Pokol Béla
Alkotmányozás és a Szent Korona-eszme
A most elindult alkotmányozási munkák jó alkalmat jelentenek arra, hogy szemügyre vegyük a Szent Korona-eszmét. Sokszor elfogult viták, túlzások és minősítések jellemzik a nyilvánosságban a korábbi magyar íratlan alkotmányt és ebben a Szent Korona-eszmét, de próbáljuk meg elfogulatlanul vázolni röviden ennek történetét. Ehhez alapmunkák Eckhart Ferenc valamikori monográfiája és napjainkból elsősorban Kocsis István és Zétényi Zsolt könyvterjedelmű feldolgozásai. Nézzük meg mit jelentett Szent Korona-tan a magyarság történeti változásaiban, és milyen segítséget tud adni a mai alkotmány szövege számára.
(Történeti formálódás) Az uralom átvételének különböző formái voltak a középkorban (pl. a longobárd királyok lándzsát kaptak ekkor) és a római hatásra terjedtek el a római impérium jelvényei: a korona, a bíborpalást, és ezek a germán uralkodók jelképeivé is váltak, a frank Nagy Károlynál már a korona a császári hatalom kifejezője volt. A koronázást az egyház beolvasztotta a király felkenésének az ótestamentumból származó szertartásába, és ezzel a VIII-IX. század óta ez szentségi jellegűvé vált, a koronázással lett „Isten kegyeméből uralkodó” a király. További fejlődése a korona eszméjének, hogy már egy 835-ös iratból az derül ki, hogy a korona két értelemben vált használatossá, egyrészt a koronaékszert jelentette magát, de használták már a királyi hatalom értelmében is, mint a főhatalom jelvényét. Az 1100-as évek tanúsága szerint Angliában is használták így a korona szót, és a királyi bíráknak fenntartott pereket, mint a korona jogköreit nevezték, és később már a királyi jogköröket is a „korona jogaival” fejezték ki, sőt az általánosodás menetében király helyett már „Anglia koronája” kifejezést is használták (corona Anglie), majd egy idő után a „korona birtokai” azt jelentik, hogy ezeket nem idegenítheti el a király, ezek nem taroznak a személyes javai közé, és ezzel a király és a állam fogalmi körének elkülönülése kezdődött el. A királynak a koronázási esküben meg kellett ígérni 1200-as évek végétől mind Angliában, mind a franciáknál és a magyaroknál, hogy visszaszerzi a korona jogait, birtokait, amit elődje elidegenített, ezzel megszegve koronázási esküjét. Így a korona mint a király személyétől független entitás (állam) kifejezésévé kezdett válni.
Az 1200-1300-as években a kancelláriai dokumentumokban mind a magyaroknál, mind a cseheknél úgy is szerepelt, mint a királyi hatalom kifejezése, mint a király jogainak forrása, mely a pápai kúria buzdítására ment át a dokumentumokba, és ezekben a magyaroknál még sűrűbben vált használatossá, szemben a cseheknél inkább elvétve. Egyáltalán, noha az egész korabeli Európában közösen volt használatos a koronaeszme, de a magyar kancelláriai gyakorlatban ez kiemelkedő volt, és sok fordulatban használták a legkülönbözőbb iratokban. Az 1200-s évek közepétől kezdődött el az iratok tanúsága szerint, hogy a koronát „szent” jelzővel egészítették ki (sacra, sanctissima), mivel a koronának szentség jelleget tulajdonítottak, mely a király személyét is megszenteli.
A korona király személyétől elválása és mint az egész ország államhatalmának kifejezése az 1400-as években Angliában is látható, pl. 1436-ban mondja Bath és Wells püsköke, hogy „A korona alakjában az ország kormányzata jelenik meg, mert az arany a közösség uralmát, a korona virágai és díszítő drágakövei a királynak vagy uralkodónak méltóságát és tisztségét jelzik”. Vagyis a korona mint ékszer leválik a királyról, és mint az uralkodói jogosítványok fogalmi köre általánosabb szinten stabilizálódik értelmileg, és a változó királyok fölött a változatlan királyi hatalom, majd államhatalom alakul át e fogalom.
Magyarországon a király mellett önállóan a korona, mint a folyamatos állami hatalom fogalma az 1300 évek végén először a külkapcsolatokban és nemzetközi jellegű szerződésekben jelent meg, pl. 1381-ben a velencei köztársasággal kötött szerződésben azért, hogy ne csak az adott királlyal kötött szerződés legyen ez súlyt helyeztek arra, hogy a magyar államot jelentő koronával kötött szerződés legyen ez, mely a későbbi királyokat is köti. Vagyis a hiányzó „államhatalom” kifejezés pótlása a korona fogalmával itt jól észlelhető. Lényeges, hogy miközben az 1300-as évek végére a többi országban a korona már az egész országot és az ország államát jelentette, nálunk ez megmaradt a királyi hatalom jelzésére, és lehet találni olyan törvényszöveget is 1386-ból, ahol épp az ország és a királyi hatalom szembeállításánál használták a királyi hatalomra a korona szót, kizárva ebből az egész országot - respublikát az államra és regnumot az országra használva, szembeállítva ezeket szent koronával. Ám az 1387-es rendek általi királyválasztás után, amikor Luxemburgi Zsigmondot hívják meg az ország királyának lassan világossá válik, hogy a szent korona az ország koronáját jelenti, amelyet egy király megkaphat, de tőle elválasztva az még az ország koronája, annak kifejezője. Ettől kezdve indul meg, hogy „Magyarország koronája” lesz a kifejezés: corona regni és mellette regnum Ungarie, míg korábban corona regia (királyi korona) mellett a rex, a király személye volt a kifejezés. Ettől kezdve alakult ki fokozatosan, hogy a bárók is a hatalomgyakorlás részeiként értik magukat – különösen, amikor 1401-ben egy fél évre fogságra vetik a bárók Zsigmondot, és egyedül gyakorolják az országban a hatalmat. Ezzel a korona elvált ez időre a király személyétől, és a bárók gyakorolták a hatalmat pusztán a koronával együtt, de a király személye nélkül. Ekkor vésették meg a pecsétet „Sigillum sacre corone regni Hungariae” felírással, és Kanizsai János esztergomi érsek a „szentkorona kancellárja” címet veszi fel, nem a király kancellárja címet, noha mikor a király kiszabadul, újra a királyi kancellár címet kezdi használni. Lényeges, hogy a Nagy Lajos halála utáni bizonytalanságban a szentkorona királyi hatalomtól elszakadása és az ország egész főhatalmának jelzése ezzel tisztábban előbukkan, de azért ez nem vált át teljesen erre az értelemre, és még sokáig a királyi hatalom kifejezése maradt.
Még egy változást jelentett az Anjouk körüli harcokban, majd a Zsigmond királlyá választása körüli időkben, hogy a hatalom átruházásában az egyházi felkenéssel átruházás helyett egyre inkább a rendek általi királyválasztás és hatalom-átruházás bukkant fel. Bizonytalan marad azonban még ekkor, hogy a korona átruházói, a rendek egyben a korona tagjai-e. I. Ulászló halála után, amikor a bárók Országtanácsa válik a főhatalommá, kizárólag csak az „ország koronája” szerepel az adománylevelekben, és a koronának tett szolgálatok, melyeket az adomány bizonyít. Ettől kezdve Magyarország folyamatos államhatalmának jelzésére válik használatossá a szentkorona, és ezzel a királyi hűség helyett az állampolgári hűség eszméje bukkan fel halványan az adományozásokban.
A Szent Korona-eszme összefonódása az organikus állameszmével szintén egyházi eredetű: az egyház mint Krisztus misztikus teste, és az egyház misztikus testének feje így Krisztus. Ez továbbfejlődve Angliában a „király két teste elvben” vált ismertté 1559-ben, egyik a természetes teste, másik a politikai teste, mely utóbbinak tagjai az ő alattvalói. A szentkorona-eszme és az organikus állameszme összeolvadása Werbőczy ideje előtt történt meg, mivel a magyar birodalom mint test és az egyes csatolt részek mint ennek tagjai merültek fel egyre inkább az 1400-as évek első évtizedeitől. Előtte már elterjedt, hogy a bárók - és Hunyadi János kormányzása óta a nemesek is - az ország tagjai, és az is, hogy a bárók Országtanácsa a korona hatalmát gyakorolja az ország ügyeinek intézése közben, de új Werbőczynél az, hogy az organikus állameszmét kifejezve a „Szentkorona tagjainak” mondja a rendeket, és minden nemes a Szentkorona tagja lett nála. Ezzel igazolta ugyanis az „una eademque nobilitas”, az egységes nemesség tézisét. De ezen kívül nem jelenik meg a Tripartitumban az organikus Szentkorona-eszme.
Mohács után, a Habsburgok idején jó ideig nem fejlődött tovább a Szentkorona-eszme, korona alatt leszűkítve a királyi hatalmat értették, és a koronát a királlyal azonosították ismét. A Habsburgok nevében tárgyaló főhivatalnokok nem is értették pl. amikor Bocskayék küldöttei a régi formulákkal a rendek nevében „a korona és a király tekintélyét” külön említették irataikban, és ők a reális tárgyi koronát (ékszert) tudták csak érteni alatta, és jelezték, hogy azt jól őrzik. De később azért általánosabban a „királyi hatalom” értelmében használták a bécsi udvar hivatalnokai is magyar viszonylatban a magyar királyi hatalom értelmében a korona kifejezést, és a magyar korona mellett a cseh korona kifejezés is mint a uralkodó különböző országok feletti királyi hatalmának értelmében lett használatos. Sőt kezdett kialakulni, hogy az egyes elvesztett országrészek és volt tartományok visszaszerzésénél a szentkorona jogára hivatkozás volt az alap, és ha visszakerült, akkor az a Szent Koronába tért vissza, és így a Szent Korona eszméje fokozatosan mint a területi integritás kifejezésévé is vált az 1600-as évek folyamán, pl. Bethlen és II. Mátyás közötti tárgyalásokon így szerepelt a korona kifejezés, és így volt az 1700-as évek folyamán is.
Az 1800-as évek években ismét a királlyal azonosították a koronát a bécsi udvar főhivatalnokai és velük vitában a magyar rendek is, de rendek között azért felmerült a korábban kialakult átfogóbb magyar Szent korona-eszme is az 1790-es vitákban. Ám fontos volt az a fejlemény, mely végre létrehozta az „állam” kifejezést a nyelvújítási forrongás során. A reformkorszakban még a „státust” kezdték erre használni a latinból átvéve - mely régebben a rendeket jelentette - és kiszorítva ezzel a respublika kifejezést. De megjelent a „status” magyar fordításaként az „álladalom” a nyelvújítás alatt (1796-ban volt az első előfordulása), majd 1850-es években az „állam” rövidebb alakja.
A Szent Korona eszméje az 1800-es években úgy is megjelent a politikai vitákban, mint a magyar állam hagyományos területeinek integritása, és ennek nevében követelték az egyes részeket, illetve szálltak szembe a bécsi udvar ezt sértő intézkedéseivel, pl. amikor Erdély unióját Magyarországgal megszüntette az abszolutizmus az 1850-es években, vagy Horvát-Szlavónországot elszakította Magyarországtól. Így a kiegyezés tárgyalásai alatt a Szent Korona területi integritásának eszméje a középpont volt. Ez idő alatt kezdte Deák a korábbi „Szent Korona országai” helyett „Szent István koronája országai”-t használni írásaiban. Míg a területi integritás követelésének jogalapjaként Deák sűrűn használta a Szent Korona-eszmét, addig a közjogi viszonyokban ezt nem használta fel De már előtte Széchenyi sem kedvelte ezt, mivel a nemeseken kívül a parasztságot politikai jogokkal ellátni ezzel nem lehetett. (Bár Kocsis István jelzi könyvében, hogy ez egy kihúzott mondat volt Széchenyi Hitel című munkájában, és nem került nyomtatásban, illetve Kocsis idéz hosszú mondatokat arra, hogy Széchenyi tisztában volt azzal, hogy a Szent Korona-eszme adta garanciák segítették a magyar államiság fenntartását a Habsburgokkal szemben!)
A kiegyezéssel megvalósul a területi integritás helyreállítása, és ekkor a Szent Korona-eszme másik oldala, a közjogi viszonyok alanyainak helyzetének kifejezése válik ismét fontossá, a szentkorona mint közjogi egység (és nem mint területi egység) mely az alkotmányos törvényhozásban létezik, és ezt Hajnik Imre 1867-es tankönyve indította el. Ő beszélt először a „szentkorona testéről”, mely az Országgyűlésben jelenik meg. Egy ideig ez nem hatott, de Concha Győző 1891-ben egy vitában nagy hangsúllyal ezt képviselte, és szélesebb körben elfogadottá tette ezt, majd Timon Ákos az 1900-as évek elejétől ezt egy életen át propagálta. Timon azzal hozott újat Hajnikhoz és Conchához képest, hogy a Szent Korona misztériumát és misztikusságát sokféle formában hangoztatta.
Kocsis István „A Szent Korona tana. Múltja, jelene, jövője” c. 1995-ös könyvében alapjaiban elfogadja a fenti, Eckharttól származó értelmezést, de ő - vele szemben - a „törvénysértés jogot nem létesíthet”-elv alapján az ország hajdani egységének visszanyeréséhez ma is felhasználhatónak látja a Szent Korona-tant. Álláspontját úgy lehetne röviden összefoglalni, hogy miként 1790-ben II. József abszolutizmusával szemben a magyar rendek és az 1860-as évek során Deák Ferencék a kiegyezésért harcolva sikerrel támaszkodtak erre a tanra, most is ugyanezt kell tennünk, és a siker most sem maradhat el. A kérdés tehát csak az lehet, hogy mennyire reális ez a feltételezés, mert a magyarság nemzeti-kulturális szerveződésének állapota és ennek romlása már rég túl van azon a szinten, melynek rémítő víziója Széchenyi Istvánt az őrületbe kergette valaha, így minden segítség után kapni kell.
Sajnos, azonban a válasz nem mutathat az optimizmus irányában. A fő gond Kocsisék törekvésével, hogy eltúlozzák azt, amit a magyar államiság megtartásában a Szent Korona közjogára hivatkozás és a melletti kitartás ténylegesen tett. A lényeg inkább az volt az akkori sikereknél, hogy a reális gazdasági és társadalmi hatalmi szerveződésben a magyar nemesség erős maradt a Habsburgokkal szemben, és a magyarok passzív rezisztenciája mellett azok hosszabban nem tudtak sikerre jutni, illetve a Habsburgok külső bajai ezzel egyesülve engedésre késztették a dinasztiát. Ezt a siker egyedül a Szent Korona-tannak tulajdonítani, és ebből azt levonni, hogy a mai körülmények között is csak ugyanezt kell tenni - hibás lenne a magyarság sorsát illetően. Ti. mára pl. a teljes magyar pénzrendszer 95%-a külföldi kézre került, a teljes magyar termelési tulajdon 75%-a idegen kézben van, a társadalom vezető elitjei között azok rendelkeznek a szellemi szektorok forrásaival, a média és a kultúraterjesztés nagy részével, akik a nemzeti társadalmi szerveződéssel szemben a globális uralmi rend csoportjaival fonódnak össze. Vagyis a magyarság mai reális gazdasági társadalmi-hatalmi helyzetét már nem lehet a Deák korához hasonlítani, hogy az ő „makacsságát” sikerre vivőnek vélhessük. Hogy összehasonlítással éljek, ez olyan lenne, mintha azt állítanánk, hogy Izrael állam létrehozását a világ zsidósága a valamikori hazában való hit erejével tudta volna elérni. Ez a hit a zsidóság egy részében létezett, és ennek volt ereje, de nem hiszem, hogy bárki is vitatná a világ zsidóságának pénzügyi erejét ebben és az Izrael állam létrehozására törő erők közvetlen támogató kapcsolatát a világ akkori nagyhatalmainak vezető köreivel.
Ez a hasonlat persze mutatja az eszmék korlátjai mellett azok részleges erejét is, és az ősi magyar íratlan alkotmány követelményeinek megőrzése, illetve a Szent Korona-eszme nemzeti identitásban játszott szerepének fontossága miatt fel kell venni ezt az új alkotmány preambulumába. Ha az idők jobbra fordulnak egyszer, a megőrzött eszmét még fel lehet használni, de ehhez a magyar gazdasági erő, a kultúra, médiaviszonyok és nem utolsósorban a népesedési viszonyainkban kellene fordulatot elérni.