Nótári Tamás

 Megjegyzések a mérleg jelképiségéhez az Iliasban

Az igazság mérlege kifejezés mindannyiunk számára közismert, használata általánosan elterjedt, Iustitiát gyakorta láthatjuk különböző ábrázolásokon mérleggel a kezében.[1] A mérleggel mint az igazság(osság), az igazságszolgáltatás eszközével és jelképével a görög irodalomban több helyen is találkozhatni, a legkorábbiak között a homérosi Hermés-himnuszban (Dikés talanta).[2] Utóbb, csak néhány példát kiragadva e képet láthatjuk Bakkhylidesnél;[3] Theognisnél[4] pedig Zeus mérleggel méri ki az emberek számára a gazdagságot és a szegénységet.[5] Ezen szöveghelyek tanúsága szerint Zeus tartja kezében Diké,[6] vagyis az Igazság mérlegét. Az Iliasban találkozhatunk olyan, összefüggésében ábrázolt, tehát bővebben értelmezhető jelenettel, amelyben Zeus a mérleg segítségével mond ítéletet a hősök felett. A Dikés talanta értelmét keresve először a jognak, illetve az igazság(osság)nak a homérosi eposzokban kialakult fogalmát kísérlem meg tisztázni (I.), majd az Akhilleus és Hektór párviadalában döntő mérési jelenet néhány sorának strukturális (II.) és összehasonlító (III.) elemzése alapján kívánok jelen írásban az igazság mérlegének eredetéhez és jelentéséhez néhány megjegyzést fűzni.

I. A diké szót hagyományosan a deiknymi (mutatni, rámutatni, megmagyarázni, bizonyságot tenni[7]) ige *deik gyökéből vezetik le; irány, út, szokás alapjelentése a szokásos eljárásmód, döntés, határozat, per és jog jelentésekkel egészül ki.[8] (E két, hagyományosan egymásból származtatott értelmét új aspektusból közelíti meg Palmer, aki szerint a *deik tőből származó diké szónak egymástól függetlenül, párhuzamosan alakult ki a jelzés, szokás, jellegzetesség, sajátosság, valamint a döntés, határozat, eredetileg két perlekedő között meghúzott határvonal jelentése, s ezek közül egyik sem tekinthető másodlagosnak, vagyis egymásból származtatottnak.[9]) A diké – talán elsődleges, de mindenképp általunk elsőként említett jelentése – (általában genitivusi, illetve tekintethatározói összetételben) számos esetben megjelenik az Odysseiában mint egy adott embercsoportot jellemző tulajdonság, sajátság, viselkedésmód.[10] Érdemes ugyanakkor szemügyre venni a diké másik jelentését is, amelynek meghatározását együvé vonhatjuk a dikadzein verbum és a dikaspolos adiectivum vizsgálatával.[11]

Ezen értelemben a diké eredetileg határ-, illetve választóvonalat jelöl, amely legtöbbször két földterületet, két személy tulajdoni igényének tárgyát képező birtokot választ el egymástól, e határvonal értelemszerűen lehet egyenes vagy görbe;[12] ebből fejlődhetett ki a két peres fél közti vitában részeiket meghatározó, elkülönítő, vagyis a per alapját képező kérdést eldöntő diké értelme.[13] Amennyiben két személy a között adott dologról (tulajdonról, meggyilkolt rokon vérdíjáról stb.) folytatott vitát nem erőszakkal (bié), hanem békés döntés (diké) útján kívánták nyugvópontra juttatni, azonban nem tudtak egymás között mindkét fél számára kielégítőnek látszó megoldásra jutni, úgy egy harmadik, az ügyben nem érdekelt, elfogulatlan személyt hívhattak segítségül, hogy tegyen a vita eldöntésére javaslatot (dikadzein); megállapodhattak akár abban, hogy egyetlen személy véleménye szerint rendezik ellentétüket (dikaspolos), akár pedig abban, hogy több személytől kérnek döntési javaslatot (dikai), s a mindkettejük számára legelfogadhatóbbnak engedve vetnek véget vitájuknak – diké volt tehát a döntési javaslat, ugyanakkor diké volt az egész kontradiktórius eljárás maga is, ám a homérosi kor társadalma nagy valószínűséggel nem ismerte azon kényszerítő erőt, amely arra szorította volna rá az egyént, hogy magát a dikének alávesse.[14] Az ilyesfajta eljárás, amelyben természetesen az eskü is nagy szerepet kapott, amint a forrásszövegek mutatják, két leírásával is találkozhatni Homérosnál: az egyik a kocsiversenyt követő, Antilokhos és Menelaos közt lefolyt szóváltás, amely a versenyben elért elsőség és a díj körül bontakozott ki[15], a másik elbeszélést a peres eljárásról Akhilleus pajzsának leírásában olvashatjuk az Iliasban.[16] Amint különösképp a másodikként idézett szöveghelyből kiderül, hogy a legegyenesebb dikének nem feltétlenül kell egybeesnie akár egyik, akár másik fél állításával – ami első olvasatra meglepőnek tűnhetik, hiszen a római jogi alapokon nyugvó jogi kultúrákban a peres eljárásnak felmentő vagy marasztaló ítélettel kell zárulnia[17] –, hiszen a homérosi per lényege feltehetően éppen abban állott, hogy a dikék segítségével a legmegfelelőbb kompromisszumot igyekezzenek megtalálni és érvényre juttatni.[18] Az Iliasban és az Odysseiában a dikadzein ige amikor activumban fordul elő, mindig adott eset eldöntését jelenti[19], mediális dikadzesthai alakja a vitát, illetve annak során egy konkrét ügy képviseletét jelöli[20], a dikaspolos kifejezéssel pedig ítélkező bíró értelemben találkozhatni.[21] A diké azon alapvető értelmét, miszerint az döntést jelent, erősítik azon homérosi forráshelyek, amelyek a dikét mint valakit jog szerint megillető részt[22], ugyanakkor máshol némiképpen konkrét ellentétek békés, jogvita útján történő rendezését, az adott pert jelöli[23], ismét máshol pedig a döntések egész sorát, talán mintegy a peres eljárást en général.[24] Két további szöveghely[25] pedig arról tanúskodik, hogy a diké singularisban törvényes eljárást, békés elbírálást is jelenthetett.[26] (Amint a diké esetében is két alapjelentést különböztethettünk meg, ugyanezt megtehetjük a dikaios adiectivum, illetve a dikaiós adverbium esetében is; ezek a legtöbb esetben az illendő, a szokásnak megfelelő, tagadásukban pedig az attól eltérő magatartásformákat[27], olykor azonban a jogszerű, törvénytisztelő eljárást[28] jelölik.[29])

II. A következőkben a mérleg jelentőségét az ítélkezés során megvilágítandó a görög lélekmérés kialakulására kívánok röviden kitérni. Az Ilias huszonkettedik énekének drámai csúcspontja Hektor halálának leírása. A döntő viadalra készülő hősök, Akhilleus és Hektór már háromszor megkerülték a görögök táborát, majd negyedszer a kúthoz elérvén, mielőtt a Hektor halálával végződő összecsapásra sor kerülne, a következő történik:

Kai tote dé khryseia patér etitaine talanta, / en de tithei dyo kére tanélegeos thanatoio / tén men Akhilléos, tén d’ Hektoros hippodamoio, / elke de messa labón; rhepe d’ Hektoros aisimon hémar, / ókheto d’ eis Aidao lipen de he Phoibos Apollón.[30] (Zeus az arany mérleghez nyúlt s a magasba emelte, / s hosszuranyujtó vég két sorsát tette be abba: / Hektórét meg Akhilleusét, s tartotta középen / ő maga: és Hektór végzet-teli napja lesűllyedt / Hadés háza felé, elhagyta azonnal Apollón.)[31]

A jelenet teljesen egyértelmű és képszerű, további megvilágításra csupán a Zeus által mért dyo kére, azaz a Devecseri által igen költőien, értelmezésünk számára azonban kevéssé használható két sors kifejezéssel visszaadott két kér szorul.[32] Azon felfogást, amely szerint a kér pusztán halotti lelket jelentene[33], Malten minden kétséget kizáróan megcáfolta.[34] (Malten a kért a kérainóból származtatván ártó szellemnek, ártó démonnak (Schadegeist) nevezi[35], nem hozván azt közvetlen kapcsolatba az emberi lélekkel, hanem egy általános, adott helyzetben különféle, így például isteni[36], emberi[37], állati[38] formában megnyilatkozható pusztító erőt ért alatta.[39]) Hasonlóképpen tarthatatlan az a nézet, miszerint a kér csupán az emberi lélek, a psykhé szinonimája volna, hiszen e jelenet egyéb, a későbbiekben tárgyalandó képzőművészeti ábrázolásaival egybevetve azt láthatjuk, hogy amikor a (váza)képeken a lelkeket (psykhai) megjelenítő kis alakokat méri le Zeus a mérlegen, akkor a mérés eredménye éppen ellentétes az Iliasban olvasottakkal, nevezetesen a győztes lelkét tartó mérlegserpenyő süllyed le, és a vesztesé emelkedik fel.[40] Nemkülönben eleve elvetendőnek tarthatjuk azon elgondolást, amely szerint a mérleg két serpenyőjében Zeus halált hozó istenségeket, illetve démonokat mérne, s noha egyebütt találkozhatunk ugyan a Kére ezen jelentésével[41], azonban az istenségek minden esetben erővel telt lények[42], s ezért abszurdnak tűnik azon képességüket mérni, hogy egy embert vagy hérost végromlásba tudnak-e dönteni vagy sem.[43]

A Kér/kér fogalompár véleményem szerint elfogadható magyarázatát a Person-Bereich Einheit, a személy-hatáskör egység gondolatában találhatjuk meg. Hogyan képeződik le a Person-Bereich Einheit az általunk vizsgált esetben? A Kér/kér egyszerre jelent személyes komponensében ártó, pusztító istenséget (istennőt), ugyanakkor magába foglalja annak dologi aspektusát, azaz egy vészt és halált hozó erőt, energiát. Azon emberi lélek, amelyek a Kér, az istenség megtámadott, önmaga is kérré, azaz pusztító erővel áthatott, romlás fertőzte szubsztanciává vált.[44] A kerostasia során tehát Zeus a pusztító Kér hatalmába került, azaz önmagukban is kérré vált lelkeket helyezi bele a mérleg két serpenyőjébe.

A Homérosnál olvasott kerostasia – végső soron kérré vált lelkek mérése – alapját egy jóval korábbi, lélekmérésről szóló elképzelés jelentette, ami egyértelműen kitűnik a következőkből. Tudunk Aiskhylosnak egy Psykhostasia című tragédiájáról, és rendelkezésünkre áll számos vázaábrázolás, amelyeken Zeust, illetve Hermést látjuk lelkeket mérlegre helyezni.[45] Szemléletesen szólnak a homérosi eposzok a lélekről alkotott korabeli görög elképzelésről. A halottakat az Odysseia amenéna karénának nevezi[46], hiszen híján vannak a menosnak, az élőket jellemző vitalitásnak. A holtak lelkei mint a denevérek, úgy röpködnek[47], ugyanúgy nem lehet őket megérinteni, mint az árnyakat vagy az álmokat[48], s a psykhé madárként röppen tova.[49] A régészeti leletek is ezekkel egybehangzó bizonyítékokat szolgáltatnak, az ősibb, fekete alakos vázafestészet is szinte kizárólag szárnyas[50] – olykor szárny nélküli – kicsiny alakként jeleníti meg az emberi lelket.[51] A psykhostasiának az Iliasban kerostasiává történt átalakulása csupán a mérés aspektusváltását tükrözi. Míg a psykhostasia során a több menosszal bíró, tehát erősebb, életképesebb lélek serpenyője süllyed le, és a vesztes, gyengébb fél serpenyője emelkedik fel, addig a kerostasiában ez fordítva történik, hiszen azon lélek rendelkezik kevesebb menosszal, amit már jobban áthatott a pusztító kér; éppen az életerő hiánya jelzi a pusztulást hozó erő (avagy a pszichológia nyelvére áttéve: az életösztönön ily módon felülkerekedő halálösztön) nagyságát és hatalmát. A halálra szánt lelket tartó mérlegserpenyő lesüllyedését erősíti az alvilág, a Hadés lokalizálása is.[52]

A gondolatkör teljessége kedvéért itt kívánok néhány – remélhetőleg egynémely általános félreértést eloszlató – megjegyzést tenni a végzetnek a homérosi gondolkodásban betöltött szerepére. A moira annyit jelent, mint rész, részesedés[53], lényegét a porció (Portion) jelentés teszi érthetővé – jegyzi meg Nielsson –, mivel az idők folyamán a rész (Teil) és részesedés (Anteil) fogalmak némiképp absztrakttá váltak, noha eredetileg nem hordoztak elvont tartalmat. Ezt mutatják az Ilias és az Odysseia szöveghelyei is[54], ahol a moira többek között a következő jelentésekben fordul elő: egy isten világ feletti uralmának része[55], adott időtartam[56], a zsákmányból kapott részesedés[57], egy adag az étkezésnél[58], pluralisban a hús darabjait is jelölheti.[59] A konkrét szerencserészből (Lebensglück) ered a végzet eszméjének kifejlődése, az egyik ember moirája közvetlen kapcsolatban áll a másikéval, ezért a moira nem vált absztrakt sorsképzetté. A moirával jelölt végzetet gyakran személyként, illetve személyekként jelenítik meg, ezek a végzet-istennők a Moirai. Megszemélyesítés helyett tanácsosabbnak tűnik e jelenséget is Person-Bereich Einheitnak, azaz személy-hatáskör egységnek nevezni. A Moira/moira is azon fogalmak egyike, amely esetén a személy és a dologi terület elválaszthatatlan egységet képeznek.[60] Noha – amint már láthattuk – a kultusz megléte vagy hiánya nem bizonyítja az istenség személyes komponensének hiányát, a Moira/moira esetén a kultusz léte bizonyított.[61] A Moirai száma három, ami eredetileg csak azt volt hivatott jelezni, hogy a görög vallási képzetekben több Moira létezett, a görög nyelv ősibb stádiumában ugyanis a legkisebb szám, ami már többes számként, pluralisként állhat, a három, mivel abban a korban a nyelv még ismerte a kettes számot, a dualist.[62] A későbbiekben számuk az egyéb isteni hármasságok mintájára háromban rögzült, s az egyes személyek szerepe is világosan meg lett határozva (Klóthó, Lakhesis, Atrópos). Jóval lényegesebb és több vitára okot adó kérdés a moira és Zeus, illetve a moira és az istenek viszonya. A szakirodalomban képviselt nézetek három fő csoportba sorolhatók: míg az egyik csoport a moirát Zeus alá, a másik Zeus fölé rendeli, addig a harmadik nézet képviselői szerint az alá- vagy fölérendelés kérdésfelvetése nem felel meg a görög vallási gondolkodásnak, szerintük a moira egy, az istenektől teljességgel elhatárolható, heterogén elképzelés, az pedig, hogy a Moirai maguk is istennők, nem hat zavarólag a logikusan felépített teológiai és dogmatikai rendszert nélkülöző görög hitvilágban.[63] Az istenek garantálják a rendet, így szerepük jóval aktívabb, mint a moiráé, ám a moira maga azon rend is, amelyet az istenek fenntartanak, így tehát bizonyos értelemben Zeus és az istenek a moira felett állnak, ugyanis megvalósítják azt; ám megint más nézőpontból a Moira/moira áll az istenek felett, hiszen az fejezi ki azon rendet, amit az isteneknek meg kell valósítaniok.

III. További figyelmet érdemelnek a lélekmérést ábrázoló vázaképek[64], amelyeken rendszerint Hermés teszi mérlegre két hős, Akhilleus és Memnón lelkét. (Egyes ábrázolásokon ugyan jelen van Zeus is, a mérést azonban nem ő végzi. A két harcoló felet feltétlenül mint Akhilleust és Memnónt kell azonosítanunk, hiszen a párviadal kimenetelét eldöntő mérés eredményét könyörgéseikkel befolyásolandó jelen van mindkét hős anyja, Thetis és Eos.) A már említett aiskhylosi Psykhostasia is az Akhilleus és Memnón között lezajlott, az előbbi győzelmével végződő összecsapással foglalkozik[65], ám ott a mérleg nem Hermés, hanem Zeus kezében van.[66] Ha ugyanakkor futó pillantást vetünk az egyiptomi forrásokra, úgy különösebben merész asszociációk nélkül is bizonyos párhuzamokat és átfedéseket találhatunk a vázaképeken látható görög és az egyiptomi psykhostasia között. Az egyiptomi lélekmérésről a legpontosabb és leérettebb leírást a Halottak könyvének XVIII. dinasztia (i. e. XVI. –XV. század) korában íródott 125. fejezetéből kapjuk.[67] Ezek szerint a túlvilági ítélkezés – és ennek keretében a vizsgálódásunk tárgyát képező lélekmérés – a következőképpen zajlott. Egy hatalmas teremben, a két Maat[68] termében, amelynek tetőzete lángnyelvekből és az igazság jeleiből állott, trónolt Osiris, előtte Anubis és a Horus-fiak állottak, valamint egy külsejében krokodil, oroszlán és víziló vonásokat ötvöző szörnyeteg, aminek az volt a feladata, hogy az ítéletben esetlegesen bűnösnek talált vádlottat felfalja. A terem hátsó részében ült az Osiris által megbízott negyvenkét bíró (számuk Egyiptom kerületeinek számát szimbolizálta), a terem elülső részében pedig azon mérleg állott, amelyre majd a halott szívét ráhelyezik. Az igazság istennője (Maat) fogadta a terembe lépő elhunytat, akinek szívét Horus és Anubis a mérleg egyik serpenyőjébe helyezte – a másik serpenyőbe egy toll, vagy egy szem (mindkettő a maat jelképe) került –, és megmérték, hogy könnyebb-e, mint az igazság. Ha a mérleg nyelve nem lengett ki, akkor a mérés szerencsés kimenetelűnek minősült, ezzel szemben ha a halott szívének serpenyője magasba lendült, akkor a szörny felfalta a bűnöst. A mérés eredményét Thot, az isteni írnok jegyezte fel, s ezt utóbb közölte Osirisszel. A terembe lépvén a halott negatív gyónást tett, azaz a negyvenkét bíróhoz hozzárendelt, az egyiptomiak etikai kódexébe ütköző bűn elkövetését tagadta, és felsorolta a bírák nevét.[69] (A konfesszió során minden egyes tényállás megnevezése előtt az adott cselekményhez hozzárendelt bírót meg kellett neveznie és köszöntenie illett a magát tisztázni szándékozó elhunytnak. Így például ki kellett jelentenie, hogy nem követett el jogtalanságot, rablást, senkivel szemben nem alkalmazott erőszakot, nem lopott, nem ölt, s erre mást sem bujtott fel. Nem károsította meg a templomot és az isteneket, nem vett el jogtalanul a nekik szánt áldozatokból, nem tört házasságot, nem követett el paráznaságot, a gabona mértékét nem hamisította meg, nem sértette meg más földjének határait, nem követett el hamis mérést stb. Ezen tényállások megnevezése mellesleg igen sokat mond az egyiptomiaknak a maatról – amit struktúráját tekintve leginkább a görög themisszel, illetve dikével állíthatunk párhuzamba – vallott elképzeléseiről.)

Lássuk tehát az egyiptomi Halottak Könyve és a görög vázaképek közti párhuzamokat (a mérleg használatának tényétől pillanatnyilag teljességgel eltekintve)![70] Mind Thot, mind pedig Hermés a psykhopompos, az alvilági lélekvezető szerepét tölti be a mitológiában, mindketten ún. írástudó istenek, a lélekmérésnél pedig hol a mérést végző, hol pedig a jegyző funkcióját látják el. Az eljárásnál mint főisten mind Osiris, mind pedig Zeus jelen van. Aligha tekinthetjük továbbá véletlennek, hogy mind a vázaképeken, mind pedig Aiskhylosnál Akhilleusszal szemben éppen Aithiopia királya, Memnón áll, akinek hazáját már Homéros is a görögöktől délkeletre vélte tudni. A görögök feltehetően eredetileg Akhilleusnak azon hőssel folytatott párviadala esetére vették át a lélekmérés gondolatát, akinek a hazáját nem sejtették messze e hit eredetétől[71], a későbbiekben pedig – miután ezen elemet integrálták saját képzetvilágukba – szabadabban és szélesebb körben alkalmazták. Azon tényt, hogy az igazság mérlegének jelképisége igen korán, i. e. 1500 és 1200 között eljutott az Égei-szigetvilágba, úgyszintén régészeti leletek támasztják alá. Egy mykénei – még Schliemann által feltárt – sírban, amelyben két asszony feküdt csecsemőikkel eltemetve, két, jó állapotban megmaradt aranymérleget találtak, amelyek serpenyőjének felső részén egy-egy pillangó képe látható. Noha számos kutató[72] csupán használati tárgyakat kívánt felfedezni e sírleletekben, talán nem tekinthető elhamarkodottnak, hogy a mérlegek szimbolikájából további következtetéseket vonjunk le.[73] Amint már a görögöknek az emberi lélekről alkotott elképzelésénél per tangentem említettem, azt gyakorta szárnyas alakként ábrázolták. Nem csupán a görögöknél, hanem a germánoknál és az albánoknál is találkozhatni az ún. lélekpillangó képével, azaz az emberi léleknek pillangóként való ábrázolásával.[74] A ciprusi Enkomiban talált, Nielsson szerint i. e. 1300 tájáról származó vázán[75] két férfi van ábrázolva, akik egy kocsin állnak, velük szemben pedig egy mérleget tartó férfialak, feltehetően Zeus látható.[76] Mindezzel természetesen nem áll szándékomban az egyiptomi psykhostasiát a göröggel egybemosni, hiszen a köztük levő különbségek igencsak szembeötlők. Egyiptomban minden elhunyt lelkét ráteszik az igazság mérlegére[77], a görögöknél csupán néhány kivételes – egymással harcolni készülő – hősét, s ezt is még azok életében. Míg az egyiptomi képzet morális tartalmat hordoz, addig a görög a harc – esetlegesen morálisan is igazolható – kimenetelét hagyja jóvá, illetve határozza meg.

Nem látszik érdektelennek legalább egy futó pillantást vetni arra is, hogy az Ilias kerostasiája milyen módosulásokkal és aspekusváltással került át a római irodalomba. Ennek legeklatánsabb példáját Vergilius Aeneisében olvashatjuk, amelynek tizenkettedik énekében kerül sor Aeneas és Turnus között a döntő összecsapásra: “Iuppiter ipse duas aequato examine lances / sustinet et fata imponit diversa duorum, / quem damnet labor et quo vergat pondere letum.”[78] (“Iuppiter akkor fogta a végzet mérlege két nyelvét, / egyenlő két tányérjába a két nem egyenlő / sorsot tette, melyik küzdő fele billen a mérleg.”[79]) A mérleg serpenyőibe a két személy fatumai kerülnek, s míg Homérosnál értesülünk a mérés kimeneteléről, addig Vergiliusnál csak a földi eseményekből következtethetünk az eredményre, arra, hogy esetünkben Aeneas javára született a döntés.[80]

Nem beszélhetünk tehát arról, hogy az egyiptomi vallás ezen eszméje mindenesül átment volna a görög gondolkodásba, ám ez nem is csoda, hiszen sehol sem találkozhatunk minden változtatás nélküli átvétellel az egyiptomi és a görög gondolkodás és képzetvilág között[81], ugyanakkor bizonyos – esetlegesen krétai közvetítéssel lezajlott – egyiptomi hatással feltétlenül számolnunk kell a psykhostasia görög formájának kialakulásakor. Ennek mind képi, mind pedig szöveges megjelenítésével találkozhatunk, egyfelől a vázafestészetben, másfelől – egy sajátos aspektusváltáson keresztülmenvén kerostasia formájában – Homérosnál, akitől pedig egyenes út vezetett oda, hogy Zeus illetve Iuppiter igazságosságának mérlege Dikének, illetve Iustitiának, s utóbb magának az igazságszolgáltatásnak szimbólumává váljék.