Mészáros Ádám

Gondolatok az újszülött megöléséről és a gyermeki élet büntetőjogi

védelméről

 

 

A Büntető Törvénykönyv módosítására irányuló törvénytervezetben[1] szerepel az újszülött megölése, illetve ezzel összhangban a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette törvényi tényállásának hatályon kívül helyezése[2]. A törvénytervezet álláspontjával összhangban Varga Zoltán “Gondolatok az újszülött megölésének bűncselekményéről” címmel tanulmányt tett közzé a Magyar Jog 2002/11. számában[3]. Ebben azt az álláspontját juttatja kifejezésre, amely szerint sem dogmatikai, sem jogpolitikai érvek nem indokolják az újszülött megölése törvényi tényállásának privilegizált esetkénti szabályozását. A szerző álláspontjának alátámasztásaként hivatkozik egyrészt a magyar jogrendszert meghatározó főbb európai országok ezirányú szabályozására, másrészt a magyar büntetőjog mintegy 120 éves fejlődésre, végül a társadalomban végbement erkölcsi változásokra. A szerző fő érvei ennek megfelelően azon alapulnak, hogy azok a társadalmi és etikai szempontok, amelyek a privilegizált eset megalkotását a Csemegi-kódex idején megalapozták, azóta megszűntek, illetve a Btk. 166/A.§.-ból hiányoznak azok a többlet tényállási elemek, amelyek  - szemben a hivatkozott külföldi büntető törvényekkel – megkülönböztetik a szülő nő ölési cselekményét az emberölés alapesetétől, végül, hogy ellentmondás áll fenn az újszülött és a 14. éven aluli személy büntetőjogi védelme között. 

A Büntető Törvénykönyv ezirányú módosításával és a hivatkozott tanulmányban kifejtett állásponttal kapcsolatban a következőket szeretném kiemelni.

 

1. Az újszülött megölésének európai és hazai szabályozása

 

Az újszülött megölésének szabályozásával kapcsolatban az európai országok büntető törvénykönyveinek áttekintésével megállapítható, hogy alapvetően két irány vagy felfogás figyelhető meg[4]. Az országok egy csoportja az újszülött megölését a legutóbbi időkig privilegizált esetként szabályozta, nemrég azonban kiemelte e cselekményt az emberölés privilegizált esetei köréből. Így például a német Btk. 217.§.-a szabályozta a gyermekölést[5], amit 1998. április 1-től hatályon kívül helyeztek. Az 1973-as spanyol Btk. szintén privilegizált esetként szabályozta a gyermekölést (410.§.)[6], az 1995-ös kódex azonban már nem tartalmaz ilyen rendelkezést. Lényegében ez állapítható meg a francia Code Pénallal kapcsolatban is (az 1994-es módosítás előtt: 300.§., 302.§.)[7]. Ezzel szemben az európai országok másik csoportja fenntartja az újszülött megölésének privilegizált esetkénti szabályozását. Így az osztrák Btk.79.§.-a, a svájci Btk. 116. cikke illetve az olasz Btk. 578.§.-a továbbra is enyhébb elbírálás alá vonja az újszülött sérelmére az anya által elkövetett ölési cselekményt[8]. Mindezeket figyelembe véve csupán látszólagos tehát, hogy a legújabb európai tendencia az újszülött megölése törvényi tényállásának hatályon kívül helyezése irányába mutatna. Ezzel kapcsolatban megjegyezendő egyrészt, hogy a helyzet megítélését árnyalja az a tény, hogy a francia, a német és a spanyol Btk. évekkel azelőtt eliminálta az újszülött megölését a jogrendszeréből, mielőtt a magyar Btk. privilegizált esetként beiktatta volna. Másrészt pedig nem biztos, hogy a büntetőjog terültén mindenfajta nemzetközi tendencia követésre érdemes, főleg ha valamely jogintézmény történelmi hagyományokkal rendelkezik és egyben működőképes is.

Az újszülött megölése, mint az emberölés privilegizált tényállása hazai szabályozásának történelmi előzményei vannak. A Csemegi-kódex 284.§.-a a XIX. századi Európában megfigyelhető törekvéseknek megfelelően, mint “gyermekölést” szabályozta azon anya cselekményét, aki a házasságon kívül született gyermekét a szülés alatt, vagy közvetlenül a szülés után szándékosan megölte. A privilegizálást egyrészt a kor felfogása indokolta, nevezetesen a házasságon kívül született gyermek törvénytelennek minősült, ez pedig társadalmi megvetést, rosszallást, előítéletet közvetített mind a gyermek, mind az anya irányába. Az enyhébb elbírálás másik oka a házasságon kívül teherbe esett nőnek a teherbe eséstől a szülésig tartó kivételes pszichés állapota volt, amely olyannyira megviselte a nőt, hogy az már a gyermeke elpusztításától várta e nyomasztó pszichés érzéstől a szabadulást[9].

Az 1961. évi V. törvény a nők megváltozott társadalmi helyzetére, a gyermek jogállása közti különbség megszűntére, és a társadalmi-gazdasági változásokra figyelemmel szakított a Csemegi-kódex szabályozásával, és a cselekmény megítélését az emberölés alapesete alá vonta. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve kifejtette, hogy a cselekmény megítélésénél a büntetéskiszabás során vizsgálni kell, hogy a szülő nő különleges állapota kihatott-e a beszámítási képességére, illetve hogy a cselekmény elkövetését a társadalmi rosszallás motiválta-e. Az Irányelv szerint viszont egyebekben nincs sem társadalmi, sem erkölcsi, sem jogi alapja a törvényi büntetési tétel legkisebb mértékén aluli büntetés kiszabásának[10]. Az Irányelv tehát főszabályként az enyhítő szakasz alkalmazásának kivételes jellegét állítja a bíróságok számára. A bírói gyakorlatra, és a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatára is figyelemmel azonban az állapítható meg, hogy éppenséggel a kivételből lett a főszabály, hiszen a cselekményre kiszabott büntetések általában a törvényi minimum körül, vagy az alatt alakultak. Az ítélkezési gyakorlatban ugyanis szinte általánossá vált az enyhítő szakasz alkalmazása, és - mivel az esetek nagy részében fennállt az elkövető beszámítási képességének a korlátozottsága (Btk. 24.§.(2).) -, a büntetés korlátlan enyhítése is. Ez sok esetben a törvényi büntetési tétel alatti büntetés kiszabását, illetve a büntetés végrehajtásának a felfüggesztését eredményezte[11].

Ezt a kialakult gyakorlatot kodifikálta az 1998. évi LXXXVII. törvény az újszülött megölésének, mint az emberölés privilegizált tényállásának beiktatásával. Az enyhébb elbírálást egyrészt a szülő nőnek a mások segítsége nélküli szülési folyamat során kialakult kivételes testi és lelki állapota indokolta, amely sok esetben a beszámítási képességére is kihatással van, másrészt a nemzetközi törvényhozási gyakorlat[12]. A törvényhozó a büntetési tétel 2 évtől 8 évig történő meghatározásánál is figyelemmel volt a kialakult ítélkezési gyakorlatra, illetve ezzel azt akarta elérni, hogy ne kelljen a kivételes jellegű enyhítő szakaszt főszabályként alkalmazni.

Az 1998. évi LXXXVII. törvény a Btk. 83.§.(2). bekezdésének módosításával a határozott tartamú szabadságvesztés esetén a büntetés mértékének megállapításánál annak büntetési tételének középmértékét tette irányadóvá. Megállapítható azonban, hogy a bíróságok – egyébként más bűncselekmények esetén is – sok esetben tartózkodnak e rendelkezés alkalmazásától, mivel az általában túl súlyossá teszi a büntetést. A Btk. soron következő módosításával összefüggésben felvetődött a középmérték alkalmazásának hatályon kívül helyezése[13]is, ezzel megoldódik a vázolt probléma.

 

2. Az újszülött megölésének hatályon kívül helyezéséről

 

A Btk. legújabb módosítása kapcsán napirendre került az újszülött megölésének kiiktatása a magyar jogrendszerből[14]. Azt ezt támogató álláspontot képviselő Varga Zoltán a javaslat megalapozottságát alátámasztó egyik fő érve az, hogy a házasságon kívül született gyermek jogállásának megváltozásával megszűntek az erkölcsi és társadalmi indokai a cselekmény eltérő elbírálásának. Úgy gondolom, hogy figyelemmel a bűncselekmény elkövetésének motívumaira, továbbra sem lehet megszűntnek tekinteni a társadalmi rosszallástól, a szégyentől, megvetéstől való félelmet[15]. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az elkövetők az esetek nagy részében titkolják mind a terhességet, mind a szülést[16]. Varga Zoltán álláspontja értelmében azon országok szabályozását, amelyek a szerző szerint privilegizált esetként ítélik meg a cselekményt, az teszi elfogadhatóvá, hogy azt a “törvénytelen gyermek”, a szülés lefolyásának hatása, illetve a szégyen elrejtése, mint törvényi tényállásban megfogalmazott különleges körülmény indokolja. Mint az előzőekben utaltam rá, a hivatkozott országok (Németország 1998-ban, Spanyolország 1995-ben) hatályon kívül helyezték az újszülött megölésének tényállását. Mindezekkel kapcsolatban végül annyit jegyeznék meg, hogy a privilegizált esetkénti szabályozást a hatályos magyar büntetőjogban éppen az teszi megalapozottá, amit a szerző az osztrák példa esetén kellő indoknak tart, nevezetesen a szülés lefolyásának a szülő nőre gyakorolt hatását[17].

A szerző azon érveivel szemben, hogy az elkövető személye és az elkövetés ideje önmagában nem privilegizálásra okot adó körülmény, illetve hogy hiányoznak az ezt megalapozó többlet tényállási elemek (kiemelés tőlem: M.Á.), a következőket emelem ki. Az újszülött megölésének privilegizált esetkénti szabályozását nem az elkövető személye és nem is az elkövetés ideje indokolja, hanem lényegében a szülő nő különleges állapota, helyzete az a tényező, amely megalapozza az enyhébb elbírálást.  Ilyen helyzetben vagy állapotban viszont csak a szülő nő lehet, mégpedig csakis a szülés alatt, vagy közvetlenül a szülés után. Az a körülmény pedig, hogy a törvényi tényállás nem tesz említést a szülő nő állapotáról, illetve az enyhébb megítélés indokairól, jelen esetben nem feltétlenül bír különösebb relevanciával, tekintve, hogy a jelenlegi tényállási elemekből lényegileg ez következik[18]. A büntető törvény normaszövegének nem kell indokolást tartalmaznia, a törvényi tényállásnak ez nem feladata. A magyarázatok és indokolások “fórumai” a törvényhez fűzött miniszteri indokolások, illetve a különböző kommentárok lehetnek. Lehetséges, hogy a szerző a cselekmény motívumának vagy célzatának tényállásbeli szabályozásának hiányát kifogásolja, viszont ezek nem szükségképpeni tényállási elemek és gyakorlatilag nem is lehetne kimerítő jellegű felsorolásukat adni.

Varga Zoltán azon aggodalmának is hangot ad, hogy a Btk.166/A.§. bevezetésével az újszülött – ellentétben a 14 éven aluli személyekkel - kikerült a fokozott büntetőjogi védelem alól. Ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy amennyiben az újszülöttet az anyán kívül más személy öli meg, akkor e cselekmény a lehető legsúlyosabban minősül. Ha viszont e tényállást hatályon kívül helyezi a jogalkotó[19], akkor ez szükségképpen a Btk.166.§.(2).bek. i) pontjának kiiktatásával is jár, ezzel pedig megszűnik mind az újszülöttek, mind a 14 éven aluliak fokozott büntetőjogi védelme.

Végül indokoltnak tartom kiemelni az újszülött megölése törvényi tényállása hatályon kívül helyezésének várható következményeit, illetve hatásait. A Btk.166/A.§. eliminálása azt eredményezi, hogy amennyiben a szülő nő megöli újszülöttjét, cselekménye az emberölés alapesetébe fog ütközni, és a vele szemben alkalmazható büntetés 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés lesz. Ez természetesen csak arra az esetre vonatkozik, amikor a cselekmény megítélése csak az alaptényállás alá tartozik. Viszont figyelemmel a cselekmény tipikus motívumára, illetve elkövetési módjára, nem kizárt, hogy az elkövető cselekménye a Btk. 166.§. (2). bekezdésének c) illetve d) pontjában meghatározott aljas indokból, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősüljön. Ezen esetekben a bűncselekményre kiszabható büntetés tételkerete 10 évtől 15 évig, vagy életfogytig terjed. E helyütt utalni kell arra, hogy a jogalkotó a Btk. 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történő módosításával lehetővé tette a bíróság számára a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a kizárását (47/A.§.), ezzel pedig a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását. Úgy gondolom, hogy jelen esetben ennek a lehetőségnek már az elvi felmerülése is súlyosan sérti az arányosság, mint speciális büntetőjogi alapelv érvényesülését. Ugyanazon cselekményt, amit a hatályos szabályozás enyhébb elbírálás alá von, és legfeljebb 8 évig tartó szabadságvesztéssel fenyeget, nem lehet egyik napról a másikra a legsúlyosabb megítélés alá vonni, és akár tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetni.

Amennyiben az újszülött megölése megszűnik az emberölés privilegizált esetének lenni, tekintettel arra, hogy a bírói gyakorlat az 1999. március 1. előtt elbírált esetekben is általában próbálta a büntetést különböző módszerekkel enyhíteni (a 87.§, illetve a 24.§.(2).bekezdés alkalmazásával), véleményem szerint a jövőben is ez várható. Úgy gondolom, nem valószínű, hogy szülő nő által az újszülött megölése erkölcsi és tárgyi súlyának a megítélése, és ezzel összhangban a kiszabott büntetések mértéke jelentősen megváltozna, viszont egy, az arányosság elvét tiszteletben tartó és áttekinthető szabályozás tűnne el a büntetőjog palettájáról.

 

3. A gyermeki élet büntetőjogi védelme

 

A Büntető Törvénykönyvbe az 1998. évi LXXXVII. törvény iktatta be minősített esetként a 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövettet emberölést. A törvényhez fűzött miniszteri indokolás szerint ennek oka az a törekvés, hogy a büntetőjog fokozottabban üldözze a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeket. Mint ahogy már utaltam rá, az újszülött megölésének hatályon kívül helyezésével nem lehet eltekinteni attól, hogy ezzel együtt szükségképpen a Btk.166.§.(2). bek. i) pontja is hatályon kívül kerül. Ezzel kapcsolatban viszont az alábbi alkotmányossági és nemzetközi jogi észrevételek tehetők.

 

3.1. Alkotmányos pillérek

 

A Magyar Köztársaság Alkotmányának 54.§.(1). illetve 70/A.§.(1). bekezdéseinek összevetéséből és az Alkotmánybíróság ezirányú határozataiból kitűnően[20] minden embernek veleszületett és elidegeníthetetlen joga van az élethez, amelytől senkit sem lehet önkényesen megfosztani. Az élethez való jog tehát feltétlen, korlátozhatatlan és mindenkit egyformán megillető alapjog. Az Alkotmány 70.§.(1)-(2). bekezdése tiltja a személyek bármely hátrányos megkülönböztetését, beleértve az életkor szerinti különbségtételt is. Kiemelendő azonban, hogy nem mindenfajta, csupán a hátrányos megkülönböztetés tilalmazott[21].

Diszkriminációról az azonos helyzetben lévő személyek olyan hátrányos kezelése esetén beszélünk, amikor ennek nincs tényszerű, jogos, igazolható indoka, illetve amikor ugyan megállapítható ilyen alapon nyugvó érv, viszont az okozott hátrány aránytalan az elérni kívánt célhoz képest. Az Alkotmánybíróság a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a diszkrimináció alkotmányos tilalmából nem következik az, hogy az államnak ne lenne joga a jogalkotás során figyelembe venni az emberek közti, ténylegesen meglévő különbségeket[22]; illetve hogy abban az esetben, ha valamely, az Alkotmányba nem ütköző társadalmi cél vagy valamely alkotmányos jog csak úgy érvényesíthető, hogy a szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek tekinteni[23].

Mindezek alapján az életkor szerinti olyan különbségtétel, amely valamely csoport különleges, fokozott és indokolt védelmét szolgálja, nem tekinthető a diszkrimináció tilalmába ütközőnek, sőt inkább pozitív diszkriminációnak, amely nemhogy tilos, hanem egyenesen elvárható az államtól[24]. Ennek megfelelően a Btk. mind általános részi, mind különös részi szinten, illetőleg mind az elkövetők, mind a passzív alanyok vonatkozásában tartalmaz olyan diszpozíciókat, amelyek alapja valamely személy életkor szerinti megkülönböztetése[25].

A két törvényi tényállás hatályon kívül helyezése nem indokolható azzal[26], hogy nem tehető különbség emberi élet és emberi élet közé (akár életkorra figyelemmel), mivel – úgy gondolom – testi épség-testi épség, személyi szabadság-személyi szabadság, mint alapjog között sem lehet különbséget tenni. Ezzel szemben más megítélés alá esik az elkövető cselekménye, ha például a 170.§.-ban szabályozott testi sértést, vagy a 175.§. alatt szabályozott személyi szabadság megsértését 12 illetve 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követi el. Ezen rendelkezések indoka és elvi alapja azon tétel, hogy, bár az alapjogok minden személyt egyaránt és azonos tartalommal illetnek meg, mégis van egy bizonyos csoport, amely életkoránál fogva védekezésre képtelen, vagy legalábbis korlátozott abban, ezért fokozott védelemben kell, hogy részesüljön. A gyengék, elesettek javát szolgáló megkülönböztető rendelkezés jogállami keretek között nem minősülhet diszkriminatívnak.

Arról van tehát szó, hogy ezen esetekben az életkor szerinti különbségtétel csupán látszólagos, ugyanis az nem pusztán az életkor szerint történik, hanem az életkor közvetíti azt az állapotot, amely miatt valaki védekezésre képtelen lehet. Lényegében tehát a védekezésre képtelen állapot az a tényező, amely az eltérő elbánást indokolja, és nem az életkor önmagában, viszont normatíve meg kell határozni egy korhatárt, amely alatt vélelmezzük a védekezésre való képtelenséget. Ezzel teszünk eleget a gyermekek alkotmányos alapokon nyugvó és nemzetközileg is megkövetelt fokozott védelmének.

 

3.2. Nemzetközi elvárások

 

A gyermekek különleges védelmét szolgáló intézkedések – az előzőekben kifejtetteken túl – azért sem tekinthetők diszkriminatívnak, mivel azokat különböző nemzetközi egyezmények is előírják. A Magyar Köztársaság az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdette a Gyermek jogairól szóló ENSZ egyezményt. Az egyezmény 6. cikk (2). bekezdése értelmében a részes államok a lehetséges legnagyobb mértékben biztosítják a gyermek életben maradását és fejlődését. Megjegyezendő, hogy az egyezmény alkalmazásában gyermeknek a 18. életévét be nem töltött személy minősül.

A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának[27] 10. cikk (3). bekezdése szerint különleges intézkedéseket kell tenni minden gyermek és fiatalkorú védelmére és segítésére, származásukra és az egyéb körülményekre való tekintet nélkül.

A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 24. cikk (1). bekezdése értelmében minden gyermeknek joga van arra a védelemre, amely őt kiskorú állapota folytán a családja, a társadalom és az állam részéről megilleti. [28]

Mindezen követelményeknek a jogalkotó az Alkotmány 67.§.(1). bekezdésével eleget tett. A Büntető Törvénykönyvvel kapcsolatban viszont ez nem állapítható meg teljeskörűen. A lényeg ugyanis az, hogy a Btk.-nak az 1998. évi LXXXVII. törvénnyel történő módosításáig – ha szigorúan vesszük az Alkotmányban és a nemzetközi egyezményekben foglaltakat –mintegy jogellenes állapot állt fenn, mivel nemzetközi és alkotmányos kötelezettség terhelte a jogalkotót, hogy a gyermekek különleges védelméről a büntetőjog területén a legfontosabb alapjog, az élethez való jog vonatkozásában is gondoskodjon. Ha szorosan értelmezzük a Gyermek jogairól szóló egyezményt, akkor a jelenlegi szabályozás még mindig nem felel meg teljes mértékben a fennálló kötelezettségeknek. Az egyezmény alkalmazásában ugyanis gyermeknek a 18. életévét be nem töltött személy tekintendő, a Btk. 166.§.(2). bekezdés i). pontja viszont a 14. életév be nem töltését határozza meg minősítő körülményként. Amennyiben pedig a hivatkozott törvényhely kikerül a Btk. rendszeréből, ez ismételten olyan helyzetet teremt, amely nem egyeztethető össze sem a nemzetközi, sem az alkotmányos követelményekkel.

A Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásával a probléma szintén felvetődik. Az Európai Uniót létrehozó szerződés 29. cikke a büntetőügyek terén folytatott rendőrségi és igazság-szolgáltatási együttműködés érdekében az általános célkitűzések megfogalmazásán túl a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésére és üldözésére kötelezi a Tagállamokat. Amennyiben Magyarország az Európai Unió tagja lesz, a szerződésben foglaltak értelemszerűen kötelezőek lesznek hazánkra is. Úgy gondolom, hogy a gyermekek különleges védelmét célzó törvényhozási tendencia[29] nyomán kialakult jelenleg hatályos szabályozás összeegyeztethető az európai uniós elvárásokkal. A szóbanforgó két törvényhely hatályon kívül helyezésével viszont a magyar törvényhozás olyan irányba tesz lépést, amely nem áll összhangban az Európai Unió követelményeivel[30].

Mindezeket figyelembe véve úgy gondolom, hogy nem indokolt és jogállami keretek között nem is igen lehetséges a gyermekek fokozott büntetőjogi védelmét biztosító rendelkezésektől való eltérés.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy miért csak a 14. éven aluliakat illeti meg a fokozott védelem, amikor az idősek illetve a valamely kóros elmeállapotban szenvedők is képtelenek lehetnek akár a legcsekélyebb ellenállás, védekezés tanúsítására. Úgy gondolom, hogy e probléma mindenképpen figyelmet és átgondolást érdemel. Véleményem szerint az sem sértené a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, ha ezen csoportok is - azok elesettségére, gyámolatlanságára tekintettel -, fokozott védelemben részesülnének.

De lege ferenda a védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy ellen elkövetett emberölést kellene minősített esetként szabályozni, meghatározva azt, hogy a 14. életévét be nem töltött személy védekezésre képtelennek tekintendő. Természetesen akár a 14 éven aluli gyermek is képes lehet hatékony védekezés kifejtésére, illetve az azt betöltött személy sem feltétlenül képes hatékony ellenállás tanúsítására, viszont objektív alapon, normatíve meg kell állapítani egy korhatárt, amely alatti személy esetén vélelmezzük a védekezésre képtelen, illetve korlátozott állapotot. Kiemelendő azonban, hogy az objektív korhatár meghatározásán lehet és érdemes is vitatkozni, hiszen egyaránt szólhatnak érvek és ellenérvek mind a 12, a 14, s végül a 18. életév mellett is. Tökéletes döntés – figyelemmel a kifejtettekre– ez esetben nem hozható, viszont az elesettek védelméről mindenképpen szükséges gondoskodni valamilyen formában.

Úgy gondolom, hogy a mai gyermekek test-lelki fejlettségére tekintettel indokolt a 14. életév meghatározása, mivel az esetek többségében e korosztály bizonyul a legvédtelenebbnek. A javasolt megoldás azonban lehetőséget teremt a 14. életévét betöltött gyermek fokozott védelmére is, amennyiben az védekezésre képtelen állapotú.

 

4. Összegzés

 

Véleményem szerint a Büntető Törvénykönyv a témát érintő módosításának indokoltságához és a Varga Zoltán által aggályosnak tartott körülmények helytállóságához mindenképpen kétség fér. Úgy gondolom, hogy figyelemmel a felvázolt alkotmányossági és elvi alapokra, nemzetközi kötelezettségekre és európai uniós elvárásokra, illetve a kialakult és megszilárdult ítélkezési gyakorlatra indokolt továbbra is privilegizált tényállásként szabályozni a Btk. 166/A.§. alatt szabályozott újszülött megölését, illetve indokolt rendelkezni a gyermekek, a védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelenek különleges védelméről. Álláspontom szerint főszabályként a gyermeki élet fokozott büntetőjogi védelmét kell kifejezésre juttatni a Büntető Törvénykönyvben (ezt egyébként a 166.§.(2).i). pontja meg is teszi), viszont abban a kivételes esetben, amikor a szülő nő a szülés hatása alatt, illetve amiatt kialakult különleges állapotban öli meg újszülöttjét, meg kell adni a lehetőséget az anya részére az enyhébb elbírálásra. Az újszülött megölésének privilegizált esetkénti megítélését tehát a szülő nőnek az előzőekben felvázolt kivételes testi és lelki állapota indokolja. Mivel pedig az újszülött a leges leggyámoltalanabb emberi teremtés, ezért a sérelmére más által elkövetett emberölést indokolt a lehető legszigorúbban büntetni. A gyermekek és az önmagukat megvédeni nem tudók különleges védelmét egy jogállamnak kötelessége biztosítani. Ezen követelményeknek a jelen hatályos szabályozás sok tekintetben eleget tesz, viszont úgy gondolom, hogy az elesettekkel kapcsolatban a büntetőjogi védelem körét nem szűkíteni, sokkal inkább bővíteni és erősíteni kellene.

 

 

 

Fontosabb felhasznált irodalom:

 

Békés Imre - Földvári József - Gáspár Gyula - Tokaji Géza: Magyar Büntetőjog. Általános Rész.(szerk. Földvári József). BM. Budapest, 1980

Belovics Ervin - Molnár Gábor - Sinku Pál: Büntetőjog. Különös rész. 2. hatályosított kiadás. HVG-ORAC. Budapest. 2002, 81-95.pp.

Berkes György (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára. 2. kiadás. HVG-ORAC. Budapest, 2002

Fehér Lenke - Horváth Tibor - Lévay Miklós: Magyar büntetőjog. Különös rész I. Bíbor. Miskolc, 2001, 66-97.pp

Horváth Tibor - Kereszty Béla - Maráz Vilmosné - Nagy Ferenc - Vida Mihály: A magyar büntetőjog különös része.(szerk. Nagy Ferenc). Korona. Budapest, 1999, 56-82.pp.

László Jenő (szerk.): A Büntető Törvénykönyv magyarázata. KJK. Budapest, 1986

Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Korona. Budapest, 2001

Nagy Ferenc: Az újszülött megöléséről európai kitekintéssel. Kézirat. Szeged, 2002

Sári János: Alapjogok. Alkotmánytan II. Osiris. Budapest, 2001

Varga Zoltán (felszólalás): in. Benisné Győrffy Ilona (szerk.): Hatodik Magyar Jogászgyűlés. Magyar Jogász Egylet. Budapest. 2002, 230-235.pp.

Varga Zoltán: Gondolatok az újszülött megölésének bűncselekményéről. In: Magyar Jog 2002/11., 659-661.pp.

Várnay Ernő – Papp Mónika: Az Európai Unió joga. KJK-KERSZÖV. Budapest, 2001