Vértesy László

Az állami beavatkozás jogi és hatékonysági vetülete

 

 

 

A mai államok többsége az egész világon, így Magyarország is, polgári társadalom, amely egy karakterisztikus értelmezési mód, és amely Kant, valamint Hegel által megfogalmazott jogállapot szerint épül fel, működik, gyakorolja a szuverenitást.[1] Ebben a helyzetben bizonyos értelemben megvalósul az állami szuverenitás és a magánautonómia egyensúlya, valamint a legalitás – moralitás egysége, tehát egy olyan állapot, amely szükségképpen jogi állapotokban nyilvánul meg.[2] Ennek egyik megoldása az angolszász Rule of Law, azaz Joguralom, amelynek tartalma mára többszörösen változott.[3] A másik, a kontinentális, pontosabban a német (jog)filozófiai gyökerekre épülő Rechtsstaat,[4] azaz Jogállam. Mindkét rendszerben ugyanaz az elv érvényesül, az állam és az állami szervek valamennyi cselekményét meg kell tudni feleltetni valamelyik jogszabálynak. Tehát az állami beavatkozásnak és annak mértékének is meg kell jelennie a joganyagban. A demokratikus berendezkedés következményeként politika és jog jellemzőem együtt rendezi a kérdést.

A jogállam egyidejűleg formai és tartalmi megközelítésből is értelmezhető, amelynek középpontjában az alkotmányos törvény és a jogszabályoknak megfelelő jogok és kötelezettségek érvényesülésének folytonos biztosítása: a jogbiztonság áll.[5]

A jogállapot egyben alkotmányos állapot is, azaz a társadalom közrendjét – a kartális vagy ritkábban a történeti – alkotmány határozza meg, így normatív fogalommá is válik. A jogállamiságban jogforrási hierarchia uralkodik, melynek csúcsán – paradox módón – az alaptörvény található.

 

I. A jogforrások

I.1. Az Alkotmány

 

A jogállamiság egyszerre eszme (civitas ubi ius legesque valent) és normatív fogalom is, amit az Alkotmány is tartalmaz. Az 1949. évi XX. törvényünk 2. §-a a következőképpen rendelkezik:

 

2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

 

A jogszabály ennél pontosabban nem határozza meg a jogállamiságot, pedig a finn jogelmélet szerint ennek is alapvetően négy különböző fajtáját, modelljét lehet megkülönböztetni: i) liberális (jog)állam, ii) szubsztantív jogállam, iii) formális jogállam, iv) demokratikus vagy szociális jogállam.[6] Az Alkotmány szövegéből következően, és az Európai Uniós követelményeknek megfelelően, ez a szociális jogállam kíván lenni.

Az Alkotmánybíróság egyik metaforája szerint az alkotmány lámpása és kovásza a jogállamnak: mint lámpás egyszerre mutat irányt és ragyogja be a jogállamot; mint kovász pedig erjeszti azt. Tehát az alaptörvényben meghatározott állami feladatok és követelmények mindössze általánosságban adnak útbaigazítást a szerepvállalás szükségességéről,[7] megjelölve, hogy az adott kérdésről külön törvényt kell alkotnia a jogalkotónak. Ebből következik, hogy a beavatkozás mértéke azonban a mindenkori Országgyűléstől, illetve a kormányzattól függ.

Az Alkotmányban rögzített állami kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság is fontos feladattal rendelkezik:[8] figyelemmel kell kísérnie azokat, azaz megtörtént-e az alkotmányos követelmények szerint a szükséges jogalkotás. Itt két eset vizsgálható: sein (létezik-e a norma) és sollen (az alkotmányos legyen, érvényesül-e benne). Amennyiben nem született meg a jogszabály, akkor mulasztásos alkotmánysértést állapít meg, és a jogalkotó szervet felszólítja, hogy orvosolja a hiányosságot.[9] Azonban a jogalkotó felett nem rendelkezik utasítási, kötelezési, kikényszerítési joggal, tehát a felszólításnak nem tud hathatós érvényt szerezni. Amennyiben – az előzetes vagy utólagos vizsgálat szerint – az alkotmányellenes, akkor vagy az egész jogszabályt, vagy annak nem megfelelő részét megsemmisíti.[10] Tehát a jogalkotónak ismételten kötelezettsége keletkezik, hogy feladatának eleget tegyen.

I.2. Az aquis szerepe

 

Magyarország az Európai Unió tagállama, ennek megfelelően bizonyos szuverenitásból eredő jogokat át engedett a közösségi intézményeknek.

 

2/A. § (1) A Magyar Köztársaság az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az Európai Uniót, illetőleg az Európai Közösségeket (a továbbiakban: Európai Unió) alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - egyes, Alkotmányból eredő hatásköreit a többi tagállammal közösen gyakorolhatja; e hatáskörgyakorlás megvalósulhat önállóan, az Európai Unió intézményei útján is.

  

Az Európa klauzula[11] (2/A. §) teremti meg az alapot az uniós jog szupremáciájára, így arra is, hogy az acquis communautaire közvetlenül legyen hatályos és alkalmazandó Magyarországon. Ennek megfelelően az előbb említett hierarchia annyiban változik meg, hogy az acquis communautaire kerül a hierarchia csúcsára.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés, legfrissebb módosítása a Lisszaboni Szerződés, 3. cikk szerint az Unió kizárólagos hatáskörébe tartoznak a következő területek:

 

·       a vámunió,

·       a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása,

·       a monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek pénzneme az euró,

·       a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében,

·       a közös kereskedelempolitika. 

 

Ezekben a témakörökben a magyar jogalkotásnak gyakorlatilag nincsen érdemi szerepe. A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy az Unió szintén kizárólagos hatáskörrel rendelkezik nemzetközi megállapodás megkötésére, ha annak megkötését valamely uniós jogalkotási aktus írja elő, vagy ha az hatásköreinek belső gyakorlásához szükséges, illetve annyiban, amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja.

A 4. cikk szerint az Unió a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik azokban az esetekben, ahol az Alkotmány olyan hatáskört ruház rá, amely nem tartozik a 3. és 6. cikkben[12] felsorolt területekhez. Az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörök a következő fő területekre terjednek ki:

·       belső piac,

·       a szociálpolitikának az e szerződésben meghatározott vonatkozásai,

·       gazdasági, társadalmi és területi kohézió,

·       mezőgazdaság és halászat, kivéve a tengeri biológiai erőforrások megőrzését,

·       környezetvédelem,

·       fogyasztóvédelem,

·       közlekedés,

·       transzeurópai hálózatok,

·       energiaügy,

·       a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség,

·       a közegészségügy terén jelentkező közös biztonsági kockázatoknak az e szerződésben meghatározott vonatkozásai.

 

A fenti két nagy csoportba tartozó témakörökben a beavatkozásról és annak mértékéről az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság dönt. Ezt egészítheti ki az Országgyűlés és a kormány, de végig figyelemmel az uniós követelményekre. Tehát előállhat az a helyzet, hogy az európai érdek ütközik a tagállami érdekkel, mert a szerepvállalás vagy túlzott, vagy éppen, hogy elégtelen lesz, mert 27 ország tekintetében nem egyszerű mindenki számára az egységes legjobb szabályt megalkotni.

Egyebekben érdemes kiemelni a közösségi jogelveket is: i) a szupremácia, ii) a közvetlen hatály, iii) a közvetlenül alkalmazandóság, valamint iv) a Simmenthal-elv stb. Mindezek tükrében, amiről a közösség már alkotott jogot, azokat szinte mechanikusan kell átültetni (lefordítani) és alkalmazni hazánkban. Kizárólag az irányelv enged némi teret a nemzetállami jogalkotónak. A közösségi jog megsértése kérdésében a legfelsőbb fórum az Európai Bíróság, amely hatalmas és izgalmas joggyakorlatot, precedens rendszert dolgozott ki.

I.3. A törvény

 

Az Alkotmányban meghatározott emberi és állampolgári jogok tartalmát az egyes törvények – és az Alkotmánybíróság értelmezései – konkretizálják. Az adott témakörben született jogszabály bizonyos mértékben korlátozhatja is az alkotmányos jog gyakorlását,[13] erre iskolapélda a tulajdonhoz való jog. A korlátozás megítélésénél az alapjogi teszt, a szükségesség és arányosság, alapján döntenek.[14] A megszorítás csak akkor egyeztethető össze a jogállamisággal, ha

·       alapvető jog lényeges tartalmát nem érinti;

·       más alapvető jog vagy kötelezettség védelme érdekében történik;

·       a közérdek indokolttá teszi e jog korlátozását;

·       a cél más módon nem érhető el;

·       a korlátozás a cél elérésére alkalmas.

 

 A szabályozás (beavatkozás) során azonban egyes jogok ütközhetnek is egymással, például az élethez való jog az önrendelkezés jogával, vagy a vállalkozás joga a tulajdonhoz való joggal. Az uralkodónak és elfogadottnak mondott társadalmi, illetve pontosabban az AB összetétele szerinti értékítélet lesz az a mérce, amely alapján az Alkotmánybíróság eldönti, hogy melyik alkotmányos jog az erősebb.[15] 

Az állami beavatkozás legtipikusabb és legelfogadottabb szintje a törvény. Az 1987. évi XI. törvény a jogalkotásról részletesen felsorolja azokat a témaköröket, amelyekről kizárólag törvényben lehet rendelkezni. Így az Országgyűlés törvényben állapítja meg

·       a társadalmi rendre, valamint a társadalom meghatározó jelentőségű intézményeire, az állam szervezetére, működésére, és az állami szervek hatáskörére vonatkozó alapvető rendelkezéseket,[16]

·       a gazdasági rendre, a gazdaság működésére és jogintézményeire vonatkozó alapvető szabályokat,[17]

·       az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait.[18]

 

A fent említetteken túl az Országgyűlés természetesen bármiről alkothat törvényt. Gyakorlatilag a mindenkori parlamenti többség dönti el, hogy milyen rendelkezéseket építenek a jogszabályba, illetve milyen mértékben és mélységben kívánják rendezi az adott jogterületet.

 

I.4. A rendelet és egyéb jogforrások

 

A törvény kiemelt jelentőségű jogforrás, a közvetett (kivételesen a közvetlen) demokrácia jogalkotási eredménye, a törvény legitimálja az állami működést. Ebből vezethető le a rendeletalkotás, amely a törvénynél alacsonyabb szintű, és bizonyos körben lehet eredeti és/vagy átruházott (delegált) jogalkotói hatáskör.[19] Ennek megállapítása, rendezése közjogi - alkotmányjogi téma.

Ennek megfelelően a következő szint a Kormány, amelynek szintén van eredeti jogalkotó hatásköre is, így rendeletben önállóan szabályozhat állami feladatot, természetesen a törvényalkotási kizárólagos ügykörökön kívül.

A politika és a jogalkotás itt is összefonódik. A kormány és a parlamenti többség közeli kapcsolatban áll, mivel az Országgyűlés szavaz bizalmat a miniszterelnöknek, tehát politikailag azonos beállítottságú a két állami szerv. A statisztikák szerint a megalkotott törvények mintegy 90%-át a Kormány terjeszti elő az Országgyűlésnek.[20] Ennek tükrében alapvetően a Kormány dönti el – az alkotmányos és jogalkotási követelményeknek figyelembevételével –, hogy törvényben vagy rendeletben szabályozza az adott kérdést. Az utóbbi egyszerűbb, gyorsabb, mert megalkotása során a jogszabály kezdeményezése rendszerint nem merül fel.

A Kormányhoz szorosan kapcsolódik a kormányprogram és a jogalkotási program, ezekből derül ki a kormányzat, lényegében az állami beavatkozás összerendezett koncepciója. A kormányprogram egy önálló politikai műfaj, de nem kimondottan jogalkotási terv, mára tipikusan: esetlen közpolitikai általános ígéret.[21] A jogalkotási program megjelenési formája kormányhatározatot, amelynek elkészítésért az igazságügyminiszter felelős. A jogalkotási program öt évre szól, de ez sem terv, tehát nem biztos, hogy a feladatok megoldása úgy halad, ahogyan azt kijelölték.[22] Nincs kifejezett kötelező ereje, nem teljesítése, figyelmen kívül hagyása nem jogi kérdés.

Az állami feladatok részletekben történő konkretizálása végrehajtási rendeletekben történik, amely lehet kormányrendelet, illetve miniszteri rendelet. Ennek hátterében jogtechnikai megfontolás áll, azaz az adott ágazatért felelős szerv, személy; tipikusan a miniszter áll jogalkotási szinten a legközelebb a szabályozott társadalmi viszonyhoz. Másfelől a túlzott részletezettségű kidolgozás indokolatlanul leterhelné az Országgyűlés, illetve a Kormány munkáját.

Ezzel kapcsoltban érdemes kiemelni, hogy jelenleg nem szabályozott az a kérdés, hogy mi a jogi eljárás arra nézve, ha az adott végrehajtás egyáltalán nem történik meg. Ez a hiányosság különösen egy törvény végrehajtási rendeletével kapcsolatban igazán érdekes, mivel az Országgyűlés nem irányít(hat)ja a Kormányt vagy egy minisztert. Amennyiben a kérdés nem alkotmányos feladathoz kapcsolódik, úgy az Alkotmánybíróság szerepe sem jelentkezik, mivel nem történik mulasztásos alkotmánysértés. Ebben az esetben a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás, ha a felhatalmazó (Országgyűlés vagy Kormány) maga szabályozza részleteiben a területet. Amennyiben a végrehajtás ellentétes magasabb jogszabállyal, akkor az Alkotmánybíróság vagy az előzetes normakontroll keretében, vagy – végső soron – az utólagos normakontroll során orvosolja a problémát.

Az állami irányítás egyéb jogi eszközei (ÁIEJE) – határozat, utasítás, statisztikai közlemény, jogi iránymutatás – tipikusan a már meglévő, vagy még leendő állami feladatok ellátásához szükséges, kapcsolódó joganyagot tartalmazzák, így ezek részletes elemzése itt nem szükséges.

Az állami szervek, az állampolgárok és más jogalanyok számára tulajdonképpen közömbös, hogy a fenti szintek melyikén történik a szabályozás, mert mindegyik mögött ott áll az alkalmazandóság követelménye, az önkéntes jogkövetés, és végső esetben az állami kényszer.

I.5. Kapcsolódó fogalmak

 

A jogállamiságnak ugyanannyira előnye, mint hátránya is a jogszerűség. A törvényességi ellenőrzés és a felügyeleti jog (supervison) gyakorlása során ugyanis kizárólag jogszabályszerűséget lehet vizsgálni, azaz az adott kérdés megfelel-e a rá vonatkozó anyagi és alaki jogi előírásoknak. Más kérdések, szempontok nem, vagy csak igen ritkán, akkor is marginálisan kapnak szerepet. Pedig az ellenőrzés (control) valójában egy széleskörű jogosítvány, az eredmények bírálatát jelenti, amelynek nem csak egy időszak végén kell érvényesülnie, hanem munkaközben is.[23] Az ellenőrzés lehet i) politikai (parlament – kormány); ii) jogi; iii) költségvetési; iv) gazdaságossági; v) időszerűségi; vi) célszerűségi; vii) eredményességi; viii) hatékonysági stb.

Másik megközelítésben a működés vizsgálható i) általános (közpolitikai vagy törvényességi); ii) adminisztratív; iii) jogorvoslati és financiális menedzsment értelemben.[24] A legnagyobb probléma az, hogy az egyes állami feladatok, igazgatási ágak működési színvonalának, hatékony működésük összehasonlítása bonyolult. Ugyanakkor az előbbi felsorolások végén álló egyes – kényes – kérdések mérése tekintetében egy egységes szemléletmódon alapuló különféle minősítési rendszerek kidolgozása mégsem lehetetlen. A jogállamiságnak megfelelően az eredményességi, hatékonysági ellenőrzés is normatív fogalom kell, hogy legyen. Erre a feladatra külön állami szervet is létre lehetne, kellene hozni.[25]  

Az állami jogi beavatkozás két további formája: a revízió és a dereguláció. Sajnos, a két fogalom Magyarországon az 1990-es években szinte összeolvadt, jelentésük zavarossá vált és a dereguláció maga alá gyűrte a revízió fogalmát.[26]

A felülvizsgálat, mint revízió önálló technológia, amely a meglevő – korábban alkotott és jelenleg hatályos – jogi szabályozás keretei között marad: változtatni kíván azon reformszerűen, és nem radikálisan eljárva.[27] Ennek során az érvényes szabályokat nemcsak szelektálja, de új szabályokkal is rendezheti, azaz megállapítja, hogy mely melyek azok, amelyek változatlanul, vagy változtatással lehetnek érvényesek, illetve melyeket kell hatályon kívül helyezni. Ez is jogalkotás, mivel eredménye új és/vagy módosított jogszabály. Átfogó revízióra jó példa a 2007. évi LXXXII. törvény egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, amely az 1989. október 23. előtt alkotott joganyagot rendezte.

A dereguláció jogi értelemben a jogi (túl)szabályozottság mértékének csökkentését jelenti. Két vállfaja van: a technikai és az érdemi dereguláció. A technikai dereguláció keretében a végrehajtott vagy párhuzamos jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésével formai értelemben csökkenthető a jogi szabályozás, így a hatályosuló joganyag nem változik. Két sajátos altípusa van: az egyik amikor a jogalkotó magasabb szintű jogszabályban rögzített szabályozást általános jelleggel alacsonyabb szabályozási szintre utal, a másik az úgynevezett plain regulation szemléletű kodifikáció, amikor a már létező jogszabályi rendelkezéseket fogalmazzák újra úgy, hogy az kisebb terjedelmű és a jogszabály címzettjei számára átláthatóbb, egyszerűbb legyen. Összességében, a technikai dereguláció a revízió fogalmába tartozik. Az érdemi dereguláció keretében a jogalkotó megváltoztatja, lecsökkenti a hatályos joganyagot, azaz megtisztítja felesleges jogszabályoktól. A dereguláció szoros értelemben vett jelentése az a művelet, amelynek végeredményeként a korábban jogszabállyal rendezett kérdést a jövőben egyáltalán nem kell jogilag szabályozni.[28] (Erre kiváló példa a ZIL tehergépkocsik selejtezéséről szóló rendelet hatályon kívül helyezése.) Itt érdemes megjegyezni, hogy az Alkotmánybíróság jogszabály megsemmisítése nem dereguláció, ugyanis annak lényege az alkotmányellenesség megszűntetése.

II. A hatékonyság

 

Az amerikai közjogi, igazgatástudományi szakirodalom részletesen foglalkozott, foglakozik a hatékonyság (efficiency) kérdésével. A 20. század első felében jelentkeznek először a vonatkozó különböző tudományos irányzatok. Ide sorolható a social engineering (társadalmi mérnökösködés),[29] amely szerint a jogászi tevékenység a mérnöki munkához hasonlítható; ahogyan a mérnök megtervez egy gépet vagy épületet, a jogásznak ugyanúgy kell megtervezni és kialakítani az emberek közötti viszonyokat. A scientific management (tudományos üzemszervezés) a legkiforrottabb elméleti rendszer, irányzat, amely a közfeladatok ellátásának hatékonyabbá tételét vizsgálta igazgatástudományi szempontból. A mozgalom számos eredménye közül itt a pénzügyi hatékonyságot érdemes kiemelni, amely már a 1920-as, 30-as években is jelentkezett, legmarkánsabb példája Luther H. Gulick nevéhez fűződő POSDCORB.[30] A mozaikszó betűi a vezetés egy-egy funkciót jelölik;[31] a B – budgeting, a költségvetésre, költséghatékonyságra utal, azaz a feladatokhoz szükséges pénzügyi tervezésre, amelynek hátterében az USA akkori közigazgatásának költség-racionalizálása, olcsóbbá tétele állt. A pénzügyi szemlélet magyarországi meghonosodása nehézkes, pedig már Magyary Zoltán is próbálta bevezetni nálunk az 1930-as, 40-es években – sikertelenül.[32] Egy másik modernebb rendszer a PPBS (planning-programming-budgeting system), amelyben ugyancsak fontos szerepet kap a szervezés, beavatkozás pénzügyi finanszírozhatósága, azaz a költség-haszon elemzés.[33] Az egyik legújabb szemlélet pedig az NPM, az új közmenedzsment (New Public Management), amelynek középpontjában, az eddig uralkodó jogi szempontok mellett, a gazdaság(osság)i felfogás erőteljesebben érvényesülése áll.[34] Továbbá itt említhető még a PPP (Public-Private Partnerships)[35] és a good governance is.[36]

A hatékonyság az elért eredmény és a felhasznált erőforrás közötti viszony. A hatékonyság – érdekes módon – Magyarországon normatív fogalom is. A jogállam igyekszik minden általa alkalmazott fogalmat jogilag is értelmezni. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. § 65. pontja szerint a hatékonyság: egy adott tevékenység során előállított termékek, szolgáltatások és egyéb eredmények, valamint az előállításukhoz felhasznált források közötti kapcsolat.

II.1. A Pareto-hatékonyság alkalmazhatósága

 

Amikor egy gazdaságban nem létezik olyan helyzet, amelyben egyik szereplő sem növelheti hasznosságát anélkül, hogy másvalakié ne csökkenne, akkor a gazdaság a Pareto-optimum (más néven Pareto-hatékonyság) állapotában van.[37] Ezt a tételt az egész társadalomra, nemzet- vagy akár nemzetközi gazdaságra is alkalmazhatjuk. E szerint így a javak olyan eloszlása valósul meg, amelyet az egyének maguk végeznek el választási cselekvéseikkel, és amely megfelel egy szigorú kritériumnak: ebben az optimumban az egyén csak az által juthat kedvezőbb helyzetbe, ha mástól valamit elvesz. Másként kifejezve: a jólétet növeli minden olyan cselekvés, amely a gazdaságnak legalább egy szubjektumát kedvezőbb helyzetbe hozza, de senkinek sem rontja el a helyzetét. Ennek megfelelően Pareto-javítást hajtunk végre akkor, amikor egy gazdaságban a javaknak a gazdasági szereplők közötti elosztását úgy változtatjuk meg, hogy legalább egy szereplő jólétét javítjuk anélkül, hogy bárki más jóléte csökkenne. Egy elosztás akkor Pareto-hatékony, ha nem végezhető rajta Pareto-javítás. Ennek megfelelően a hatékonyság szemszögéből az állami beavatkozás akkor szükséges és igazolható, ha a társadalom egészére nézve Pareto-javítást eredményez, azaz megközelít vagy eléri az optimális állapotot.

Az állami beavatkozás irányulhat gazdasági folyamatkora is, amely a piaci versenyre is hatással bír. Az 1950-es években két amerikai közgazdász, Kenneth Arrow és Gerard Debreu, bebizonyította, hogy a versenyzői piac mechanizmusai által létrejött egyensúly bizonyos feltételek (pl. walrasi egyensúly)[38] megléte esetén Pareto-hatékony, valamint hogy bármely Pareto-hatékony elosztás létrehozható a versenyzői piac segítségével.[39] Ez a két megállapítás a jóléti közgazdaságtan két tétele. Ez persze nem jelenti azt, hogy a rendszer mindenki számára igazságos is, hiszen elvben végtelen sok Pareto-hatékony elosztás lehetséges, amelyek igazságossága között nagy különbségek lehetnek. Már Pareto is azt állította, hogy a megtermelt javak 80%-a a társadalom 20%-ához kerül a társadalomra jellemző vagyonelosztás során. Az igazságosság kérdésének megítélése pedig nem a közgazdaságtan feladata, hanem inkább erkölcsi, jogi, filozófiai kategória.

A Pareto-hatékonyság merevségével elégedetlen közgazdászok bevezették a potenciális Pareto-javítás fogalmát, vagy más néven Kaldor-Hicks féle hatékonyság.[40] A politika számára ugyanis nem lenne előnyös, ha kizárólag Pareto-hatékony döntéseket hozhatnának, és kártérítés, kártalanítás hiányában a vesztesek megvétózhatnák az ilyen rendelkezéseket. Ebbe az új fogalomba olyan változ(tat)ások is beleférnek, amelyeknek vannak vesztesei is, azzal a feltétellel, hogy a nyertesek többet nyerjenek, mint amennyit a vesztesek veszítenek.[41] Így elméletileg a nyerteseknek meg van a lehetőségük arra, hogy kárpótolják a veszteseket, de a kompenzációnak nem kell ténylegesen megtörténnie.[42] A társadalom jóléte összesített szinten javul, továbbá amennyiben egy alkufolyamat során a nyertesek felajánlják a veszteseknek nyereségük egy részét, hogy azok is elfogadják a helyzetet, akkor kialakulhat olyan végállapot, mely az eredeti állapothoz képest már Pareto-javításnak minősül.

II.2. A magánjogi és közjogi beavatkozás

 

A tárgyi jogot hagyományosan két nagy területre, jogágcsoportra,[43] osztja a jogtudomány: közjogra és magánjogra.[44] A közgazdaságtan szakértői pedig kétféle politikai érték szerint csoportosítanak: a hatékonyság és az újraelosztás. A két diszciplína azonban kombinálható, ugyanis az állami beavatkozás a jogon keresztül történik, amely gazdasági hatás(oka)t eredményez. A tapasztalatok szerint a magánjog újraelosztó szerepe csak kivételesen, különleges körülmények között és időnként igazolható, általában nem ez a szerepe. Az igazságos (vagy hatékony) újraelosztást a közjogi rendezésen keresztül lehet megvalósítani. A magánjoghoz képest a közjog redisztributív jellegét a következő tények támasztják alá:[45]

·       az adórendszer közvetlenül az egyenlőtlenséget célozza, míg a magánjogi szabályok módosítása csak durva átlagokat ragad meg;

·       a magánjogi szabályok átalakításának elosztási hatásai nehezen láthatók előre;

·       a magánjogon keresztül megvalósított újraelosztás általában magas tranzakciós költségekkel jár;

·       a magánjogon keresztül megvalósuló újraelosztás jobban torzítja a gazdaságot, mint egy progresszív adórendszer.

Fontos megjegyezni, hogy a közjog és magánjog teljes szétválasztása mára meghaladott, ugyanis kölcsönösen betüremkedik egymásba.[46] : a hatékonyság és az újraelosztás.  szerint magánjogra ______________________________________________________________

A normatív vagy adminisztratív szabályozás a jogalanyok, gazdasági szempontból az egyes érdekcsoportok javára szükségképpen eltorzítja a (szabad)piaci, üzleti megoldásokat. Így hatékonyságát ebből a szemszögből is meg kell vizsgálni.

A Nobel-díjas Coase elmélete szerint a magánjogi viszonyokba történő beavatkozás akkor hatékony, amennyiben a tranzakciós (ügyleti) költségeket csökkenti.[47] (Ez azért rendkívül fontos, mert a walrasi egyensúly olyan állapotot feltételez, ahol nincsenek tranzakciós költségek.) Tehát úgy kell kialakítani a jogszabályok rendszerét, hogy minél kevesebb veszteség származzon a magánegyezmények meghiúsulásából.[48] Ugyanis ha az emberek közti ügyleteknek nem lenne tranzakciós költsége, a tulajdon tárgyai, az erőforrások a leghatékonyabb felhasználóhoz kerülnének. Tehát nemzetgazdasági szinten kell értékelni az eredményt. A valóságban azonban a tranzakcióknak, az ügyleteknek költsége van, ami a jogi védelemből adódik. Az emberi viselkedést ésszerű választás határozza meg, s ez lesz a jogilag előmozdítandó hatékonyság mércéje.[49] A jog hatékonyságát, azaz nyereség-maximáló képességét az externáliák korlátozzák. A jog ugyanakkor képes ezeket a leghatékonyabb költségviselőre (költségmegelőzőre) telepítve felszámolni. Erre kiváló példa, amikor a környezetvédelmi jog a környezet-károsító ki­bo­csátásért felelősséget állapít meg,[50] de akár a szabad frekvencia-gazdálkodás is magyarázható ezzel.[51] A jogi kényszer segítségével létre­jö­hetnek olyan nem szándékolt ügyletek is, amelyek a hatékonyságot előmozdítják, ha az új felhasználó képes az erőforrást hatékonyabban felhasználni (kisajátítás teljes kártalanítás mellett).

A közjog, szűkebb értelemben a pénzügyi jog, szerepét az – igazságos vagy hatékony –  újraelosztásban fentebb már igazoltuk. Azonban az előbbiekből az nem következik, hogy a hatékonyságot ne lehetne itt is elemezni, a bevételi rendszer, az eljárásjogok, de főleg a közigazgatás (pl. jó kormányzás) tekintetében, mivel ezen a területen az állami beavatkozás általában – jelentős – költségvonzattal bír, különösen mivel egy ezzel foglalkozó személyi állományt, bürokráciát kell fenntartani, továbbá ellenőrizni kell a szabályok, döntések betartását. Az engedélyezésnek és az ellenőrzésnek megvan a maga költsége, amelyet illetékek, igazgatási díjak vagy bírságok útján, vagy ha máshonnan nem, akkor egyéb forrásokból (tipikusan adókból) lehet előteremteni. A bevételi rendszer hatékonyságánál pedig az államháztartásban kimutatható költségek mellett figyelembe kell venni a gazdasági szereplők számára jelentkező implicit költségeket is. Az államháztartás ellenőrzésénél az azzal összefüggő jogosítványokat, hatásköröket is érdemes átgondolni, például az Egyesült Királyságban a számvevőszék bírósági jogkörrel is rendelkezik.

II.3. Kapcsolódó fogalmak

 

Érdemes még röviden szólni a gazdaságosságról, amely összefügg a hatékonysággal de a két fogalom jelentése nem azonos. A gazdaságosság lényege, hogy az eredményt minél kisebb ráfordítással, illetve a ráfordítással minél nagyobb eredményt elérni.[52] Ennek megfelelően előállhat olyan helyzet, amely ugyan hatékony, de nem feltétlenül gazdaságos. A gazdaságosság is normatív fogalom, a 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet szerint egy adott tevékenység ellátásához felhasznált erőforrások költségének optimalizálása a megfelelő minőség biztosítása mellett.

A jogi hatásvizsgálat összetett művelet. Számos módszer komplex együttalkalmazása vezet eredményre. Ennek központi koordinátora az igazságügyminiszter.[53]

Remek módszer az előzetes hatástanulmány készítése, amely szintén számos szemszögből vizsgálja az adott kérdését, beavatkozást. Ennek során érdemes lehetőséget biztosítani azoknak a jogalanyoknak, akikre vonatkozni fog a jogszabály (alanyi vagy személyi hatály), hogy kifejthessék álláspontjukat. Jelenleg csak a társadalmi szervezetek és az érdekképviseleti szervek jogosultak az állami szerveken kívül véleményezésre.lyon kívül helyezte.delmi törvénydstmény összevetése érdemes átgondolni, például az Egyesült  

A társadalmi vita sajnos hazánkban nem-igen terjedt el, holott egy ideig ezt jogszabályi kötelezettség is kimondta.[54] A környezetvédelmi törvénynél, az egységes hírközlési törvénynél, vagy az új polgári törvénykönyv kodifikációjánál lehetett vele újra találkozni – nem számottevő eredménnyel. Jelenleg a 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a jogszabályok előkészítése során – a jogi szabályozás sokoldalú megalapozása és ezzel összefüggésben az önkéntes jogkövetés elősegítése érdekében – a jogszabály előkészítője biztosítja, hogy bárki véleményt nyilváníthasson, illetve javaslatokat tehessen a jogszabályok tervezetével kapcsolatban. A minisztérium honlapján a vélemények, javaslatok fogadásának lehetőségét meg kell teremteni, továbbá meg kell jelölni a véleményadásra nyitva álló határidőt. A jogszabály előkészítője mérlegeli a véleményezők észrevételeit, és az észrevételekről, valamint az elutasított észrevételek esetében - a nyilvánvalóan alaptalan észrevételek kivételével - az elutasítás indokairól összefoglalót készít, amelyet honlapján közzétesz. Az előkészítőt egyedi válaszadási kötelezettség azonban nem terheli. Hasonló kötelezettség vonatkozik az Országgyűlésre is a törvényjavaslatok tekintetében.

A jogszabályok hatályosulásának utólagos vizsgálata, azaz a joggyakorlat áttekintése pár év után is fontos értékmérő. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szerint a jogalkotó és a jogalkalmazó szerveknek figyelemmel kell kísérniük a jogszabályok alkalmazásának hatását, fel kell tárniuk az érvényre juttatásukat gátló körülményeket, és a tapasztalatokat a jogalkotásban is hasznosítani kell. Ennek során azt is vizsgálják, hogy a szabályozott kérdést, a felmerülő jogvitás helyzeteket kielégítően oldja-e meg. A szakminiszter feladata, hogy folyamatosan vizsgálja – az érdekelt minisztereknek és országos hatáskörű szervek vezetőinek bevonásával – a jogszabályok hatályosulását, és a vizsgálat eredménye alapján megtegye a szükséges intézkedéseket. E kötelessége nem érinti a Legfelsőbb Bíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek a jogkörét. A jogszabályok hatályosulásának tapasztalatairól a szakminiszter a jogszabály-előkészítés során, illetőleg a jogalkotási program előkészítésekor tájékoztatja az igazságügyminisztert.



[1] Vö. Kant, Immanuel: Az örök béke. és Hegel, G.W.F.: Vorlesungen über die Philosophie der Weltgeschichte. II. fej. 3. b) pont, és Phänomenologie des Geistes, VII. fej. 3. pont.

[2] in Tamás András: A közigazgatási jog elmélete. Szent István Társulat, 2001. 205. o.

[3] Legjelentősebb képviselője: Albert Venn Dicey.

[4] A legnagyobb gondolkodók: Rudolf von Gneist, Friedrich Julius Sthal, Robert von Mohl, Georg Jellinek és természetesen Immanuel Kant, G.W.F. Hegel.

[5] in Tamás András: A közigazgatási jog elmélete. Szent István Társulat 2001. 228. o.

[6] in Touri, Kaarlo: Four models of the Rechtsstaat. Helsinki, 1990.

[7] Vö. Klein, Eckart: Az alapjogok meghatározása az alkotmányban. in Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat. Hans Seidel Alapítvány, 1994.

[8] Vö. Takács Albert: Az Alkotmánybíróság Magyarországon – tegnap és holnap között. in Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat. Hans Seidel Alapítvány, 1994. 139. o.

[9] 1989. évi XXXII. törvény az Alkotmánybíróságról 49. § (1) Ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére. (2) A mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni.

[10] Részletesebben 1989. évi XXXII. törvény az Alkotmánybíróságról 34-43. §

40. § Ha az Alkotmánybíróság a jogszabály, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét állapítja meg, a jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét teljesen vagy részben megsemmisíti.

[11] in Az Alkotmány magyarázata. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. 2003. 127. o.

[12] 6. cikk Az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések végrehajtására. Ezek az intézkedések európai szinten a következő területekre terjednek ki: a) az emberi egészség védelme és javítása, b) ipar, c) kultúra, d) idegenforgalom, e) oktatás, szakképzés, ifjúság és sport, f) polgári védelem, g) igazgatási együttműködés.

[13] 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányról. 8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.

[14] 30/1992. (V. 26.) AB határozat „az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.”

39/2007. (VI. 20.) AB határozat (a szükségességi-arányossági teszt egyik újabb összegzése szerint) „az alapjogot korlátozó szabályozás akkor alkotmányos, ha alkalmas valamely legitim jogalkotói cél elérésére, továbbá megfelel a szükségesség és arányosság követelményeinek. Az emberek egyes alapvető jogainak korlátozásához legitim cél lehet mások alapvető jogainak védelme […], továbbá az állam intézményes (objektív) alapjog-biztosítási kötelezettsége […], valamint egyes alkotmányos közcélok érvényesítése […]. Az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha a legitim célok védelme más módon nem érhető el. […] szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni.”

[15] lásd előző lábjegyzet

[16] 1987. évi XI. törvény a jogalkotásról 3. § A társadalmi rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen a) az Alkotmányban felsorolt állami szervek működését, b) a társadalmi szervezetek és az érdekképviseleti szervek jogállását, c) az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választását, valamint jogállását, d) a miniszterek és az államtitkárok jogállását és felelősségét, e) a népszavazást, f) a bűncselekményeket, a büntetéseket és a büntetés-végrehajtást, g) a büntető, a polgári és az államigazgatási eljárást.

[17] 1987. évi XI. törvény a jogalkotásról 4. § A gazdasági rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen a) a tulajdonviszonyokat, a magánszemélyek és a jogi személyek vagyoni viszonyait, b) az állam kizárólagos gazdasági tevékenységét, a népgazdasági tervezést, továbbá a gazdálkodó szervezetek jogállását és állami irányításuk alapvető rendjét, c) az állami pénzügyeket, az adókat és az adójellegű kötelességeket, d) a középtávú népgazdasági tervet és az állami költségvetést, e) a munkaviszony és a munkavédelem alapvető kérdéseit.

[18] 1987. évi XI. törvény a jogalkotásról 5. § Az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körében törvényben kell szabályozni különösen a) az állampolgárságot, b) a személyi szabadságjogokat és korlátozásukat, a külföldre utazásnak és az útlevél kiadásának a feltételeit, c) az egyesülési és a gyülekezési jogot, d) a sajtóra vonatkozó rendelkezéseket, e) a házasságot és a családot, f) az öröklést, a személyhez és a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és kötelességeket, g) a közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok intézését, h) a lelkiismereti szabadsághoz és a vallás szabad gyakorlásához fűződő alapvető jogokat és kötelességeket, i) az oktatást és a közművelődést, j) az egészségügyi ellátást és a társadalombiztosítást, k) a honvédelmi kötelezettséget, l) a személyi nyilvántartást.

[19] in Tamás András: Legistica. Szent István Társulat 2009. 221. o.

[20] A törvénykezdeményezés címzettjei a köztársasági elnök, a Kormány, az országgyűlési képviselő és az országgyűlési bizottság.

[21] in Tamás András: Legistica. Szent István Társulat 2009. 220. o.

[22] lásd előző lábjegyzet

[23] in Magyary Zoltán: Magyar Közigazgatás. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1942. 547-548. o.

[24] in Tamás András: A közigazgatási jog elmélete. Szent István Társulat 2001. 353-357. o.

[25] A 312/2006. (XII. 23.) Korm. rendelettel létrehozott Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ennek a feladatnak nem felel meg. A KEHI ugyanis kizárólag az államháztartási törvényben a belső ellenőrzési szerv számára meghatározott feladatokat, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból, és a Kohéziós Alapból származó támogatások tekintetében az EU 2007-2013 programozási ciklusban az ellenőrzési hatósági feladatokat, valamint az egyéb európai uniós és nemzetközi támogatások tekintetében a kormányrendeletekben meghatározott ellenőrzési feladatokat látja el.

1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról – Belső ellenőrzés 121/A. § (10) A Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv ellenőrzési jogköre kiterjed a) központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, valamint - a Kormány vagy miniszter irányítása vagy felügyelete alá nem tartozó költségvetési szervek kivételével - a központi költségvetési szervek belső ellenőrzésére; b) a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, az alapítványoknak, a kistérségi, megyei, térségi és regionális területfejlesztési tanácsoknak és - a pártok kivételével - a társadalmi szervezeteknek a központi költségvetésből, alapokból juttatott pénzeszközök - ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is - felhasználásának ellenőrzésére; valamint c) az a)-b) pontban foglaltakkal összefüggésben megvalósított beszerzésekre, az ezekre kötött szerződések teljesítésének vizsgálatára, ebben a vonatkozásában azon szerződő felekre is, amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, vagy abban közreműködnek. (11) A (10) bekezdésben meghatározott szerv hatásköre az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzésére is kiterjed. Ennek keretében a központi költségvetés mellett a tartozás eredeti kötelezettjénél és jogosultjánál is ellenőrizheti a kezességi szerződés feltételeinek betartását. (12) A (10) bekezdésben meghatározott szerv feladatát, hatáskörét és szervezetét a Kormány rendeletben határozza meg.

[26] Erre kiváló példa Ficzere Lajos: A hatályos joganyag deregulációs szempontú felülvizsgálatáról és csoportosításáról. in Magyar Közigazgatás 1996/3. szám

[27] in Tamás András: Legistica. Szent István Társulat, 2009. 254. o.

[28] in Tamás András: Legistica. Szent István Társulat, 2009. 258. o.

[29] in Pound, Roscoe: Introduction to the Philosophy of Law. Yale University Press, 1922, revised edition 1954. Pound, Roscoe:  Social Contrtol through Law. Yale University Press, 1942. Pound, Roscoe:  Justice According to the Law. New Haven: Yale University Press, 1951.

[30] Gulick, Luther – Urwick, Lyndall.: Papers on the Science of Public Administration. Institute of Public Administration, 1937.

[31] POSDCORB: Planning, Organizing, Staffing, Directing, Coordinating, Reporting, Budgeting, azaz tervezés, szervezés, a vezetőt segítő szakértői-személyzeti munka, irányítás, egybehangolás, jelentés-beszámolás, költségvetés.

[32] in Magyary Zoltán: A közigazgatás legfőbb vezetése szervezési szempontból. in Statisztikai Közlemények 1936. és Magyary Zoltán: Magyar Közigazgatás. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1942.

[33] Bővebben in Solem, James – Werner, Herbert D.: PPBS: A Management Innovation. in Journal of Extension. 1968. 4.

[34] Schedler, Kuno: New Public Management. Haupt Verlag. 2006. valamint Lane, Jan-Erik: New Public Management. Routledge, 2000. McLaughlin, Kate – Osborne, Stephen P. – Ferlie, Ewan: New public management: current trends and future prospects. 2002.

[35] Osborne, S.  P. –szerk.:  Public-Private  Partnerships  –  Theory  and  practice  in  international perspective. Routledge, London, 2000.

[36] Részletesebben lásd 3. fejezet

[37] Lásd in Cirillo, R.: The Economics of Vilfredo Pareto. Franck Cass and Company Limited, 1979.

Ez termelésre átfordítva az jelenti, hogy nincs olyan output kombináció, amelyben oly módon nagyobb legalább az egyik termék mennyisége, hogy közben egyetlen másik termék mennyisége sem kisebb az eredetinél.

[38] A Léon Walras szerinti egyensúly egy általános egyensúly – vagyis a gazdaság olyan állapota, amelyben minden piac egyensúlyban van – az alábbi tulajdonságokkal: i) a piacok mindegyike versenyzői piac; ii) nincsenek tranzakciós költségek; iii) a fogyasztók preferenciái nem függnek más gazdasági szereplők fogyasztásától, vagyis nincsenek externáliák (külső gazdasági hatások). A tétel kimondja, hogy a javak bármely kezdeti elosztásán alapuló walrasi egyensúly Pareto-hatékony. A javak kezdeti elosztását kell úgy kialakítani, hogy a létrejövő egyensúly a számunkra legkedvezőbb végső elosztás legyen.

Daal, J. Van: The Equilibrium Economics Of Leon Walras. Routledge, 1993.

[39] Arrow, Kenneth & Debreu, Gerard: Existence of an Equilibrium for a Competitive Economy. in  Econometrica. 1954. July, valamint in Landmark Papers in General Equilibrium Theory, Social Choice and Welfare Selected by Arrow, Kenneth & Debreu, Gerard 2001.areen in d Company Limitedgy ______________________________________________________________________________________________

[40] Kaldor, Nicholas (Miklós): The economics and politics of capitalism as a dynamic system. Oxford University Press, 2003. és Hagemann, HaraldHicks, John – Hamouda, O. F.: The legacy of Hicks: his contribution to economic analysis. Routledge 1995.

Zerbe, Richard O.: Economic efficiency in law and economics. Edward Elgar Publishing Limited, 2001.

[41] in Stringham, Edward: Kaldor-Hicks Efficiency and the Problem of Central Planinng. in The Quaterly Journal of Austrian Economics Vol. 4, No. 2

[42] in Cooter, Robert – Ulen, Thomas: Jog és közgazdaságtan. Nemzeti Tankönyvkiadó 2005. 58. o.

[43] in Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2000. 35. o.

[44] in Digesta 1, 1, 1, 2. in Földi András, Hamza Gábor: Római jog. 1996, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 52. o. …e tudománynak két fő része van: A közjog az [a jog] amely a római államra vonatkozik, a magánjog az, amely az egyének érdekét tartja szem előtt; egyes dolgok ugyanis a köz hasznát szolgálják, mások a magánszemélyekét.

Montesquieu, Charles-Louis: A törvények szelleméről. (1748) 1. könyv. 3. fejezet; (Nemes István – Horváth Andor) Téka kiadó, Bukarest, 1987. 46. o. Ha úgy tekintjük őket, mint akik társadalomban élnek, amelyet fenn kell tartani, vannak törvényeik, amelyek a kormányzók és kormányzottak közötti kapcsolatot szabályozzák, ezt közjognak nevezzük. Továbbá vannak olyan törvényeik, amelyek az állampolgárok egymás közötti kapcsolataira vonatkoznak – ez a magánjog.

Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Első Rész. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1933. 2. o. Magánjogi tehát mind az a jogszabály, amely magánost más magános érdekében oly módon kötelez, hogy érvényesítéséről a másik (a jogosított) magános rendelkezik. Minden más szabály közjogi.

[45] in Cooter, Robert – Ulen, Thomas: Jog és közgazdaságtan. Nemzeti Tankönyvkiadó 2005. 21. o.

[46] in Lábady Tamás: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2000. 24. o. vö. Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből II. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1932. 1299. o. Maga e válaszvonal alapeszméjében kategoricus, részleteiben esetleges ” továbbá in Szladits Károly –szerk.: Magyar magánjog I-VI. Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1938. 1940. I. Általános rész, Személyi jog. 19. o. A jogfejlődés irányzata a közjogi és magánjogi intézmények kombinációja és felcserélhetősége felé utal: új átcsoportosítások folynak le szemünk előtt, főleg az ú.n. gazdasági jog körében, melyek a közjogi és a magánjogi elemeket új szintézisben egyesítik.

[47] in Coase, Ronald H.: The Problem of Social Cost. in Journal of Law and Economics. 1960/3. magyarul A társadalmi költség problémája. in A vállalat, a piac és a jog. Nemzeti Tankönyvkiadó 2004.

Példájában egy olyan kétágyas kollégiumi szobát említ, ahol egy dohányzó és egy nem-dohányzó diák lakik, a nem-dohányzó számára a dohányzás káros externáliának tűnik. Ha a szoba használatának jogai világosan rögzítettek, Coase szerint a szobában a füst mennyisége ugyanannyi lesz, akár szabad, akár tilos a dohányzás. Ha szabad dohányozni, akkor a nem dohányzó diák kell engedményeket, kompenzációkat ajánljon azért, hogy dohányos társa korlátozza szenvedélyét; ellenkező esetben a dohányos fog nagyobb hányadot ajánlani a lakbérből, csak ne kelljen mindig kimennie rágyújtani.

[48] Részletesebben in Cooter, Robert: The Cost of Coase. in Journal of Legal Studies 1982/11.

[49] Vö. Cooter, Robert – Ulen, Thomas: Jog és közgazdaságtan. Nemzeti Tankönyvkiadó 2005. 97-103. o.

[50] http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/jog/jog_gaz.htm

[51] Coase 1959-ben a Federal Communications Commission (az Országos Rádió és Televízió Testület amerikai megfelelője) szabályozási gyakorlatát kritizálta. Amellett érvelt, hogy az államnak nem kell beavatkoznia a frekvencia-gazdálkodás részleteibe, és nem jelent problémát, ha két azonos frekvenciát használó adó egymást zavarja. Amennyiben világos, hogy milyen jogok mentén köthetnek egymással alkut a rádióadók, a frekvenciát hatékonyabban vagy nagyobb nyereséggel használó rádió messzebbre fog sugározni, és kisebb vételi körzetért anyagilag kompenzálni fogja a kevésbé jól működő másik rádióadót.

[52] in Magyary Zoltán: Magyar Közigazgatás. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1942. 136. o.

[53] A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény kétharmados és még mindig nem módosították az IRM-nek megfelelően a szöveget.

[54] A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt módosító 1990. XXXI. törvény helyezte hatályon kívül a társadalmi vita fejezetet.