Nagy Zsolt: A kirendelt védő szociológus szemmel
Az alábbi cikk egy
korábban megírt, megjelenés alatt álló dolgozathoz kapcsolódik, amelyben a védő
büntetőeljárásban való működését, tevékenységét, szerepét elemeztük, különös
tekintettel a kirendelt védő munkájára.
A dolgozatban a védő
részvételét elméleti és gyakorlati szempontból is elemeztük. Nézetünk szerint az
esélyegyenlőség és a „méltányos” eljárás biztosításának, az objektív igazság
felderítésének és a szabadságjogok megóvásának elvei teszik nélkülözhetetlenné a
védőt a büntetőeljárásban.
Mindemellett külön
foglalkoztunk a kirendelt védő intézményének nélkülözhetetlenségét a
büntetőügyekben, amely mint az állam „gondoskodási kötelezettsége” jelenik meg a
rászorult terheltek részére. Ha a büntetőügyben a védelem kötelező, és a
gyanúsított, vagy vádlott anyagi viszonyainál fogva nem képes védelmére védőt
megbízni, akkor azt a bíróság, vagy büntetőeljárásban eljáró más hatóság fogja
kirendelni számára. Így tesz az eljáró szerv abban az esetben is, ha bármely
okból (például az ügy bonyolultsága miatt) szükségesnek látja, és a terheltnek
nincs védője.
Itt kell
megjegyeznünk azt, hogy bár a kirendelt ügyvéd némi hasonlóságot mutat a polgári
eljárásban a költségkedvezményekkel összefüggésben szabályozott pártfogó
ügyvéddel, a kettő között mégis
lényeges különbség van. A polgári eljárásban a bíróság - költségmentesség
esetében - kérelemre rendel ki ügyvédet, vagy ügyvédi irodát, ha az ügy
körülményeire tekintettel szükséges. Ezekben az esetekben a polgári ügyben
általában nem kötelező a jogi képviselő (hiszen az csak a Legfelsőbb Bíróság
előtt az), míg a büntető eljárásban ha védőt rendelnek ki, a törvény erejénél
fogva rendszerint kötelező annak részvétele.[1]
A hivatkozott
tanulmányban - kérdőíves kutatásaink alapján - részletes elemzést készítettünk a
kirendelt védők tevékenységéről, összehasonlítva a meghatalmazott védő
eljárásával. Megállapítottuk, hogy egyértelmű minőségi különbség van a védői
jogok gyakorlása tekintetében a meghatalmazott védő és a kirendelt védő
között.
A vizsgálat során
világossá vált továbbá, hogy az ismertetett elveknek megfelelő
esélyegyenlőséget, „méltányos” eljárást nem elsősorban a védő biztosítja, a védő
eljárásban való részvételének nélkülözhetetlensége pedig a szakmabeliek körében
nem egyértelmű.
Mindamellett, hogy a
kirendelt védő minőségileg alacsonyabb munkát végez - amit alátámasztott az
állampolgári jogok országgyűlési biztosának 1996-os jelentése a kirendelt védő
tevékenységéről - részvétele azonban az ügyek összességét tekintve fontosabb,
mint meghatalmazott kollegájáé. Ennek oka pedig feltehetően az ügyek
bonyolultságában keresendő, hiszen azoknak az eljárásoknak, ahol kötelező a védő
jelenléte, ténybeli és jogi megítélése nehezebb. Ezt tükrözik eljárási
törvényünk vonatkozó részei is.
A felmerült
problémákra végül megoldási lehetőségeket javasoltunk, melynek lényege, hogy
komplex, többoldalú változásokra van szükség, és nem elégséges csupán, a már
több fórumon is javasolt ügyvédi díj emelése, sőt ez befolyásolná a tevékenység
minőségét legkevésbé.
Vizsgálatunk tárgyát
képezte továbbá, hogy ki lehet kirendelt védő, és mi alapján választja ki a
hatóság az éppen eljáró védőt. Ez a kérdés lassan megoldódni látszik, és
megfelelő eljárás rögzült a legtöbb megyében az ügyvédi kamaráknál, és a
bíróságoknál. A büntető eljárás szervei ma már csak a kamaráknál külön vezetett
névjegyzékből választhatják ki a kirendelt védőt, így a szakmai színvonal is
jobban biztosított.
Az előbbi témához
kapcsolódóan további kérdőíves kutatásokat végeztünk a védők személyével
kapcsolatban. Ebben a cikkben ezt a kutatást dolgoztuk fel, illetve ennek
eredményeit mutatjuk be. A vizsgálat célja, hogy az ügyvédség társadalmi rétegén
belül lehet-e valamiféle csoportok szerinti különbséget tenni a kirendelést
vállaló, és nem vállaló ügyvédek között.[2]
Feltételezésünk az
volt, hogy azok az ügyvédek, akik rendszeresen vállalnak kirendeléseket, nevük
felvételét kérték a kamaráknál a kirendelési névjegyzékbe, valamiképpen olyan
jellemzőkkel rendelkeznek (anyagi helyzet, pályakezdő, stb.), ami
megkülönbözteti Őket a többi - névjegyzékben nem szereplő - ügyvédtől. Mindezek
a vizsgált jellemzők egyben a kirendelések elvállalásának okai is
lehetnek.
A reprezentativitás
problémái
Anyagi lehetőségek
hiányában nem tudtunk egy, az egész országra, minden területi ügyvédi kamarára
kiterjedő kérdőíves vizsgálatot végezni.
A kutatás Csongrád
megyében a Csongrád Megyei Ügyvédi Kamaránál bejegyzett ügyvédekre terjedt ki.
Az itt jegyzett 529 ügyvéd és ügyvédjelölt közül csupán 153 töltötte ki a
kérdőíveket. Ez 27,9%-a a statisztikai értelemben vett egész
sokaságnak.
Ebből következően
tekintettel a reprezentatív felmérés standard hibájára némi eltérést kell a
számadatokba kalkulálni. Az eltérés minimumra csökkentése érdekében megpróbáltuk
a felmérést minél nagyobb részsokaságra kiterjeszteni, és a standard deviációt
(szórást) pedig a számtani átlagtól (nem a mediántól, vagy a módusztól)
számítani.[3]
Ugyanezen okból
alkalmaztuk a véletlenszerű reprezentatív mintavételt, tehát nem meghatározott
csoportokkal, vagy rétegekkel töltettük ki a kérdőíveket. Egyéb reprezentatív
mintavételi megoldások nem lehettek volna ennyire eredményesek, mivel a
lépcsőzetes eljárás növeli a hibamutatót, a rétegzett kiválasztás pedig
rendkívül költséges. Eszerint a véletlen ismétlés nélküli megfigyelés módszerét
alkalmazva az átlagos standard hiba értéke 3,78.[4]
Az egyes hipotézisek
ellenőrzésénél ez a szám - 3,1-től 4,1-ig terjedő zárt intervallumban - némileg
eltérő értéket mutat, amit a későbbiekben külön-külön jelezni fogunk, illetve
ezt a táblázatokban is feltüntettük.
A hipotézisek, melyik ügyvéd
válik kirendelt védővé
A szociológiai
kutatások keretében a kérdőíves felméréseket feltevéseink igazolására, illetve
cáfolására végezzük. A kérdésekre adott válaszok feldolgozása alapján tudjuk
megmondani, hogy a témakörben felállított elgondolások megfelelnek-e a
valóságnak, és ha nem, akkor ezekből milyen további következtetéseket lehet
levonni. A konkrét esetben három feltevéscsoportot különíthetünk
el.
Elgondolásunk
szerint, elsősorban azok az ügyvédek vállalnak kirendeléseket, vetetik fel
magukat a kamarai névjegyzékbe, akik anyagi szempontokból vannak
rászorulva.
Ugyan a kirendelési
díj elég alacsony, de a nyílt, illetve egyre nyíltabbá váló, versenyszerű
helyzetet teremtő ügyvédi piac miatti „ügyfélhiányból” adódó financiális
problémákra részben segítséget jelenthet. Nem is beszélve arról, hogy az ilyen
ügyek által bővülhet az ügyvéd ügyfélköre is. Esetleg a terhelt, akinek
védelmére kirendelték a védőt, meghatalmazást is adhat neki, ami nyilván nagyobb
honoráriumot jelent, mint az alacsony kirendelési díj.
Mindezek közvetve,
vagy közvetlenül anyagi előnyökkel kecsegtetnek. Így az ügyvédek számára a
kirendelés egy alacsonyabb összegű keresetkiegészítést, és számos potenciális
lehetőség együttes előnyét jelenti.
Ebből következően a
nagyobb ügyvédi irodák tagjainak, akik javarészt céges ügyeket (cégek
képviselete, bejegyzése, stb.) intéznek, amiből jelentősebb rendszeres
bevételhez jutnak, nincs szükségük az egész napos büntetőügyekben való
részvételre. Feltételezésünk szerint tehát, a vagyoni helyzetnek meghatározónak
kell lennie a kirendelések elvállalására.
A pénzügyi
problémákhoz szorosan kapcsolódik az a feltevés is, mely szerint az ügyvédi
irodák felszereltsége, nagysága, az ott dolgozó alkalmazottak száma is
összefüggésbe hozható a kirendelések elfogadásával.( A nagyobb iroda
természetesen előfeltételezi az erősebb financiális
helyzetet.)
Elképzelésünk
szerint az elsősorban polgári, illetve céges ügyekkel foglalkozó ügyvédek
tartanak fent nagyobb, felszereltebb irodát, foglalkoztatnak több beosztottat.
Ennek oka az, hogy ezek az ügyek igényelnek komolyabb eszköztárat. Ezekben az
esetekben általában többféle, különböző jogszabályt kell együttesen alkalmazni,
nagyobb számú beadványt, vagy egyéb iratot kell készíteni. Az ügyek pedig
annyira munkaigényesek, hogy a számítógépes szöveges minták, egyéb eszközök
(fax, fénymásoló, stb.) nagymértékben megkönnyítik azok elvégzését. A nagyszámú
alkalmazott lehetővé teszi az irodán belüli specializációt.. amely a kiterjedt
problémakörrel bíró esetek megoldását könnyíti meg.
Az elsősorban
büntetőügyekkel foglalkozó ügyvédi irodáknak erre azért nincs szükségük, mert a
büntetőeljárásban arányában jóval kevesebb iratot kell a védőnek készíteni
(főleg a cégeljáráshoz viszonyítva). A specializáció sem létszükséglet, hiszen
nem kell sokféle különböző jogszabályt alkalmazni. A bizonyítási eljárási
cselekmények javarészt magán a tárgyaláson, vagy egyéb kihallgatáson a bíróság,
vagy a nyomozó hatóság előtt történnek, ezért főképpen a személyes megjelenés az
elsődleges a védelmi stratégia kivitelezéséhez.
Ezek szerint az
irodák minőségi mutatói (nagyság, felszerelés, stb.) megmutathatja, hogy
büntető, vagy polgári, céges ügyekkel foglalkozó ügyvéd a tulajdonosa. A
büntetőeljárásban otthonosan mozgó ügyvédek pedig általában vállalják a
kirendeléseket, ha nem is maguk, de jelöltjeik számára mindenképpen.[5]
Végül, megítélésünk
szerint, a kor is összefüggésben lehet a kirendelésekkel. Az idősebb (legalább
10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező) ügyvédeknek, akiknek, a hosszú évek
alatt már kialakult a megfelelő ügyfélkörük nincs szükségük az ilyen ügyek
elvállalására. Számukra felesleges időpocsékolás az egész napos tárgyaláson való
részvétel, amikor pusztán hírnevük alapján, megbízások vállalásával sokkal
könnyebben kereshetnek pénzt.
A fiatalabb,
pályakezdő ügyvédeknek sokkal inkább szükségük lehet kirendelésekre, mert
ezekkel kezdik kiépíteni ügyfélkörüket. Ehhez járul még, hogy ennek a rétegnek
ez némi keresetkiegészítést is jelenthet, bár magában a díj nem elegendő az
iroda fenntartására sem.
Következésképpen a 30-35
éves kor alatti ügyvédi rétegnek kell túlnyomó részt kirendelés alapján eljárnia
a büntetőeljárásokban.
A
kutatás
Állításaink
alátámasztására kérdőíves felmérést végeztünk. A kérdőíveken a fent írtaknak
megfelelően kérdeztünk rá az egyes feltevésekre. Természetesen ez nem minden
elgondolás esetén jelentett konkrét, egyértelmű kérdéseket. Némely állítás
igazolására több, minden oldalról közelítő „kérdéscsomagot” kellett
összeállítani.
A felmérések kiértékelése után a problémásabb pontokat pedig interjúk
alapján további vizsgálatoknak vetettük alá, hogy megfelelően módosítani tudjuk
hipotéziseinket.
Az anyagi helyzetről
való információkhoz a tudakozódás a lakóhelyre, annak minőségére, nagyságára,
tulajdoni viszonyaira, az egy háztartásban élők számára irányult. További
kiegészítő jellegű felméréseket végeztünk a vizsgált személyek utazási, üdülési
szokásaira, személygépkocsi, egyéb ingatlanok (üdülő, hétvégi ház, stb.)
tulajdonjogára.
Az iroda nagyságára,
felszereltségére is különböző, több oldalú megközelítésre volt szükség. Ezek a
kérdések az irodában található elektronikus és egyéb informatikai eszközökre,
azok számara, az ott dolgozó alkalmazottakra, azok képzettségére, illetve az
ügyvédi iroda tulajdonjogára vonatkozó információkat tárták
fel.
A legegyszerűbben a
korról tudtunk adatokat szerezni, hiszen a név nélkül kitöltendő kérdőíveken
erre a legkönnyebb egyértelműen rákérdezni.
További kisegítő
céllal tudakozódtunk az ügyek jellegéről is (polgári, büntető, céges,
közigazgatás, vegyes, stb.), amelyekre az ügyvédek esetlegesen specializálódtak,
illetve ezek egymáshoz viszonyított arányáról.[6]
Hogyan módosították az
eredmények feltételezéseinket?
Az első hipotézis
vizsgálatára két kategóriát állítottunk fel. Az elsőbe a kirendelést vállaló, a
másodikba értelemszerűen a kirendelést nem vállaló ügyvédek kerültek. Mindkét
kategóriát tovább bontottuk jó anyagi helyzetű, vagyonosabb rétegre, és kevésbé
vagyonos személyi körre. Majd mindezek aránypárjait is kiszámítottuk, amely így
megmutatja feltételezéseink helyességét, vagy helytelenségét.[7]
A kirendelést
vállaló ilyen ügyekben rendszeresen eljáró ügyvédek 55%-a tartozik a jó anyagi
helyzetűek kategóriájába, míg a maradék 45% kevésbé jó anyagi helyzettel
rendelkezik.[8]
Kirendelt védőként
büntetőügyekben el nem járó ügyvédek 43%-a tartozik a vagyonos csoportba, és
ennek megfelelően 57%-uk a kevésbé vagyonosba. Természetesen a reprezentativitás
standard hibáját számításba vettük, melynek értéke jelen esetben
4,09.
A fenti adatokból
tehát egyértelműen az következik, hogy ebben az esetben feltevéseinket az
eredmények nem igazolták. Az adatok nem azt mutatták, hogy a jó anyagi
helyzetben lévők nem foglalkoznak kirendelésekkel. Sőt az ilyen ügyeket vállalók
nagyobb része kifejezetten vagyonosnak mondható.
A kirendelt védőként
el nem járó ügyvédek nagyobb része rendelkezik kevésbé jó anyagi helyzettel.
Tehát nem lehet éles különbséget tenni a két kategória vagyoni körülményei
között, vagyis - másképpen fogalmazva - nincs, vagy meglehetősen csekély az
összefüggés a vagyon, a kereset és a kirendelések között.
A második
feltételezés igazolására az előbb ismertetett kategóriarendszert használtuk. A
kirendeléseket vállaló és nem vállaló ügyvédeket tovább osztottuk jól
felszerelt, több alkalmazottat foglalkoztató és alkalmazottakkal nem dolgoztató
(illetve maximum egy alkalmazott, ügyvédjelölt munkáltatója) és kevésbé
felszerelt irodával rendelkezőkre.
Az első csoportba tartozóak
(kirendeléseket rendszeresen vállalók) 47%-a nem rendelkezik jól felszerelt
irodával, míg 53%-uk igen.
A második
kategóriába tartozó személyek (kirendeléseket nem vállalók) 67%-a birtokol jól
felszerelt, több alkalmazottat foglalkoztató irodát és csupán 33%-uk
nem.
Ez az eredmény
feltevéseinket csak részben igazolta. Az mindenképpen egyértelmű, hogy a
kirendelt védőként el nem járó ügyvédek (elsősorban polgári joggal, társasági
joggal foglalkozók) inkább jól felszerelt irodával rendelkeznek, mint a
büntetőügyekben járatos kollegáik. (Ezt bizonyítja az előbbi számok közül az
első csoport második adata: 53%, illetve a második csoport első adata: 67%
közötti differencia: 14.) Ezzel szemben a kirendelt védő szerepét rendszeresen
vállaló ügyvédeknek is valamivel több, mint a fele jól felszerelt, kifejezetten
nagy iroda tulajdonosa.
A harmadik feltevés
ellenőrzésére a legegyszerűbb módszert alkalmaztuk. A kérdőíveket kitöltő
ügyvédek életkorát mind a kirendelést vállaló, mind a nem vállaló kategóriában
átlagoltuk.
Az átlagéletkor az
első csoportban 40,6 év lett, a második esetben 33,6 év. Az életkorok
számításánál figyelembe vett reprezentativitás standard hibája 3,18. Ez azt
mutatja, hogy a két részsokaság átlagéletkora között nincs számottevő különbség
(mintegy 7 év), ráadásul a kirendelést vállaló ügyvédek átlagéletkora a
magasabb.
A megfigyelt
részsokaságban mindkét csoportban a leggyakrabban előforduló elem (módusz) a 31
év. Ez is azt támasztja alá, hogy nincs az életkorban jelentős különbség a két
rész között.
Egészen más
eredményt kaptunk, ha korcsoportokra bontottuk a megfigyelt sokaságot. Három
korcsoportot alakítottunk ki mind a kirendelést vállalók, mind a kirendelést nem
vállalók között. Az első csoportba a 30 év alattiak, a másodikba a 30 és 50 év
közöttiek, a harmadikba az 50 év felettiek tartoztak. Az így kiszámított
intenzitási viszonyszámok adják meg, hogy egy-egy korcsoportban milyen arányban
vállalnak kirendeléseket.
A kirendelt ügyekben
rendszeresen eljáró ügyvédek kategóriájában a kirendelések elvállalásának aránya
az első korcsoportban a legintenzívebb: 44%., a második csoportban volt a
legkevésbé intenzív: 22%, a harmadikban ismét emelkedett az érték:
34%.
Ugyanez az arány a
kirendelt védő szerepét nem vállaló ügyvédeknél fordítva alakult. Az első
csoportban az intenzitás (negatív intenzitás) 20%, a másodikban 60%, a
harmadikban ismét 20% körüli értéket mutatott.[9]
Tehát leggyakrabban
valóban a fiatalabb ügyvédek a
kirendelt védők, de majdnem ilyen gyakori az idősebb korosztály részvétele is
ezekben az ügyekben. Legkevesebb kirendelést a középkorosztály vállal, és ebbe a
korcsoportba tartoznak azok is, akik főképpen a szakma más területével (polgári,
céges ügyek) foglalkoznak.[10]
Az eredményeknek
megfelelően részben át kell értékelnünk elgondolásainkat, illetve meg azokat
változtatnunk.
Az a feltevést, hogy
kizárólag, vagy nagyobb részben az anyagilag rászorult ügyvédek vetetik fel
magukat a kamarai kirendelési névjegyzékbe a kutatás
megcáfolta.
Bár ez nem jelenti azt, hogy a rászorult rétegek nem vennének részt a
kirendelt védői tevékenységben. Az anyagi szempontból kedvezőtlenebb helyzetben
lévők a közvetett, vagy közvetlen előnyöket remélve természetes, hogy
elvállalják a kirendeléseket.
Ettől függetlenül a kutatási eredmények alapján valószínűsíthető, hogy az
egyébként jobb anyagi helyzetben lévő ügyvédek továbbra is azért vállalják az
ilyen ügyekben való részvételt, mert ez számukra - hacsak közvetett módon is -
ugyanolyan anyagi előnyökkel járhat. Ügyfélkörük bővítése, nevük ismertebbé
tétele ezúton is lehetséges.[11]
Mellékesen az ügyvédek jelöltjeik számára is szoktak kirendeléseket
vállalni, ilyenkor bizonyos tárgyalásokon, vagy az egész eljárás alatt a jelölt
helyettesi minőségben jár el. Ez hasznos abból a szempontból, hogy a jelölt
fizetését a kirendelési díj részben fedezi, másrészt hasznos a szakmai képzés,
fejlődés szempontjából is. Az pedig köztudott, hogy a jogi szakvizsgára a
szükséges gyakorlatot biztosítani kell a jelöltek számára. Azoknak a
büntetőügyeknek, amelyekben a törvény szerint kötelező az ügyvéd részvétele,
általában a jogi illetve ténybeli megítélésük bonyolultabb, mint amelyekben nem
kötelező a védő. Tehát ezek az eljárások a jelölteknek, de még a pályakezdő,
gyakorló ügyvédeknek is nagyobb szakmai kihívást, tapasztalatot jelentenek.[12]
Mindezen okok - közvetett anyagi előny, szakmai tapasztalat, jelöltek
gyakorlatának biztosítása - együttesen vezetnek arra, hogy a kedvezőbb anyagi
helyzetben lévő ügyvédek is közel azonos arányban vállalják a kirendelt védő
szerepét.
Ezekkel összhangban elgondolásaink részbeni módosításaira van szükség az
iroda nagyságával, felszereltségével, alkalmazottak, jelöltek számával
kapcsolatos felmérés eredményének figyelembevétele miatt.
Az a feltevés helytállónak látszik, hogy a polgári, illetve cégügyekkel
dolgozó ügyvédek általában nagyobb, jól felszerelt irodával rendelkeznek.
Mindezt alátámasztja, az hogy a kirendeléseket nem vállaló ügyvédek több, mint
2/3-a ebbe a kategóriába tartozik.
Az az elgondolás viszont már korántsem tűnik helyesnek, hogy a kirendelt
védőként rendszeresen eljáró ügyvédek nem rendelkeznek ilyen irodákkal. Az tény,
hogy kisebb számban tulajdonosai nagy, jól felszerelt irodáknak, mint polgári
ügyekkel foglalkozó kollegáik. Mégis az ebbe a csoportba tartozó megkérdezett
ügyvédek több, mint a fele nagyobb ügyvédi irodát
birtokol.
Ennek oka egyrészt az lehet, hogy ezek az ügyvédek - bár elsősorban
büntetőperekre specializálódtak - vállalnak más jogágba tartozó ügyeket is.
Nyilván, ha kiterjedtebb az az ügykör, amivel foglalkoznak, ez az irodánál
dolgozó személyek specializációját is maga után vonja, illetve komolyabb
felszerelést igényel.
Másrészt a hipotézisek felállításánál figyelmen kívül hagytuk azt a
tényt, hogy az idő előrehaladtával a társadalmi viszonyok is egyre
bonyolultabbá, komplexebbé válnak, illetve váltak. Napjainkban egy-egy
büntetőügy is rendkívül kiterjedt lehet, a bűncselekmények szövevényes
hálózatának felderítéséhez más jogágakba tartozó szabályok ismerete is
szükséges. Következésképpen már nem elég a büntetőperekben az anyagi, illetve
eljárásjog ismerete, hanem más, az adott ügyhöz kapcsolódó joganyagokat is
ismerni kell. Ezt a tendenciát támasztja alá a különböző posztgraduális, jogi
egyetem elvégzése, szakvizsga letétele utáni speciális képzések megjelenése is
(gazdasági büntetőjogász, stb.).
Az ilyen kiterjedt problémák feldolgozásához, a védelemre való
felkészüléshez megfelelő infrastruktúrára van szükség. Ezt a munkát
természetesen kirendelt védőként sem szabad elhanyagolni, hiszen ezekben az
ügyekben való eljárás a későbbiekben a már ismertetett előnyökkel
járhat.
Az kirendelés vállalásával kapcsolatosan az ügyvédek koráról való
tájékozódás ugyan nagyrészt igazolta elgondolásunkat, az részben mégis
módosításra szorul.
Nem egyértelműen csak a fiatalabb korosztály vállalja a kirendelt védő
szerepét, hanem az idősebb is részt vesz ebben. (Az életkor átlaga nem igazolta,
hogy kizárólag a pályakezdők járnak el kirendelt védőként, mert ez a szám eleve
a középkorosztályt adta meg.)[13]
A korcsoportok szerint számított intenzitási viszonyszám már egészen más
eredményeket adott. Az adatok alapján igazolt a fiatalabb ügyvédek kirendelése,
ami azt mutatja, hogy ez a jogintézmény továbbra is lényeges szerepet játszik az
irodák „építésében”, az ügyfélkör
megszerzésében. Természetesen a kirendelési díj - a régebbi időkkel
ellentétben - ma már távolról sem elegendő a megélhetéshez, de közvetett módon,
hosszú távon biztosíthatja a megfelelőbb jövedelmet.
De mi lehet az oka
az idősebb korosztály kirendelésének? A kérdés fordított feltevése könnyebben
elvezet a megoldáshoz. Tehát, miért a középkorosztály kapja a legkevesebb
kirendelést?
Ennek történeti okai
vannak, melyek szorosan kötődnek az 1988-90-es változásokhoz. A társasági
törvény és más gazdasággal kapcsolatos jogszabályok hatályba lépésével, illetve
az azt követő gazdasági ügyek (ezzel járó egyéb polgári eljárások) számának
ugrásszerű növekedésével vannak összefüggésben. Az ekkor a változásokhoz
legjobban alkalmazkodni képes, vagy azokkal együtt haladó ügyvédek „szerezték
meg” az ilyen, egyébként rendkívül jól jövedelmező ügyeket és ügyfeleket. A
legjobban alkalmazkodók természetesen az akkor pályakezdő kategóriába tartozó,
vagy annál valamivel idősebb korosztály volt. Pont azok, akik most a 30-50 éves
korcsoport tagjai.
Ezzel szemben a már
akkor idősebbek közé sorolható, vagy a középkorú kategória felső határához
közelítő korosztály kevésbé tudták a gyors változásokat követni. Ezek az
ügyvédek ma már mindenképpen az 50 év feletti csoportba
tartoznak.
Akik akkor építették
ki ügyfélkörüket, nem vállalják a büntetőügyeket. Elsősorban azért, mert nem is
igen szereztek benne gyakorlatot, másodsorban, mert nem olyan jól jövedelmező,
mint a már meglévő ügyeik.
Tehát az eredeti
kérdésünkre a következő választ adhatjuk. Az 50 év feletti csoportba tartozók
egyrészt más jövedelemszerző források hiánya miatt vállalják a kirendeléseket.
Másrészt korábban is ezek segítségével szerezték - természetesen csak részben -
anyagi javaikat, így mivel a változásokat kisebb mértékben tudták követni,
továbbra is maradtak a hagyományosnak tekinthető jövedelemszerzési
módozatoknál.
Feltételezéseinket,
a kérdőíves kutatások eredményeit, illetve az interjúkat figyelembe véve
összefoglalásul az alábbi következtetést vontuk le. Kirendelt védőként
elsősorban a pályakezdő, fiatalabb korosztályba, másodsorban az idősebb
korcsoportba tartozó ügyvédek járnak el. Az előbbi kategória ügyfélkörük,
illetve további szakmai gyakorlat szerzése érdekében, utóbbi csoport tagjai
praktizálási gyakorlatának folytatásaként, illetve más jövedelemszerzési
lehetőségek hiányában teszik ezt. A középkorú ügyvédek jóval kisebb számban
vállalnak kirendeléseket, mert elsősorban ez a korosztály más ügyekre
specializálódott praktizálásuk folyamán, főleg a rendszerváltás idején
bekövetkezett változások miatt.
Az anyagi helyzet
pedig abban az értelemben, hogy közvetlen jövedelemszerzési lehetőségként számba
lehetne venni, nem befolyásolja a kirendelések elvállalását. A kevésbé jó anyagi
viszonyokkal rendelkező, és a kifejezetten vagyonos ügyvédek is a közvetett
előnyökért járnak el kirendelt védőként, így mindkét kategóriának egyformán
érdeke az ilyen ügyekben való részvétel. (Egyébként a vizsgálatnak ez a
megállapítása egyértelműen rámutat a kirendelési díj szinte nevetségesen
alacsony voltára is.)
Az ügyvédi iroda
nagysága pedig nem lehet ennek a kérdésnek mutatója, de még arra vonatkozó
következtetéseket sem lehet minden esetben helyesen levonni belőle, hogy az
adott ügyvéd főképpen büntető, vagy polgári, céges ügyekkel
foglalkozik-e.
A büntetőeljárásban
sem a bíróságnak, melynek elsődleges feladata az objektív igazság felderítése,
sem a terheltnek nem közömbös, hogy ki a védője, adott esetben kit rendelnek ki
számára védőként. A kirendelt védő személyét a tanulmányban felsorolt problémák
meghatározzák. Tehát mindezek a körülmények közvetve kihatnak a védelem
stratégiájára is. Kissé aggályosnak tűnik, hogy nagy számban pályakezdők járnak
el az egyébként is bonyolult ténybeli és jogi megítélésű ügyekben, bár az is
igaz, hogy a jogi praktikum elsajátítása személyes gyakorlati tapasztalatok
nélkül nem lehetséges. Az viszont mindenképpen előnyös, hogy kortól, de még a
vagyoni körülményektől is jórészt függetlenül jól felszerelt irodával rendelkező
ügyvédek kapják a kirendelések jelentős részét. Ez pedig egyértelműen a
terheltek előnyére, illetve az esélyegyenlőség biztosítására szolgál.
Remélhetőleg a társadalom, illetve az ügyvédi piac fejlődése következtében tovább javul a
büntetőügyekkel foglalkozó jogászok helyzete, így kirendelt védőként is
fokozatosan egyre felkészültebb, nagyobb tapasztalatú, felszereltebb irodával
rendelkező ügyvédek járhatnak el.
Melléklet
1. sz.
ábra
A megkérdezett ügyvédek
százalékos csoportosítása vagyoni helyzet szerint:
|
Kirendelést vállaló ügyvédek |
Kirendelést nem vállaló ügyvédek |
Vagyonos |
55% |
43% |
Kevésbé vagyonos |
45% |
57% |
Összesen |
100% |
100% |
2. sz.
ábra
A megkérdezett ügyvédek csoportosítása az iroda nagysága szerint:
|
Kirendelést vállaló ügyvédek |
Kirendelést nem vállaló ügyvédek |
Jó felszerelt irodával rendelkező |
53% |
67% |
Kevésbé felszerelt irodával rendelkező |
47% |
33% |
Összesen |
100% |
100% |
3. sz.
ábra
A megkérdezett ügyvédek csoportosítása kor szerint:
|
Kirendelést vállaló ügyvédek |
Kirendelést nem vállaló ügyvédek |
30 év alattiak |
44% |
20% |
30 és 50 év közöttiek |
22% |
60% |
50 év felettiek |
34% |
20% |
Összesen |
100% |
100% |
4.
ábra
Korcsoportok szerinti
megoszlás ábrázolása diagrammon:
I. Kirendelést vállaló
ügyvédek:
II. Kirendelést nem vállaló
ügyvédek:
Irodalomjegyzék
1. Andreas Jager: Notwendige
Verteidigung im Bussgeldverfahrend. 1994 Strassburg
2. Badó Attila:
Társadalomtudósok a bíróságon. Jogtudományi Közlöny, 1994
január
3. Badó Attila -
Loss Sándor - H. Szilágyi István - Zombor Ferenc: Bevezetés a jogszociológiába
1997, Miskolc
4. Bolgár György - Kárpáti
László - Traytler Endre: a bűnügyi védő munkája. Budapest
1965
5. Gyöngyi Gyula: A védelem
érvényesülése a gyakorlatban. Jogtudományi Közlöny 1975
október
6. Hans Heiner Kühne:
Strafprozesslehre. 1982 Kehl am Rhein, Strassburg, Engel
7. Hartman-Hilter
Jost: Notwendige Verteidigung und Pflichtverteidigung im Jugendstrafverfahren.
1989 Köln
8. Karl Binding:
Strafrechtliche und Strafprozessuale Abhanndlungen. München, Leipzig.
1915
9. Király Tibor: A védelem
és a védő a büntetőügyekben. Budapest 1962
10. Köves Pál - Párniczky
Gábor: Általános statisztika II. Budapest 1981
11. Manfred Hahn: Die
notwendige Verteidigung im Strafprozess. 1975 Köln
12. Meszéna György -
Ziermann Margit: Valószínűségelmélet és matematikai statisztika. Budapest,
1981
13. Móra Mihály - Kocsis
Mihály: A magyar büntető eljárási jog. Budapest 1961
14. Norbert
Vogelsang: Die notwendige Verteidigung im deutschen und österreichischen
Strafprozessrecht. 1992 Magdeburg
15. Pokol Béla: A jog
szerkezete 1991, Budapest
16. Schneider Bernd:
Notwendige Verteidigung und Stellung des Pflichtverteidigers im Strafverfahren.
1979 München
17. Varga Endre: A hivatásos
ügyvédi osztály kialakulása. Budapest 1937
18. Az Állampolgári
Jogok Országgyűlési Biztosának jelentése a kirendelt védővel rendelkező
fogvatartott személyek védelméhez való jogának érvényesülése a büntetőeljárás
nyomozati szakában 1996
19. Az Országos
Ügyvédi Kamara 1992. December 14-én tartott teljes ülésének határozata „Az
ügyvédi hivatás magatartási szabályairól”. 1992
20. 1973. évi I. tv. a
büntetőeljárásról
21. 1/1974. (II. 15.) IM
rendelet a büntetőeljárás során kirendelt védő díjáról és
költségeiről
22.
Strafprozessordnung, erlautert von Dr. Theodor Kleinknecht Prof. Uni.
Erlangen-Nürnberg, fortgeführt von Karlheinz Meyer vorsitzender Richter am
Kammergericht. 1985 München
[1] 1984-ig a polgári
perben pervesztesség esetén a pártfogó ügyvéd nem követelhetett munkadíjat,
vagyis minden ellenérték nélkül köteles volt dolgozni. Magyary Géza: Magyar
polgári perjog Budapest 1924.
Ezt változtatta meg a 3/1984
(V. 27.) IM. Rendelet, mely szerint a pártfogó ügyvéd díját az állam viseli.
Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog Budapest 1998, 158.
old.
Ez a munkadíj tekintetében
hasonló helyzetet teremtett az ügyvéd részére, mind a büntető, mind a polgári
eljárásban.
[2] A kirendelés
elvállalása a büntető eljárási törvény szerint nem a védő választásán alapul, az
kötelezettség, valójában azonban csak az ügyvédi kamaráknál vezetett
névjegyzékben szereplő ügyvédek közül választják ki az eljáró védőt. A jegyzékbe
pedig csak az azt kérelmező ügyvédek nevei kerülnek be. Nagy Zsolt: A kirendelt
védő intézményének szociológiai elemzése mn. 1999.
[3]A szórást ( Q ) a
számtani középtől számított négyzetes középértékkel számítjuk, tehát
ahol
x1;x2;...;xn a sokaság egyes elemei,
az elemek számtani átlaga, „n” a részsokaság összege. Köves
Pál - Párniczky Gábor: Általános statisztika II. Bp.
1981
[4]Ez pedig nem más,
mint az alapsokaság átlagára vonatkozó szórás, melynek kiszámítása a
következő:
ahol „Q” a szórás, „N” az egész sokaság száma, „n” a
részsokaság száma. Köves Pál - Párniczky Gábor i.m.
[5] Egy 1998-ban végzett
kérdőíves kutatás során világossá vált, hogy a kirendelések szakmai szempontból
gyakorlást jelentenek, elősegítik a szakmai fejlődést, ezért nagyon sok
ügyvédjelölt jár el az ilyen ügyekben a helyi bíróságok előtt. Nagy Zsolt i.
m.
[6] Az egyes kérdésekre
adott válaszokat külön-külön és együttesen is vizsgálva, egymással
összehasonlítva kerültek a megkérdezett ügyvédek egyik, vagy másik
kategóriába.
[7] Az anyagi helyzet az
előző fejezetben írtaknak megfelelően több - kérdéssel megvilágított - körülmény
összetevője. Ha a kategória nem volt egyértelműen eldönthető, százalékos
arányokkal döntöttük el, hogy egyik, vagy másik kategóriába tartozik az adott
személy. Ez a módszer a későbbiekben is irányadó volt a kategóriákba való
elhelyezéssel. Lsd.: Iroda felszereltségének
vizsgálata.
[8] Az itt szereplő
értéke kerekített adatok, az eltérés +/- 0,5%.
[9] Az intenzitás
tökéletesebb áttekinthetőségére lsd.: 4. Ábra.
[10] A kérdőíveken
kiegészítő kérdésekkel felmértük, hogy milyen ügyekkel foglalkoznak a különböző
kategóriákba tartozó ügyvédek. Ennek eredményeképpen tettük a fenti
megállapításokat, melyeket az intenzitási viszonyszámok is
kifejeznek.
[11] Az 1998-as kérdőíves
kutatás szerint az ügyvédek a kirendeléseknél a szakmai gyakorlati szempontokat
fontosabbnak tartják, mint a díjból származó keresetet. Nagy Zsolt i.
m.
[12] Az érintett
ügyvédekkel a kérdéses időszakban készített interjúk alapján jutottunk ezekre a
megállapításokra.
[13] Az érintettekkel
készített interjúk, és a korábbi kérdőíves vizsgálat alapján kimutattuk, hogy az
1950-es, 1960-as években szinte kizárólag pályakezdők jártak el kirendelt
védőként. Ugyanis a kirendelésekből el lehetett kezdeni irodájuk „kiépítését”.
Nagy Zsolt i. m.