A fájdalomdíj mértékét befolyásoló körülmények összehasonlító

 elemzése a német joggyakorlat előtérbe helyezésével

 

 

 

A német polgári jog területén a nem vagyoni károk bekövetkezte esetére a jogalkotó „Schmerzensgeld”, „fájdalomdíj” megítélhetőségére teremtett alapot, amennyiben a vonatkozó jogszabályhelyeken megjelölt körülmények bekövetkeznek. A § 253 Bürgerliches Gesetzbuch (Továbbiakban: BGB) szerint olyan kár miatt, amely immateriális kárként jelentkezik, pénzben meghatározott kártalanítás csak a törvény által meghatározott esetekben lehetséges.

 

A Bürgerliches Gesetzbuch három kivételi körben ismerte el korábban - 1900-ra visszavezethetően - a pénzbeli kártalanítást nem vagyoni károk bekövetkezte esetére: a fő alkalmazási terület a § 847 Abs. 1 BGB a testi, egészség és szabadság sérelmek[1]; § 847 Abs. 2 BGB a hölgyek szexuális önrendelkezésének különös, meghatározott megsértése[2] és a § 1300 BGB szerinti „Deflorationsklage” esetén az eljegyzési jogban[3]. Ezen utóbbi jogintézményt időközben hatályon kívül helyezték. E három „kivétel” kiválasztása nem nyugodott semmilyen belső összefüggésen. Kialakulásuk és alkalmazásuk Stoll szerint sokkal inkább azzal volt magyarázható, hogy a BGB jogalkotója a különböző partikuláris jogokat akarta biztosítani és az e körbe sorolható eseteket ezáltal összegyűjteni[4].

 

A Bürgerliches Gesetzbuch nem ismeri a „Schmerzensgeld”, „fájdalomdíj” kifejezését legalábbis annyiban, hogy a § 847 BGB szövegében a „Schaden, der nicht Vermögensschaden” kifejezéssel operál, s a Schmerzensgeld kifejezést csupán a § 847 BGB megjelölése mellett jelzi zárójelben. A jelenleg hatályos jogban a fájdalomdíj jogintézménye vizsgálata során a kiindulási jogszabályhelyet a § 847 BGB jelenti. A jogalkotó e jogszabályhelyen meglehetősen szűkszavú. Csupán azt jelöli meg, hogy melyek azok a jogsértések, amelyek bekövetkezte fájdalomdíj megítélhetőségére teremthet kellő alapot, nyitva hagyja azon kérdés megválaszolását, hogy a fájdalomdíj mérték kialakítására milyen körülmények bírnak kihatással, milyen kritériumok figyelembe vétele mellett alakíthatóak ki kellő megnyugvással az egyes fájdalomdíj összegek.

 

A jogirodalomban igen sok ún. „fájdalomdíj-tabella” „Schmerzensgeld-tabellen” került nyilvánosságra hozatalra, melyek a mindennapi joggyakorlatban igen értékes orientációs segítséget nyújtanak. Ezen fájdalomdíj-tabellák alkalmazása nem „spórolja” meg a konkrét eset körülményeinek mélyreható vizsgálatát, éppen a nem vagyoni károk gyakorta össze nem hasonlítható természete okán. Az immateriális károk sokrétűsége nem teszi lehetővé azok taxatív felsorolását, csupán egymással rokon vonásokat mutatható nem vagyoni jellegű károkról beszélhetünk.  

 

A fájdalomdíj egységes jogi természetének kialakítása során a legnagyobb szerepet a Bundesgerichtshof (Továbbiakban: BGH) BGHZ 18, 149 ítélete játszotta. A tanulmány a továbbiakban ezen bírósági döntést, a fájdalomdíj összegszerűségére kiható körülményeket vizsgálja egy rövid kitekintéssel Európa más jogrendszereiben alkalmazott összegszerűségi kritériumok megjelölésére.  

 

 

A fájdalomdíj funkciója a BGHZ 18, 149 alapján

 

A Großer Senat für Zivilsachen 1955. július 6. napján meghozott döntéséig (BGHZ 18, 149) meglehetősen vitatott volt, hogy a § 847 BGB milyen karakterrel rendelkezzék. A BGH 1952-ben még úgy döntött[5], hogy a nem vagyoni károk esetén megítélhető fájdalomdíj mértékének meghatározására olyan összegszerűségi kritériumokat kell megjelölni, amelyekre sem a károkozó magatartás foka, sem a jogviszonyban résztvevő felek anyagi helyzete nem bír befolyással.

A Der Große Senat BGHZ 18, 149 alapul fekvő és a fájdalomdíj funkciója meghatározása szempontjából alapvető jelentőségű döntésében a § 847 BGB jogi természetét gyakorlatilag újra definiálta (A döntés teljes terjedelmű magyar megfelelője a tanulmány mellékletét képezi):

 

1.      „A § 847 BGB szerinti fájdalomdíjra vonatkozó igény nem általános, megszokott kártérítési igény, hanem egy kettős funkcióval rendelkező sajátos igény: ami a károsultnak egy alkalmazott mértékű kiegyenlítést nyújt azon károk esetén, amelyek nem vagyoni természetűek és egyidejűleg annak gondolatát hordozzák, hogy a károkozó a károsultnak elégtétellel felel azért, amit az neki okozott.

2.      A méltányos kártérítés, kártalanítás megállapításánál alapvetően az eset valamennyi számításba jövő körülményét figyelembe kell venni, amelyek között a kötelezett felróható magatartásának foka és mindkét fél gazdasági kapcsolata is szerepel.

Ennél az élet csökkentések (erőssége, nagysága és tartama a fájdalomnak) mértéke és súlya ezáltal előtérbe kerül, miközben az egyedi eset további speciális körülményei is kihatással bírnak a fokozat megállapítására.

Ha a szolgáltatás kötelezettje igény talál egy kiegyenlítési igény, vagy egy szavatossági biztosítás által, úgy azt a gazdasági helyzete bírálata által kell értékelni.

3.      Több károkozóval szemben a megkívánható esetben a § 847 BGB szerinti kártalanítás, kártérítés valamennyi károkozóval való kapcsolatban külön értékelendő.”

(BGHZ 18,149=NJW 55,1675=VersR 55,615 és 678)[6]

 

Ez ahhoz a korábbi Bundesgerichtshof joggyakorlathoz való visszakanyarodást jelentette, mely nem látott igazoltnak egyes konkrétan meghatározott sérelmek esetén semmilyen, általánosan érvényesíthető fájdalomdíjat. A „méltányos” fájdalomdíjat az esetek döntő többségében valamennyi, mind a károkozó, mind a károsult oldalán felmerülő körülmények figyelembe vétele mellett kell megállapítani.

 

A Der Große Senat az alapul fekvő döntésében a fájdalomdíjnak ezt a kettősfunkcióját (Doppelfunktion) Ausgleichs- és Genugtuungsfunktion-ként állapította meg, „mivel a nem vagyoni károk nem pénzben kifejezhető jogi tárgyaknak minősülnek”[7]. Egyrészt a károsult részére egy kompenzációs igénnyel kiegyenlítést kell nyújtani az elszenvedett fájdalmakért, sérülésekért, másrészt elégtételt kell nyújtani azért, amit a károkozó magatartásával a károsultnak okozott. Az, hogy milyen jelentéstartalmat kell az elégtétel funkciónak jelentenie még nem teljesen letisztult[8]. A fájdalomdíj funkciója körüli vita meglehetősen régi keletű[9]. A vita elsődlegesen akörül mozog, hogy a BGH által megjelölt kettősfunkció közül melyik bír elsőbbséggel. E diszkusszió során a jogtudósok jelentős része az Ausgleich funkció mellett érvel.

 

A fájdalomdíj jóváhagyásánál azt kell figyelembe venni, hogy a károkozó azt amit a károsultnak okozott, azért elégtétel tartozzon. Az elégtételi funkció megalapozása, megindokolása a mai napig nem sikerült. Stoll szerint „ az elégtételi princípium engesztelő gondolatok nélkül nem életképes”[10]. Eszerint a Genugtuungsfunktion nem maga a cél, hanem a cél elérésének eszköze[11]. Mások szerzők, így Wiese is a Genugtuung-ot a sérült „felbosszantásában” megvalósuló pszichikai veszteségként, kárként értékelik[12]. Deutsch szerint a Genugtuung „schadensfern und sanktionsnah”[13]. Éppen ez a megfogalmazás érzékelteti leginkább, hogy az elégtételi gondolat a civiljogi felelősségi rendszerben „idegen testnek” minősül.

Ugyanakkor úgy tűnik a BGH gyakorlata alapján hogy az elégtételi funkció jelentésében az engesztelés funkciója – Sühnefunktion[14] – is bevezetésre került. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az elégtételi funkciót a károkozó büntetéseként elsősorban már nem csak, mint célt alkalmazzák, hanem a sérült önérzete csökkentése helyreállításának eszközeként, így ezzel a nem vagyoni javak csökkentése esetére megjelölt pénzbeli igény egyfajta „Privatstrafe”-hoz közelít.

 

A Der Große Senat szerint a fájdalomdíj jogi természetéhez és funkciójához kapcsolódó „alapul fekvő gondolatot, véleményt arra lehet visszavezetni, hogy csak a károkozó - aki a károsultnak a vagyoni károkból kifolyólag életét megnehezítette – szolgáltatása tud segítséget nyújtani a károsultnak abban, hogy a károkozó esemény során beállt következményeket megkönnyítse. A fájdalomdíjnak erre a céljára figyelemmel kell nagyobb figyelmet fordítani a károkozó magatartás során fellépő nagyobb, erősebb, intenzívebb és tartósabb fájdalmakra, méltánytalanságokra és a méltányos kártalanítás, kártérítés mértéke megállapításánál különösen fontosnak értékelt alapokra. Tehát a pénzbeli megtérítés kiegyenlítési funkciójánál első sorban ezeknek a károknak a terjedelmére kell figyelemmel lenni.”[15]

 

A nem vagyoni kártérítés pénzbeli kompenzációjának „lehetetlenségéből” következik, hogy a fájdalomdíj igényt nem egy általános, mindennapi kártérítési igényként kell minősíteni, hanem az igény megítélésekor az eset valamennyi releváns körülményét egyidejűleg kell értékelni.

Bár a fájdalomdíj a hosszú évezredek folyamán közvetett büntető jellegét (A fájdalomdíj igény pénzbüntetésben megjelölt elődje a germán jogban keresendő. A Preußisches Allgemeines Landrecht von 1794 az 1. Részének 6. Címében a fájdalomdíj részletes szabályozását tartalmazta. A § 112 alapján a „Personen vom Bauern- oder gemeinen Bürgerstande” (paraszt, vagy általános polgári státuszban lévő személyek) a károkozó magatartása miatt elszenvedett sérelmeik okán egy méltányos mértékű fájdalomdíjat igényelhettek, ha ez a szándékos magatartás, vagy durva károkozó magatartás a terhükre volt. Igen érdekes a § 113, ami a fájdalomdíj mértéke számára meghatározott irányelvet tartalmazza: „Der Betrag dieses Schmerzengeldes ist nach dem Grade der ausgestandenen Schmerzen, jedoch nicht unter der Hälfte, und nicht über den doppelten Betrag der erforderlichen Curkosten…zu bestimmen.” Az összeg mértékének a „Curkosten”-hez való kötése, valamint a károkozó magatartás figyelembe nem vétele a mérték megállapításánál a pönalitás funkcióját csaknem teljesen a háttérbe hagyta szorulni.[16]) is levetette, mégis tetten érhető a mélyen benne rejlő „bűnbánat” kiegyenlítő karaktere, illetőleg az elégtétel[17].

 

 

A fájdalomdíj összegszerűségi kritériumai

 

Az Ausgleichsfunktion-hoz kapcsolódó körülmények

 

a.      A legfontosabb mértékre vonatkozó kritériumok

 

A Der Große Senat, a fájdalomdíj meghatározásának alapelveit rögzítő döntésében elvi éllel szögezte le, hogy a sérülés, fájdalom mértéke, erőssége és tartama a megfelelő kritériumok a fájdalomdíj mértékének megállapításánál[18].

A fájdalomdíj objektivizálása során előtérbe kerül különösképpen a sérülés fajtája, az operációk száma és az ambuláns, valamint állandó kezelések tartama, a munkaképtelenség, esetleges munkanélküliség időtartama.

Ezeknek a szükséges objektivizálásoknak az ellenére a körülmények együttes szemlélése során a speciális jellemzőkre különös hangsúlyt kell fektetni, kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani az egyes speciális szituációknak. Az egyedi eset körülményeinek hangsúlyozottabb értékelése válik megállapíthatóvá, ha valamely ujj elvesztése egy zongoristánál következik be, vagy ha egy sportolónál olyan jellegű sérülés áll fenn, melynek okán további sportolási lehetősége jelentős mértékben korlátozottá válik.

 

b.      A károsult életkora

 

A károsult életkora a fájdalomdíj mértékének megállapítása során több szempontból is jelentősséggel bír. A bírói gyakorlat összegszerűséget növelő faktorként értékeli, ha a hosszabb lefolyású tartós károsodás fiatal életkorú károsultnál lép fel[19].

Általában egy hosszabb kórházi tartózkodás a hosszabb ideig tartó mozgás szabadság korlátozottsága miatt fiataloknál különösen nehezebben „elviselhetőnek” minősül, mivel a felnőtté válás stádiumában vannak, és ezen időtartam kiesése e felnőtté válási folyamat során különösen nehezen érintheti őket.

Esetleges tartós következményekkel járó károkozások által egy fiatalabb sérült az élettér egy részét – így a házasság, család-alapítás, vagy foglalkozás megválasztása - éppen úgy elérheti, miként egy esetlegesen fiatalabb életkorú károsult. Az LG Frankfurt elsőként mondta ki egyik eseti döntésében, ahol egy 44 éves férjezett családi állapotú hölgy jelentős arc-sérülésekkel járó ügyében kellett döntését meghozni, hogy „jelentős különbséget jelent, ha egy 20 éves, még hajadon károsultról van szó, illetőleg ha egy már férjezett családi állapotú háziasszonyról”[20].

 

Az AG Bochum a károsult életkora figyelembevételének jogos kritikájának adott hangot egyik ítéletében, melyben kifejtette: a fájdalomdíj a reá vonatkozó előírások célját és értelmét csakis korlátozott jelentéstartalommal tudja betölteni. Különösképpen a kisgyermekeknél lehet beszélni az egyes funkciók „fájdalomdíj-képességének” hiányáról[21].

 

c.       A károsult családi élete

 

A károkozó cselekmény folytán a károsult oldalán fellépő (pszichés) következmények – e körben külön értékelve annak a károsult családi életére gyakorolt kihatását – releváns kritériumként jelentkeznek a fájdalomdíj összegszerűsége kialakítása során. Kiemelten értékelendő a károkozás bekövetkeztét követő, annak következményeként levezethető válás.  

 

d.      Munkáról való lemondás, szakmai nehézségek, szakmai kívánságok meghiúsulása

 

Vitathatatlan, hogy a fájdalomdíj mértékének megállapítása során értékelésre kerülnek azok a fizikai, pszichikai „csökkenések” is, amelyek a munkáról való lemondásból erednek. Különös figyelemmel kell lenni a balesettel összefüggésben a szakmai élet befejezésére, mivel az öntudat csökkenéséhez és a „semmire valóság” általános érzéséhez vezethet.

 

e.      A hobbi és más szabadidős tevékenységek gyakorlásának korlátozottsága

 

Mivel a fájdalomdíj mértékének megállapításakor valamennyi, a károkozó magatartás következményeként fellépő csökkenést figyelembe kell venni, a szabadidős lehetőségek balesettől függő beszűkülését egyaránt értékelni kell. E körben hangsúlyozottan ki kell emelni, hogy a szabadidős lehetőségek gyakorlásának beszűkülése az összegszerűség megállapítása körében csak akkor bír kiemelt jellemzőkkel, ha ez a szabadidős foglalkozás a károsult mindennapi életvitelében jelentőséggel bírt[22].

A fájdalomdíj mértékének növelését eredményezik azok a sérelmek, amelyek a sportosan aktív életet élt károsultnak a sport gyakorlását teljesen vagy nagy részben lehetetlenné tették[23]. Az LG Oldenburg ZfS 89, 120 szerint a fájdalomdíj mértékének emelését jelentette az a körülmény, hogy a 40 éves sportolónő sportolói aktivitása a károkozó magatartás következtében korlátozódott. Úgyszintén az esetben is, amikor egy szenvedélyes lovas hosszú ideig nem tudott lovagolni[24].

 

A sporttal összefüggő aktivitás mellett ugyanúgy figyelembe kell venni más szabadidős lehetőségek korlátozottságát is. E körben különös súllyal értékelendő a károsodás bekövetkeztének speciális időpontja. A BGH gyakorlata szerint ha a károsodás megfosztja a károsult személyt a korábban már eltervezett nyaralásának élvezetétől, azt a fájdalomdíj mértékénél figyelembe kell venni[25]. Az LG Itzehoe ZfS 83, 261 szerint ilyen fájdalomdíj emelő tényezőként volt értékelendő, amikor a károkozó magatartás kihatott a karácsony ünnepe eltöltésének hangulatára is.  

 

f.        Az uralkodó joggyakorlat az esetlegesen előforduló elő-károkat is ehhez a funkcióhoz sorolja

 

Az elő-károkat minden olyan esetben figyelembe kell venni, ha a testi épség a sérelem bekövetkeztét megelőzően már csökkent, megfogyatkozott állapotban volt. Körültekintően vizsgálni kell ezen elő-károk fajtáját és a károsító magatartás bekövetkezte utáni állapotra való kihatását. Így adott esetben ha a károsult mindkét szemének látóképessége korlátozott volt, úgy az egyik szem elvesztését sokkal intenzívebben kell figyelembe venni a fájdalomdíj mérték kialakítása során, mintha a megmaradt szeme látóképessége nem lenne korlátozott. 

 

 

A Genugtuungsfunktion-hoz tartozó, figyelembe veendő körülmények

 

a.      A károkozó felróható magatartása

 

A Der Große Senat alapelvi szintű határozatában kimondta, hogy a méltányossági mérlegelés során a felróható magatartás foka egyedi körülményként értékelendő[26].

 

A jogalkotó a fájdalomdíj jogintézményi fejlődése során annak Genugtuung funkciója figyelembevételét semmi esetre sem irányozta elő. Ez vonatkozott különösképp azokra az esetekre, ahol a károkozó büntetőjogi felelősségre vonására már sor került, „tettéért már vezekelt”, s nyitott kérdésként maradt, hogy emellett a károsult „privát” elégtételének is teret kell-e engedni.

A joggyakorlatban mutatkozó egyik felfogás a károkozó marasztalásánál a fájdalomdíj Genugtuung funkcióját csekély mértékben, vagy egyáltalán nem értékelte, ugyanakkor e felfogás egy másik logikai úton elérhetővé tette a Genugtuung megvalósulását[27]. Más bírósági döntések arra helyezték a hangsúlyt, hogy a büntetőeljárás a jogközösség, a közérdek Genugtuung-jának a feltétlen érvényesülésére szolgál, kevésbe az áldozat javára; mégis, mindezek ellenére a fájdalomdíj Genugtuung funkcióját – a károkozó marasztalása ellenére - figyelembe kell venni[28]. Azokban az esetekben, amelyekben a károkozás szándékosan ment végbe, a károsultnak fizetendő magasabb mértékű fájdalomdíj által közvetlenül a károkozó oldaláról kellett egy Genugtuung-nak megvalósulnia.

 

Egy bankrabló túsza keresete alapján indult eljárás során a BGH 1994. november 29-én meghozott ítéletében - figyelemmel a jogtárgy szándékosan elkövetett megsértésére – félreérthetetlenül elfordult az addig uralkodó véleménytől amiben az elkülönítés, elválasztás az állami büntető igény és az áldozat Genugtuung igénye között hangsúlyozódott ki.

 

Az hogy a durva gondatlanság esetei, különösképpen a károkozó alkoholos állapota, alkoholos befolyásoltsága fájdalomdíj emelő körülményként értékelendőek a korai BGH döntések következtében konzekvensen alakult ki. Az OLG Nürnberg ennek a jogfelfogásnak következtében meghozott döntését tartalmazó egyik ilyen ítéletében a durva gondatlanságra fordította a hangsúlyt és kimondta, hogy ezek a „döntésében megjelölt körülmények elvi alapot nyújtanak valamennyi olyan eset számára, amelyekben a károkozó oldalán olyan durva gondatlan magatartás valósult meg, amely jellegét tekintve szándékos magatartáshoz közelít”[29].

 

aa. ….. szabadidős kikapcsolódás során, sportnál és játéknál

 

A szabadidős kikapcsolódás körében, - ami leggyakoribb esetekben a sportot és játékot jelenti - előfordulnak olyan fájdalomdíj releváns sérelmek, amelyeknél a jogi minősítés a felelősségi kérdés különleges vizsgálata mellett a fájdalomdíjra jogosultságot és annak mértéket is értékeli a mindenkori (sport/játék) szituáció fényében.

 

A csak kapcsolt szabályok miatt, a sportra vonatkozóan kifejlődött alapelvek a „játék-balesetekre” nem válnak automatikusan alkalmazhatóvá, miként azt a BGH az 1995. február 21.-i ítéletében kifejtette[30].

 

Az ismert „játék határok nélkül” című műsorban az egyik játékos a függő gerenda lezuhanása következtében a lábán súlyosan megsérült. A sérülés következtében megindult eljárás során meghozott ítéletében a bíróság kiemelte: „a játék célja és értelme volt, hogy a függő gerendán mozgó játékos egy szalmaköteggel ide-oda dobálózzék…”- utalt vissza az OLG Hamburg a felelősségi és fájdalomdíj kérdésre[31].

 

A tiltott, illetőleg veszélyességük miatt meg nem engedett „játékoknál” az „ilyenfajta felelősségi korlátozások … nem jönnek figyelembe” mondja ki az OLG Köln NJW-RR 93, 1498.

 

 

bb….. szívességi, udvariassági viszony vagy egyéb „kapcsolat” a károkozó és a károsult között

 

A károsult és a károkozó között fennálló kapcsolat is figyelembe veendő a felróható magatartás értékelésénél. E kérdésben a BGH alapelvi szintű döntésében lefektette, hogy különösen egy szívességi utas-szállításnál vagy más olyan szívességeknél, melyeknél károkozó eredmény lép fel, a Genugtuung gondolat háttérbe kerül[32]. Egy ilyen, a károsult és a károkozó között fennálló kapcsolatot ez esetben valamely kétoldalú szerződés is megalapozhat.

 

b.      A károsult közrehatása

 

A fizetendő fájdalomdíj mértéke a károsult esetleges közrehatásától is függ. A Der Große Senat a fájdalomdíjra vonatkozó alapelvi szintű döntésében kimondta, hogy a közrehatást csak a fájdalomdíj mértékére közreható többi körülmény egyikeként kell vizsgálni. Ez többek között azt vonja maga után, hogy a „valódi” fájdalomdíj megállapítása és azután ennek a mértéknek a közrehatásnak megfelelő kvótával történő képzése nem megengedhető.

 

c.       A fájdalomdíj igény csökkentése az üzemeltetés okozta veszély beszámítása miatt

 

Abból az alapelvből, hogy a fájdalomdíj megállapításánál az egyedi eset valamennyi körülményét kell vizsgálni az következik, hogy a jármű üzemben tartója alapvetően a saját járműve üzemeltetése során okozott kár alapján tartozik felelősséggel. Az üzemeltetés okozta veszély fájdalomdíj csökkentő tényezőként akkor értékelhető, ha az üzembentartó maga is csak járműben ülőként vesz részt a károkozó cselekményben és egy harmadik, általa nem ismert személy okozta a balesetet, amennyiben tekintetében megállapítást nyer a vétkesség nélküli felelősség[33].

Más következményt eredményez azonban, ha a baleset a jármű vezetője által kerül elkövetésre abban az autóban, amiben a jármű üzembentartója is ül, miként azt már a BGH – és korábban világosan és érthetően az OLG Frankfurt/Main is – kimondta.

 

d.      Felróható magatartástól független fájdalomdíj

 

Fájdalomdíj méltányossági megfontolásból a § 829 BGB[34]

 

A BGH 1994. október 11-i alapelvi szintű döntésére[35] figyelemmel a fájdalomdíj kazuisztika során a méltányossági alapokon nyugvó körülmények fennállását kivételként kell elfogadni. A BGH döntés a következő tényállást vette alapul: egy 21 éves vétőképtelen személygépjármű vezetője – egy vezetési hiba következtében – egy fiatal kerékpáros hölgyet súlyosan megsebesített. A dologi károk a biztosító által rendezésre kerültek, ugyanakkor a fájdalomdíj iránti igényt a Berufungsgericht (OLG Oldenburg), figyelemmel a fennálló vétőképtelenségre tagadólag felelte meg. Az OLG felfogása szerint a § 829 BGB szerinti felelősség nem jöhet figyelembe, mivel a felperesi kerékpáros hölgy nem olyan „csökkenést” szenvedett el, amely a § 829 BGB-ben szabályozott méltányosság alapján az immateriális károk kiegyenlítésére kellő alapot szolgáltatott volna. „Azt, hogy az adott esetben a fájdalomdíj méltányossági alapokból történő elismerése tilos, az eljáró bírónak kell eldöntenie, melynek során az eset valamennyi körülményét figyelembe kell vennie. A baleset érdekeltjeinek gazdasági kapcsolata mellett a védett jogtárgyba való behatás intenzitása és a kártérítési kötelezettséget eredményező magatartás különlegessége is jelentéssel bír”[36].

„A bíróság szerint a felperes halláskárosodásának csökkenése nem olyan terület, amely a nem vagyoni károk kiegyenlítését is szükségessé kell, hogy tegye”[37].

 

A BGH azonban másként értékelte e jogeset fájdalomdíjra kiható körülményeit. A BGH megállapította a felperes fájdalomdíj igényét is. A bíróság a § 829 kivétel karakterére mutatott rá és annak korlátozását egyértelmű kivételi esetekre irányadóan hangsúlyozta, amelyekben – miként itt is – „az eset valamennyi körülménye a károkozó felelősségét méltányossági alapokból megkívánja”[38]. A BGH álláspontja szerint „a § 829 alapján fájdalomdíj méltányossági alapokból csakis és kizárólag a súlyos sérelmek, különösképpen a tartós sérülés esetén kerülhet megállapításra. Minderre figyelemmel fájdalomdíj megadása a § 829 BGB kivétel karakterére figyelemmel csak akkor alkalmazható, ha annak megfigyelésénél, hogy az ártatlanul előidézett közlekedési baleseteknél a fájdalomdíj rendszerint nem állapítható meg, annak kimondása a méltányossági megfontolásokból egyedi esetekben kirívóan, durván ellentmond”[39].

 

e.      Fájdalomdíj családtagok és barátságban álló személyek által okozott sérelemnél

 

A fájdalomdíj kártalanítási, kártérítési funkciója szempontja alatt az uralkodó felfogás szerint – mindenekelőtt az Obergericht-eknek – figyelembe kell venni, ha házastársak által okozott kárról van szó. Bár a házastársi érdekeltség esetén – pl. baleset egyik házastárs általi vétkes okozása esetén - a § 1359 BGB szerinti enyhe felelősségi mérték nem alkalmazható, ugyanakkor a házastársi kapcsolat ténye fájdalomdíj csökkentő tényezőként kerül figyelembe vételre.

Igy adódhat a családjogi kapcsolatból, hogy a fájdalomdíj mértéke rendszerint csak olyan magas mértékben állapítható meg, hogy az a felelős házastárs által a család aránytalan „csökkentése” nélkül a család rendelkezésére álló eszközökből megfinanszírozható legyen[40].

Az egyik házastárs közlekedésben való megsérülésénél, konkrét esetben a férj súlyosabb sérülése és azáltal az együtt utazó házastárs elszenvedett általános bénulása során megszűnik a kártalanítási, kártérítési funkció „teljesen…így hogy az egyik házastárs általában egy csekély pénzbeli kártalanítással tartozik ugyanúgy, mint egy ugyanolyan körülmények közötti idegen károkozó”[41].

 

Miként a házastársak közötti kártalanítás, kártérítés mértéke megállapításakor figyelembe veszik a közöttük fennálló kapcsolatot, úgy a szülő és a felnőtt gyermek között is.

Nem mindegyik eljáró bíróság követi ugyanakkor a BGH felfogását. Az OLG München például arra az álláspontra helyezkedik, hogy azokban az esetekben, melyekben a károkozó mögött felelősségbiztosítás áll, ez a biztosítás nem mentesítheti a károkozót azáltal, hogy a károsult házastársa.

A károsult és a károkozó közötti baráti viszony fennállása is kihatással lehet a Genugtuung funkcióra, különösképpen akkor, ha a károkozó eredményt kettejük közös tevékenysége idézte elő.

 

f.        A kártérítés, kártalanítás késedelmes megfizetése a biztosító által

 

A fájdalomdíj Genugtuung funkciója során a biztosítás alakulása fájdalomdíj növelő tényezőként kerülhet figyelembe vételre[42].

 

g.      Az érdekeltek gazdasági kapcsolata, szociális helyzete

 

A Der Große Senat vizsgált döntésében elismert körülmény, hogy a „méltányos” fájdalomdíj mértékénél figyelembe veendő kritérium az érdekeltek gazdasági kapcsolata[43].

A károkozót illetően a joggyakorlatban elsődlegesen annak helyzetét vizsgálják, mivel a károkozó mögött a legtöbb esetben valamilyen biztosító áll, és ami által általában semmilyen financiális hátrányt nem kell a károkozónak magának viselnie.

A biztosítási védelem akkor is figyelembe vehető, ha az nem kötelező, hanem önkéntes felelősségbiztosítás.

 

Azokban az esetekben, amelyekben a károkozó nem rendelkezik felelősségbiztosítással, a rosszabb gazdasági helyzet a fájdalomdíj mértékét jelentősen befolyásolhatja. Ez esetben – függetlenül a károkozó felróható magatartásától – kártalanítás, kártérítés megállapítható, ami a károkat kiegyenlíti anélkül, hogy a károkozó jelentős károkat okozott volna.

 

A károsult oldaláról: az OLG Köln[44] egyik korai ítéletét vehetjük megvilágítás alá. Utalással arra, hogy a károsult gazdasági helyzetének figyelme nem kell, hogy jelentse, „daß ein in einfachen Verhältnissen lebender Geschädigte in einem Land mit niedriger Wirtschaftskraft, ist dies mindernd bei der Bemessung des Schmerzensgeldes zu berücksichtigen” und erläutert dies bezüglich des in Polen lebenden Verletzten durch den Vergleich des eigentlichen Schmerzensgeldbetrages mit dem Jahresgehalt eines Deutschen im Verhältnis zu dem in Polen.”

Az OLG megállapította: „a fájdalomdíjnak nincs olyan jelentése, hogy egy külföldi károsultat úgy kellene tekinteni, mintha Németországban élne, az ő helyzetében – éppen úgy, mint egy német károsultnak – a nem vagyoni károk elszenvedése okán egy méltányos kártérítés, kártalanítás ítélhető meg”. Ez az ítélet egy Németországban élő külföldire nem alkalmazható ugyanakkor.

 

 

Kitekintés más európai jogrendszerekben kifejlődött joggyakorlatra

 

Ausztria

 

Ausztriában a fájdalomdíj igény alapjai a § 1325 ABGB-ben és a §§ 12 Abs. 1 Ziff. 4, 13 Ziff. 4 EKHG-ban (Eisenbahn- und Kraftfahrzeughaftpflichtversicherunsgesetz) találhatóak meg.

Az osztrák joggyakorlatban korábban az az álláspont uralkodott, hogy csakis és kizárólag testi sérelmek bekövetkezte esetén igazolható a károsult fájdalomdíj igénye, lelki sérelmek esetén azt konzekvensen elutasították[45]. (E helyen jegyezhető meg, hogy az osztrák jogi nyelvezet eltérően a német terminus technicustól, mely a fájdalomdíj megjelölésére a „Schmerzensgeld” kifejezést használja, addig ennek osztrák megfelelője a „Schmerzengeld” kifejezés.) Ezen felfogás indokaként a lelki sérelmek úgymond „mérhetetlensége” szolgált. Ezt a felfogást később elvetették, hiszen a testi fájdalmak sem „mérhetőek” és mindenkinél eltérőek lehetnek.

 

A fájdalomdíj mértékét befolyásoló, illetőleg annak kialakításában támpontot adó körülmények meghatározása igen nehéz, így azok a jogszabályban nem kerültek körülírásra. A § 1325 ABGB objektív körülményként jelöli meg, hogy a sérültet „ein den erhobenen Umständen angemessenes Schmerzengeld” illeti meg. Azt azonban, hogy a mérték megállapítása során milyen körülményeket kell vizsgálni, a jogalkotó nem jelöli meg. Egyetértés csupán abban mutatkozik, hogy a mérték meghatározása során egyik oldalról a sérelem erősségét és tartamát, míg másik oldalról a sérülés erősségét és annak a károsult személy egészségi állapotára való kihatását kell vizsgálni és értékelni[46]. A kritériumok kidolgozása a bíróságok gyakorlatára marad, melyeket az egyedi eset szubjektív-konkrét, a mérték meghatározásánál figyelembe veendő körülményei határoznak meg elsősorban.

 

A bíróságok e feladatukat objektív kritériumok alapján próbálják tartalommal kitölteni. A mérték kialakítása során a testi sértés súlyát, fajtáját, a fájdalom tartamát, intenzitását, fajtását, a munkaképtelenség tartamát, valamint a sérült kedvetlenségi érzetét értékelik. A bírósági ítélkezésben nem alakult ki felső határ az egyes fájdalomdíj mértékek tekintetében. A joggyakorlat azon fáradozik, hogy az összehasonlítható esetekben az objektivitás figyelembe vétele mellett, megközelítően azonos fájdalomdíj összegeket ítéljen meg.[47] A fájdalomdíj összegszerűségének meghatározását alapvetően egyik oldalról az egyedi eset körülményeinek mérlegelése, másik oldalról a joggyakorlatban felmerülő esetek összehasonlításából eredő objektív körülmények értékelése jelenti.[48]

Az OGH álláspontja szerint a károkozó felróható magatartásának súlya[49] és a jogviszonyban résztvevő felek szociális helyzete[50] a fájdalomdíj mértéke kialakítása során figyelmen kívül kerül, „Schmerzengeldneutral”[51] [52].

Ezen uralkodó álláspontot egyrészről azzal magyarázzák, hogy a károkozó felróható magatartásának súlya nem bír befolyással a fájdalomra, másrészről pedig a fájdalomdíjnak a szerényebb és gazdagabb károsult szempontjából egyaránt ugyanakkora mértékben kell megállapítani, mivel a szociálisan érzékeny és kevésbé érzékenyebb károsult számára ugyanazt a jogtárgyat részesíti védelemben a megítélendő fájdalomdíj összeg.

 

A joggyakorlatban a fájdalomdíj mértéke kialakítása többnyire a fájdalom tartamára, periódusára tekintettel kialakult „becslésekből” indulnak ki. A jogirodalomban igen széles körű vitára adott okot, különböző „napi fájdalomdíj tételeket” tartalmazó tabellák publikálása. Az OGH, illetőleg a jogtudósok többsége minden alkalmat megragad annak kifejezésére, hogy a fájdalomdíj nem nyerhet napi tételekben való megállapítást[53].

 

Összességében a fájdalom intenzitását és tartamát, a sérelem súlyát, az egészségkárosodás elszenvedett mértékét, továbbá a kedvetlenségi érzet kialakulását értékelik, figyelembe véve az egyedi eset összes, az összegszerűségre hatással bíró körülményét[54].

 

Dánia

 

A dániai szabályozás sérülések elszenvedése esetén teszi igazolttá fájdalomdíj megítélhetőségét. Ugyanakkor a fájdalomdíj mértéke kialakítása messzemenően standardizált az elszenvedett sérülés fajtája, a fájdalom intenzitása, valamint a sérült személy neme és életkora ellenére. Ezeket – az én értékítéletem szerint igen fontos, és a „fájdalom bére” kialakítása során elsődleges támpontokat jelentő körülményeket – a dán joggyakorlat figyelmen kívül hagyva egyfajta fájdalomdíj „mércéket” felállítva határozza meg a sérelmet szenvedett fél részére fizetendő kártalanítás mértékét. Így amennyiben a sérült a károkozó cselekmény következtében ágyban fekvő beteg lesz, úgy 140 dkr, míg ágyhoz-kötöttséggel nem járó betegségeknél 70 dkr napi tételt állapítanak meg. Amennyiben ez az összeg eléri a 21.000 dkr mértéket, úgy egy előirányzott skálát alkalmaznak, amely szabad szakértői becslésen alapszik. A dán joggyakorlat az általa felállított tabellákat a fájdalomtípus, a károkozó cselekmény körülményei, valamint annak következményei szerint specializáltan határozta meg.

 

Görögország

 

Görögországban a fájdalomdíj-igény kielégítésére vonatkozó rendelkezést a görög Polgári Törvénykönyv 932. §-a tartalmazza. E törvényhely szerint a egészségében sérelmet szenvedett károsult függetlenül a vagyon kárigényének érvényesítésétől az elszenvedett morális kára következtében egy méltányos összegű kártalanításra tarthat igényt. Ezen jogszabályhely nem tartalmazza a védelemben részesítendő és részesített jogtárgyak kizárólagos katalógusát, így a „komoly” vagyoni károk megvalósulása is alapot jelenthet fájdalomdíj alkalmazására. Amennyiben a károkozó cselekmény halált eredményez, úgy az elhunyt rokonai (házastársak, szülők, gyermekek, testvérek) által elszenvedett lelki sérelmek miatt a bíróság elismeri azok kártalanításra való igényét.

 

A kialakult bírói gyakorlat szerint a fájdalomdíj mértéke az elszenvedett sérülés, sérelem terjedelmétől és fajtájától, a gyógykezelés tartamától és a munkaképtelenség tartamától, továbbá a sérelmet okozó magatartás súlyától és a jogviszonyban résztvevő felek gazdasági, valamint szociális kapcsolatától, helyzetétől függ. A visszamaradó tartós károsodások, illetőleg az eltorzulásból eredő károk is értékelésre kerülnek a miattuk fellépő morális károk okán a kártalanítás megállapításakor.

 

Hollandia

 

A fájdalomdíjra vonatkozó igény a holland Polgári Törvénykönyv Art. 6.95 és 6.106-án alapul, mely testi sérülés vétkes okozás, becsületsérelmek, valamint a közeli hozzátartozók körére korlátozott személyi körben az emlékezet, kegyelet jogának megsértése esetén nyerhet megállapítást.

A vétkesség nélküli felelősség folyamán is megállapítást nyerhet a fájdalomdíjra vonatkozó igény.

 

A fájdalomdíj mértéke megállapítása során mindenek előtt az elszenvedett sérülés terjedelmét és tartamát vizsgálja a bírói gyakorlat. A sérülés kiterjedése, mérete többnyire az esetleges rokkantság foka értékelése során fejeződik ki. A súlyosabb sérülések esetén a sérült személy életkora is szerepet játszhat. A kialakult bírósági gyakorlat szerint az idősebb életkorú károsultak kevesebb fájdalomdíj összeget kapnak, mint a fiatalabb életkorú károsultak.    

 

Nagy-Britannia

 

Nagy-Britanniában az elszenvedett testi sérülések esetén a fájdalomdíj mértékének meghatározása a következő összegszerűségi faktorokat kumulálja:

-         A fájdalom (pain and suffering)

-         A sérülés következtében elmaradt életöröm (loss of amenities of life)

-         A várható élettartam megrövidülése (loss of expectation of life)

-         És egyéb immateriális veszteségek (other material losses)

 

A fájdalomdíj mértéke megállapítása során a „fájdalom” faktor értékelésekor az elszenvedett sérülés terjedelmét és fajtáját, a gyógykezelés tartamát, az elszenvedett fájdalom intenzitását és tartamát, valamint az esetleges tartós károk, károsodások terjedelmét és fajtáját. Az „elmaradt életöröm” faktor esetében a gazdasági vagy sportolási tevékenység elmaradt lehetőségét, a visszamaradt testi (el)torzulásokat és a partnerválasztási, házasságkötési esélyek csökkenését stb. vizsgálják. A „megrövidült élettartam” faktorának elemzése során a sérült életkorát, valamint az elszenvedett sérülés terjedelmét és fajtáját kell értékelni.

 

Norvégia

 

Norvégiában nem találkozhatunk a fájdalomdíj egzakt meghatározásával. A Schadenersatzgesetz vom 13. 6. 1969 Kap. 3 §3 Abs. 2 előírásához lehet visszanyúlni, ami leginkább megközelíti a fájdalomdíj igényt. E rendelkezés szerint hátrány okozása miatti különleges kártalanításra vonatkozó igény kerülhet megállapításra, ha a károsult egy orvosilag igazolható, hosszan elhúzódó és jelentős károsodást szenvedett. Ez az előírás lehetőséget nyújthat olyan károk kiegyenlítésére is, melyek a tényleges vagyoni káron túlmutatnak, amelyek tehát már az immateriális károk megtérítésére irányulhatnak.

 

Az immateriális kárigény mértékének megállapítása során az uralkodó joggyakorlat az úgynevezett „Berufschadenersatz” számítási rendszerét tekinti alapul. E rendszer szerint az esetleges rokkantság meghatározott százalékos mértékei alapján 9 csoportot jelölnek meg. Az egyes csoportokban a rokkantság fokához hozzárendelik a szociális nyugdíjbiztosítás mindenkori alapösszegének bizonyos százalékát, amelynek megállapításánál az ítélet keletkezésének időpontjában irányadó járulékot veszik alapul. A rokkantság fokának emelkedésével párhuzamos növekedést mutat az immateriális kártalanítás százalékban megjelölt értéke is, mely esetben a joggyakorlat 15-24 %-os rokkantság esetén a szociális nyugdíjbiztosítás alapösszegének 7 %-át látja megítélhetőnek, addig 100 %-os rokkantsági fokozat felett már 75 %-os mértéket jelöl meg.

 

Svájc

 

A „Genugtuung” igény Svájcban elsődlegesen az Artikel 47, illetőleg Artikel 49 Obligationenrecht-ben élvez jogi védelmet, amely két rendelkezés közül az igény érvényesítése során az Artikel 47[55] rendelkezik nagyobb jelentőséggel.

 

A Genugtuung-ra vonatkozó igény lényegében ugyanazokat az előfeltételeket kívánja meg, mint a kártérítési igény. A Genugtuung jog a kárfelelősségi jog egy részeként értelmezhető. Ellentétben a deliktuális joggal ez esetben nem a kárfelelősségi jog szerinti kár kiegyenlítéséről van szó, hanem egy nem kiszámítható és ezáltal pontosan meg nem állapítható kiegyenlítésről az immateriális csökken(t)ések megtérítése, tényleges kiegyenlítése érdekében. A fájdalmat azonban nem lehet pénz megfizetésével kompenzálni. A pénz nem az elszenvedett hátrány megtérítése. Ugyanakkor ezen bázisból kiindultan állapíthatja meg az adott ügyben eljáró bíróság mérlegelési jogkörébe vontan a Genugtuung összegszerűségét, mely során annak racionális megalapozottságát egyaránt tekintetbe venni.

 

A Genugtuung kártérítéstől való alapvető elválasztása az uralkodó felfogás szerint kifejezésre jut azáltal, hogy Genugtuung-ot csakis és kizárólag a törvényben megjelölt esetben lehet megállapítani, illetőleg kell megfizetni.

A kárfelelősségi jogon kívül ma Genugtuung-perek kerülnek említésre a ZGB 28a III (Persönlichkeitsrecht), ZGB 29 II (Namensschutz) 93 I (Verlöbnisbruch), 134 III (Ungültigerklärung einer Ehe), 151 II/153 I (Scheidung), 429a (fürsorgerische Freiheitsentziehung) OR 49 I (Persönlichkeitsverletzung) és 61 I (Haftung öffentlicher Beamter und Angestellter) jogszabályhelyeken.

Az elválasztás továbbá abban rejlik, hogy Genugtuung azokban az esetekben is érvényesíthető, amikor kártérítés nem. Így akkor, amikor a kárfelelősségi tényállás valamennyi előfeltétele a kár kivételével megvalósul, amellett azonban nem vagyoni hátrány jelentkezik.

 

Az Art 43 Abs 1 OR szerint állapítja meg a bíró a kártérítés fajtáját és nagyságát. A döntés során a bíró az egyedi eset valamennyi konkrét körülményét és a résztvevő szubjektív körülményeit egyaránt figyelembe teszi. A gyakorlatban úgynevezett irányelveket dolgoztak ki, aszerint milyen károsodásnál, kárfajtánál a kártérítésnek milyen módját kell megítélni, melynek során figyelembe jön a pénzbeli és a természetbeni megtérítés is. 

 

A kártalanítás mértéke megállapítása során a kárt okozó, károsító cselekmény körülményeit, az egyedi kísérő körülményeket, a károkozó igen súlyos, egyoldalú felróható magatartását értékelik elsődlegesen. Amennyiben a kárt maga a károsult okozza, úgy azt a Genugtuung igény megállapítása során figyelmen kívül hagyják.

 

A joggyakorlat szerint a legmagasabb Genugtuung összegeket általában az elhunyt károsult után hátramaradt házastárs javára állapítják meg. Ennél magasabb, vagy kevésbé magasabb mértéket a szülőknek, vagy az egyik szülői résznek a gyermekük, vagy gyermekeik elvesztése során, mely utóbbi esetben az egyetlen gyermek elvesztése sokkal nagyon fájdalommal jár (Ez az összegszerűség megállapítása során különös jelentőséget nyer.) Másik oldalról a Genugtuung mértékére nincs kihatással, hogy az egyetlen fiú, vagy az egyik leány gyermek halt meg. A kialakult joggyakorlat egy csekélyebb mértékű Genugtuung-ot állapít meg a gyermek részére szülője elvesztése esetére.

 

 

 

 

Melléklet

 

 

 

1. „A § 847 BGB szerinti fájdalomdíjra vonatkozó igény nem általános, megszokott kártérítési igény, hanem egy   kettős funkcióval rendelkező sajátos igény: ami a károsultnak egy alkalmazott mértékű kiegyenlítést nyújt azon károk esetén, amelyek nem vagyoni természetűek és egyidejűleg annak gondolatát hordozzák, hogy a károkozó a károsultnak elégtétellel felel azért, amit az neki okozott.

1.      A méltányos kártérítés, kártalanítás megállapításánál alapvetően az eset valamennyi számításba jövő körülményét figyelembe kell venni, amelyek között a kötelezett felróható magatartásának foka és mindkét fél gazdasági kapcsolata is szerepel.

Ennél az élet csökkentések (erőssége, nagysága és tartama a fájdalomnak) mértéke és súlya ezáltal előtérbe kerül, miközben az egyedi eset további speciális körülményei is kihatással bírnak a fokozat megállapítására.

Ha a szolgáltatás kötelezettje igény talál egy kiegyenlítési igény, vagy egy szavatossági biztosítás által, úgy azt a gazdasági helyzete bírálata által kell értékelni.

2.      Több károkozóval szemben a megkívánható esetben a § 847 BGB szerinti kártalanítás, kártérítés valamennyi károkozóval való kapcsolatban külön értékelendő.”

 

BGB § 847.

Großer Senat für Zivilsachen. Beschl. V. 6. Juli 1955. GSZ 1/55.

 

Az alapoktól:

 

A § 847 BGB alapján egy kisösszegű pénzbeli kártérítés, kártalanítás igényelhető a testi épség, az egészség megsértése, úgy mint szabadságban való korlátozás miatt, így nem anyai kár miatt is. A korábbi felfogás – mindenekelőtt a Reischgericht-é – abból indult ki, hogy a § 847 alapján való kártérítésnek, kártalanításnak kis összegűnek kell lennie tekintettel minden körülményre, mely az elbírálandó káreset jellegét adja; figyelembe vették – a mindig előtérben álló kármértéken és károkozási időtartamon, a torzulásokon, a fájdalmon – bánaton, beavatkozáson kívül – a károkozó és a károsult gazdasági viszonyait, a vétkesség fokát és azokat a körülményeket, melyek a kárhoz vezettek (pl. szívességi ingyenes út). Az újabb felfogás az ellen foglal állást, hogy a kártérítésnek, kártalanításnak kis összegűnek kell lennie pusztán arra való tekintettel, hogy célja a nem anyagi kár kiegyenlítése. Ebből kiindulva félretették a mértékét és időtartamát a kárnak, szenvedésnek és behatásoknak, úgy mint a nem anyagi jogi kár rendezéséhez szükséges eszközfelfogást, csak a károsult összes körülményeit vették figyelembe. Ehhez az újabb felfogáshoz a III. Zivilsenat annyiban csatlakozott az 1952. Szeptember 25-i ítéletében, hogy a kártérítés kiszabásánál a károkozó anyagi körülményeit nem vette figyelembe, miközben a kérdést – vajon a károkozó vétkességi mértékét sem kell figyelembe venni – függőben hagyta.

 

I. 1. Az újabb joggyakorlat nézetének indokolását a cél-meghatározottságból vezeti le a Schmerzensgeld (§ 847 BGB) követelésnél is mint egy valódi kártérítési követelésnél. Ebből kifolyólag a kárt irányadónak tekinti, mely egy tilos cselekmény útján a sértettnél nem anyagi kár formájában áll fenn. Mint mindig a kártérítési követeléseknél épp ezért csak a következményeket veszi figyelembe, melyek a kártérítésre kötelező cselekményt a károsult részéről előhívják.

 

Helyesnek bizonyulván a felfogás abból indul ki, hogy azon jogi gondolat, amely tilos cselekvésekből származó – nemcsak anyagi – károkból támasztott követeléseket helyez kilátásba a BGB-ben, vitán felül közvetlen büntetőjogi karaktert hordoz magában. Mégis a nem dologi kárért való kártérítések büntetőjogi jellege vagy egyesítése még nyitott kérdés, még nincs lezárva, hogy milyen körülményeket figyelembe véve kell a § 847 BGB szerinti kártérítésnek „méltányosnak” lennie.

 

2. A § 847 BGB határozmányát inkább elsősorban a BGB egész rendszerében kellene kiszabni, a BGB legkülönbözőbb helyein a mértékét a „méltányosság belátása” szerinti teljesítésnek, vagy rögzíteni az „méltányos kártérítés” fogalmát. Ezekben az esetekben a törvény mind az eset „méltányosság ” szempontjából figyelembe jövő körülményeit – különösen minden érintett viszonyait – tekintetbe akarja venni.

 

a.) Ha egy teljesítés a § 315 vagy § 317 BGB szerint a méltányosság belátása szerint van meghatározva, vagy egy ügyletet a §§§ 1246, 2048, 2156 BGB-nek megfelelően az „méltányosság belátása” szerint kell intézni, akkor ez azt jelenti, hogy ezekben az esetekben vitathatatlanul nemcsak a hitelező gazdasági viszonyait vesszük figyelembe, hanem az adósét is.

 

b.) De a kártérítési követelés keretén belül a §§§ 847, 829, 1300 BGB-ben megjelölt szakaszokon túl is beszél a BGB egy „méltányos kártérítésről”, vagy a méltányosság által meghatározott kártérítésről. A § 829-ben a megkövetelt méltányosság során a törvény kifejezett előírása értelmében az érintettek viszonyait és ennek megfelelően az érintettek gazdasági viszonyait figyelembe kell venni. Habár a § 847 BGB általában a károkozó vétkességét feltételezi, közben a § 829 vétkesség nélküli felelősséget alapoz meg.

 

A § 829 értelmében meghatározzák mind az alapját mind a mértékét a teljesítésnek a méltányosság alaptételei alapján, miközben a § 847 csak a teljesítés mértékét igazítja a méltányosság után. Mindamellett hogy a § 829-ben a követelés mértéke a méltányosságra fektetett kártérítésre is alapozva van, a törvény kifejezetten figyelembe akarja venni az érintettek viszonyait, még ha egy külön rögzített formában is. A § 847 megszorító értelmezése szerinti érvelés – ami megfelel az újabb joggyakorlatnak – a § 829-ből már azért sem világlik ki, mert a BGB ha egy teljesítést a méltányosságra akar alapozni nemcsak itt, hanem mindenkor az eset szempontjából az összes figyelembe jövő körülményt górcső alá akarja venni.

 

c.) A § 847 és a § 829 közötti szorosabb kötődés a § 847-ből adódó következtetés és az § 1300-ból adódó „Kranzgeld” között érhető tetten, utóbbi a törvényből szintúgy egy méltányos pénzbeli kártérítés szabályai szerint folyik. Habár a § 1300 felelőssége egy családjogi szerződés megszegésére alapoz, a § 847-é pedig tilos cselekedetre. Mindkét esetben azonban a kártérítés mértékét a méltányosság alapján határozzák meg.

A § 1300 BGB keletkezéstörténete eredményezi, hogy a törvényalkotó abból indult ki, hogy az általa a § 1300-ra alkalmazott megfontolások a § 847 szerinti „méltányos kártérítésre” is érvényesek. Igy a javaslat a § 1300-ban most fellelhető „méltányos kártérítés” kifejezéséről a „megfelelő kártérítés” kifejezésére helyezkedett és egy következő javaslat az „méltányos kártérítés” helyére egy „különös tekintettel a jegyesek vagyoni viszonyaira és egy másik házasságba való bocsátkozás megnehezülésére alapozott” kártérítést adott meg, és alapjaiban utasította el, hogy a törvényjavaslat § 831-e – a mostani § 847 – amihez a törvényjavaslat § 1283 tapad – a mostani § 1300 – szintúgy „méltányos kártérítésről” beszél és, hogy egy kártérítési követelésnél a mostani § 1300-nak megfelelően, mely a mostani § 847 kártérítési követeléséhez kapcsolódva, az eddigi – a második javaslattal támadott és a „liliomtiprási” pereknél alkalmazott – gyakorlattól nem kell tartani (Mugdan: Materialien zu, BGB Bd IV S 1189).

A § 1300 BGB-re alkalmazott, a fentiek értelmében a § 847-re is érvényes anyagi mérlegelést, ami az indokolásból adódott – a § 1300-ra vonatkozó javaslattal együtt – elvetették. Azon első – az § 1300-ra vonatkozó – javaslat elutasítása azért következett be, mert a „méltányos, olcsó” kifejezést egy erős jogtechnikai elnevezésnek minősítették és érezték. A második javaslattal szemben azt a mérlegelést állították szembe, hogy ne legyen hozzáidomítva, a lány anyagi és életkörülményeinek megállapításáról való teljes eltekintés, mint ahogy az félő, ha a javaslatot elfogadnák; egészséges jogalkalmazás lenne, ha legnagyobb biztonsággal várjuk el a bírótól, hogy a kár mérlegelésénél egyik irányba se korlátozódjon be. Egy további javaslat a § 1300 szerinti kártérítést legalább az „Fünfzigfache” szokásos helyi napi béréhez igazította; e mérlegeléssel szembe azt helyezték, hogy a kártérítés mértékének egyedi meghatározása nem ajánlatos, de különösen nem ajánlatos egyes momentumok említése, melyeket a kármeghatározásnál figyelembe kell venni, mert nem akarnák az összes releváns momentumot hiánytalanul megadni.

Ezért a BGB anyagaiból a § 847-re vonatkozólag azt a határozatot hozhatták, hogy a bíró a jogalkotó felfogása szerint a nem vagyoni károk miatti kártérítés mértékének megállapításánál nem kell, hogy kötve legyen ahhoz, hogy bizonyos körülményeket figyelmen kívül hagyjon. Ez azt jelenti, hogy egy méltányos kártérítés megállapításánál a bírónak minden - alapvetően az eset szempontjából figyelembe jövő – körülményt tekintetbe szabad vennie.

 

3. A Schmerzensgeld jogi értelméből ugyanez adódik a § 847 újabb felfogásával szemben. A Schmerzensgeldnek jogilag kettős funkciója van. A károsultnak megfelelő kielégítést kell kínálnia olyan – mindennapi életvitelben való akadályozásból származó – károkért, melyek nem anyagi jellegűek. De ugyanakkor olyan gondolati tartalom is szükségeltetik, hogy a károkozónak tudnia kell, hogy azért amit a károsulttal szemben elkövetett elégtétellel tartozik.

Ennél a kártérítési, vagy kielégítési tudat áll az előtérben. A követelés célja az elszenvedett jogcsorbulás kiegyenlítése. Ezt azonban nem lehet erősen számtani értelemben kiértékelni. Az alapul szolgáló tudati elembe lehet valami olyat fogalmazni, hogy a károkozó, aki a károsultnak az anyagi káron kívül az életét is megnehezítette teljesítése által úgy kellene hogy segítsen a károsulton, hogy lehetőség szerint – annak életét ismét könnyebbé tegye a Schmerzensgeld. Ezen célmeghatározásra tekintettel a legfontosabb alapot a méltányos kártérítés kimérésénél a fájdalom, szenvedés és torzulás nagysága, hevessége és tartama képezi. Egy kielégítésnél követelt pénzösszeg ezért első sorban ezen kár terjedelmétől függ. Hogy ez kidolgozva legyen a III. Zivilsenat (BGHZ 7, 223 (226/7)) jelentős döntésének érdeme, mely azzal a következménnyel járt, hogy a Schmerzensgeldet nemcsak annak jogi értelmében, hanem a tényleges értékelésében is komolyabban vették, mint eddig. Mert habár egy méltányos kártérítésnél, ahogy azt az I. 2. alatt kifejtett nézet megköveteli, a kielégítési cél egyedül nem lehet irányadó a teljesítés mértéke szempontjából, kiváltképp ha a kielégítési cél egymagában nem engedi meg, hogy a mértéket valamennyire pontosan határozzák meg.

Ehhez jönnek a következők: ha a tiltott cselekményből származó kártérítési követeléseknek – nem vagyoni kár esetén is – nincs is többé közvetlen büntetőjogi jellegük, így mégis inkább pénzbüntetéssel rokon büntetőjogi karakter ez a fentebb említett „tudati elem” a kielégítési tudatban – az ennek megfelelő svájci jogintézmény idevágó kifejezésével élve – az elégtétellel rokon karakter. A jogtörténet megmutatja, hogy a Schmerzensgeld a büntetőjogból fejlődött ki és hogy az újabb idők partikuláris jogaiban – a mindenkori fejlődési foknak megfelelően – különböző kiépüléseket ért el, melyekben büntetőjogi eredete továbbél. Jellemzően mindenhol, ahol egy nem vagyoni kárért való kártérítés, mint pl. az § 112 I 6 ALR más személyekre vonatkozólag olyan rendelkezésekben, mint a „Bauern- oder gemeinen Bürger-Stand”-ban lévő személyek számára,  az Artikel 14 des Württembergerischen Gesetzes über die privatrechtlichen Foilgen der Verbrechen und Strafen vom 5. September 1839 (RegBl 553)-ban nem volt általában kizárva, a törvények kifejezetten meghatározták, hogy a kártérítés összege meghatározásánál némely körülményeket figyelembe kell venni, olyanokat melyeket a puszta kielégítési céllal nem kell összefüggésbe hozni, mint pl. a §§ 118, 125 I 6 ALR szerint a „vétkesség mértékéről” vagy mint ahogy „a vétkesség mértékét és a vétkes vagyoni viszonyait is figyelembe véve” a § 15 des Badischen Gesetzes über die privatrechtlichen Folgen von Verbrechen vom 6. März 1845 (RegBl 1845 Nr XV Beilage) szerint a kártérítés a bíró mérlegelése szerint a károsultnak okozott fájdalom szerint volt megállapítva, amit abban fektettek le, hogy a jogosult állását és vagyoni helyzetét figyelembe kellett venni (Hoffmann-Kaden-Scheele, Das Bürgerliche Gesetzbuch für das Königreich Sachsen, Leipzig 1889 § 1489 Anm 7). A jogalkalmazás és az írásos jogtudomány a § 847 BGB-hez a 30-as évek elejéig azt az egyhangúlag képviselt nézetet vette számításba, mely a Schmerzensgeld kimérésénél minden körülményt figyelembe vett, mely az egyes jogeset jellegét alkotta.    

 

A § 847 szerinti fájdalomdíj-követelést a törvényhozó formálisan polgári jogi kártérítési igényként alkotta meg. Tartalma szerint azonban nem a szokásosan kiszabott kártérítések közé tartozik. A helyreállítást itt nem úgy hajtják végre, mint a vagyoni károknál az eredeti állapot visszaállítását. Ez nem igazi jóvátétel. Ilyenkor meg kell egyezni, ez azonban nem állapítható meg számszerűen pontosan Az egyedüli „Abstellen” a kiegyenlítés gondolatára nem lehetséges, mert a nem vagyoni károkat soha nem lehet és a kiegyenlítési lehetőségeket is csak korlátozva lehet pénzben kifejezni. A nem vagyoni károk egyes alkalmi véleménnyel ellenkezően nem „pénzben mérhető javakat” sújtanak. A kiegyenlítés teljesítendő pénzösszegét nem azáltal állapítják meg, hogy „valaki úgymond a fájdalmat örömmel egyenlítse ki, és ezáltal a sértett a fájdalom emlékeit kitörölje.” Ott is, ahol a lehetőség fennáll testi és lelki szenvedéseket megegyezés által kiegyenlíteni, majdnem mindig maradnak lényegesen eltérő lehetőségek, amelyekkel egy kiegyezést teljesíteni lehet anélkül, hogy a kártalanítás kiegyenlítési céljából egyedül is elegendő okot adjon a kiszabásra. A kiegyenlítési cél ad egyedül – minél nagyobb a nem vagyoni kár – egy igazi, súlyos okot a kártérítés kiszabásának. Ez különösen akkor mutatkozik meg, ha a nem vagyoni kár olyan nagy, hogy egy kiegyenlítés alig képzelhető el, így például azokban az esetekben, amelyekben a sértett súlyos testi bántalmazása miatt kiegyenlítés alig lehetséges. Leginkább a nem vagyoni károk olyan fajtáinál nincs lehetőség kiegyenlítésre, mint például gyakran a pszichikai bántalmazásoknál. Általában elismert, hogy a nem anyagi károk miatti kártalanításnak akkor is helyt adnak, ha testi sértés, szabadságelvonás, erkölcsi sértés, nem fizikai, hanem pszichikai sértés, sérelem a következmény. Éppen a lelki sérelmeknél gyakran hiányzik a kiegyenlítési hajlandóság, azért nem lehetséges, mert a sérelmet szenvedett fél szubjektíve nincs tisztában a megkárosítással. Ennek ellenére itt is egy nem vagyoni kár kártalanítási jogosultsága méltán volt elismert. A § 847 BGB szerinti pénzbeli kártalanítás a nem vagyoni károk kiegyenlítését is szolgálja, a kiegyenlítési cél elérése azonban nem előfeltétele a nem vagyoni károkért való kártalanítás beszámításának. Egy hasonló eset is adódhatna, amikor a sértett pénzügyileg olyan jól áll, hogy nála semmiféle pénzösszeggel nem lehet előidézni az elszenvedett nem vagyoni károkért való kiegyenlítést.

Éppen ezen nem vagyoni károk csoportjainál nyeri el az elégtétel – ami nem egyértelmű a nem vagyoni károk kártalanításának – különös jelentőségét. Az elégtétel egy bizonyos – a káreset által előidézett – személyes kapcsolatot hoz létre a károkozó és a károsult között, ami a dolog természetéből adódóan a szolgáltatás meghatározásánál az eset minden körülményét figyelembe veszi. Ez abban a különös határozatban nyilvánul meg, hogy a követelés nem örökölhető és nem is átruházató.

 

II. A végrehajtásakor elsősorban a fájdalomdíj nagyságának és mértékének kiszabásánál az életörömökben való csökkenést kell tekintetbe venni. Ez jelenti a legnagyobb nehézséget. Ezenkívül az összes körülmény figyelembe vehető, ami az egyes káreseteknél különös jelentőséggel bír.

 

1. Ehhez tartozik a károkozó vétkességének mértéke. A vétkesség mértékénél nem csak – mint ahogy a § 847 BGB szerinti új vélemény tartja – a sértettre gyakorolt hatást veszik figyelembe, hanem azon körülményeket is, hogy a kárt súlyos gondatlanság vagy esetleg szándékos magatartás idézte elő, ami a sértettre keserítőleg hat – miközben egy enyhe gondatlanságból okozott kárnál sokkal inkább elnéző lesz, mintegy sorsot elrontóénál. De eltekintve a sértettre gyakorolt hatástól a méltányosságnak és a kártalanítás gondolatának megfelelhet, ha egyes esetben a szándék és a súlyos gondatlanság a § 847 BGB szerinti kártalanítás megállapításánál a károkozó hátrányára lesz, ezzel ellentétben az enyhe gondatlanságnál az ő javára lesznek tekintettel. Az nem lenne érthető, ha az első fokon eljáró bírónak nem tartozna a hatáskörébe, hogy egy bűncselekmény következményének a fájdalomdíját magasabban állapítsa meg, mint egy forgalomban tanúsított magatartáshiány következményéét, mint ahogy ez általában lenni szokott. Ezért vette és veszi figyelembe számos idegen jog a károkozó vétkességének fokát a kártalanítás kiszabásánál. Az, hogy a német jog az előző lehetőséget a vagyoni károknál nem adja meg, ez semmi esetre sem zárja ki azt, hogy a nem anyagi károk megfizettetésénél – ahol ezt a törvény megengedi – a méltányosságot figyelembe vegyék. Ezzel ellentétben a nem vagyoni károk kárrendezésénél van egy meghatározó előny. A vétkesség mértékén kívül függhet az eset indítékától vagy a sérelmet előidéző cselekménytől. A vétkesség hasonló fokánál is jelentősen eltérő jellegű cselekmények lehetnek (egyik oldalról a vágyak kielégítése miatt okozott sérelem, mások oldalról a foglalkozás gyakorlásával és a harmadik személy érdekében történő jogos védelemmel összefüggő sérelmek, illetőleg egyéb szükséges cselekvések.) Egy ilyen esetben éppenséggel méltánytalan lehet, ha a sértett a károkozóval szemben egy körülbelül azonos nagyságú fájdalomdíjat kíván érvényesíteni, mikor a károkozó őt, mint gyalogost ütötte el és okozott neki sérülést.

 

2. Lehetséges, hogy a kártalanítás mértékének megállapításánál a méltányosság szempontjából a károsult gazdasági helyzete is közrejátszhat. A károsult vagyoni helyzete a kiegyenlítési elgondolást esetleg oly módon is befolyásolhatja, hogy különösen kedvező vagyoni helyzet mellett a kiegyenlítési funkció jelentősége a háttérbe szorul oly módon, hogy a sérült gazdaságilag olyan helyzetben van, hogy a károkozó a nem anyagi jellegű elszenvedett károkat nem tudja egy bizonyos pénzösszeggel kompenzálni. Ilyen esetekben a kártalanítás elégtétel funkciója kerül előtérbe. Másrészről nem kizárt az sem, hogy bizonyos esetekben a károsult megszokott magasabb életszínvonala a fájdalomdíj megemeléséhez vezethet.

 

3.A § 847 BGB alapján végül a kártérítés mértékének megállapításánál figyelembe veszik a károkozó gazdasági helyzetét is.

 

a.) A méltányosság szempontjából, azaz mindkét fél helyzetének figyelembevételénél a kompenzáció, kiegyenlítés elgondolása általában nem szabad hogy ahhoz vezessen, hogy a károkozót súlyos és hosszantartó „szükségbe” rántsuk. Mindazonáltal itt is a jóvátétel szükségessége és a károk kompenzálása áll az előtérben. Ezért a károkozó rossz gazdasági helyzete a káresemény okától és kiváltképp a kár nagyságának mértékétől függően kisebb súllyal bír. A károkozó különösképpen erkölcsbe ütköző viselkedése, mint a tekintet nélküli könnyelműség, vagy netán a szándékosság akár teljesen visszaszoríthatja azt a gondolatot, hogy őt a gazdasági szükségtől megvédjék. Másrészt, ha a károkozó különösen kedvező gazdasági helyzetben van, méltányosnak tűnik, ha a kártérítés mértékét a bírói ítélkezési szabadság keretein belül magasabb összegben állapítják meg. Szintén: minél kisebb a nem vagyoni kár kompenzálásához szükséges összeg, annál kevésbé veszik figyelembe a gazdasági helyzetet, mindenek előtt a károkozóét. Hasonló módon nyerhet ebben az összefüggésben jelentőséget a károsult gazdasági helyzete. Ha a károsult jó anyagi körülmények között él, a gyengébb anyagi helyzetű károkozó számára méltányos lehet, ha a kártérítés mértékének megállapításakor azokat a megállapítási lehetőségeket alkalmazzák a károkozó javára, amelyeket a gazdasági helyzet alapján adtak meg. Másrészről a károsult rossz anyagi helyzete esetén méltányosnak tűnik ezen megállapítási lehetőségeket kisebb mértékben alkalmazni, mint akkor, ha a károsult jó anyagi helyzetben van. Azonban egy vagyontalan károkozó esetén az anyagi helyzet figyelembevétele nem vezethet a fájdalomdíj kifizetése alóli teljes felmentésig, mivel a károkozó vagyoni helyzete csak egy szempont, és semmi esetre sem a legfontosabb a számtalan más szempont közül, amelyek még figyelmet kívánnak a fájdalomdíj kialakítása során.

 

b.) Az érdekeltek gazdasági helyzetének ilyen mérvű figyelembevétele nem áll ellentmondásban a pozitív jog – akár világosan kinyilvánított, akár az összefüggésekből megértendő – akaratával. Noha az igen, hogy fajlagos kötelem esetén a tehetetlenséget a károkozó teljesítményére nézve mindig képviselni kell, és hogy ekképp a fajlagos kötelemmel szemben nem hivatkozhat a rossz anyagi helyzetére. A károkozó anyagi helyzete figyelembevételének fontosságát alapvetően félreértjük, ha elfogadjuk, hogy a rossz anyagi helyzet következtében az „önmagában” megállapított kártérítés nem vagyoni károk miatt lecsökkenthető, a károsult tehát kevesebbet kapna, mint ami őt „önmagában” megilletné. Az ilyen felfogás egy olyan vélekedésen alapszik, miszerint a méltányos kártérítés csupán a károk mértékének függvénye. A valóságban a fájdalomdíj összege csak az egyes esetek összes körülményének mérlegelése után állapítható meg. A károkozó gazdasági helyzetének figyelembevételekor nem arról van szó, hogy egy „önmagában” megállapított kártérítést csökkentünk le, hanem a § 847 BGB alapján minden nem érték-semleges körülmény figyelembevétele, így az érdekeltek anyagi helyzete is szükséges ahhoz, hogy a „méltányos kártalanítás” megállapítható legyen, amely az összes körülmény, így az érdekeltek gazdasági helyzetének ismerete nélkül nem lenne megállapítható. Ezért azt sem mondhatjuk, hogy egy ilyenfajta értelmezés az egész odavonatkozó jogkörben uralkodó alapnézetek áthágása lenne, és hogy a kötelezettség mértéke „rendszeresen a mindenkori károkozó teljesítményképességétől függene”. Ez az alaptétel a vagyoni kárra vonatkozik. A § 847 alapján a nem vagyoni károk esetén biztosított méltányos kártérítés mértékét ellenben a bíróság az eset összes körülményének figyelembevételével akarja biztosan megállapítani. Ugyanezen okból következik, hogy ott, ahol a károsult anyagi helyzete az ő javára írható, „többé nem” a kárt térítik meg. A DR 1941, 290 döntés értelmében nem vehető ki az, hogy a Reichsgericht állandó joggyakorlatától eltérne, és elfogadná hogy legyen egy „önmagában megállapított” fájdalomdíj; egy ilyenfajta teljes változtatást a joggyakorlatban közelebbről megindokolnának; az „önmagában megállapított” fájdalomdíj-kifejezés használatánál felismerhetően csupán egy homályos megfogalmazásról van szó. Ha úgy ítéljük meg az érintettek gazdasági helyzetének figyelembevételét, mint egyet azon okok közül, amelyek a nem vagyoni károk után biztosítandó pénzbeli kártalanítás mértékének megállapításában közrejátszanak, pont akként fogja alakítani őket, ahogyan a nem vagyoni kár mértéke és a kárpótlás biztosításának lehetősége alakítja a megítélendő tényállás egy részét. Ezért hibás arról beszélni, hogy az érintettek anyagi helyzetének figyelembevétele ellentmondana a törvény előtti egyenlőség tételének, mivel nincs szó egyenértékű tartalommal bíró esetekről, amikor ugyanazon károsult részére két különböző vagyoni helyzetű károkozó ugyanazt a nem vagyoni kárt okozza. Hogy mennyiben kell nem szociálisnak lennie az érintettek vagyoni helyzete figyelembevételének az itt tárgyalt esetben, ahogy alkalmanként el is fogadják, nem világos. Bizonyára nem vétünk a szociális jogállam alapelvei ellen, ha a kártérítés megállapításánál a felek anyagi viszonyait is egymással szemben fontolóra vesszük.

 

a.)    Az érdekeltek gazdasági viszonyainak figyelembevétele sem okoz megoldhatatlan nehézséget.

A fentiek szerint nem igaz az a nézet, hogy a teljesen vagyontalan károkozó gazdasági viszonyainak tekintetbevétele a § 847 BGB szerinti kártalanítás teljes megtagadásához vezet.

Helytelen az a nézet is, mely szerint a gazdasági viszonyok figyelembevételének alapelve megcáfolódik azon esetekben, melyeknél az államkincstár a károkozó. Jóllehet az helyes, hogy ezekben az esetekben és akkor, amikor egy jótékonysági közalapítvány a károkozó – mindenekelőtt a Reichsgericht ítélkezése szerint -, a károkozó anyagi helyzetét nem veszik figyelembe. Ez azért van így, mert a kincstár vagyona közcélokat szolgál, és ezért kötött. Ebből következik, hogy ez nem magángazdasági vagyont képez, és ezért a sértett magángazdasági vagyonával nem hozható úgy kapcsolatba, hogy az mérlegelhető legyen. A kincstári vagyon ezen minősítése értelmében a kincstár anyagi helyzete és a sértett gazdasági viszonyai nem összehasonlíthatóak. Ezen esetekben a károkozó (kincstár) oldalán hiányzik egy körülmény (gazdasági viszonyok), mely ha meglenne, méltányossági megfontolás keretében tekintetbe vehető lenne. A kincstár esetében ezért a „gazdasági” viszonyok érték-semlegesek. Ezek nincsenek sem előnyére, sem terhére a kötelezett kincstárnak.

A kincstár így soha nem hivatkozhat rossz gazdasági viszonyaira, és a károsított is éppoly kevéssé hivatkozhat a fájdalomdíjat szavatoló kincstár különösen kedvező gazdasági viszonyaira.

Semmi sem vezethető le az érdekeltek gazdasági viszonyainak figyelembevétele elleni olyan megfontolásból, mely a nem vagyoni kár miatt teljesítendő kártalanítás már önmagában is nehézkes felmérését „az érdekeltek gazdasági viszonyainak figyelembevétele által” teszi átláthatatlanná és bonyolulttá.

Teljesen eltekintve attól, hogy a kártalanítás összege – mint ahogy azt már többször hangsúlyoztuk – elsősorban a kár mértékétől, a kiegyenlítési lehetőségektől, és az ehhez megkövetelhető eszközök számától függ, ilyen fellépő nehézségek nem szólhatnak a gazdasági viszonyok figyelembevételének lehetősége ellen, miután a törvényhozó a nem vagyoni károk miatt teljesítendő kártalanítás többé-kevésbé meghatározott díjszabásait megszüntette. Az a nézet, mely szerint a nem vagyoni kár felbecsülhető és bizonyos értékkeretek közé helyezhető, mint ahogyan az objektíven megállapítható nem vagyoni károk megtéríthetők, vonakodás nélkül ismét azokhoz a jogalkotó által megszüntetett díjszabásokhoz vezet, melyek már néhány tartományi jogban (pl. §§ 113, 118 I 6 ALR;  § 1497 Sächs BGB) megjelentek.

Függetlenül attól, hogy ilyen értékkeretek létesítése a szóban forgó nem vagyoni károk sokfélesége mellett, vagy egyáltalán nem lehetséges, vagy pedig „erőszakot követne el” a károk jellegén, leszűkíti a bírói szabad mérlegelés révén hozott döntés törvény által fennálló lehetőségét. Azonban épp egy ilyen bírói szabad döntés képes az egyes esetnek leginkább megfelelni.

Továbbá a károkozó oldalán sem nehézségek, sem pedig a kedvezőtlen gazdasági viszonyok tekintetbevételéből fakadóan igazságtalanságok nem adódhatnak, ha később a végrehajtásnál (szerződési együttműködés, egyezségi eljárás, csőd), tekintettel a rossz gazdasági helyzetére, a kötelezettségének (tartozásának) leszállítását éri el és ezzel a kedvezőtlen gazdasági helyzetére való tekintettel kimért kártalanításra lesz köztelezve (§ 847 BGB szerint).

Ezen körülményből levezetett felfogás mögött (miszerint ezen esetekben a károkozó kedvezőtlen gazdasági helyzete a követelések kétszeres leszállításához vezet a § 847 BGB szerint) az a helytelen elgondolás áll, hogy az „önmagához” mért kártalanítást a károkozó gazdasági viszonyainak figyelembevételénél leszállítják. A végrehajtáskor itt is a kártérítésnek csak egyszeri leszállítása történik.

Egyébként gazdaságilag ugyanaz az eredmény, nemcsak a § 847 BGB szerinti esetekben, hanem mindenütt, ahol a teljesítés mértéke a károkozó gazdasági viszonyaitól függ, mint például egy teljesítés vagy egy cselekmény meghatározása igazságos mérlegelés szerint a §§ 315, 317, 1246, 2048, 2156 BGB alapján, a Vertragsstrafe leszállításánál a § 343 BGB szerint, vagy az eljegyzés felbontásából eredő kártalanítás esetén a § 1300 BGB alapján.

 

d.)Azzal a felismeréssel, hogy nincs olyan „önmagához mért” nem vagyoni károk miatt fizetendő kártalanítás, melyet a felek gazdasági viszonyaira való tekintettel emelnek fel, vagy szállítanak le, minden további nélkül adódik a megoldás arra az esetre melynél, mint ahogy az a törvénytervezetben szerepel – több károkozó közösen végrehajtott tiltott cselekménye által keletkezett a nem vagyoni kár. Ilyenkor is – szükség esetén – a § 847 BGB szerint a kártalanítást minden károkozót külön-külön figyelembe véve kell megállapítani.

A bíró számára megoldandó problémák lépnek fel akkor, ha a vagyonjogi károkra tekintettel az egyik károkozó csak a § 7 HaftpflG, § 12 StVG vagy a § 23 LuftverkG szerint, a másik pedig a § 843 BGB-nek megfelelően még további terjedelemben felel. Csak ha mindkét károkozó ugyanabban a mértékben felel, akkor terheli őket egyetemleges felelősség; a „többletösszeg” esetén áll fenn egyéni felelősség azon fél részére, akinek magasabb kártalanítást kell fizetnie.

A gazdasági viszonyok tekintetbevételénél ez esetben felmerülhet a kérdés, hogy figyelembe kell-e venni a károkozók közötti kiegyenlítés, kiegyezés lehetőségét a gazdasági viszonyok megállapításánál. A gazdasági viszonyok figyelembevétele egyrészt azt jelenti, hogy a gazdasági teljesítőképességre kell koncentrálni, másrészt a gazdasági teljesítőképesség magasabb lesz, ha az érvényesíthető kiegyenlítési, kiegyezési igények a másik károkozó ellenében állnak fenn, így kétségtelen, hogy az efféle érvényesíthető kiegyenlítési feltételeket a gazdasági teljesítőképesség vizsgálatánál tekintetbe kell venni. Jóllehet az a körülmény, hogy több egyetemlegesen felelő károkozónak egymás között kiegyenlítési igényei vannak ahhoz vezet, hogy végül is az egyéni károkozótól az „összkártalanításnak” csak egy hányada követelhető. Ez azon alapszik, hogy a sértett több károkozó megléte mellett is csak egyszer követelheti kárának megtérítését. Ezt az "alaptételt" nem cáfolja meg az sem, ha a nem vagyoni károkért teljesítendő kártalanítás összege magasabb lesz azért, mert a „károkozó-társakkal” szembeni kiegyenlítési, kiegyezési igények értékét a károkozó gazdasági teljesítőképességeinek megállapításánál tekintetbe veszik. A sértett ebben az esetben is csak egyszer követelheti a nem vagyoni károkért fizetendő pénzbeli kártalanítást. A pozitív jog ezen alapelve esetén nem mutatható fel ellenpélda.

 

e.) Különösen kérdéses volt az – mindenekelőtt az utóbbi időben -, hogy a károkozó gazdasági viszonyainak figyelembevétele esetén van-e jelentősége annak, hogy ő felelősségbiztosítást kötött.

Mindenekelőtt eredetileg a Reichsgericht képviselte azt az álláspontot, hogy a károkozó felelősségbiztosításból eredő igényei azért nem vehetők tekintetbe, mert a biztosítónak a felelős személyt azzal kellene kártalanítania, amit a felelőssége alapján a felelős személynek kellene teljesíteni, de először azt kell megerősíteni, a károkozó és a felelősség biztosító közötti viszonyt kell figyelembe venni, miközben a valóságban az a kérdés, hogy az a körülmény, hogy a károkozó felelősségbiztosítást kötött, a sértettel szembeni kötelezettségének mértékére hogyan hat ki. Itt teljes egészében a kártalanításra vonatkozik a § 847 BGB: az a károkozó, akit a felelősségbiztosító a biztosítási összeg terjedelmében mentesít a kötelezettsége alól, az gazdaságilag kedvezőbb helyzetben van, mint az a károkozó, akinek tiltott cselekményéből eredő károkért egyedül kell felelnie. A biztosítási díj fizetéssel szerzett biztosítási védelemre szóló igény vagyon-értékként jelenik meg akkor, ha az okozott károk megtérítésének kifizetéséről van szó.

Mivel ez gazdasági szempontból nézve egyedül attól függ, hogy a károkozó egyedül felel-e a károkért, vagy – legalább részben – felelősségbiztosítás mentesíti ez alól, az sem jelenthet különbséget, hogy önkéntes, vagy „kényszer”-felelősségbiztosításról van-e szó.

 

Végül a felelősségbiztosítás figyelembe nem vételét nem vezethetjük le abból, hogy ez a biztosítás vagyoni szempontból különvagyonról szól, hasonlóan ahhoz, hogy a tekintetbe nem vett kincstári vagyon célhoz kötött. Ez a megalapozás félreértelmezi azt a körülményt, hogy a kincstári vagyon – minden nézet szerint – nemcsak célhoz kötöttsége, hanem közcélhoz kötöttsége miatt nem képezhet magánjogi értelemben vett gazdasági helyzetet, ezért a sértett magángazdasági vagyonával nem hozható kapcsolatba, mérlegelhető. A felelősségbiztosító vagyona, ellentétben a kincstári vagyonnal, épp egy magángazdasági értelemben vett vagyoni helyzetet alapoz meg. A kincstári vagyon minősítésére vonatkozó utalás már ezen alap miatt sem állja meg a helyét. Általában egy felelősségbiztosítás figyelembevételénél nem a biztosítás célhoz kötött különvagyonáról van szó, hanem a károkozónak a biztosítással szemben, mentesítésre vonatkozó igényéről.

Eszerint semmi akadálya annak, hogy a kártalanítás mértékének megállapításakor a § 847 BGB alapján azt a körülményt is szem előtt tartsuk, hogy a károkozó – a biztosítási összeg terjedelmében – a biztosítóval szemben igényt tart arra, hogy az mentesítse őt a kárviselés alól.

 

f.) A károkozó gazdasági viszonyait tekintve jelentős lehet az, hogy a fájdalomdíjat nem tőkeösszeg, hanem járadék formájában állapítják meg. Ezáltal némely esetben a károkozó kedvezőtlen gazdasági viszonyai mellett is elérhető az, hogy a károsult a kártalanítás kiegyenlítési céljának messzemenően megfelelő fájdalomdíjat kapjon, mert egy efféle járadékfizetés pillanatnyilag nem terheli döntően a károkozót. A fájdalomdíj járadék formában történő kifizetésekor kétségkívül felmerül az a kérdés, hogy a károkozó vagyoni viszonyainak későbbi megváltozását figyelembe kell-e venni a § 323 ZPO alapján. A válasz: igen. Jóllehet a fájdalomdíj, ítélet vagy egyezség útján megállapított mértékével nem vagyoni károkból eredő kártalanítási követelés, pénzbeli kárpótlási követelmény formájában jelenik meg; ezzel a követelés nagysága a § 847 BGB szerint a jövőre nézve alapvetően biztosított. Éppen úgy, mint az utólag fellépő sérelmek, melyeket eddig a fájdalomdíj meghatározásánál nem vettek figyelembe, okot adnak arra, hogy egy kiegészítő követelést hajtsanak be a § 847 BGB szerint, illetve kétségtelenül a § 323 ZPO értelmében fennálló feltételek alapján, mindenekelőtt a gazdasági viszonyok lényeges változásánál (különösen a károkozó oldalán) a járadékot/követelést újból állapítsák meg.

 

4. A méltányosság szempontjából lényeges körülmények, mint azt már többször hangsúlyoztuk, értve itt a sérelmek és panaszok nagyságát, mértékét és időtartamát, mindig mérvadó szempontot képeznek a többi tekintetbe jövő körülmény viszonylatában az okozott nem vagyoni kár, az életörömök csökkentése áll az első helyen. Egyébként általánosságban nem állítható fel a lényeges körülmények rangsora, mert ezen körülmények az igazságos kártalanítás meghatározására vonatkozó mértéke és súlya csak az egyedi esetre gyakorolt összhatása révén mutatkozik meg, mint ahogy azt a fentiekben – különösen a II.3/a pontban – kifejtettük. Ezért a mindenkori egyedi esetet kell figyelembe venni. Azt, hogy az említett és különös jelentőségű körülmények mennyire befolyásolják a fájdalomdíj mértékének meghatározását, az igazságosság szempontjai alapján kell megállapítani. Ez a vizsgálat azt eredményezheti, hogy egyes kritériumokat, mint például a fájdalomdíj esetében a gazdasági viszonyok, elkülönítve kell tárgyalni.

 

Mindezek után a javaslatban feltett kérdést általában a VI. Zivilsenat által választott formában válaszolták meg, mivel a kérdés tartalmát csak így lehet teljességgel kimeríteni. Azonban az tűnt helyesnek, hogy már a választ keretében kifejezésre jusson az, hogy nem kell minden említett körülményt minden egyedi esetben figyelembe venni, hanem csak miután annak helyzete is tekintetbe vehető. A magyarázat érdekében az is célszerűnek látszott, hogy a károkozónak felelősségbiztosítás kapcsán mentesítésre vonatkozó, illetve más károkozókkal fennálló, kiegyenlítést célzó esetleges igényeit már a választételben megkezdjék kezelni.     

 

Felhasznált szakirodalom:

 

-         Renate Damm, Dr. Wolfdieter Kuner: Widerruf, Unterlassung und Schadenersatz in Presse und Rundfunk; C. H. BECK’SCHE VERLAGSBUCHHANDLUNG München, 1991.

-         Dr. Dr. h. c. Erwin Deutsch: Unerlaubte Handlungen, Schadenersatz und Schmerzengeld, 2., völlig überarbeitete und ergänzte Auflage, Carl Heymanns Verlag KG, Köln, Berlin, Bonn, München

-         Robert Fucik, Franz Hartl: Schmerzengeld für seelische Schmerzen – Zum Problem der Schmerzengeldbemessung und zum Spannungsfeld, Österreichische Richterzeitung Heft 7-8/1994

-         Robert Fucik, Franz Hartl, Horst Schlosser: Schmerzengeld (§ 1325 ABGB), Der Sachverständige Heft 2/1990.

-         Susanne Hacks: Schmerzensgeld-Beträge, 16. Aufl., Stand Februar 1993., ADAC Verlag, München, 1993.

-         Dr. Johannes Köndgen: Haftpflichtfunktionen und Immaterialschde am Beispiel von Schmerzensgeld bei Gefährdungshaftung; DUNCKER & HUMBOLT Berlin, 1976.

-         Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, Band 5, Schuldrecht Teil III. Redakteur: Dr. Dres. h. c. Peter Ulmer; C. H. BECK’SCHE VERLAGSBUCHHANDLUNG München, 1997. 3. Auflage

-         Karl Oftinger: Schweizerisches Haftpflichtrecht, Erster Band: Allgemeiner Teil, 5. Auflage, vollständig überarbeitet und ergänzt von Emil W. Stark; Schulthess Polygraphischer Verlag, Zürich 1995.

-         Andreas Slizyk: Beck’sche Schmerzensgeld-Tabelle Von Kopf bis Fuß, 3., erweiterte Auflage; C. H. BECK’SCHE VERLAGSBUCHHANDLUNG München, 1997.

-         Stoll: Verhandlungen des 45. Deutscheb Juristentages 1964, Bd. 1. Teil 1.

 

 

Lábjegyzetek:

 

1.      § 847 Abs. 1 BGB: „Im Falle der Verletzung des Körpers oder der Gesundheit sowie im Falle der Freiheitsentziehung kann der Verletzte auch wegen des Schadens, der nicht Vermögensschaden ist, eine billige Entschädigung in Geld verlangen.”

2.      § 847 Abs. 2. BGB: „Ein gleicher Anspruch steht einer Frauensperson zu, gegen die ein Verbrechen oder Vergehen wider die Sittlichkeit begangen oder die durch Hinterlist, durch Drohung oder unter Mißbrauch eines Abhängigkeitsverhältnisses zur Gestattung der außerehelichen Beiwohnung bestimmt wird.”

3.      A § 1300 BGB korábban hatályos szövege a következő volt: „(1) hat eine unbescholtene Verlobte ihrem Verlobten die Beiwohnung gestattet, so kann sie, wenn die Voraussetzungen des § 1298 oder des § 1299 vorliegen, auch wegen des Schadens, der nicht Vermögensschaden ist, eine billige Entschädigung in Geld verlangen. (2) Der Anspruch ist nicht übertragbar und geht nicht auf die Erben über, es sei denn, daß er durch Vertrag anerkannt oder daß er rechtshängig geworden ist.”

4.      Stoll: Verhandlungen des 45. Deutschen Juristentages 1964, Bd. 1., Teil 1. 26, 56, 58 oldalak

5.      BGH NJW 53, 99

6.      „1. Der Anspruch auf Schmerzensgeld nach § 847 BGB ist kein gewöhnlicher Schadenersatzanspruch, sondern ein Anspruch eigener Art mit einer doppelten Funktion: Er soll dem Geschädigten einen angemessenen Ausgleich für diejenigen Schäden bieten, die nicht vermögensrechtlicher Art sind, und zugleich dem Gedanken Rechnung tragen, daß der Schädiger dem Geschädigten Genugtuung schuldet für das, was er ihm angetan hat.

2.Bei der Festsetzung dieser billigen Entschädigung dürfern grundsätzlich alle in Betracht kommenden Umstände des Falles berücksichtigt werden, darunter auch der Grad des Verschuldens des Verpflichteten und die wirtschaftlichen Verhältnisse beider Teile.

Dabei hat die Rücksicht auf Höhe und Maß der Lebensbeeinträchtigung (Größe, Heftigkeit und Dauer der Schmerzen, Leiden und Entstellungen) durchaus im Vordergrung zu stehen, während das Rangverhältnis der übrigen Umstände den Besonderheiten des Einzelfalles zu entnehmen ist.

Findet der Verpflichtete Ersatz seiner Leistung durch einen Ausgleichsanspruch oder durch eine Haftpflichtversicherung, so ist dies bei der Beurteilung seiner wirtschaftlichen Lage zu berücksichtigen.

3.Mehreren Schädigern gegenüber ist erforderlichenfalls die Entschädigung nach § 847 BGB im Verhältnis zu jedem besonders zu bemessen.”

(BGHZ 18,149=NJW 55,1675=VersR 55,615 és 678)

7.      BGHZ 18,149 154. oldala

8.      Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch, Band 5, Schuldrecht Teil III. Redakteur: Dr. Dres. h. c. Peter Ulmer, 3. Auflage C. H. BECK’SCHE VERLAGSBUCHHANDLUNG München, 1997. 2066. oldal 3. RdNm.

9.      Erről bővebben: Nehlsen-v. Stryk JZ 1987, 119

10. H.Stoll: Gutachten 152. oldal

11. Münchener Kommentar 226. oldal 289. RdNm

12. Wiese: Der Ersatz immateriellen Schadens, 1964., 55. oldal

13. Dr. Dr. h. c. Erwin Deutsch: Unerlaubte Handlungen, Schadenersatz und Schmerzensgeld, 2., völlig überarbeitete und ergänzte Auflage, Carl Heymanns Verlag KG, Köln, Berlin, Bonn, München, 231. oldal, 476. RdNm.

14. Münchener Kommentar 2067. oldal 3. RdNm.

15. Idézet a BGHZ 18,149; és a BGHZ 7,223; BGH NJW 61,2059-ekből.

16. Haftpflichtfunktionen und Immaterialschade am Beispiel von Schmerzensgeld bei Gefährdungshaftung von Dr. Johannes Köndgen DUNCKER & HUMBOLT BERLIN 1976., 45. o.

17. „Den Schmerzensgeldansprüchen wohne zwar kein unmittelbarer Strafcharakter mehr inne, dennoch schwinge in ihnen der Ausgleichscharakter der Buße oder Genugtuung mit.” BGHZ 18, 149 155. oldala.

18.  BGHZ 18, 149 154. oldal

19. „die Begründung, ein alter Mensch brauche bleibende Schäden nicht mehr lange zu ertragen, sei makaber, so übersieht er, daß die Dauer der unfallbedingten Lebensbeeinträchtigung ein wesentlicher Bemessungsfaktor und nicht etwa Ausdruck der Wertigkeit von jungem oder altem Leben ist. Ez Berger véleménye volt a VersR 77, 877-ből a 880. oldal

20. Idézet LG Frankfurt, 31. 01. 1992 – 2/10 O 236/91 – vgl. Kapitel A. 1. h.hh. Nr. 611.

21. „Auf Personen dieses Alters finden die Vorschriften über das Schmerzensgeld nach ihrem Sinn und Zweck nur eingeschränkte Anwendung. Die Gewährung von Schmerzensgeld beigemessenen Funktionen sind bei Kleinkindern nicht erfüllt. Ihnen fehlt die Schmerzensgledfähigkeit.” AG Bochum VersR 94, 1483.

22. Münchener Kommentar § 847 22. RdNm.

23. Ez jelenik meg például a következő bírósági döntésekben: OLG Stuttgard ZfS 85,294; BGH VersR 92, 618.

24. LG Augsburg ZfS 88, 310.

25. BGHZ 86, 212: „Ha a károsult egy testi sérülése következtében akadályoztatva van az eltervezett nyaralásának élvezetében, akkor ez nem a vagyoni károk igényéhez vezet a nyaralás élvezetének a kommercializálása alapján, hanem csak a fájdalomdíj mértékénél kerülhet figyelembe vételre (Az utazási szerződés jogához kapcsolódó korlátozás).” BGB §§ 249, 823, 651 f., VI. Zivilsenat. Urt. v. 11. Januar 1983; i. S. Dr. M. (Kl.) w. H.-Verband (Bekl.). VI ZR 222/80; I. Landgericht Karlsruhe, II. Oberlandesgericht Karlsruhe. A tényállás szerint felperes egy praktizáló orvos, akit 1976. Szeptember 20-án Bad Sch.-ben gyalogosként egy tehergépjármű elütött. A tehergépjármű vezetője felelősségbiztosítással rendelkezett, így ennek alapján felelősségét teljes egészében elismerte. A felperes elsőként kártérítést követelt annak alapján, hogy praxisát az elszenvedett baleset következtében 1976. szeptember 20-tól október 19-ig nem tudta gyakorolni. Az eljáró Landgericht a keresetet elutasította. Az eljárás során a felperes azzal is érvelt, hogy erre az időszakra három hetes nyaralása volt leszervezve, és ennek a költségei megtérítése iránt is keresettel élt. Az eljárt bíróság ezt az igényt is elutasította. A felperes fellebbezése eredmény nélkül maradt.

26. BGHZ 18,149 157,158 oldala

27. Ezt a gyakorlatot tükrözi az OLG Düsseldorf ZfS 91, 299; OLG Celle JZ 70, 548;

28. Ezt mondja a LG Stuttgart NJW 78, 595, OLG Stuttgart NJW-RR 93, 1121;

29. OLG Nürnberg ZfS 95, 452  453. oldal

30. „Auch für die Haftungsfreistellung … durch Einwilligung des Klägers in das ’Spei’, wie sie das BerG in Anwendung der Grundsätze über die Teilnahme an sportlichen Kampfspielen bejaht, fehlt es im Streitfall an den tatsächlichen Voraussetzungen. Bei der Beteiligung an solchen Kampfspielen handelt es sich um eine eigenständige Fallgruppe mit haftungsrechtlichen Besonderheiten…” BGH VI ZR 19/94=ZfS 95, 207 (208)

31. OLG Hamburg NJW-RR 96, 596

32. BGHZ 18, 149 158. oldal

33. BGHZ JZ 56, 491;

34. § 829 BGB (Billigkeitshaftung)

„Wer in einem der in der §§ 823 bis 826 bezeichneten Fälle für einen von ihm verursacjten Schaden auf Grund der §§ 827, 828 nicht verantwortlich ist, hat gleichwohl, sofern der Ersatz der Schadens nicht von einem aufsichtspflichtigen Dritten erlangt werden kann, den Schaden insoweit zu ersetzen, als die Billigkeit nach den Umständen, insbesondere nach den Verhältnissen der Beteiligten, eine Schadloshaltung erfordert und ihm nicht die Mittel entzogen werden, deren er zum angemessenen Unterrhalte sowie zur Erfüllung seiner gesetzlichen Unterhaltspflichten bedarf.”

35. BGHZ 127, 186

„a.) Annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy vajon a baleset sérültjének a § 829 BGB szerint méltányossági szempontból kártérítés megállapítható-e, a baleset résztvevőinek gazdasági kapcsolata folyamán meg lehet vizsgálni, hogy a gondatlanul cselekvő károkozó számára a „biztosítási védelem” egy Kfz- felelősségbiztosítás alapján megvalósul.

b.) Ha a károsult a közúti közlekedés törvénye szerinti vétkesség nélküli felelősség alapján a materiális kárának teljes igényét azonnal megkapja, a § 829 BGB szerint a fájdalomdíj igény csak akkor jön figyelembe, ha a méltányosság megkívánja vagyoni kárainak kiegyenlítésén túlmenően fájdalomdíj megítélését is.”

BGB § 829. VI. Zivilsenat. Urt. vom 11. Oktober 1994.; i. S. H. (Kl.) w. H. u. a. (Bekl.)., VI ZR 303/93. I. Landgericht Oldenburg, II. Oberlandesgericht Oldenburg

A közlekedési baleset következtében a 18 éves kerékpáros hölgy súlyos sérüléseket szenvedett, többek között hallóképessége is csökkent. A baleset következtében meghosszabbodott iskolai tanulmányait befejezte, azonban a vizsgák sikeres letételét követően munkanélkülivé vált. A baleset következtében az általa kitanult szakma gyakorlása nem vált lehetővé. A felperes vagyoni kárát a Straßenverkehrsgesetz szabályozta.

36. BGHZ 127, 186 193 oldal

37. BGHZ 127, 186 194. oldal

38. NJW 95, 452 454. oldal

39. NJW 95, 452 454. oldal

40. BGH VersR 73, 941 (943)

41. OLG Schleswig NZV  92, 190;

42. OLG Braunschweig OLGR 94, 317

43. BGHZ 18, 149 ff

44. OLG Köln ZfS 94, 47 f

45. GIUNF 4462.

46. ZVR 1959/128; ZVR 1970/152; ZVR 1983/15

47. ZVR 1995/44 „Der von der „Judikatur ganz allgemein gezogene Rahmen darf im Einzelfall jedoch nicht gesprengt werden”; ZVR 1993/150

48. Az eset medicinális szempontok szerinti értékelése csakis és kizárólag az elszenvedett sérelem fajtája és intenzitása megállapítása során bír jelentőséggel.

49. OGH vom 16. 5. 1956 – ZVR 1957, 181

50. OGH vom 20. 2. 1974, Az 5 Ob 239/73

51. Lange: Die Vorteilausgleichung, JuS 1978, 649;

52. Az OGH ezen joggyakorlata többek között az alábbi döntéseiben jelenik meg: OGH 5. 1. 1915 GIUNF 7231=ZBl 1916/133; 22. 10. 1952 SZ 25/268; 15. 4. 1958 ZVR 1959/128; 15. 11. 1989 JBl 1990, 456; ZVR 1959/128; ZVR 1967/16; ZVR 1976/208

53. RA Dr. Walter Lanner: Zum Schmerzengeld nach Tagessätzen, ZVR 1991/356; Dr. Karl-Heinz Danzl: Schmerzengeldsätze in Österreich? ZVR 1990/295; Dr. Karl-Heinz Danzl:Das Schmerzengeld in der Rechtsprechung des OLG Innsbruck seit der Zivilverfahrens-Novelle 1983. ZVR Sonderheft; Dr. Robert Fucik, Dr. Franz Hartl, Dr. Horst Schlosser: Schmerzengeld (§ 1325 ABGB) Der Sachverständige 1990/2.

54. ZVR 1956/21.

55. Artikel 47: „Bei Tötung eines Menschen oder Körperverletzung kann der Richter unter Würdigung der besonderen Umstände dem Verletzten oder dem Angehörigen des Getöteten eine angemessene Geldsumme als Genugtuung zusprechen.”