S. Szabó Péter
Földesi Tamás: Valamit
valamiért?
(Budapest, Korona Kiadó)
Földesi Tamás, jogvégzettként, egész
munkásságában a jog, a filozófia és az erkölcs problematikájával foglalkozik,
különös figyelmet szentelve az igazságosság kérdésköre artikulálásának. Ez
monográfiáiban - Az igazságosság dilemmái (1983); Jog és igazságosság (1989) is
tükröződik. Az utóbbi másfél évtizedben viszont az emberi jogok speciális
területe az, ami intenzívebben foglalkoztatta, 1989-ben e témakörben jelentetett
meg monográfiát (Az emberi jogok), a nagyszámú egyéb publikáció mellett.
Legújabb könyve is erről a problematikáról szól. A cím (Valamit valamiért?) nyelvi alakja, ugyanaz a két szó, egyszer tárgyraggal, egyszer célhatározói toldalékkal, az ősi talio -elv (szemet szemért) nyelvi formáját idézi fel az asszociációkban; valamiféle megfeleltetést, azt, hogy a bűnért lakolni kell, mégpedig arányos mértékben, a tettek jogi következményeket vonzanak, de azt is, hogy valamiféle juttatásért előzőleg adni kell valamit, vagy hasonlókat. De a könyvcím nyelvi formulája alkalmas arra is, hogy tulajdonképpen mindenfajta szerződés-elv alapképletét felidézze. A címben szereplő kérdőjel szintén sok mindenre figyelmeztethet. Arra például, hogy a könyv tartalma nyitott kérdéseket rejt, hogy “mozgó front” jellemzi a tárgyalt problémakört, hogy nincsenek még kész, lezárt megoldások, de utalhat arra is - jelen esetben talán ez is nagyon fontos - hogy valami eddig szentnek, abszolút igaznak tartott vélekedésről derül ki épp, hogy nem biztos, hogy igaz, vagy legalább is nem biztos, hogy pontosan úgy igaz, ahogy azt eddig gondoltuk vele kapcsolatban.
Ezzel tulajdonképpen bent is vagyunk a tárgyalt
könyv problematikájának közepében. Ezt a könyv alcíme is pontosan megadja; “a
jogok és kötelezettségek harmóniája és diszharmóniája” megjelöléssel. Igaz-e,
hogy az erkölcsben és a jogban csak “valamiért” adnak “valamit”, hogy mindkét
rendszer eleve olyan természetű, hogy a benne lévő jogosultságok élvezéséhez
előbb, arányosan kötelezettségeket kell teljesíteni, hogy a jogosultságok csak
így, ezen és csakis ezen a módon illetik meg az embert? Vagy pedig van más
modell is? Hogy vannak jogok, erkölcsi jogok (például az identitáshoz való jog,
vagy egy idős asszony erkölcsi joga arra, hogy átadják neki az ülőhelyet), vagy
emberi jogok (amelyek megilletnek például letartóztatott, vagy fogvatartott
embereket is), tehát olyan jogosultságok, amelyek anélkül illetnének meg
embereket, az embereket, hogy előtte bármilyen kötelezettséget teljesíteniük
kellene, azaz egyszerűen hozzá tartoznak emberi mivoltunkhoz. Nem tévedek tán,
ha itt, ebben a dilemmában vélem felfedezni a könyv legközpontíbb, leglényegíbb
problémáját. És a kérdésfelvetés, a cím kérdésfelvetése is szinte sugallja a
kifejtett saját álláspont természetét; hogy igenis megváltozott, vagy változóban
van a hagyományosabb, jelentős részben vallási megalapozású álláspont, amely
főleg erkölcsi parancsok, kötelezettségek mentén és következményeként közelíti a
problémakört, vannak, a felvilágosodás hagyományaihoz kötődő szekuláris
etikákban, jogfilozófiai közelítésekben más természetű koncepciók
is.
A szerző gazdagon, gondosan, széleskörű argumentációs anyagra támaszkodva
mutatja be az egymással vitatkozó koncepciókat és képviselőiket. Ezt a
gazdagságot egy recenzióban legfeljebb csak jelezni lehet az érdeklődés
felkeltése céljából, visszaadni semmiképp. Annyit talán erről, hogy a már
említett vallási alapú, illetőleg szekularizált közelítéseken kívül nagyon nagy
hangsúly kap a természetjogi alapon álló és a jogpozitivista jogfilozófiai
koncepciók jellemzése, mert talán ezek vitája hozza közel leginkább és
legplasztikusabban a központi problematikát. Az elemzett koncepció-ütközések
közül főleg a Hart- Dworkin, illetve a Luhmann-Habermas vita emelkedik ki,
amelyek gazdag érvanyagot vonultatnak fel az általuk képviselt koncepció
mellett, de a vitapartnerek érvei révén a koncepciók erőssége mellett
gyengeségeik is feltárulnak, és - talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy - még a
nem jogi végzettségű, foglalkozású olvasók számára is követhetően, izgalmasan,
érdekesen. Így válik egyre plasztikusabbá, hogy bár általában a jogok és
kötelezettségek sajátos ellentétpárt alkotnak, a szimmetria és a reciprocitás
jellemzi viszonyukat, aminek lényege, hogy a jogok a kötelezettségek
teljesítéséért járnak, és a jogok élvezésének feltétele a kötelezettségek
vállalása és teljesítése, azért ez a globális összefüggés lényegesen
árnyaltabban jelenik meg a valóságban, mindenképpen differenciáltabb elemzést
igényel. Ezt az igényes elemzést a szerző el is végzi a könyv három fejezetében,
három területen; az erkölcs világában, a jog világában és ez utóbbinak egy
speciálisabb területén, az emberi jogok világában.
A könyv egyik igazi nóvuma - lehet, hogy ez
szubjektív értékítélet, hisz más lehet, hogy más témát tartana érdekesnek - az
erkölcsi jogokat jellemző részekben tárul fel. Ez annak is betudható, a probléma
érdekfeszítő jellegén túl, hogy az erkölcsi jogok problémája meglehetősen új
keletű, a XX. század második felétől, a II. világháború végétől kezd
artikulálódni, és az utóbbi 20-30 év amerikai jogfilozófiai irodalmában válik
karakterisztikussá, amit a könyv szerzője amerikai oktató- és kutatómunkája
során közvetlenül is megtapasztalt. Ugyanakkor igazi “mozgó front” is ez a
kérdéskör, hisz, mint a szerző írja “az erkölcsi jogok elmélete, másként
megfogalmazva az a gondolat, hogy az embernek vannak - méghozzá elég
széleskörűen - erkölcsi jogai, korántsem tört még át.”(133.o.) Arra is utal,
hogy ez némi feszültséggel is jár: “egy bizonyos értelemben az erkölcsi jogok
problémája idegen test az etikán belül, bizonyos értelemben - ha nem érthető
félre - az erkölcsi jogok “deviánsak” egy természetszerűen
kötelezettség-centrikus, kötelezettség-alapú etika számára.”(21.o.) Ez a
jellemző egyébként az erkölcsi jogok történetére is hatással van, mint ahogy
erre a szerző is utal: “Ez a magyarázata annak, hogy az erkölcsi jogok története
szükségszerűen és aránytalanul szegényebb, mint az erkölcs kötelezettségeké.
Lényegében csak az emberi jogok előtérbe kerülésével, annak holdudvarában
vetődik föl az a probléma, hogy az emberi jogok megalapozásához előfeltételként
szükség lenne egy erkölcsi jogi koncepcióra is. Az erkölcsi jogok problematikája
azonban igazán csak az elmúlt két-három évtizedben került előtérbe, akkor is a
szekularizált etika bizonyos ágainál, míg a vallásoso erkölcsteológián belül ez
a problematika továbbra is lényegében háttérben
maradt.”(21.o.)
A könyv által tárgyalt sokrétű problémakörből
talán még egy témakör kiemelése tűnik indokoltnak, szintén amiatt, hogy
újdonságnak számít a megközelítés, amit felvázol. Itt is a jogosultságok és
kötelezettségek viszonyáról van szó. Ebben a viszonyban, N. Luhmann elemzéseit
követve, alapvetően kétféle modell lehetséges; egyrészt a hagyományosabb “római
jogi jus”, másrészt a “szubjektív jog” képviselte modell, és míg az elsőben a
jogok és kötelességek viszonyát a szimmetria és a reciprocitás jellemzi, addig a
másodikban, aminek prototipusa az emberi jogok, ez a szimmetria hiányzik, mert
itt a jogok nem a kötelezettségek teljesítése miatt, hanem emberi lény mivoltuk
miatt illetik meg a jog alanyait. A nóvum most jön; Földesi Tamás ugyanis a
Luhmann féle dichotóm megoldást - ellenszolgáltatásért jár-e a jog, vagy sem - egy sajátos
trichotómiává fejleszti, a jogok egy az eddigi kettőtől eltérő csoportjára
utalva. Azokról a jogokról van itt szó, amelyek a különböző hatóságok
képviselőit ( bírák, ügyészek, az államigazgatás tisztségviselői) illetik meg.
Ezek a luhmanni kategóriák egyikébe sem illenek bele. Egyrészt, mert nem a
magánemberek jogosultságai, hanem az állam nevében gyakorolt “privilégiumok”,
másrészt a jogosultságot itt nem övezi a szabadság szférája oly módon, mint a
magánjogban, hogy az illető szabadon dönt, hogy él-e a jogosultságával, vagy
nem. Itt kötelező például a vádemelés jogosultságával való élés, ennek
elmulasztása “törvénysértésként fogható fel” - idézi a szerző a Magyar
Büntetőeljárási Jog első kötetét. (110. o.) Itt tehát a jog egyben kötelesség
is, nem szuverén döntés kérdése.
Elképzelhetőnek tartom, hogy a tárgyalt
problémakörök közül az “erkölcsi jogok” problematika felmerülése és tárgyalása
újdonságnak számíthat és épp ezért nagy érdeklődésre tarthat számot az etika
problémakörét a közoktatás különböző szintjein oktató tanárok körében. Hisz
eddig elég erőteljes hangsúly volt a jog és az erkölcs külön területként
kezelése, amelyben a rokon vonások (pl.: mindkettő szabályoz) mellett főleg azt
emelték ki, amiben különböznek (hatókör, szankcionálás, stb.). Eszerint lehetnek
köztük átfedések is, van amit mindkettő tilt például, de ez csak bizonyos
tartalmakra vonatkozik. És a jog gyökereinek megmagyarázásánál vált
nyilvánvalóvá az erkölcsi alapozás. De hogy az erkölcsön belül legyenek jogok,
erkölcsi jogok, ez elég újkeletű összefüggés az eddigiekhez képest, bizonyára
sok etika tanár választaná szívesen továbbképzési témául, melynek során
töprengeni lehet az etika témáiról. A kérdéskör “újdonság” jellegét a szerző
maga is alátámasztja azzal, hogy úgy látja, hogy “ezért nem véletlen, hogy a
fölgyorsuló kutatások ellenére sem rendelkezünk olyan elmélettel, illetve
koncepcióval, amely megnyugtató választ adhatna az erkölcsi jogok
alapproblémáira.”(21.o.) A jelenlegi helyzetet, mely valóban töprengésre
ösztönzi az etikával foglalkozókat, így jellemzi: “a nem jogpozitivista amerikai
jogfilozófia jelentős eredményeket ért el az erkölcsi jogok meghatározásával,
logikai szerkezetének, igazolási lehetőségeinek feltárásával. Ugyanakkor az
etikusokra vár a feladat, hogy behatóan foglalkozzanak az erkölcsi jogok
erkölcsön belüli szerepével és jelentőségével.”(36.o.) Ezeknek az erkölcsi
jogoknak a taglalásából, a példa kedvéért kiemelendő az identitáshoz való jog,
vagy a polgári engedetlenséghez való jog, mint az erkölcsi jogok pregnáns esetei
(v.ö.:39-40.o.), valamint a részvétel, a beleszólás, a kritika, vagy ellenállás,
mint erkölcsi jog, hisz ezek azon alapulnak, hogy az embernek erkölcsi joga van
arra, hogy saját sorsa, vagy nemzete sorsa alakulásában aktívan részt
vegyen.
Nyilvánvaló ez utóbbiakból, hogy az erkölcsi
jogokra - és az egész problémakör egy speciális területére, az emberi jogokra -
vonatkozó ismeretanyag, tudásanyag közlése túlmutat a pusztán ismeretközlő
funkción. Így - befejező gondolatként - a könyvnek arra a tartalmára kell
utalni, ami már az ismeretek puszta közlésén túli funkcióra, a nevelésre,
emberformálásra irányul. Nagy erénye a könyvnek, hogy olyan ismereteket ad,
amelyek az embernek saját személyisége kiteljesítéséhez is adalékokat
szolgáltatnak. Emberformáló szerepe is van tehát, noha deklaráltan nincs ilyen
szándéka. De az általa nyújtott ismeretek az erkölcsi jogokról, az emberi
jogokról hozzájárulnak ahhoz, hogy az ezeket megismerő ember teljesebben lássa
át saját lehetőségeit, ennek révén tudatosabban tudjon részt vállalni saját
nemzete sorsának alakításában, és ezáltal ennek a nemzetnek, de az ennél
szélesebb emberi közösségnek is felemelt fejű, teljesebb jogú polgára lehessen.
A könyv megvásárolható a Korona Kiadó Könyv- és Tankönyvcentrumában (Budapest,
Bartók Béla út 50.).