Varga Péter

De castrensi peculio

(A katonai különvagyonról)

I. Bevezetés

1. A katonai különvagyonra vonatkozó forrásanyag a Digesta 49. könyvének 17. fejezetében található meg De castrensi peculio címmel. A katonai bűntető jog és a katonai végrendelet szabályai mellett a peculium castrense a katonákra vonatkozó harmadik nagy szabályanyag.

A peculium castrensére vonatkozó joganyag két szempontból is különlegesnek tekinthető a római jogban. Az egyik különlegessége, hogy a peculium castrenséről csak a katonáknál beszélhetünk. A másik, hogy a peculium castrense áttöri a pater familias tulajdonát képező családi vagyon alapvető szabályát.

A római család a pater familiasnak a többi családtag felett fennálló személyi és vagyoni hatalmára épülő intézmény. A családfő családtagok feletti személyi hatalma feleségével szemben a manusban[1], a férji hatalomban, míg a többi családtaggal szemben az apai hatalomban, a patria potestasban[2] testesül meg.

A pater familias vagyoni hatalmának lényege, hogy a családi vagyon a családfőt illeti, a családtagok által szerzett mindenféle vagyontárgy a pater familiasé lesz. Ezt az elvet tiszteletben tartva alakult ki a köztársaság idején az a szokás, hogy a családfő elvileg bármelyik hatalma alatt álló családtagjának, de tipikusan a családgyereknek ún. különvagyont, peculiumot bocsájtott a rendelkezésére, azért hogy azt kezelje. A peculium a családfő vagyonán belül bizonyos célra elkülönített alvagyon, amely a családgyerek vagy a rabszolga kezelésében áll. Emiatt a peculium még nem töri át a családfői vagyon vezérelvét, hiszen a peculium továbbra is a pater familias vagyona, csak azt a filius familias vagy a rabszolga kezeli. Mivel a peculium továbbra is a pater familias vagyona, ezért mindaz amit a családgyerek vagy a rabszolga a peculium keretében szerez, azt a családfőnek szerzi, továbbá a hatalomfő bármikor visszaveheti a peculiumot a családgyerektől vagy a rabszolgától illetve, ha a családgyerek vagy a rabszolga meghal a peculium visszakerül a pater familiashoz, mint saját vagyona. Tehát a peculium esetében öröklés sem következhet be[3].

Felvetődik a kérdés, hogy ha a peculium a családfő vagyonába tartozik, akkor miért gyökeresedett meg a jogban. A peculium azért vált általánossá mert kiválóan alkalmas arra, hogy a családfői vagyon szentségét nem sértve a pater familias kiaknázza a fia illetve a rabszolga vállalkozó kedvét és tehetségét. A családfő miközben vagyonilag semmit sem kockáztat, hasznot húzhat fia és rabszolgája ügyességéből és üzleti rátermettségéből. Bár idővel a családfő bizonyos esetekben perelhető volt a peculium keretében vállalt kötelezettségek erejéig, de ez még mindig nem jelentett teljes vagyoni felelősséget és nem szűntette meg a fiú és a rabszolga kiszolgáltatottságát a családfő iránt.[4]

2. A családfői vagyon elvét valójában a peculium castrense töri át ténylegesen, ugyanis a peculium castrense olyan különvagyon amit a filius familias katonáskodással szerzett. Azon túlmenően, hogy a peculium castrense áttöri a családfői vagyon elvét, míg a peculium nem, más különbségek is vannak a két intézmény között[5].

A peculium alanya lehet a családgyermek ( fiú és lány ), valamint a rabszolga, míg a peculium castrenséjé csak a családfiú. A peculium olyan vagyontárgyakból áll, amelyeket az apa bocsát a fia vagy rabszolgája rendelkezésére, míg a peculium castrensébe olyan dolgok tartoznak, amiket a fiú maga szerez meg. A peculiumba bármilyen vagyontárgy bekerülhet, a peculium castrensébe csak olyan, amit a fiú katonáskodással szerzett. A peculium feletti rendelkezési jog mindig is a családfőt illeti meg, míg a peculium castrensénél a rendelkezési jog a családgyereké. A peculium castrensét a fiú szabadon átruházhatja, illetve arról halála esetére szabadon végrendelkezhetik[6], míg a peculiumnál erre csak a pater familiasnak van joga. A peculium castrense peculium jellegét egyedül az mutatja, hogy ha arról a fiú nem végrendelkezik, halála után az apjáé lesz és nem mint örökség hanem mint a saját vagyona.

A peculium castrensénél a tulajdonból fakadó jogosultságok a családgyereket illetik meg, azzal a megszorítással, hogy a peculium castrensén a pater familiasnak haszonélvezeti joga van. Míg a peculiumnál ugyanezen jogok az apát illetik meg, csak olyan mértékben a fiút, vagy a rabszolgát amennyire azt az apa megengedi. A peculium castrensénél a fiút saját jogán illetik meg a tulajdonosi jogok, míg a peculiumnál ezek csak az apa vagy a tulajdonos nevében gyakorolt jogok.

3. A Digesta peculium castrenséről szóló fejezetében 20 fragmentum található, amelyek tartalmukat tekintve két kérdés köré csoportosulnak, az egyik a peculium castrense fogalma és jellege, a másik pedig a peculium castrense elidegenítése illetve öröklése. Ezért célszerű a forráselemzést is így kategorizálni.

A fejezetben található jogtudósi vélemények jó része a remekjogászok közül Ulpianustól és Papinianustól származnak. Noha a katonákra vonatkozó szabályokról van szó, mégis a források jó része ismert és a magánjogban jártas jogtudósoktól származik. A De re militari fejezetben speciálisan katonai kérdésekben megnyilatkozó jogtudósok közül csak Macertől találunk egyetlen egy töredéket. Ez érthető is, hiszen a peculium castrense kérdése a vagyonjogba tartozik, éppen ezért erről a vagyonjogban jártas jogtudósok tudtak véleményt mondani.

A remekjogászok közül hiányzik Gaius és Modestinus. Gaius[7] hiánya érthető hiszen már a De re militari fejezetben sem találkozhattunk vele, ezzel szemben Modestinus hiánya meglepő, egyrészt azért mert mint remekjogász ismerte a vagyonjogot, másrészt a De re militari fejezetben több kérdésről is véleményt nyilvánított, tehát a katonai jogban is jártas volt. Ezért némiképp érthetetlen, hogy ez a fejezet tőle miért nem tartalmaz véleményt, bár a Digesta egyéb helyein, elszórtan található a kérdéskörhöz kapcsolódó véleménye.

4. Ezen dolgozatot megelőzően már elemzésre került a katonai bűncselekményekre vonatkozó és a katonai végrendeletről szóló forrásanyag, most pedig a katonai különvagyonról szóló szabályok. Így a kisebb speciális szabályokat figyelmen kívűl hagyva feldolgozásra kerül a római katonákra vonatkozó teljes forrásanyag.

II. A peculium castrense fogalma és jellege

1. Macer a peculium castrense fogalmát a következőképpen határozza meg:

Castrense peculium est, quod a parentibus vel cognatis in militia agenti donatum est, vel quod ipse filius familias in militia adquisiit, qud, nisi militaret, adquisiturus non fuisset. nam quod erat si sine militia adquisiturus, id peculium eius castrense non est.

( D.49.17.11.- Macer )

Azt mondja, hogy a peculium castrense az a vagyon, amit a szülők vagy a vérrokonok a hadseregben szolgáló fiúnak ajándékoztak, vagy amit a fiú a hadseregben szerzett. Az aki nem katonáskodott nem lehet szerző, az amit nem katonáskodással szereztek nem lehet katonai különvagyon.

Ezzel a fogalommal Macer behatárolja a peculium castrensét mind alanyi, mind tárgyi értelemben. Alanyi értelemben azt mondja, hogy peculium castrensét nem szerezhet az, aki nem katona, míg tárgyi értelemben nem lehet peculium castrense az, amit nem katonáskodással szereztek. Látszólag ennek a fogalomnak ellentmond a forrás első fele, amelyben azt mondja a jogtudós, hogy peculium castrense az is, amit a fiú a szüleitől vagy a vérrokonaitól kapott. Az ellentmondás úgy oldható fel, ha a szülőktől vagy a vérrokonoktól kapott ajándék csak akkor peculium castrense, ha az a katonáskodással összefügg pl : fegyver, katonai ruházat stb.[8] Az ellentmondás ilyen úton történő feloldása azért is látszik helyesnek, mivel Macer a katonai jogban igen jártas volt, ezért nem valószínű, hogy tévedett volna a peculium castrense fogalmának meghatározásakor, oly annyira nem, hogy De re militari címmel könyvet is írt a katonai jogról.[9]

Tehát látható Macer megfogalmazása alapján, hogy egy vagyontárgy kétféleképpen kerülhet a peculium castrense körébe, egyrészt ha maga a fiú szerzi meg katonáskodása során, másrészt a szülők vagy a vérrokonok ajándékozzák a fiúnak katonáskodásával összefüggésben.

Természetesen a peculium castrense körébe, mint minden vagyon körébe nemcsak dolgok, hanem jogok és kötelezettségek is tartozhattak a rómaiaknak a vagyonról alkotott fogalma szerint.[10]

Érdemes külön is megvizsgálni a forrásban a cognatis szót, amely feltehetőleg posztklasszikus beszúrás lehet, mivel korábban az agnat[11] rokonság volt a római család alapja. Korábbi időkben valószínű azt is peculium castrensének tekintették, hogy ha az agnatusok adtak a fiúnak a katonáskodással összefüggésben valamilyen vagyontárgyat.

Ulpianus tovább szélesíti a peculium castrense fogalmát, amikor azt mondja:

Si mulier filio viri militi ad castrenses vel militares forte res comparandas reliquerit pecuniam, utique castrensi peculio ea quae comparantur adnumerari incipiunt.

( D.49.17.3.- Ulpianus )

Ha az asszony, férje katona fiára hagyja pénzét és ő azon tábori vagy aktív szolgálat alatt vagyontárgyakat szerez, ezek a vagyontárgyak beletartoznak a katonai különvagyonba.

Jól látható, hogy ez az eset nem fér bele a Macer által adott fogalomba, hiszen az asszony jelen esetben nem vérrokona a fiúnak és nem katonáskodással kapcsolatos dolgot hagy rá, hanem pénzt. A “mulier filio viri” azt kell jelentse, hogy az asszony nem áll a fiú apjának hatalma alatt, mert ha ott állna, akkor nem lehetne saját pénze, ugyanis a manusos házasságot kötött nőnek nincs saját vagyona, hiszen az egész családi vagyon a férjé.[12] Tehát az asszony önjogú kell, hogy legyen és nem a fiú anyjáról van szó, mert akkor a jogtudós nem hangsúlyozná ki azt, hogy a férje fia a katona. Már pedig ebben az esetben az asszony a fiúnak nem is vérrokona, közöttük sem agnat sem cognat rokonság nincs.

Ráadásul pénzt hagy a fiúra és nem is olyan vagyontárgyat, ami a katonáskodáshoz köthető, de ez csak akkor lesz peculium castrense, ha azon a fiú a tábori vagy az aktív szolgálat alatt vagyontárgyakat szerez.

Külön érdekessége a forrásnak, hogy a pénzen akár a tábori szolgálata, akár az aktív szolgálat alatt vásárol valamit az katonai különvagyon lesz. Tábori szolgálaton minden bizonnyal a katonai táborozást, illetve a kaszárnyákban töltött szolgálatot kell érteni, míg aktív szolgálaton a harci cselekményekben való részvételt. Mivel mindkét esetben a katonai státusz fennáll, ezért a megszerzett vagyontárgy peculium castrense kell, hogy legyen[13]. Például ha a katona az apja feleségétől kapott pénzen a kaszárnyában megvásárolja bajtársától annak rabszolgáját, ugyanúgy katonai különvagyon, mintha a csatát követően a harctéren bajtársától megvásárol egy az ellenségtől frissen zsákmányolt kardot.

Ugyancsak Ulpianus veti fel azt kérdést, hogy a feleség által a katona hatalomalatti férjnek felszabadításra átadott rabszolga beletartozik-e a férj peculium castrenséjébe:

Si militi filio familias uxor servum manumittendi causa donaverit, an suum libertum fecerit, videamus, quia peculiares servos et libertos potuit habere. et magis est, ut hoc castrensi peculio non adnumeretur, quia uxor ei non propter militiam nota esset. plane si mihi proponas ad castra eunti marito uxorem servos donasse, ut manumittat et habiles ad militiam libertos habeat, potest dici sua voluntate sine patris permissu manumittentem ad libertatem perducere. ( D.49.17.6.- Ulpianus )

Ha a feleség a katona hatalomalatti férjének ajándékoz egy rabszolgát, hogy szabadítsa fel, vajon a férj felszabadíthatja-e és a rabszolga vagy a libertinus beletartozik-e a peculium castrenséjébe. Sem a rabszolga, sem a libertinus nem tartozik bele a katonai különvagyonba, mert nem katonáskodás eredményeként szerezte. Pláne nem ha a feleség akkor ajándékoz a férjének rabszolgákat, hogy szabadítsa fel őket, amikor az már a tábort elhagyta. Sem a felszabadítás, sem a szabadság megszerzése nem történhet meg a fiú apjának beleegyezése nélkül.

A jogtudós véleménye egyértelmű, ha a feleség azért ajándékoz, hogy a hatalomalatti férj fölszabadítsa a rabszolgát, akkor sem a rabszolga, sem a libertinus nem lesz peculium castrense, hanem a fiú apjáé lesz, mert a fiú mint hatalomalatti mindent az apjának szerez és ezért a rabszolga felszabadításához az apa engedélye kell, még akkor is ha a fiú az ajándékozáskor katona volt, mert a rabszolgát nem katonáskodással szerezte. A manumissio csak a tulajdonos, jelen esetben az apa engedélyével történhet meg.[14] A felszabadított rabszolga a felszabadító

libertinusa lesz.

Pláne nem szabadíthatja fel a rabszolgát, ha a tábort már elhagyta. A tábor elhagyása kétféleképpen értelmezhető. Az egyik, hogy azért hagyta el a tábort, mert csatába vezényelték, a másik hogy azért hagyta el, mert leszerelt, azaz kilépett a szolgálatból. Itt a második esetről lehet csak szó, hiszen az első esetben továbbra is katona marad. A szövegösszefüggésből jól látszik, hogy a jogtudós azt az esetet kívánta kiemelni, amikor nyilvánvaló, hogy a rabszolga nem tartozik a peculium castrensébe. Ez akkor nyilvánvaló ha a fiú az ajándékozáskor már nem katona.

A következő forrásban Ulpianus tovább erősíti azt a communis opiniot, hogy csak a katonáskodással szerzett vagyon lehet peculium castrense:

Si forte uxor vel cognatus vel quis alius non ex castris notus filio familias donaverit quid vel legaverit et expresserit nominatim, ut in castrensi peculio habeat: an possit castrensi peculio adgregari ? et non puto: veritatem enim spectamus, an vero castrensis notitia vel affectio fuit, non quod quis finxit. ( D.49.17.8.- Ulpianus )

Ha a feleség, vagy vérrokon, vagy más személy akit a katona nem a táborból ismert, a fiúnak ajándékoz, vagy rá hagyományoz, vagy a filius familias tőle névleg megszerez, hozzátartozik-e a peculium castrenséhez ? Nem, az igazság úgy kívánja, hogy csak olyan dolgok tartozzanak oda, amelyekről tudható, vagy valószínűsíthető hogy katonáskodással szerezték, de azok nem, amelyeket csak szeretnénk.

A feleségről, illetve a rokonokról korábban írtak itt is irányadóak.[15] Érdekes a jogtudósnak a harmadik személyi körre vonatkozó megfogalmazása “ quis alius non ex castris notus”, akit nem a táborból ismer. Ez a meghatározás roppant lényegretörő, mert ha a táborból ismeri, akkor az is csak katona lehet, akit nem a táborból ismer az nem katona, vagyis az “akit nem a táborból ismer” egyenlő azzal “aki nem katona”.

Ha ezek a személyek a fiúnak ajándékoznak[16], rá hagyományoznak[17] valamit vagy valamit tőlük névleg megszerez nem tartozhat a peculium castrenséjébe. Névleges szerzés esete áll fenn, ha a felek színlelt szerződést[18] kötnek például egy személy szinlegesen eladja vagyonát a katonának, anélkül hogy arra irányuló akarat bármelyik félnél is fennállna, pusztán azért hogy vagyonát a hitelezői elől elvonja. Az ajándékozásnál és a hagyományozásnál a pater familias hozzájárulása kell, a színlelt szerződés pedig érvénytelen, semmis.

Végül Ulpianus azt mondja, hogy csak az tartozhat a peculium castrensébe amiről tudható vagy valószínűsíthető hogy katonáskodással szerezték, azaz legalább valószínűsíteni kell, hogy a dolog katonáskodás folytán illeti meg. Ha a valószínűsítés megtörténik, akkor vélelmezik azt, hogy a dolgot katonáskodással szerezték.

Ezt erősíti meg Papinianus következő fragmentuma, de ugyanakkor egy kivételt is megemlít:

Dotem filio familias datam vel promissam in peculio castrensi non esse respondi. nec ea res contraria videbitur ei, quod divi Hadriani temporibus filium familias militem uxori heredem extitisse placuit et hereditatem in castrense peculium habuisse. nam hereditas adventicio iure quaeritur, dos autem matrimonio cohaerens oneribus eius ac liberis communibus, qui sunt in avi familia, confertur. (D.49.17.16.- Papinianus )

A fiúnak adott vagy ígért ajándék nem tartozik a peculium castrensébe. Ezzel nem látszik ellentétesnek, hogy Hadrianus idején a katona fiú feleségétől örökségként birtokba vett, vagy örökölt vagyon a peculium castrensébe tartozott. Idegentől való öröklésnél a jog ugyanazt kívánta meg, mint hozománynál, amely a szabadok közösségére épülő házasság terheit könnyíti meg és összekötő kapocs az ősi családdal.

A jogtudós a communis opinio kimondásával vezeti be a jogesetet. Majd utána hangsúlyozza, hogy a feleségtől örökölt vagy örökségként birtokba vett vagyon Hadrianus rendelete szerint peculium castrensének minősül, ez nem ellentétes az általános szabállyal, de valójában még is az. Hiszen Ulpianus által az ezt megelőzően elmondottakkal ellenkezik. Ez két dologgal is bizonyítható. Egyrészt a kázus szerkezete is utal erre, hiszen Papinianus először mintegy megerősítésként kimondja az általános szabályt, majd közli Hadrianus rendeletét. Másrészt külön kihangsúlyozza, hogy ez Hadrianus idején volt így, ezzel utal arra, hogy sem előtte sem utána, viszont nem. Hadrianus privilégiumként megadta ezt a kedvezményt katonáinak.

Külön vizsgálandó a forrásnál az a megjelölés, hogy örökségként birtokba vett vagy örökölt vagyon. A jogtudós azért tesz különbséget, mert a fiú birtokba vehetett olyan vagyontárgyat is amiről azt hitte, hogy a felesége tulajdona volt és ebben a hiszemben elbirtokolta ezen vagyontárgy tulajdonjogát.[19] De örökségként birtokbavett vagyontárgynak minősül a hagyomány is, hiszen a hagyományos az örökhagyó különös jogutódja.

Elgondolkodtató a forrás utolsó mondata, amely párhuzamot von az idegentől eredő örökség és a hozomány között.

Papinianus az apa által a fiúnak visszaadott dolgokról a következőket mondja:

Pater militi filio reverso quod donat, castrensia peculii non facit, sed alterius peculii, perindo ac si filius numquam militasset. ( D.49.17.15- Papinianus )

Amit az apa visszaad katona fiának az nem peculium castrense, hanem másmilyen peculium, éppen olyan mint az amit nem katonáskodással szerzett.

Bár a tényállás nagyon szűkszavú, de arról az esetről van szó, amikor a hatalomalatti fiú a katonáskodással szerzett különvagyonát átadja az apjának, aki utóbb visszaadja azt neki. Erre mondja Papinianus, hogy a visszaadott vagyon már nem lesz peculium castrense. Azzal hogy a fiú a peculium castrenséjét apjának átadta, az elveszti peculium castrense jellegét és amikor az apa visszaadja azt a fiúnak az már ugyanolyan lesz, mint minden más peculium. A fiú nem rendelkezhet vele, mert az már apja vagyona lesz.

Majd Papinianus így folytatja:

Si stipulanti filio spondeat, si quidem ex causa peculii castrensis, tenebit stipulatio: ceterum ex qualibet alia causa non tenebit. Si pater a filio stipulatur, eadem distinctio servabitur.

( D.49.17.15.1-2.- Papinianus )

Ha a stipuláló fiú peculium castrense címén ígér valamit az apának, a stipulatio kötelez, egyébként más jogcím alapján nem kötelez. Ha az apa fiának stipulál ugyanez a különbség fennáll.

A stipulatio[20] a római mindennapok leggyakoribb ügylete volt. Szóbeli kérdés- felelet formájában létrejövő, egyoldalú, absztrakt szerződés volt. A feltett kérdésre a stipuláló valaminek a szolgáltatását ígérte. Egyoldalú volt, mert az aki ígért valamit csak adós, akinek ígérte csak hitelező volt. Absztrakt is volt, mert a szerződés kauzája magából az ügyletből nem derült ki. Csak a szerződő felek tudták, hogy a megígért összeget a stipuláló kölcsön, bérlet, vételár stb. jogcímén fizeti meg. A kezdetben szigorúan meghatározott szavakkal létrehozott stipulatio szigora enyhült és Leo császár rendelete óta bármilyen szavakkal megköthető volt az ügylet.

A forrásban szereplő stipulatio a felek megegyezésén alapuló fajtája ezen ügyletnek.[21]

Ha a fiú peculium castrense jogcímén ígér valamit az apjának az őt kötelezi, míg más jogcímen nem és ez fordítva is igaz. Ez azért van így, mert a fiú a peculium castrensével szabadon rendelkezhet, így ha arra stipulál az köti őt, míg ha egyéb jogcímen az azért nem, mert egyéb jogcímen olyan vagyona nem lehet amelyen rendelkezési joga van, mivel apja hatalma alatt áll és ugyanez fordítva is igaz.[22] Ha tehát az apa ígér ugyanezen jogcím alapján a fiúnak valamit ez köti őt, míg ha más jogcímen, akkor nem. Ha más jogcímen ígér, akkor olyan mintha saját magának ígérne saját vagyona terhére. Ha a fiú ígér más jogcímen az is olyan mintha az apa vagyonából ígérne az apának. Azaz az apa saját magával állna lekötelezésben, ami lehetetlen. Iyenkor a stipulatio függőben sem marad, hanem érvénytelenné válik.[23]

Majd a peculium castrensébe tartozó rabszolgáról azt mondja:

Servus peculii, quod ad filium spectat, ab extero si stipuletor aut per traditionem accipiat, sine distinctione causarum res ad filium pertinebit: non enim ut filius duplex ius sustinet patris et filii familias, ita servus, qui peculii castrensis est quique nullo iure, quamdiu filius vivit, patri subiectus est, aliquid adquirere simpliciter stipulando vel accipiendo patri potest, quae ratio suadet, ut, si ab ipso patre servus, qui ad filium pertinet, stipuletur ex quamcumque causa vel traditum accipiat, sic adquiratur filio res et stipulatio, quemadmodum si exter promosisset, quoniam persona stipulantis et accipientis ea est, ut sine differentia causarum quod per eum agitur emolumentum filii spectet. 4. Si servi pater usum fructum amiserit, cuius proprietatem in castrensi peculio filius habebat, planem proprietatem habebit filius. ( D.49.17.15.3.-4.- Papinianus )

Ha a fiú peculiumába tartozó rabszolga idegentől stipulatióval vagy traditióval megszerzett valamit, az a jogcímek különbségére tekintet nélkül a fiút illeti, ugyanis nincs kétszeres joga az apának a peculium castrensébeli rabszolgára a fiúval szemben, nincs joga míg a fiú él. A fiú az apának alá van rendelve, egyszerűbben megszerezhet valamit stipulatióval vagy az apától megkaphatja. A józan ész azt mondja, hogy ha az a rabszolga, aki a fiúé de az apánál van, ha traditióval vagy bármilyen más kauzából eredően stipulatióval szerez valamit, az a dolog a fiúé lesz, ha az idegen stipulatio alapján megígérte, mivel a rabszolga a azt a dolgot megszerző személyé, a kauzák különbözőségére tekintet nélkül az abból származó haszon is a fiút illeti. Ha az apa rabszolgán fennálló haszonélvezeti joga megszűnik, viszont tulajdonjoga a peculium castrenséből eredően a fiúnak van, akkor a teljes tulajdon a fiút illeti.

Nézzük meg először a forrás első mondatát. A fiú katonáskodással szerzett egy rabszolgát, aki stipulatióval vagy traditióval megszerez valamit. A stipulatiót már az előzőekben tárgyaltuk most nézzük meg a traditiót is. A traditio kezdetben csak az. ún. res nec mancipi, azaz a mancipatióval át nem ruházható dolgok átruházására volt alkalmas valamilyen jogcím alapján, úgy ahogy ezt Gaius is mondja.[24] Tehát a traditio egy tulajdonszerzési mód, amelyhez kell egy jogcím is, amiben a tulajdonátszállás realizálódik ( pl: adásvétel, kölcsön, csere stb.).[25] Iustinianus korára a formaságoktól mentes traditio teljesen kiszorítja a szigorúan formalizált mancipatiót, amely eredetileg a res mancipi, azaz a mancipálható dolgok átruházására volt alkalmas. Emiatt mondja Iustinianus, hogy a traditio mindenféle testi dolog átruházására használható.[26]

A forrás szerint ha a peculium castrensébe tartozó rabszolga stipulatióval vagy traditióval szerez idegentől valamit az a fiút illeti a jogcímek különbözőségére való tekintet nélkül, mert az apának nincs kétszeres joga, nincs joga míg a fiú él. Ez a mondat több kérdést is felvett: a jogcímek közül miért csak a stipulatiót és a traditiót említi a jogtudós, hiszen más jogcímeken is lehet tulajdont szerezni, további kérdés mint jelenthet az apa kétszeres joga és mit jelent az hogy a nincs joga míg a fiú él.

A forrás azért csak a stipulatiót és a traditiót említi mert ezzel az összes szerzési jogcím felsorolásra került. Ugyanis a traditio tulajdonszerzési mód, amelyhez még szükséges egy jogcím is. Miután a traditio a mancipatiót teljesen kiszorította, ezáltal az egyetlen származékos tulajdonszerzési mód lett, amellyel az ügyletkötések során egyetlen ősidők óta létező szerződési forma vetélkedhetett, a stipulatio. Tehát a jogtudós azt is írhatta volna, hogy bármilyen jogcímen szerzett dolog a fiút illeti.

Az “apának nincs kétszeres joga” szövegrész azt jelentheti, hogy ha a fiú nem hagyja a peculium castrensét másra, akkor a halála után az apáé lesz, tehát ez a joga az apának megvan, de míg a fiú él az apának nincsen semmilyen joga a peculium castrenséhez, azaz nincs kétszeres joga. Sőt egyáltalán nincs joga míg a fiú él, ha a fiú végrendelet nélkül hal meg, az apának akkor lesz joga a peculium castrensére.

Majd utána úgy folytatódik, hogy a fiú az apának alá van rendelve és egyszerűbben megszerezhet valamit az apától stipulatióval, vagy megkaphatja tőle.

A fiú az apa patria potestasa alatt áll, ahogyan ez már a bevezetőben le lett írva.[27] Az apától egyszerűbben úgy szerezhet meg valamit, ha az apa számára stipulál vagy neki ajándékoz valamit. Azonban már fentebb láthattuk, hogy ha az apa a fiú javára stipulál vagy ajándékoz, ez csak akkor érvényes ha peculium castrense címén történik, egyébként nem, mert a fiúnak egyéb jogcímen nem lehet vagyona, míg hatalomalatti mindent apjának szerez.

Majd azt mondja, hogy ha a fiú tulajdonában lévő rabszolga az apánál van és szerez valamit stipulatióval vagy traditióval, az a fiúé lesz, mivel a rabszolga is a fiúé.

Először is felmerül a kérdés, hogy a peculium castrensébeli rabszolga miért van az apánál.

Azért mert a peculium castrensébe tartozó rabszolgán az apának haszonélvezeti joga van, ezt mint újítást Iustinianus vezette be.[28] Tehát ez azt jelenti, hogy a peculium castrensébeli rabszolga használati és gyümölcsöztetési joga az apát illeti meg.[29]

Majd a jogtudós azt mondja, hogy az apa haszonélvezetében lévő rabszolga által szerzett dolgok és jogok a fiút illetik, mert ő a tulajdonos. Ez a döntés érdekes kérdést vet fel. Hiszen a haszonélvezeti jog lényegéhez tartozik, ahogy ez a paulusi meghatározásból kitűnik, a gyümölcsöztetési jog, azaz ami a haszonélvezetben lévő dolog hasznaként keletkezik az a haszonélvezőt kell hogy megillesse. Ezzel ellentétes állásponton van Gaius és Iustinianus is.[30]

A rabszolgán fennálló haszonélvezetnél feltehetőleg azért döntöttek így, mert a rabszolga jóval több hasznot hozhatott, mint a fizikai dolgok és ettől a jelentős haszontól nem akarták a tulajdonost elütni. Azonban, hogy még se üresítsék ki a haszonélvezeti jogot amit a haszonélvező vagyonának igénybevételével szerzett a rabszolga azt megkapta a haszonélvező.

A forrás utolsó mondata egybecseng az általános szabályokkal, ha a rabszolgán fennálló haszonélvezeti jog megszűnik a teljes tulajdon a fiút illeti, ha a rabszolga peculium castrenséjébe tartozik. A teljes tulajdon kifejezés magába foglalja a rabszolgát és minden hasznot, amit a rabszolga szerzett a haszonélvezeti jog megszűnése után.[31]

Ha a fiú meghal és nem készített végrendeletet a haszonélvezeti jog akkor is megszűnik, mert a rabszolga és minden általa szerzett vagyon az apáé lesz, mint saját vagyona a peculium castrense jellegéből adódóan.

2. Eddig azokat a kázusokat vizsgáltuk, amelyek a peculium castrense fogalmával és a peculium castrensébe tartozó vagyontárgyakkal foglalkoztak, most pedig nézzük meg, hogy a milyen jogai voltak a peculium castrenséből eredően a filius familiasnak.

A következő kázus nagyon lényegretörően fogalmazza meg a peculium castrenséből a filius familiast megillető jogokat:

…… cum filii familias in castrensi peculio vice patrum familiarum fungantur.

( D.14.6.2.- Ulpianus )

A filius familiast a peculium castrense esetében a családfő jogai illetik meg, azaz a fiút a peculium castrensénél családfőként kell kezelni, megilleti mindaz a jogosultság amelyeket a római magánjog a pater familiasnak biztosít.[32]

Tertullianus ezt a kérdést más oldalról közelíti meg, amikor a következőket mondja:

Miles praecipua habere debet, quae tulit secum in castra concedente patre. 1. Actionem persecutionemque castrensium rerum semper filius etiam invito patre habet.

( D.49.17.4.-1.- Tertullianus )

A katonának külön jogai vannak azon vagyontárgyakkal kapcsolatban, amelyeket a táborban apja engedélyével szerez. A fiút mindig megilleti a perlési kereset a katonai különvagyon dolgaira, még az apja akaratával szemben is.

Tertullianus megerősíti azt, hogy a katonának különjogai vannak azon vagyontárgyakkal szemben ami a peculium castrensébe tartozik. De a jogtudós még egy fontos elemmel megtoldja az elmondottakat, amit apja engedélyével szerez. Ellentmondás van ezen szöveghely és az eddig vizsgált kázusok között. Ugyanis a korábbiak az apai engedélyt egyáltalán nem említik. Kérdésként merül fel mi az oka annak, hogy Tertullianus eltér a communis opiniotól, nem valószínű, hogy azért teszi, mert ebben a kérdésben járatlan volna. Inkább arról lehet szó, hogy mint minden jogintézmény a peculium castrense is fokozatosan, bizonyos fejlődés ered-ményeként alakult ki. Feltehető, hogy Tertullianus korában a filius familias által a katonai táborban szerzett vagyontárgy csak akkor tartozott a peculium castrensébe, ha az apa engedélyezte.

Majd utána azt mondja, hogy a fiút mindig megilleti a perlési kereset a különvagyon dolgaira, még az apa akaratával szemben is. A perlési kereset azt jelenti, hogy a fiú a peculium castrensébe tartozó vagyontárgyat a tulajdonost megillető védelmi keresettel bárkitől vissza perelheti.[33] Ez lehet actio in rem, azaz egy bárki ellen irányuló kereset, vagy actio in personam, azaz csak meghatározott személy ellen indítható kereset.[34] A bárki ellen megindítható keresetek dologi keresetek, azaz a fiú bárki ellen índíthatja, aki zavarja őt a peculium castrensébe tartozó vagyontárgy szabad élvezetében vagy akinél a dolog van. A meghatározott személy ellen indítható keresetek kötelmi keresetek, amelyeket csak olyan személyek ellen indíthatja a fiú, akik vele valamilyen jogcím alapján kötelemben állnak.

Tehát megállapítható, hogy a fiú perlési joga a peculium castrense viszonylatában teljes, akár még az apa akarata ellenére is perelhet.

Ugyanarra a következtetésre jut Ulpianus is a következőkben:

Adoptivum patrem, quamdiu in potestate est in ius vocare non potest iure magis potestatis quam praecepto praetoris, nisi sit filius qui castrense habuit peculium: tunc enim causa cognita permittetur sed naturalem parentem ne quidem dum est in adoptiva familia in ius vocari. ( D.2.4.8.- Ulpianus )

Az adoptált apa, amíg hatalom alatt van, nem követelheti magának a vagyont a praetori rendelkezések szerint, de a fiú peculium castrenséjével rendelkezhet, amit a vér szerinti szülők nem szerezhetnek meg, csak az adoptáló család.

A forrás nem mondja meg, hogy az adoptált apa önjogú, vagy hatalom alatti, azonban az örökbefogadás módjából megállapítható, hogy az apa hatalomalatti volt. Adoptálni csak hatalomalattit lehet, ha az örökbefogadott önjogú, akkor csak arrogatioról lehet szó.[35] A gaiusi tankönyvhöz képest Iustinianusnál annyi változás található, hogy az arrogatio, azaz az önjogúak örökbefogadása már nem a nép előtt, hanem a császári engedéllyel történik.[36] Hiszen a népgyűlések már régen megszűntek, s ezzel az arrogatio is teljesen a magánszférába került, elvesztette minden közösségi jellegét.

Az örökbefogadott apa átkerül az örökbefogadó pater familias hatalma alá. De az adoptált apa a peculium castrenséjéről szabadon rendelkezhet[37], ha azonban nem rendelkezik róla, akkor a peculium castrensét nem a vér szerinti szülei, hanem az örökbefogadó család szerzi meg, mert az örökbefogadással bekerült az örökbefogadó agnatiojába, az adoptáló pater familias hatalma alá.

Mivel a forrás adoptált apát említ, tehát olyan személyt akinek feltehetőleg gyermekei is vannak, ezek az apával együtt nem kerülnek az örökbefogadó pater familias hatalma alá, hanem meg maradnak a jelenlegi családfő hatalma alatt, ha az apa önjogú lett volna, akkor gyermekei is hatalomalattivá válnának.[38] Ha a feleség manusos házasságot kötött, akkor marad a jelenlegi családfő hatalma alatt, manus nélküli házasságot kötött, akkor továbbra is önjogú lesz.

Paulus a filius familias elbirtoklásáról a következőket mondja:

……filius familias et maxime miles in castris adquisitum usucapiet.

( D.41.3.4.1.- Paulus ).

A filius familias különösen ha katona, amit a táborban szerzett, elbirtokolhatja[39]. Természetesen az elbirtoklással való tulajdonszerzéshez a jog által megkívánt feltételeknek fenn kell állnia. Gaius szerint az elbirtoklás befejezésével civiljogi tulajdon keletkezik.[40] A jogtudós pontosan meghatározza ennek feltételeit: szükséges a dolognak a XII. táblás törvényben meghatározott ideig[41] tartó birtoklása, a jóhiszeműség[42], a megfelelő jogcím és a dolog ne legyen elbirtoklásra alkalmatlan.[43] Iustinianus az elbirtoklás idejét ingóknál három évre, ingatlanoknál pedig 10 és 20 évre felemeli.[44]

Ulpianus a marasztalt katona peculium castrenséjéről a következők szerint nyilatkozik:

Si castrense peculium maritus habeat, in quantum facere potest condemnabitur, quia etiem non castrensibus creditoribus ex eo peculio magis est eum cogi respondere.

( D. 49.17.7.- Ulpianus )

Ha a férjnek katonai különvagyona van és marasztalják, az a leghelyesebb, ha a hitelezők csak a nem katonáskodással szerzett vagyonhoz férhetnek hozzá.

A peculium castrensének van még egy fontos jellemzője, hogy mentes a végrehajtás[45] alól. Ha a katonát marasztalják, akkor a hitelezők a katonai különvagyonhoz nem férhetnek hozzá. Hasonlóan nyilatkozik Gaius is a D. 29.1.17.1. –ben.

Az, hogy a katona vagyonának hitelezői nem férhetnek hozzá a peculium castrenséhez nem jelenti azt, hogy a peculium castrense eladásából származó vagyonhoz sem férhetnek hozzá. Ez derül ki Ulpianus következő kázusából:

Si filii familias bona veneant, qui castrense peculium habet, an separatio fiat inter castrenses creditores ceterosque, videamus. simul ergo admittentur, dummodo, si qui cum eo contraxerunt, antequam militaret, fortasse debeant separari: quod puto probandum. ergo qui ante contraxerunt, si bona castrensia distrahantur, non possunt venire cum castrensibus creditoribus. item si quid in rem patris versum est, forte poterit et creditori contradici, ne castrense peculium inquietet, cum possit potius cum patre experiri.

( D.42.6.1.9.- Ulpianus )

Ha a fiú a vagyonát eladja, a katonai különvagyon hitelezőit el kell különíteni a többi hitelezőtől, egyúttal odaengedni, hacsak össze nem keveredett az egyéb vagyonnal mialatt katonáskodott. Ha összekeveredett megadható arra a követelésre az elkülönítés amit tisztán elismer. Ha a fiú a peculium castrensét eladta nem lehet az a hitelezőké és éppúgy nem fordulhatnak az apa vagyona ellen sem, esetleg ellentmondhatnak, de a peculium castrensét nem kutathatják, mivel inkább az apával viaskodnak.

Ulpianus itt is alátámasztja azt, hogy a peculium castrense mentes a végrehajtás alól, tehát ahhoz a peculium castrense hitelezői nem férhetnek hozzá, de ha a fiú a vagyonát eladja, akkor a katonai különvagyon hitelezőit el kell különíteni és odaengedni a fiú vagyonához, a többi hitelezőt viszont nem. Ez azért van így mivel a fiú a peculium castrenséjével szabadon rendelkezhetett, tehát az annak a helyébe lépett vagyon a peculium castrense hitelezőit kell, hogy illesse. A fiú többi hitelezője legfeljebb ezután kaphat kielégítést, mert a fiúnak egyéb vagyona nem is lehet, mert mindent apjának szerez, ezért az egyéb hitelezőinek ki kell várniuk, hogy a peculium castrense helyére lépett vagyonból marad- e valami az ő kielégítésükre. Ha a fiú katonai különvagyona összekeveredett egyéb vagyonával, ami csak peculium lehet, akkor csak olyan követelésre adható meg a separatio, ami a peculium castrensét terhelte és a fiú elismer.

Ha a fiú eladta a peculium castrensét akkor a hitelezők nem szerezhetik azt meg és nem fordulhatnak az apa ellen sem, esetleg ellentmondhatnak és pereskedhetnek az apával de a peculium castrensét nem kutathatják.

Szintén Ulpianus mondja, hogy a peculium castrense esetében a senatus consultum Macedonianumot alkalmazni kell:

In filio familias nihil dignitas facit, quo minus Senatus consultum Macedonianum locum habeat: nam etiamsi consul sit vel cuiusvis dignitatis, senatus consulto locus est: nisi forte castrense peculium habeat: tunc enim senatus consultum cessabit.

( D.14.6.1.3.- Ulpianus ).

A fiú ellen senki sem tehet semmi érdemlegeset, csak annyit amit a s. c. Macedonianum szerint tehet, mégha mindjárt consul vagy más érdemes személy is, ha csak nem a fiúnak peculium castrenséje van.

A hivatkozott senatus consultum kimondta, hogy a fiú részére az apa életében tudta és beleegyezése nélkül folyósított pénzkölcsön az apa halála után sem peresíthető, kivéve a peculium castrensét.[46]

A jogtudós azt mondja, hogy senki még a konzul sem tehet többet a fiú ellen mint amit a senatus consultum megenged. Az pedig csak azt engedi meg, hogy az apa halála után a fiút a peculium castrense erejéig pereljék az apa életében de engedélye nélkül felvett pénzkölcsön erejéig.[47]

Tehát jól látható Ulpianus három jogesetéből, hogy a peculium castrense mentesítve van mind a fiú egyéb vagyonának, mind peculium castrenséjének hitelezőitől. Ha a fiú vagyonát eladja a peculium castrense hitelezői érdekében azok követeléseit elkülönítik és kielégíthetik, de ha már a peculium castrense összekeveredett az egyéb vagyonnal ők is csak akkor kaphatnak kielégítést, ha a fiú elismeri követelésüket. Mivel a fiú a peculium castrenséjével szabadon rendelkezhet, ezért a peculium castrensét annak hitelezői nem is szerezhetik meg és nem is kutathatják, fordulhatnak ugyan a fiú apja ellen, de az apa vagyonából nem kereshetnek kielégítést. Ha a fiú apja életében pénzkölcsönt vett fel az apa halála után a hitelezők csak a peculium castrense erejéig perelhetik, de kielégítést csak a peculium castrense eladásából származó vagyonból kereshetnek, mert maga a katonai különvagyon nem vonható végrehajtás alá.

Ulpianus szerint a peculium castrensét nem kell osztályra bocsájtani:

Si is qui bona collaturus est habeat filium peculium castrense habentem non cogetur utique peculium eius conferre. sed si iam tunc mortuus erat filius eius et castrense peculium habebit, cum morietur is cuius bonorum possessio petenda est: an conferre cogatur ? cum autem vindicari id patri non sit necesse, dici oportebit conferendum: non enim nunc adquiritur, sed non adimitur. amplius dico, et si institutus fuerit a filio heres nec dum adierit habeatque substitutum, quia non magis nunc quaeritur peculium quam nunc non alienatur, conferri debere. ( D.37.6.1.22.- Ulpianus )

Ha az, akinek osztályra bocsájtandó vagyona van, fiúi peculium castrenséje is van, azt nem köteles osztályra bocsájtani, ha utána meghal a fiú, amikor már a bonorum possessiót megkapta, köteles-e osztályra bocsájtani ? Mivel az apának nem feltétlenül szükséges magának vindikálnia a peculium castrensét, osztályra kell bocsájtania, mert anélkül nem szerezheti meg, ezenfelül a fiú örököse, vagy annak helyettese amit nem a peculiumból vagy nem átruházásból szerzett köteles osztályra bocsájtani.

Jelen jogeset több kérdést is felvett. Először is tisztázni kell, hogy mit jelent az osztályra bocsájtás. Az örökhagyó lemenői közül az emancipált fiúnak[48], a házasságot kötött lánynak, illetve később a leszármazónak az örökhagyótól életében ingyenesen kapott juttatást a hagyatékhoz hozzá kellett számolni ( osztályra kellett bocsájtani ) és a nekik jutó örökrészből az ingyenes juttatás értékét le kellett vonni.[49]

Itt a leszármazó osztályra bocsájtásáról van szó. A jogtudós egyértelműen leszögezi, hogy a peculium castrense nem osztályra bocsájtandó. Ha tehát a családgyerek kapott az örökhagyótól egy fegyvert ajándékba, akkor ezt nem kellett a hagyatékhoz hozzászámítani. Ha a fiú már örökössé vált, azaz megkapta a bonorum possessiót[50] és az apja szerzi meg a peculium castrensét azt már köteles osztályra bocsájtani, hiszen a fiú halálával a katonáskodással szerzett vagyon elveszti peculium castrense jellegét, a jogtudós még azt is hozzáteszi, hogy az apa nem köteles örökölni a fia után.[51]

Ha a fiú után nem az apa örököl, akkor ami a peculium castrense illetve amit átruházással szerzett azt nem kell osztályra bocsájtani. Bár a forrásban csak a peculium van megjelölve, de nyilvánvaló hogy azon peculium castrensét kell érteni. Azért mert a peculium az apa engedélyével a fiú használatában lévő különvagyon, amelyet az apa bármikor elvonhatott és azon a fiúnak soha nem is volt szabad rendelkezési joga.[52] De akkor még mindig felmerül a kérdés, hogy ha a fiú után az apa örököl akkor miért kell a peculium castrensét osztályra bocsájtani, míg ha más akkor miért nem ? Erre a választ a peculium castrense jellege adja meg, hiszen ha a katonai különvagyont az apa kapja meg, mivel az eredendően a családfői vagyon része volt, elveszti peculium castrense jellegét és mint minden más vagyont osztályra kell bocsájtani. Ezzel szemben ha más valaki örökli a peculium castrensét az megtartja katonai különvagyon jellegét és nem kell osztályra bocsájtani.

A forrás szerint mentes a collatio alól az átruházásból szerzett vagyon is. Ezen nyilvánvalóan a viszterhes átruházás során szerzett vagyont kell érteni, mert amiért ellenszolgáltatást nyújtottak azt nem kell osztályra bocsájtani. A collatio csak az örökhagyótól származó ajándékokra vonatkozik.

Paulus szerint a peculium castrense mentes a kötelesrész alól:

nam in bona castrensia non esse dandam contra tabulas filii militis bonorum possessionem divus Pius Antoninus rescripsit. ( D.29.1.30.- Paulus )

Antoninus Pius rescriptuma szerint a végrendelet ellenére való öröklés nem érvényesül a hatalomalatti peculium castrenséjénél. Az örökségből meghatározott rokoni körnek még végrendelet esetén is juttatni kellett, kivéve a katonai különvagyont. Tehát nem illette meg kötelesrész a leszármazót, ezek hiányában a szülőt, illetve turpis persona öröklése esetén a testvért, ha a fiú végrendeletettel másra hagyta a peculium castrenséjét.[53]

Ulpianus egy lopással kapcsolatos eset kapcsán a következőket mondja:

Idem dicendum est et in filio familias milite: nam ipse patri furti non tenebitur, servi autem sui nomine castrensis tenebitur, si patri servus furtum fecerit. Sed si filius meus, qui habet castrense peculium, furtum mihi fecerit, an possim actione utili adversus cum agere, videndum est, cum habeat unde satisfaceat, et potest defendi agendum. An autem pater filio teneatur, si rem eius castrensis peculii subtraxerit, videamus: et putem teneri: non tantum igitur furtum faciet filio, sed etiam furti tenebitur.

( D. 47.2.50.4.-6.- Ulpianus )

A katona fiú nem birtokolhatja, amit az apától lopott, a castrensébe tartozó rabszolgákat saját nevében birtokolhatja, ha a rabszolga az apától lop. Ha a fiam, akinek peculium castrenséje van lop tőlem, akkor utánképzett birtokkeresetet kapok ellene, mivel vagyonnal rendelkezik kártérítést fizethet és védekezhet. A fiú is az apa hatalma alatt van, ha az apa az ő peculium castrenséjét elragadja lopást követ el, lopott dolgot birtokol.

A katona fiú azért nem birtokolhatja amit az apától lopott, mert neki nem lehet saját vagyona, mindent amit szerez az apának szerzi, kivéve ez alól a peculium castrensébe tartozó vagyont, így az oda tartozó rabszolgákat is, a fiú saját nevében birtokolhatja[54]. A nem a katonai különvagyonba tartozó dolgoknál a fiú csak detentor lehet, a birtokos az apa lesz.[55] A jogtudós azt mondja, hogy a fiú a peculium castrensébe tartozó rabszolgát saját nevében birtokolja, ha a rabszolga az apától lop. Ez azt jelenti, hogy az apa felléphet fia ellen, mint a peculium castrensébe tartozó rabszolga “ tulajdonosa” ellen. Akkor is felléphet, ha a fiú lop tőle és utánképzett birtokkeresetet adnak ellene az apának. Azért utánképzett ún. utilis actiót[56] mert a fiúval szemben az apa nem kaphat keresetet, hiszen a fiú a katonai különvagyont kivéve nem rendelkezhet saját vagyonnal. Ez visszafelé is igaz, ha a fiú peculium castrensével bír és az apa azt elragadja tőle lopást követ el és ellene a fiú lopási keresettel felléphet.

Az apa a fiú kárára, illetve a fiú az apa kárára csak a peculium castrense keretei között követhet el lopást, mivel lopást elkövetni csak idegen dologra lehet, saját dologra nem.[57]

3. A peculium castrensébe tartozó rabszolgával több kázus foglalkozik, ebből kettő Modestinustól származik:

Servi, quos filius familias in castris quaesiit, non in patris familia computabuntur: nec enim pater tales filii servos manumittere poterit. ( D.40.1.17.- Modestinus )

A rabszolgák, amelyeket a fiú a táborban szerzett, nem az apa családját illetik, az apa a rabszolgákat nem szabadíthatja fel.

Azok a rabszolgák, amelyeket a fiú a táborban szerzett a katonai különvagyonába tartoznak, ezért neki azokon szabad rendelkezési joga van, quasi tulajdonosa ezen rabszolgáknak, ezért nem az apa családját illetik és mivel felettük a fiú gyakorolja a tulajdonosi jogokat ezért a manumissiora[58] az apa nem jogosult.

Servum a filio familias milite manumissum divus Hadrianus rescripsit militem libertum suum facere, non patris. Servus non manumissus libertatem consequitur is, qui ea lege distractus est, ut manumittatur intra tempus: quod superveniens, licet non manumittatur, faciet tamen libertum emptoris. ( D.37.14.8.-1.- Modestinus)

Hadrianus azt írja, hogy a fiú katona által felszabadított rabszolga a fiú és nem az apa libertinusa lesz. A törvényesen eladott rabszolga ha nem nyeri el a szabadságot, még ha ez idő alatt a felszabadító váratlanul megjelenik, ő már nem szabadíthatja fel, hanem csak a vevő.

A jogtudós azt írja, hogy a hatalomalatti fiú által felszabadított rabszolga a fiú libertinusa lesz. Természetesen itt a peculium castrensébe tartozó rabszolga felszabadításáról van szó, mivel a peculium castrense feletti szabad rendelkezés joga a fiút megillette, ezért a felszabadított rabszolgának ő és nem az apa lesz a patronusa. Utána Modestinus egy másik tényállást taglal. Itt a rabszolga tulajdonosa fel akarta őt szabadítani, de ez nem sikerült, feltehetőleg valamelyik a rabszolga felszabadítást korlátozó törvény ellenére tette ezt és azért nem sikerült neki.[59] Majd eladta a rabszolgát és utána elment a vevőhöz, hogy felszabadítsa azt, de ekkor már ez a vevő jogosultsága.

Kérdésként merülhet fel, hogy kinek van joga felszabadítani a rabszolgát akkor, ha a vevő csak bonitár tulajdonosa lesz a rabszolgának. Ugyanis ha a rabszolgát nem mancipatióval[60], hanem traditióval ruházták át, akkor a vevő nem lett civiljogi tulajdonosa, hanem csak bonitár tulajdonosa lett, mivel a tulajdonátruházásnál formahiba történt. Ilyen esetben a bonitár tulajdonosnak van joga a felszabadításhoz.[61]

Itt feltehetőleg a vevő csak bonitár tulajdonos lett hiszen az eladó utóbb elment, hogy a vevőnél újra felszabadítsa a rabszolgát, valószínű azért mert ő volt annak civiljogi tulajdonosa és azt hitte hogy még a manumissiot elvégezheti.[62]

Ulpianus a peculium castrensébe tartozó rabszolga felszabadításával kapcsolatban ugynazon a véleményen van, mint Modestinus:

Plane si filius familias miles esse proponatur, non dubitamus, si castrensis peculii ancillam manumiserit, competere ei hoc ius: est enim patronus secundum constitutiones nec patri eius hoc ius competit. ( D.23.2.45.3.- Ulpianus ).

Kétségtelen, hogy a filius familias a peculium castrensébe tartozó rabszolganőjét felszabadíthatja, a patronatust a császári rendeletek a fiúnak és nem az apának biztosítják.

Ebből az újabb forrásból jól látszik, hogy a peculium castrensébe tartozó rabszolgák felszabadításának joga és a ius patronus a jogtudósok communis opiniója szerint a fiút illette meg, még akkor is ha a rabszolgának csak bonitár tulajdonosa volt.

Szintén Ulpianustól származik a rabszolgafelszabadítással kapcsolatos következő kázus:

Proponebatur filius a patre de castrensi peculio servos comparasse eosque a patre manumittere rogatus, cum heres esset ab eo institutus: quaerebatur, si se abstinuisset paterna hereditate eosque manumisset, an miscuisse se paternae hereditati videatur. dicebamus, nisi evidenter quasi heres manumiserit, non debere eum calumniam pati, quasi se miscuerit hereditati. ( D.29.2.42.3- Ulpianus )

A fiú a peculium castrenséjéből átad az apának egy rabszolgát és az apa felszabadításáról rendelkezik. Ez a jog az örököst illeti. Ha a fiú megkapja az apai örökséget, akkor az összekeveredik a saját vagyonával és úgy tűnik, mintha a rabszolgát az apa örököse szabadítaná fel, de az apa ármánykodása nem elfogadható.

Itt arról van szó, hogy a fiú átad egy rabszolgát az apának, aki azon nem szerez tulajdonjogot, még is felszabadítja azt. Az apa meghal és a fiú mint az apa örököse megszerzi az apa vagyonát, amelyik összekeveredik az ő saját vagyonával és most már úgy tűnik ,mintha az általa átadott rabszolgát ő mint az apa örököse szabadította volna fel. De az apa ármánykodása révén a rabszolga nem lesz szabad, mivel felette a fiúnak van rendelkezési joga.

4. Összegezve a peculium castrense jellegéről és ezzel kapcsolatban a hatalomalatti fiút megillető jogokról írtakat a következőket állapíthatjuk meg.

A peculium castrensébe beletartozott mindaz a vagyon, amit a családgyerek katonáskodása alatt szerzett függetlenül attól, hogy azt a táborban vagy csatában szerezte, továbbá voltak olyan korszakok, amikor a szülőktől és a vérrokonoktól kapott katonáskodással kapcsolatos vagyon is beletartozott. Látható, hogy amikor az állam érdekei megkívánták a császárok megengedték azt, hogy olyan vagyon is a peculium castrensébe tartozzon, ami egyébként nem volt odasorolható.

A katonai különvagyonról a filius familias szabadon rendelkezhetett mind élők között mind pedig halál esetére. Sőt a peculium castrensére keresetet is kapott, továbbá nem volt köteles azt osztályra bocsájtani és érvényesült a senatus consultum Macedonianum is. A fiú peculium castrensére még az apa ellen is kapott lopási keresetet.

III. A peculium castrense öröklése és megszerzése

1. Ulpianus a végrendelet nélkül elhalt családfiú peculium castrenséjéről az alábbiakat mondja:

Filii familias militis si peculium apud patrem remansit sine testamento filio defuncto, pater ipsi heres non fit, sed tamen heres is fiet, quibus filius fuit.

( D.49.17.1.- Ulpianus )

Ha a katona családgyerek végrendelet nélkül hal meg, a peculium castrenséje az apjáé lesz, az apa saját maga után nem lesz örökös, de mégis a fia örököse lesz.

Elsőre furcsának tűnhet Ulpianus megállapítása, hogy az apa saját maga után nem lesz örökös, de még is a fia örököse lesz. Ez a mondat jól mutatja a peculium castrense jellegét. Ugyanis ha a fiú nem készít végrendeletet, akkor a peculium castrensénél érvényesül a különvagyoni jelleg, az hogy valójában olyan vagyontömegről van szó, ami az apa vagyonának a része. Ezért mondja a jogtudós, hogy az apa nem lesz saját maga örököse.

Kérdésként merül fel, hogy miért mondja azt, hogy az apa még is a fiú örököse lesz. Azért mert, bár formailag nem a fiú örököse, mivel a peculium castrense alakilag az apa vagyonába tartozik, valójában még is a fiú egyetemes jogutódja lesz[63]. Ha a fiú nem készít végrendeletet akkor az apa bonorum possessiót kérhet a praetortól, ha a peculium castrensét adósság terheli azt az apának kell megfizetnie.

Ugyanezt fogalmazza meg Ulpianus a következő töredékben is:

Si filius familias miles decesserit, si quidem intestatus, bona eius non quasi hereditas, sed quasi peculium patri deferentur: si autem testamento facto, hic pro hereditate habetur castrense peculium. ( D.49.17.2.- Ulpianus )

Ha a katona családgyerek meghal, de végrendeletet nem készít, a vagyona nem olyan mintha örökség lenne, inkább olyan különvagyon ami az apjához kerül, de ha végrendelet van, akkor a peculium castrense örökségnek minősül.

Ugyancsak Ulpianus tárgyalja azt az esetet, amikor a fiú apja javára végrendelkezik:

………sed et si filius familias putans se patrem familias testamentum fecerit, deinde mortis tempore pater familias inveniatur, non potest bonorum possessio secundum tabulas peti. sed si filius familias veteranus de castrensi faciat, deinde emancipatus vel alias paterfamilias factus decedat, potest eius bonorum possessio peti. sed quis utroque tempore testamenti factionem habuerit, medio tempore non habuerit, bonorum possessio secundum tabulas peti poterit. (D.37.11.1.8.- Ulpianus )

Ha a becsületes fiú az apa javára végrendelkezik és azután a fiú halála ideje alatt az apa megszerzi a hagyatékot, akkor nem kapja meg a bonorum possessio secundum tabulast. De ha a fiú veterán és a peculium castrenséjét az emancipált fiú vagy más pater familias megszerzi az apa a bonorum possessiót megkapja. De ha ebben az időben mindkét végrendelkezési joggal bír, később nem bír, akkor a bonorum possessiót megkapja.

Tehát ha a fiú az apára hagyja a peculium castrenséjét és azt az apa birtokba is veszi, akkor nem kap bonorum possessiót[64] a praetortól, mert nincs rá szükség. Viszont ha a fiú veterán volt és a hagyatékát egy emancipált fiú[65] vagy egy másik családfő veszi birtokba, akkor az apa megkapja a bonorum possessiót, hiszen ő a fiú örököse.

Ha a fiú halálakor mindkét végrendelkezési joggal bír, az aktívval és a passzívval is, tehát maga is készíthet végrendeletet és örökölhet is, de később már nem rendelkezik végrendelkezési képességgel, akkor is megkapja a bonorum possessiót, mert a halál pillanatában nyílik meg az öröklés, ezért ez az időpont az irányadó.

Szintén Ulpianustól származik a következő kázus is:

Miles filius familias a commilitione vel ab eo , quem per militiam cognovit, heres institutus et citra iussum patris suo arbitrio recte pro herede geret. ( D.49.17.5.- Ulpianus )

Ha a hatalomalatti katona bajtársától vagy valaki mástól katonaként szerez, azt az örököse szerzi meg közvetlenül, az apa akarata nélkül is.

Ha a katona bajtársától vagy valaki mástól a katonáskodás során vagy azzal összefüggésben szerez meg dolgokat, akkor ezek a peculium castrensébe tartoznak és azt az örököse kapja, mivel a fiú a katonai különvagyonáról szabadon végrendelkezhet, az apja akarata ellenére is.

Ulpianus tehát újfent megerősíti, hogy milyen dolgok tartoznak peculium castrensébe és hogy arról a fiú szabadon végrendelkezhet az apa akarata ellenére is.

Ugyancsak Ulpianus vizsgálja azt, hogy mi lesz a sorsa a katonai különvagyonnak, ha a fiú házon kivüli örököst nevez ki:

Proponebatur filius familias miles testamento facto extraneum heredem scripsisse, patre deinde superstite decessisse, pater deliberante herede instituto et ipse diem functus, deinde heres institutus repudiasse hereditatem. quaerebatur, ad quem castrense peculium pertineret. dicebam castrense peculium filii familias, si quidem testatus decessit, quasi hereditatem deferri heredi scripto, sive extraneum scripsit heredem sive patrem. sed cum nihil de peculio decernit filius, non nunc obvenisse patri, sed non esse ab eo profectum creditur. denique si servo filii castrensi libertatem pater adscripserit moxque filius vivo patre defunctus sit, non impeditur libertas. unde Marcellus putat necessarium quoque heredem servum filii peculiarem patri existere posse, si filio pater supervixerit. idem referebam et si rem peculiarem filii pater legaverit: nam eodem casu, quo libertatem competere diximus, legatum quoque vel debebitur vel impedietur. quibus ita praemissis et in proposito dicebam, cum heres non adiit hereditatem , retro peculium patris bonis accessisse: unde posse dici etiam aucta patris bona per hanc repudiationem. nec est novum, ut ex postfacto aliquis successorem habuisse videatur. nam et si filius eius, qui ab hostibus captus est, decesserit patre captivo vivo, si quidem patrem regrederetur, quasi filius familias peculium haberet: enimvero si ibidem pater decesserit, quasi pater familias legitimum habebit successorem, et retro habuisse creditur eius successor ea quoque, quae medio tempore filius iste quaesiit, nec heredi patris, sed ipsi filio quaesita videbuntur.

( D.49.17.9.- Ulpianus )

A katona fiú végrendeletében házonkivüli örököst nevez ki és a fiú még meghal apja életében. Ha az apa az örökös meggondolási ideje alatt meghal és az örökös az örökséget visszautasítja, halála napján az apa megszerzi az örökséget. Meg kell nézni hogy ez a peculium castrensére vonatkozik-e ? A peculium castrense a fiúé, ha a végrendeletben örököst jelöl vagy az extraneusé vagy az apjáé lesz. Ha a fiú úgy dönt, nem lesz az apáé de semmi esetre sem lesz a hitelezőé. Ha a fiú katonai különvagyonába tartozó rabszolga szabadságához az apa hozzájárult, ezután a fiú még apja életében meghalt, ez nem akadálya a szabadságnak, ha a fiú az apát túléli, ez viszont akadálya a szabadságnak. Marcellus úgy véli ahhoz, hogy a fiú rabszolgája örökölje a peculium castrensét, az apa jóváhagyása kell, ha a fiút az apa túléli. Ugyanez a döntés ha a fiú a peculium tárgyait az apára hagyományozza, ugyanez a helyzet a szabadság megszerzésénél, ami hagyományként megadatott és visszatartatott, amit így jutalomként és előzetesen megadtak, mivel az örökös nem kapja meg az örökséget, a peculium az apa vagyonába visszaegyesül, növeli az apa vagyonát a visszautasítás miatt, ha utána a fiú mást tesz jogutódjává és ráhagyja az örökséget, tehát nem az apa örököse szerzi meg, hanem inkább a fiú által kinevezett.

Ulpianus részletesen tárgyalja házonkivüli örökös kinevezése esetén az összes variációt.

Azzal kezdi, hogy a katona fiú házonkivüli örököst nevez ki és a fiú még meghal apja életében. Ha az apa az örökös meggondolási ideje alatt meghal és az örökös az örökséget visszautasítja, a fiú halála napján az apa megszerzi az örökséget.

Házonkivüli örökösök azok, akik nem álltak az örökhagyó hatalma alatt. Az ilyen személyeknek a praetor 100 nap gondolkodási időt adott, hogy elfogadják-e az örökséget vagy sem.[66] Jelen esetben az örökös visszautasította az örökséget, ezért a végrendelet megdőlt[67], mivel a fiúnak az apa a törvényes örököse, ezért az örökség az apáé lesz, még hozzá a fiú halála napján, mivel a végrendelet a visszautasítással megdőlt és úgy kell tekinteni, mintha meg sem írták volna. Az apa pedig mint a fiú szükségképpeni örököse a fiú halála pillanatában örökössé lesz.

Aztán felteszi a kérdést, hogy ez a peculium castrensére vonatkozik-e. A fiúnak, a korábban leírtak szerint csak egy fajta vagyona lehetett még Ulpianus korában is, a peculium castrense. Ám Iustinianus idején már a fiú a nem az apjától szerzett vagyonnak megkapta a tulajdonjogát, de a haszonélvezete az apát illette. Ezért bizonyos, hogy a forrás ezen része posztklasszikus beszúrás. [68]

A peculium castrensével kapcsolatban Ulpianus megerősíti a communis opiniót, azaz a fiú azt akár az extraneusra, akár az apjára hagyhatja, de ha úgy dönt, akkor az apáé sem lesz, de nem lesz a hitelezőé sem, hiszen a fentebb már leírtak szerint a katonai különvagyon nem vonható végrehajtás alá.

Majd azt mondja, hogy ha a peculium castrensébe tartozó rabszolga felszabadításához az apa hozzájárult, de a fiú még a felszabadítás előtt, az apa életében meghal, ez nem akadálya a szabadságnak, még hozzá azért nem, mert a rabszolga az apa vagyonába kerül vissza és mint tulajdonosa megadhatja neki a manumissiót. De ha a fiú az apát túléli, akkor a rabszolga az apa engedélye folytán nem lesz szabad, mivel ő már semmiféleképpen nem lehet az apáé és a fiú a peculium castrenséről szabadon rendelkezhet.

Ezt követően a jogtudós Marcellusra hivatkozik, aki szerint, ha a peculium castrensét a fiú rabszolgájára hagyja, a rabszolga örökléséhez az apa jóváhagyása kell. Ez csak akkor van így, ha a fiú a végrendeletben nem szabadította fel a rabszolgát, mert akkor a rabszolga a hagyatékot nem szerezheti meg, csak akkor, ha ehhez az apa hozzájárult, de ha a fiú a végrendeletben először felszabadítja a rabszolgát, majd örökösévé nevezi, akkor nem kell az apa hozzájárulása, mert a fiú halálával a rabszolga szabad és örökös is lesz[69]. Iustinianusnál a forráspélda esetén sem kell az apa hozzájárulása, mivel a rabszolga még ha a fiú végrendeletileg nem is szabadította fel, csupán örökössé nevezte, akkor is a fiú halálával megszerzi a szabadságot és az örökséget is.[70]

Továbbá ugyanúgy az apa engedélye kell a manumissióhoz, ha a fiú az apára hagyományozza a rabszolgát. Itt kérdésként merülhet fel, hogy van-e különbség e között és azon eset között, amikor a fiú nem készít végrendeletet vagy az megdől vagy a házonkivüli örökös visszautasítja az örökséget, mert a peculium castrense, akkor is az apáé lesz. Csak annyi különbség van, hogyha a fiú az apára hagyományozza a rabszolgát, akkor az apa hagyomány jogcímén lesz annak tulajdonosa, míg az utóbbi esetekben, ahogy a jogtudós is írja, a rabszolga visszaegyesül az apa vagyonába.

Végül pedig azt mondja, hogy ha az extraneus még a fiú életében visszautasítja a leendő örökséget, ha a fiú mást nevez ki örökösül, akkor ő fogja az örökséget megszerezni és nem az időközben elhalt apa örökösei.

Pomponius is megerősíti, hogy a fiú halálakor, végrendelet esetén, nem az apa kapja a fiú peculium castrenséjét:

Constat nec patribus aliquid ex castrensibus bonis filiorum deberi.

( D.49.17.10.- Pomponius ).

Papinianus a rabszolga felszabadításával kapcsolatban visszautal Hadrianusra:

Divus Hadrianus rescripsit in eo, quem militantem uxor heredem instituerat filium, extitisse heredem et ab eo servos hereditarios manumissos proprios eius libertos fieri.

( D.49.17.13.- Papinianus ).

Ha a katona felesége a fiút teszi örökössé, a hagyatékban lévő és a végrendeletben felszabadított rabszolgák, az örökhagyó halálával saját felszabadulásuk révén szerzik meg a szabadságot.

A forrásban közölt jogi megoldás posztklasszikus beszúrás lehet. Ugyanis Iustinianus rendeletéig ( Inst.2.9.1. ) a hatalomalatti fiú mindent atyjának szerzett, kivéve a katonai különvagyont. Éppen ezért, Hadrianus idején még, ha a katona felesége a hatalomalatti fiút tette örökössé, akkor az mindent a pater familiasának szerzett. Iustinianus rendelte el, hogy a nem az apa vagyona révén szerzett vagyon a fiút illesse és csak haszonélvezete legyen rajta az apának.

További feltétel a jogesetnél, hogy a feleség önjogú legyen, mert ha manusos házasságot kötött, akkor ő is a fiú pater familiasának hatalma alá került és mindent annak szerez, azaz nem lehet saját vagyona, amiről végrendelkezne.

Tehát, ha az önjogú feleség a végrendeletben a hagyatéki rabszolgáknak szabadságot adott, akkor halálával a rabszolgák saját jogon megszerzik a szabadságot.

Ugyancsak Papinianus mond véleményt a hadifogságban meghalt hatalom alatti katona peculium castrenséjéről:

Filius familias miles si captus apud hostes vita fungatur, lex Cornelia subveniet scriptis heredibus: quibus cessantibus iure pristino peculium pater habebit.

( D.49.17.14.- Papinianus )

Ha a hatalomalatti katona az ellenség fogságában meghal a lex Cornelia azt írja elő az örökségről, hogy ami utolsó peculiumából megmaradt az jog szerint az apját illeti meg.

A lex Cornelia előírta, hogy a hadifogságban életét vesztett római polgárt úgy kell tekinteni, mint aki élete utolsó szabad pillanatában halt meg.[71] Erre a fictióra azért volt szükség, mert a hadifogoly rabszolga és a rabszolga után nincs öröklés. A fiú is, ha a hadifogságban meghalt a peculium castrenséje az apát illeti meg, ha arról nem végrendelkezett még a hadifogságba esése előtt. Ugyanis ha a peculium castrenséről már a hadifogságba esés után végrendelkezett, akkor az érvénytelen, hiszen a rabszolga nem végrendelkezhet.

Majd a jogtudós így folytatja:

Proxima species videtur, ut scriptis heredibus deliberantibus, quod servus interim stipulatus est vel ab alio sibi traditum accepit, quod quidem ad patris personam attinet, si forte peculium apud eium resederit, nullius momenti videatur, cum in illo tempore non fuerit servus patris: quod autem ad scriptos heredes, in suspenso fuisse traditio itemque stipulatio intellegatur: ut enim heredetarius fuisse credatur, post aditam fit hereditatem. sed paterna verecundia nos movet, quatenus et in illa specie, ubi iure pristino apud patrem peculium remanet, etiam adquisitio stipulationis vel rei traditae per servum fiat.

( D.49.17.14.1.- Papinianus ).

Az írott formában meghatározott örökség, valamint azon közben amit a rabszolga mástól traditióval vagy stipulatioval szerzett, valamint amit az apának személyesen szerez, ha előtte tartósan peculiummá nyilvánították, senki azt nem szerzi meg, mivel abban az időben nem volt az apa rabszolgája, de a kijelölt örökösé lesz, függetlenül attól, hogy stipulatióval vagy traditióval szerezték, de az apa peculiuma megmarad a korábbi jogánál fogva, ha a rabszolga stipulatióval vagy traditióval szerzett. Itt arról van szó, hogy a peculium castrensébe tartozó rabszolga által stipulatióval vagy traditióval szerzett dolgok, még ha azokat személyesen az apának szerzi is, mert például az apa birtokában van, a fiú peculium castrenséjének örökösét illeti meg. Az apa joga megmarad a katonai különvagyonra, ha az örökös valamilyen ok miatt nem örökölhet, ekkor a peculium castrense visszakerül az apához.

Végül azt mondja:

Legatum, quod ei servo relictum est, quamvis tunc propter incertum nulli sit adquisitum, omisso testamento patri tunc primum per servum adquiretur, cum, si fuisset exemplo hereditatis peculio adquisitum, ius patris hodie non consideraretur.

( D.49.17.14.2.- Papinianus ).

A hagyomány, amelyet egy rabszolgára hagytak senki által meg nem szerezhető, az apát mellőző végrendelet miatt, a hagyományt először a rabszolga szerezheti meg, mivel olyan mintha az örökös a peculiumot szerezné meg, az apa joga most fel nem vethető.

Itt saját rabszolgáról van szó, tehát a fiú saját rabszolgájának hagyományoz. Iustinianus előtt a végrendeletben először fel kellett szabadítani, majd hagyományozhatott neki. Iustinianusnál elég volt a hagyományozás, a szabadságot azzal együtt megszerezte.

Azt mondja a jogtudós, hogy ugyanúgy szerzi meg a hagyományt, mint az örökös a peculium castrensét. Az apa joga a hagyományozott dologra nem vethető fel.

Papinianus a peculium castrense elbirtoklásával kapcsolatban azt mondja:

Pater, qui castrense peculium intestati filii retinebit, aes alienum intra modum eius et annum utilem iure praetorio solvere cogitur: idem, si testamento scriptus heres extiterit, perpetuo civiliter ut heres convenietur.

( D.49.17.17.- Papinianus )

Ha az apa megszerzi fia peculium castrenséjét, amit más módon a praetori jog egy évi használat után ad meg, ha a végrendeleti örökös elfogadja, az örökség tulajdonlása civiljogilag folyamatos és az örököst illeti. Ha az apa birtokba veszi fia katonai különvagyonát azon egy évi birtoklás után szerezhet a praetori jog szerint elbirtoklással tulajdonjogot. De ha a végrendeleti örökös, aki jelen esetben csak házonkivüli örökös lehet, elfogadó nyilatkozatot tesz, megszerzi az örökséget az örökhagyó halálával. Tulajdonlása folyamatos lesz a civiljog szerint és az örökség őt illeti, tehát az apától el is perelheti. Majd így folytatja

Pater a filio milite vel qui militavit heres institutus testamenti causam omisit et castrense peculium possidet: legitimi heredis exemplo cogetur ad finem peculii perpetuo legata praestare. quod si filius post annum quam militare desierat iure communi testamento facto vita decessit, ratione Falcidiae retinebitur quarta. ceterum si testamenti causam pater omisit, cum peculium creditoribus solvendo non esset, nihil dolo videbitur fecisse, quamvis temporis incurrat compendium. ( D.49.17.17.1.- Papinianus )

Amit az apa katona fiától vagy katonáskodó személytől végrendeletileg örököl a peculium castrensébe tartozik. A törvényes örökösök a hagyományért a peculium castrense erejéig kötelesek helytállni. Ha a fiú a katonáskodás után 1 éven túl a mindenkire érvényes jog szerint készített végrendelet idején meghal, a józan ész szerint a Falcidia a negyedet visszatartja. Egyébként ha a végrendelet alapján az apa szerez, a peculiummal a tartozások nem fedezhetők, ez senkinek az akaratán nem múlik, bármennyire is idő megtakarítással járna.

Ha az apa a katona fiától vagy más katonáskodótól örökli a peculium castrenséjét, akkor a törvényes örökösök, akik csak a más katonáskodó önjogú személy örökösei lehetnek, a fiúé nem, mert az mindent apjának szerez, a hagyományért a peculium castrense erejéig kötelesek helytállni. MInt látható a katonáknál a végrendeleti és a törvényes öröklés nem zárták ki egymást.[72] Ha a fiú a katonáskodást követő 1 éven túl hal meg és általánosan készített végrendelete van, akkor a lex Falcidia érvényesülni fog. Az 1 évnek azért van jelentősége, mert a katonai végrendelet a katonáskodás után 1 évvel érvényét vesztette[73] és a katonai végrendeletnél nem érvényesült a quarta Falcidia[74]. De itt a fiú általános végrendeletet készített ezért az örökösnek meg kell kapnia öröksége ¼.-ét hagyományoktól mentesen.

Majd pedig megerősíti, hogy a peculium castrense végrehajtás alá nem vonható.

Maecianus azt mondja, hogy a peculium castrensébe tartozó rabszolgát a fiú örökölheti, ha az apának szükségképpeni örököse a fiú.

Ex castrensi peculio servus a patre heres institui potest et filium necessarium heredem patri facit. (D.49.17.18.- Maecianus )

A fiú csak akkor nem szükségképpeni örököse[75] az apának, ha kikerült az apa agnatiojából, emancipálták vagy örökbeadták. Tryphoninus a bajtársak örökléséről a következőket mondja:

De hereditate ab adgnato commilitione data Scaevola noster dubitabat, quia potuit et ante notus et amicus dare, potuit et non dare, nisi commilitium caritate auxisset. nobis ita videtur, si ante commilitium factum sit testamentum, non esse peculii castrensis eam hereditatem, si postea, contra. (D.49.17.19.- Tryphoninus )

Az agnat rokonok öröklése kapcsán Scaevola kételkedik a bajtársak öröklésében, mivel miután ittak ad a barátnak, ismerősnek, vagy ittak és nem ad, ilyenkor nem bajtársiasságból és tiszteletből segítenek. Mint az ismert ha a katona tényleges bajtársiasság előtt készített végrendeletet, akkor nem lesz a bajtárs örökös, ha utána akkor igen. A jogtudós azt az esetet tárgyalja, amikor a közös italozás során miután a katona már felöntött a garatra bajtársai ráveszik, hogy végrendelkezzen a javukra. A végkövetkeztetése az esetnek az, hogy ha a katona az előtt végrendelkezik katonatársa javára mielőtt valamilyen bajtársias magatartást tanusított volna, akkor mivel fennáll a megtévesztés lehetősége, az örökös nem szerzi meg az örökséget, míg ha a bajtársias cselekedet után teszi ezt, akkor megszerezheti az örökséget.

Majd így folytatja:

Sed si servus peculii castrensis a quocumque sit heres scriptus, iussu militis adire debebit hereditatem eaque fiet bonorum castrensis peculii.

( D.49.17.19.1.- Tryphoninus )

Ha a peculium castrensébe tartozó rabszolga a kinevezett örökösé lesz, katonai parancsra odaadják az örökösnek a peculium castrensébe tartozó vagyont.

Itt arról lehet szó, hogy a katona a csatában vagy a katonai táborban meghalt és korábban végrendeletet írt. Elöljárója parancsára peculium castrenséjét az örökösének kiadják.

Aztán a lovaskatona peculium castrenséjével és apjától örökölt vagyonával kapcsolatban azt mondja:

Filius familias paganus de peculio castrensi fecit testamentum et, dum ignorat patri se suum heredem extitisse, decessit. non potest videri pro castrensibus bonis testatus, pro paternis intestatus decessisse, quamvis id in milite etiamnunc rescriptum sit, quia miles ab initio pro patre testatus, pro parte intestatus potuerat mori, quod ius iste non habuerit, non magis quam sine observatione legum facere testamentum. necessario ergo castrensis peculii heres scriptus universa bona habebit, perinde ac si pauperrimus facto testamento decessisset ignorans se locupletatum per servo alio loco agentes.

( D.49.17.19.2.- Tryphoninus )

A lovaskatona fiú a peculium castrenséről végrendeletet készít, de nem tudja, hogy az apja őt tette örökösévé, majd meghal. Nem lehet, hogy a castrensébe tartozó vagyonban végrendeleti öröklés, míg az apai vagyonban törvényes öröklés legyen, noha a katonáknál még él a rescriptum hogy a katonák kezdettől fogva részben törvényes, részben végrendeleti öröklés szerint halhatnak meg. Ezt ugyanúgy nem engedi a jog, mint a kellő gondosság nélkül készített végrendeletet. Szükséges tehát, hogy a peculium castrensét öröklő örökös az apai vagyont is örökölje, éppúgy mint amikor a nagyon szegény ember végrendeletet készít és meghal, de nem tudja, hogy nagyon gazdag ember, rabszolgáinak más helyen végzett üzleti tevékenységének köszönhetően.

Tryphoninus megerősíti azt a szabályt, hogy a katonai különvagyonnál lehet részben végrendeleti és részben törvényes öröklés, de a civiljog szerint nem. Ez annyira igaz, hogy ha a katona peculium castrenséjéről végrendelkezik és még ha tudta nélkül is, de megörökli apja vagyonát, akkor a végrendeleti örökös a teljes hagyatékot örökölni fogja.[76] Ugyanis a peculium castrenséjére a katonai végrendelet szabályait kell alkalmazni, míg az apától örökölt vagyonra az általános szabályokat, amely szerint egy hagyatékban csak egyféle öröklés lehet, ha van végrendelet, akkor a teljes hagyatékot a végrendeleti örökös kell, hogy örökölje.

Majd a peculium castrensébe tartozó rabszolga felszabadításáról az alábbiak szerint nyilatkozik:

Pater peculii castrensis filii servum testamento liberum esse iussit: intestato defuncto filii familias, mox patre quaeritur, an libertas servo competat. occurebat enim non posse dominium apud duos pro solido fuisse: denique filium posse manumittere talis peculii servum Hadrianus constituit: et si testamento tam filii quam patris idem servus accepisset libertatem et utrique pariter decessissent, non dubiteratur ex testamento filii liberum eum esse. sed in superiore casu pro libertate a patre data illa dici possunt, numquid, quoad utatur iure concesso filius in castrensi peculio, eosque ius patris cessaverit, quod si intestatus decesserit filius, postliminiii cuiusdam similitudine pater antiquo iure habeat peculium retroque videatur habuisse rerum dominia.

( D.49.17.19.3.- Tryphoninus )

Az apa a fia peculium castrenséjébe tartozó rabszolgát végrendeletileg felszabadítja, azonban a fiú végrendelet nélkül hal meg. Kérdés elegendő-e ez a rabszolga szabadságához. Ellene szól, hogy az apa második megerősítése előtt a rabszolga nem volt tulajdona. A peculiumba tartozó rabszolgát Hadrianus rendelete szerint íly módon csak a fiú szabadíthatja fel. Ha a fiú végrendelete ugyanolyan mint az apáé, azaz engedélyezi ugyanazon rabszolga szabadságát, akkor a fiú végrendelete alapján a szabadság megadatik. De az előbbi esetben az apa által adott szabadsághoz kell-e vajon a fiú engedélye. Ebben az esetben az apa joga átengedtetik a fiúnak. Ha a fiú végrendelet nélkül hal meg, akkor a peculiumban lévő minden dolog tulajdona visszaszáll az apára, hasonlóan az apának a régi jogból származó hátsó küszöb jogához.

Tehát ha az apa a fiú katonai különvagyonába tartozó rabszolgát végrendeletileg felszabadítja és a fiú végrendelet nélkül hal meg, akkor a felszabadítás nem érvényes, hiszen akkor még a rabszolga nem volt az apa tulajdona.

Ha viszont a fiú végrendeletet készít és ugyanazt a rabszolgát benne felszabadítja, bár a felszabadítást mindketten engedélyezik, a rabszolga a fiú végrendelete alapján megszerzi a fiú halálakor szabadságát.

Ha nem készít a fiú végrendeletet, akkor a peculium castrenséje visszaegyesül az apa vagyonába és az apa most már mint saját tulajdonát felszabadíthatja. A peculium castrensének az apa vagyonához való visszaegyesülése azt mondja a jogtudós, olyan mint az apának a régi jogból eredő ius postliminii-je.[77] A két jogintézmény annyiban valóban hasonló, hogy a pater familias jogai minkét esetben nyugszanak. A peculium castrensénél addig amíg a fiú meg nem hal, a ius postliminii-nél pedig, amíg az ellenség fogságából vissza nem térve be nem lép a háza ajtaján. A fiú halálával, illetve a visszatéréssel jogai felélednek, mintha nem is lett volna peculium castrense, illetve mintha el sem ment volna.

Majd a jogász így folytatja:

Non tamen ut heres vivo filio vindictam servo imposuit, dicatur eium post mortem intestati filii ex illa manumissione liberum factum esse. ( D.49.17.19.4.- Tryphoninus )

De mégsem lehet az, hogy az örökös a fiú életében megszerezze a rabszolgát, ezért csak a végrendelet nélkül elhalt fiú halála után lehet ténylegesen a rabszolgát felszabadítani.

A jogtudós még egyszer megerősíti, hogy a törvényes örökös csak a fiú halála után szabadíthatja fel a rabszolgát, mivel attól kezdődően lesz az övé.

Majd végül azt mondja:

Quid autem, testamentum fecerit filius et non sit eius adita herditas ? non tam facile est dicere continuatum patri post mortem filii rerum peculii dominium, cum medium tempus, quo deliberant instituti heredes, imaginem successioni praestiterit. aliquin et si adita sit ab instituto hereditas filii, dicetur a patre ad eum transisse proprietatem, quod absurdum est si in pendenti, ut in aliis, et in hac specie habeamus dominia, ut ex facto retro fuisse aut non fuisse patris credamus ? secundum quod difficile eit expedire, si, dum deliberant heredes, dies cesserit legati servo dati istius peculii testamento eius, ex quo pater nihil capere potuisset, an id ad ipsum pertineat, cum utique ad heredem filii pertineret. facilior tamen de libertate servi de liberatio est in specie, in qua intestatus filius decessisse proponitur. non est ergo ratio respondendi competere libertatem eo tempore datam, quo non fuit in dominio patris ? favorabilem tamen sententiam contrariam in utroque casu non negamus.

( D.49.17.19.5.- Tryphoninus )

Mi történik akkor, ha a fiú végrendeletet készít és az örökséget nem kapják meg az örökösök ? Nem lehet azt mondani, hogy a fiú halála után az apa a peculiumba tartozó dolgok folytatólagos tulajdonosa lesz, mivel a közbenső idő, ami az örökösök meggondolására nyitva áll, a jogutódlás elhatározására szolgál. Ez azért van így, hogy a fiú öröksége eldőljön. Abszurd azt mondani, hogy a tulajdon az apától származott mind addig, míg függőben, vagy másnál van, amíg nem tudni, hogy visszaszáll vagy nem száll vissza az átengedő apára. Másrészt nehéz megszerezni az örökséget, telnek a napok a hagyományként juttatott rabszolga felett, amíg gondolkodik az örökös, az apa semmit sem kaphat, ha a fiú örököse megszerzi az örökséget. De könnyű a döntés a rabszolga szabadságával kapcsolatban, ha a fiú halála után végrendeleti örököse megígérte. Nem adható ésszerű válasz a felszabadításra nyitva álló határidőről, ha a rabszolga nem az apa tulajdonában van. Mégis mindkét esetben a kedvező ítélettel ellentétes vélemény nem tagadható.

Itt arról van szó, hogy a fiúnak házonkivüli örökösei vannak, akik élnek a meggondolás kedvezményével. Ennek kapcsán mutat rá a jogtudós, hogy amíg az örökösök nem döntenek, addig függő jogi helyzet van és ezért nem lehet az apát a peculium castrense tulajdonosának tekinteni. Ha az örökösök elfogadják az örökséget, akkor az apa semmit sem kaphat.

Ha a peculium castrensében rabszolga is van és az örökséget az örökös elfogadta, akkor ő szabadíthatja fel, míg ha nem, akkor az apa.

Ha az örökös megígérte a manumissiót, akkor sem lehet meghatározni, hogy mennyi időn belül kell a rabszolgát felszabadítania, de fel kell.

Az utolsó mondatával utal a jogtudós arra, hogy a felszabadítást nem lehet kikényszeríteni. Ha megígérte erkölcsi kötelessége megtenni, de ezzel ellentétes vélemény sem tagadható, ugyanis az örököstől a felszabadítás jogi úton nem kényszeríthető ki.

Paulus ugyancsak a rabszolga végrendeleti úton való felszabadításáról szól:

Sed si ponas filium testamentum fecisse et patrem heredem instituisse: cum utique pater testamento suo servo filii libertatem dedisset, qui ad eum ex testamento filii pertinere coeperit, videndum est, numquid ei comparari debeat, qui cum manumitteretur, alienus erat, deinde postea adquisitus est. sed favorabile est libertatem a patre relictam admittere: et ab initio patris esse eum videri ex hoc, quod postea contigit, ostenditur.

( D.49.17.20.- Paulus )

Ha a fiú végrendeletet készít és az apját jelöli meg örökösnek, az apa saját végrendeletében a fiú rabszolgája részére szabadságot ad, bár a szabadság a fiú végrendeletéből kezdett kiindulni, de a felszabadítással szerzi meg. Helyes tehát az, hogy a szabadságot az apa engedélyével szerzi meg, mert az apa veszi őt birtokba és az apát is illeti meg.

Tehát a korrábbi véleményekkel egyezően a jogtudós azt mondja, hogy a rabszolga az apa végrendelete folytán szerzi meg a szabadságot, mivel az apa örökölte őt meg, az övé lett.

2. Maecianus azt mondja, hogy ha a fiú a peculium castrenséről nem rendelkezik, akkor arra az apának van keresete:

Et in summa ea res hi actus patris, qui ad praesens alienationem alicuius iuris de castrensi peculio praestant, impediuntur: hi vero, qui non statim quidem, sed postea efficere solent, eo tempore animadvertentur, quo habere effectum consuerunt, út, si sit filius, cui auferatur, nihil agatur, si ante decesserit, actus patris non impediatur.

( D.49.17.18.1.- Maecianus )

Az összes dologra az apának van keresete, az elidegenítés joga a peculium castrenséhez tartozik, de az apa keresetét ez meggátolja, ha a fiú aki kapta semmit nem tesz vele a halála előtt, ez az apa keresetét nem gátolja.

Maecianus újfent megerősíti, hogy a fiú életében a peculium castrense feletti elidegenítés joga a fiút illeti, ezért az apa a peculium castrensére keresetet sem kap, csak akkor ha már a fiú meghalt és nem rendelkezett róla, mivel akkor az az apáé lesz és neki lesz rá keresete is.

Majd így folytatja:

Itaque negabimus patrem filio salvo communi dividundo agentem proprietatem alienaturum, exemplo dotalis praedii. sed nec si socius ultra cum eo agat, quicquam agetur, veluti si cum eo ageret, cui bonis interdictum est.

( D.49.17.18.2.- Maecianus )

Az apa nem sértheti a fiúnak a közös tulajdon felosztásából származó elidegenített tulajdonát, úgy mint pl a hozományi telket, a társon kívül más nem akadályozhatja meg, csak az akinek megfelelő interdictuma van.

Ha a fiú peculium castrenséjében többi katonatársával közös tulajdonú dolog van és a közös tulajdont megszűntetése során[78] a fiú értékesíti a tulajdoni hányadát, ezt az apa nem sértheti, semmilyen igénye nem lehet a fiúval szemben nem úgy mint a hozományi teleknél.

A hozományi telket azért említette a jogtudós, mert azzal a fiú nem rendelkezhetett, mivel mindent apjának szerzett, tehát az apa a hozományi telek elidegenítését meg is tudta akadályozni, ráadásul, ha a telek itáliai volt, azt elidegenítési és terhelési tilalom is terhelte.[79]

A fiú társa úgy tudja megakadályozni a fiú elidegenítését, ha ő maga megvásárolja a fiú részét, más személy pedig csak akkor ha megfelelő interdictuma van.[80] Azaz van rá jogosultsága.

Majd azt mondja:

Servos ex eo peculio usu fructu, item praedia tam usu fructu quam ceteris servitutibus pater liberare poterit: sed et servitutes his adquirere. id enim et eum, cui bonis interdictum est, verumest consequi posse. neque autem servis ex eo peculio neque preadiis usum fructum vel servitutem imponere pater potest. ( D.49.17.18.3.- Maecianus )

A peculiumba tartozó rabszolgán fennálló haszonélvezet, mint a többi szolgalom a felszabadításig az apát illeti, a szolgalmak az övé lesznek, ugyanúgy mint akinek van megfelelő interdictuma, valóságos birtoka. Sem a peculiumbeli rabszolgát, sem a haszonélvezettel vagy szolgalommal terhelt telket az apa nem szerezheti meg.

Ez a forrás biztosan iustinianusi beszúrás, hiszen Maecianus idején a családgyerek mindent apjának szerzett, kivéve a katonai különvagyont. Iustinianus rendelkezett úgy, hogy a fiú azon szerzeménye, ami nem az apától eredt a fiú tulajdonába kerüljön és azon az apát haszonélvezeti jog illesse meg.[81] Tehát a peculiumba tartozó rabszolgán, amíg a fiú fel nem szabadítja az apának van haszonélvezete, illetve szolgalmi joga. Az apa mintegy birtokosa a haszonélvezetnek, illetve a szolgalmi jognak és mint birtokos kaphat interdictumot. De az apa a rabszolgát és a telket nem szerezheti meg, azon csak haszonélvezeti, illetve szolgalmi joga van.[82]

Majd így folytatja.

Si quando ex eo peculio filius rem alienam bona fide tenebit, an pater eius in rem vel ad exhibendum actionem pati debeat, ut ceterorum nomine, quaeritur. sed verius est, cum hoc peculium a patris bonis separetur, defensionis necessitatem patri non inponendam.

( D.49.17.18.4.- Maecianus )

Ha a fiú peculiuma folytán egy dolog mást jóhiszeműen kötelez, az apának in rem actioja vagy felmutatási keresete van, például a fiú nevében követelheti, de az igazság az, hogy a fiú peculiuma az apa vagyonától elkülönítendő, ha védekezni kell az apa nem kötelezhető.

Tehát ha a fiúnak a peculium castrensébe tartozóan valakivel szemben követelése van, akkor a fiú nevében az apa in rem actiot vagy felmutatási keresetet kap, de nem a saját nevében, hiszen a katonai különvagyon az apa vagyonától elkülönítendő. Ha a fiút perlik be és védekeznie kell, akkor az apa nem marasztalható.

Végül így fejezi be:

Sed nec cogendus est pater aes alienum, quod filius peculii nomine, quod in castris adquisit, fecisse dicetur, de peculio actionem pati: et si sponte patiatur, ut quilibet defensor satisdato filium in solidum, non peculio enus defendere debet. sed et eius filii nomine non aliter movere actiones potest, quam si satis dederit eum ratam rem habiturum.

( D.49.17.18.5- Maecianus )

Az a pénz, amit a fiú a táborban szerzett és ami a peculiumába tartozik nem lesz az apáé, de az apának a peculiumra keresete van, de ha bármelyik védő a fiúnak teljes összegű biztosítékot ad, akkor a peculiumnak nem kell védelmet adni. Az apa a fiú nevében csak akkor indíthat keresetet, ha az aki a biztosítékot adta jóváhagyja.

A jogtudós újfent megerősíti, hogy amit a fiú a peculium castrensébe szerzett az a fiút illeti, de az apa a fiú nevében felléphet a katonai különvagyon védelmében. Aztán azt az esetet tárgyalja, amikor a fiú adósa a követelése biztosítékául cautiót[83] ad a fiúnak, ilyenkor nem kell keresetet is adni, hiszen a peculium castrense nem szorul védelemre, mert a biztosítékadás a fiú esetleges károsodása ellen megfelelő védelmet nyújt. Ilyen esetben az apa csak akkor indíthat a katonai különvagyon védelmében keresetet, ha ehhez a biztosítékot nyújtó adós hozzájárul.

Tehát itt arról van szó, hogy még a pert megelőzően ad az adós teljeskörű biztosítékot, így nincs szükség a peculium castrense védelmében perindításra, de ha az apa még is akarja, csak akkor teheti meg, ha ehhez az adós hozzájárul.

3. Összefoglalva a fejezetben írtakat elmondható, hogy a fiú katonai különvagyonát az örökli, akit a végrendeletében örökösként megjelöl. Ha a fiú az apát nevezi ki örökösévé, akkor a peculium castrensét az apa örökli, ha a fiú nem készít végrendeletet, akkor a katonai különvagyon az apáé lesz, de nem mint örökség, hanem mint a saját vagyona visszaegyesül a többi vagyonához.

Ha a fiú az apát nevezi ki örökösévé, de az örökség valaki más birtokában van, akkor a pater familias megkapja a bonorum possessio secundum tabulast.

Az apa a fiú életében csak a fiú akaratából szerzheti meg a peculium castrensét, de a katonai különvagyon védelmében a fiú érdekében felléphet, kivéve ha a fiú adósa cautiót nyújt.

Péter Varga: De castrensi peculio

(Zusammenfassung )

Das Material des Peculium castrense befindet sich in D.49.17. Das Hauskinder erwirbt alle Sachen für seinen Vater, außer Peculium castrense. Das Peculium castrense bricht das Prinzip des väterliches Vermögens durch.

Das Pater familias hat persönliche und finanzielle Gewalt über seinen Familienmitgliedern. Manus ist die Gewalt über seiner Frau, Patria potestas ist die Gewalt über den mehreren Familienmitgliedern. Pater familias hat das Familienvermögen. Die Familienmitglieder und die Sklaven erwerben alles, das Pater familias hat, aber er kann Peculium für seine Familienmitglieder und seine Sklaven geben. Dieses Vermögen ist weiterhin Vermögen des Pater familias, aber die Familienmitglieder oder die Sklaven verwalten das. Die Familienmitglieder oder die Sklaven erwerben alles ins Peculium, das Vermögen des Pater familias ist. Der Vater kann das Peculium jederzeit von den Familienmitgliedern oder den Sklaven zurücknehmen. Wenn die Familienmitglieder oder die Sklaven gestorben sind, geht das Peculium zum Vater zurück, weil das sein Vermögen ist. Es gibt keine Beerbung im Peculium nicht eintreten.

Peculium castrense ist solches Eigenvermögen, das Filius familias während seiner Dientszeit erwirbt. Das Subjekt des Peculium castrenses kann erst Filius familias sein. Das Hauskinder erwirbt sich die Sachen des Peculium castrenses. Das Bestimmungsrecht hat das Filius über Peculium castrense.

Das Filius familias kann über Peculium castrense frei verfügen, und er kann ein Testament darüber machen. Wenn er kein Testament macht, nachdem er gestorben ist, bekommt sein Vater das, aber sich als kein Erbgut, sondern als sein Vermögen.

Das Hauskinder hat Rechte des Eigentümers über dem Peculium castrense, deshalb kann er die Klage des Eigentümers bekommen. Das Collatio, das debita Portio und das Senatus Consultum Macedonianum kommen keiner Geltung beim Peculium castrense. Das Hauskinder kann actio furti gegen den Vater und der Vater gegen den Sohn bekommen.

Wenn der Vater das Peculium castrense erbt, aber andere Person erwirbt das, bekommt der Vater Bonorum possessio secundum tabulas. Der Vater erwirbt Peculium castrense erst aus Willen des Filius im Leben des Filius familias, aber er kann im Schutze des Peculium castrense im Interesse des Filius auftreten, wenn der Gegner kein Cautio gibt.