Pokol Béla
Akadémia és felsőoktatás - de lege ferenda
A Magyar Tudományos Akadémia és általában az egyetemi-tudományos szféra szerveződése sok kritikát kapott a elmúlt években, ám csak egészen ritkán merült fel ezek alapjaként, hogy mi is a tudomány és a tudományos tevékenység megkülönböztető sajátossága, amely a többi szellemi tevékenységhez képest eltérést jelent. A probléma exponálásához tegyük fel a kérdést, hogy mi a tudomány és a tudományos tevékenység megkülönböztető jegye pl. egy központi állami szerv főtisztviselőjének bonyolult szellemi tevékenységéhez képest, amit az egy-egy jogszabály előkészítése kapcsán kifejt? Az információ-feldolgozás sokasága és a magas szintű szellemi műveletek alkalmazása terén semmi különbség nincs közöttük, de egy szempontból teljes az eltérés. A főtisztviselő szellemi tevékenysége a már feltárt és bevett ismeretek rendszerezett halmazát kezeli, és hoz létre ezek alapján döntéseket. Ezzel szemben a tudós a „tudás határain” tevékenykedik, és éppen hogy a már feltárt és rendszerezett ismeretek mögé kérdezve az ezekbe megbújó dilemmák feltárását célozva igyekszik felborítani a bevett ismeretek rendszerezéseit. Új irányokba törő kérdésfeltevéseivel eddig meg nem látott aspektusokat igyekszik felmutatni már ismert dolgokban, és ha ezek elég mélyek, akkor a teljes eddigi látásmódot és az ezen alapuló ismereteket új hadrendbe kényszerítheti, és ezzel új ismeretek tömegével gyarapítja a tudást.
A tudós megkülönböztető sajátossága tehát a tudás határain tevékenykedés, az ismert és a még nem ismert határvonalainak állandó ostroma. Ha röviden akarjuk kifejezni a tudományos tevékenység differencia specifikáját, akkor azt mint originális ismeretet jelölhetjük meg, a még senki által nem tudott első kimondásaként. Épp azért kell az első felfedezőről a csillagot elnevezni, az ő nevével az utókorra hagyni a feltárt törvényszerűséget, illetve a mai tudományos értékelési mechanizmusokat tekintve Nobel-díjjal kitüntetni, a „Nemzet Tudósa” érdeméremmel ellátni, és végül a MTA tagjává választani, mert originálisan új tudományos ismeretekkel gyarapította az emberiség tudását. A leírt és publikált originális ismeretet - előzze meg azt esetleg a kivételes kreativitással megáldott kutató által kifejtett évtizedes önkínzó szellemi tevékenység - már bármely jobb tehetségű és olvasni tudó szellemi ember könnyedén megismételheti és didaktikusan előadhatja, de ez már legfeljebb csak nyomokban tudományos tevékenység.
A fenti kép a tudományelmélet és a tudományszociológia bevett megállapításait összegzi, és ha ehhez viszonyítjuk a működő tudományos intézményeket és a tudományegyetemeket, akkor egy sor dilemma válik láthatóvá. Az első gond rögtön az, hogy miként minősítsük azt a szellemi tevékenységet, amely a már feltárt tudományos ismereteket didaktikusan megszövegezi és értő módon a széles közönség elé tárja, és például az egyetemi hallgatók előtt ismertté teszi? A széles közönség és a diákok számára ő a legnagyobb tudósnak minősül, míg ténylegesen csak didaktikus teljesítménye van. Másik dilemma - legalábbis a társadalomtudományi ágakat illetően -, hogy ha a nagy világnyelveken már leírt új tudományos ismereteket valaki publikálja egy kis ország nyelvén, akkor az adott ország tudományos életében ugyan akár szellemi forradalmat is okozhat, de ez azért még csak ismertterjesztő tevékenység. A gond persze az, hogy a tudomány mindennapjaiban az ilyen originális tudós tevékenységet keretekbe és szervezetekbe kell illeszteni ahhoz, hogy a tudomány egész rendszere létezni tudjon, és a tudományszervezéshez szükséges képességek és teljesítmények elsőrendűen fontosak a tudomány életében, miközben a legkisebb mértékben sem minősülnek igazi tudományos tevékenységnek. Így a tudományos élet parancsnoki hídjára állnak ezek a tudományszervezők, az akadémiai igazgatók, főtitkárok, rektorok és dékánok, ám e feladatok ellátása szinte teljes mértékben leállítja még az e pozíciók betöltőinek esetleges korábbi kiemelkedő tudományos tevékenységét is, ha pedig eleve nem ezért, hanem jó szervező képességükért kerültek e tudományszervezői parancsnoki posztokra, akkor innentől még az esélyük is eltűnt a tényleges tudományos tevékenység kifejtésére. Ez az exponálás mutatja a probléma mélységét, mert a tudományos értékelés hazai mechanizmusait a tudomány „parancsnoki hídjain” álló tudományszervezők ellenőrzik, és ez spontán módon háttérbe szorítja a tudományos jutalmazásban az igazi tudósokat, és fő szabály szerint a sikeres tudományszervezők kapják meg a saját maguk által kezelt nagy tudományos díjakat és akadémikusi kinevezéseket.
A rendszerváltás előtt nagy gondok voltak a hazai tudományos értékelésben, de az 1980-as évekre már csak ritka volt - legalábbis az számomra átlátható társadalomtudományi ágakban - a tényleges tudományos teljesítmény nélküli akadémikussá válás. Az azóta eltelt húsz év tapasztalatai alapján azonban elmondható, hogy a helyzet csak romlott ezen a területen. Amíg nem választjuk el intézményesen a nagy tudományszervezők értékelését és jutalmazását a tényleges tudós értékelésétől és jutalmazásától, addig e két szerep betöltőinek együttélésében az utóbbiakat mindig háttérbe fogják tolni a tudomány „parancsnokai”.
A tudományos teljesítmények értékelésének legmagasabb szintje a magyar egyetemi-tudományos szférában az akadémikussá válás, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába bekerülés, és erre a néhány évenkénti tagválasztás ad alkalmat. A tagválasztás előtt a procedúra hónapokig folyik, és a különböző tudományágak közösségeiben ilyenkor mindenhol feltörnek az akadémikussá válás, a jelölés és a megválasztások körüli viták. A tudós közösségeken belül ugyanis az évek során nagyjából kialakulnak az egyes tudósok, egyetemi professzorok tényleges tudományos teljesítményének rangsorai, a legjobbak, a leggyengébbek és a közepesek besorolásai, és ennek fényében szinte rendszeresnek mondhatók az éppen esedékes akadémikusi jelölések és választások névsorai hallatán a felhördülések, elképedések. Enyhén szólva is csak az ilyen jelölések kisebbik része találkozik a tudományos közösségek értékítéleteivel, és a nagyobbik részénél inkább annak találgatása folyik, hogy milyen akadémikusi lobbi csoport áll egy-egy jelölés mögött, hogy melyik akadémikus jelöltje egy-egy meghökkentően kis teljesítményt maga mögött tudó várományos, aki ügyes lobbizásával néhány akadémikus társát rávette a jelöltje támogatásra (később majd ő viszonozza…).
Az eltérő tudományágak (pl. orvostudományok vagy jogtudományok) sajátos intézményi szerveződései miatt részben eltérők az itteni torzulások, de abban közös a teljes magyar tudományos élet, hogy az akadémikusi jelölési, jóváhagyási és megválasztási procedúra kevésbé a tényleges tudományos teljesítményen alapszik, mint inkább az ügyes lobbi tevékenységen és az egyes tudósok kapcsolattartási képességein. Abban nincs igazán vita az Akadémia mai rendszerének kritikusai között, hogy a tudósközösségeknek maguknak kell mérniük és értékelniük tagjaik teljesítményét, és a tudomány értékelési mechanizmusainak élesen el kell válnia a többi szellemi szektor és a politikai szféra behatásaitól. Azonban az a szubjektív rendszer, amely már sok-sok évtizede kialakult, és akadémikusi lobbi csoportok erejére bízza az utánpótlásuk kiválasztását, egyre nagyobb ellenérzést szül a tudósközösségeken belül. Pedig a világ más tájain a tudományos értékelés objektív mérőeszközei már régóta lehetővé teszik a tudósközösségek objektív értékelésének felszíni megjelenítéseit, és az utóbbi évek informatikai fejleményei, az internet és az elektronikus nyilvántartások átfogó megjelenése már kézhez tartják ezeket.
A feszes tudományos értékelés hazájában, az Egyesült Államokban a „publish or perish” (publikálj vagy kárhozz el!) maximája csak a kiindulópont volt valaha a tudományos teljesítményre ösztökélésre és a teljesítmények számszerűsített mérésére. Ahogy a fejlett gazdaság se tudna létezni a pénz értékmérő funkciója nélkül, úgy a tudomány sem az itteni tevékenységre szabott értékmérő nélkül. De ez a maxima már átfejlődött egy még pontosabb mérőeszköz felé, mert a publikálás gyakorisága csak azt jelenti, hogy az egyes tudós nem „lustálkodhat”, írnia kell, ám azt, hogy milyen értékeset ír, az csak azon látható, hogy a tudós kollégák hányszor hivatkozzák meg a publikált dolgozatot. A tudós élet maximája tehát már rég úgy szól, hogy „Publish cited papers, or perish!’ (idézett tanulmányokat publikálj, vagy kárhozz el!). A tudós hosszú évek alatt kifejtett tudományos tevékenységének objektív mutatója tehát kevésbé a publikációs listájának hossza, hanem az erre kapott független idézettek, hivatkozások száma. A tudós közösségek ezzel állítják objektív alapra értékítéletüket, és a „tudós pénze”, teljesítményéért kapott ellenértéke az idézettsége.
Ha ezt a szem elé vesszük, és a társadalomtudományi, filozófiai vagy irodalomtudományi szakágakban az akadémikusi jelöléshez és megválasztáshoz előfeltétellel rendelkező akadémiai doktorok között szétnézünk az Akadémia honlapján, vagy az egyes egyetemi tanszékek honlapján, akkor láthatjuk, hogy a legnagyobb teljesítménnyel rendelkező akadémiai doktorok itt kb. 300 és 1200 közötti független hivatkozással rendelkeznek. Az várnánk, hogy az akadémikusi jelöltek között - mint a legmagasabb tudományos teljesítményt megkövetelő lépcsőfok aspiránsai között - az 500 és 1200 közöttiek találhatók, de aki ezt várja, az téved, mert sokan az életművűk betetőzéseként száz és kétszáz közötti idézettséggel büszkélkedhetnek, és egyáltalán nem ritka az akadémikus-jelöltek között a száz alatti hivatkozással rendelkezők száma. A probléma az - legalábbis a számomra áttekinthető társadalomtudományi szagágakban -, hogy már az elmúlt években is hasonló jelölések és taggá választások történtek, és mivel a rendszer a bennlévők kooptálási hatalmára épül, ez a helyzet a jövőben állandósulhat. Ez a helyzet hosszabb ideig nem tartható fenn, és ha a mai „nagy öregek” kiesésével végleg szorgalmas tudományszervezők gyülekezetévé válik az akadémikusok testülete, akkor csak robbanás lehet a végeredmény. Talán a műszaki és természettudományok terén jobb a helyzet, bár az onnan szálingózó információk ott is torzulásokat sejtetnek.
A szűkebben vett tudományos szféra mellett a tudományok művelésének bázisát az egyetemek professzorai és oktatói, illetve részben a gyakorlati élettel összefonódottabb főiskolák tanári gárdái adják. Az itteni karriervonalak, és különösen a professzori és a docensi kinevezések, előrelépések is a tudományos élet szerveződését, és ezen belül a nagyobb teljesítményre ösztönzését jelentik. Ez ma és az elmúlt évtizedekben jórészt a tudományos minősítéseken nyugszik, melyben a megírt disszertációkról két-három fős opponensi véleményezés és néhány tagú bizottság dönt, de a teljes tudós közösség tartós értékelélése az adott oktató tudományos dolgozatainak megidézésével nem kap szerepet (mint a társadalomtudományi jellegű karoknál és szakoknál), vagy csak alárendeltet, mint a természettudományi jellegűeknél. Pedig ennek középpontba állítása objektívebbé tudná tenni az egyetemek és a szélesebb felsőoktatási szféra professzorainak, oktatóinak tudományos értékelését, és karriervonalaik ehhez kötése magasabb tudományos teljesítményt tudna biztosítani a hazai felsőoktatásban.
Nézzük meg, hogy miképpen kellene a vonatkozó törvényi szabályozásokat átalakítani ahhoz, hogy a ma létező, szűk körű és így szubjektív tudományos értékelés és minősítés helyett az egyes tudományágak tudósközösségének egészének értékelésére alapozott minősítési és értékelési rendszert valósuljon meg.
Az akadémiai és a felsőoktatási törvény - de lege ferenda
1) Az akadémiai törvény
. …….. sz. törvényjavaslat a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról
((Megjegyzés: a zárójelbe tett, dőlt betűs rész a hatályos szövegből kihúzandó rész, a vastaggal szedett szöveg a javasolt módosítás szövege))
c) tudományos minősítési rendszert működtet, melynek keretében a Magyar Tudományos Akadémia doktora (a továbbiakban: az MTA doktora) továbbá a Magyar Tudományos Akadémia levelező és rendes tagja címet adományoz. (Az adományozás szabályait az Akadémia szabályzatba foglalja;)
(2) (Az akadémikusokat a hazai tagok választják az Akadémia tagjai közé.) Az akadémikussá válás a tudományos közösség értékelése alapján történik, mely az egyes tudósok által alkotott tudományos művekre adott idézettségekben és meghivatkozásokban jelenik meg. Akadémiai levelező taggá az az országon belül állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár válhat, aki szerzőként alkotott tudományos műveire összesen legalább 1200 idézettséget vagy meghivatkozást szerzett, és ezek közül legalább négyszáz idegen nyelvű, külföldi folyóiratokban vagy könyvekben, tudományos értekezésekben történt. A társadalomtudományok, a történettudományok, a filozófia és nyelvtudományok területén a szükséges idézettség vagy meghivatkozás számának minimálisan hétszáznak kell lennie, melyből legalább százötvennek kell idegen nyelvű, külföldi folyóiratban vagy könyvben, tudományos értekezésekben állnia. Akadémiai rendes taggá az az ország területén állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár válhat, aki tudományos műveire összesen legalább kétezer idézettséget vagy meghivatkozást szerzett, és ezek közül legalább nyolcszáz idegen nyelvű, külföldi folyóiratokban vagy könyvekben, tudományos értekezésekben történt. A társadalomtudományok, a történettudományok, a filozófia és nyelvtudományok területén a rendes taggá váláshoz a szükséges idézettség vagy meghivatkozás száma minimálisan ezerkétszáz, melyből legalább háromszáznak kell idegen nyelvű, külföldi folyóiratban vagy könyvben, tudományos értekezésben lennie. Ugyanabban a műben történő többszöri idézés, illetve meghivatkozás, ha a szerző azonos művére történik egynek számit, de a szerző különböző műveinek idézése mind önállóan számítható be.
(3) A Magyar Tudományos Akadémiának azok a levelező vagy rendes tagjai, akik a törvény elfogadásának évének végéig nem mutatják fel a szükséges mennyiségű idézettséget, meghivatkozást, a továbbiakban csak tanácskozási joggal vehetnek részt az Akadémia testületeinek munkájában, és az Akadémia vezetőivé, tisztségviselőivé nem választhatók, illetve amennyiben korábban ilyen választást nyertek, elvesztik megbízatásukat. A tanácskozási jogúvá vált akadémikusokat nem illeti meg az akadémikusi tiszteletdíj.
(4) Az akadémiai levelező és rendes tagságra a feltételeknek megfelelést kérelemre a MTA elnöke állapítja meg, aki a feltételek meglétének ellenőrzésére létrehozza a Tudományos Minősítési Titkárságot (továbbiakban: TMT). A TMT az akadémikussá válást megállapító kérelem elbírálásához a kérelmezőnek az MTA köztestületi adatbázisában meglévő idézettségi és hivatkozási mutatóját veszi alapul. Ezek hitelességének ellenőrzését az interneten levő keresőprogramok (pl. Google scholar) és idézettségi nyilvántartások (pl. Social Science Citation Index) és más adatbázisok segítségével kell elvégezni. Azokat a idézettségeket és meghivatkozásokat, melyek az interneten feltalálható művek segítségével nem ellenőrizhetők, a kérelmezőnek fénymásolva csatolnia kell a kérelem mellékleteként. Csak azok az idézettségek és meghivatkozások számíthatók be, melyeket egyetemi, főiskolai vagy kutatóintézeti folyóiratokban, elektronikus periodikákban, alapítványok által kiadott, tudományos jellegű folyóiratokban megjelent tudományos művekben szerzett a kérelmező, könyvek, könyvrészletek esetében pedig a megidéző szerző a tudományos életben tevékenykedik. A doktori iskolák hallgatói által írt, publikált dolgozatokban, illetve a doktori disszertációkban található idézettségek és meghivatkozások beszámíthatók.
(5) Minden akadémikus az Akadémia valamelyik osztályába tartozik. Az akadémikus tudományos osztályba tartozása kérésére az Alapszabályban rögzített módon megváltoztatható.
(3) (6) A 70 évesnél fiatalabb hazai akadémikusok száma nem haladhatja meg a 200 főt, a hazai akadémikusok teljes száma pedig a 365 főt.
(4) (7) A Magyarországon élő hazai akadémikusok tudományos teljesítményét és köztestületi munkáját az Akadémia havi tiszteletdíj folyósításával is elismeri. A tiszteletdíj a hazai akadémikust élete végéig megilleti, elhalálozása esetén annak meghatározott hányadát hozzátartozói ellátásként (özvegyi és árvaellátásként) kell folyósítani.
(5) (8) A (4) bekezdésben meghatározott tiszteletdíj és hozzátartozói ellátások fedezetét az Akadémia költségvetési fejezetében elkülönítetten kell megállapítani.
8. § (1) (Az Akadémia Doktori Tanácsa az MTA doktora címet ítélheti oda a kiemelkedő tudományos teljesítményt elérő olyan személynek, akinek van tudományos fokozata, és a cím megszerzésének egyéb, az Akadémia doktori szabályzatában meghatározott feltételeit is teljesíti.) A TMT kérelemre a 6. § (4) bekezdésben előírt eljárás keretében megállapítja az MTA doktora cím elnyerését.
(2) (Az (1) bekezdésben meghatározott cím kérelem alapján indult doktori eljárás keretében ítélhető oda. Az eljárás megindítására és a cím odaítélésére az Akadémia Doktori Tanácsa jogosult.) Az ország területén állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár, aki az általa szerzőként alkotott tudományos művekre legalább hatszáz idézettséget, vagy meghivatkozást kapott, és ezek közül legalább kétszáz idegen nyelvű, külföldi folyóiratokban vagy könyvekben, tudományos értekezésekben történt, kérheti az MTA doktora cím elnyerésének megállapítását. A társadalomtudományok, a történettudományok, a filozófia és nyelvtudományok területén a cím elnyeréséhez a szükséges idézettség vagy meghivatkozás száma elég, ha a négyszázat eléri, melyből legalább ötvennek kell idegen nyelvű, külföldi folyóiratban vagy könyvben, tudományos értekezésben lennie. Ugyanabban a műben történő többszöri idézés, illetve meghivatkozás, ha a szerző azonos művére történik egynek számit, de a szerző különböző műveinek idézése ugyanabban a műben mind önállóan számítható be. A jelenleg akadémiai doktori címmel rendelkezőknek e törvény elfogadásának évében az előírt feltételeknek megfelelést a 3. §. (4) bekezdésben előírt módon kell bizonyítaniuk, és amennyiben az év végéig ez nem történik meg elveszítik címűket.
(5) Az e törvény hatálybalépése előtt odaítélt „tudomány doktora” fokozat és MTA doktora cím egyenértékű az e törvény hatálybalépése után megítélt MTA doktora címmel, amennyiben a (2) bekezdésben előírt feltételeknek megfelel.
(Az akadémiai kutatóközpontok és kutatóintézetek)
(3) A főigazgatót, illetve az igazgatót az Európai Unió ajánlásainak megfelelő pályázati eljárás alapján az akdémikusok vagy az MTA doktora címmel rendelkezők közül Akadémia elnöke nevezi ki (bízza meg), illetve menti fel (vonja vissza megbízását). A kinevezés legfeljebb 5 évre szól. A kinevezési és felmentési eljárás szabályait az Alapszabály rögzíti.
(5) Az akadémiai kutatóhálózat kutatóhelyein foglalkoztatott kutatók (a továbbiakban: kutatók) munkájukat tudományos meggyőződésüknek megfelelően végzik. Ezzel ellentétes tevékenységre nem kötelezhetők. Tudományos eredményeiket szabadon tehetik közzé, ha ezzel mások törvényes, különösen a szellemi tulajdonra vonatkozó jogait nem sértik. Tíz évnél tovább csak az a kutató foglalkozatható, aki szerzőként alkotott tudományos műveire legalább ötven idézettséget, vagy meghivatkozást kapott, és ezek közül legalább tíz idegen nyelvű, külföldi folyóiratokban vagy könyvekben, tudományos értekezésekben történt. Tizenöt év után a minimálisan megkövetelt idézettség (meghivatkozás) százötven, illetve harminc, húsz év után kétszázötven illetve ötven. E feltételek meglétét a 6.§ (4) bekezdésben előírt módon kell megállapítani. Ugyanabban a műben történő többszöri idézés, illetve meghivatkozás, ha a szerző azonos művére történik egynek számit, de a szerző különböző műveinek idézése mind önállóan számítható be.
2) A felsőoktatási törvény
…..sz. törvényjavaslat a felsőoktatásról szó 2005. évi CXXXIX. törvény
27. § (1) A szenátus az alapító okiratban meghatározottak figyelembevételével határozza meg a felsőoktatási intézmény képzési és kutatási feladatait, továbbá ellenőrzi azok végrehajtását. A szenátus meghatározza működésének rendjét. A szenátus elnöke a rektor.
(2) A szenátus tagja - a hallgatói önkormányzat és a reprezentatív szakszervezetek képviselői kivételével – az lehet, aki a felsőoktatási intézményben (munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében oktatói, kutatói vagy egyéb) egyetemi tanári munkakört tölt be, és az MTA doktora címmel rendelkezik.
28. § (1) Az állami felsőoktatási intézményben a szenátus tagjai - a rektor kivételével - választás útján nyerik el megbízatásukat. A szenátus létrehozásával, működésével, tagjai megbízatásának megszűnésével, a megbízás, a delegálás jogszerűségének vizsgálatával, a kapcsolódó jogorvoslattal, a szenátus napirendjének előkészítésével kapcsolatos kérdéseket a felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni, a következők figyelembevételével:
a) a szenátus létszáma - a 23. § (3) bekezdésében meghatározottak figyelembevételével - nem lehet kevesebb hét, illetve kilenc főnél, továbbá az oktatók és kutatók által választott tagoknak - az elnökkel együtt - a testület tagjainak többségét kell alkotniuk,
b) a hallgatói önkormányzat a 78. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint delegálja képviselőit,
c) (az egyéb munkakörben foglalkoztatott tagok,) a reprezentatív szakszervezetek képviselőinek létszáma nem lehet kevesebb, mint a szenátus létszámának öt-öt százaléka, de legalább egy-egy fő,
d) a szenátus tagjainak megbízatása legalább három és legfeljebb öt év, a hallgatói önkormányzat képviselője esetében legalább egy és legfeljebb három év lehet,
e) a szenátus szükség szerint tart ülést,
f) a szenátus ülései az intézmény alkalmazottai, hallgatói és a gazdasági tanács tagjai számára nyilvánosak,
g) a szenátus ülése akkor határozatképes, ha tagjainak legalább hatvan százaléka jelen van, döntéseit - ha törvény vagy a szervezeti és működési szabályzat magasabb szavazati arányt nem ír elő - jelen lévő tagjai többségének egyhangú szavazatával hozza,
h) a szenátus jelen lévő tagjai több mint ötven százalékának kérésére zárt ülést, titkos szavazást kell tartani,
i) a szenátus üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, a szenátus döntéseit határozatba kell foglalni, és a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerint nyilvánosságra kell hozni,
j) a szenátus ülésére a gazdasági tanács elnökét tanácskozási joggal meg kell hívni.
(7) Rektori vagy rektor-helyettesi megbízást az kaphat, aki (vezetési, szervezési, gazdálkodási ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezik, továbbá) a felsőoktatási intézménnyel teljes munkaidőre szóló munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban áll, illetve akivel ilyen jogviszonyt létesítenek. A rektori vagy rektorhelyettesi megbízáshoz egyetem esetén egyetemi tanári, főiskola esetén főiskolai tanári (és főiskolai tanári, egyetemi docensi, tudományos tanácsadói vagy kutatóprofesszori, illetve tudományos főmunkatársi) munkakörben történő alkalmazás és az MTA doktora cím szükséges. Azok a rektori vagy rektor-helyettesi megbízatással rendelkezők, akik a törvény hatálybalépésekor az elírt feltételekkel nem rendelkeznek a törvény erejénél fogva elveszítik megbízatásukat, és helyettük hatvan napon belül újakat kell választani.
(8) A szenátus tagjai kétharmadának igenlő szavazatával kezdeményezheti a rektor visszahívását.
30.§
(2) A felsőoktatási intézmény oktatási és tudományos kutatási szervezeti egységei különösen: a kar, a tanszék, az intézet, a botanikuskert, a klinika, a kutatóintézet, a kutatócsoport, a tangazdaság, melyek vezetését egyetemek esetében az MT doktora címmel rendelkező egyetemi tanárok, főiskolák esetében főiskolai tanárok láthatják el. Ha a felsőoktatási intézmény több telephelyén indít alap- vagy mesterképzést, az intézmény képzési programjában kell meghatározni, hogy melyik oktatási szervezeti egység felel a képzésért. Egy szak képzésért egy oktatási szervezeti egység lehet a felelős. Ha a felvételi jelentkezések csökkenése miatt, illetve más okból az adott szakot az intézmény a továbbiakban nem indítja, az indításra vonatkozó jogosultsági bejegyzést a regisztrációs központ a nyilvántartásából törölte, a szenátusnak az intézményfejlesztési terv, valamint a képzési program felülvizsgálatával egyidejűleg a 27. § (8) bekezdés f) pontjában meghatározott jogkörében kell döntést hoznia.
67. §
(5) A doktori tanács oktatói tagjait úgy kell kiválasztani, hogy legalább két MTA doktora címmel rendelkező egyetemi tanár legyen köztük, a többi az egyetemi docensek közül is választható. (tagjának tudományos fokozattal kell rendelkeznie. A doktori tanács tagjainak kiválasztásánál biztosítani kell, hogy legalább két olyan tagja legyen, aki az érintett felsőoktatási intézménnyel nem áll foglalkoztatási jogviszonyban.) A doktori tanács egy tagját a doktori képzésben részt vevő hallgatók választják.
87. §
(3) A főiskolai tanári és az egyetemi docensi munkakörben történő alkalmazás feltétele, hogy az érintett rendelkezzék doktori fokozattal, és (alkalmas legyen a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos, illetve művészi munkájának vezetésére, valamint arra, hogy idegen nyelven előadást tartson, továbbá) rendelkezzék megfelelő, az oktatásban szerzett szakmai tapasztalattal. E pozícióba történő kinevezés feltétele, hogy az érintett az által írt tudományos művekre legalább ötven idézettséget vagy meghivatkozást szerezzen, melyekből az egyetemi docensek esetében legalább tíznek idegen nyelvű, külföldön megjelent folyóiratban, könyvben, tudományos értekezésben kell lennie. Ugyanabban a műben történő többszöri idézés, illetve meghivatkozás, ha a szerző azonos művére történik egynek számit, de a szerző különböző műveinek idézése mind önállóan számítható be. A természettudományi, műszaki tudományi vagy orvostudományi területeken levő felsőoktatási intézményekben a szervezeti és működési szabályzat e pozíciókhoz az itt előírtaknál magasabb idézettséget is megkövetelhet.
(4) Az egyetemi tanári munkakörben történő alkalmazás feltétele, hogy az érintett rendelkezzék az MTA doktora címmel (doktori fokozattal, továbbá az adott tudomány- vagy művészeti terület olyan nemzetközileg elismert képviselője, aki kiemelkedő tudományos kutatói, illetve művészi munkásságot fejt ki. Az oktatásban, kutatásban, kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos, illetve művészi munkájának vezetésére, idegen nyelven publikál, szemináriumot, előadást tart. Az egyetemi tanár jogosult a professzori cím használatára.)Azok az egyetemi tanári munkakörrel rendelkezők, akik törvény hatályba lépése idején nem rendelkeznek az MTA doktora címmel három év haladékot kapnak ennek megszerzésére. Amennyiben a törvény kihirdetését követő harmadik év végéig nem tudják ezt a címet megszerezni, elvesztik egyetemi tanári munkakörüket, és egyetemi docensi beosztásba kerülnek. Amennyiben ennek feltételeit sem tudják teljesíteni, egyetemi adjunktusi munkakörben foglalkoztathatók tovább.
96. § (1) A felsőoktatási intézményekben - a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak alapján - a következő magasabb vezetői megbízások adhatók ki:
a) rektor,
b) rektorhelyettes,
c) főigazgató,
d) dékán,
e) gazdasági főigazgató, ennek hiányában gazdasági igazgató,
f) igazgatási feladatot ellátó hivatal vezetője (főtitkár vagy a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott más megnevezéssel). Az a-d pontokban felsorolt beosztásokat csak MTA doktora címmel rendelkező egyetemi tanárok tölthetik be. Az ilyen feltételeknek nem megfelelő betöltés esetén a megbízatás a törvény hatályba lépésekor törvény erejénél fogva megszűnik, és hatvan napon belül gondoskodni kell e posztok megfelelő személyekkel való betöltéséről.
111. § (1) Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak tizenkilenc tagja van. Tizenegy tagot, akik az MTA doktora címmel rendelkeznek ((közülük egy fő nemzetközi szakértőt)) delegál a Magyar Rektori Konferencia, három, ugyanilyen címmel rendelkező tagot a Magyar Tudományos Akadémia és a kutatóintézetek, kettő tagot a felsőoktatás működésében érdekelt kamarák, országos szakmai szervezetek, egy tagot a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, egy tagot az Országos Köznevelési Tanács, egy tagot az Országos Kisebbségi Bizottság. Nem lehet a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagja, aki a Felsőoktatási és Tudományos Tanács tagja, rektor, gazdasági tanács tagja vagy köztisztviselő. A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagjai közül megválasztja elnökét és más tisztségviselőit, valamint meghatározza működésének rendjét.
(8) A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Felülvizsgálati Bizottságot hoz létre, a 106. § (8) bekezdésében meghatározott, megismételt szakértői vélemény elkészítésével kapcsolatos feladatok ellátására. A Felülvizsgálati Bizottság három tagból áll, akik az MTA doktora címmel rendelkeznek. Két tagját a Magyar Rektori Konferencia, egy tagját a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság testülete jelöli hároméves időtartamra. A Felülvizsgálati Bizottság tagja olyan személy lehet, aki legalább három évig a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak vagy valamely szakbizottságának nem volt tagja. A Felülvizsgálati Bizottság tagjaira az (1) bekezdésben megfogalmazott összeférhetetlenségi szabályokat is alkalmazni kell.
113. § (1) A Felsőoktatási Tudományos Tanácsnak tizenkilenc tagja van. Négy tagot delegálnak a kamarák, egy-egy tagot az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói, illetve munkavállalói oldala, hármat az MTA doktora címmel rendelkezők közül a Magyar Rektori Konferencia, kettő-kettő ugyanilyen címmel rendelkezőt a Magyar Tudományos Akadémia, (kettőt) és a miniszter, egyet-egyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, az agrárpolitikáért felelős miniszter, valamint a gazdaságpolitikáért felelős miniszter. Nem lehet a Felsőoktatási és Tudományos Tanács tagja, aki a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság tagja, rektor, gazdasági tanács tagja vagy köztisztviselő. A Felsőoktatási és Tudományos Tanács tagjai közül megválasztja elnökét és más tisztségviselőit, valamint meghatározza működési rendjét.