Jakab Dénes Barna

Az al­kot­mány­bí­ró­ság he­lye a ha­ta­lom­meg­osz­tás rend­sze­ré­ben.

A ma­gyar Al­kot­mány­bí­ró­ság az eu­ró­pai mo­del­lek tük­ré­ben

 

 

 

 

Be­ve­ze­tő

 

 

         Az egyes po­li­ti­kai rend­sze­rek nem­zet­kö­zi mé­re­tű össze­ha­son­lí­tá­sá­ra fel­ál­lí­tott jól is­mert lijphart-i mo­dell nyolc is­mérv[1] al­kal­ma­zá­sá­val a de­mok­rá­ci­ák két alap­ve­tő ide­ál­tí­pu­sát írja le, a több­sé­gi és a kon­szen­zu­sos de­mok­rá­ci­á­ét. Ez a meg­ha­tá­ro­zás egy­fe­lől nyil­ván­va­ló­an a kü­lön­bö­ző de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai rend­sze­rek ki­me­rí­tő jel­le­gű be­so­ro­lá­sát ajánl­ja, amennyi­ben eze­ket a de­mok­rá­ci­á­kat em­pi­ri­kus je­gye­ik alap­ján a  West­mins­ter-mo­dell Ang­li­á­ja és Új-Zé­land, va­la­mint a ská­la má­sik vég­le­tét ké­pe­ző Bel­gi­um és Svájc kö­zé le­het be­so­rol­ni. Más­fe­lől, a lijphart-i mo­dell ta­gad­ha­tat­lan szim­pá­ti­á­ja a kon­szen­zu­sos de­mok­rá­cia iránt nor­ma­tív vo­nat­ko­zá­so­kat is fel­mu­tat[2]. A de­mok­rá­cia több­sé­gi for­má­ja sze­rint a de­mok­rá­cia nem más, mint a “több­ség ál­ta­li kor­mány­zás”, amely a ki­zá­rás ke­vés­bé de­mok­ra­ti­kus el­vét jut­tat­ja ér­vény­re.[3] A plu­rá­lis és ke­vés­bé ho­mo­gén ál­la­mok­ban a több­sé­gi kor­mány­zat nem­csak de­mok­rá­cia-el­le­nes, ha­nem ve­szé­lyes is le­het, hi­szen a ki­zárt ré­te­gek meg­von­ják lo­ja­li­tá­su­kat a rend­szer­től.[4] A kon­szen­zu­sos de­mok­rá­cia nyolc ele­me a több­ség ural­má­nak kor­lá­to­zá­sa vé­gett bá­to­rít­ja a ha­ta­lom több­ség és ki­sebb­ség kö­zöt­ti meg­osz­tá­sát, a ha­ta­lom csepp­fo­lyós­sá té­te­lét a ha­tal­mi ágak, a par­la­men­ti ka­ma­rák kö­zött, a rész­ará­nyos kép­vi­se­let el­vé­nek be­tar­tá­sá­val a ha­ta­lom mél­tá­nyos le­osz­tá­sát, a ha­ta­lom­nak a cent­rum­tól va­ló ki­he­lye­zé­sét, va­la­mint  a ha­ta­lom­kor­lá­to­zás for­má­lis le­he­tő­sé­gét.[5]

Dol­go­za­tom­ban, amely a ma­gyar Al­kot­mány­bí­ró­ság össze­ha­son­lí­tó elem­zé­sét kí­ván­ja ad­ni né­hány jel­leg­ze­tes eu­ró­pai al­kot­mány­bí­ró­ság (Nagy-Bri­tan­nia, Né­met­or­szág, Fran­cia­or­szág) tük­ré­ben, rö­vi­den uta­lok egy­fe­lől az il­le­tő or­szág po­li­ti­kai rend­sze­ré­nek el­he­lyez­ke­dé­sé­re a már em­lí­tett lijphart-i  ská­lán , fi­gye­lem­mel kí­sér­ve és ki­emel­ve az ab­ban az el­he­lyez­ke­dés­ben az al­kot­mány­bí­ró­ság ál­tal ját­szott sze­re­pet. A Lijphart ál­tal fel­vá­zolt kri­té­ri­um­rend­szer­ben az al­kot­mány­bí­ró­ság ha­tá­sa vi­szony­lag cse­kély­nek mond­ha­tó, annak ellenére, hogy az intézmény ma már a politikai rendszerek “globális” jellemzője[6]. Ennek oka az,  hogy az al­kot­má­nyos­ság kér­dé­sé­hez kö­tő­dő po­li­ti­kai és jo­gi in­téz­mé­nyek, mint pél­dá­ul az al­kot­mány írott vagy írat­lan jel­le­ge, a me­rev vagy  haj­lé­kony vol­ta, az al­kot­mány­bí­rás­ko­dás erős­sé­ge, összes­sé­gük­ben csu­pán egyet­len szem­pon­tot je­lent. Lé­te­zé­se azon­ban ki­mu­tat­ha­tó. Az al­kot­mány­bí­rás­ko­dás­nak a po­li­ti­kai rend­sze­rek elem­zé­si szem­pont­jai kö­zött va­ló je­len­lé­te el­té­rő mi­nő­sé­get ad a vizs­gált rend­szer­nek.[7] Épp ezért, ap­ró­lé­ko­sabb vizs­gá­ló­dás szá­má­ra ki­de­rül az, hogy az al­kot­mány­bí­ró­ság je­len­tő­sé­ge túl­ter­jed a Lijphart ál­tal tu­laj­do­ní­tott par­la­ment[8], még pon­to­sab­ban a par­la­men­ti szu­ve­re­ni­tást meg­je­le­ní­tő kor­mány­zó par­la­men­ti több­ség kor­lá­to­zá­sá­nál. A már Kelsen ál­tal jel­zett ne­ga­tív jog­al­ko­tói funk­ci­ón túl, a par­la­ment­tel va­ló vi­szo­nyán kí­vül, az al­kot­mány­bí­ró­ság sze­re­pe tet­ten ér­he­tő a vég­re­haj­tó ha­ta­lom­mal va­ló kap­cso­la­tá­ban is, a “ne­ga­tív kor­mány­zás­ban”[9]. Sőt, je­len­tő­sé­ge to­vább is ter­jed, amennyi­ben az egész kor­mány­zás, a po­li­ti­ka eljogiasodását okoz­za[10].

Min­den­kép­pen vi­tat­ha­tat­lan Lijphart azon ál­lí­tá­sa, hogy az erős al­kot­mány­bí­ró­ság meg­lé­te a kon­szen­zu­sos de­mok­rá­ci­át erő­sí­tő té­nye­ző: a több­sé­gi de­mok­rá­cia min­ta­ál­la­ma­i­ból hi­ány­zik ez az in­téz­mény. Ám meg­for­dít­va ez nem igaz, az al­kot­mány­bí­ró­ság hi­á­nya ön­ma­gá­ban nem imp­li­kál­ja a több­sé­gi de­mok­rá­ci­át. Az ál­la­mok ab­szo­lút több­sé­ge ve­gyes ter­mé­sze­tű, amely­ben az al­kot­mány­bí­ró­ság meg­lé­te, jel­le­ge dön­tő­en be­fo­lyá­sol­hat­ja az il­le­tő po­li­ti­kai rend­szer tí­pu­sát, mert je­len­tő­sen hoz­zá­já­rul a több­pó­lu­sú, de­mok­ra­ti­kus  ha­tal­mi rend­szer ki­ala­ku­lá­sá­hoz.

A ku­ta­tás má­sik - idő­rend­ben az el­ső - meg­vá­la­szo­lás­ra vá­ró kér­dé­se az egyes al­kot­mány­bí­ró­sá­gok hely­ze­te ha­ta­lo­mi ágak rend­sze­ré­ben. A ha­tás­kö­rö­ket elem­ző al­kot­mány­ta­ni meg­fon­to­lá­sok­nak ki kell egé­szül­ni­ük az eh­hez né­mi­leg kö­zel ál­ló ügy­ren­di prob­lé­má­val, to­váb­bá egy jog­szo­ci­o­ló­gi­ai  és szer­ve­ze­ti né­ző­pont­tal.

         A ku­ta­tá­som ki­in­du­ló­pont­ja a kon­szen­zu­sos de­mok­rá­cia fo­gal­ma, iga­zod­va a cím­ben meg­je­löl­tek­hez, az egyes al­kot­mány­bí­ró­sá­gok em­pi­ri­kus le­írá­sa előtt fel­vá­zo­lom azt az ér­tel­me­zé­si ke­re­tet, ami­ben el­he­lyez­he­tő az in­téz­mény: az al­kot­mány­bí­ró­ság és de­mok­rá­cia kap­cso­la­tá­nak rend­jén az előb­bi le­gi­ti­má­ci­ó­já­nak kér­dé­sét, az al­kot­mány­bí­ró­ság po­li­ti­kai te­vé­keny­sé­gé­nek sa­já­tos­sá­ga­it, a ha­ta­lo­mi ágak el­vá­lasz­tá­sá­nak és kapcsolatánakk prob­lé­má­ját is.

 

 

Az alkotmánybíróságok  a hatalmi rendszerben

 

Az al­kot­mány­bí­ró­ság le­gi­ti­mi­tá­sa a de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai rend­szer­ben

 

 

         A de­mok­ra­ti­ku­san meg­vá­lasz­tott tör­vény­ho­zó szerv dön­té­se­it fe­lül­bí­rá­ló al­kot­mány­bí­ró­ság  pusz­ta lé­te, dön­té­se­i­nek de­mok­ra­ti­kus vol­ta sem­mi­kép­pen sem ma­gá­tól ér­te­tő­dő. Fur­csá­nak tűn­het, hogy “az al­kot­mány­bí­ró­ság  ide­gen test min­den olyan po­li­ti­kai rend­szer­ben (de­mok­rá­ci­á­ban is), ame­lyet ha­gyo­má­nyo­san az Al­kot­mány­bí­ró­ság lé­té­re és mű­kö­dé­sé­re te­kin­tet nél­kül írunk le”[11] és hogy a de­mok­rá­cia hosszú tör­té­ne­té­ben a de­mok­ra­ti­kus  po­li­ti­kai rend­szer tel­jes­ség­gel  el­kép­zel­he­tő volt az al­kot­mány­bí­ró­ság mel­lő­zé­sé­vel is. Le­gi­ti­má­lá­sá­nak ne­héz­sé­ge ter­mé­sze­te­sen nem­csak ké­sői meg­je­le­né­sé­vel ma­gya­ráz­ha­tó, ha­nem ugyan­ak­kor a “de­mok­ra­ti­kus bí­rás­ko­dás” szin­tag­ma ele­ve ön­el­lent­mon­dá­sos jel­le­gé­vel[12] is. A bí­rás­ko­dá­si funk­ció tény­le­ge­sen nem tar­to­zik azok kö­zé a de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nyek, ame­lyek ér­vé­nyes­sé­ge kap­cso­lat­ban áll a nép­aka­rat ki­fe­je­ző­dé­sé­vel, ha­nem ame­lyik ezt az ér­vé­nyes­sé­get a jog­rend­szer ér­vé­nyes­sé­gé­ből, va­la­mint az er­re ala­po­zott  ra­ci­o­ná­lis ér­ve­lés­ből nye­ri. Más szer­ző az al­kot­mány­bí­ró­ság le­gi­ti­mi­tá­sát meg­kér­dő­je­le­ző újabb prob­lé­mák­ra hív­ja fel a fi­gyel­met. Az al­kot­mány­bí­ró­ság - ké­sőb­bi­ek­ben még pontosítandó - po­li­ti­kai te­vé­keny­sé­gét esze­rint alá­ás­hat­ja az, hogy  tag­ja­it nem vá­lasz­tás út­ján nye­rik el meg­bí­zá­su­kat, ami­ből kö­vet­ke­zik a felelősségre vonás hi­á­nya, egy má­sik tel­je­sen el­té­rő érv sze­rint a tag­jai kö­zé ke­rü­lő elit sem­mi­kép­pen nem rep­re­zen­tál­ja a tel­jes la­kos­sá­got, vé­gül in­for­mált­sá­guk sem tel­jes[13].

         Az al­kot­mány­bí­ró­ság le­gi­ti­má­ci­ó­ja az al­kot­mány le­gi­ti­má­ci­ó­já­hoz szo­ro­san kö­tőd­ve il­lesz­ke­dik a de­mok­rá­cia fo­gal­má­hoz[14]. Esze­rint az al­kot­mány erő­sebb de­mok­ra­ti­kus tar­tal­mat hor­doz mint a tör­vény­ho­zó, amely­nek ér­tel­me­zé­sé­hez az al­kot­mány­bí­ró­ság kü­lön­le­ges ké­pes­sé­gé­re van szük­ség.[15] A de­mok­rá­cia szfé­rá­ján be­lül ma­rad­va az al­kot­mány­bí­ró­ság­nak két­fé­le le­gi­ti­má­ci­ó­ja le­het­sé­ges, asze­rint, hogy ezt a  procedurális vagy a  szubsztanciális  de­mok­rá­cia­fo­ga­lom szfé­rá­já­ban vé­gez­zük el, mert a fön­ti meg­kü­lön­böz­te­tés­sel pár­hu­zam­ba ál­lít­ha­tó egy gyen­ge és egy erős al­kot­mány­bí­ró­sá­gi le­gi­ti­má­ció tí­pus[16]. Mind­ezek alap­ján a de­mok­rá­cia ke­re­te­in be­lül az al­kot­mány­bí­rás­ko­dás in­téz­mé­nye iga­zol­ha­tó, bár fel­tét­len szük­sé­ges­sé­gé­nek bi­zo­nyí­té­kát más irány­ból, a jog­rend­szer tör­té­ne­té­nek pers­pek­tí­vá­já­ból kell meg­kö­ze­lí­te­ni. Míg a fej­let­le­nebb jog­rend­sze­rek leg­ali­tá­si kö­ve­tel­mé­nye­it az úgy­ne­ve­zett “hü­velyk­ujj sza­bály” ké­pes meg­va­ló­sí­ta­ni, ad­dig a köz­jog és a jog­rend­szer fej­lő­dé­sé­vel  meg­je­le­nik az össze­tett leg­ali­tá­si nor­ma, és vé­gül a leg­ali­tás sza­bá­lya­i­nak tar­tal­mi fog­la­la­tát a leg­ali­tá­si metanormák biz­to­sít­ják, amellyel meg­va­ló­sul egy át­fo­gó ön­sza­bá­lyo­zó jog­rend­szer esz­mé­je, ami “be­te­tő­zi a konstitucionalizmus mű­vét, az ál­lam jog alá ren­de­lé­sét, más­részt vi­szont a jog­rend­szer­ben új funk­ció jön lét­re: az al­kot­mány­bí­rás­ko­dás.”[17]

         Az Al­kot­mány­bí­ró­ság de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nyi vol­ta mel­lett újabb érv is fel­hoz­ha­tó: az “hogy az al­kot­mány­bí­ró­sá­gi el­len­őr­zés  nem a nép, ha­nem a kép­vi­se­lők aka­ra­tá­nak ér­té­ke­lé­sé­re vo­nat­ko­zik”[18]. Le­gi­ti­mi­tá­sá­nak oka ab­ban ke­re­sen­dő, hogy biz­to­sít­ja jo­gi hi­e­rar­chia ala­cso­nyabb fo­kán ál­ló a tör­vény­ho­zói aka­rat­nak és az al­kot­mány­nak, mint a jog­rend­szer leg­vég­ső ele­mé­nek a meg­fe­le­lé­sét, amennyi­ben sza­va­tol­ja a kor­mány­zot­tak el­sőd­le­ges aka­ra­tá­nak a kor­mány­zók aka­ra­tá­ban va­ló ér­vé­nye­sü­lé­sét. Az érv el­mé­le­ti­leg si­ker­rel kap­csol­ja ki a par­la­men­ti szu­ve­re­ni­tás­ból adó­dó de­mok­rá­cia-el­le­nes  al­kot­mány­bí­ró­ság ké­pét, bár ez gya­kor­lat­ban meg­fe­ne­kel­het ott, hogy nem min­dig mu­tat­ha­tó ki szo­ci­o­ló­gi­ai kü­lönb­ség a tör­vény­ho­zás és az al­kot­má­nyo­zás kö­zött.

         Az alkotmánybíróság intézményének legitimitása az előbb kibontott absztrakt-normatív kerettől eltávolodva is fölvethető. Az intézmény morális-etikai helyességének, mivoltának elemzése mellett két empirikus modellben is értelmezhető, állítja Christian Boulanger, amely a továbbiakban a demokratikus politikai rendszerben is elhelyezhetőek[19]. A racionális döntések elméletének fényében a legitimitás mércéje a politikai szereplők között kialakított érdekharmónia, a költség-haszon ráta megfelelő szintje. A másik elmélet voltaképpen az alábbiakban részletesen kifejtendő elmélet, amelyben Alec Stone a politikai rendszer feed-backjeit mozgásba hozó alkotmánybíróságot mint a társadalmi konfliktusokat feloldó intézményt határozza meg. Bár az elmélet a politikai rendszer eljogiasodásának leírására alkalmasnak tűnik, az alkotmánybíróság legitimitásának diskurzusába Boulanger olyan dimenziók bevonását tartja szükségesnek, mint a politikai elit politikai-kulturális szocializációja,  valamint az elitet befolyásoló külső normatív hatások[20].  A legitimitást szervesen meghatározza az alkotmánybíróság kommunikációja a nyilvánosság irányába, amennyiben a sajátos anyagi, kulturális érdekekkel jellemezhető, “nemzetközi szocializációra” hajlamos, azaz kontextuálisan determinált politikai elittel elfogadtatja saját – akár a weberi tipológia szerinti karizmatikus -  legitimitását[21].

 

 

Az al­kot­mány­bí­ró­sá­gok po­li­ti­kai jel­le­ge

 

 

Az al­kot­mány­bí­ró­ság po­li­ti­kai te­vé­keny­sé­gé­ről két kü­lön­bö­ző ér­te­lem­ben le­het be­szél­ni, egy tág és egy szű­kebb ér­te­lem­ben, asze­rint, hogy “kü­lönb­sé­get te­szünk egy bí­ró­ság dön­té­sé­nek iga­zo­lá­sa és kö­vet­kez­mé­nye kö­zött”[22]. A tör­vény és a bí­ró­sá­gok a mo­dern ál­la­mi élet há­rom igen fon­tos te­rü­le­tén egy­aránt ki­ve­szik a ré­szü­ket, ezek a po­li­ti­zá­lás (policymaking), tár­sa­da­lom el­len­őr­zé­se, a rend­szer le­gi­ti­má­ci­ó­já­nak fenn­tar­tá­sa[23]. A policymaking, mint a po­li­ti­kai fo­lya­mat mag­va, nem­csak egy új po­li­ti­kai prog­ram vagy irány­vo­nal ki­sza­bá­sá­nak ké­pes­sé­gét, de a meg­lé­vő gya­kor­lat meg­vál­toz­ta­tá­sát is je­len­ti[24]. A bí­ró­sá­gok po­li­ti­kai te­vé­keny­sé­ge ab­ban áll, hogy a tör­vé­nye­ket új ese­tek­re al­kal­maz­zák, vagy új mó­don al­kal­maz­zák, és az eset­jo­gi dön­té­se­ik­kel más bí­ró­sá­gok dön­té­se­it be­fo­lyá­sol­hat­ják[25]. A bí­ró­sá­gi dön­té­sek bi­zo­nyos po­li­ti­kai ja­vak el­osz­tá­sá­ban is sze­re­pet játsz­hat­nak, mint a sza­bad­ság, a ked­vez­mény, az előny, a pénz, a stá­tusz, vissza­iga­zol­va, hogy a po­li­ti­ka az a fo­lya­mat, amely­ben “ az ér­té­kek ha­ta­lom ál­ta­li ki­he­lye­zé­se tör­té­nik”.[26] Egé­szen ál­ta­lá­no­san mond­va jo­gi, bí­ró­sá­gi in­pu­tok po­li­ti­kai out­pu­to­kat ered­mé­nyez­nek[27].

Az el­vont jel­le­gű al­kot­mány­bí­rás­ko­dás bár­mely dön­té­se po­li­ti­kai kö­vet­kez­mé­nye­ket von ma­ga után.  Azok­ban az ese­tek­ben vi­szont, ami­kor az al­kot­mány­bí­ró­sá­gi dön­tés nem hoz­ha­tó meg az al­kot­mány ren­del­ke­zé­se­i­nek egy­sze­rű ér­tel­me­zé­se alap­ján mint rész­le­ge­sen sza­bá­lyo­zott, túl­sza­bá­lyo­zott ese­tek­ben, jog­hé­zag vagy nem konkluzív nor­mák ese­tén, az al­kot­mány­bí­ró­ság - más le­he­tő­sé­ge nem lé­vén - szük­ségk­kép­pen po­li­ti­kai te­vé­keny­sé­get foly­tat, amennyi­ben be­fo­lyá­sol­ja “ a tár­sa­da­lom ala­ku­lá­sá­nak mi­ként­jét”, ér­té­kek és al­ter­na­tí­vák kö­zött vá­laszt[28]. A po­li­ti­ka­tu­do­mány szem­pont­já­ból mind­két meg­kö­ze­lí­tés fon­tos.

A ma­gyar Al­kot­mány­bí­ró­ság hely­ze­té­nek ér­té­ke­lé­se cél­já­ból Po­kol Bé­la a po­li­ti­ká­val va­ló te­lí­tett­ség fo­ko­za­ta­i­nak, más­fe­lől a tisz­tán  jo­gi te­vé­keny­ség­től va­ló el­tá­vo­lo­dás mér­té­ké­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra több di­men­zió vizs­gá­la­tát szor­gal­maz­za, mind­egyik di­men­zi­ó­ban kü­lön­bö­ző erős­sé­gi fo­ko­za­to­kat ál­la­pít­va meg[29]. Leg­fon­to­sabb di­men­zió az al­kot­mány­bí­ró­sá­gi el­já­rás po­li­ti­kai vi­ták­tól va­ló tá­vol­sá­ga. A le­he­tő leg­na­gyobb tá­vol­ság ak­kor áll fenn az al­kot­mány­bí­ró­ság és po­li­ti­kai te­vé­keny­ség kö­zött, ami­kor csak konk­rét jog­eset be­fe­je­ző sza­ka­szá­ban ke­rül sor az al­kot­mány­bí­ró­sá­gi el­já­rás­ra. Fo­ko­za­to­san nő a po­li­ti­zált­ság le­he­tő­sé­ge az utó­la­gos nor­ma­kont­roll, to­váb­bá el nem fo­ga­dott tör­vény­ter­ve­zet ese­te­i­ben, ma­xi­má­li­san nagy az át­po­li­ti­zált­ság ami­kor a nor­ma­kont­roll in­dít­vá­nyoz­ha­tó “egy abszt­rak­tan meg­fo­gal­ma­zott dön­té­si al­ter­na­tí­va” ese­té­ben is. To­váb­bi di­men­zi­ót je­lent az al­kot­mány­bí­rák vá­lasz­tá­sá­nak sza­bá­lyo­zá­sa, mely­ben a po­li­ti­kai élet­től va­ló tá­vol­ság­tar­tást a fel­ső­bí­rák ki­ne­vez­he­tő­sé­gé­nek az al­ter­na­tí­vá­ja je­len­ti szem­ben a “jo­gász­nak ál­cá­zott párt­po­li­ti­kus” má­sik vég­let­tel. A har­ma­dik em­lí­tett di­men­zió az el­já­rás al­kot­mány­szö­veg­hez kö­tött­sé­ge, ami­ből az ak­ti­vis­ta és a textualista sze­rep­fel­fo­gás  al­ter­na­tí­vák je­len­tik a mér­cét.

Köztudott, hogy az al­kot­mány­bí­ró­sá­gok a nor­ma­kont­rol­l gyakorlásán kí­vül más – bírósági -  ha­tás­kört is be­tölt­het­nek, ame­lyek po­li­ti­kai je­len­tő­ség­gel bír­nak, ezeknek a hatása nem a parlamenten keresztül érvényesül. Az alkotmánybíróság nemcsak a parlamentben zajló politikai viták eredményeit változtathatja meg a döntéshozási folyamatba való beavatkozása révén, hanem döntésével közvetlenül gyakorol hatást a politikai rendszer egyes intézményére, mint pártok, köztársasági elnök. Ezek az alkotmánybírósági hatáskörök az állambírósági, választási bíráskodási és a pártbírósági hatáskörök, a ha­tás­kö­ri össze­ütközés meg­ál­la­pí­tá­sa.

Más hatáskörei szerint, mint a törvényhozó al­kot­má­nyos mu­lasz­tásának meg­ál­la­pí­tá­sa és a mu­lasz­tás pót­lá­sá­nak el­ren­de­lé­se, absztrakt alkotmányértelmezés[30], a nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek és a be­lső jog össze­üt­kö­zé­sé­nek meg­ál­la­pí­tá­sa, az alkotmánybíróság a döntéshozási folyamat bármelyik szakaszában, akár annak lezárulása után, függetlenül az indítványtól és az indítványozótól, kvázi törvényt terjeszt a parlament elé. Sőt, az alkotmánybíróság hatása, befolyása a döntéshozásra, puszta létéből kifolyólag, már a döntéshozatal előtt érezteti hatását[31].

 Az al­kot­mány­bí­ró­sá­gi el­já­rás in­dít­vá­nyo­zói kö­ré­nek (beleértve az önindítás lehetőségét is) és fel­tét­ele­i­nek meg­ál­la­pí­tá­sá­val, az egyes dön­té­sek el­há­rí­tá­sá­nak vagy fel­vál­la­lá­sá­nak tech­ni­ká­i­val, a dön­tés előtt meg­hall­gat­ha­tó, il­let­ve meg­hall­ga­tan­dó szer­vek és sze­mé­lyek lis­tá­já­val, más ügy­ren­di kér­dé­sek, mint a be­ér­ke­zett ké­ré­sek sze­lek­tá­lá­sa, na­pi­rend­re tű­zé­se, dön­tés idő­pont­já­nak meg­ál­la­pí­tá­sa, a fe­lül­bí­rá­lás ered­mé­nyé­nek  (meg­sem­mi­sí­tés, vissza­uta­lás a par­la­ment­nek, “sze­lí­debb tech­ni­kák”[32] konstatálásával az alkotmánybíróság politikai szerepének további szempontjai is tisztázhatók.

 

 

Az al­kot­mány­bí­ró­ság in­téz­mé­nye a ha­tal­mi ágak rend­sze­ré­ben

 

 

A to­váb­bi­ak­ban csat­la­ko­zom azok­nak a né­ze­té­hez, akik sze­rint al­kot­mány­bí­rás­ko­dá­si funk­ció nem egyez­tet­he­tő össze és nem is ve­zet­he­tő le a ha­tal­mi ágak el­vá­lasz­tá­sá­nak klasszikus el­vé­ből. Az elv a tisz­ta és ideáltipikus meg­fo­gal­ma­zá­sá­ban fel­té­te­lez­te, hogy a po­li­ti­kai sza­bad­ság ér­de­ké­ben a kor­mány­zat­nak há­rom ága­zat­ra és en­nek meg­fe­le­lő funk­ci­ó­ra kell fel­bom­la­nia, és hogy a kü­lön­bö­ző ágak­ban te­vé­keny­ke­dő sze­mé­lyek nem ve­het­nek részt a má­sik ága­zat te­vé­keny­sé­gé­ben. Min­den más meg­fo­gal­ma­zás az elv ere­de­ti for­má­já­tól va­ló el­kü­lön­bö­ző­dést je­lent[33]. Ön­ma­gá­ban, egyet­len ki­zá­ró­la­gos po­li­ti­kai ve­zér­elv­ként a ha­ta­lo­mi ágak el­vá­lasz­tá­sá­nak el­ve kép­te­len sta­bil po­li­ti­kai rend­szer meg­ala­po­zá­sá­ra, ezért a mo­dern al­kot­má­nyos rend­sze­rek alap­já­ul szol­gá­lan­dó, csak a ke­vert kor­mány­zat, a ha­ta­lom egyen­sú­lyá­nak, a fé­kek  és el­len­súly­ok elv­éve­i­vel tár­sult[34]. Azok a rend­sze­rek, ame­lyek az el­vet kö­vet­ke­ze­te­sen al­kal­maz­ták, mint az 1789 utá­ni Fran­cia­or­szág, vagy az Egye­sült Ál­la­mok Jefferson ide­jé­ben, kép­te­le­nek vol­tak el­mé­le­ti­leg be­lát­ni, mi­lyen ala­pon avat­koz­hat egyik ha­tal­mi ág má­sik ha­tal­mi ág mun­ká­já­ba: a fran­cia bí­ró­sá­gok ezért nem ren­del­kez­het­tek a tör­vény fel­füg­gesz­té­sé­nek jo­gá­val, a törvényeket eleve alkotmányosnak kellett tekinteniük[35]. Az al­kot­mány­bí­rás­ko­dás esz­mé­je ezért el­ső­sor­ban a fé­kek és el­len­súly­ok szin­tén ha­ta­lom­kor­lá­to­zó el­vé­vel ala­poz­ha­tó meg.[36]

Más meg­kö­ze­lí­tés­ben a bí­rói funk­ciónak a hatalmi ágak hármas rendszerében való kü­lön­tartása tűnik tart­ha­tat­lan­nak, ezért a harmadik ágat a törvényhozónak rendelik alá, akár mint egyszerű végrehajtót, akár mint kvázi-, pót-, negatív törvénthozót.. A bí­rói te­vé­keny­ség­ről, mint tel­je­sen értéksemleges, me­cha­ni­kus, ob­jek­tív kri­té­ri­u­mok alap­ján elő­re­lát­ha­tó és ve­ri­fi­kál­ha­tó gya­kor­lat­ról al­ko­tott el­kép­ze­lé­sek he­lyét át­vet­te egy, ana­li­ti­ku­san a tör­vény­ho­zó te­vé­keny­sé­gé­hez kö­ze­lí­tő bí­ró­ság-kép[37]. A tör­vény­ho­zói funk­ció egy­fe­lől az “ese­ti bí­rás­ko­dás mel­lék­ter­mé­ke­ként”, más­fe­lől az abszt­rakt el­já­rás so­rán lét­re­ho­zott prospektíve ha­tó dön­té­sek szü­let­nek.[38] Az egye­dü­li vi­ta­té­ma, hogy mi­lyen el­vek alap­ján és mi­lyen mér­ték­ben avat­koz­hat a bí­rói ha­ta­lom a tör­vény­ho­zói ha­ta­lom ha­tás­kö­ré­be.[39]

 A cent­ra­li­zált al­kot­mány­bí­ró­ság in­téz­mé­nyé­vel – egyes érvek szerint - új, a bíróitól eltérő, negyedik ha­tal­mi ág jött lét­re. A nézet pártolói azt bi­zo­nyí­tot­ták, hogy ha­tás­kö­rei, mint a nor­ma­kont­roll, nem egyez­tet­he­tők össze a ha­gyo­má­nyo­san ér­tel­me­zett bí­rói funk­ci­ó­val. El­já­rá­sai, szer­ve­ze­ti füg­get­len­sé­ge szin­tén egye­di sa­já­tos­sá­go­kat mu­tat­nak fel. Az ez­zel el­len­té­tes né­ze­tet val­lók sze­rint az al­kot­mány­bí­ró­ság csu­pán jel­leg­ze­tes bí­rói funk­ci­ó­kat lát el, szer­ve­ze­ti önál­ló­sá­ga leg­fel­jebb a bí­rói ha­tal­mon be­lü­li mun­ka­meg­osz­tást nyug­táz­za. A kér­dés­nek azon­ban kü­lön­bö­ző ese­ti meg­ol­dá­sai szü­let­tek más-más or­szá­gok­ban, asze­rint hogy a ha­ta­lom­meg­osz­tás és a ha­tal­mi ágak szét­vá­lasz­tá­sa el­ve­it az il­le­tő al­kot­mány ho­gyan  hang­sú­lyoz­za. Ezt fel­tá­ran­dó, meg kell vizs­gál­ni, hogy ho­gyan sza­bá­lyoz­za az al­kot­mány egyes in­téz­mé­nyek más szer­vek ál­ta­li lét­re­ho­zá­sát, meg­szűn­te­té­sét, sze­mé­lyi füg­gő­ség in­téz­mé­nye­it, mint a ki­ne­ve­zé­sek, el­len­őr­zés, fe­le­lős­ség­re vo­nás, va­la­mint ku­tat­ni kell az il­le­tő szerv dön­tés­ho­za­ta­li füg­get­len­sé­gét[40].

A bí­rói fe­lül­vizs­gá­lat/al­kot­mány­bí­rás­ko­dás tör­té­ne­té­ben lét­re­jött alap­ve­tő mo­del­lek szer­ve­ze­ti kü­lönb­sé­ge ab­ban áll, hogy míg a bí­rói fe­lül­vizs­gá­lat Ame­ri­ká­ban de­cent­ra­li­zált és  mind­egyik bí­ró­ság­nak a  ha­tás­kö­ré­be tar­to­zik az al­kot­mány­sér­tő jog­sza­bály fe­lül­vizs­gá­la­ta, ad­dig Eu­ró­pá­ban egyet­len, cent­ra­li­zált bí­ró­ság dönt az alkotmánykomformitásról. E két­fé­le al­kot­mány­bí­ró­ság tel­jes­ség­gel kü­lön­bö­ző mi­nő­sé­gű jo­gi el­já­rást foly­tat: az eu­ró­pai el­vi (principialiter) el­já­rás és az ál­ta­la ki­vál­tott erga omnes jog­ha­tás­nak az ame­ri­kai bí­ró­sá­gi gya­kor­lat­ban az ese­ti (incidenter) el­já­rás és a csu­pán inter pares jog­ha­tás fe­lel meg[41]. A po­li­ti­kai kér­dé­sek dokt­rí­ná­já­nak (political question doctrine) ér­tel­mé­ben a bí­ró csu­pán ab­ban az eset­ben jár­hat el ha egye­di eset­ben fel­me­rült jog­vi­tá­ban il­le­té­kes, meg­ke­re­sik, és az il­le­tő eset el­bí­rál­ha­tó (justicable) és nem po­li­ti­kai ügy[42]. E dokt­rí­na hi­á­nyá­ban az abszt­rakt nor­ma­kont­rol­lal a po­li­ti­ká­nak in­kább ki­szol­gál­ta­tott eu­ró­pai al­kot­mány­bí­ró­sá­gok a dön­tés­ho­zás­tól va­ló tá­vol­ma­ra­dás­ra ez­zel ana­lóg, ám a jo­gi ter­mi­no­ló­gi­á­ba ágya­zott fo­gal­mi érv­rend­szert al­kot­tak[43].

 

 

 

A po­li­ti­ka eljogiasodása

 

Az al­kot­mány­bí­ró­ság je­len­lé­te a ha­tal­mi ágak rend­sze­ré­ben a kor­mány­zás eljogiasítását ered­mé­nye­zi[44]. Ennek fő következménye az, hogy az alkotmánybíróság átitatja jelenlétével az egész politikai rendszert, befolyásolva a döntéshozatali folyamat kialakult szakaszait, megváltoztatva a döntéshozatal időkereteit, szereplőit, minőségét. A döntéshozatalhoz szükséges információk szelektálásában, a döntési variáns kidolgozásához az Alkotmánybíróság puszta jelenléte már hatással van, másfelől a parlamenti szavazás nem jelenti a törvény hatálybalépésének időpontját, a megfelelő indítványozók elméletileg későbben is kezdeményezhetik a törvény felülvizsgálatát. A szelídebb szankcionálási technikák alkalmazásával az alkotmánybíróságok beolvadnak a parlamenti döntéshozatalba.

 Ezt meg­va­ló­sí­tan­dó, a bí­ró­ság je­len­lé­te a po­li­ti­kai rend­szer­ben  – Stone szerint – egy cir­ku­lá­ris me­cha­niz­must hoz mű­kö­dés­be, ez szol­gál­ja az eljogiasodást. Elő­ször, a tör­vény­ho­zó tes­tü­let mun­ká­ja so­rán nyers tény­ként szem­be­sül az al­kot­mány és az al­kot­mány­bí­ró­ság lé­té­vel, ele­ve szá­mít egy eset­le­ges nor­ma­kont­roll le­he­tő­sé­gé­re, ami a tör­vény­ho­zást  az al­kot­mány be­tar­tá­sá­ra, par­la­men­ti szu­ve­re­ni­tá­sá­nak kor­lá­to­zá­sá­ra, önkorlátozásra in­dít­ja[45]. Má­sod­sor­ban, a tör­vény­ho­zás más ki­me­ne­tel­ében ér­de­kelt el­len­zék - az in­dít­vá­nyo­zás le­he­tő­sé­ge­i­hez mér­ten - meg­pró­bál­ja po­li­ti­kai vi­tát jo­gi dön­tés­sé transz­for­mál­ni. Har­mad­szor,  az al­kot­mány­bí­ró­ság min­den­ko­ri dön­té­se egy le­gi­ti­má­ci­ós fe­szült­ség ál­tal meg­ha­tá­ro­zott. Dön­té­se­i­nek po­li­ti­kai kö­vet­kez­mé­nye­i­vel tisz­tá­ba le­vő al­kot­mány­bí­ró­ság tak­ti­ká­ja ek­kor az, hogy dön­té­se­i­nek el­sőd­le­ge­sen nor­ma­tív, al­kot­má­nyos hát­te­ret biz­to­sít ér­ve­lé­sé­ben, ext­ra-le­gem azon­ban   fel­mé­ri a dön­tés va­lós po­li­ti­kai kö­vet­kez­mé­nye­it, és az in­téz­mény tár­sa­dal­mi le­gi­ti­mi­tá­sá­nak biz­to­sí­tá­sa vé­gett olyan köz­tes meg­ol­dást ad, amely­ben nin­cse­nek vesz­te­sek és győz­te­sek, más­fe­lől nem ér­vé­nye­sül kor­lát­la­nul a több­ség aka­ra­ta sem[46]. Utol­só pon­ton a rend­szer pe­da­gó­gi­ai, feed-back ha­tá­sa ér­vé­nye­sül, ami az egész tör­vény­ho­zá­si és más jel­le­gű nor­ma­al­ko­tá­si te­vé­keny­sé­get át­ala­kí­tot­ta, fo­lya­ma­to­san sza­bá­lyoz­za. A kor­mány­za­ti rend­szer min­den szint­jén olyan vi­sel­ke­dé­si sé­mák­kal, sza­bá­lyok­kal, diszkurzív esz­kö­zök­kel, gon­dol­ko­dás­mód­dal  te­lí­tő­dik, ami elő­ír­ja a hi­va­tal­no­kok szá­má­ra ho­gyan is kell el­jár­ni, ki­ala­kul­nak azok az el­já­rás­mó­dok, ami­vel a dön­tés­ho­zás el­ke­rül­he­ti az al­kot­mány­bí­ró­ság köz­be­lé­pé­sét. Egy ilyen rend­szer­ben  min­den­ki­nek az al­kot­mány­bí­ró fe­jé­vel is kell gon­dol­kod­nia.[47]

 

 

 

A nyugat-európai alkotmánybíróságok politikai szerepe

 

 

A francia Alkotmá nytanács és törvényhozás viszonya

 

         A politika eljogiasításának egyik legátütőbb este nem más, mint a francia alkotmánybírósági szerv, a Counseil Constitutionnel (Alkotmánytanács), ám a politikai arénában betöltött eljogiasító szerepét csupán az 1971-es és főleg az 1974-es alkotmánymódosítások alapozták meg. Az utóbbi alkotmánymódosítás teszi lehetővé a normakontrollnak a képviselők általi kezdeményezését, dacára annak, hogy az alkotmánybíróság felállításáról már az 1958-as alkotmány rendelkezett. Az alkotmánybíráskodás intézménye igen nehezen nyert polgárjogot a törvényhozást az általános akarattal és a törvényhozókat a népszuverenitás birtokosaival azonosító rousseau-i ortodoxia országában, ahol hagyomány szerint a bíróságoknak a törvény felülbírása tilos volt, amit az 1791-es Büntető Törvénykönyv bűnténynek minősített. Mindemellett az egymást követő francia alkotmányok szigorúan értelmezték a hatalmi ágak elválasztásának kérdését, aminek eredménye a bíróságok hatáskörének beszűkítése volt. Egy ilyen politikai intézményi kultúra kontextusában a francia rendes és közigazgatási bíróságok a jogszabályok értelmének és alkalmazhatóságának megállapítása közben fejtik ki kvázi törvényhozó tevékenységüket.[48] Az általános joggyakorlat előzetesen kialakított jogelveire - a személyi szabadságra, a törvény előtti egyenlőségre, a lelkiismereti szabadságra, a visszaható hatály tilalmára – való hivatkozással ezek a bíróságok “részt vesznek a nemzeti politikában, amennyiben döntéseikhez a törvénykönyvekben lefektetett általános normák tisztázásának, megerősítésének vagy újraformálásának hatása társul”[49].

         Az 1958-as alkotmány az 56-63 szakaszaiban rendelkezik az Alkotmánytanács jogintézményéről[50]. Szervezeti felépítésében a Tanács kilenc kinevezett tagból áll, mandátumuk megújíthatatlan, és leghosszabb időre kilenc évre szól, amelyet három évenként cserélnek. Ezenfelül, a Tanács tagja hivatalból minden előző államfő. A kinevezett tagokat egyenlő arányban (3-3 tag) az államelnök, a Szenátus és a Nemzetgyűlés elnökei nevezik ki. (56. szakasz). Mivel az alkotmány semmilyen különleges rendelkezést sem tartalmaz az alkotmánybírák rekrutációjára vonatkozóan, a tagoknak csupán a teljes cselekvőképességgel kell rendelkezniük. Ennek következményeképpen az Alkotmánytanács tagjai elsősorban professzionális politikusok (1967-ben 6, azaz 67%, 1983-ban 7, azaz 78%, míg ez az arány 1986-ban elérte 8-at, ami a Tanács 89%-át jelenti).A második legnagyobb csoportot (24%) a parlamenti múlttal nem rendelkező párt- vagy kormányzati szakértők jelentik, a fennmaradó hányadban összesen három bíró, valamint hét jogászprofesszor kapott helyet, akik közül többen rendelkeztek képviselői múlttal[51].

Tanács hatáskörébe tartozik az államfő, a képviselők és szenátorok megválasztásának alkotmányosságának ellenőrzése (58., 59. szakaszok), a referendum törvényessége felett való őrködés és eredményeinek kihirdetése (60. szakasz). Jogszabályi normakontrollja kizárólagosan elvont és a priori, valamint kötelezően mond véleményt a parlamenti kamarák működési szabályairól és az organikus törvényekről. A rendes törvények alkotmányosságáról a Nemzetgyűlés, a Szenátus elnökeinek, a kormányfőnek vagy a köztársaság elnökének, a kezdeményezésére dönthet a Tanács, amelyhez társult az 1974-es indítványozói körnek a 60 képviselőre vagy 60 szenátorra való kiterjesztése (60. szakasz).

         A politika eljogiasodásának hatását a  képviselők és szenátorok számára biztosított indítványozás joga váltja ki, ami főképpen az ellenzék számára teszi lehetővé, hogy a törvényhozási folyamat eredményét a maguk érdekében, a parlamenti politika megkerülésével, átalakítsák. Az ellenzék politikája – ha sikeres kíván lenni - alkotmányos politika[52]. Bár az alkotmány szavatolja a főbb közjogi méltóságok normakontrollt indítványozó jogát, ezzel a joggal – amint azt az alábbi táblázat mutatja -  elsősorban a parlamenti képviselők éltek[53]:

 

 

 

Indítványozók	1959-1973 között	1974-1980     között	1981-1990 között
Összesen	9 indítvány	66 indítvány	183 indítvány
Köztársasági elnök	0	0	0
Miniszterelnök	6	2	2
Nemzetgyűlés Elnöke	0	2	0
Szenátus Elnöke	3	0	2
Szenátorok, képviselők együtt	-	62	179
Az Alkotmánytanács összes döntéseinek száma	9	40	123
A Tanács változtatott az eredeti szövegen	7	14	66
Nem történt szövegváltozás	2	32	57

 

Az Alkotmánytanács erős politikaalakító tevékenysége az 1981-1987-es korszak radikális reformjaira tett hatásában mérhető le, amikor a Tanács döntései a kormányprogram kardinális célkitűzéseit lehetetlenítették el. A Tanács legvitatottabb döntései az 1982-es szocialista kormány államosítási törvényének alkotmányellenessé nyilvánítása, majd később 1984 és 1986-ban a médiatörvény kiegészítése.

Az 1982-es döntésében a Tanácsnak az 1947-es, munkások, nők, vallástalan közösségek jogaként értelmezett szabadság szocialista programja apropóján valamint az 1958-as alkotmány 34. szakasza  által lehetővé tett törvényhozási szabadság alapján kezdeményezett törvényjavaslat és a jobboldal által hivatkozott 1789-ben rögzített magántulajdon sérthetetlenségének elvei közti ellentétet kellett feloldani. A meghozott döntés elvileg elismeri a parlament törvényhozási szabadságát, ám csupán az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatában rögzített feltételek mellett, amelyek a magántulajdon kisajátítását csak előzetes és főleg méltányos kárpótláshoz köti. Az Alkotmánytanács döntése, amely elsőbbségi sorrendet állapított meg az alapot szolgáltató elvek és jogforrások között, a Nyilatkozat szövege és az alkotmány rendelkezései között, ugyanakkor 5 ipari konglomerátum, 36 bank és két ipari befektető vállalat államosítását akadályozta meg, nem elvi, hanem mennyiségi ellenérv alapján[54].

Az  Alkotmánytanács hasonló döntéshelyzetbe került a következő parlamenti ciklus jobboldali kormányzatának a frekvenciagazdálkodásra vonatkozó, az audovizuális szféra koncentrációjára vonatkozó törvényjavaslata kapcsán. A nemzetközi konkurenciát elősegítő koncentrációra vonatkozó javaslat ellenében a szocialista ellenzék a sajtó pluralizmusára hivatkozott. A Tanács cenzúrájától való félelmében a jobboldal eleve trösztellenes záradékot csatolt a törvényjavaslatához, amellyel kapcsolatban az elégedetlen baloldal alkotmányossági ellenőrzést kezdeményezett és a törvény kiegészítését érte el[55].

A francia alkotmánybíráskodás egyes strukturális jegyei alapján Alec Stone az Alkotmánytanácsot a törvényhozás harmadik kamarájához hasonlítja[56]. Stone elképzelése szerint a “harmadik kamara” eszméje nem kritikus, pusztán a törvényhozási folyamat dinamikáját rögzítő szintagmáról van szó. A Tanács döntéseinek alkotmányos jellege nem csökkenti a törvényhozási folyamatban betöltött szerepét és jellegét, ugyanis az alkotmányosság követelményének számonkérése nem függetleníthető a törvényhozási folyamat eredményeitől, amelyben “ az alkotmánybíráskodás tartós, írásban rögzített jele egy harmadik testület végső olvasatának, amelynek törvény kihirdetését megelőzően kell megvalósulnia”[57].

Az alkotmánybíróság kötelező a priori normakontroll gyakorlatának a törvényhozási funkcióba való beolvadása, “harmadik  kamara” megközelítésmód sikeresen fenntartható két lehetséges ellenérvvel szemben is, hiszen egyes törvényhozó testületek maguk sem rendelkeznek az önindítás képességével, és mint ahogy másfelől egyes parlamentek több kevesebb szabadsággal rendelkeznek a kormány oldaláról érkező törvényjavaslatok kezelésére, átalakítására, úgy a  francia alkotmánybíróság rendelkezik bizonyos manőverezési lehetőséggel, különösen az új, és precedenssel kevésbé körülbástyázott esetekben[58].

 

 

A Szövetségi Alkotmánybíróság  Németországban

 

 

Bár a Német Szövetségi Köztársaság Alkotmánybírósága másféle hatáskörökkel rendelkezik mint a kötelező  a priori normakontroll rendjén összekapcsolt francia törvényhozás és Alkotmánytanács, részvétele a politikában, hatása a német politikai rendszerre igen erőteljes.   Az 1947-es alkotmány az alkotmánybíróság hatásköreinek szabályozásával a Szövetségi Alkotmánybíróság  közbelépését a következő szituációkra korlátozta[59]: hatásköri viták esetén  [93. szakasz (1) 1. pont], föderális államszerkezetből adódó jogviták esetén[93. szakasz (1) 2., 3., 4. pontok], az állampolgárok számára garantált alkotmányos panasz esetében [93. szakasz (1) 4.a) pont], önkormányzati jogok megsértése esetén [93. szakasz (1) 4.b) pont], a szövetségi elnök parlamenti felelősségre vonása, a szövetségi és tagállami bírák felelősségre vonásának kérdéseiben [93. szakasz ], valamint a szövetségi törvényhozás által delegált esetekben [93. szakasz (1)].

Noha az alkotmány már 1947-ben rendelkezett az alkotmánybíróság felállításáról, a bíróság csak 1951-ben kezdett el működni, a széles és megsemmisítő hatáskörrel rendelkező intézmény megszületésénél kétségtelenül bábáskodott a megszálló amerikai hatalom, amelynek hatása mellett a saját háborús tapasztalat is közrejátszott a hatáskörök szélesre nyitásában[60]. Az alkotmánybíróság személyi és intézményi függetlenségének megteremtéséhez a német alaptörvény 94.-es szakasza kimondja, hogy az alkotmánybírák nem lehetnek a szövetségi kormány vagy törvényhozás tagjai, sem pedig az egyes tagállami állami szervek tagjai, a német alkotmánybírósági törvény első szakasza pedig expliciten  fejezi ki, hogy az alkotmánybíróság minden más intézménytől független, aminek másfelől szimbolikus jele az alkotmánybíróság székhelyének Karlsruhe-ba helyezése, a fővárosi politikai befolyástól való eltávolítása[61].

A német alkotmánybíróság szervezeti felépítésének sajátossága a sajátos munkamegosztás, amelynek értelmében a bíróság két különböző tevékenységi körrel felruházott ikerbíróságra (szenátus) tagolódik. Az első szenátus (alapjogi szenátus) az alapjogok értelmezésével kapcsolatos normakontroll eljárásokat és alkotmányjogi panaszokat kezeli, míg a második (alkotmányjogi szenátus) a közjogi, állambírósági, hatásköri, pártbírósági kérdésekben illetékes[62].

Az alkotmánybíróság tagjait felét (jelenleg 8 tagot) a Bundesrat közvetlen szavazással választja, míg a másik felét a pártok parlamenti képviseletének arányát tükröző 12 tagot tartalmazó Bundestag választmány. A pártok általi jelöléssel járó politizáltságot némiképpen korlátozó a megválaszthatóság feltételei közé besorolt bírósági szakmai tapasztalat. A 40 éves korhatár mellett az alkotmánybírónak előzőleg gyakorló bírának kellett lennie, míg szenátusonként 3-3 bírának egyenesen a felsőbírák tagjai közül kell kikerülnie. Az alkotmánybírák mandátuma 12 évre szól, amely nem újítható meg, és kötelezően a 68 éves nyugdíjkorhatár alatt kell állnia [63].

A politika alakítására az alkotmánybíróság mindhárom fő tevékenységi terület, az elvont- és a konkrét normakontroll, valamint az alkotmányjogi panasz alkalmas[64]. A Szövetségi Alkotmánybíróság az 1951-1990-es időszakban a 4298 elfogadott törvényjavaslatból 198-at, azaz 4,6%-ot minősített alkotmányellenesnek. Bár az alkotmányszöveg expliciten nem említi, elvont normakontrollnak minősíthető bármely szövetségi-tagállami jogvita, amellyel kapcsolatosan normakontrollt kezdeményezhet a szövetségi és a tagállami kormány, valamint a Bundestag képviselőinek 1/3-a. Az említett időszakban 110 ilyen kérelmet nyújtottak be a Szövetségi Alkotmánybírósághoz. Ehhez képest a statisztikai adatok indexe az alkotmánybírósági tevékenység súlypontját az elvont normakontrolltól a konkrét normakontrollon keresztül az alkotmányjogi panaszra helyezi: az előbbiből 2529, míg az alkotmányos panaszból 78449 érkezett el a bírósághoz[65], amelynek a bíróság csupán 2,25%-át fogadta el[66].

A szerzők nagy része mégis egyetért abban, hogy az elfogadott indítványok alacsony  aránya ellenére az alkotmánybírósági indoklások hatása túlterjed az egyedi eset elutasításának megokolásán, és mindhárom hatalmi ágra befolyással van.[67] A Szövetségi Alkotmánybíróság hatása a politikai rendszerre akkor is jelen van, ha a bíróság az alkotmányellenesség kimondása utáni szankcióként nem a megsemmisítést, hanem  az alkotmánykonform értelmezési lehetőséget (verfassungskonforme) és egyúttal a norma életben tartását választja. Ezt az értelmezést aztán egy ajánlás formájában a törvény végrehajtásában illetékes szervnek küldi meg, kikerülve a megsemmisítést követő esetleges újabb parlamenti vitákat, és főként beszűkítve a parlament döntési lehetőségeit, mozgásterét[68].
         Ám a megsemmisített jogszabályok ágazati politika szerinti eloszlásában  is jól nyomon követhető az alkotmánybíróságnak a szociális és pénzügyi szférák iráni érzékenysége[69]:

 

Szociális politika	61
Pénz- és adópolitika	35
Jogpolitika	29
Szövetségi szervek közötti szabályozás eszközei	25
Gazdaságpolitika	12
Szállításpolitika	9
Oktatásügy	7
Munkaerő piac	6
Egészségügy	4
Hadügy	2
Környezetvédelmi politika	1
Más	7
Összesen	198

 

Az alapjogok (Grundrechte)  védelmére a Szövetségi Alkotmánybíróság elveket dolgozott ki. Az  1961, 1971, 1981 és 1986-os frekvenciagazdálkodással kapcsolatos döntéseiben az alkotmánybíróság érve alapján, a rádió és televízió minimális politikai és kulturális pluralizmusára hivatkozva végül is egy kettős – közszolgálati és magán – média rendszer született meg, amelyben a közszolgálati adóknak kötelessége megjeleníteni a társadalomban létező különböző politikai és kulturális álláspontokat.

Az alkotmánybíróság másik hatásos és átütő ítélete az abortusz kérdésében hozott 1975-ös döntése, amelyet az egy évvel korábban szociál-liberális parlament által megszavazott. Az abortuszt megengedő törvénnyel kapcsolatosan az ellenzéki CDU/CSU absztrakt normakontrollt kezdeményezett, a válaszképpen született alkotmánybírósági döntés a parlament számára az élet védelmét szolgáló elvi előírásokat javasolt, melyet  az alkotmánybíróság büntetőjogi szabályozással kívánt hatékonnyá tenni. A Szövetségi Alkotmánybíróság másik messzemenő politikai következményekkel járó döntése a párfinanszírozási törvény kapcsán kerül sor, amelyben az alkotmánybíróság többször is visszatért korábbi döntéseire, kiegészítve azt, példázva, hogy a politikai döntéshozási folyamat jogi érvekkel telítődik[70]. Egy összehasonlító kérdőíves vizsgálat a szövetségi alkotmánybírák szerepfelfogásában a politizálás felé történő elmozdulást  rögzíti[71]:

 

Elsődleges feladatkör	% -1972	%-1983
Jogi norma kikényszerítése	63	37,5
Jogfejlesztés	7,4	25
Mindkettő	22,2	37,5
Nem válaszolt	7,4	-

 

 

 

 

A közigazgatási bíráskodás

 

 

Az általunk kutatott Anglia és Franciaország esetében, mint ahogyan a világ  más országaiban országában  –  a közigazgatási bíróság kiegészítheti az alkotmánybíróság egyoldalúan meghatározott hatásköreit, vagy a hiányzó alkotmánybíróság szerepét tölti be. Az előbbire a francia közigazgatási bíróságok csúcsán elhelyezkedő Államtanács, míg a második estre jellemző példa az angol bíróságok által – a közhivatalok jogsértéseire - kiszabható jogorvoslati lehetőség, amely az angol polgárok jogainak az állammal szembeni egyetlen törvényes jogérvényesítési lehetősége.

A kizárólag absztrakt és a priori normakontrollra szakosodott francia Alkotmánytanács hatáskörének meghatározásakor a francia alkotmányozó szándékosan mellőzte a konkrét normakontroll feladatával érvényesíthető egyéni alkotmányos panasz intézményét. Ehelyett az alkotmány intézményesítette a francia közjogi-politikai rendszerben  a napóleoni korra (1799) visszanyúló  közigazgatási bírósági rendszert, amely az állampolgárok számára lehetővé teszi hogy az államhivatal által elkövetett jogsérelmeket közvetlenül a bírósághoz fordulva orvosolják, ezáltal tovább erősítve a parlamenttel szemben a végrehajtó hatalom hatáskörét, ami egyfelől a közigazgatási hivatalok rendeletalkotási jogát, másfelől az Államtanácsnak a törvényalkotásban betöltött szerepét jelenti[72].  A hatalmi ágak rendszerében elkülönített, a jogi szféra ellenőrzése alól kivont közigazgatás és bírói hatalom közötti konfliktusok rendezésére a francia törvényhozó Hatásköri Bíróság felállítását rendelte el. Mindazonáltal az elkülönítés révén a francia és angolszász  közigazgatási bírósági rendszerek közötti különbség is körvonalazódik, az utóbbi esetében ugyanis az alkotmánysértő határozatok alkotmánykonformitásának eldöntése a rendes bíróságok hatáskörébe van utalva.

Az alsóbb jogorvoslati lehetőségek kötelező kimerítése után[73] a francia állampolgár panasszal fordulhat az Államtanácshoz. Az Államtanácsnak, mint a kormány hivatalos jogi tanácsadójának másik fontos hatásköre a törvényjavaslatok kötelező előzetes jóváhagyása (avis), egyfelől éppenséggel az alkotmánykonformitási igény jeleként, amelyet az alkotmány 39. szakasza szabályoz. Az Államtanácsnak a törvényhozási folyamatban játszott szerepe némiképpen hasonló, de sokban különbözik az Alkotmánytanács elvont normakontrolljához[74]. Egyfelől az Államtanács jóváhagyására és az Alkotmánytanács normakontrolljára a törvényhozási folyamat különböző szintjein kerül sor. Az Államtanács a kormány beterjesztendő törvényjavaslatának szövegét, az Alkotmánytanács pedig a parlamenti viták, kiegészítő javaslatok által kiegészített, közvetlen kihirdetés előtt álló törvényszöveg kerül. Másfelől a két intézmény véleménye korántsem egyforma súllyal esik latba. Az Államtanács véleményének kialakításában  - törvényhozási folyamat siettetése végett, és nemcsak – erőteljesen a kormány befolyása alatt áll, anélkül, hogy a javaslata kötelező erővel rendelkezhetne rendelkezne, sőt a kormány vita esetén saját eltérő véleményének kihangsúlyozása végett akár nyilvánosságra hozhatja az eredetileg titkos Államtanácsi véleményezést.

A felsorolt különbségek ellenére a törvényhozási folyamat különböző szintjein az Alkotmánytanács és az Államtanács együttesen részt vesz a  politika eljogiasításában, és hasonló folyamat megfigyelhető a német politikai életben is, ahol a volt alkotmánybírók, szakértők  - a “Karlsruhe asztrológusok[75] - egész csapata igyekszik az alkotmánybíróság véleményének anticipálására[76]. 

Egy fentebb már említett különbség reminiszcenciájával ugyan, a brit bírói felülvizsgálat (judicial review) kialakulóban levő intézménye némiképpen hasonló a francia Államtanács egyes funkcióihoz. A hasonlóságot pedig tovább erősítik azok a fennhangok, amelyek a brit bírósági rendszer reformjában a francia közigazgatási bíráskodást, valamint a Államtanácsot tekintik követhető modellnek[77]. Bár  bírói felülvizsgálat intézményesítése kedvező fejleményekkel gazdagodott az utóbbi évtizedekben, mégis a brit közjogi politikai tradíció akadályaival kell megküzdenie.

Az alkotmánybíráskodás alkotmányos, intézményi gátjaként a parlamenti szuverenitás eszme, a hatalmi ágaknak a parlament alá rendelése szolgál, ebből kiindulva a parlament által hozott törvényeknek bármilyen külső akadályát, korlátozását  lehetetlenség elfogadni. A parlamenti szuverenitás eszméje továbbá inkább a pártrendszer sajátosságát, és korántsem a parlament tényleges hatalmát jelent. A törvényhozási folyamatban fő szerepe a stabil váltógazdaság, az erős pártfegyelem elvére támaszkodó, a hatalmi ágakat összeolvasztó kormányzatnak van. Ám a többségi demokrácia mintaállamában a kormány nem hajlandó a törvényhozói előjogait más fórumokkal megosztva gyakorolni.

Az alkotmányellenesség érve még a legfelsőbb fellebbezési bíróságként működő Lordok Házának sem ad felhatalmazás a törvények megsemmisítésére, a parlament döntéseinek egyedüli kritikáját a brit bíró csupán függetlenségének jogellenes megsértése estében integrálta a politikai rendszer[78]. A bírói aktivizmus lehetőségét magába rejtő rézsút az a törvény értelmezés lehetőségéből következne, ám a brit bírák között az aktivizmust legkevésbé támogató nyelvtani értelmezés honosodott meg, amelyet kiegészít az aktivista értelmezés időnkénti “leleplezése”[79]. Az alkotmánybíráskodás további akadálya másfelől az íratlan alkotmány. A brit szuverenitás eszmét ért legerősebb kihívás azonban az európai integrációs folyamatban következett be.

A felsorolt akadályok ellenére a Nagy Britanniában a bírósági felülvizsgálat a közigazgatási jog eszközeként jogorvoslati lehetőséget kínál az állampolgárok számára  közhivatalok által kibocsátott rendelkezések törvényességének vagy méltányosságának kétségbe vonására, vagy a mulasztások által okozott kár helyrehozatalára[80]. Ennek alapját elsőként az 1976-ban közzétett jelentés képezi, amelyben a Jogi Bizottság javasolta a létező közigazgatási jogorvoslati lehetőségeknek egyetlen, a bírói felülvizsgálat jogintézménye alá vonását. További lényeges intézményi fejleményként könyvelhető el a Legfelsőbb Bíróság törvénybe iktatta szabályzatának megváltoztatásával, hogy a Queen’s Bench Divisional Court  teljes meghallgatása előtt az egyes kérelmeket egyetlen bírónak kell megvizsgálnia és szelektálnia. 1981 júliusától pedig a Divisional Court kihallgatásainak, a közigazgatási bíróságon való fellebbezéseknek, azaz az összes bírói felülvizsgálati eset teljes listáját, az ilyen jogvitás ügyek lebonyolításában a felsőbíróság körülbelül 20 erre szakosodott tagja vesz részt. Mindezek a fejlemények újabb adalékot jelentenek a közhivataloknak a bíróságok általi ellenőrzésében[81]. Az intézményi fejleményekkel párhuzamosan a Divisional Court ügyterhelése az 1963-as 190 esetről 1993-ban 3635 esetre ugrott fel, és csak az 1992-1993-as időszakban az esetek száma 18%-al növekedett[82].

Bírói felülvizsgálatot egyének, csoportok, sőt a gyakorlat szerint akár üzleti korporációk egyaránt kezdeményezhetnek, a központi kormányzat, de akár a parlamenti törvényen alapuló, a hatalmát a parlament képviseletéből nyerő helyi közigazgatási szervek ellen. Ugyanezek a szervek károkozás esetében polgári törvényszék elé is hívhatók[83].

A brit parlamenti szuverenitás elvének másik kihívása az európai jogi kultúra terjedése mellett az európai bíróságok, a közösségi jog, az Európai Uniós alapszerződések betartása fölött őrködő Európai Bíróság, valamint az Európai Emberjogi Bíróság hatása az angol jogrendszerre. Bár az 1993-es adatok szerint Nagy Britannia az európai átlag fele arányában volt résztvevője az Európai Bíróság jogvitáinak, addig az alapjogi kodifikáció hiányában éppenséggel az európai átlag fölött áll az emberi jogok megsértésében[84]. Az európai bíróságok növekvő hatásának jele egyfelől a sajtó tematikában való hatalmas reprezentáltsága. Másrészt ennél is jelentőségteljesebb  adat szerint a brit bíróságok hivatkozása az európai bírósági határozatokra jóval fölülmúlja az európai átlagot[85]. Anélkül, hogy az európai jogrendszerek harmonizációjának és az alkotmánybíráskodási funkció kapcsolatát tovább elemeznénk, végkövetkeztetésként szolgáljon az, hogy az integráció folyamata más belső intézményi reformmal létrehozott néhány, a bírói felülvizsgálat funkcióiként értékelhető mechanizmust egy olyan országban, amelynek közjogi szerkezete legkevésbé  alkalmas az összes demokratikus politikai rendszer között ezen funkció gyakorlására.

 

 

 

A ma­gyar Al­kot­mány­bí­ró­ság a ha­tal­mi ágak rend­sze­ré­ben

 

 

         Az Al­kot­mány­bí­ró­ság meg­íté­lé­se kap­csán a ma­gyar szak­iro­da­lom­ban meg­le­he­tő­sen egy­más­nak rész­ben el­lent­mon­dó vé­le­mé­nyek je­len­tek meg. A leg­vi­ta­tot­tabb kér­dés­ben, ha­tás­kör­ében, sokan a túl nagy, a vi­lág­vi­szony­lat­ban  tá­gas ha­tás­kör­rel jel­lem­zik  az Al­kot­mány­bí­ró­sá­got. Ezt rész­ben ki­egé­szí­tő vé­le­mény sze­rint csu­pán egy­ol­da­lú­ság jel­lem­zi a ha­tás­kö­rök el­osz­tá­sát, esze­rint csu­pán egyes ha­tás­kö­re­i­ben tág az Al­kot­mány­bí­ró­ság jog­kö­re[86]. Ha­tás­kö­re­i­nek ala­ku­lá­sá­ban pe­dig egy­szer­re meg­fi­gyel­he­tő egyes ha­tás­kö­rök tá­gu­lá­sa és má­sok szű­kí­té­se[87]. Az Al­kot­mány­bí­ró­ság je­len­le­gi el­he­lyez­ke­dé­sét a ha­tal­mi ágak rend­sze­ré­ben egyes szer­zők el­té­rő­en íté­lik meg, és más­ként kép­zel­nek el egy eset­le­ges új sza­bá­lyo­zást is.[88] A nem­zet­kö­zi megfigyelő szá­má­ra az egyes ha­tás­kö­rök mér­té­ke már nem el­sőd­le­ges kér­dés, ha­nem kö­vet­kez­mé­nye a kül­ső ér­té­ke­lés szem­pont­já­nak, és­pe­dig ho­gyan volt ké­pes be­le­il­lesz­ked­ni a ma­gyar Al­kot­mány­bí­ró­ság a rend­szer­vál­tás so­rán lét­re­jött új ha­tal­mi rend­be. Ezen ér­té­ke­lés sze­rint az Al­kot­mány­bí­ró­ság és más ha­tal­mi ágak össze­üt­kö­zé­sé­nek oka nem az abszt­rakt nor­ma­kont­roll, ha­nem a rend­szer­vál­tás nyo­mán ki­ala­kult új kor­mány­za­ti struk­tú­ra meg­ha­tá­ro­zat­lan jel­le­ge, állítja Schwartz.[89] Ha­son­ló, a vég­re­ha­tó ha­tal­mon be­lő­li, vagy a vég­re­haj­tó és a tör­vény­ho­zó kö­zöt­ti vi­ták jel­le­mez­ték a cseh, a len­gyel, az orosz po­li­ti­kai éle­tet. El­len­tét­ben az orosz ha­tal­mi harc drá­mai fej­le­mé­nye­i­vel - töb­bek kö­zött az al­kot­mány­bí­ró­ság ülé­se­i­nek fel­füg­gesz­té­sé­vel - a ma­gyar ki­fej­let gyors és zök­ke­nő­men­tes volt[90]. Hasonlóképpen az 1989-es politikai változás és a tranzitológia perspektívájából szemlél, ám végkicsengését tekintve a hatalmi ágak súlyponteltolódását diagnosztizálja Christian Boulanger. Nézete szerint a első éveiben a politikai rendszert “courtokráciává” változató Alkotmánybíróság a gazdasági reformok helyett inkább az “átalakulás fékezőjévé” vált[91].

 

 

 

Az Al­kot­mány­bí­ró­ság meg­ala­ku­lá­sa

Bár Ke­let-Eu­ró­pa má­so­dik al­kot­mány­bí­ró­sá­ga, Ma­gya­ror­szá­gon az Al­kot­mány­bí­ró­ság­nak nem volt ha­gyo­má­nya. Ugyan lé­te­zett egy szűk ha­tás­kör­rel ren­del­ke­ző Al­kot­mány­jo­gi Ta­nács, az 1990-es választások kimenetelét prognosztizáló EKA tár­gya­lá­sok részt­ve­vői, el­len­zék, de a ha­ta­lom is[92]erős Al­kot­mány­bí­ró­ság és ennek megfelelően szűkre szabott hatáskörű, a parlament által választott köztársasági elnöki intézmény fel­ál­lí­tá­sát ter­vez­ték, ame­lyik a maj­da­ni vá­lasz­tá­sok eset­le­ges vesz­te­se­i­nek ér­de­keit is si­ker­rel fogja megvédeni a több­ség el­le­né­ben. A 2/3-os törvények súlyának növelésével egyidejűleg a viszonylagos parlamenti többség kormányzást is megnehezítették.

         Még az EKA tár­gya­lá­sok meg­kez­dé­se előtt az Igaz­ság­ügyi Mi­nisz­té­ri­um az al­kot­mány­bí­ró­ság­ról szó­ló tör­vény­ter­ve­ze­tet dol­go­zott ki, amely­ben az Or­szág­gyű­lés ha­tás­kö­ré­be utal­ta a bí­ró­ság el­nö­ké­nek meg­vá­lasz­tá­sát, tag­ja­i­nak vissza­ren­de­lé­sét, és ame­lyik sza­va­tol­ta vol­na az Or­szág­gyű­lés ki­vé­te­le­zett hely­ze­tét al­kot­mány­bí­ró­sá­gi ha­tá­ro­za­tok kö­te­le­ző ér­vé­nye alól.[93] Ez­zel szem­ben az EKA tár­gya­lá­so­kon kon­szen­zus ala­kult ki az elő­ze­tes nor­ma­kont­roll meg­sem­mi­sí­tő ha­tá­sá­ról, a bí­rák vá­lasz­tá­sá­ról, vá­laszt­ha­tó­sá­gá­ról, sőt a vá­lasz­tás idő­pont­já­ról is.

         Az Al­kot­mány­bí­ró­ság fel­ál­lí­tá­sát az 1989. évi I tör­vénnyel mó­do­sí­tott Al­kot­mány ren­del­te el, a Ke­rek­asz­tal-tár­gya­lá­sok po­li­ti­kai dön­té­sei pe­dig ész­re­vét­le­nül meg­ala­poz­ták a bí­ró­ság abszt­rakt jel­le­gét[94].

         Az alkotmánybíráskodás tradíció hiányában, az intézmény létrehozásában nagy szerepe volt az európai mintakövetési készségnek, az erős alkotmánybíróságot “európai örökségnek” tekintő elképzeléseknek, ekképpen határozatainak híven engedelmeskedő   politikai elit magatartásának, amellyel szimbolikusan megerősítették az európai jelleget [95].

 

Szer­ve­ze­ti és sze­mé­lyi fel­épí­tés

Az Al­kot­mány­bí­ró­ság az Or­szág­gyű­lés ál­tal 2/3-os több­ség­gel ki­lenc éves idő­tar­tam­ra vá­lasz­tott, ti­zen­egy tag­ból ál­ló tes­tü­le­ti szerv. Az 1989. évi XXXII tör­vény (ezen­túl Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tv.) 4.§.-a sze­rint a bí­ró­ság a mun­ká­ját ko­or­di­ná­ló és ez­ál­tal lé­nye­ge­sen meg­ha­tá­ro­zó el­nö­két sa­ját ma­ga tag­jai kö­zül há­rom év­re vá­laszt­ja. Az al­kot­mány­bí­rá­vá vá­laszt­ha­tó­ság fel­tét­elei az 5.§. sze­rint a jo­gi vég­zett­ség, ma­gyar ál­lam­pol­gár­ság, bün­tet­len elő­é­le­tű­ség és 45 éves kor­ha­tár szük­sé­ges. A bí­ró­ság tag­ja­it ki­emel­ke­dő el­mé­le­ti jo­gá­szi múl­tú vagy leg­ke­ve­sebb húsz éves szak­mai gya­kor­lat­tal ren­del­ke­ző sze­mé­lyek kö­zül vá­laszt­ják. Szin­tén az 5.§. sze­rint a bí­rák a vá­lasz­tá­su­kat meg­elő­ző négy év­ben nem le­het­tek párt- vagy kor­mány­ta­gok, vagy al­kal­ma­zott­jai a pár­tok­nak, nem vi­sel­het­tek  ve­ze­tő ál­lam­igaz­ga­tá­si tiszt­sé­get, ám ez utób­bi ren­del­ke­zé­se­ket a Ke­rek­asz­tal-tár­gya­lá­sok dön­té­sé­re, az MSZMP ké­ré­sé­re az el­ső tíz bí­ró ese­té­ben nem al­kal­maz­ták[96]. A ma­gyar Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény ren­del­ke­zé­sei több szem­pont­ból is az át­po­li­ti­zált­ság ve­szé­lye­it hor­doz­zák ma­guk­ban. Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint a bí­rák rekrutációját csu­pán a fel­ső­bí­ró­ság tag­ja­i­ra kel­le­ne kor­lá­toz­ni, ami lé­nye­ge­sen na­gyobb ha­tás­fok­kal szűr­né ki a po­li­ti­ka­i­lag, ide­o­ló­gi­a­i­lag el­kö­te­le­zett sze­mé­lye­ket[97].  Ugyan­így fel­me­rült, hogy az új­ra­vá­laszt­ha­tó­ság meg­szűn­te­té­sé­vel tá­vol le­het­ne tar­ta­ni az egyes bí­rá­kat a több­ség szá­má­ra ho­zan­dó ked­ve­ző íté­le­tek­től, ehe­lyett a bí­rák szol­gá­la­ti ide­jét né­hány év­vel le­het­ne nö­vel­ni A bí­rák vá­lasz­tá­sá­nak mód­já­val kap­cso­la­to­san két ész­re­vé­tel is fel­me­rült. Az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény ren­del­ke­zé­sei egy­fe­lől egy­ol­da­lú­an a par­la­men­ti pár­tok tag­ja­i­ból ala­kí­tott par­la­men­ti bi­zott­ság szá­má­ra ad le­he­tő­sé­get a je­lö­lés­re, ki­zár­va a kü­lön­bö­ző szak­mai cso­por­tok je­lölt­ál­lí­tá­si jo­gát[98].  Sőt, az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény 1994. évi mó­do­sí­tá­sa tö­röl­te a je­lö­lő­bi­zott­ság­ból a füg­get­len kép­vi­se­lők kö­zös je­lölt­jét, ez­zel ki­zá­ró­lag a par­la­men­ti pár­tok “zsák­má­nyá­vá” avat­va a je­lölt­ál­lí­tást. A je­lö­lés és a vá­lasz­tás tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zá­sá­nak igen szem­be­szö­kő hi­á­nyos­sá­ga­i­ra is fény de­rült: a je­len­le­gi ha­tá­lyos ren­del­ke­zé­sek sze­rint a pa­ri­tá­sos el­ven mű­kö­dő bi­zott­sá­gi je­lö­lés iga­zá­ból a kor­mány­párt-el­len­zék párt­ja­i­nak szá­ma sze­rint tör­té­nik, ami vi­szont nincs össz­hang­ban a meg­vá­lasz­tás­hoz meg­kí­vánt 2/3-os több­ség el­vé­vel, mert a több­pár­ti el­len­zék je­lölt­je szá­má­ra le­he­tet­len­ség a bi­zott­sá­gi fö­lé­nyé­nek a plé­num előt­ti biz­to­sí­tá­sa.[99]

 

Ha­tás­kö­re

Aho­gyan az már ki­de­rült, az Al­kot­mány­bí­ró­ság majd­nem mind­egyik ha­tás­kö­re ér­té­kel­he­tő po­li­ti­kai szem­pont­ok alap­ján. A szű­ken ér­tel­me­zett ha­tás­kö­rök mel­let vizs­gál­ni kell az “egyes dön­té­sek fel­vál­la­lá­sá­nak vagy el­há­rí­tá­sá­nak” tech­ni­ká­it, a ha­tás­kö­rö­ket pe­dig  “az in­dít­vá­nyo­zók kö­ré­vel és az in­dít­vány fel­tét­ele­i­vel együtt kell szem­lél­ni”[100].

         Fi­gye­lem­be vé­ve fen­nebb az el­já­rás abszt­rakt jel­le­gé­nek mé­ré­sé­re ja­va­solt ská­lát, a nor­ma­kont­roll te­rén ha­tá­ro­zott ha­tás­kör össze­zsu­go­ro­dás­nak le­he­tünk ta­núi[101]. A ma­gyar Al­kot­mány­bí­ró­ság ha­tás­kör­ének sza­bá­lyo­zá­sát két fó­rum biz­to­sí­tot­ta: ha­tás­kö­ri ön­ér­tel­me­zést nyúj­tó ha­tá­ro­za­tai, ame­lyek az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény  27.§.(2) sze­rint min­den­ki­re néz­ve kö­te­le­ző­ek, va­la­mint az Or­szág­gyű­lés Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény mó­do­sí­tá­sai. Sa­ját ha­tás­kör­ének szű­kí­té­se ér­de­ké­ben az Al­kot­mány­bí­ró­ság már a 31/1990. (XII ha­tá­ro­za­tá­val el­uta­sít­ja, hogy az egyes il­le­té­kes jog­al­ko­tó szer­vek a kor­mány­ren­de­le­tek vagy a mi­nisz­te­ri ren­de­le­tek meg­al­ko­tá­sa előtt al­kot­mány­ér­tel­me­zést kér­je­nek, mert ez “...óhatatlanul oda ve­zet­ne, hogy az Al­kot­mány­bí­ró­ság ma­gá­ra vál­lal­ná a tör­vény­ho­zó, sőt a vég­re­haj­tó ha­ta­lom fe­le­lős­sé­gét is”. Mi­vel az 1989-es Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény az Al­kot­mány­bí­ró­ság ha­tás­kö­ré­be utal­ta  a tör­vény­ja­vas­lat­ok elő­ze­tes vizs­gá­la­tát, 1991-ben az Al­kot­mány­bí­ró­ság a kár­pót­lá­si tör­vény­ja­vas­lat kap­csán 52 el­len­zé­ki kép­vi­se­lő in­dít­vá­nyát uta­sít­ja el, mind­egy utal­va az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény elég­te­len sza­bá­lyo­zá­sá­ra. Az Al­kot­mány­bí­ró­ság ezért a 16/1991.(IV.20.) ha­tá­ro­za­ta ki­mond­ja, hogy az elő­ze­tes nor­ma­kont­roll csak­is ab­ban az eset­ben in­dít­vá­nyoz­ha­tó,  “ha a tör­vény szö­ve­ge vég­le­ges for­má­já­ban - vagy a ja­vas­lat egé­szé­ről tör­té­nő sza­va­zás előtt, vagy a sza­va­zás után, de a ki­hir­de­tés előtt - ke­rül az Al­kot­mány­bí­ró­ság elé”.  Az al­kot­mány­bí­ró­ság a 28/1991.(VI.3.) ha­tá­ro­za­tá­ban el­há­rít­ja a tör­vé­nyek sza­bá­lyo­zá­si kon­cep­ci­ó­já­nak önál­ló vizs­gá­la­tát, a kon­cep­ció csak annyi­ban  vizs­gál­ha­tó, amennyi­ben az a tör­vény szö­ve­gé­ben meg­je­le­nik. 1998: I. Tör­vénnyel mó­do­sí­tott Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény az in­téz­mény ha­tás­kö­ré­ből ki­ve­szi a tör­vény­ja­vas­la­tot, a tör­vény elő­ze­tes nor­ma­kont­roll­já­nak in­dít­vá­nyo­zói kö­rét pe­dig a köz­tár­sa­sá­gi el­nök­re szű­kí­tet­te le.

Az Al­kot­mány­bí­ró­ság po­li­ti­kai te­vé­keny­sé­gé­nek leg­erő­sebb és vi­szony­lag ész­re­vét­len te­rü­le­tét nem a cse­kély szá­mú elő­ze­tes nor­ma­kont­roll ese­te[102] je­len­ti, ha­nem az ügy­sta­tisz­ti­kák dön­tő több­sé­gét szol­gál­ta­tó utó­la­gos nor­ma­kont­roll[103]. Az utó­la­gos nor­ma­kont­rollt az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény sze­rint bár­ki in­dít­vá­nyoz­hat­ja. A po­pu­lá­ris ak­ció nyo­mán, ügy­véd­kény­szer hi­á­nyá­ban be­ér­ke­ző ügyek­ből az Al­kot­mány­bí­ró­ság­nak ma­gá­nak kell al­kot­mány­jo­gi ese­tet kre­ál­ni, az Al­kot­mány­bí­ró­sá­got csu­pán a be­ér­ke­ző in­dít­vány tárgy­kö­re kö­ti[104]. Az Al­kot­mány­bí­ró­ság po­li­ti­kai sze­re­pé­nek sú­lya fel­ér­té­ke­lő­dik, amennyi­ben fi­gye­lem­be vesszük az 1995-ig be­ér­ke­zett ügyek  63%-át az Al­kot­mány­bí­ró­ság nem te­kin­tet­te ha­tás­kö­ré­be tar­to­zó­nak,[105] va­la­mint  az egyes in­dít­vá­nyok el­uta­sí­tá­sá­nak tech­ni­ká­ját ma­ga az al­kot­mány­bí­ró­ság ala­kí­tot­ta ki[106].

          Ugyan­csak az át­po­li­ti­zált­ság vád­já­ra re­a­gál­va az Al­kot­mány­bí­ró­ság ha­tás­kör­ének súly­pont­ját a konk­rét nor­ma­kont­roll irá­nyá­ba igye­ke­zett el­moz­dí­ta­ni.[107] Mi­vel az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény az egyé­ni al­kot­mány­jo­gi pa­naszt az összes le­het­sé­ges jog­or­vos­la­ti út ki­me­rí­té­sé­nek fel­té­tel­éhez kö­töt­te, to­váb­bá a pa­nasz­té­tel le­he­tő­sé­gét csak az al­kot­mány­el­le­nes jog­sza­bály és nem az al­kot­má­nyos jog­sza­bály­ok al­kot­mány­el­le­nes al­kal­ma­zá­sá­hoz, az al­kot­mány­jo­gi pa­nasz in­téz­mé­nyé­nek ki­tá­gí­tá­sá­ra az Al­kot­mány­bí­ró­ság meg­al­kot­ta az úgy­ne­ve­zett “élő jog” el­mé­le­tét. Esze­rint a bí­ró­ság­nak nem­csak a tör­vény szó sze­rin­ti tar­tal­mát kell vizs­gál­ni, ha­nem azt a je­len­tést is, amit a jog­al­kal­ma­zó az egy­sé­ges jog­al­kal­ma­zás so­rán ne­ki tu­laj­do­nít[108].

         Újabb, sen­ki ál­tal nem ki­fo­gá­solt, de a kor­mány­za­ti te­vé­keny­sé­get köz­vet­le­nül be­fo­lyá­so­ló “ko­ope­ra­tív ha­tás­kör” az al­kot­má­nyos mu­lasz­tás meg­ál­la­pí­tá­sa, amely­ben szin­tén egy­faj­ta al­kot­mány­bí­ró­sá­gi ak­ti­viz­mus nyil­vá­nult meg, ugyan­is az Al­kot­mány­bí­ró­ság már az el­ső év­től a hi­bás jog­sza­bály­al­ko­tást is mu­lasz­tás­nak ér­té­kel­te.[109]

         Pusz­ta al­kot­mány­ta­ni, szo­ci­o­ló­gi­a­i­lag an­nál  ke­vés­bé je­len­tős, újabb ha­tás­kör­ök­re tett szert az Al­kot­mány­bí­ró­ság, ezek a nép­sza­va­zás és né­pi kez­de­mé­nye­zés­sel, az ön­kor­mány­zat­ok­kal  kap­cso­la­tos új ha­tás­kö­rök, va­la­mint a köz­tár­sa­sá­gi el­nök felelősségre vonásának ha­tás­kö­re[110].

        

Ügy­rend, el­já­rá­si sa­já­tos­sá­gok

Az al­kot­mány­bí­ró­sá­gi dön­tést az ügy jel­le­gé­től füg­gő­en tel­jes ülés vagy a há­rom­ta­gú ta­ná­csai hoz­zák meg. Az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény bár­kit kö­te­lez a bí­ró­ság ál­tal kért ada­tok meg­adá­sá­ra, dön­té­sét több­nyi­re a be­adott ira­tok alap­ján, szük­ség ese­tén a dön­tés­ho­za­tal szak­ér­tők be­vo­ná­sá­val, egyes sze­mé­lyek meg­hall­ga­tá­sá­val tör­té­nik. Az Al­kot­mány­bí­ró­ság tel­jes ülé­se­in je­len le­het­nek és fel­szó­lal­hat a köz­tár­sa­sá­gi el­nök, a mi­nisz­ter­el­nök, az Or­szág­gyű­lés el­nö­ke, a Leg­fel­sőbb Bí­ró­ság el­nö­ke, a leg­főbb ügyész, az igazságügyminiszter, az in­dít­vá­nyo­zó, ese­ten­ként a bí­ró­ság el­nö­ke ál­tal meg­hí­vott sze­mé­lyek.

         A túl­nyo­mó­részt abszt­rakt nor­ma­kont­roll in­dít­vá­nyok­kal szem­be­szü­lő Al­kot­mány­bí­ró­ság el­já­rá­si rend­je más, nem az el­len­ér­de­kű fe­lek kö­zött zaj­ló kontradiktórikus jel­le­gű per­jo­gi el­kép­ze­lé­sen ala­pul, ha­nem a köz­ha­tal­mi funk­ci­ót re­a­li­zá­ló, több­nyi­re írá­sos sui generis el­já­rást ré­sze­sí­tet­te előny­ben[111].

 

Szank­ci­ók

Az Al­kot­mány­bí­ró­ság ál­tal al­kal­ma­zott leg­erő­sebb szank­ció az azon­na­li ha­tállyal tör­té­nő meg­sem­mi­sí­tés. Emel­lett az Al­kot­mány­bí­ró­ság meg­ta­lál­ta a mód­ját ke­vés­bé drasz­ti­kus, ám né­ha két­ség­te­le­nül ak­ti­vis­ta szank­ci­ók be­ve­ze­té­sé­re is, mint a mu­lasz­tás pót­lá­sá­ra va­ló fel­szó­lí­tást, vagy a nor­ma ha­tály­ban tar­tá­sa egy meg­ha­tá­ro­zott ér­tel­me­zés­sel. Bár az Al­kot­mány­bí­ró­ság dön­té­sé­nek vég­re­haj­tá­sá­ra nem ren­del­ke­zik ha­tal­mi esz­kö­zök­kel, az in­téz­mény te­kin­té­lye meg­ha­tá­ro­zó volt a sze­líd tech­ni­kák szo­ci­o­ló­gi­ai ér­vé­nye­sü­lé­sé­hez[112].  

 

 

 Vi­szo­nya a töb­bi ha­tal­mi ág­hoz

Az Al­kot­mány­bí­ró­ság­ra vo­nat­ko­zó nor­ma­tív sza­bá­lyo­zás ér­tel­mé­ben a bí­ró­ság önál­ló, a töb­bi ha­tal­mi ág­nak mel­lé­ren­delt szerv. Az Al­kot­mány 47.§.(1) ér­tel­mé­ben az Al­kot­mány­bí­ró­ság nem ta­ro­zik a bí­ró­sá­gi szer­vek kö­ré­be. Tag­jai az Or­szág­gyű­lés ál­ta­li ki­ne­ve­zés után a hi­va­ta­li idő egé­szé­ben füg­get­len­sé­get él­vez­nek, a bí­ró­ság mű­kö­dé­sé­ben nem függ más ha­tal­mi ág­tól, költ­ség­ve­tés­ét sa­ját ma­ga ál­lít­ja össze, bár az Or­szág­gyű­lés­nek el kell fo­gad­nia. Dön­tés­ho­za­ta­lá­ban igen nagy sza­bad­sá­got él­vez, a ha­tá­ro­zat­ho­za­tal­ban még az in­dít­vány­tól is füg­get­le­ne­dik, out­put ha­tá­sa­i­nak bi­zo­nyos korlátai is van­nak. Ezek a kor­lá­tok egy­fe­lől hogy a dön­té­sei vég­re­haj­tá­sá­ra az Al­kot­mány vagy az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény sem­mi esz­közt nem ren­delt ha­tás­kö­ré­be, az in­téz­mény re­ak­tív jel­le­gű, és hogy a bí­ró­ság te­vé­keny­sé­ge csak az al­kot­mány­jo­gi­lag re­le­váns ese­tek­re ter­jed­het ki[113]. Ez­zel szem­ben még­is fel­hoz­ha­tó, hogy az in­téz­mény te­kin­té­lye és sú­lya szám­ta­lan eset­ben elég­sé­ges­nek bi­zo­nyult aka­ra­tá­nak ér­vé­nye­sí­té­sé­hez, oly­annyi­ra, hogy a bí­ró­ság szí­ve­sen ha­gyat­ko­zott a meg­sem­mi­sí­tés he­lyett a tör­vény bi­zo­nyos ér­tel­me­zés­sel va­ló ha­tály­ban tar­tá­sa mel­lett. Má­sod­sor­ban a re­ak­tív jel­leg nem je­lent­het iga­zi kor­lá­tot az in­dít­vá­nyo­zói kör ki­nyi­tá­sa, va­la­mint a jog­sza­bály nem­zet­kö­zi szer­ző­dés­be  üt­kö­zé­se és a mu­lasz­tás­ban meg­nyil­vá­nu­ló  al­kot­mány­sér­tés ese­te­i­ben az Al­kot­mány­bí­rás­ko­dás hi­va­tal­ból is in­dít­hat el­já­rást. Az Al­kot­mány­bí­ró­ság te­vé­keny­sé­gé­nek iga­zi korlátai sa­ját ön­mér­sék­let­ében, va­la­mint az Al­kot­mány és az Al­kot­mány­bí­ró­sá­gi tör­vény meg­vál­toz­ta­tá­sa. Újabb el­len­sú­lyo­kat je­lent­het a bí­ró­ság ha­tá­ro­za­tok vég­re­haj­tá­sá­nak meg­ta­ga­dá­sa és a po­li­ti­kai nyo­más­gya­kor­lás.[114]

A több­nyi­re abszt­rakt nor­ma­kont­roll­ra be­ren­dez­ke­dett Al­kot­mány­bí­ró­ság in­kább a jog­al­ko­tó fó­ru­mok­kal ke­rült össze­üt­kö­zés­be, míg a bí­rói ha­ta­lom­mal va­ló konf­lik­tu­sa ép­pen a hi­ány­zó alap­jo­gi bí­rás­ko­dás ese­tén vol­na le­het­sé­ges. A ha­tal­mi ágak el­vá­lasz­tá­sá­val kap­cso­la­tos al­kot­mány­bí­ró­sá­gi dön­té­sek re­a­lis­ták, egy­fe­lől el­is­me­rik a ha­tal­mi ágak össze­fo­nó­dá­sát, más­fe­lől kö­te­le­ző­vé tet­ték a ha­tal­mi ágak együtt­mű­kö­dé­si kö­te­les­sé­gét is[115]. A ha­gyo­má­nyos ál­lam­ha­tal­mi ágak hár­mas fel­osz­tá­sá­hoz va­ló ra­gasz­ko­dá­sá­nak oka, hogy el kí­ván­ta ke­rül­ni a ha­tal­mi ágak sok­szo­ro­zó­dá­sát, a had­se­reg és a mé­dia önál­ló ha­tal­mi ág­ként ke­ze­lé­sét[116]. A ha­tal­mi ágak el­vá­lasz­tá­sá­nak kér­dé­se min­dig az egyes ha­tá­ro­za­tok kon­tex­tu­sá­ban me­rült fel, ha­tás­kö­ri és sze­rep­kö­ri kér­dé­sek tisz­tá­zá­sa­kor, ami­kor az Al­kot­mány­bí­ró­ság ha­tá­ro­zat­ban el­zár­kó­zik a má­sik ha­tal­mi szerv  - a kor­mány, a  tör­vény­ho­zás - fel­ada­tá­nak és  fe­le­lős­sé­gé­nek át­vál­la­lá­sá­ról[117]

 

He­lye a po­li­ti­kai rend­szer­ben

Az alkotmánybíróság hatalmi ágakkal való súrlódása nem szakítható ki a modern pártelvű demokrácia logikájából, aminek következtében az ellenzék a parlamenti döntési folyamatok megkerülésével, a parlament hatalmának rovására érvényesíti akaratát. Szociológiai szempontból, a hatalommegosztás, és ezzel egyidejűleg erős Alkotmánybíróság melletti érvelők azok éppenséggel a hatalomgyakorlásból a parlamenti választásokkal kiszorult ellenzék. Kormányzati ciklusokat elemezve mindez igen kontrasztosan bukkan fel az első választások után, amikor a kisebbségbe szorult, ám a média, az anyagi erőforrások informális hatalmával bíró szabaddemokraták és szocialisták, másfelől az informális hatalomi eszközöket jobbára nélkülöző, pusztán parlamentáris hatalommal bíró kormánypárt konfliktusa jellemezte a politikai életet.[118] Az Alkotmánybíróság elfogadottságát nagyban meghatározta a médiában fönntartott természetjogi érvényesség, Boulanger szerint a weberi tipológia karizmatikus legitimitása.[119] A hatalommegosztás kérdése ideológiai szlogenné lett, a hatalommegosztási elv alkotmánybírósági gyakorlata pedig alapot teremtett a bíróság önállóságát szentesítő, a bíróságot az Országos Igazságszolgáltatási Tanács intézménye alá rendelő törvénynek[120]. A ’90-e évek nagyfokú hatalommegosztásának eredménye a társadalmi status quo konzerválása, radikálisabb reform elmulasztása volt[121].

Az Al­kot­mány­bí­ró­ság he­lyé­nek meg­íté­lé­se dön­tő­en kap­cso­ló­dik mű­kö­dé­sé­nek el­ső ki­lenc évé­hez, ami­kor az Al­kot­mány­bí­ró­ság a jog­ál­la­mi­ság és leg­ali­tás igé­nye­i­nek biz­to­sí­tá­sa vé­gett a rend­szer­vál­tás szám­ta­lan fon­tos kér­dé­sé­ben, mint a kár­pót­lá­si tör­vény, a mi­nisz­ter­el­nök köz­tár­sa­sá­gi el­nök kö­zöt­ti vi­ta, abor­tusz, ha­lál­bün­te­tés, gaz­da­sá­gi re­form, ér­vé­nye­sí­tet­te aka­ra­tát. Az ak­ti­vis­ta pe­ri­ó­dus le­zár­ta után egy­elő­re hi­á­nyoz­nak azok a fo­gó­dzók, ame­lyek alap­ján az Al­kot­mány­bí­ró­ság jel­le­gé­ről, mód­sze­re­i­ről le­het­ne be­szél­ni,[122] a politikai és gazdasági rendszer megerősödésével az Alkotmánybíróság elkerülte a hatalmi ágakkal való összeütközést[123].

 

 

 

Következtetések

 

 

Kormányzati formákat értékelő művében (Lijphart 1999) a szerző 36 demokratikus államot rangsorol teljesítménye alapján, egyenként részletezve a már említett tíz összetevő egymáshoz mért helyzetét a felsorolt államok esetében. Kutatásai összegzéseképpen Lijphart a zárófejezetek egyikében az elemzett államokat a demokrácia úgynevezett eszmei térképén[124] helyezi el, többek között az általunk kutatott nyugat-európai államokat Nagy-Britanniát, Németországot és Franciaországot is. Az alkotmánybíróságok erősségének valamint a politikai rendszer konszenzusra- vagy éppen többségi elvre irányultságnak a kutatott államok esetében sajátos helyzete alakult ki. Jellegzetes intézményi szerkezetéből kifolyólag Nagy-Britannia a többségi demokrácia mintaállama, amelyben az alkotmánybíráskodás intézményének léte mellett a szakirodalomban lezáratlan pro és kontra érve hangzanak el. Az alkotmánybíróságokat erősségük alapján osztályozó 1-4 skálán legalján ezért éppenséggel Nagy-Britannia helyezkedik el, amelyet 2,8-as (a konszenzusos demokrácia mintaállamával, a belga alkotmánybírósággal egyenlő) minősítéssel egy erős többségi demokrácia, a francia követ. Legnagyobb és egyben maximális 4.-es minősítést az atipikus –  ezért nem paradigmatikus konszenzusos demokrácia állam Svájc és Belgium mellett -  és igen erősen konszenzusorientált német állam alkotmánybírósága kapott. A de­mok­rá­cia kon­szen­zu­sos il­let­ve több­sé­gi mo­dell­jét kö­vet­ve a ma­gyar po­li­ti­kai rend­szer jel­leg­ze­tes­sé­gei alap­ján in­kább a kon­szen­zu­sos mo­dell­hez áll kö­ze­lebb[125]. A vi­szony­lag erős al­kot­mány­bí­ró­sá­gi ha­tás­kö­rök meg­lé­te a több­sé­gi ha­ta­lom­gya­kor­lás je­len­tős kor­lát­ját je­len­tet­ték.

A magyar alkotmánybírósági hatáskörök szabályozása elsősorban az alapul szolgáló német alkotmánybíróság modelljét követi. Lényeges különbségek adódnak azonban, a szövetségi-tagállami dimenziót érintő hatáskörökön kívül, az állambírósági hatáskörök, a pártbírósági hatáskörök mellett, az alkotmányos panasz német és magyar szabályozásai közötti eltérésekből is. Ennek következtében a magyar alkotmányos panasz csak az alkotmányellenes törvény alkalmazásával felmerülő jogsérelmek orvosolását teszi lehetővé, és mint ilyen az utólagos normakontroll egy újabb módja, szemben a német szabályozásban gondosan megfogalmazott lehetőséggel szemben, ami lehetővé teszi alkotmányellenesen alkalmazott, de  egyébként alkotmányos törvénnyel szemben is a kezdeményezést. Továbbá, felvállalva a magyar Alkotmánybíróság hatásköreinek egyoldalúságáról szóló kritikát az alkotmányos panasz jelentőségét minimalizálhatjuk. Az 1998 előtti  magyar szabályozás némiképpen hasonló a politikai rendszer eljogosítását eredményező absztrakt normakontrollal, és főleg  a képviselők számára biztosított indítványozási joggal, amelyet a tapasztalatok szerint az ellenzéki politikusok kezdeményeznek. Mégis ez a megközelítés érvényét veszítheti azáltal, hogy a magyar alkotmánybíróság önkorlátozó határozata után gyakorlatilag az Alkotmánybíróság távolmaradt a parlamenti törvényhozási folyamatba való közvetlen beavatkozástól, és ezzel a felismeréssel az alkotmánybíróságnak a francia és német alkotmánybírósághoz vonatkoztatott helye megváltozhat.

Stone-nak  a francia Alkotmánytanácsról írt monográfiája a politika eljogiasításának paradigmatikus eseteként a francia alkotmánybíróság intézményét tekintette, hiszen az a kötelező a priori normakontroll és a parlamenti pártok részvétele a törvény szavazás utáni “harmadik kamara” munkálataiban, az alkotmánybíróság részvétele a törvényhozó munkában elvileg a legerősebb alkotmánybíróságok közé kellene utalnia. Ezt a feltételezést tovább erősítheti az Alkotmánytanácsnak a Szövetségi Alkotmánybírósággal szembeni statisztikai fölénye, a törvény megsemmisítések arányát illetően[126]. Magyarázat hiányában a lijpharti rangsorolás mellett felhozható érv, hogy az Alkotmánytanács hatáskörei szegényesebbek, ügyterhelése jóval alacsonyabb. Másfelől maga Stone későbbi munkájában bekövetkezett finomítás révén már nem köti a politika eljogiasításának kérdését egyedül az elvont normakontroll gyakorlásához. A magyar alkotmánybíráskodás elemzésekor pedig nyilvánvalóvá vált az, hogy a konkrét normakontrol, akár az alkotmányos panasz által képviselt indítványok egyaránt válthatnak ki általános rendelkezéseket, hiszen az indítvány nem köti  az alkotmánybírósági választ. Másfelől a tágra nyitott egyéni kezdeményezési lehetőség értelmében a parlamenti képviselők mint közönséges állampolgárok szintén kezdeményezhetnek utólagos normakontrollt.

Stone által újabban  tágan értelmezett politika-fogalomnak  figyelembe vételével gond nélkül igazolható az alkotmánybíróságoknak politikai tevékenysége mellett felhozott kezdeti hipotézisünk, amely szerint az alkotmánybíróság nem írható le a klasszikus hatalmi ágak elválasztásának elve alapján, mint a bírói feladatokat ellátó intézmény. Teljesen más értelemben azonban, az alkotmánybíróság csakis a hatalom megosztásának, korlátozásának valamilyen elve alapján tekinthető a demokrácia legitim intézményének. Sőt, az alkotmánybíróság szervének intézményesítésével a politikai rendszer uralmi struktúrája keresztülvág a klasszikus hatalmi ágak elválasztásának elvén, ugyanis bizonyítást nyert, hogy az alkotmánybíróság politikai döntéseket hozhat, amelyek kvázi törvényhozóként, a parlament számára adott törvényhozási útmutatásaiban pedig kvázi törvényjavaslatot beterjesztő kormányként viselkedik.

A lijpharti mo­dell is­mér­vei alap­ján ép­pen a több­sé­gi de­mok­rá­cia je­gye­it  mu­ta­tó tör­vény­ho­zói ha­ta­lom­mal szem­ben je­lent el­len­súlyt az abszt­rakt  (utó­la­gos) nor­ma­kont­roll ha­tás­kö­ré­vel fel­ru­há­zott, abszt­rakt al­kot­má­nyos jog­ren­det vé­dő magyar Al­kot­mány­bí­ró­ság. Az in­téz­mény sze­re­pét és ha­tal­mát el­is­mer­ve, az Or­szág­gyű­lés tisz­te­let­ben tar­tot­ta az Al­kot­mány­bí­ró­ság ha­tá­ro­za­ta­it, en­nek je­le az hogy 1998-ig nem vál­toz­ta­tott lé­nye­ge­sen a bí­ró­ság ha­tás­kö­rén[127]. Mind­ez pe­dig fok­mé­rő­je le­het a po­li­ti­kai ha­ta­lom ta­golt­sá­gá­nak Ma­gya­ror­szá­gon.

        

 

 

 

Irodalom:

Alkotmánytan . (szerk. Kukorelli István) Osiris, Bp, 2000.

Alkotmánybíráskodás. (szerk.Kilényi Géza) Unió, 1993.

Alkotmánybíráskodás, alkotmányértelmezés.(vál., szerk. Paczolay Péter) ELTE ÁJK, 1995.

Alkotányos elvek és esetek.Constitutional & Legislative Policy Institute, Budapest, 1996.

Ádám Antal: A jogrendszer alkotmányosodása és erkölcsiesedése. In: Jogtudományi Közlöny 1998 október.

Balsai István: A magyar Alkotmánybíróság a kormányzat szemszögéből. Jogtudományi Közlöny, 1992/6. szám.

Bán Tamás: Az Alkotmánybíróság létrejötte. Világosság, 1993/11. szám.

Bihari Mihály: 1997: Az Alkotmánybíróság éve? In: Magyarország politikai évkönyvve 1998, Demokrácia Kutatások Központja Alapítvány, 1998.

Boulanger, Christian: Europenization through Judicial Activism? The Hungarian Constitutional Court’s Legitimacy and Hungary’s “Return to Europe”. Internet: ww.panyasan.de/publications/texts/Boulanger2002.pdf

Bragyova András: Az alkotmánybíráskodás elmélete.KJK-MTI Állam- és Jogtudománmyi Intézet, 1994.

Bragyova András: Alkotmánybíráskodás és demokrácia. Az Alkotmánybíróság elmélete hiányzó fejezete. In: Emlékkönyv Dr. Szentpéteri István egyetemi tanár születésének 70.évfordulójára.Szeged, 1996.

Capelliletti, Mauro: Bírói felülvizsgálat, összehasonlító perspektívában. Jogállam, 1993/1 szám.

Erdei Árpád: Az alkotmánybírósági eljárás. In: Tíz éves az Alkotmánybíróság  (szerk. Bitskey Botond).       Alkotmánybíróság, Bp., 2000.

Freedom of Expression and Separation of Powers in the Jurisprudence of Constitutional Courts. General Reprts of the 10^th  Conference of the European Constitutiponal Courts (szerk Bitskey Botond, Paczolay Péter). Budapest, Hungarian Constititutional Court, 1-4 kötet, 1997.

Győrfi Tamás: Az Alkotmánybíróság politikai szerepe. Politikatudományi Szemle, 1996/4. szám.

Halmai Gábor: Az alkotmányvédelem: az állami hatalom korlátozása. Társadalmi Szemle 1991/5. szám.

Halmai Gábor: A négyszög háromszögesítése.In: Társadalmi Szemle 1993/11, 50-55.

Halmai Gábor: Az aktivizmus vége? In: Sólyom László (szerk): A megtalált alkotmány? INDOK 2000. (?!...)

Herbert Jakob, Erhard Blankenburg, Herbert M.Kritzer, Doris Marie Provine, Joseph Sanders: Courts, Law, and Politics in Comparative Perspectives. New Heaven and London, Yale Univ.Press, 1996.

Herzog, Roman: Az Alkotmánybíróság szerepe a parlamentáris demokráciában. Jogtudományi Közlöny 1992/6.

Holló András: Az Alkotmánybíróság létrejötte és hároméves működése. In: Alkotmánybíráskodás. (szerk.Kilényi Géza) Unió, 1993, 65-107.

Holló András: Az alkotmányvédelem kialakulása Magyarországon. Bíbor Kiadó, 1997.

Holló András: Az Alkotmánybíróság: alkotmánybíráskodás. Bp, Útmútató, 1998.

Hook, Sidney: Demokrácia és bírói felülvizsgálat. In: u.ő, A szabadság paradoxonai. Osiris Kiadó-Readers International, Budapest 1997, II. Fejezet.

Kavass, Igor I.: Supranational and Constitutional Courts in Europe: Functions and Sources. New-York, Buffalo, 1992.

Kerekes Zsuzsa: Kilátás az elefántcsonttoronyból. Hatalommegosztás és alkotmánybíráskodás. In: Magyarország politikai évkönyvve 1992, Demokrácia Kutatások Központja Alapítvány Economix Rt, 141-149.

Kilényi Géza: Az alkotmánybíróság helye az állami szrevek rendszerében. In: Alkotmánybíráskodás. (szerk.K ilényi Géza) Unió, 1993, 9-61.

Körösényi András: A magyar politikai rendszer. Osiris, 1998.

Körösényi András: Parlamentáris vagy “elnöki” kormányzás? Az Orbán-kormány összehasonlító perspektívából. In: Századvég, Új folyam 20. szám (2001 tavasz), 3-38.

Lábady Tamás: A helyét kereső Alkotmánybíróság. Világosság, 1993/1. szám.

Lijphart, Arend: Democraties. Patterns of Majoritarian and Consensus Government in Twenty-One Countries. New Heawen and London, Yale U.P.,1984.

Lijphart, Arend : Patterns of Democracy. Government Forms and Performance in Thirty-Six Countries. New Heawen and London, Yale U.P., 1999.

McWhinnery, Edward: Supreme Courts and Judicial Law Making. Dordrecht, Martinus Nijfoff, 1986.

Nemes Dénes: Politikai és jogi hatásköri konfliktusok az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság eddigi működése során. Jogtudományi Közlöny 1992/2. szám.

Paczolay Péter: Alkotmánybíráskodás a politika és a jog határán. In uő.(szerk): Alkotmánybíráskodás, alkotmányértelmezés. Budapest, 1993, 9-32.

Petrétei József: A “jó” kormányforma. In: Társadalmi Szemle 1994/3,54-61.

Pokol Béla: A magyar parlamentarizmus szerkezete. Társadalmi Szemle 1993/10 szám.

Pokol Béla: A magyar parlamentarizmus. Cserépfalvi, 1994.

Pokol Béla: Hatalommegosztás és parlamentáris kormányforma Magyarországon. In: (szerk.) Szabó Máté: Demokrácia és politikatudomány a 21. században. Budapest, Rejtjel, 2002, 194-207.

Salamon László: Az Alkotmánybíróság a Parlament szemszögéből. Jogtudományi Közlöny 1992/6. szám.

Sajó András: Az önkorlátozó hatalom. KJK-MTI Állam- és Jogtudománmyi Intézet, 1996.

Schwartz, Herman: The Struggle for Constitutional Justice in Post-Communist Europe. Chicago, Univ. Of Chicago Press, 2000.

Schmidt Péter: Alkotmánybíráskodás és hatalommegosztás. In: Emlékkönyv Dr. Szentpéteri István egyetemi tanár születésének 70.évfordulójára.Szeged, 1996.

Sólyom László: Az Alkotmánybíróság önértelmezése. Jogtudományi Közlöny 1992/6. .szám.

Sólyom László: Az Alkotmánybíróság hatásköreinek sajátossága. In Tanulmányok Benedek Ferenc tiszteletére. Pécs, 1996.

Sólyom László: Az Alkotmánybíróság tízedik évfordulójára. In: Tíz éves az Alkotmánybíróság  (szerk. Bitskey Botond). Alkotmánybíróság, Bp., 2000.

Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Budapest, Osiris Kiadó, 2001.

Somogyvári István: Az államhatalmi ágak megosztásáról. In: Társadalmi Szemle 1994/1, 82-88.

Szegvári Péter: Többségi és/vagy konszenzusos demokrácia. In: Társadalmi Szemle 1994/2, 67-74.

Szigeti Péter: Hatalommegosztás - Alkotmánybíróság. Világosság, 1993/1. szám.

Szigeti Péter: Alkotmánybíráskodásunk négy éve (1990-1993). Politikatudományi Szemle, 1993/1. szám.

Stone Sweet, Alec (1992b): The Birth of Judicial Politics In France. The Constitutional Council in Comparative Perspective. New-York, Oxford, Oxford Univ.Press, 1992.

Stone Sweet, Alec: Governing with Judges. Constitutional Politics in Europe.Oxford Univ.Press, 2000.

Rácz Attila: Az Alkotmánybíróság az alkotmányos rendszerben. Magyar Közigazgatás, 2000/június.

Törő Károly: Az Alkotmánybíráskodás kérdései. Magyar Jog, 1991/5.

Vile, M.J.C: Constitutionalism and the Separation of Powers. Oxford, Clarendon Press, 1967.

Volcansek, Mary L.(ed.): Judicial Politics and Policy-Making in Western Europe. London, Portland-Oregon, FRANK CASS, 1992.