A városodásról és a városiasodásról

Készítette: Dobos József

 

A városok száma az elmúlt néhány évtizedben többszörösére nőtt. A városodási folyamat azonban nem jár feltétlenül együtt az urbanizáltság mi­nőségi tényezőinek javulásával, azaz a városiasodással. A városi cím adományozása már sok vita tárgyát képezte, mind szakmai, mind pedig politikai síkon.

           

A rendszerváltás eredményeként hazánkban egyre nagyobb jelentőséget kapott a jogállamiság kritériumainak való megfelelésre törekvés a közigazgatás tekintetében is. Így jött létre a tanácsrendszert követően a magyar önkormányzati rendszert (1990. évi LXV. törvény), mégpedig oly módon, hogy minden település önállóan járhasson el az őt érintő kérdésekben. Ez egyben a települések közötti hierarchikus kapcsolatok tagadását is jelentette. A jogállamiság előtérbe helyeződése történelmi szempontból teljesen érthető, de nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ugyanolyan fontos, hogy közigazgatásunkat ne csak a jogállamiság, hanem a célszerűség és a gazdaságosság szempontjai is áthassák, és ezt kellene figyelembe venni a ország településhálózatának kiépítése során is.

 

A jelenleg hatályban lévő helyi önkormányzatokról szóló törvény érdemi feltételekhez nem köti a várossá nyilvánítást s más jogi előírás sem szabályozza a városi cím odaítélését, a kezde­ményezések elbírálását, az eljárás rendjét. Ezek nyomán az önkormányzati törvény elfo­gadása óta eltelt időben jelentős mértékben megszaporodott a várossá nyilvánítási kérelmek száma, és ese­tenként sor került nem kellően urbanizált települések várossá nyilvánítására is.

 

A város és városkörnyék fejlődése

 

A magyar városfejlődés csírái a királyi várak valamint a püspöki székhelyek voltak (pl. Esztergom, Győr, Székesfehérvár, Veszprém, Vác, Kalocsa). Más városok a kedvező folyami átkelőhelyeken jöttek létre (pl. Komárom, Pest, Szeged). Az árutermelés kibontakozása segítette elő vásárvárosok kialakulását a sík- és hegyvidékek találkozási vonalán (pl. Sátoraljaújhely, Miskolc, Eger, Gyöngyös). A külföldre irányuló kereskedelem szintén hatással volt egyes városok fejlődésére (pl. Sopron, Szombathely, Kőszeg). A vasúthálózat kiépítése szintén nagy mértékben előmozdította néhány település városodását (pl. Szolnok, Békéscsaba, Dombóvár, Hatvan). Újabb városok létrejövetelét eredményezte a természeti erőforrások kitermelése és az ipari fejlődés (pl. Tatabánya, Salgótarján, Ózd), amelynek keretében nagy költséggel „új ipari” városok felépítésére került sor (pl. Dunaújváros, Kazincbarcika, Tiszaújváros).

 

A legjellegzetesebb magyar várostípust a mezővárosok képezték, amelyek a török hódoltság alatt fennmaradt, nagy népességű és nagy határú alföldi városokból alakultak ki. A paraszti lakosság tömörülései voltak, növekvő paraszti-polgári réteggel, központjaik városias, míg utcáik többsége falusias jellegű volt (pl. Mezőtúr, Karcag, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kiskunhalas). A későbbiekben egyes mezővárosok ipari jellege nőtt, míg másik részük megmaradt mezőgazdasági jellegűnek.

 

1886-tól az 1886. évi XXI. és XXII. tc. szabályozása alapján kétféle jogállású várost különböztettek meg, a törvényhatósági joggal felruházott várost, valamint a megyei várost. Előbbi a vármegye joghatósága alól is ki volt véve, míg utóbbi csak a járás joghatósága alól. Vagyis a megyei város a község és a járás hatáskörét egyesítette magában, a törvényhatósági joggal felruházott város ezen felül pedig a megyéét is.

Ezen a rendszeren 1945 után történt változtatás, amikor is a direkt tervgazdálkodás bevezetésének részeként, az állami és az önkormányzati igazgatás egyesítésével a tanácsrendszert erősen központosított, hierarchikus intézményként szervezték meg, ami a városok tényleges önállóságának elvesztésével járt. Az 1953-ban történt politikai irányvonalbeli változás vezetett a második tanácstörvény (1954. évi X. törvény) megalkotásához, amely a városok jogállását és irányítási kapcsolatait alapvetően megváltoztatta. Megszüntették a városok járási irányítását, és a korábban is speciálisan szabályozott főváros és négy megyei jogú város kivételével – járási jogkörrel – a megyei tanácsoknak rendelték alá.

 

Az 1960-as évektől egyre szélesebb teret hódított az a meggyőződés, hogy mivel az urbanizációs folyamatok, illetve az agglomerálódás új típusú, szerves kapcsolatokat alakítanak ki a városok és a vonzáskörzetükbe tartozó községek között, a megyék és járások szerinti területi beosztás egyre inkább meghaladottnak tekinthető. Ennek az elméleti alapállásnak az egyik lehetséges következménye volt a városkörnyéki igazgatás. Községek először 1969-ben kerültek városi irányítás alá.[1] A harmadik tanácstörvény (1971. évi I. törvény) vezette be a városkörnyéki község kategóriát, ez azonban több mint tíz évig nem ment át a gyakorlatba. A járások 1983. december 31-ei megszűnését követően, 1984. január 1-jétől hivatalosan is bevezették a városkörnyékiséget, amely zökkenőmentesen pótolni tudta a járási hivatalokat az igazgatási tevékenységben.[2]

 

A következő fordulópontot a rendszerváltás, illetve az azzal összefüggésben megalkotott, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az Ötv. jelentette. A demokratizálási folyamat a helyi-területi közigazgatás szintjén azt eredményezte, hogy lakosságszámtól és területi nagyságtól függetlenül minden önálló léttel bíró település elnyerte a települési önkormányzati státuszt. Ez együtt járt a városkörnyéki igazgatás megszüntetésével.

 

 

 

A város és városkörnyék fogalma hazai és nemzetközi kitekintésben

 

Város alatt – településföldrajzi értelemben - olyan települést értünk, amelyben az emberek nagyobb csoportja él, ahol rendszerint hiányzik a belső gazdasági udvar és ahol a környező terület művelése a megélhetést többé már nem biztosíthatja, aminek eredményeként a lakosság többsége nem mezőgazdasági foglalkozású, hanem ipari és szellemi munkából él. A városi jelleget elsősorban a nagyobb népsűrűség biztosítja, azonban nehéz meghatározni azt a lakosság számot, amely határvonal lehetne, ugyanis adott esetben kisebb lélekszám lehet városiasabb, mint a nagyobb lélekszám.[3]

 

Kis-, közép- és nagyvárosokat különböztetünk meg a település lakosságszáma alapján. Kisvárosnak a 20 000 lakosnál kisebb települések minősülnek (pl. Demcser, Záhony, Fehérgyarmat), középvárosok a 20 000 és   100 000 fő közötti lakosságszámú városok (pl. Ózd, Kiskunhalas, Szolnok), míg 100 000 lakos fölött nagyvárosokról beszélünk (pl. Nyíregyháza).

 

A városi népesség foglalkozása alapján különülnek el az ipari városok (pl. Dunaújváros, Ózd, Tiszaújváros), bányavárosok (pl. Tatabánya, Komló), üdülővárosok (pl. Hajdúszoboszló, Siófok), kulturális központok (pl. Debrecen, Győr, Pécs, Veszprém), azonban a városok többsége vegyes jellegű.[4] A rendszerváltást követően mind az ipari, mind a bányavárosok jelentősége visszaesett, amely természetesen azok városkörnyéki szerepét illetően (pl. munkaalkalom) sem maradt következmények nélkül. Szintén hatással voltak a városkörnyéki kapcsolatokra az üdülővárosok vonatkozásában bekövetkezett, elsősorban a turizmust érintő – főként a privatizáció eredményeként jelentkező - változások.             

 

A jog a város fogalmát csak használja, azonban nem határozza meg azt. Mindennek ellenére célszerű megkülönböztetni a várost jogi, valamint tárgyi (technikai) szempontból.[5] A városiasság kritériumait nem könnyű megállapítani, de azokat többé-kevésbé azonosíthatjuk azokkal a tényezőkkel, amelyeket, mint a városkörnyékiséget elősegítő szempontokat, a későbbiekben fogunk felvázolni. A város lényegét nem a jogi forma, hanem technikai, szervezési, gazdasági, kulturális, szociálpolitikai és egyéb jellegű feladatok ellátása képezi, de az ezekhez a körülményekhez járuló állami elismerés esetén beszélhetünk csak jogi értelemben vett városról.

 

Egyébként a város jogi és technikai fogalma nem feltétlenül fedi egymást.

 

A hazánkban - különösen az elmúlt két évtizedben - túlnyomó többségben tervszerűen végbement várossá nyilvánítások eredményeként kezd kialakulni egy optimálisnak nevezhető városhálózat. Ennek ellenére vannak még olyan kistérségek, amelyek körzetközpontja nagyközségi státuszú település, és amely várhatóan a következő 5-15 évben kaphatja meg a városi rangot (pl. Zsámbék).

 

Míg a város fogalmának jogszabályi rögzítésével adós maradt a jogalkotó, addig a kistérség, illetve a városkörnyék meghatározása szerepel jogrendszerünkben, mégpedig a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényben. A törvény az alapfogalmak körében, az 5. § g.) és h.) pontjában határozza meg a városkörnyék, illetve a kistérség fogalmát. Eszerint - a törvény alkalmazásában - a kistérség a települések között létező funkcionális kapcsolatrendszerek összessége alapján behatárolható területi egység, egymással intenzív kapcsolatban lévő, önszerveződő, egymással határos települések összessége. A városkörnyék pedig egy városközpontú kistérség, a fejlesztések összehangolása érdekében kialakult önszerveződő területi egység. Vagyis a kistérségi körbe mind a városkörnyékiség, mind a község-község közötti kapcsolatrendszer beletartozik.

 

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a különböző országokban más-más szempontok alapján lehet egy  település város, mégis azok sok vonatkozásban hasonlítanak egymáshoz. Vannak országok (pl. USA, Argentína, Franciaország), ahol a lakosságszámhoz kötik a városi rangot. Görögországban azokat a településeket tekintik városnak, amelyekben több, mint ötezren laknak, Izlandon azokat, amelyekben legalább kétszázan. Ezzel szemben például Japánban csak azokat, ahol minimum harmincezer ember él. Más országokban minden olyan települést városnak tartanak, amelyik egy terület adminisztratív központja.[6]

 

E nagyfokú diverzitás leglényegesebb oka, hogy a város fogalmát több oldalról meg lehet közelíteni, de egy aspektust alapul véve is jelentős különbségek lehetnek országok között. Másképpen definiálja azt az építész, a szociológus, a statisztikus és a közigazgatási, illetve a területfejlesztési szakember. Az utóbbiak szerint a város bizonyos jogokkal felruházott település, amely egy meghatározott terület adminisztratív központja. Ezt elfogadják a gerográfusok is, de kiegészítik még azzal, hogy a város általában olyan nagyobb lélekszámú, rendszerint több központi funkcióval rendelkező település, amelynek lakossága túlnyomó részben nem mezőgazdaságból él.[7]

 

 

A város és vonzáskörzetének kapcsolata

 

A fentiekben megkíséreltük valamely városfogalom bevezetését, de ez természetesen nem történhetett a kizárólagosság igényével. Vagyis ez nem zárja ki a város fogalmának más szempontból történő meghatározását. Eszerint város alatt olyan tevékenységek gyűjtőhelyét is érthetjük, amelyek nemcsak a saját lakosság szükségleteit elégítik ki, hanem környezetük népességét is szolgálják, és ettől kezdve beszélnünk kell a város és környékének kapcsolatáról is.

 

A városi tevékenységeknek ez a része adja az ún. központi funkciókat, amelyek körébe jellemzően a közigazgatási szervek, egészségügyi, kulturális, oktatási, kereskedelmi intézmények, az ipari és szolgáltatási munkahelyek koncentrációja tartozik. A központi funkciók alapja elsősorban a városban felhalmozódó nagyobb anyagi és szellemi erő.

 

Ezek a központi funkciók a környező községek lakosságának szükségleteit is kielégíteni hivatottak. Az így ellátott terület a város vonzáskörzete, vagyis a város gazdasági és kulturális gócpontként erre az egész környékre kihat.

 

Vizsgáljuk most meg ezeket a funkciókat, de ne csak, mint a város lehetséges fogalmi elemeit, hanem mint a városkörnyékiség kialakulását elősegítő tényezőket. Ezeket az elemeket - a városi jelleget nem, de a városkörnyékiséget megalapozó tényezőkkel együtt – csak felsorolásszerűen, a következőkben jelölhetjük meg:

 

-                                                                                a városok és a környező községek termelési kapcsolata,

-                                                                                a településegyüttes demográfiai jellemzői,

-                                                                                migráció a város és a községek között,

-                                                                                a tömegközlekedés helyzete,

-                                                                                a foglalkoztatottság és a munkaerőellátás, a  munkanélküliség,

-                                                                                a tercier ágazat helyzete, térbeli elhelyezkedése,

-                                                                                a város és a községek, illetve a községek közötti kapcsolatok lehetősége,

-                                                                                a telefonhálózat kiépítettsége, a kommunális ellátás terén meglévő kapcsolatrendszerek, különösen a vezetékes vízellátás, a szennyvízelvezetés, a vezetékes gázellátás és az egyéb kommunális feladatok (pl. köztisztaság, járdaépítés, útfelújítás, parkok kezelése),

-                                              az alsó- és középfokú oktatásban, illetve a közművelődésben kialakult intézményrendszer                                            

-                                             a város egészségügyi és szociális intézményellátási szerepköre a környező települések tekintetében,

-                                                                                                        idegenforgalom, üdülés, belföldi turizmus.[8]

 

A városkörnyékeken belül a város és körzete között meghatározott irányú intenzív kapcsolatok vannak, amelyek alapját a városok részleges vagy teljeskörű közép-, illetve felsőfokú ellátást biztosító kistérségi, illetve regionális funkciói adják. Érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy melyek azok a főbb, a környező kisebb-nagyobb térségre is vonzást gyakorló középfokú intézmények, amelyek szereppel bírnak a kistérségi funkciók ellátásában:

 

-         bíróság,

-         ügyészség,

-         földhivatal,

-         rendőrkapitányság,

-         tűzoltóparancsnokság,

-         tisztiorvosi hivatal,

-         vámhivatal,

-         okmányiroda

-         szakrendelői ellátás,

-         kórházi ellátás,

-         középiskola.[9]

 

Ami a fentiekből a közigazgatás számára elsődlegesen feladatot ró az az, hogy a városnak a községénél fejlettebb és kiépítettebb szervezettel kell rendelkeznie, mivel egyrészt a nagyobb lakosságszám megnöveli a közigazgatási munkát, másrészt olyan közigazgatási feladatok is felmerülnek, amelyek nem jelentkeznek a községek vonatkozásában, illetve amelyeket – mivel speciális szakmai ismereteket, felkészültséget, gyakorlati tapasztalatot, speciális technikai felszereltséget igényelnek – célszerűbb a városokba telepíteni. Vagyis az ez utóbbi körbe tartozó feladatokat a város nemcsak saját népessége, hanem a kijelölt illetékességi körbe tartozó községek lakossága vonatkozásában is ellátja. Mindez az, ami lehetővé teszi a kulturált közigazgatási szolgáltatás nyújtását, az ügyek törvényes, szakszerű, gyors intézését.

 

A városhálózat kiépülése

 

A  magyar településállomány kb. 7-8%-át teszik ki a városok, de ezekben él az ország lakosságának közel kétharmada. Az adatok alapján Magyarország urbanizáltsága az európai átlag körül van, és lényegében megfelel országunk társadalmi-gazdasági fejlettségének.

 

A városodottság jelenlegi szintje döntően az 1945 utáni várossá nyilvánítások ered­ménye, hiszen a második világháború befejezése után csupán 50 város volt az ország területén és ezekben a né­pesség alig több, mint egyharmada élt. A jelenlegi városállomány közel háromnegyede te­hát az elmúlt évtizedekben "jött létre".[10]

 

Az elmúlt mintegy ötven év a városodási folyamatok alakulát tekintve lé­nyegében két nagyobb szakaszra oszlott. Az időszak nagyobbik részében a már meglévő városhálózat (elsősorban a nagy és középvárosok), majd a kiemelt nagyközségek ­fejlesztése állt előtérben. Az utóbbi másfél évtizedben már sor került a városhálózat közigazgatási értelemben vett, jelentősebb térbeli kiterjesztésére, a városok számának növelésére is.

 

A legutóbbi évtizedekben végbement tömegesnek tekinthető várossá nyil­vánítások nagy száma részben azzal függött össze, hogy a kiemelten fejlesztett nagyköz­ségek egy része erre az időszakra érte el a kisvárosi fejlettségi szintet. A várossá nyilvání­tások gyarapodásának oka azonban elsősorban az volt, hogy 1984-től bevezetésre került, ­az önkormányzati törvény 1990. évben történő hatálybalépéséig alkalmazott - városkör­nyéki rendszer. Ennek nem városi jogállású központjait, az ún. városi jogú nagyközsége­ket három lépcsőben várossá nyilvánították.

 

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény életbelépését követően a várossá nyilvánítások intenzitása nem csökkent.

Az 1980-as évtizedben - de joggal ideszámíthatjuk az önkormányzati törvény elfogadását követő éveket is - olyan jelentős változások történtek a magyar városhálózatban,  amelyhez hasonlóra nem volt példa a múlt század utolsó negyede, konkrétabban az 1986. évi "városrendezés" óta. Ezek a változások kihatottak az urbanizációs folyamat mindkét fő összetevőjére, a városodásra és városiasodásra egyaránt

 

Az urbanizáción belül az utóbbi két évtizedben különösen felgyorsult az elsősor­ban a mennyiségi ismérvekkel jellemezhető - városok számának és népességének növe­kedésében kifejeződő - városodási folyamat. Jelentősen kiszélesedett és területileg ará­nyosabbá vált a városhálózat. Ezek eredményeként napjainkra lényegében kialakult az ország modern városhálózata és a népesség többsége már a városokban él.

Az urbanizációs folyamat mennyiségi oldalának dinamikus változásaival egyidejűleg az urbanizáció másik oldala, az alapvetően minőségi jegyeket viselő városiasodás, tehát a korszerű életfeltételeknek és életmódnak a települések mind szélesebb körére való kiterjedése, ezen belül az anyagi folyamatok és a lakossági életkörülmények alapját jelentő széles értelemben vett infrastruktúra fejlődése tekintetében az előrelépés mérsékeltebb volt még a városok, különösen az új kisvárosok esetében is. Ez utóbbiak egy részének inf­rastrukturális alapellátása, közművesítettsége ma is hiányos, intézményekben szegényes, külső megjelenése esetenként falusias.

 

Az 1970-es évek végéig egyértelműen jól fejlett, 15000-20000 lakosú "valódi" kis­városokat emeltek városi rangra. Az 1980-as években alakult kisvárosokra ez már mara­déktalanul nem volt jellemző. Az eltérő fejlettségű, többségében 10000-15000 lakosú új kisvárosok azonban jórészt városhiányos körzetekben alakultak, megteremtve így a széles értelemben vett urbanizáció magját az adott térségekben.

 

A városhálózat népességnagyság szerinti struktúrája az elmúlt évtizedekben - a várossá nyilvánítások, valamint a természetes szaporodás és a bevándorlás együttes hatására - lényegében előnyös változáson ment át. Korábban a magyar városhálózat népességnagy­ság szerinti szerkezete aránytalan volt. A 10000 fő alatti kisvárosok kategóriája - a városhálózat alapja - gyakorlatilag nem létezett, de kevés volt az 50000 főnél népesebb városok száma is. A városok döntő többsége a 20000-50000 fős kategóriába tartozott. Az 1990-es évtizedben várossá vált települések közül már csak kévés olyan volt, amelyikben 10000 főnél többen élnek, de már sok olyan is előfordult, ahol a lakosok száma nem érte el az 5000 főt. Az új városok többsége tehát az 5000-10000 lakosú települések kategóriájába tartozott.[11]

 

A városok területi megoszlása

 

Miközben a városok száma közel ötszörösére, a váro­sokban élők száma pedig kb. kétszeresére emelkedett a közelmúltban - jelentős változások következtek be a városhálózat regionális struktúrájában, a városi népesség területi megoszlásában is.

 

1945-ben az alföldi megyékben 23, míg a Dunántúlon és az északi országrész megyé­iben csupán 16, illetve 5 város volt. Pest megye városainak száma ekkor 10, de 1950-ben közülük 6 a fővárosba olvadt.

 

1980-ig elsősorban a Dunántúlon gyarapodott a városállomány, később az új városok száma arányosan növekedett az ország különböző régióiban.

A legutóbbi években a korábbiaktól eltérő tendencia érvényesült. Az 1990. után vá­rosi rangot kapott települések közül a legtöbb az Alföldön van ettől kevesebb található a Dunántú­lon, és csupán néhány az északi országrészben, illetve Pest megyében.

 

Az elmúlt években városi címet kapott, illetve az erre pályázó települések területi el­helyezkedése arra is felhívja a figyelmet, hogy főleg a munkanélküliség sújtotta, infrast­ruktúrában szegény, gazdaságilag elmaradott, illetve válságtérségekben - elsősorban az ország keleti felében - nőtt meg az igény a városi cím elnyerésére. Feltehetően annak re­ményében, hogy a városi rang közvetve vagy közvetlenül, előbb utóbb hozzásegíti az érintett települést az anyagiakban való gazdálkodáshoz, fejlődéshez is.

 

Manapság a városlakók fele a fővárosban és a 100000 főnél népesebb 8 nagyvárosban koncentrálódik. A városi népesség további 30%-a a 20000 - 100000 közötti lélekszámú mintegy félszáz város lakója. A 20000 főnél kisebb városokban - a városállomány kétharmadában - a városi népesség 20%-a él.

 

A városi népesség arányában kifejeződő városodottság tekintetében a nagyobb régiók, illetve megyék között napjainkban igazán karakterisztikus különbségek nem mutatkoz­nak. Jelenleg mindenütt a lakosság valamivel több,  mint a fele él városokban, kivéve Pest megyét és a fővárost felölelő központi körzeteket, ahol ez az arány kb. 80 %.[12]

 

Az urbanizáció minőségi oldala tekin­tetében nem feltétlenül azokban a térségekben kedvezőtlenebb a helyzet ahol kevés a vá­ros. Így például Győr-Moson-Sopron megye és ezen belül az ottani városok urbanizáltsága feltétlenül magasabb, mint Jász-Nagykun-Szolnok megyében, holott ez utóbbiban sokkal több város található, mint az előbbiben és magasabb a városi népes­ség aránya is.

 

A városok egymás­tól való átlagtávolsága mintegy 22-23 km-re tehető. A megyék többségében az átlag körüli a városok sűrűségét kifejező érték, de egyes megyék esetében igen jelentősek az átlagtól való eltérések. Különösen nagy a várossűrűség Komárom-Esztergom megyében, ahol az egy városra jutó terület nem éri el a 300 km²-t sem, de 400 km² alatt marad Jász-Nagy­kun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. Ugyanakkor igen nagy az egy vá­rosra jutó terület Győr-Moson-Sopron (mintegy 800 km²), valamint Baranya  megyékben.[13]

 

A városodottság szempontjából érdemes megvizsgálni az egy városra jutó község­szám területi alakulását is, amit a városok száma mellett döntően befolyásol, hogy milyen településszerkezetű az adott térség, illetve megye.

 

Az egy városra "jutó" községek száma tekintetében a tele­pülésszerkezet jellemzőiből adódóan igen nagy a szóródás. Az aprófalvas és kevés város­sal rendelkező Baranya megyében az arányszám sokkal magasabb, mint az ugyancsak aprófalvas és közepes várossűrűségű Zalában, valamint a részben aprófalvas és kevés városú Győr-Moson-Sopron megyében. Az előzőekkel szemben a nagyfalvas Alföldön, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben minimális az egy városra jutó községek száma.[14]

 

Mindent egybevetve végül is a városodottság tekintetében jelenleg regionális különbségek mutatkoznak. A zömében nagyfalvas településhálózatú, síkvidéki térségekben a várossűrűség általában nagyobb, mint a jórészt aprófalvas településszerkezetű, domb és hegyvidéki területeken. Másrészt viszont a vonzáskörzet nélküli alföldi városok, így különösen a kisvárosok urbanizáltsága, városiassága alacsonyabb szintű, mint a nagyobbrészt vonzáskörzet-funkciókat is betöltő dunántúli és észak-magyarországi városoké.

 

A regionális aránytalanságok megfigyelhetőek kistérségi szinten is. A „központi helyet”  jobban igénylő aprófalvas kistérségek egy részében jelenleg is relatív „városhiány”, pontosabban „kisvároshiány” van, miközben a nagyfalvas térségek egy részében viszonylagos „túlvárosodottság” mutatkozik.[15]

 

A településeket motiváló tényezők

 

A városi címnek, illetve a különböző városi rangoknak mindig komoly jelentősége volt. A városi státus megszerzése ugyanis korábban számos politikai, társadalmi és gazdasági kiváltsággal járt. Éppen ezért nem lehet lebe­csülni a középkortól folyamatosan napjainkig érvényesülő, a városi rang megszerzését alapvetően motiváló, a történelmi tapasztalatokból fakadó hagyományok erejét.

 

A városi rang megszerzése ma is presztizskérdés, hatalmi, tekintélybeli ügy a telepü­lések, illetve azok lakói, önkormányzati testületei, vezetői szempontjából. Jól bizonyítja ezt az elmúlt fél évszázad is, amikor a várossá nyilvánítással kapcsolatos igények folya­matosan növekedtek, függetlenül attól, hogy e cím elnyerése járt-e az adott közösség számára valamilyen konkrét előnnyel.

 

Azoknak a törekvéseknek, amelyek a városi cím elnyerésére irányulnak és  gyakran évtizedekig tartanak, nemcsak a telepü­lésnagyság, a kistérségi centrumfunkciók, illetve a fejlettség lehet az alapja egy település életében, hanem sokszor leginkább a mezővárosi vagy a járás­székhelyi múlt az ösztönző hatás. A városi cím elnyerését motiválják bizonyos történelmi eseményekhez, emlékekhez kötődő hagyományok is. Egyes települések várossá nyilvánítási igényeit erősíti azon felis­merés hiánya is, hogy nem elsősorban a városi cím, hanem a valóban városias urbanizált életfeltételek elérése a fontos a településen élő lakosság szempontjából.

 

Lényeges motiváló tényezők lehetnek a városi ranggal összefüggő esetle­ges gazdasági előnyök, illetve ezek reménye. Jelentősen ösztönözheti az ilyen igényeket az adott település szomszédságában más települések várossá nyilvánítása is.

 

Előfordulnak olyan várossá nyilvánításra ösztönző tényezők is, amelyeket annak reménye motivál, hogy a városi cím megszerzése révén valamilyen úton-módon, előbb vagy utóbb mód nyílhat külön anyagi eszközök megszerzésére is, mégha a várossá nyilvánítás idő­pontjában ennek nincsenek is meg a tényleges lehetőségei.[16]

 

Napjainkban a városi rang gyakorlatilag semmiféle előnnyel nem jár. Így semmiféle városi jogállásból adódó külön joga, illetve kötelezettsége sincs a városoknak (a megyei jogú városok kivételével), hiszen az önkormányzati törvény a települések egyenrangúsá­gára épít. Pusztán a városi rang megszerzésétől nem lesz gazdagabb, fejlettebb egyetlen település sem.

 

A városok és a községek között ma csupán egy-két tekintetben van bizonyos - már a helyi önkormányzatok finanszírozási rendszere kialakítása során sokak áltat kifogásolt - meg­különböztetés az állami költségvetésből származó források tekintetében.

 

Tehát jelentősebb közvetlen anyagi előnyökkel nem jár a városi cím. A már említett presztizsokok és bizonyos pszichikai tényezők mellett azonban a községeket közvetetten gazdasági motívumok is ösztönzik a várossá nyilvánítási pályázatok benyújtására. Hosszabb távon ugyanis feltehetően "kifizetődik" a városi cím. Nem szólva most e rang­nak a magántőke vonzását várhatóan elősegítő lehetőségéről, a pályázati úton megszerez­hető cél és címzett támogatások elnyerése szempontjából valószínűleg némi előnyt bizto­san jelent a városi cím az igények elbírálásakor, különös tekintettel a középfokú intézmé­nyek városi szintű kiépítésének szükségességére.

 

Talán az sem véletlen, hogy az utóbbi években az átlagost is jóval meghaladóan megszaporodott az ország észak-keleti felében található elmaradott térségekből beérkező várossá nyilvánítási kezdeményezések száma. Feltehetően e települések önkormányzatai nagyobb esélyt látnak az örökölt elmaradottság, illetve a kialakult válsághelyzet felszá­molására vagy annak mérséklésére a városi rang esetén. Reménykednek ugyanis az állami költségvetési forrásokhoz könnyebb hozzájutásból, illetve a társadalmi-gazdasági felzár­kózást és fejlődést elősegítő vállalkozói tőke figyelmének felkeltéséből adódó lehetősé­gekre a várossá nyilvánítást követően.

 

Kétségtelenül van bizonyos reális alapja ezeknek a reményeknek.. Az elmaradott és válságtérségekben - a kevésbé elmaradott, de aprófalvas és városhiányos, egyes dunántúli térsé­gekhez hasonlóan - feltétlenül szükség van olyan kiscentrumok fejlesztésére és ezek eset­leges központi forrásokból is támogatott intézményi és kommunális infrastruktúrája kiépí­tésére, amelyek motorját jelenthetik az adott kisebb-nagyobb térségek fejlődésének. Az elmaradott és válságtérségek fejlesztése elképzelhetetlen a kisebb-nagyobb centrumtele­pülések urbanizálása nélkül. A városi rang önmagában nem, vagy alig segíti elő a térségfejlesztő kiscentrumok működését, de enélkül - főleg az infrastruktúra vo­natkozásában - valószínűleg még nehezebb e feladatot megvalósítani.

A városi cím odaítélése - esetenként mintegy megelőlegezve is - a tapasztalatok sze­rint ösztönzőleg hat az érintett település fejlődésére, az ott élő lakosság és az önkormány­zat aktivitására. Előmozdítja a településfejlesztést, az urbanizációs színvonal emelését, a helyi közösség tevékenységét, mintegy bizonyítandó, hogy a település valóban megérde­melte a városi címet.[17]

A várható várossá nyilvánítási igényeket tekintve az látható, hogy az utóbbi időkben erre irányuló kérelmek tömeges száma nem fog csökkenni, mert a nagyközségek bizonyos köre ma is rendelkezik egy-két az alapszintűnél nagyobb jelentőségű középfokú funkciókkal és ezek előbb-utóbb várhatóan benyújtják igényüket a városi cím elnyerésére. Számolni kell a nagyobb lélekszámú, illetve a kedvező, sajátos adottságokkal és funkciókkal rendelkező gyorsan fejlődő üdülőtelepülések, határállomások, kulturális-oktatási szerepet betöltő stb. települések igényeire.[18]

Amennyiben csak az 5000 főnél népesebb községek várossá nyilvánítása jöhetne szóba, akkor a jövőben lényegében csak az Alföldön, valamint a fővárosi agglomerációban növekedhetne a - zömében érthetően vonzáskörzet nélküli - városok száma, holott a városi rangú centrumtelepülésekre az aprófalvas térségekben inkább szükség lenne. Ráadásul e nagyfalvak urbanizáltsága gyakran elmarad az aprófalvas környezetben lévő egyes 5000 főnél kisebb lélekszámú településektől, amelyek szűkebb-tágabb környezetükben bizonyos mértékig már ma is vonzásközpontként funkcionálnak. Ezért több, 5000 lakosnál kisebb, fejlett településnek is esélye lehet a városi cím elnyerésére. Különösen elképzelhető néhány speciális ipari, mezőgazdasági, idegenforgalmi, közlekedési funkcióval rendelkező urbánus fejlettségű település esetében.

 

A leendő városok abból a jelenleg 2000-5000 fő népességű községek közül kerülhetnek majd ki, amelyek a különböző korábbi településhálózat-fejlesztési elképzelésekben, mint kiemelt alsó fokú központok, vagy kistérségi centrumtelepülések szerepeltek.

 

Az 2000-5000 lakosú községek területi megoszlása gyökeresen eltér az 5000 lakos feletti települési körbe tartozókétól, mivel döntő részük aprófalvas térségekben található. Ezek több, mint fele a Dunántúlon van (nagyjából fele-fele arányban annak északi és déli részén), míg az Alföldön és Észak-Magyarországon szintén jelentős számban találhatóak ilyen települések.

Azon települések köre amelyek esélyesek a városi címre - a városi színvonal elérhetőségének és feltételeinek függvényében - nem értelmezhető mereven. Közülük egyesek az idő előrehaladtával ki­eshetnek az "esélyesek" közül, míg a ma esélytelennek ítélt községek körében is bekövet­kezhetnek esetenként olyan kedvező változások, amelyek meggyorsítják a városi szint el­érését. Új helyzetet teremthet az az újabban egyre inkább érvényesülő tendencia, amely szerint a népesség városba áramlása lefékeződött, ezek után nem várható a városi népesség arányának növekedése. Ezen nem változtat jelentős mértékben az elkövetkezendő időben várossá nyilvánítandó települések várossá lépése sem, hiszen a korábbiaknál jóval kisebb lélekszámú települések kerülhetnek szóba.[19]

 

A városi szerepkörből – rangból – fakadó előnyök és hátrányok

 

Ha a rendszerváltás előtti évtizedeket nézzük, azt kell mondani, hogy a városi rang elnyerése egyértelműen előnyökkel járt. Nemcsak rangot, presztizst jelentett, hanem az akkori területi politikának, redisztribuciós rendszernek megfelelően kiemelt fejlesztést, több pénzt, hatalmat. Napjainkban a változások ellenére megállapítható, hogy a városi vagy községi jogállás nem lényegtelen a település fejlődése, esetlegesen a társadalmi-gazdasági nehézségeiből történő kilábalás vonatkozásában. Egy adott település fejlődése nemcsak a minisztériumok, a közigazgatás döntésein múlik, hanem a helyi társadalmi-gazdasági-politikai szereplők viszonyulásán, település-területfejlesztési törekvésein is. Egy város, éppen társadalmának, gazdaságának összetettsége és fejlettsége, a társadalmi-gazdasági élet szereplőinek hozzáállása, a társadalom rétegeinek, csoportjainak egyre markánsabban  megjelenő életkörülmények és jövedelmi viszonyok szerinti differenciálódása és ebből fakadó elvárásai miatt érdekeit jobban képes képviselni, mint a kisebb települések.[20]

 

A probléma nem is ebből, hanem a hatáskörök és a jelenlegi finanszírozási rendszer ellentmondásából fakad. Hiszen általános értelemben a községek úgymond „kötelezhetőek” közvetett módon a finanszírozás módszereivel az alapellátási funkciók gyakorlásával, csakúgy, mint a városok a térségi középfokú ellátásra.

 

Az állami támogatások, amelyek elsősorban különböző dolgokhoz kapcsolódó kiegészítések és egyéb többlet források elnyerése tehát kötődik szorosan a települések közigazgatásban elfoglalt státuszához, így ez nem indokolhatja egy község városi címre való törekvését.

 

Tehát ismételten azt mondhatjuk, hogy a települések életében a várossá válás igen fontos szociológiai és pszichológiai tényező lehet, erősítheti az azonosságtudatot, nagyobb összefogásra, cselekvésre ösztönözhet, spontán fellendülést okozhat, de igazi anyagi támogatásokkal nem jár.[21]

       

A várossá nyilvánítás szabályozása

 

A kisvárosok olyan jellegzetes típusai településrendszerünknek, amelyek nélkülözhe­tetlen közvetítő szerepet töltenek be a falvak és a középvárosok között. Az utóbbi évek­ben a kisvárosok súlya és fontossága különösen megnövekedett, mivel a települések egész körére kiterjedő, városiasodásban is kifejeződő urbanizáció magterületét alkotják.

 

A városi cím adományozása kétségtelenül bizonyos elismerést jelent a település szá­mára. Elismerését gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődésének, a környező településekre gyakorolt vonzásának, és nem utolsósorban a lakosság településfejlesztő munkájának, fi­gyelembe véve azt is, hogy a település fejlesztésével kapcsolatos tennivalók sora nem zá­rul le a városi cím megszerzésével.

 

A várossá nyilvánítással összefüggő tapasztalatok és a városi cím megszerzésére irá­nyuló törekvések ismeretében feltétlenül indokolt, hogy a jövőben a városodási folyamat a jelenleginél szabályozottabb legyen. Szükség van a várossá nyilvánítást bizonyos "feltételekhez" kötni és a várossá nyilvánítási eljárást, a kérelmek elbírálását szakmailag megalapozottabbá tenni.

 

A módosított, jelenleg hatályos helyi önkormányzati törvény 59. szakasza szerint: "A nagyköz­ség a várossá nyilvánítását kezdeményezheti, ha a városi cím használatát fejlettsége, tér­ségi szerepe indokolja. A képviselőtestület ezirányú kezdeményezését a belügyminiszter útján terjesztheti a köztársasági elnök elé".

 

A területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény szerint a nagyközségi képviselő-testületnek a várossá nyilvánítás kezdeményezésekor részletes értékelésben kell bemutatnia a nagyközség fejlettségét és térségi szerepét.[22]

 

Ezeket a jogszabályokat feltétlenül ki kellene egészíteni. A kiegészítő rendelkezésnek mindenekelőtt tartalmaznia kellene azokat az alapkövetelményeket, ame­lyek kielégítése hiányában eleve nem jöhet szóba várossá nyilvánítás. Alapkövetelmény­nek tekintendő egy népességminimum (2000) fő kikötése, továbbá annak előírása, hogy a városi címre pályázóknak rendelkezniük kell a település jövőjére vonatkozó fejlesztési el­képzeléseket tartalmazó koncepcióval, valamint 10 évnél nem régebben készült érvényes településrendezési tervvel.

 

A várossá nyilvánítási kérelmek elbírálása a községek társadalmi-gazdasági fejlett­sége és a vonzáskörzetre is kiterjedő funkciók egyedi mérlegelésével kell, hogy történjék. Ennek során abból kell kiindulni, hogy a települések között a közigazgatás szempontjából nem elsősor­ban a jogok, hanem a kötelezettségek tekintetében indokolhatók státuskülönbségek. Az a település jogosult magasabb szintű közigazgatási jogállásra, amelyik több feladatot lát el, több kötelezettséget vállal.

 

Városnak az a külső megjelenésében rendezett, városias arculatú, illetve központú te­lepülés tekinthető, amelynek intézményhálózata és infrastruktúrája a kornak és a telepü­lésnagyságnak megfelelő színvonalú és képes - esetleg más településekkel együttmű­ködve - saját és környezete lakossága számára középfokú ellátást biztosítani.

 

Önkormányzati rendszerünkben az önkormányzatok alapjogai egyenlőek, nem függnek attól, hogy a település község, vagy város. Az önkormányzati feladatok, hatáskörök megállapítása sem azon az alapon lehet eltérő, hogy városról, vagy községről van szó. Törvény a települési önkormányzatoknak a település nagyságától, a lakosságszámtól - a teljesítőképességtől - függően állapít meg eltérő feladatokat, hatásköröket. A helyben maradó személyi jövedelemadó kiegészítésénél van eltérés község, illetőleg város között. A város tehát nem külön jog, hanem cím, rang.

 

Az előzőeket figyelembe véve a várossá nyilvánítás kezdeményezések elbírálása so­rán - nem fontossági sorrendben - az alábbi szempontok mérlegelése kívánatos.

A törvény a várossá nyilvánítás általános feltételrendszerét keretjelleggel határozza meg. Ennek lényegében három alapkritériuma van:

- nagyközség kezdeményezheti, ha

- fejlettsége,

- térségi szerepe indokolja a városi cím használatát.

 

A várossá nyilvánítási kezdeményezést - az önkormányzati általános választás évének kivételével - minden év január 31. napjáig lehet felterjeszteni a belügyminiszternek. A nagyközségi képviselő-testület várossá nyilvánításának kezdeményezésekor részletes értékelésben mutatja be a nagyközség fejlettségét, térségi szerepét. Az 1999. évi XLI. törvény alapján nagyközség fejlettségét, térségi szerepét különösen a következőkben indokolt értékelni:

 

- a nagyközség helye a térség településhálózatában, fejlődésének fő jellemzői, történeti, társadalmi értékei, hagyományai;

 

- a nagyközség népességének alakulása, demográfiai, társadalmi szerkezetének jellemzői;

 

- a nagyközség gazdasági fejlettsége, szerkezete, jelentősebb gazdasági társaságok, kereskedelmi, szolgáltató funkciók, ezek térségi kihatása, az üdülés, az idegenforgalmi és a vendéglátás jellemzői;

 

- gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság a nagyközségben, a térségi ingázás, a képzettség jellemzői;

 

- a nagyközség infrastrukturális fejlettsége, közművesítettsége: ivóvíz-ellátottság, a szennyvízelvezetés-tisztítás (-kezelés), elhelyezés, a rendszeres hulladékgyűjtés, elhelyezés, a fűtés módja, a hírközlés, a szilárd burkolatú úthálózat kiépítettsége;

 

- a nagyközség településszerkezete, arculata, fejlesztési koncepciói, rendezési, szabályozási tervek jellemzői;

 

- a nagyközség intézményei, főként a térséget is ellátók jellemzői, elsősorban az oktatás, a kultúra, a tudomány, a kutatás, az innováció, az egészségügyi és szociális ellátás, egyéb intézmények területén, az igazgatási és rendészeti szervek;

 

- a nagyközség szellemi, kulturális, sport élete, társadalmi szervezettsége, a civil szerveződések tevékenysége, mindezek kihatása a térségre;

 

- az önkormányzati vagyon és gazdálkodás bemutatása, az önkormányzat társulásos kapcsolatai, térségi szervező munkája.

 

A kezdeményezés felterjesztésekor a képviselő-testület a határozatában vállalja, hogy a várossá nyilvánítás esetén ellátja a városi önkormányzatok és szerveik részére jogszabályban előírt kötelezettségeket, megteremti azok végrehajtásának szervezeti és személyi feltételeit.

 

A belügyminiszter a várossá nyilvánítási kezdeményezések értékelésére a településtudomány, a közgazdaságtan, a közigazgatás- és műszaki tudományok, az országos önkormányzati érdekképviseleti szervezetek, a KSH képviselőjéből és más szakemberekből álló - legfeljebb 15 tagú - bizottságot kér fel.

 

A belügyminiszter a bizottság javaslatainak figyelembevételével május 31-éig tesz javaslatot várossá nyilvánításra a köztársasági elnöknek, akit ezzel egyidejűleg - álláspontját indokolva - tájékoztat azokról a kezdeményezésekről, melyeket nem terjeszt elő döntésre. A köztársasági elnök június 30-áig dönt a várossá nyilvánításról, döntését a Magyar Közlönyben közzé teszi. Ilyen módon a következő év központi költségvetése számolhat az új városokkal.

 

A várossá nyilvánításról szóló döntés Magyar Közlönyben történő közzétételét követő 5 napon belül a belügyminiszter tájékoztatja az érintett képviselő-testületet arról, hogy a kezdeményezésüket miért nem lehetett még előterjeszteni döntésre, hogy mely területeken, milyen fejlesztések szükségesek az előterjesztéshez. Ha a képviselő-testület fenntartja a kezdeményezését, az eredmények elérését követő év január 31-éig - az önkormányzati általános választás évének kivételével - a felterjesztés kiegészítésével ismételheti meg a kezdeményezést.

 

A kezdeményezések értékelése, összehasonlíthatósága érdekében a belügyminiszter a Belügyi Közlöny 1999. évi 13. számában tette közzé azon adatok körét, amelyek szükségesek az értékeléshez.

 

A várossá nyilvánítás előkészítése pályázat keretében történik. A pályázatot – amint már említettem - benyújtani január 31-ig lehet. Ennek az a praktikus oka, hogy így a köztársasági elnök júniusig meghozhatja döntését, a döntés alapján pedig a következő év állami költségvetése már figyelembe veheti az új városokat.

A várossá nyilvánítási pályázatok elbírálása súlyozott pontrendszer alapján történik. A pályázatok értékelésénél a következő főbb tényezőket veszik figyelembe:

 

- a nagyközség helye az ország településhálózatában, kapcsolódása a közlekedésforgalmi rendszerekhez; múltja, történeti értékei, a korábbi városi, mezővárosi, igazgatási szerepköre, ennek ma is bizonyítható továbbélése, hagyományai;

 

- a nagyközség népességének alakulása, társadalmi szerkezete; a népmozgalom adatai (természetes és tényleges szaporodás, vándorlás, stb.), fontos tényező a gazdasági aktivitás, a foglalkoztatottság, az ingázás, a képzettségi jellemzők;

 

- a nagyközség gazdasági fejlődése, a település és a térség lakosságát is foglalkoztató gazdálkodó szervezetek, gazdasági társulások, főbb intézmények jellemzői;

 

- a nagyközséget, illetve térségét ellátó középfokú intézmények bemutatása, melyek közül kiemelten fontos az oktatási, kulturális, illetve az egészségügyi, szociális intézmények ismertetése; lényeges továbbá a helyi, térségi illetőségű állami, igazgatási rendészeti szervek (pl. bíróság, földhivatal, rendőrség, ügyészség), térségi feladatot ellátó önkormányzati tűzoltóság, valamint a műszaki infrastrukturális szolgáltatók (pl. áramszolgáltató) jellemzése;

 

- a nagyközség kereskedelmi és bevásárló központ szerepe, szolgáltató egységei (áruházak, bevásárló centrumok, kiskereskedelmi forgalom, ezen belül iparcikk forgalom, stb.);

 

- a nagyközség idegenforgalmi jellege, intézményei, férőhelyei (szálloda, panzió, kereskedelmi szálláshely stb.), a környezeti kultúra;

 

- a nagyközség műszaki infrastruktúra ellátottsága, a villany-gázellátás, a közműves vízellátás, a szennyvízelvezető csatornahálózat kiépítettsége, a szennyvízkezelés mértéke, a rendszeres szemétgyűjtés és lerakás megoldottsága, úthálózat kiépítettsége, hírközlés helyzete;

 

- a tömegközlekedés rendszere, módja;

 

- a nagyközség szellemi vonzása, kisugárzása, kulturális színvonalának főbb mutatói; az öntevékeny szervezetek, civil szerveződés (egyesületek, társaságok, alkotó- és más közösségek, stb.) bemutatása, tevékenysége;

 

- az önkormányzati gazdálkodás jellemzői, a tárgyév költségvetésének főbb adatai, mérlege; a fejlesztések ismertetése;

 

- a nagyközség városias arculatának jellemzői: rendezettsége, központjának városiassága, épületeinek, épület-együtteseinek megjelenése, műemlékei, környezeti állapota. Fejlesztési elgondolásai, tervei, a településrendezési terv, az épített környezet védelmére tett és tervezett intézkedések;

 

- a nagyközség térségi szerepe és súlya (gazdasági, foglalkoztatási, az intézmények szervező és vonzó hatása, társulások, stb.).[23]

 

A várossá nyilvánításra irányuló önkormányzati kezdeményezések körültekintő szakmai elbírá­lását segítendő szükség van arra, hogy a pályázatok mellékleteként készüljön egy statisz­tikai adatokat tartalmazó tájékoztató a településről. Feltétlenül csak tájékoztatóról lenne szó. A várossá nyilvánítást nem szabad e konkrét statisztikai mutatókhoz kötni.

 

A statisztikai tájékoztató a népességalakulással, a foglalkoztatottsággal, iskolai vég­zettséggel kapcsolatos adatokat, a lakás, kommunális, egészségügyi, oktatási, idegenfor­galmi infrastruktúra ellátottságát és a lakosság jövedelmi színvonalát kifejező fontosabb mutatószámokat tartalmazná, valamint jelezné, hogy az igazgatási, oktatási, kulturális, szociális, idegenforgalmi, kereskedelmi, pénzügyi intézményhálózat milyen elemei, egy­ségei találhatók meg az adott településen.

 

Fontos, hogy a statisztikai tájékoztatóban a városi színvonalat jelző mutatók mellett megjelennek olyanok is, amelyek a térségi szerep megítélését segíthetik. (Pl. vándorlási egyenleg, napi ingázás, szolgáltatási szektorban foglalkoztatottak aránya, az egészségügy, az oktatás, az idegenforgalom egyes jellemzői stb.). Ezt jelzik az intézményrendszer kü­lönböző elemei meglétére, vagy hiányára vonatkozó információk is.

 

A statisztikai adatok és információk nem a pályázat egyoldalú, mennyiségi szem­pontú megítélését, hanem valóban tájékoztatási célokat kell, hogy szolgáljanak az értéke­lés során. A kezdeményezések elbírálása nem szűkülhet le a statisztikai adatok megítélé­sére, összehasonlítására.

 

A községi önkormányzat várossá nyilvánítási kezdeményezését tartalmazó pályázathoz indokolt lenne csatolni a megyei önkormányzat véleményét is a kistérségi együttműködés, a területfejlesztési összefüggések megítélése céljából. Ugyancsak szükség lenne arra, hogy a várossá nyilvánítási kezdeményezés tartalmazzon egy rövid ismertetést a önkormányzat utóbbi években végzett tevékenységének és a település fejlődésének főbb jellemzőről, valamint a környező térség más településeivel kialakított kapcsolatokról.[24]

 

Az Európai Uniós csatlakozás és a magyar városhálózat

 

A magyar regionális fejlődés történetében a kilencvenes évek elején lezajlott rendszerváltozás új fejezetet nyitott. Eddig nálunk ismeretlen térformáló folyamatok jelentek meg, a rendszerváltozás egybeesett egy gazdasági szerkezetváltással és az önkormányzatiság is felértékelődött. Nagyon gyors változásoknak lehettünk tanúi: a már korábban is stagnáló észak-magyarországi iparvidék összeomlásának a nyugati területek felértékelődésének, az alföldi agrárbázisú gazdaság piacvesztésének és a főváros minden tényező tekintetében páratlan kiugrásának. Ezek a folyamatok jellegadóan befolyásolták a városok fejlődését is. A városhálózat bonyolult képződmény, természetéből következik, hogy lassan alakul át a rendszerváltás kora azonban itt is meghatározó változásokat hozott, csak úgy mint a napjainkban érzékelhető uniós csatlakozás.[25]

 

Magyarországnak – reményeink szerint hamarosan (2004. május 1.) – újabb változás elé kell néznie, amely hosszú időre meghatározhatja hazánk perspektíváit, ez pedig az Európai Unióhoz való csatlakozás. Ez új tényezőket jelent majd a regionális fejlődésben, így a városok életében is. A kérdés az, hogy a fenti tényezők mennyiben befolyásolják a városok életét, milyen új színfoltok jelennek meg és milyen kihívásokkal kell szembenézniük.

 

Ennek érdekében a nemzetközi összehasonlítást célszerű készíteni és megvizsgáljuk azt, hogy a hozzánk hasonló helyzetű - azaz az Európai Unió magterületeinél fejletlenebb, periférikus fekvésű államokban - milyen változások mennek végbe, amikor csatlakoztak az EU-hoz. Írország, Görögország, Portugália azok az országok, amelyek ilyen szempontból relevánsak. Talán Írországot találjuk leginkább olyan országnak, amely különösen alkalmas az összevetésre, itt ugyanis a 60-as években adták fel a protekcionista importhelyettesítő gazdaságpolitikát, és csak 1973-ban csatlakoztak az Európai Közösséghez. Tehát a gazdasági rendszerváltást bő évtizedes távolággal követte a csatlakozás. Írország GDP-je ekkor az EK átlagának 45,6%-a volt, ma a magyar GDP az EU átlagának harmada körül van. Az összehasonlításnak azonban nehézségei is vannak: a világgazdaság képe ma egészen más, mint a 60-as években, a 70-es évek elején volt, mindezeken túl az EU is hatalmas fejlődésen ment keresztül. Írországban az EK-hoz történő csatlakozás után új befektetők jelentek meg, elsősorban a közösségen kívülről, akik Írországot ugródeszkának használták, hogy az EK védett piacaira betörhessenek. Manapság Magyarországon is találkozhatunk ilyen jellegű befektetőkkel. Írországban már a 60-as évektől a kisvárosok lettek a kedvelt befektetési helyek, a magas munkanélküli ráták sem itt, hanem a nagyvárosokban alakultak ki, míg a Közösség által különböző alapból nyújtott támogatásból Írország egésze, mint egyetlen régió részesedett. Írország analógiája alapján azt a következtetést vonhatjuk le a városok és az egész ország tekintetében, hogy a döntő változást nem az EK-hoz való csatlakozás jelentette, hanem a külgazdasági nyitás.[26]

 

Magyarország Európai Uniós csatlakozása után különböző alapokból (Kohéziós Alap, Regionális Fejlesztési Alap, stb.) jelentős támogatás érkezik országunkba. Ezekből a támogatásokból a regionális fejlesztés törvényeinek megfelelően elsősorban a fejletlenebb területeknek kell, hogy részesedjenek. Az EU nézőpontjából gyakorlatilag Magyarország egész területe ilyennek minősül, mivel Budapest GDP-je sem éri el az Unió 75%-át. Az EU gyakorlata alapján a problematikus térségek között a támogatás megosztása viszonylag egyenletes. Nálunk az északkeleti megyék politikai okokból is, valamint demográfiai súlyuknál fogva aránytalanul nagyobb támogatásban részesültek. Az EU támogatások megszerzéséhez szükséges társfinanszírozási rendszer működtetése elsősorban önkormányzati, lakossági források bevonását feltételezi. Központi támogatásra a települések ugyanis csak országos célú pályázat esetén számíthatnak. A társfinanszírozás megvalósulásához növelni kell az önkormányzatok önállóságát, elsősorban a helyi adókra támaszkodva.

 

Azokra a programokra kell fordítani a nemzetei forrásokat, amely programokra uniós támogatás érkezik. Így egyáltalán nem biztos, hogy az általunk is preferált célok kapják a támogatást. Az érkező támogatások célja elsősorban az infrastruktúra fejlesztése lesz, olyan gazdasági tevékenységet, amiből az EU piaca telített, minden bizonnyal nem fognak támogatni. Ezek alapján elképzelhető, hogy az EU támogatások megléte nem jelenti azt, hogy radikális gyorsasággal sikerül majd csökkenteni a területi és településhálózati hátrányokat. Ha az Európai Unióban némiképpen csökkentek is a regionális különbségek a sorozatos támogatásoknak köszönhetően, de nem a várakozásoknak megfelelő mértékben. Nem számolhatunk azzal, hogy ezeknek a pénzforrásoknak a segítségével rövidesen gyökeres változásokat érhetünk el. Egyes vélemények szerint a támogatásokat fokozott mértékben kell felhasználni a városokban, a nagyvárosokban. Részben ezt követelik meg az ország valós igényei, másrészt ezek a térségek jobban elő tudják teremteni a társfinanszírozáshoz szükséges összeget.

 

Az uniós csatlakozás után új fogalommal kell megismerkednünk: a városversennyel. Az egységes európai piacon a városok egymással is versengenek a befektetőkért, különböző támogatások elnyeréséért. A városverseny különösen a hasonló adottságú, funkciójú városok között lesz éles. Vannak olyan helyi tényezők, amelyek rövid távú előnyöket kínálnak, például olcsó munkaerő, kedvező adózási feltételek, de ezek a tényezők gyorsan változnak, a tőkemozgás pedig azonnal követi ezeket a folyamatokat. Ennek következtében a rendkívül profitorientált tőkések kedvezőbb feltételeket nyújtó városok után néznek. Így a gyors virágzást gyors hanyatlás válthatja fel. Magyarországon a városverseny különösen éles lehet, mivel sok hasonló adottsággal rendelkező városunk van, például a hajdani alföldi mezővárosok, illetve hajdúvárosok.[27]

 

A határ és a határmentiség az utóbbi időben egyre inkább felértékelődő kérdéssé vált az EU-ban. A határok átjárhatóságával megteremtődik a lehetőség a határokon átnyúló kapcsolatok, együttműködések szélesítésére, és regionális együttműködések kialakítására. Azt mondhatjuk, hogy csatlakozásunk után kétféle országhatárral rendelkezik majd hazánk, az egyik, amelyik az Európai Unióval köt össze minket, egy átjárható laza határ, a másik típusú pedig az úgynevezett „külső” határ, amelyik elválaszt nem EU tag szomszédainktól. Mindkét határ nagy lehetőségeket tartogat a határok mentén fekvő városainknak. Azon határainkon, ahol nem EU tagországokkal érintkezünk, mi képviseljük majd az Európai Unió keleti határát. Az itt lévő települések kapuvárosokká válhatnak és ebben a szerepben fejlődésük új dimenziót kaphat. Erre a feladatra fel kell készülni, nem csupán az infrastruktúra fejlesztésével, hanem regionális együttműködések kezdeményezésével is. 

 

Összegzésül azt mondhatjuk, hogy Magyarország Európai Uniós csatlakozása a magyar településhálózatot döntően nem fogja átalakítani, csupán árnyalni fogja a kilencvenes években megindult folyamatokat. A csatlakozás utáni első időszakban még mindenképpen a meglevő területi különbségek meglétével számolhatunk. A kedvező hatások hosszabb távon fognak jelentkezni. A városhálózat tekintetében ez jelentheti valamely kiegyenlítődés megindulását is, ami azt jelenti, hogy a ma gazdaságilag stagnáló kis- és középvárosok is kedvező befektetési területté válnak, gazdaságuk stabilizálódik, megélénkül és népességvesztésük is megáll. Mindez érvényes a válságterületek városaira is, ahol a kedvező változások motorjai maguk a városok lehetnek.

 

Az Európai Unióhoz való csatlakozásra minden területen fel kell készülnünk. Elsősorban intézményhálózatunkat kell európai arculatúra formálnunk, fel kell készülnünk a támogatások eredményes pályázására. Tudnunk kell, hogy az EU csatlakozásnak csak az egyik vetülete a hozzánk érkező támogatás, sokkal fontosabbak azok az egyéb hatások, amelyek gazdaságunkat, és ezzel együtt a  városhálózatot érik.[28]

 

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

 

 

 

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény kommentárja. Complex CD Jogtár.

 

Batár Attila: Városaink az ezredfordulón, Új Világ Kiadó 2000.

 

Beluszky Pál-Győri Róbert: A magyarországi városhálózat és az EU-csatlakozás, Tér és Társadalom 1999/1.

 

Csapó Tamás-Kocsis Zsolt: A várossá nyilvánítás elvi kérdései…. Tér és Társadalom 1997/1.

 

Egyed István: A vidéki városi törvényhatóságok jogállása. A korszerű közszolgálat útja 8. – A mai magyar város – az 1938. évi közigazgatási továbbképző tanfolyam előadásai. Szerk.: Mártonffy Károly, Budapest, 1938.

 

Kácsor József: A nagyvárosi fejlődés jellemzői, Magyar Közigazgatás 1992/3.

 

Kara Pál: A város és vonzáskörzetének szervezeti, struktúrális lehetőségei, város és vonzáskörzete, Ön-Kor-Kép 1996

 

Dr. Karvalics László (szerk.): Magyarország városai, Égisz 2000.

 

Kelemen Barnabás: Egy „kisváros” uniós elvárásai, Európa és magyar közigazgatás 1999.

 

Kiss Éva: A várossá nyilvánítás néhány tényezője- egy önkormányzati felmérés tükrében, Önkormányzati Szemle 1998/7-8.

 

Kiss Éva: Önkormányzati vélemények a várossá nyilvánítás szabályozásáról, Magyar Közigazgatás 1998/10.

 

Kökényesi József: A településfejlesztést, -rendezést befolyásoló alaptörvényekből fakadó jogalkotási összefüggések és szabályozási feladatok, Magyar Közigazgatás 1994/1.

 

Magyary Zoltán: A magyar várospolitika alapvetése, A korszerű közszolgálat útja 8. A mai magyar város, az 1938. évi közigazgatási továbbképző tanfolyam előadásai. Szerk.: Mártonffy Károly, Budapest, 1938.

 

Sárfalvi Béla – Tóth Aurél: Földrajz a gimnázium I. osztálya számára, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, é. n.

 

Szaló Péter: A település épített és természeti környezete, Magyar Közigazgatás 1998/4.

 

Szigeti Ernő: Városodás és várossá nyilvánítás, Városok, Kőfalak 1995.

 

Tóth József: Nagyvárosok a magyar településrendszerben, Comitatus. Önkormányzati Szemle 1993/7-8.

 

Varga Ötvös Béla: Településrendezés és településfejlesztés, Comitatus. Önkormányzati Szemle 1993/11-12.

 

Wiener György: A városi közigazgatás, a város szerepe a középszintű közigazgatásban, Szerk.:Raft Miklós, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1982

 

Melléklet

 

Várossá nyilvánítások 1900-2001 között:

 

Várossá nyilvánítás éve	A város neve
1905	Szekszárd
1907	Újpest
1918	Békéscsaba
1921	Kalocsa, Mosonmagyaróvár
1922	Csongrád, Kispest, Salgótarján
1923	Balassagyarmat, Hajdúhadház, Pestszenterzsébet, Rákospalota
1924	Mohács
1926	Budafok
1936	Pestszentlőrinc
1945	Hatvan
1946	Orosháza
1947	Tatabánya
1949	Csepel, Ózd
1951	Dunaújváros, Komló, Várpalota
1952	Törökszentmiklós
1954	Kazincbarcika, Keszthely, Oroszlány, Tata
1959	Ajka
1966	Gödöllő, Szavas, Szigetvár, Tapolca, Tiszaújváros
1968	Sárospatak, Sárvár, Siófok
1969	Kapuvár, Mátészalka
1970	Dombóvár, Kisvárda, Százhalombatta
1971	Balatonfüred, Csorna, Nagyatád
1973	Békés, Kiskőrös, Mezőkövesd, Nyírbátor
1977	Bonyhád, Dunakeszi, Marcali, Siklós
1978	Barcs, Berettyóújfalu, Celldömölk, Érd, Fehérgyarmat, Körmend, Lenti, Paks, Vásárosnamény
1983	Szentgotthárd
1984	Dorog, Encs, Heves, Mór, Pásztó, Sümeg, Szeghalom, Szerencs, Tamási, Tiszafüred, Zalaszentgrót, Zirc
1986	Bácsalmás, Bicske, Boglárlelle, Budaőrs, Edelény, Kisbér, Kunszentmárton, Mezőkovácsháza, Püspökladány, Sárbogárd, Szécsény, Szigetszentminklós, Tiszakécske, Tiszavasvári, Tokaj, Vasvár
1989	Balatonalmádi, Balmazújváros, Bátonyterenye, Battonya, Biharkeresztes, Csenger, Csurgó, Dabas, Dunaföldvár, Fonyód, Füzesabony, Gárdony, Gyomaendrőd, Hajdúdorog, Hajdúhadháztéglás, Jánoshalma, Jászapáti, Kiskunmajsa, Kistelek, Kunhegyes, Kunszentmiklós, Letenye, Martfű, Mezőberény, Mezőhegyes, Monor, Mórahalom, Nádudvar, Nagykálló, Nagykáta, Nyergesújfalu, Pétervására, Putnok, Ráckeve, Rétság, Sajószentpéter, Sarkad, Szikszó, Tab, Tolna, Záhony
1991	Aszód, Balatonboglár, Balatonlelle, Derecske, Hajdúhadház, Jászárokszállás, Mezőcsát, Téglás
1992	Balatonföldvár, Enying, Hévíz, Lengyeltóti, Lőrinci, Nyíradony, Tiszalök, Újfehértó
1993	Abony, Baktalórántháza, Ibrány, Jászfényszaru, Kecel, Lajosmizse, Máriapócs, Mindszent, Nagyhalász, Pécsvárad, Polgár, Soltvadkert, Tiszaföldvár, Tótkomlós
1995	Bátaszék, Csepreg, Fertőd, Sásd, Simontornya, Szabadszállás
1996	Elek, Létavértes, Nagymaros, Pécel, Szendrő, Szentlőrinc
1997	Boly, Devecser, Felsőzsolca, Gyál, Izsák, Nagyecsed, Pilisvörösvár, Polgárdi, Sellye, Solt, Újszász, Zalakaros
1999	Göd, Harkány, Herend, Veresegyház
2000	Balatonfűzfő, Budakeszi, Dévaványa, Dombrád, Dunaharaszti, Ercsi, Füzesgyarmat, Pannonhalma, Pomáz, Rakamaz, Szob, Tiszacsege, Villány, Visegrád, Zalalövő
2001	Borsodnádasd, Demecser, Emőd, Gönc, Gyömrő, Kerekegyháza, Komádi, Nagybajom, Répcelak, Tét, Tököl, Tura, Vámospércs, Vecsés, Vésztő,