Király Klára:

 

A büntetetés-végrehajtási intézetek privatizációjának elméleti háttere

 

Az utóbbi néhány évtizedben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltak, a fenntartási költségek folyamatosan emelkednek, mindezek mellett a hosszabb időtartamú szabadságvesztés büntetések is nagy terheket rónak az intézetekre.

A szakirodalom áttekintéséből kitűnik, hogy a büntetés-végrehajtási intézet privatizálása heves viták középpontjában áll.

A vita nagy része olyan empirikus kérdések körül forog mint például: Tudna-e magánszféra olcsóbb büntetés-végrehajtást teremteni?  Az elítéltek foglalkoztatása tartalmasabb lesz-e ezáltal? Kevésbé valószínű-e, hogy azok, akik magánkézben levő intézetben töltötték le szabadságvesztés büntetésüket visszaesők lesznek? A privatizáció támogatói a fent említett kérdésekre igennel felelnek és magánszektor erényei mellett érvelnek. Abból indulnak ki, hogy az állami büntetés-végrehajtási monopólium nem teszi ésszerűbbé az intézetek gazdálkodását és a hatékonyságot sem ösztönzi.

A problémakör másik dimenziója nem az empirikusra (arra ami van), hanem a filozófiaira (arra aminek lennie kellene) koncentrál. Tehát a kérdés úgy hangzik, hogy az államnak egyáltalán privatizálni kell-e a büntetés-végrehajtási intézeteket? Igenlő válasz esetén a büntetés-végrehajtáshoz kapcsolódó tevékenységek széles skálája válna a privatizáció tárgyává, és a magánszféra bevonásának lehetősége is változatos képet mutat (Cox & Osterhoff, 1993; Offe, 1984). A magánszektor térnyerésére kerülne sor a következő területeken: intézeteken belüli ipari termelés körében (Cikins, 1986; Cullen, 1986), a büntetés-végrehajtási intézetek építése és működésük finanszírozása során (Joel, 1992, 1993; Palumbo, 1986, pp. 598-600), az elítéltek foglalkoztatására kötött szerződések, orvosi ellátás és élelmezés biztosítása alkalmával (Cikins, 1986; Cullen, 1986; Durham, 1989).

A privatizációs politika legvitatottabb pontja a büntetés-végrehajtási intézetek magán igazgatása. Ezen elképzelés szerint nem állami tulajdonosok azok, akik biztosítják a személyzetet és működtetik a létesítményeket. E megoldás azt az etikai dilemmát veti fel, hogy tanácsos-e magánszemélyeket felruházni a büntetés-végrehajtás hatalmával. A privatizációval foglalkozó szakértők  azt állítják, hogy az államnak hozzá kellene járulni, és elő kellene segíteni a privatizációs folyamatot, és mindennek igazolására a liberális teóriákat és a libertarianizmus eszméit kellene segítségül hívnia. Ez az elgondolás néhány ponton nyugtalanító és aggodalmat szül, hiszen a liberalizmus és libertarianizmus eszméinek félreértése megakadályozhatja a politikusokat abban, hogy szilárd, jól megalapozott álláspontra jussanak. Ennek tudatában kritikus vizsgálatnak kell alávetni büntetés-végrehajtási intézetek magán igazgatását, és be kell mutatni, hogy liberális és libertarianista teóriák tisztázása hogyan viheti előre a büntetés-végrehajtási intézetek magánkézbe adása körüli vitát.  Ezen kérdéskör további latolgatása előtt, azonban szükséges áttekinteni azokat az álláspontokat, amelyek a nyugat-európai büntetés-végrehajtás fejlődését évszázadokon át befolyásolták. Mindezt azért tesszük, hogy majd a levont következtetéseket szembeállíthassuk a magán börtönigazgatást támogató érvekkel. Így tehát először is irányítsuk figyelmünket az állam kényszerítő hatalmának keletkezésére.

Az állam büntetőhatalmának hagyományos koncepciója és a libertarianizmus érvelése a büntetés-végrehajtási intézetek magánigazgatása mellett.

 

A büntetés-végrehajtási intézetek privatizációja körül folyó vita középpontjában az állam és polgárai közötti viszony áll. Weber közismert 1947-ben íródott esszéje - a büntető hatalommal való felruházásról -, felvázolja a hagyományos nyugati liberális elképzelést az állam büntető hatalmáról. Weber úgy érvel, hogy a bűncselekmények megsértik a jogrendet, amelyet arra felhatalmazott személyek az állam nevében hoztak, akik ezáltal maguk is az állam alkotói. A törvényes büntetés lényegi jellemzője az, hogy azt “egy olyan hatalmi szervnek kell kiszabnia és végrehajtania, amelyet az a törvényes rendszer állított fel, amely ellen a bűncselekményt elkövették” (Hart, 1968, p. 5). Innen nézve az állam rendelkezik egyedül büntető hatalommal, mivel szuverenitását – amely a joguralom felsőbbségének előtételén alapul – sértette meg a bűncselekmény. A weberi elvek (1947) alkalmazhatóak az amerikai börtönrendszerre is, ahol a kényszer alkalmazás mindennapos (Etzioni, 1961; Marquart, 1986).

Más jellegű köz- és magán intézetek időnként szintén alkalmaznak kényszerítő hatalmat, például kórházak időről időre visszatartanak mentálisan sérült személyeket (akár bűnelkövetők voltak, akár nem). Természetesen a kórházakban alkalmazott kényszer más jellegű, mint a büntetés-végrehajtási intézetekben alkalmazott formája. A különbség a szereplők elsődleges céljában rejlik. A kórházak a gyógyítás misszióját vállalják fel. A büntetés-végrehajtási intézeteket a szabadságtól való megfosztás biztosítására hívják életre. A központi különbség a kényszerítő hatalomnak büntetés-végrehajtási intézetekben való alkalmazása és a kvázi kényszerítő erők viszonylatában az, hogy az előbbi esetben az okozott ártalom maga a cél is. Megállapítható, hogy az állami és magánkézben lévő büntetés-végrehajtási intézetek célja egyaránt a büntetések végrehajtása. A kérdés az, hogy hogyan tudják a büntetés-végrehajtási intézetek magánigazgatását támogatók legitimálni a magánszemélyek kényszerítő hatalmát? A privatizáció szakértői két pilléren nyugvó érvet állítanak fel: az egyik a jogokon alapuló liberális teória, különös tekintettel Lock klasszikus liberalizmusára, a másik a libertarianisták felfogása, amely a minimális állam koncepción alapul. (Logan, 1987, 1990, pp. 238-250).

A privatizáció támogatói a Lock féle koncepcióhoz igazodva azt vallják, hogy az “állam mesterséges és nincs tekintélye, törvényes hatalma vagy saját jogai azokon kívül, amelyeket az egyének átruháznak rá” (Logan, 1990, p. 52). Ezenkívül a támogatói kör szerint, az állam szerepe arra korlátozódik, hogy a törvények uralmát biztosítsa és megvédje az egyéni jogokat. Emellett az egyént is megilleti az a jog, hogy megvédje magát a fenyegető fizikai ártalomtól, amelyek a libertarianizmus irányzata szerint akár kényszerítő hatalom gyakorlásával is egyenlő lehet. A büntetés-végrehajtási intézetek privát igazgatását megalapozó mindként pillért szem előtt kell tartani ahhoz, hogy ne érje bírálat a privatizáció támogatóinak érvelését.

Először koncentráljunk azokra az elvekre, amelyek meghatározzák az egyén természetes jogainak hagyományos koncepcióját és az állam lényegi alapját. Az előbb említettek megalapozásához szükség van arra, hogy végigkövessük a liberális gondolkodók elméleteinek fejlődését, a klasszikus liberalizmustól a kortárs irányzatokig.

 

A liberális gondolkodás és a kényszerítő hatalom

 

Hobbes (1657/1963) filozófiájához visszanyúlva azt látjuk, hogy a természeti állapotban minden ember egyenlő és joga van mindenhez, azaz mindennel rendelkezik, mindent megszerezhet, amire képes. Mivel saját hasznát minden egyes ember a másik kárára akarja elérni és egyre többen ugyanarra vágyakoznak, így egyértelmű, hogy az emberek természetes állapota az állam létrehozása előtt  a háborúskodás állapota volt. Az emberek az értelem szavára hallgatva tesznek ígéretet a természeti törvény betartására. A békés együttélés alaptörvényeinek betartásához kényszerítő hatalomra, államhatalomra van szükség. A rend betartását az biztosítja, hogy az emberek félnek annak megsértése esetén kiszabható büntetésektől.

Lock (1690/1980) elméletének lényegeként elmondható, hogy szerinte a természeti állapot a béke állapota is lehet, ha az emberek a természeti törvények szerint élnek. E törvény szerint senki sem károsíthat meg egy másik embert életében, szabadságában, javaiban. A természeti állapotban a jog nem egyértelmű, nem rögzített, így vita esetén, közhatalom hiányában ez a természeti állapot bármikor hadiállapottá válhat, hiszen a természeti törvény értelmezésekor az embereket a saját érdekeik szem előtt tartása motiválja. Az emberek, hogy ezt a helyzetet elkerüljék társadalmi szerződést kötnek egymással, azaz lemondanak szabadságuk egy részéről és a törvények által engedik magukat kormányozni. A szerződés célja az életnek, szabadságnak és a tulajdonnak a természeti állapot viszonyainál hatékonyabb védelme. A közhatalom megbízásos jelleggel jön létre és korlátok közé van szorítva. Bizonyos jogokról az emberek nem mondanak le és nem lehet őket önkényesen közhatalom alá vonni. Az államhatalom nem rendelkezhet önkényesen az emberek életével, tulajdonával és nem korlátozhatja önkényesen szabadságukat.

Mindezek után úgy tűnik, hogy a klasszikus liberális teóriák önmagukban csak minimális filozófiai támogatást nyújtanak a büntetés-végrehajtási intézetek magánkézbe adása számára, hiszen Lock és Hobbes szerint a kényszerítő hatalom végső soron az államé. A liberális teória fejlődését azonban érdemes továbbkövetni, hiszen a századok során sokat változott. Így ismét kérdésként vethető fel, hogy találunk-e olyan szerzőt, akinél alátámasztást nyer a büntetés-végrehajtás magánszférára ruházása.

Mill (1859/1985) szerint az individuum jogai nem természetesek és nem elidegeníthetetlenek, inkább csak relatív empirikus használat termékei. Mill véleménye szerint, mivel az egyének nem tudnak egyetérteni a természetes jogok tradíciójával a polgároknak olyan jogokat kellene biztosítani, amelyek a lehető legnagyobb boldogságot biztosítják, a lehető legtöbb ember számára.  Mill kifejti, hogy az emberek kedvük szerint cselekedhetnek addig, amíg másoknak nem ártanak. Ha ez az elv sérül az állam fenntartja jogát, hogy a jogsértőt megbüntesse. Mill is megvizsgálja a kényszer alkalmazásának lehetőségeit az állami és nem állami szereplők vonatkozásában, és arra a megállapításra jut, hogy csak az állam számára megengedett a kényszer alkalmazásának lehetősége. A fentiek ismeretében ismét elmondhatjuk, hogy ez az állítás is ellentétben áll a büntetés-végrehajtási intézetek magánigazgatását pártolók érveivel.

Rawls (1971) véleménye szerint az utilitarizmus irányzat túl nagy hangsúlyt helyez a kollektívára és emiatt az egyén háttérbe szorul, ami nem liberális. Rawls által átgondolt koncepcióra az egyenlőségre törekvő liberalizmus elnevezést alkalmazzák. Nozick (1974) minimális állam libertarianizmus elméletének is alapjául szolgál a haszonelvűséget bíráló és a jogokkal, egyénekkel foglalkozó értekezés. Rawls a liberalizmus alternatív alapjaként új életre keltette a társadalmi szerződés tanát és igyekezett a kanti hagyományokból meríteni. Az egyén kifejti nézeteit az őt megillető jogokról, az állami hatáskörről, úgy, hogy egyben ítéletet is mond a szabályozásra hivatott politikai alternatívákról. Mindezt úgy teszi, hogy nincs tudatában a saját társadalmi pozíciójának. Egy racionalizációs folyamatban foglal állást az állam hatásköreivel és az egyénnel való megfelelő bánásmóddal kapcsolatban. A racionális és önérdekű individuum csak akkor tartja legitimnek e jogok iránti igényt, ha nem csupán többség érdekében, hanem minden egyes ember érdekében jönnek létre.

Rawls nézetei szerint emberi megállapodás eredményeként keletkeznek az egyént megillető jogok, a kormányzat hatalma és az állam büntető hatalma. Rawls leszögezi, hogy egy liberális társadalomban a kényszerítő hatalom csak az állam kezében lehet, hiszen a racionális egyének inkább választják a természetes állapotot, ahol önmagukat kell megvédeni, mintsem, hogy teret engedjenek egy olyan politikai rendszernek, amely támogatja a magánkézben levő büntetés-végrehajtást (1971, p. 241). Emellett Rawls szerint az állam fenntartja magának azt a jogot, hogy a hatalmat átruházhassa a hatalom alacsonyabb szintű területeire, ha a társdalom érdekei is úgy kívánják.

A magánigazgatást támogató, alátámasztó érvek részben a klasszikus liberális teóriákat hívják segítségül. Erről azonban általánosságban megállapítható, hogy a liberalizmus félreértelmezésével állunk szemben. Megfigyelhető ugyan, hogy Hobbes, Lock, Mill, Rawls a természetes állapotban és a társadalmi szerződés állapotában élő emberek jogait tekintve különböző nézeteket vallanak, de abban egyetértettek, hogy a kényszerítő hatalom nem válhat el az államtól. Úgy tűnik, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek privatizációját igenlők átsiklottak a jogok és a hatalom különbségtétele felett – amely végig jelen van a liberális elméletekben – és feltételezik, hogy a liberális teória nem vezet el oda, hogy a természetes jogokat és az állam büntető hatalmát alapvetően különböző módon kell levezetni. A fentiek ismeretében már csak az a feladat hárul ránk, hogy megvizsgáljuk, vajon a libertarianizmus lát-e lehetőséget arra, hogy a büntetés-végrehajtás joga részben a magánszféra kezébe juthasson.

 

Nozick libertarianizmusa és a kényszerítő hatalom

 

 

A büntetés-végrehajtási intézetek magánkézbe adásának hívei Robert Nozick műveibe is belenéztek, hogy etikailag is megalapozhassák a büntetés-végrehajtási intézetek privatizációját. Nozick elképzelése azonban a kényszerítő hatalmat az állam kezébe helyezi. Valójában Nozicknál a büntető hatalom feletti rendelkezés jelenti az állam egyetlen erkölcsileg jogszerű tevékenységét. Nozick definíciója szerint az állam szinte minden más ténykedésből ki van rekesztve.

Fontos számunkra, hogy Nozick különbséget tesz ultraminimális és minimális állam fogalom között. Az ultraminimális állam a természetes állapotból nő ki, ahol azok az emberek akik egy közösségnek nem tagjai nem kapnak védelmet más egyénekkel szemben. Ez a kijelentés némileg alátámasztja a privatizáció melletti érvelést. Az ultraminimális állam azonban egy állam előtti állapotnak felel meg, ahol a magán jellegű védelmi társulások csak egy bizonyos terület felett uralkodnak. A minimális állam az ultraminimális államból fog kinőni. Ezen átalakítás során kizárólagosan a minimális állam kezébe kerül a büntető hatalom és a redisztributív védelem. Ez a következtetési láncolat az állam kényszerítő hatalmi monopóliumának a levezetése, ami mögött a minimális állam “láthatatlan kéz” elmélete húzódik meg. Az állam kizárólagos hatalma a redisztributív védelem felett a hatalom olyan körét jelzi, amelyet egyetlen egyén sem birtokol. Mindezek után úgy tűnik, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek privatizációjának támogatói rosszul építették ki a kapcsolatot az ultraminimális / minimális állam és az állami kényszer monopóliuma között. A büntetés-végrehajtási intézetek magánkézbe adásának hívei Nozick gondolatmenetének más elemeit is félreértik. Logan (1990) például azt állítja, hogy a büntetéshez való jog a természeti állapotban az egyéné. Ezen állítás azonban két ponton is hibás.

Először is összemossa a felfogásbeli különbséget jogok és hatalom között. Mindemellett Nozicknál még jobban korlátozza az egyének jogait: szerinte az egyénnek az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz van csak joga. Minden más igény egy külön hatalom alá tartozik és más területre irányul, ami külön folyamodás eredménye. A privatizáció melletti érvelésnek, hogy konzisztens legyen Lock és Nozick nézeteivel, el kell ismernie a különbséget a két fogalmilag ellentétes konstrukció között.

A másik probléma Logan állításával az, hogy nem ismeri fel, hogy a természetes állapotban élő egyéneknek nincs joguk arra, hogy bántsák egymást. (Nozick, 1974, p. 126; Wolff, 1991, pp. 33-34) Az egyén joga csak az önvédelemre vonatkozik, és nem tartalmazza a büntetőjog büntető elemeinek alkalmazását. Mivel a jogokat ugyanolyan folyamatban alkotják, mint Rawls érvelési folyamata, a racionális egyének kezdettől fogva korlátozva lennének azáltal, hogy cselekedeteik más érdekét és szabadságát nem sérthetik. Így az állam megalakulását követően az egyénnek nincs joga kényszer alkalmazására büntetés céljából, ez szigorúan csak az állam lehetősége. Ez további bizonyítékot jelent arra, hogy az állam Nozicknál rendelkezik akkora hatalommal, amekkorával egyetlen individuum sem. Ez az állam ugyan egy minimál állam, de birtokolja a kényszerítő hatalmat.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy a privatizációt szorgalmazók köre félreértelmezi a liberális teóriákat, és nem veszi figyelembe a jogok és a hatalom közötti különbségtételt. Emellett a libertarianizmus minimál, ultraminimál felfogására való támaszkodás is némi kívánnivalót hagy maga után. A fenti értekezésből kitűnik, hogy a liberális teória azt diktálja, hogy a kényszerítő hatalom hagyományos felfogását fogadjuk el, amelyet már Weber is felvázolt: azaz a büntető hatalom az államtól elválaszthatatlan. Ezek ismeretében a kérdés a következő: mi lesz az elfogadható mértékű magán beavatkozás határa a büntetés-végrehajtás területén, a nyugati liberális filozófiai vezérfonal ismeretében? Ha megtiltjuk a kényszerítő hatalom átruházását a magánszektorra, akkor a liberális és libertarianizmus eszméje mit tud mondani a privatizáció más formáiról a büntetés-végrehajtási környezetben?

Az USA-ban a büntetés-végrehajtás privatizációja olyan formában létezik, hogy a magánszféra tevékenységét bevonják az egyes szolgáltatások biztosításába. Eszerint a privatizáció részleges formái nem járnak együtt az elítéltek feletti tényleges kényszer alkalmazásával. A liberalizmus teóriáival összeegyeztethetők a magán szektor által nyújtott olyan szolgáltatások, mint az étkeztetés, orvosi ellátás, bérleti szerződés kötése, új intézetek építése. Ezek nem igényelnek kényszerítő erőt, és nem is tartalmaznak ilyeneket. Másfelől a liberális elmélettel összeegyeztethetetlen, hogy magánszemélyzetet alkalmazunk azon pozíciók betöltésére, ahol kényszerítő erőt is lehet gyakorolni.

Az a gyakorlat – specifikus technika, amely itt körvonalazódott azt sugallja, hogy a liberális filozófiai megközelítés abban nyújthat segítséget a büntetés-végrehajtási intézetek privatizációja során, hogy eldöntsük, mely program tartalmaz kényszerítő hatalom gyakorlásra lehetőséget és melyik nem.

 

Záró megjegyzések

 

A privatizáció bizonyos formái ugyan elterjedtek az amerikai büntetés-végrehajtási környezetben, de a legnagyobb vitát a magánműködtetésű büntetés-végrehajtási intézetek kavarják. Sok vitás kérdés áll empirikus vizsgálat alatt, amit tisztázniuk kell a privatizáció híveinek és ellenzőinek. Filozófiai megközelítésben azonban a támogatóknak el kell ismerniük, hogy az az elméleti alap, amelyen a büntetés-végrehajtási intézetek privatizációja nyugszik, nem megfelelő. A fent felidézett érvelés azt támasztja alá, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek magánkézbe adása egy lényeges etikai dilemma elé állít minket, amikor a liberális demokratikus hagyomány összefüggésébe kerül.

Harding (1997) azonban alapos csapást mért a különböző filozófiai kísérletekre, mivel szerinte “az ilyen időtöltések szemet hunynak a földön létező valóság felett … és nem viszik semmilyen hasznos  irányba a vitát.” Harding álláspontja ellenére a liberális és libertarianista elvek megvizsgálása után lehetne még olyan filozófiai hagyományokat keresni, amelyek jobban szolgálják a büntetés-végrehajtási intézetek privatizációját támogatók álláspontját. Elképzelhető, hogy az anarchizmus, nihilizmus és fasizmus változatainak vizsgálata felfedne olyan elméleti vonatkozásokat, amelyek biztosítanák azt az eszmei támogatottságot, amelyre a liberális álláspontok nem képesek. Mindazonáltal nehéz feladat lenne a büntetés-végrehajtási politika megalkotóit meggyőzni arról, hogy ezen alternatív filozófiai hagyományok bármelyikének kellene elméleti irányító, vezető szerephez jutnia.

Források:

-         Cikins, W. I. (1986). Privatization of the American prison systems: An idea whose time has come? Notre Dame Journal of Law, Ethics and Public Policy, 2, 445-464.

-         Cikins, W, I. (1993). Partial privatization of prison operations: Let's give it a chance. In G. Bowman, S. Hakim, & P. Seidenstat (Eds.), Privatizing correctional institutions (pp. 13-18). New Brunswick, NJ: Transaction.

-         Cox, N. R., & Osterhoff, W. E. (1993). The public-private partnership: A challenge and an opportunity for corrections. In G: Bowman, S. Hakim, & P. Seidenstat (Eds.), Privatizing correctional institutions (pp. 113-129). New Brunswick, NJ: Transaction.

-         Cullen, F. T. (1986). The privatization of treatment: Prison reform in the 1980s. Federal Probation, 50, 8-16.

-         Durham, A. M. (1993). The future of correctional privatization: Lessons from the past: In G. Bowman, S. Hakim, & P. Seidenstat (Eds.); Privatizing correctional institutions (pp. 3349). New Brunswick, NJ: Transaction.

-         Dworkin, R. (1977). Taking rights seriously. Cambridge, MA: Harvard University Press.

-         Etzioni, A. (1961). A comparative analysis of complex organizations. New York: Free Press.

-         Harding, R. W. (1997). Private prisons and public accountability. New Brunswick, NJ: Transaction.

-         Hart, H.L.A. (1968). Punishment and responsibility. Oxford, UK: Clarendon

-         Hobbes, T. (1963). Leviathan. Cleveland, OH: Meridian. (Original work published 1657)

-         Joel, D. C. (1992). Containing prison costs through privatization. In E. Hudgins & R. Utt (Eds.), How privatization can solve America's infrastructure crisis (pp. 149-170). Washington, DC: The Heritage Foundation.

-         Joel, D. C. (1993). The privatization of secure adult prisons: Issues and evidence. In G. Bowman, S. Hakim, & P. Seidenstat (Eds.), Privatizing correctional institutions (pp. S 1-74). New Brunswick, NJ: Transaction.

-         Locke, J. (1980). Second treatise of civil government. Indianapolis, IN: Hackett. (Original work published 1690)

-         Logan, C. H. (1987). The propriety of proprietary prisons. Federal Probation, 51, 35-40.

-         Logan, C. H. (1990). Private prisons: Cons and pros. New York: Oxford University Press

-         Marquart, J. W. (1986). Prison guards and the use of physical coercion as a mechanism of prisoner control. Criminology, 24, 347-366.

-         Mill, J. S. {1985). On liberty. London: Penguin. (Original work published 1859)

-         Nozick, R. (1974). Anarchy, state, and utopia. New York: Basic Books.

-         Offe, C. (1984). Contradictions of the welfare state. Cambridge, MA: MIT Press.

-         Palumbo, D. J. (1986). Privatization and corrections policy. Policy Studies Review, 15, 598-605.

-         Rawls, J. (1971). A theory of justice. Cambridge, MA: Harvard University Press.

-         Rawls, J. (1993). Political liberalism. New York: Columbia University Press.

-         Reiseg, Michael D., Pratt Tarvis C. (2000). The ethics of correctional privatization. Prison Journal, June 2000.

-         Weber, M. (1947). The theory of social and economic organization. New York: Free Press.