Welhammer Zsolt
A bírói hatalom helye és kérdésköre Spanyolország alkotmányos rendszerében
A hatályos, 1978-as spanyol Alkotmány VI. Címe (117-127.cikkelyek) foglalkozik a Bírói Hatalom témakörével (Del Poder Judicial). Az Alkotmány, a benne szabályozott államhatalmi ágak közül egyedüliként az igazságszolgáltatást nevesíti "hatalomként".
Az alkotmányozási vitában különösen kiemelt helyen szerepelt az Alkotmány bírói hatalmat tárgyaló része, aláhúzandó a jogalkotónak azt a szándékát, hogy az igazságszolgáltatás bíráinak függetlensége fokozottabban érvényesüljön az őket megillető hatalom gyakorlása során.
A Bírói Hatalom témakörében folytatott jogfejlesztési törekvések eredménye volt a Bírói Hatalomról szóló Organikus Törvény (6/1985, de 1 de julio, Ley Orgánica del Poder Judicial; LOPJ), mely az akkor már évszázados, címében hasonló 1870-es törvényt volt hivatott felváltani.
Az Alkotmány egyébként több különböző elv segítségével írja körül a Bírói Hatalmat. A következőkben ezekre térünk ki, előrebocsátva azt, hogy az elemzés alapját és tematikai felépítését Francisco Fernandez Segadonak, a spanyol alkotmányos rendszerről írt nagy, összefoglaló munkája képezi majd.
A VI. Címet nyitó szabályhely, a 117.1 cikkely a következőképpe
n rendelkezik:"Az igazság a néptől ered és azt a Király nevében a bírói hatalom független, elmozdíthatatlan, egyedül a törvény hatalmának alárendelt és felelős tagjai, a Bírák és a Felsőbírák szolgáltatják."
A norma kezdő része elég világosan kifejezésre juttatja a demokratikus legitimáció elvét. A demokratikus államokban, így ezek alkotmányaiban is minden hatalom forrása és vonatkozási pontja a nép. A spanyol legfelsőbb norma a maga teljességében ezt az elvet az 1.2. cikkelyében fejti ki: "A nemzet szuve
renitása a spanyol népben lakozik, és belőle erednek az államhatalmi ágak". Ha a szuverenitást a nép testesíti meg, és az államhatalmi ágak legitimitása rajta alapul, világos, hogy az igazságszolgáltatás, mely ezen ágak közül az egyik, hasonlóképpen a népakaratból eredeztethető. Ennek szellemében kell értelmezni a szabályhely kezdő kijelentését ("Az igazság a néptől ered…"), mely félre nem érthető módon utal a demokratikus elvre.Az "igazság" kifejezést itt nem a szabályozás egész rendjének szubsztanciális értékeként kell felfognunk, inkább arról van szó, hogy mivel a nép az igazság jogi úton való szolgáltatására szolgáló hatalom kifejezett címzettje, ennek értelemszerű következménye, hogy az igazság gyakorlati tételezésére hivatott igazságszolgáltatást is az a rendszer igazolja, amelyet a nép maga a törvényhozás folyamatában azokon a törvényeken keresztül alakít ki, melyeknek a bírói hatalom tagjai alá vannak rendelve. A demokratikus legitimáció tehát közvetetten érvényesül, mégpedig a procedúrális legitimáció módján.
Az igazság tételezése és az igazságszolgáltatás tehát ily módon válik legitimmé. Ezzel teljesül az a demokratikus követelmény, hogy egy hatalmi ág nem szakadhat el a népakarattól, valamilyen formában vissza kell arra vezetni. Ebből az elvárásból következik az alkotmányos működés rendje is, amely szerint a törvényhozó szervek (ezt hamarosan majd látni fogjuk) részt vehetnek az igazságszolgáltatási hierarchia csúcsának kialakításában.
Az igazságszolgáltatás esetében a bírák legitimitásának problémája abból a strukturális és intézményi berendezkedésből adódik, mely több szerv alárendeltségi viszonyában rajzolja meg a bírói hatalom rendszerét; jelen esetben olyan alsóbb, és felsőbíróságok hierarchiájában, melyek az igazságszolgáltatás kizárólagos feljogosítottjai. A probléma még bonyolultabbá válik, ha azt is hozzátesszük, hogy a bíró, reprezentatív funkcióján kívül, funkcionális szerepet is betölt.
Az egyes, tehát individualitásában szemlélt bíró demokratikus legitimációjának problémáját az jelenti, hogy - felelősségre vonhatatlanságából adódóan - az ítélet meghozatalakor saját értékrendjével és személyes preferenciáival tölt ki bizonyos relatíve határozatlan elvi kereteket (szabadság, egyenlőség elve stb.). Ez a fajta legitimitás nem ítélhető meg ugyanazon kritériumok szerint, mint amelyeket a politikai szervek esetében használunk, ugyanis itt egy "funkcionális legitimitásról" (Segado), vagy másképpen, "eljáráson alapuló legitimációról" (Gimeno Sendra) van szó, mely azokat a tényleges funkciókat érinti, amelyeket a bírák egy demokratikus államban betöltenek. Ezt a funkcionális kritériumot, mely mindvégig egy jogi, közelebbről, egy igazságszolgáltatási eljárás formájában jelenik meg, lényegében a törvényi alárendeltségnek és az alkotmányos garanciáknak való megfelelésnek számíthatjuk be. Ez a legitimáció tehát, az ítélkezés egészét áthatja.
A bírák funkcionális legitimációja a törvénynek és az alkotmányos garanciáknak való alávetésben merül ki. A törvény ereje akkor válik világosan láthatóvá, ha a bíró megsérti az eljárás vagy az alkotmányos garanciák éppen számára felállított szabályait. Erre az esetre tartalmaz szankcionális szabályokat a Bírói Hatalomról szóló törvény (LOPJ) és részben az Alkotmány. Igaz, ez utóbbi csak egy cikkely erejéig, mégpedig az Igazságügyi Igazgatás (Administración de Justícia) szervei által, "jogi hibák" (errores judiciales) folytán okozott károk megtérítése kapcsán tér ki (121.cikkely).
Azt a megállapítást, hogy az igazság a néptől ered, az Alkotmány kiegészíti azzal, hogy
a bíróságok ítéleteiket a Király nevében hozzák. A demokratikus legitimáció elvének és a végrehajtó hatalom szimbolikus reprezentánsa, a Király funkcionális szerepének alkotmányos összeillesztését az Alkotmány 56.1 cikkelye végzi el, mely úgy deklarálja az uralkodót, mint az "Állam folyamatosságának és egységének szimbólumát". Ez azt mutatja, hogy a jogi igazságot nem a politikai érdekek vagy az aktuális politikai széljárás szerint, hanem magasabb szintű erkölcsi értékek nevében állapítják meg a bíróságok, melyhez az Állam, az azt megtestesítő uralkodó révén biztosítja a legfőbb egységes jogi formát (Alzaga).b/ Az igazságszolgáltató hatalom
Az Alkotmány 117.3 cikkelye a Bírói Hatalom, és az azt alkotó szerveknek az igazságszolgáltatás hatalmával való felruházására vonatkozóan, így fogalmaz:
"Az ítélkezés illetve az ítélet végrehajtás körébe tartozó minden eljárásban, az igazságszolgáltató hatalom gyakorlására kizárólag az Alsóbb és Felsőbíróságok (Juzgados y Tribunales) jogosultak a törvényben meghatározott módon, valamint a saját maguk által meghozott eljárási és hatásköri normáknak megfelelően."
Az alkotmányos norma tehát az Alsóbb és a Felsőbíróságokat, mint a bírói hatalom részét képező szerveket ruházza fel az igazságszolgáltatás jogával.
Felvetődhet a kérdés, hogy mit foglal magába az ítélkezési funkció, vagy ha úgy jobban tetszik, az a hatalom, mely az Alkotmány szerint megilleti az Alsóbb és a Felsőbíróságokat?
A 117.3 cikkely nem túl pontos ebben a vonatkozásban. Megáll annál a jelentésnél, hogy az igazságszolgáltatás jogosítványai kimerülnek az ítélkezésben és az ítélet végrehajtásában. Ez a hatalom tehát, nem szűkül le a jog egyszerű alkalmazására, hanem fel van jogosítva arra is, hogy megtegye mindazt, amit a végrehajtás megkíván ("…haciendo ejecutar lo juzgado…"). Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltétlenül elvárná az ítélethozótól, hogy egyben az ítélet végrehajtójává is váljon, annak ellenére, hogy az Alsóbb és a Felsőbíróságoktól valamilyen módon mégis megkívánja a határozatok végrehajtásának ellenőrzését, illetve, hogy az ítélkező fórumok ne hagyják figyelmen kívül az ítélet további sorsát. Az ítélkezés és a végrehajtás együtt jelentik az igazságszolgáltatást; ezt fejezi ki a teljesség elve (principio de plenitud).
Ugyanakkor a 117.3 cikkely arra vonatkozóan nem mond semmit, hogy valójában mit is jelent az ítélkezési funkció, sőt, a VI. Cím egésze sem tér ki erre külön. Ezért erre vonatkozóan az Alkotmány egészében, összefüggésében találjuk meg azokat a normatív rendelkezéseket, melyek formát adnak ennek a tartalomnak. Ezek közül a következőket emelhetjük ki:
A teljesség elve azt jelenti, hogy az Alsóbb és a Felsőbíróságok nem tekinthetnek el egyszer már meghozott határozataik végrehajtásától. A jogerős bírósági határozat egészét úgy kell felfogni, mint egyfajta végrehajtási felhatalmazást az arra hivatott szervektől. Az igazságszolgáltatás hatalma az igazságszolgáltatási szerveket illeti meg (25.cikkely) oly módon, hogy ezt a hatalmat a bíróságok a felekke
l szemben, a felek által is ismert eljárás során gyakorolhatják, a felek pedig természetszerűleg alávetik magukat a majdan meghozandó ítéletnek. Ebből fakad az ítéletek végrehajtásának kötelezettsége, amely a jogerős bírósági határozatokat immár megváltoztathatatlanná (irrevocabilidad) teszi. Ezt fejezi ki a 118.cikkely is:
"A Bírák és a Bíróságok ítéleteit és más jogerős határozatait kötelező végrehajtani, úgyszintén kötelező felhívásukra velük együttműködni az eljárásban és az ítélet végrehajtásában
."Az ítélkezési hatalom, és annak gyakorlásának joga a Bírákból és Bíróságokból álló Bírói Hatalmat illeti meg, azonban valamennyi bírói szerv függetlenül gyakorolja ezt a jogot.
Az Alkotmánybíróság fejtette ki (STC 108/1986, de 29 de julio), hogy "a Bírói Hatalom az ítélkezési hatalom gyakorlásában áll, függetlenségét pedig minden egyes, funkcióját ellátó bíró, aki a Bírói Hatalomnak sajátos módon részét képezi, illetve az e hatalommal való felruházás révén annak tagja, egyenként testesíti meg."
c/ Az ítélkezés egységének elve
Az igazságszolgáltatás egységének elvét az Alkotmány 117.5 cikkelye mondja ki:
"Az ítélkezés egységének elve a Bíróságok szervezetének és működésének alapja…"
Az ítélkezés egysége elvének három jelentését szokták kiemelni (Segado):
Azt az Alkotmánybíróság maga is elismerte (STC 38/1982, de 22 de junio), hogy a Bírói Hatalom alapjainak rögzítésekor az Alkotmány figyelembe vette az állam területi szerveződését (152.1 cikkely 2.§). Majd megállapítja, hogy "egy Felsőbíróság (…) az Autonóm Tartomány területén lévő bírósági szervezetet fogja össze", továbbá (3.§), hogy "a következő eljárási fokokat azon Autonóm Tartomány területén lévő bírósági szervek előtt kell kimeríteni, amelyben az adott bíróság első fokon jogosult eljárni."
Az igazságszolgáltatás területi szerveződési módja azzal együtt valósul meg, hogy az "nem sérti az ítélkezésnek azt a folyamatát, melynek legmagasabb szintje a Legfelsőbb Bíróság". Ezzel egybeesik az a megállapítás, hogy az egyes Tartományi szervek előtti eljárási fokok kimerítése a "123. cikkelyben foglaltak megsértése nélkül" valósul meg, vagyis a Legfelsőbb Bíróság, mint az ítélkezés szervezeti rendjének legfelsőbb ítélkező szerve, az alkotmányos garanciális tárgyakon kívül minden más ügyben egész Spanyolország területére kiterjedően gyakorolja igazságszolgáltatási funkcióit ("…con jurisdicción en toda España…"). Az ítélkezés egységének elvét tehát, mindkét klauzula területi vonatkozásban próbálja meg érvényesíteni.
Eszerint az igazságszolgáltatás egysége egy olyan bírósági szervezet (Alsóbb és Felsőbíróságok) létét feltételezi, amely a kizárólagosság elvének megfelelően (117.3) monopolizálja az igazságszolgáltatást ("az ítélkezés és az ítélet végrehajtás körébe tartozó minden eljárásban…") a törvények által előzetesen meghatározott eljárási és hatásköri normáknak megfelelően. Arról van szó, hogy az ítélkezés egyetlen megnyilvánulása sem nélkülözheti az igazságszolgáltatás rendjének garanciáit, vagyis azokat a hatásköri szabályokat, melyek magát az igazságszolgáltatási szervezet egészét is kialakítják és működtetik. Ezért kell az egységes ítélkezés elvét egyben "szervezeti és működési" elvként is értelmezni ("El principio de la unidad jurisdiccional es la base de la organización y funcionamiento de los Tribunales…"; 117.5). Az egység elve azonban szoros kapcsolatban van a függetlenség elvével is, ugyanis az ítélkezést pártatlan bírák egy csoportjára kell bízni. A függetlenség és annak kialakításának törvényben szabályozott módja a garanciája annak, hogy bármiféle manipuláció alapjaiban kizárt.
Az ítélkezés egysége elvének lényege abban van, hogy a bírói függetlenség garanciája csak "egy rendes bírósági szervezet" kialakításával, másképpen szólva, a rendkívüli bíróság alakításának tilalmával (117.6 cikkely) biztosítható, vagyis egy olyan szervezettel, melyet a törvény, mind az azt alkotó szervekre, mind pedig azok eljárására és hatáskörére tekintettel, általános érvénnyel előre szabályoz. A 117.6 cikkely tehát, megtiltja rendkívüli bíróságok felállítását, a 117.5 cikkely pedig körülírja a katonai bíróságok - mint a bírósági szervezet egyetlen speciális hatáskörű fórumának -, úgymond "szigorúan katonai ismérveit".
Az Alkotmánybíróság döntésében (STC 75/1982, de 13 de diciembre) fenntartotta, hogy "a törvényben meghatározott rendes bíróhoz való jog sérelmet szenved, amennyiben egy szabályozott eset rendkívüli, nem pedig rendes bíróság elé kerül". Ebből kiindulva az Alkotmánybíróság egy későbbi határozatában (STC 111/1984, de 28 de noviembre) azt mondja, hogy inkább a 24.2 cikkely garantálja mindenki számára a törvényben foglalt hatáskörök között kialakított bírósági szervezet keretében működő rendes bírót. A rendes bíróságok általános szabályával szemben, a katonai bíróságok sajátos, lényegi különbségük okán nem engednek tágabb hatásköri értelmezést annál, mint amit a "szigorúan katonai ismérvek" ("ámbito estrictamente castrense") jelentenek.
Olyan esetben, amikor ezen a bizonyos "katonai ismérveken" kívül esőként ítélnek meg egy ügyet a katonai igazságszolgáltatás előtt, ez a 117.5 cikkely szerint úgy értelmezendő, mint amely nem felel meg a katonai igazságszolgáltatás ismérve korlátozó, alkotmányos szabályának.
Az előző reflexiókra tekintettel azt a következtetést vonhatjuk le, hogy "
az igazságszolgáltatásra vonatkozó szabályok megsértése alkotmánybírósági eljárást (amparo) vonhat maga után, amennyiben (az adott szabály - W.Zs.) megfogalmazásában, értelmezésében vagy alkalmazásában összeegyeztethetetlenséget keletkeztet azzal, amit a katonai ítélkezésre nézve a 117.5 cikkely előír, illetve amennyiben kimerítené a 24.2 cikkely megsértését is."A 117.5 cikkely megsértése, vagyis a rendes ítélkezés hatáskörébe tartozó ügy katonai bíróság elé vonása a rendes bíróhoz való jog sérelmét jelenti, melyet az Alkotmány 24.2 cikkelye deklarál (ld. még STC 66/1986, de 23 de mayo, és STC 105/1985, de 7 de octubre).
C/ Az ítélkezés kizárólagosságának elve
A kizárólagosság elve kettős, pozitív és negatív értelemben használatos (Segado). Míg az elsőt úgy ismerik, mint az ítélkezési jog fenntartásának, vagy másként az ítélkezés monopóliumának elve, addig az utóbbi, negatív oldalt a szűkebb értelemben vett kizárólagosság elveként használják.
Általános jellemzőit tekintve, a kizárólagosság elve az állam egyik fenntartott hatáskörét jelöli, mellyel az önbíráskodást, mint a konfliktusok megoldásának privát módját kívánja száműzni a jogalkotó, illetve az igazságos ítéletben való részesülés garanciájaként működik, mely az állampolgár számára csak így biztosíthatja a
hatékony bírói védelemhez való jogot.
A kizárólagosság elvének pozitív oldala jelenik meg az Alkotmány 117.3 cikkelyében, amely kimondja, hogy "az ítélkezési hatalom gyakorlása, a bíráskodás és az ítélet végrehajtás kizárólag a törvényeknek alárendelt Alsóbb és Felsőbíróságokat illeti meg…"
Ez lényegében a hatalommegosztás elvének egyenes folytatásaként fogható fel. Azonban a kizárólagosság, mint az ítélkezés monopóliumának elve, más alkotmányos igényeknek is eleget kell, hogy tegyen. A hatékony bírói védelemhez való jog, az alapvető jo
gok védelme, a közigazgatási aktusok bírósági felülvizsgálata stb., kétséget kizáróan mind azt igénylik, hogy azokon a szerveken kívül, melyek az ítélkezési hatalom gyakorlására jogosultak, más ne avatkozhasson bele az ítélkezés folyamatába. A kizárólagosság elvének ezen oldalát úgy foghatjuk fel, mint a tényleges ítélkezés jogának fenntartását, másképpen, mint a törvényben meghatározott bírák és bíróságok számára fenntartott ítélkezési funkciót.A tényleges ítélkezési jog kettős értelemben jelenik meg:
Ez a kettős értelmezés nemcsak az állami jog érvényesítésének garanciájára való igényt elégíti ki, hanem, és mindenekelőtt az állampolgári jogok ítélkező szervek előtti érvényesítését biztosítja. Ugyanis az Alsóbb és a Felsőbíróságok, melyek az ítélkezési hatalom kizárólagos jogosítottjai, alá vannak vetve bizonyos működési és szervezeti alapelveknek (egység elve, 117.5 cikkely; rendkívüli bíróságok tilalma, 117.6 cikkely; a bíró törvényi pozíciójának elve, 24.2 cikkely stb.). Ezek elengedhetetlen részei mindannak, amely alapján a törvényes és rendes bíróhoz való egyéni jog valóban érvényesülhet (24.2 cikkely).
Amennyiben, mint azt az előzőekben láttuk, az ítélkezési hatalom nem szorítkozik pusztán a szűkebb értelemben vett eljárási folyamat fázisára, vagyis az ítélkezésre és az ítéletben csúcsosodó döntéshozatalra, hanem hozzátartozik a végrehajtás szakasza, más szavakkal, az ítélt dolog (res iudicata) valós biztosítása is, akkor az ít
élkezési jog kizárólagosságának fenntartása mindkét szakaszt érinti.A LOPJ 4. cikkelye kifejti: "Az igazságszolgáltatás mindenkire, minden ügyre, és minden spanyol területre kiterjed a törvényekben és az Alkotmányban meghatározott módon." Ezzel azt akarja mondani, hogy egy nem spanyol bíróság által hozott bírói döntést a későbbiekben alkalmassá kell tenni arra, hogy megfelelő végrehajtás révén jogi hatást fejthessen ki Spanyolország területén, vagyis a spanyol hatóságok érvényesnek ismerjék el. Ugyanakkor az is igaz, hogy - az Alkotmány 93.§-ával összhangban - az organikus törvény lehetőséget ad olyan nemzetközi szerződések aláírására, melyek az Alkotmányból levezethető egyes hatáskörök, így többek közt a bírói hatalom gyakorlásával nemzetközi szervezetet vagy intézményt ruháznak fel. Ilyen szervezet, közösségi bírói testület, az Európai Közösségek Bírósága, valamint az Elsőfokú Bíróság, melyek Spanyolország területén ítélkezési hatalmat gyakorolhatnak.
Az ítélkezési jog fenntartása nem abszolút, hiszen az Alkotmány 123.2 cikkelye a Legfelsőbb Bíróság hatásköréről szólva kiemeli, hogy az nem terjed ki az alkotmányos garanciák tárgykörére. Ezt a funkciót ugyanis az Alkotmánybíróság látja el (161.). Erre a szervre tartozik a törvények alkotmányellenességének kimondása, egyes hatásköri viták eldöntése stb. Azonban, mint ahogy azt maga az Alkotmánybíróság is elismerte (STC 16/1981, de 18 de mayo), nem feladata azt értékelni, hogy az igazságszolgáltatás szervei általánosságban hogyan értelmezik és alkalmazzák a törvényeket, feltéve persze, hogy azzal nem sértenek alkotmányos garanciákat. Vagyis a konkrét jogértelmezés és jogalkalmazás - a katonai bíróságok esetében fennálló megszorítások kivételével -, az Alkotmány alapján az Alsóbb és a Felsőbíróságokra tartozik.
A kizárólagosság elve azonban bizonyos esetekben háttérbe szorul. Azokról az esetekről van szó, amikor egy bírói vagy bírósági döntés önmagában nem elégséges az eljárás megindításához, hanem egy olyan, nem bírósági szervnek az előzetes beleegyezésétől is függ az eljárás megindítása, melynek mondjuk valamely tagját kell eljárás alá vonni. Jó példa erre a parlamenti képviselők mentelmi joga.
A kizárólagosság elvének másik, negatív jelentését az Alkotmány 117.4 cikkelyében találjuk meg, a következő formában:
"Az Alsóbb és Felsőbíróságok az előző bekezdésben jelzett (ítélkezési és ítélet végrehajtási - W.Zs.), valamint a törvény által bármely jog garantálása céljából kifejezetten nekik tulajdonított funkciókon kívül más funkciót nem tölthetnek be."
Ez az elv egy régi alkotmányos tradíció része. Már az 1791-es francia Alkotmány kijelölte a bíróságok funkcióit, megtiltva a törvényhozó hatalom gyakorlásába vagy a közigazgatási tevékenységbe való bármilyen beavatkozást. A cádizi Alkotmány is eleget próbál tenni ennek az elvnek, amikor 245. cikkelyében kimondja: "A Bíróságok az ítélkezésen és az ítélet végrehajtáson kívül más funkciót nem tölthetnek be."
Az 1978-as Alkotmány is garantálja az államhatalmi ágak elválasztását, megakadályozva ezzel azt, hogy a bírói hatalom részét képező szervek átvegyék a törvényhozó és a végrehajtó hatalom saját funkcióit. A bírói hatalom funkcióit a 117.3 cikkelyben foglaltak szerint kell lehatárolni, vagyis az ítélkezésre illetve az ítélet végrehajtásra. Ennek ellenére az Alkotmány parányi rést enged arra, hogy az Alsóbb és a Felsőbíróságok az ítélkezésen kívül más funkciókat is magukhoz vonjanak.
Erre ad lehetőséget a 117.4 cikkely, mely megemlíti, hogy a bíróságok "a törvény által bármely jog garantálására kifejezetten nekik tulajdonított funkciókon kívül más funkciót nem tölthetnek be." Ez látszólag csak a törvényi szabályozás számára fenntartott jogosítványt jelent, és feltételezi azt, hogy saját, önálló szabályozás útján a bírói hatalom szervei maguknak új funkciókat írjanak elő. Csak a törvényhozó telepíthet új funkciókat az Alsóbb és a Felsőbíróságokhoz.
A legélesebb vita éppen azon fakadt ki, hogy melyek is lehetnek ezek az új funkciók, illetve - ami ugyanaz -, hogy mit is kell érteni a "bármely jog garantálásának" fenti kitételén. Ugyanis ezen a formulán keresztül a bírói hatalom tág értelmezésére nyílik mód (Alvarez Movilla).
A spanyol alkotmányjog az igazságszolgáltatási jogkörök tárgyának kompetencia-problémáját önkéntes ítélkezésként (jurisdicción voluntaria) értelmezi. Ez olyan hatáskört jelent, melyet a bíróság bizonyos esetekben kiterjesztő jelleggel alkalmaz. Az Alkotmánybíróság maga is alapot adott arra, hogy a 117.4 cikkely utolsó bekezdését is ilyen önkéntes ítélkezésként (jurisdicción voluntaria) lehessen értelmezni, illetve egyik határozatában jelzi (STC 93/1983, de 8 de noviembre), hogy az önkéntes ítélkezés benne foglaltatik azon funkciókban, melyeket, az Alkotmány 117.4 cikkelyének megfelelően, a törvény bármely jog biztosítása céljából a bíróra ruházhat.
Ennek ellenére (Díez-Picazo), habár történetileg a szabad ítélkezés volt a fő érv ahhoz, hogy jogok biztosítása céljából ítélkezési funkciót lehessen a bíróságokra ruházni, ez önmagában nem ad számot arról, hogy a "bármilyen jog biztosítása" alatt milyen alkotmányos célt kell értenünk. Az önkéntes ítélkezés, valójában a privát ítélkezés szférájához tartozó bírói cselekményeket takar, de nem öleli fel a más jogági (büntetőjogi, munkaügyi vagy közigazgatási peres), nem bírósági cselekményeket.
A bírák jogállása
Az 1978-as Alkotmány nagy vonalakban rendelkezik a bírák státuszáról.
Számos elemből áll össze a bírák és felsőbírák jogállásának kérdése, melyeket az alábbiakban taglalunk
Az Alkotmány a bírónak közalkalmazotti státuszt rendel. Ugyanígy kell értelmeznünk a 122.1 cikkelyben tett utalást is, mely szerint a "Bírói és Felsőbírói jogállás egy sajátos testületet kialakító előmeneteli rendszert (carrera)" takar. Ezt a jogállást a Bírói Hatalomról szóló Organikus Törvény (6/1985, LOPJ) részletezi. A LOPJ IV. Könyvének I. Címe a "Bírói előmenetelről" szól, mely három bírói kategóriát említ: Legfelsőbb Bíróság Elnöke, Felsőbíró, Bíró.
Ezen kívül minden más beosztási rendszert kizár a törvény, és a bírák közti különbségtétel egyéb módját is megtiltja.
A LOPJ különös jelentőséget tulajdonít a hierarchia elvének, és lényeges elemmé vált a "besorolás" (
categoría).Már az 1869. évi Alkotmány is megállapította (69.cikkely), hogy "a bírói állás betöltése pályázat útján történik", majd ezt vette át az 1870. évi Organikus Törvény a Bírói Hatalomról, az 1985. évi új Organikus Törvény (LOPJ) pedig szintén hatályban tartotta ezt a rendelkezést.
A bírói pályára lépés alapvetően egy nyílt pályázat útján történik, mely szem előtt tartja az alkalmasság (
capacidad) és az érdemesség (mérito) elvét - melyről egyébként általános jelleggel a 103.3 cikkely tesz említést a közfunkciók betöltése (Estatuto de los Funcionarios) kapcsán - éppúgy, mint az egyenlőség (igualdad) elvét is, melyet a 23.2 cikkely fejt ki a köztisztségek és közfunkciók betöltésének jogával kapcsolatosan.Az egyetlen törvényi feltétele a bírói pályára való bejutásnak az érdemesség, melyről kétféle módon bizonyosodnak meg: egy harmad
(tercer turno) illetve egy negyed pályázat (cuarto turno) formájában. Már az 1870-es törvény is említi a szabad miniszteri kinevezés "negyed pályázati" módját a Felsőbíróságok legfőbb bírái esetében, mely később, 1882-ben, az 1870-es törvény kiegészítéseként ezt kiterjesztette az ügyészségekre is. A "negyed pályázat" 1902-ben került eltörlésre, bár 1932-ben a Legfelsőbb Bíróságra alkalmazva visszahozták (Segado).A 6/1985 LOPJ hozza be a "harmad pályázat" intézményét, melynek értelmében a meghirdetett bírósági helyek egyharmadát, érdemességi pályázat alapján eldöntve olyan, már elismert jogászok számára tartják fenn, akik bármely jogterületen megszerzett 6 éves gyakorlattal rendelkeznek.
A "negyed pályázat" azt jelenti, hogy a felsőbírósági kategórián belül minden négy, betöltetlen helyből egyet olyan elismert jogászokból töltenek be, akik 10 éves jogi pályán szerzett gyakorlatuk van.
Az Igazságszolgáltatási Főtanácsról szóló Organikus Törvény (1/1980, de 10 de enero) a bírák és felsőbírák kiválasztását a bírói hatalom irányító szervére, a Főtanácsra bízza. Ezzel ellentétesen a 6/1985 törvény ezt a hatáskört az Igazságügyi Minisztériumra ruházta. Az Alkotmány a Főtanács hatáskörének szabályozását a Törvénynek engedi át, pontosan meghatározza, hogy a jogállás, az ös
szeférhetetlenség, a kinevezési, előléptetési, felügyeleti és fegyelmi jogkörök tekintetében Organikus Törvényt kell alkotni. A "kinevezés" (nombramiento) nem azonos a "kiválasztással" (selección), hanem annak részét képezi, így a kettő közti különbség lehetővé teszi a törvényhozó számára, hogy elvegye a Főtanácstól azokat a jogosítványokat, melyeket korábban neki engedett (Segado).Az Igazságügyi Minisztérium beavatkozása a kiválasztás folyamatában nem egyeztethető jól össze a bírák jogállását átható másik
elvvel, a függetlenség elvével. Ahogy Montero Aroca is mondja, a függetlenség már az első pillanatnál, az ítélkezési funkció betöltésének legelején áll vagy bukik (Segado).
Azt a közalkalmazotti státuszt, melybe a spanyol Alkotmány a bírákat sorolja, az elmozdíthatatlanság (inamovilidad) elve még árnyaltabbá teszi. Ezt a 117.1 cikkely rögtön a függetlenség elvét követően, azzal igen szoros összefüggésben említi: "Az igazságot…a bírói hatalom részét képező független, elmozdíthatatlan Bírák és Felsőbírák…állapítják meg…".
A 117.2 cikkely a következőt írja ezzel kapcsolatban:
"A Bírákat és Felsőbírákat csak a törvényi garanciákkal és a törvény által említett esetekben lehet hivataluktól megfosztani, felfüggeszteni, áthelyezni vagy nyugdíjazni."
A bírák és felsőbírák elmozdíthatatlansága abszolút értelmű, és ez nemcsak a bírói pályára illetve a bírák besorolására vonatkozik, hanem a konkrét bírói állásra is, mégpedig az életkorból kifolyólag történő nyugdíjaz
ásig.Az elmozdíthatatlanság alkotmányosan rögzített leírása híján van mindenféle kézzelfogható, anyagi tartalmú garanciális szabálynak.
A spanyol Alkotmány a bírói elmozdíthatatlanság kérdését a törvényi szabályozásnak tartja fenn. Az Alkotmánybíróság a 117.2 cikkely szavait "a hatályos Törvényekkel kapcsolatosan, megvalósításuk pillanatában" tartotta értelmezendőnek, vagyis a törvénytől tette függővé álláspontját (STC 3/1982, de 8 de febrero). Az Alkotmány alapján másra nem is tudott következtetni.
Minden törvényi szabályozásnak, mondja Segado, melynek tárgya az elmozdíthatatlanság, tiszteletben kell tartania a bírói függetlenséget, a bírósági szervezeten belül éppúgy (LOPJ, 2.cikkely), mint azon túl (LOPJ, 13.cikkely). Nem véletlen - teszi hozzá -, hogy a függetlenség az elmozdíthatatlanság valós garanciája, ahogy azt az Alkotmánybíróság is elismerte (STC 108/1986, de 29 de julio). Ez azonban, ahogy Díez-Picaso felhívja rá a figyelmet, igazán csak az Alkotmány 24.2 és 25., a hivatalvesztés és a felfüggesztés garanciáira vonatkozó cikkelyeinek tiszteletben tartásával válik hatékonnyá, természetesen az ehhez szükséges szankciókkal együtt. Nem tartotta viszont tiszteletben a nyugdíjazás és az áthelyezés garanciáit a 6/1985 Organikus Törvény, amely a nyugdíj korhatárt szállította le, és amelynek alkotmányellenességét utólagosan küszöbölték ki (STC 108/1986). Az Alkotmány nem tiltja a kényszerű áthelyezést a "törvényben szabályozott esetekben és garanciákkal" ("…por alguna de las causas y con las garantías previstas en la ley…"), amire egyébként találunk példát a LOPJ-ban bizonyos bírósági helyek betöltésére vonatkozó időszakos korlátozások kapcsán (pl. Nemzeti Törvényszék Elnöksége [Presidencia de la Audiencia Nacional], Igazságügyi Felsőbíróságok Elnökei [Presidentes de los Tribunales Superiores de Justicia], Tartományi Törvényszékek Elnökei [Presidentes de las Audiencias Provinciales]) (Segado). Ez bizonyos helyzetekben, ha a bíró a hatalom számára kellemetlenné válik, magában rejti a bírói függetlenség elve megsértésének lehetőségét.
Az Alkotmány a bírák, a felsőbírák és az államügyészek (
fiscales) összeférhetetlenségét nagy vonalakban szabályozza. A 127.cikkely szerint:"1. A Bírák és a Felsőbírák, hasonlóképpen az Államügyészek, aktív időszakuk alatt nem tölthetnek be más köztisztséget, sem pártnak, sem szakszervezetnek tagjai nem lehetnek. A Bírák, Felsőbírák és Államügyészek hivatalos testületének rendszerét és szabályozását törvény rendezi.
2. A bírói hatalom tagjainak összeférhetetlenségi rendszerét a törvény szabályozza, illetve teljes függetlenségüket biztosítja."
Ahogy a szabályhely megfogalmazásából világosan kiderül, az összeférhetetlenség egész rendszere arra irányul, hogy érvényesítse a bírói hatalom tagjai függetlenségének elvét. Ennek oka ugyanaz, mint ami miatt az összeférhetetlenségi okok alapvető jellege a 127.cikkely első részében foglaltak szerint nyer kifejezést, különös tekintettel az egyéb köztisztségek betöltésével kapcsolatos részre vonatkozóan.
A politikai pártokhoz illetve szakszervezetekhez való tartozás tilalma nem annyira semlegességi parancsként értelmezhető, mint inkább a függetlenség illetve a törvénynek való kizárólagos alárendeltség elvében implicite benne rejlő
részrehajlástól mentesség elvének (principio de imparciabilidad) funkcionális teljesüléseként, vagyis részrehajlástól való mentesség alatt határozottan azt kell értenünk, hogy a törvény és a jog rendje az ítélkezés egyedüli kritériuma. A bírói hivatás gyakorlóinak politikai vagy szakszervezeti befolyásolásának megakadályozásával kizárt az olyan kapcsolatok kialakulása és megléte, melyek felkelthetik a részrehajlás gyanúját. A szabályozás hangsúlyából látszik, hogy a törvényhozó ehelyütt is a hatalommegosztás elvét tartotta szem előtt, de azt is az ítélkező bíró függetlenségének megőrzése céljából.Az Alkotmány elismeri a bírák, felsőbírák és államügyészek jogát hivatalos testületeik alakítására, miközben ennek szabályozását a törvénynek engedi át. Ennek tükrében szabályozta a bírák és felsőbírák hivatalos testületeit a LOPJ 401.cikkelye.
A bírák és a felsőbírák szabad, hivatalos testület-alakítási joga a következő szempontok szerint alakul (
Segado):Egyébként a LOPJ 389.cikkelye számos olyan összeférhetetlenségi okot sorol fel, amelyek kihatnak a bírók és a felsőbírók tisztségvállalásának körülményeire. Az 1/1985, de 18 de enero Organikus Törvény ilyen eseteket meghatározó egyetlen cikkelye személyi összeférhetetlenséget állapít meg az Alkotmánybíróság (Tribunal Constitucional), az Igazságszolgáltatási Főtanács (Consejo General del Poder Judicial), a Bírói Hatalom (Poder Judicial) tagjai valamint az Igazságügyi Igazgatás (Administración de Justicia
), a Pénzügyi Bíróság (Tribunal de Cuentas) és az Államtanács (Consejo de Estado) tagjai között. Az említett cikkely első része értelmében a bírói hatalommal való összeférhetetlenségek rendszerét a Közigazgatási szolgálattal való személyes összeférhetetlenségről szóló törvény szabályozza (53/1984, de 26 de diciembre) azzal a kitétellel, hogy az imént jelzett, összeférhetetlenségekkel kapcsolatban felmerülő engedélyezési, elismerési vagy megtagadási hatáskörök nem szenvedhetnek sérelmet.2) A bírói függetlenség (independencia) elve
A függetlenség elve az az alapelv, melyet a 117.1 cikkely a bírói hatalom részét képező bírák és a felsőbírák esetében az ítélkezési szervezet egészének alapjául tételez. A semlegesség eme biztosítéka azon szervek cselekvéseiben ir
ányadó, amelyek az Alkotmány szerint az igazságszolgáltatási hatalmat kizárólagosan gyakorolják. A függetlenség természetesen nem önmagában áll, hanem több más elvi szempont együttesen biztosítja érvényesülését. A függetlenséget, mint jogi koncepciót, részben a bírói alárendeltségi rendtől való távolságtartásként kell értelmeznünk (hivatalbéli függetlenség). Ezt így nem különíti el az Alkotmány, de az elv megértéséhez nélkülözhetetlen megjegyeznünk. Másrészt, a függetlenség azt feltételezi, hogy funkciójuk gyakorlása során a bírák illetve a felsőbírák nincsenek alávetve senki más parancsának vagy utasításának (ítélkezési függetlenség). "Kizárólag a törvény erejének vannak alávetve", ahogy a 117.1 cikkely írja. Ezért van az, hogy az ítélkezési hatalom független módon való gyakorlása során csak azokra az előírásokra, paraméterekre kell tekintettel lenni, melyeket a jogi szabályozás rendje a bírák számára előír.A törvénynek való kizárólagos alárendelés érvényesülése, mind a személyes, mind pedig az ítélkezési függetlenség szempontjából, kizár minden más hierarchikus függőséget a bírói hatalom gyakorlása során. Ennek tükrében értelmezendő a LOPJ 6.cikkelye is, mely szerint: "A Bírák és a Felsőbírák nem alkalmazhatnak az Alkotmánnyal, a törvénnyel vagy a jogforrási hierarchia elvével ellentétes szabályt illetve bármilyen más rendelkezést."
Sőt, az Alkotmánybíróság összekötötte a mindenkit megillető hatékony bírói védelemhez való jogot a bíró törvénynek való alávetésével (STC 23/1998, de 23 de febrero) (Segado):
"A hatékony bírói védelem, implicit módon és menthetetlenül magában hordja annak szükségességét, hogy az ítéletet hozó személyek egy másodlagos törvényt ("secundum legem") hozzanak, és, miközben tartják magukat a kialakított jog rendszeréhez, annak az igényét, hogy - noha a kiválasztott normák, mint az ítélkező szervek által alkalmazható szabályok ésszerű értelmezése feletti érdemi kontroll nem tartozik a bíróságokra, azért az Alkotmánnyal összhangban legyen ez a funkció - ő maga mégis lehetővé tegye a bírói védelem tiltott megtagadását, annak az elvi lehetőségnek a fenntartásával, hogy az ítélkező szerv, figyelmen kívül hagyva a normakontroll alkotmányos és törvényi szabályozását, megsértheti az ítélethez való jogot, amennyiben erre irányuló szándéka megfelel a szabályoknak."
A bírói függetlenséget, Segado szerint, mind külső
(ad extra), mind belső (ad intra) perspektívából szemügyre kell venni.A függetlenség "ad extra" egy teljesen általános jellegű, mindenkivel szemben érvényes elv. Ezért rendelkezik úgy a LOPJ 13.cikkelye is, hogy: "Mindenki köteles tiszteletben tartani a Bírák és Felsőbírák függetlenségét." A "mindenki" kifejezés értelemszerűen vonatkozik a bírói hatalom irányító szervére is, amely éppen ezért sem általános, sem konkrét utasításokat nem adhat az alkalmazás vagy az értelmezés jogi rendjére vonatkozóan (LOPJ 12.3 cikkely).
"Ad intra", a függetlenség elve megvédi a bírót mindennemű nyomástól vagy zavaró tényezőtől, melyek a bírói hatalmat irányító felső vezetés felöl érhetik. Erre tekintettel írja elő a LOPJ 12.1 cikkelye, hogy: "A bírói hatalom gyakorlása során, a Bírák és a Felsőbírák minden bírói szervvel és a Bírói Hatalom irányító szervével szemben függetlenek." Ez a függetlenség abban nyer kifejezést, hogy egy alacsonyabb szintű bírói szerv által végzett jogalkalmazási és értelmezési tevékenység korrekcióját egy magasabb szintű szerv nem teheti meg, csak oly módon, ahogyan azt számára a törvények lehetővé tesznek.
A függetlenség elve, mint azt már volt alkalmunk jelezni, minden bíróra és felsőbíróra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy valamely bíróság, vagyis egy kollegiális ítélkező testület tagjaként minden felsőbíró független az ítélkezés pillanatában (ítélkezési függetlenség). Az eltérő véleményhez joga van egy ítélet meghozatala kapcsán lefolytatott szavazásban éppúgy, mint egy belső, szervezeti kérdés kapcsán történő szavazás esetén. Egyetértését aláírásával jelzi, de eltérő véleményt is megfogalmazhat. Ilyenkor véleményét előre ismertetnie kell, majd a testület részszavazást folytat le, melyről végzést hoz (LOPJ 260.1 cikkely). A részszavazás eredményét, az arra indítványt tevőnek az aláírásával ellátva, ki kell hirdetni, majd be kell jegyezni a határozatok könyvébe (libro de sentencias) és értesíteni kell a feleket a többségi szavazással meghozott ítéletről (LOPJ 260.2 cikkely).
A függetlenség elve valódi védelmének célja az, amit a LOPJ 14.1 cikkelye is kifejt, nevezetesen, hogy a bírák és a felsőbírák minden, a függetlenségüket sértő nyugtalanító vagy zavaró tényezőt a Főtanács tudomására hozzanak, és e tényekről beszámoljanak a hatáskörrel rendelkező bíró, illetve bíróság előtt, hogy az lefolytathassa a szükséges eljárást. Ezután már az Államügyészségi Minisztériumon (Ministerio Fiscal) a sor, hogy hivatalból vagy a bíróságok kérelmére megtegye a szükséges intézkedéseket a bírói függetlenség védelme érdekében.
3) A bírói felelősség elve
A bíróságok 1872-es felállítása kapcsán lefolytatott vitában Montero Ríos, az 1870. évi Bírói Hatalomról szóló Organikus Törvény megalkotója így fordult a bírákhoz: "Elmozdíthatatlanok vagytok. De, hogy jól értsétek, tisztségteknél fogva vagytok elmozdíthatatlanok, mert felelősséggel tartoztok minden cselekedetekért." (Segado)
Prieto-Castro mondja, hogy "függetlenség és felelősség kéz a kézben járnak; a bíró azért lehet független, mert viseli cselekedeteiért a felelősséget, és azért felelős, mert független és hogy függetlensége ne csapjon át önkényeskedésbe."
Ezt a vonalat követi az 1978-as spanyol Alkotmány, amely azzal, hogy kimondja a bírói hatalom részét képező bírák és felsőbírák függetlenségét és elmozdíthatatlanságát, egyben felelősségüket is deklarálja. Az Alkotmánybíróság emlékeztetett arra, hogy "a függetlenség, a bírák és felsőbírák felelősségének, és szigorú besorolási rendjének ellensúlya ítélkezési funkciójuk gyakorlásában." (STC 108/1986)
A spanyol Alkotmány a felelősség elvét általános jelleggel mondja ki, és nem merül el a bírói felelősség közelebbi részletezésében. A kérdésre egyedül a 122.2 cikkelyben tér ki indirekt módon, mégpedig a fegyelmi felelősség kapcsán, amikor sorra vesz néhány olyan funkciót, melyek szükségszerűen tartoznak a Főtanács hatáskörébe; többek között ilyen a bírák és felsőbírák fegyelmi rendje.
A bírói felelősségnek általában három elkülöníthető típusa van: a büntetőjogi, a fegyelmi és a polgári jogi felelősség.
A LOPJ 405.cikkelye vonatkozik a bírák és felsőbírák által tisztségükből adódó feladatuk gyakorlása során elkövetetett bűncselekmények vagy egyéb szabálytalanságok miatt beálló büntetőjogi felelősségre. E feladatokról egyébként maga a törvény rendelkezik.
Bár az Alkotmány erre nem szentel figyelmet, a 6/1985 Organikus Törvény három, a bírákat megillető privilégiumot is említ, melyek kihatnak a büntetőjogi felelősség megállapításának módjára. Ilyen az immunitás (398.cikkely), a törvény által biztosított privilégium (57. és 73.cikkelyek), illetve az előzetes meghallgatás privilégiuma (410.cikkely). Ez utóbbi azt jelenti, hogy a bíró ellen lényegében csak akkor lehet büntetőjog
i eljárást lefolytatni - kivéve, ha azt az Államügyészségi Minisztérium folytatja le -, ha egy, a köztisztségek kikezdhetetlensége felett őrködő, erre külön hatáskörrel felruházott bíróság az előzetes nyomozást már lefolytatta.Ezeknek a privilégiumoknak a létjogosultsága az, hogy a bírák ítélkezési funkciójukat maradéktalanul betöltsék, és ezzel a bírói függetlenség elve hathatósabban érvényesüljön.
Emlékeztetünk arra, hogy az 1/1980, az Igazságszolgáltatási Főtanácsról szóló Organikus Törvény megszüntette az Igazságügyi Minisztériumtól függő Bíróságok Központi Felügyeletét (Inspección Central de Tribunales), a fegyelmi kérdések elbírálásának jogát pedig a Tanácsülés (Pleno del Consejo), annak Fegyelmi Osztálya (Sección Disciplinaria)
illetve a bíróságok irányító szervei vették át. Ezzel párhuzamosan a törvény a Tanácson belül, azzal függő viszonyban felállított egy Felügyeleti Szolgálatot (Servicio de Inspección). A cél az volt, hogy a végrehajtó hatalom kívül maradjon az ítélkezés szervezetén.A LOPJ hatályba lépésével megszaporodtak az ellenőrző szervek (LOPJ 171., 172. és 174.cikkelyek), bár nem mindegyik ellenőrző szerv rendelkezik azzal a fegyelmi hatáskörrel, amelyet a törvény 421.cikkelyében felsorolt szerveknek egyébként kizáróla
gos jelleggel ad.Ehelyütt azt emeljük ki, hogy a súlyos szabálytalanságok szankcionálásának hatásköre a Főtanács Fegyelmi Bizottságát (Comisión Disciplinaria del Consejo General) illeti meg, kivéve a kényszerű áthelyezést és a szolgálaton kívül helyezést, melyet csak a Főtanács Tanácsülése (Pleno del Consejo) rendelhet el.
A LOPJ 411.cikkelye előírja, hogy "a Bírákat és Felsőbírákat civiljogi felelősség terheli azon károkért, melyeket funkciójuk gyakorlása közben csalárd vagy bűnös módon okoznak."
Bizonyos értelemben ez a felelősség fölébe kerekedik annak, amelyet az Alkotmány 121.cikkelye tételez. Eszerint:
"A bírói hiba folytán keletkezett károk, amint az Igazságügyi Igazgatás (Administración de Juctícia) helytelen működése során
okozottak is, az Állam terhére a törvényben meghatározott kártérítésre adnak jogot."Az idézett szabályhely azokat a károkat foglalja magába, melyek "az Igazságügyi Igazgatás helytelen működésének" következményei, olyan károkat, amelyeket hanyagság, figyelmetlenség vagy a bíró bűnös csalárdsága okozott, illetve a késedelembe esés is.
Egy bíró minden, a feladatai gyakorlása közben elkövetett bűnös vagy csalárd cselekménye végeredményben az Igazságügyi Igazgatás helytelen működését is jelenti, és mint ilyen, az állammal szembeni kártérítésre ad jogot.
A bírói hatalom irányítása
A "Bírói Hatalom önkormányzata" lényegében a függetlenség elvéből született. Ez a bírói hatalmat autentikus államhatalmi ággá léptette elő
, a törvényhozó és a végrehajtó hatalommal egyetemben.Ahogy azt már a kifejezés is jelzi, az "önkormányzat" a bírói hatalom saját, önnön irányítását jelenti, vagyis az igazságügyi igazgatás működéséhez nélkülözhetetlen adminisztratív funkciókat értjük alatta. Általánosságban tehát, megerősíthetjük, hogy az "önkormányzat" az igazságszolgáltatás saját szervezetének, a végrehajtó hatalomtól független kialakításában áll, mely létrehozza azokat az adminisztratív funkciókat, amelyek az igazságügyi igazgatás mű
ködéséhez nélkülözhetetlen infrastruktúrát biztosítják.Az önkormányzatiság rendszerét - Prieto Castro szerint - az alábbi két aspektusból lehet vizsgálni:
(El Consejo General del Poder Judicial)
A spanyol Alkotmány egy olyan relatív önkormányzati rendszert teremtett, melynek általános jellemzőit egy külön törvényben kellett pontosítani. Ennek a törvénynek többek között tartalmaznia kellett az eltérő szervezeti tárgyak regulációját: az Igazságszolgáltatási Főtanácsnak (Consejo General del Poder Judicial), az Alkotmány 122.2 cikkelyének megfelelően létrehozott irányító szerv kialakítását, tagjainak jogállását és összeférhetetlenségi rendszerét, feladatukat, különösen a kinevezések, az előléptetések, a felügyelet és a fegyelmezési rendre vonatkozóan.
A törvény - melyre a 122.2 cikkely is céloz -, az 1/1980. január 10., Organikus Törvény az Igazságszolgáltatási Főtanácsról, melyet később hatályon kívül helyezett a már többször említett LOPJ. A Főtanácsra a LOPJ II. Könyvének, 2. Címe vonatkozik.
Alzaga szerint a Főtanács azért jött létre, hogy forradalmasítsa a spanyol igazságszolgáltatás szervezeti irányítását, míg Andrés Ibañez azt mondja, hogy a Főtanács beemelése a spanyol alkotmányos rendszerbe, törést okoz az igazságszolgáltatás hagyományos rendjében, mely a bírói szervezetet az állami apparátuson belül helyezte el. A spanyol Alkotmány elismer, hogy az ítélkezési szférának lehetősége van bizonyos fokú autonómiával igazgatni a saját érdekkörébe tartozó kérdéseket, bár ennek nem szentel túl nagy teret. Ezért a Főtanácsot egyfelől úgy fogja fel, mint a bírói hatalom irányító szervét, nem pedig, mint az önkormányzatiság elve jegyében kialakított szervet ("Az Igazságszolgáltatási Főtanács a Bírói Hatalom irányító szerve."; 122.2 cikkely), másfelől pedig az Alkotmány továbbra sem tér ki a Főtanács tagjai egy részének, bírák és felsőbírák általi választására sem. Ez azt erősíti meg, hogy a Főtanácsot nem a különböző bírói szervek reprezentatív szervének tekinti. Ennek ellenére az alkotmányozó akaratának megfelelően, a Főtanácsot a bírói hatalom "önkormányzataként" kell felfognunk.
Az egyik legnagyobb vitát kiváltó kérdés a Főtanács jogi természete volt. A vita akörül forgott, hogy a Főtanács alkotmányos szervnek tekinthető-e, vagy sem (Segado). Míg
Albacar és Ladesma alkotmányos szervnek tekintették, addig Andrés Ibañez úgy vélte, hogy azt a körülményt kell figyelembe venni, hogy a Főtanácsnak nincs semmilyen politikai hatalma. Márpedig, szerinte egy szerv alkotmányos súlyának alapja nem az adott szervre vonatkozó szabályozás jellege és a szabályozás szintje, hanem a kérdéses szerv politikai súlya.Mindenesetre a Főtanács egy autentikus alkotmányos szerv. Mégpedig nem csak egyszerűen alkotmányos szempontból, amennyiben egy alkotmányos garanciákkal körülvett, és az egyik, Alkotmányban szabályozott államhatalmi ág, a bírói hatalom csúcsát jelentő szervről van szó, hanem úgy is, mint az igazságszolgáltatás és az ítélkezés függetlenségének alkotmányosan létrehozott speciális garanciális intézményéről.
A Főtanács nem illeszthető b
ele az államhatalmi ágak klasszikus hármas felosztásába. Sem a törvényhozó, sem pedig a végrehajtó hatalomnak nem része, de a bírói hatalomnak sem képezi részét, habár annak önnön irányítását végzi ("gobierno del mismo"). Ahogy már korábban is jeleztük, az igazságszolgáltatás egészét az ítélkezési hatalmat gyakorló szervek összessége alkotja, azonban a Főtanács nem rendelkezik az ítélkezési eljárás képességével. Ezt az Alkotmánybíróság is kifejtette (STC 45/1986, de 17 de abril):"Nincs semmi, sem az Alkotmányban, sem az Igazságszolgáltatási Főtanácsról szóló korábbi Organikus Törvényben, sem a Bírói hatalomról szóló jelenleg hatályos Organikus Törvényben, mely a Főtanácsnak az eljárási képességre való igényének fenntartását megengedné (szemben azon szervekkel, melyek megtestesítik a Bírói Hatalmat, mint plurális hatalmi formációt)… Továbbá, annak (ti. a Bírói Hatalomnak - W.Zs.) alkotmányosan létrehozott «irányító szerveként», nem lehet, még eljárási célból sem a Bírói Hatalom «képviselője», mert ez ellentétes lenne a «Bírák és Felsőbírák függetlenségének» alkotmányos elvével [117.1cikkely], ez a feltételezett reprezentatív funkció pedig továbbra is csak kívülről tartozik hozzá, a Bírói Hatalom tagjainak való alávetés módján."
Az Alkotmány 122.3 cikkelye a következőképpen írja le az Igazságszolgáltatási Főtanács összetételét:
"Az Igazságszolgáltatási Főtanácsot a Legfelsőbb Bíróság Elnöke, aki a Tanács elnöke, továbbá a Király által öt évre kinevezett húsz tag alkotja. Ezek közül tizenkettő valamennyi Bírói és Felsőbírói kategóriából kerül ki, az organikus törvényben meghatározott időszakra; négyet a Képviselőház javaslatára, további négyet pedig a Szenátus javaslatára választanak meg, mindkét esetben a képviselők 3/5 szavazati arányával, azon ügyvédek és más jogászok közül, akik elismert szakértelemmel és több, mint tizenöt éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek."
Ez az alkotmányos szabályozás eléggé példa nélküli.
Az 1/1980 Organikus Törvény úgy rendelte, hogy a tizenkét bíró tag valamennyi bírói illetve felsőbírói kategóriát képviselje, éspedig a következő megoszlás szerint: három legfelső bírósági bíró, hat felsőbíró és három bíró révén. A választáson mindenki választható, aki valamely bírói kategóriába beletartozik. Vagyis, a bírák és felsőbírák három kategóriájából történik a választás, és a választás e három kategória minden tagjára kiterjed.
A LOPJ lényeges pontokon változtatta meg ezt a rendszert. A 112.cikkelyében arról rendelkezik, hogy a Főtanács tizenkét, szavazati joggal rendelkező tagját, akiket a Király nevez ki öt éves időszakra, teljes egészében a Képviselőház és a Szenátus javasolja.
Mindkét kamara, tagjainak 3/5 többségével, négy-négy tagot választ meg a több, mint tizenöt éves szakmai gyakorlattal rendelkező, elismert ügyvédek és jogászok közül. Továbbá, mindkét kamara, szintén 3/5 többséggel, javaslatot tesz a valamennyi bírói kategória aktív bírái és felsőbírái közül megválasztandó másik hat tagra is. Az így megválasztott tagokat aztán a Király nevezi ki, Királyi Dekrétum (Decreto Real) formájában, az Igazságügyi Miniszter ellenjegyzésével.
A Főtanács tagjainak választási rendszerének módosítása, a választás új formája a Bírói Hatalomról szóló Organikus Törvény tervezett szövegében eredetileg nem jelent meg, és csak a törvényhozási vita során került bele. A változtatás mögött a szocialisták Főtanáccsal szembeni politikai megtorló szándéka húzódott meg, ugyanis a Főtanács addig állandó és határozott kritikát gyakorolt a szocialista kormányzattal szemben.
A módosítás a demokratikus legitimáció elvének (népszuverenitás) igényei szerint próbálta megítélni a kérdést. Azzal, hogy a Parlament számára tartotta fenn a Főtanács húsz tagja közül nyolcnak a megválasztását, az Alkotmány még inkább ebbe az irányba mozdult el. Bár a maradék tizenkét tag megválasztása nem kifejezetten a bírói hatalom képviselői számára van fenntartva, az biztos, hogy a Főtanács az igazságszolgáltatás önkormányzatának illetve a bírák és felsőbírák egyfajta látható reprezentatív jellegű szerve, és az a tény, hogy a Főtanács tizenkét tagja a bírák és felsőbírák valamennyi kategóriájából kerül megválasztásra, azt feltételezi, hogy a Főtanács lényegében ezen kategóriák lenyomataként, azok bíráinak, felsőbíráinak megválasztásával alakul meg. A 122.3 cikkely a Parlamentnek csak nyolc tag javaslatára ad lehetőséget.
A bírói kar egy része a Tanácsot a bírák és felsőbírák testületi képviseleti szervének tekintette. Ilyen szerepet egyébként a Tanács nem tölthet be. Azonban a Tanács azon funkciója is a háttérbe szorult, mely biztosíthatta volna, hogy a bírói hatalom tényleges önkormányzati szerve legyen. Bár tagadhatatlan, hogy tizenkét tagja valamennyi bírói kategóriából kerül ki, mégsem tekinthető a bírák és felsőbírák reprezentatív szervének, már csak azért sem, mert nem a bírák választják meg tagjait, hanem a Parlament két kamarája. Ezzel fennáll annak a veszélye, hogy, a választás rendszere miatt, a Tanács alárendelődik a pártpolitika vezérelte közszféra folyton változó erőviszonyainak.
A Főtanács tehát, az igazságszolgáltatás irányító, de nem önkormányzati szerve. Hogy ez az állapot mennyire egyeztethető össze az Alkotmány valódi szellemével, az vitatható. Mint már mondtuk, a spanyol "Lex Superior" nem rendelkezik egyértelműen a bírák és felsőbírák Tanácsa tagjainak választásáról. Az Alkotmánybíróság egyébként kifejtette (STC 108/1986), hogy az önkormányzásra való felhatalmazást nem ismeri el az Alkotmány, ez sem a Tanács létéből, sem pedig összetételéből vagy feladatából nem következik. Ez formálisan valóban így van.
Az Alkotmánybíróság érvelésében a törvényhozó szándékának, valamint a norma szellemének és céljának előzetes megállapításából indul ki:
"A követni kívánt cél egyfelől az, hogy a Tanácsban biztosítva legyen a Bírák és Felsőbírák közösségében meglévő vélemények és fő álláspontok megjelenése, feltéve, hogy ezen vélemények függetlenek
(a bírák - W.Zs.) állampolgárként vallott politikai nézeteiktől, másfelől, hogy ezen vélemények jelenlétét kiegyenlítse más jogászok nézeteivel, azért, hogy - amint azt a Kamarák választása is mutatja - kifejezhessék a társadalomban előforduló különböző világnézetek kifejtésének Jogát a világban. A norma célja így, röviden összefoglalva az, hogy biztosítsa: a Tanács összetétele tükrözze a társadalmon, és különösen a Bírói Hatalmon belül meglévő pluralizmust."
Az Alkotmánybíróság úgy vélte, hogy a bírák és felsőbírák karából megalakuló Tanács tagjai megválasztásának a Parlamentet megillető joga nem jelentheti az eredeti cél teljes figyelmen kívül hagyását, amire egyébként biztosíték lehet az, ha a törvény is elővigyázatosan jár el - amire példa a mindkét Kamara esetében előírt 3/5-ös minősített többség igénye. Majd a továbbiakban kifejti:
"Bizonyos, hogy az alkotmányos Normában jelzett cél meghiúsulásának kockázata merül fel abban az esetben, ha a Kamarák, javaslatuk megtételekor megfeledkeznek a követett célról, illetve ha más kritériumokat szem előtt tartva, erejük megosztása köti le figyelmüket, és a bírói helyeket az egyes pártok között, azok erőviszonyainak megfelelően osztják el. A pártok által vezetett állam logikája ezt a megoldás követeli, ám ugyanez a logika kötelez arra, hogy a hatalom bizonyos részei a pártharcokon kívül maradjanak, így, többek között, és különösen, az Igazságszolgáltatás."
Az Alkotmánybíróság további következtetést is levont:
"Eme kockázatnak a megléte, vagy inkább, a lehetősége, melynek egy meghozott törvény, vagy egy, az alkotmányos Norma szellemével ellentétes cselekmény, nem szükségszerűen bár, de alapja tehet, arra ösztönöz, hogy az ilyen sza
bályt mással helyettesítsük, ez azonban nem elég ok arra, hogy érvénytelenségét kimondjuk, minthogy jelen Bíróságnak változatlan elve, hogy a törvényt érvényességében addig kell megtartani, amíg szövegében nem válik akadályává az Alkotmánnyal összhangban lévő értelmezésnek."Segado véleménye szerint az Alkotmánybíróság ezzel a véleményével egy közbenső álláspontra helyezkedett, és az igazságszolgáltatás szerveit kitette annak a veszélynek, hogy a politikai viták és indulatok járják át. Továbbá az Alkotmánybíróság a maga alkotmányjogi nézőpontjából, az Alkotmánynak való megfelelés fokozatait is felállítja, amikor az egyik normát inkább, a másikat kevésbé tartja alkotmányosnak.
Az Alkotmány 122.2 cikkelye a Főtanács alkotmányosan garantált hatásköreinek minimális lényegét fogja össze. Az ott szereplő hatáskörök (kinevezés, előléptetés, felügyelet, fegyelmi rend) között utolsóként említi a bírák és felsőbírák előmenetelét, melynek nem is érinti minden állomását, így például hiányzik a pályára lépés szabályozása.
Erre való tekintettel a LOPJ, mely, az 1/1980 Organikus Törvénytől eltérően, minimális körre korlátozta a Főtanács részére alkotmányosan létesített jogosítványokat, meghatározza, hogy mely területekre terjed ki a Főtanács hatásköre. Ezek a következők:
A Főtanács jogosítványai nem terjednek ki közfeladatok intézésére és az igazságszolgáltatás költségvetési összegeinek kezelésére. A Főtanácsnak, a gazdasági adminisztráció kezelésére irányuló folyamatos igényének elutasítása abból a megfontolásból ered, hogy a költségvetési összegek kezeléséről, elhelyezéséről való döntési jogkör ilyen mértékű kiszélesítése olyan politikai döntésekkel is együtt járna, amelyeket egy parlamentáris kormányzati formában nem lehet politikailag független szervekre bízni.
Az előbbi jogosítványokon kívül, a Főtanács még az alábbi hatáskörökkel rendelkezik:
A Főtanács ezen kívül más, konzultatív jellegű jogosítványokkal is bír. A LOPJ 108.1 cikkelye szerint a Tanácsnak a törvények előzetes tervezetével és általános rendelkezésekkel kapcsolatosan tájékoztatást kell adnia a következő szempontok alapján:
Végül, a Főtanács rendelkezik bizonyos szabályozási hatalommal is, mely a LOPJ 110.cikkelyében foglaltakra korlátozódik, így például a Tanács szabályokat alkothat saját szervezetével kapcsolatosan, illetve működésére vonatkozóan a törvényhozás által megszabott kereteken belüli közfunkciók ellátásáról
. Ezeket a szabályokat a Tanácsülés (Pleno de Consejo) 3/5 többségével kell meghozni. Természetesen ez a szabályozási hatalom csak a Tanácsot érintő belső szervezési jogosítványt jelent, hasonlóan bármely más alkotmányos szervhez.Így értelmezte a kérdést az Alkotmánybíróság is (STC 108/1986) - szemben azzal a törekvéssel, mely arra irányult, hogy a LOPJ adjon nagyobb szabályozási hatalmat a Főtanács kezébe. Ezt oly módon tette, hogy elutasította az Állam és az Autonóm Közösségek (Comunidades Autónomas) közötti területi kompetenciák elosztásakor alkalmazott bennefoglalt hatáskörök elvét, megakadályozva ezzel egy szükségtelen mértékű kiterjesztést a horizontális, területi egységek és az önkormányzati joggal felruházott alkotmányos szervek között. Az Alkotmánybíróság osztotta azt a nézetet, mely szerint minden közfeladatot ellátó, illetve állami szervet megillet az autonómia, a függetlenség és az önkormányzathoz való jog.
Az igazságszolgáltatás szervezeti rendszere
Az alkotmányozó, az állam területi szerveinek kialakítására irányuló szándékának elérése céljából az alapelvek közül az autonómia elvét hívja segítségül, melynek az ítélkezési szervezeten belül érvényesülnie kell. Ezt a körülményt az Alkotmány is figyelembe veszi.
Az ítélkezés egységének elve (117.1 cikkely), amely a bíróságok működésének és szervezetének az alapja, meghatározza az állami jogosítványokat is. Erre tekintettel a 149.1 cikkely 5.bek. megadja az államnak az Igazságügyi I
gazgatás feletti kizárólagos hatáskört, a 149.1 cikkely 6.bek. pedig a törvényhozás folyamata feletti hatáskört, anélkül, hogy ezzel bármiféle csorbát szenvednének az Autonóm Közösségek lényegi jogosítványainak különleges vonásai. Következésképpen, az Igazságügyi Igazgatás joga az államot illeti meg.Az Igazságügyi Igazgatást az igazságszolgáltatással azonosíthatjuk - az Autonóm Közösségek ebből való kizárása a 122.2 cikkelyből következik -, amelynek irányítása a Főtanács feladata.
Azonban az Igazságügyi Igazgatás (Administración de Justicia), melyet a 149.1 cikkely 5.bek. említ, csak azokra a feladatokra, együttműködési és támogatási eszközökre vonatkozik, amelyeknek az irányítása és igazgatása nem része a Bírói Hatalomról szóló VI. Címnek. Így, ezek a jogosítványok, elvben - mondja Segado -, akár az Autonóm Közösségeket is megilletnék, ha ezt a 149.cikkely kifejezetten nem tiltaná.
Mindenesetre, az Alkotmány figyelembe vette az Állam területi berendezkedését akkor, amikor a bírósági szervezet alapvető krit
ériumait rögzítette. A 152.1 cikkely 2.§-a így rendelkezik:"Egy Igazságügyi Felsőbb Bíróság, a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési munkájának sérelme nélkül, a Autonóm Közösség helyi szintjén a bírói szervezet csúcsát alkotja. Az Autonóm Közösségek Statútumaiba
n (Estatutos de las Comunidades Autónomas) megállapíthatják azok részvételének feltételeit és módját a területi ítélkezés szervezeti határainak kijelölésében. Mindennek összhangban kell lennie a Bírói Hatalomról szóló Organikus Törvényben foglaltakkal, az Igazságszolgáltatás egységére és függetlenségére figyelemmel."Az Alkotmánybíróság leszögezte (STC 38/1982, de 22 de junio), hogy ez a szabály tükröződik az Autonóm Közösségek Statútumaiban, ami mutatja az Igazságügyi Felsőbb Bíróságokkal meglévő kapcsolatot, és figyelembe veszi az Autonóm Közösségek rendszerét. Az Alkotmánybíróság azonban emlékeztet arra, hogy, az Alkotmány 122.cikkelyével összhangban, a LOPJ-ra tartozik az Igazságügyi Bíróságok felépítésének, működésének és irányításának, vagyis kialakít
ásuk módjának meghatározásaEgyéb tekintetben a 152.1 cikkely utolsó paragrafusa meghatározza, hogy:
"A 123.cikkelyben foglaltak megsértése nélkül, az egymás után következő eljárási fokokat azon Autonóm Közösség területének megfelelő bírói szervek előtt kell kimeríteni, amelynek területén első fokon a bírói szervnek hatásköre van."
A 152.1 cikkely három előírást tartalmaz: (1) az Igazságügyi Felsőbb Bíróságok megalakítását, mely az Autonóm Közösség helyi szintjének ítélkezési szervezetét fogja össze, (2) a soron következő eljárási fokok kimerítését ugyanazon Közösség területén belül, ahol a hatáskörrel rendelkező elsőfokú bírói szerv található, végül pedig (3) az Autonóm Közösség, ezen belül a Jogalkotó Gyűlés (Asamblea Legislativa) részvételét a területi ítélkezés határainak kialakításában.
Az első két előírás szorosan összefügg egymással, ugyanis az alkotmányos normából az következik, hogy az ítélkezési szervezet alapjaként minden igazságszolgáltatási szerv esetében - az alkotmányos garanciák tárgyában foglaltakat kivéve - az Autonóm Közösségeket, mint területi egységeket figyelembe kell venni. Csak így van lehetőség minden egymásra következő eljárási fok kimerítésére azon Közösség területén létrehozott szervek előtt, amelyen belül a hatáskörrel rendelkező
első fokú bírói szerv található. Ezért is van szükség a Felsőbb Bíróságok megalakítására, melyek az egyes Közösségek területén összefogják a bírói szervezetet, és amelyekre nézve a Közösség, az ítélkezés körének meghatározására vonatkozóan területi szintű szabályozást valósíthat meg. Mindez természetesen nem sértheti - mint ezt világosan mutatja a 152.1 cikkely - a Legfelsőbb Bíróság, mint legfelső ítélkezési szerv egész Spanyolország területén gyakorolt igazságszolgáltatási jogosítványát (123.cikkely).A LOPJ egy fejezetet szentel az Igazságügyi Felsőbb Bíróságokra (70-79.cikkelyek). A szabályozás rendszeréből a következőket emeljük ki (Segado):
A LOPJ nagyjából tiszteletben tartotta a korábban kialakított igazságszolgáltatási rendszert, azzal együtt, hogy közben felállította a Nemzeti Törvényszéket (Audiencia Nacional), amelynek egész Spanyolországra kiterjedő eljárási jogosítványt adott (LOPJ 62.cikkely).
Az Alkotmány tiltja a rendkívüli bírák kinevezését, de - és ezt az Alkotmánybíróság is fenntartotta (STC 199/1987, de 16 de diciembre) - megengedi a jogalkotónak, hogy az igazságszolgáltatás, igazságügyi érdekből hatásköröket alkosson:
"Vannak feltételek, amelyek, természetüknek megfelelően, szabályozási tárgyuktól, illetve attól függően, hogy mekkora terület életviszonyait érintik, vagy mert éppen a társadalom egészét érintik, arra a megfontolásra vezethetik a törvényhozót, hogy egy központi bírói szerv is megvizsgálja és megítélje azokat, anélkül, hogy ezzel ellentétbe kerülne az Alkotmány 152.1 cikkelyével vagy más hatásköri szabállyal."
Ez a törvényhozót, a jelzett feltételek esetén arra jogosítja fel, hogy bizonyos ítélkezési hatásköröket telepítsen olyan igazságszolgáltatási szervekhez, amelyek nem tartoznak közvetlenül a bírósági szervezethez. Ez az állam autonóm területi felépítéséből következik.
A 152.1 cikkelyben adott harmadik meghatározásnak (a területi szintű ítélkezés határainak kijelölésében való közösségi részvételről) a LOPJ-ba foglalt szabállyal kell összhangban lennie.
Ily módon a LOPJ 35.cikkelye ezt a közösségi részvételt hivatott pontosítani. Az ítélkezés határait, mely egyben kijelöli a bírói szervek területi körvonalait is, törvényben kell szabályozni. Ebből a célból vesznek részt az Autonóm Közösségek a területük figyelembe vételével meghatározott ítélkezési határok kijelölésében. A Közösségek ezt a javaslatot, melyben az adott bírói munkacsoport rögzíti ezeket a határokat, eljuttatják a Kormányhoz (Gobierno). Az Igazságügyi Minisztérium, miután megtekintette az Autonóm Közösségek javaslatait, egy előzetes tervezetet szerkeszt, melyről kikéri a Főtanács véleményét is. Megemlítendő, hogy ma minden közösségi Statútum hivatkozik erre a hatáskörre, az egyedüli kivételt La Rioja jelenti.
I. Az Alkotmány 123.1 cikkelye igen nagy tekintéllyel ruházza fel a Legfelsőbb Bíróságot, amikor így rendelkezik: "A Legfelsőbb Bíróság (Tribunal Supremo), egész Spanyolországra kiterjedő ítélkezési jogával, minden szempontból a legmagasabb szintű ítélkező szerv, kivéve az alkotmányos garanciák tárgyában hozott rendelkezéseket." Ezt az intézményt tehát, alkotmányos norma védi, és helyezi el a spanyol ítélkezési rendszer csúcsán.
A Legfelsőbb Bíróságra vonatkozó részletes szabályozást a LOPJ tartalmazza. Eszerint a Legfelsőbb Bíróság egy Elnökből (Presidente), Tanácselnökökből (Presidentes de Sala) és Felsőbírákból (Magistrados) áll, akiket a törvény minden, a Bíróságon belül megalakított Tanács (Sala) és Csoport (Sección) mellé odaállít (LOPJ 54.cikkely).
A Legfelsőbb Bíróságot a következő Tanác
sok (Salas) alkotják:Ez utóbbi Tanács speciális törvényi szabályozás alá esik, illetve kiegészítő szabályként a Bírói Hatalomról szóló Organikus Törvény, valamint a Bíróság többi Tanácsa által alkotott szabályok hatálya alá. A speciális szabályozást a 4/1987, de 15 de julio, a Katonai Bíráskodás hatásköréről és szervezetéről szóló Organikus Törvény jelenti.
II. Az Alkotmány rendelkezik a Legfelsőbb Bíróság Elnökének (Presidente del Tribunal Supremo) megválasztásáról is (123.2 cikkely), őt a Főtanács javaslatára, a Király nevezi ki, a törvényben (LOPJ) meghatározott módon.
A LOPJ 123.cikkelye szabályozza részletesen a legfelső ítélkező szerv elnökének megválasztását, aki egyben az Igazságszolgáltatási Főtanács (Consejo General del Poder Judicial) elnöke is.
A Legfelsőbb Bíróság Elnökét tehát, a Király nevezi ki, a Főtanács javaslatára, a bírói szakma illetve a jogászság azon elismert tagjai közül, akik több, mint tizenöt éves szakmai gyakorlattal, illetve előélettel rendelkeznek. A Főtanács, tagjainak 3/5 szavazati arányával teszi meg javaslatát, egymá
st követő ülésén.A Főtanács és a Legfelsőbb Bíróság Elnökének kinevezése Királyi Dekrétum (Decreto Real) formájában történik, a Miniszterelnök ellenjegyzésével.
A Legfelsőbb Bíróság Elnöke egy alkalommal újraválasztható, mandátuma ugyanannyi időre szól, mint a Főtanács tagjainak, vagyis öt évre.
A LOPJ 126.cikkelyének megfelelően, a Legfelsőbb Bíróság és a Főtanács Elnökének megbízatása lejár:
III. A Legfelsőbb Bíróságot megillető jogosítványok kérdésében az Alkotmány 123.1 cikkelye megáll annak megállapításánál, hogy a Legfelsőbb Bíróság "a legfelső ítélkező szerv". Más, specifikus hatáskörökkel az Alkotmány további részeiben találkozunk. Ilyen a 71.3 cikkely, mely a Büntető Tanács (Sala de lo Penal) hatáskörét állapítja meg a képviselők és a szenátus tagjai ellen folyó eljárásokban, vagy a 102.1 cikkely, mely előírja, hogy a Miniszterelnök és a Kormány más tagjainak büntetőjogi felelősségét az előbb említett Tanács állapítja meg.
Ezzel együtt az Alkotmány 123.1 cikkelye nem nagyon részletezi az ezen ítélkező szervnek garantált hatásköröket. Csak azt állapíthatjuk meg, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak, mint a legmagasabb ítélkező fórumnak mindenre kiterjedő hatáskörrel kell rendelkeznie - kivéve persze az alkotmányos garanciák tárgyát (Alkotmánybíróság) - azért, hogy szükség esetén lehetősége legyen beavatkozásra.
A 152.1 cikkely utolsó rendelkezése megvilágítja azt, hogy mivel az Autonóm Közösség területén lévő helyi bírói szervek előtt kötelező kijárni az egyes eljárási fokokat, világos, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem lehet újabb eljárási szint. Vagyis a "mindenre kiterjedő legfelső fok" jellege nem abban fejeződik ki, amit a rendes fellebbezések körében ezalatt értenünk kellene, hane
m éppen a rendkívüli jogorvoslatok módján, különösképpen a semmisségi eljárásban.A Legfelsőbb Bíróság mindenre kiterjedő legfelsőbb jellege jelzi, hogy ennek a bíróságnak kell biztosítani a semmítő funkció gyakorlását, éppen az ítélkezés egysége jegyében.
A LOPJ részletesen szabályozta a Legfelsőbb Bíróság hatásköreit. Összefoglaló jelleggel csak annyit emelünk ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság polgári, büntető és társadalmi ügyekben folytat le semmítő (kasszációs), felülvizsgálati és más, a törvényben biztosí
tott rendkívüli jogorvoslati eljárásokat. A Polgári jogi Tanácsnak (Sala de lo Civil) van hatásköre arra, hogy a külföldi bíróságok által hozott ítéletek végrehajtására benyújtott kérelmeket elbírálja. A Polgári jogi és a Büntető Tanács bírálják el a hivatali kötelesség teljesítése során, illetve az ebből kifolyólag adott utasítás következtében keletkezett kárigény érvényesítésére irányuló, polgári jogi felelősséggel kapcsolatos feljelentéseket, továbbá egy sor magas rangú tisztségviselővel (Miniszterelnök, a két Kamara Elnökei, a Legfelsőbb Bíróság Elnöke, a Kormány tagjai, képviselők, szenátorok stb.) szemben megindított eljárásokat.A Közigazgatási-peres Tanács (Sala de lo Contencioso-Administrativo), egyetlen eljárási fokban dönt olyan peres-igazgatási ügyekben, melyek a Miniszterek Tanácsa (Consejo de Ministros) vagy annak Delegált Bizottságai (Comisiones Delegadas) által kibocsátott rendelkezésekkel, illetve tevékenységükkel, továbbá az Igazságszolgáltatási Főtanács eljárásban hozott rendelkezéseivel vagy eljárási cselekményével, a Képviselőház és a Szenátus irányító szerveinek, az Alkotmánybíróság, a Pénzügyi Bíróság (Tribunal de Cuentas), valamint az Állampolgári jogok Biztosának (Defensor del Pueblo) hasonló aktusaival szemben merülnek fel, személyzeti és adminisztrációs ügyekben.
A Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási-peres Tanácsa elbírálja még azokat a semmisségi indítványokat is, amelyeket a Nemzeti Törvényszék Közigazgatási-peres Tanácsa (Sala de lo Contencioso-Administrativo de la Audiencia Nacional) által hozott döntések ellen nyújtanak be, hasonlóképpen azokhoz a semmisségi kérelmekhez, melyekre a törvény az Igazságügyi Felsőbíróságok Közigazgatási-peres Tanácsa (Sala de lo Contencioso-Administrativo de los Tribunales Superiores de Justicia), mint
az államigazgatási szervek határozataival és cselekményeivel szembeni egyetlen fellebviteli eljárási fok által hozott döntések ellen ad rendkívüli jogorvoslati lehetőséget, hasonlóképpen az Autonóm Közösségek rendelkezéseivel vagy aktusaival szemben is, feltéve, hogy a jogsértés nem belső, szervezeti normákat ért.
Az ítélkezési hatalom gyakorlása a LOPJ 26.cikkelyében felsorolt következő alsóbb és felsőbíróságokat illeti meg:
Az alsóbb fokú bírói szerveket (Juzgados) törvény hozza létre. Ezt legalább ötévente meg kell vizsgálni, az Igazságszolgáltatási Főtanács véleményének egyidejű kikérésével, azért, hogy az mindenkor megfeleljen az újabb követelményeknek.
A LOPJ 29.cikkelyének eme előírását a 38/1988, de 28 de diciembre, a Bírósági Szintekről és azok Határairól szóló Törvény fejlesztette tovább, melyet újabban a 3/1992, de 20 de marzo Törvény módosított.
Ahogy ennek az utolsó törvénynek a preambuluma is írja, a bíróságok új területi felosztása az autonóm, tehát tartományi és városi szinteken nem vet fel újabb problémákat, mert a 38/1988. törvény meghatározta az autonómiák (tartományok és városok) szintjén meglévő különböző ítélkezési szervek helyi kereteit, vagyis ezek politikai-közigazgatási célból már meghatározásra kerültek. A törvény célja ennek ellenére az, hogy az ítélkezési egységeket, mint a területi alapú bíráskodás felosztási rendjét újradefiniálja. Ezen nyugszik a bírósági szervek legalsó foka: az Első Fokú és Vizsgálati Bíróságok (Juzgados de Primera Instancia e Instrucción) szintje.
Az ítélkező szervek területi körülhatárolása a következő módon került rögzítésre:
A téma áttekintő bibliográfiája
Andrés Ibañez, Perfecto - Movilla Alvarez, Claudia: El Poder Judicial (Editorial Tecnos, Madrid, 1986)
Bachof, Otto: Jueces y Constitución (Editorial Civitas, Madrid, 1985)
Díez-Picazo, Luis Maria: Régimen constitucional del Poder Judicial (Editorial Civitas, Madrid, 1991)
Dirección General de lo Contencioso del Estado: El Poder Judicial (III kötet, Instituto de Estudios Fiscales, Madrid, 1983)
Fairén Guillén, Victor: Comentarios a la Ley Orgánica del Poder Judicial de 1 de julio de 1985 (Editorial Revista de Derecho Privado, Madrid, 1986)
Martín Rebollo, Luis: Jueces y responsabilidad del Estado (Centro de Estudios Constitucionales, Madrid, 1983)
Martín-Retortillo, Sebastián (szerk.): Estudios sobre la Constitución Española (IV. kötet, Editorial Civitas, Madrid, 1991)
McCormick-Summers: Interpreting Precedents. A Comparative Study (Dartmouth, 1997)
Montero Aroca, Juan: Independencia y responsabilidad del Juez (Editorial Civitas, Madrid, 1990)
Montero Aroca, Juan: Responsabilidad civil del Juez y del Estado por la actuación del Poder Judicial (Editorial Tecnos, Madrid, 1988)
Montero Catena, Víctor (szerk.): Problemas actuales de la Justicia (Tirant lo Blanch, Valencia, 1988)
Otto y Pardo, Ignacio de: Estudios sobre el Poder Judicial (Ministerio de Justicia, Madrid, 1989)
Paredes, Javier: La organización de la Justicia en la España liberal (Editorial Civitas, Madrid, 1991)
Requejo Pagés, Juan Luis: Jurisdicción e independencia judicial (Centro de Estudios Constitucionales, Madrid, 1989)
Segado Fernandez, Francisco: El sistema constitucional español (Dykinson, Madrid, 1992)
Terol Becerra, Manuel José: El Consejo General del Poder Judicial (Centro de Estudios Constitucionales, Madrid, 1990)