása elvileg már csak azért sem kifogásolható, mert a jog nem írja elő, hogy a jogos védelmet csak személyesen lehetne kifejteni.

 

 

Az idézett szerzô szavai erôs eszmei rokonságban állnak Jhering(6), múlt században megfogalmazott de nyugodt szívvel örökérvényűnek tekinthető gondolataival.

Nem volna szabad, hogy az ítélkezési gyakorlat a Btk. 29.§-ának a védelmi helyzetben lévőre nézve túlzottan szűk értelmezése folytán segítô kezet nyújtson ahhoz, hogy a “jogküzdelem jogellenes küzdelemmé váljék”, azáltal, hogy “a bûnös nyert oltalmat a megtámadott lett védtelen”.

 

Anélkül, hogy egzakt módon meg nem határozható fogalmak bevezetését tartanám szükségesnek a büntetőjog szigorúan merev dogmatikájába, meg kell állapítanom, hogy a jogos védelem azon jogintézmények körébe vonható, amelynek értelmezése során nem hagyható figyelmen kívül a jogtalan támadásokkal szembeni jogos védekezés lehetőségéről a társadalom tagjainak tudatában élő kép.

 

Ugyanis-Jhering szavaival élve-a polgárok természetes jogérzetét, hosszútávon figyelmen kívül hagyni nem lehet, ha mégis ezt kísérli meg az államhatalom, cserbenhagyja a sérelmeket jogtalanul elszenvedetteket és megköveteli polgáraitól saját joguk feláldozását a jogtalansággal szemben, akkor ezzel jogellenes küzdelemre sarkallja a társadalom tisztességes, jogért harcoló részét.

 

A fentiekkel ellentétben Borai Ákos(7) álláspontja a Legfelsôbb Bíróság által kifejtettekkel áll összhangban.

 

Borai szerint az életet, testi épséget veszélyeztetô védelmi berendezések alkalmazása során, az esetleges veszély távoli volta miatt, az elkövetô védekezési szándékának nincs büntetôjogi relevanciája, a jogos védelmi helyzet kizárható ebbôl a körbôl.

Az említett szerzô, a védelmi berendezést müködtetô személy büntetôjogi felelôsségét úgy vizsgálja, hogy figyelmen kívül hagyja azokat a körülményeket, melyek cselekményének társadalomra veszélyességét esetlegesen kizárhatná. Álláspontja szerint, a védelmi berendezést alkalmazó elkövetô alapvetôen szándékos elkövetés miatt felel (természetesen kivéve ez alól a szándékon túli eredményért való felelôsség eseteit). A támadás távoli veszélyére hivatkozással, a jogos védelem lehetôségének kizárásával a védelmi készüléket alkalmazó személy büntetôjogi felelôsségét ugyanolyan mértékben találja megállapíthatónak, mintha telkét, házát, vagyonát személyét folyamatos és ismétlôdô-különös részi törvényi tényállást megvalosító-támadások nem is érték volna.

 

Hasonló elvi alapokoról építkezve ugyanerre az álláspontra helyezkedik a Legfelsőbb Bíróság BH 2000/97. számú eseti döntésében. Eszerint: a több emberen elkövetett emberölés bűntettének a kísérletét eshetőleges szándékkal valósítja meg, aki az áram alá helyezett vezetékhálózatot a kertjébe telepíti azért, hogy gyümölcsösét a tolvajoktól megvédje, és ezáltal egy ember az áramütés folytán bekövetkező halálát okozza. Nem állapítható meg jogos védelmi helyzet, ha a jogtalan támadás vagy annak közvetlen veszélye hiányzik, és a szóba jöhető jelentéktelen, vagyon elleni támadás elhárítása nemcsak a jogtalan támadókat, de ártatlan személyeket is érint.

Az irányadó tényállás alapján jelen ügyben megfogalmazott, kizárólag a konkrét esethez tapadó jogi következtetések témánk szempontjából kevésbé juthatnak jelentőséghez, hiszen ebben az esetben a vádlottat a “védelmi készülék” elhelyezése, üzemeltetése során nem a jogtalan támadások elhárításának a szándéka, hanem az általa korábban a tolvajok tevékenysége miatt elszenvedett sérelmekből fakadó bosszú motiválta.

 

Ellenben, a fenti eseti döntésben az absztrakció magasabb szintjén kifejtett legfelsőbb bírósági érvelés a dolgozatomban felvetett probléma feltárásához segítséget nyújthat.

A Legfelsőbb Bíróság szerint, az adott esetben a jogos védelem a vádlott javára azért nem állapítható meg, mert olyan “önmüködő rendszert” létesített, amely nemcsak a közvetlen fenyegető jogtalan támadás esetén lépett müködésbe, hanem a támadás, illetve annak közvetlen veszélye létrejöttének a hiányában is folyamatosan, és ez alkalmas volt arra, hogy nemcsak jogtalan támadókat, hanem másokat, ártatlanokat is sértsen.

 

Álláspontom szerint ebből a gondolatmenetből egyszerű logikai művelet folytán a contrario következik, hogy az olyan önmüködő rendszer, amelyet kizárólag a jogtalan támadás, vagy annak a közvetlenül fenyegető veszélye hoz müködésbe a legfelsőbb bírósági érvelés szerint is megengedett.

Ilyen esetben a Btk. 29.§-ának vizsgálata nem tolható félre azzal, hogy a védelmi berendezést müködtető személy már a közvetlen fenyegetettséget megelőzően megteremtette a későbbi müködés feltételeit, hiszen hatékonnyá a berendezés csak a közvetlen fenyegetés, vagy támadás pillanatában válik.

Ilyenkor a következő “lépcsőfok”-a jelenleg érvényesülő joggyakorlat szerint-a jogtalan támadás és a védelmi cselekmény arányosságának a vizsgálata következhet.

A fenti érvelésemet a BH 1995/685. szám alatt megjelent-a dolgozat elején részletes elemzés alá vett-eseti döntés nem osztja.

 

A társadalomra veszélyesség kizártsága a jogos védelem megállapíthatósága folytán nyilvánvalóan függ attól a körülménytől, hogy az állandó birtoksértésben megjelenő valamely vagyon-,vagy személy elleni bűncselekmény kísérletét avagy nem büntethető előkészületét megalapozó magatartások mögött, milyen-a külvilágban is kifejezésre jutó és ezáltal a védelmi helyzetben lévő által észlelhető-tudattartalom, szándék húzódik meg a birtoksértô részérôl (vagyon avagy személy elleni támadásra készül-e).

 

Mindezekből kifolyólag számomra természetes, hogy önmagában ez a bizonytalansági tényezô eleve nem zárja ki a jogos védelmi helyzet létrejöttének megállapíthatóságát.

 

A korábban ismertetésre került, a gyakorlatban már részben érvényesülő elvek tükrében leszögezhetőnek vélem a következőket: nem terhelheti a jogtalan behatolás jogi minősítésének bizonytalanságából eredő kockázat a jogtalan támadással fenyegetett személyt, amennyiben a területére (lakásába) való behatolás jogellenességéről (jogtalanságáról), az adott körülményekhez mérten alaposan meggyőződött.

 

Ilyen esetekben, ha a jogos védelmi helyzet létrejöttét elfogadottnak tekintjük, az arányosság vizsgálata tekintetében a joggyakorlatban már gyökeret eresztett “támadó viseli a kockázatot”-tétel (BH 1996/292) nyomdokain haladva, megfogalmazhatjuk: a védelmi cselekményének az intézett, vagy a közvetlenül fenyegető jogtalan támadással szembeni arányossága szempontjából annak van jelentősége, hogy mi az a maximális sérelem amelyet a potenciálisan fenyegető támadás az adott körülmények között (ilyen értelemben relatíve) objektíve okozhat, vagy okozhatott volna. A Btk. 29. §-ának meghatározásánál alapulvett rendkívül kiélezett élethelyzetek esetén-ahol a jog áll szemben a jogtalansággal-ennél szigorúbb arányossági követelményszint nem támasztható a támadással fenyegetett személlyel  szemben.

(Természetesen nem elhanyagolható előkérdés, hogy egyáltalán jelentőséget kell-e tulajdonítanunk a joggyakorlat által kikényszerített, de a Btk. 29.§-ában nem szabályozott arányossági követelménynek, mely követelmény érvényesítését egyes szerzők a törvény szövegébe ütköző jogértelmezésként fognak fel(8). A dolgozat keretei e kérdés részletes feldolgozását nem teszi lehetővé.)

 

Összegzésként a védelmi berendezésekkel kapcsolatos álláspontom a következő:

 

A jogos védelem gyakorolhatóságának a mai joggyakorlathoz viszonyított kiterjesztése-pontosabban dogmatikai szempontból megfelelő értelmezése-kockázatossá teheti a bűnelkövetést.

 

Ekkor valóban érvényre juthat Löffler által a jogos védelem edukatív, generál preventív funkciójaként említett társadalmi értelemben vett haszon, miszerint ha e jogintézményt rendeltetésének megfelelően alkalmazza a judikatúra, és ez tudatosul a társadalom tagjaiban, akkor a jogos védelem intézményének a bűnelkövetések megelőzésében kiemelkedő jelentősége lehet, hiszen a jogtalan támadó minden esetben alappal tarthat egy erélyes, az állam által támogatott, tehát jogszerű védekezéstől.(9)

 

 

A védelmi berendezések útján gyakorolt jogos védelemnek nincsenek törvényben meghatározott többletfeltételei az általában gyakorolt jogos védelemhez képest.

 

A jogos védelem kizárása a támadás távoli veszélyére történő hivatkozással adott esetben dogmatikailag helyes lehet. De mindenképpen elvetendő a jogos védelemi helyzet elutasítása a támadás távoli veszélye címén, abban az esetben, ha az adott személy magatartása csupán arra irányul, hogy az őt későbbiekben közvetlenül fenyegető támadások elhárítására felkészüljön.

 

Ha a később jogos védelmi helyzetbe szorult megtámadott, korábban nem készülhetett fel a védekezésre, akkor megtámadása során már hiába kerül minden kétséget kizáróan jogos védelmi helyzetbe, a jog adta lehetőségével élni nem tud, a támadást elhárítani nem lesz képes.

 

Semmi problémát nem látok abban, hogy egy épeszű, személyét vagyonát féltő ember, már akkor előkészületet tesz egy jövőbeni nagy valószinűséggel bekövetkező támadás elhárítására, mikor az még nem fenyeget közvetlenül. Ezzel a magatartásával a későbbi jogszerű (mert már közvetlen fenyegetés alatti!) védekezése reális lehetőségét teremti meg. Erôt erőszakkal szemben csak akkor fog alkalmazni, ha az illetéktelen személy magatartása,-legalább-jogtalan támadással való közvetlen fenyegetés stádiumába lép.

 

A kérdés komplexitásához hozzátartozik, hogy, a védelmi berendezések (áram a kilincsben,-keritésben; csapdák stb.) vétlen személyek életét testi épségét is sérthetik, veszélyeztethetik. Ez való igaz. Azonban Székely szavaival élve: ”ne a kivételesre alapítsuk a fôszabályt!” Hiba volna a kivételes esetekre ráillő szabályozást a tipikus esetekre kiterjedően értelmezni. Hiba volna, vétlen személyek védelmére való hivatkozással eleve elvetni a jogos védelem lehetőségét, a jogtalan támadókkal szemben.

 

Álláspontom szerint külön bíralandó el az a helyzet, amikor a védelmi berendezés a jogtalan támadással közvetlenül fenyegetô bűnelkövető életét, testi épségét sérti vagy veszélyezteti (ekkor felmerülhet a jogos védelem kérdése), és külön az, ha a sérelem vétlen személyt ér (ekkor természetesen nem merülhet fel a jogos védelem kérdése). A jelenlegi ítélkezési gyakorlat ennek az evidenciának nem tulajdonít jelentőséget, a két fenti esetkört összemosva, mindkét esetben eleve kizárja a jogos védelem kérdésének vizsgálatát.

 

A Legfelsőbb Bíróság által érvényrejuttatott joggyakorlat-e körben-megszorítóan értelmezi a Btk. 29.§-ában rejlő lehetőségeket.

 

Célom a tanulmány megírásával e megszorító értelmezéssel szembeni érvek felmutatása volt, abban a reményben, hogy az ítélkezési gyakorlat legalább részben kimozdítható a vázolt probléma egyoldalú megközelítéséből.

 

 

Zárszóként talán csak annyit tudnék az itt leírtakhoz hozzáfűzni, hogy a jog mint az életviszonyokat szabályozó normatíve zárt rendszer sajátosságából fakadóan azzal a problémával kell szembesülnünk mindenkor, így nemcsak a fent vázolt esetben, hogy amint egy jogilag védendő érdeket ilyennek elismerünk, védünk, óvunk, ezzel egyidejüleg óhatatlanul kizárjuk, más az előbbi jogos érdekkel együttesen nem érvényesíthető, de szintén jogi védelemre szoruló érdekek érvényesülését. Ilyen esetekben az “érdekek harcából” az az érdek kerül ki győztesen, amelyet az arra hatáskörrel rendelkező államhatalmi szerv-az adott korban érvényesülő jogpolitikai elvárásoknak megfelelően-erre érdemesebbnek tart.

 

 

 

 

Jegyzetek

 

 

 

1. Földvári József: Magyar Büntetôjog Általános rész (Budapest,1997.) 139.o.

 

2. Földvári i.m. 164.o.

 

3. Székely János: Egy betöltésre váró joghézag (Magyar Jog, 1994/3) 163-165.o.

 

4. Az eseti döntés tömör lényege: a szükségesség, arányosság megítélésénél, nem a jogtalanság talaján álló támadó, hanem a megtámadott szempontjait kell elsôdlegesen értékelni, és a támadónak kell a kockázatot viselnie, vagyis azokat a következményeket, amelyeket a védelmi cselekmény okoz.

 

5. Angyal Pál: A Magyar Büntetőjog Tankönyve, Budapest, 1943. 36.o.

 

6. Rudolf von Jhering: Küzdelem a jogért (Jog és Filozófia 1998. Budapest, szerkesztette: Varga Csaba) 12-20.o.

 

7. Borai Ákos: A privátszféra védelme-elektromos árammal! (Ügyvédek Lapja, 1994/3) 31-40.o.

 

8. Osztom Székely álláspontját, amely szerint ha az arányosság követelményét érvényre kívánjuk juttatni a jogos védelem körében, akkor a jogos védekezés kizártá válik a személy elleni erőszakos vonásokat nem hordozó vagyon elleni bűncselekmények esetén, hiszen ilyenkor a szemben álló jogi tárgyak heterogenitása folytán nem lehet megállapítani milyen mérvű testi sértésben megnyilvánuló védekező cselekmény minősülhet arányosnak.(Székely János: Jogos védelem (IM tanulmánykötet, 1983.) 128-143.o.

 

9. Degré Lajos: Jogos védelem az anyagi büntetôjogban (Budapest 1910) 519.o.