1./ Az Európai Közösségek és az Európai Unió tagállamai
tisztségviselőinek megvesztegetése elleni küzdelemről szóló egyezmény[3]
Az Egyezmény 6. cikke a vállalati vezetők felelősségéről rendelkezik.
Utal az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek védelméről szóló konvenció aktív
vesztegetésre vonatkozó rendelkezéseire azzal, hogy a tagállamok belátására
bízza, hogy a büntetőjog eszközeivel vagy más módon lépnek- e fel a vállalati
vezetők és döntéshozók ellen, amennyiben azok elmulasztják a szükséges
felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettségüket (culpa in
vigilando).
A jogi személyek felelősségével kapcsolatban leszögezi, hogy a tagállamok a – későbbiekben ismertetésre kerülő - 2. Protokollban és a külföldi hivatalos személy megvesztegetése elleni küzdelemről a nemzetközi kereskedelmi ügyletekben szóló egyezményben vállalt kötelezettségeik figyelembe vételével kötelesek ezt a kérdést tisztázni.
2./ Az Európai Közösség
pénzügyi érdekeinek védelméről szóló konvenció második jegyzőkönyvének (2.
Protokoll) harmadik és negyedik cikke[4]
A 2. Protokoll 1997. júniusában keletkezett azzal a céllal, hogy a Közösség pénzügyi érdekeit a jogi személy felelősségének megteremtésével, a pénzmosás és az elkobzás szabályozásával, a tagállamok és a Bizottság közötti együttműködés részletezésével védje.
A rendelkezés 3. cikkelye kimondja, hogy „minden tagállamnak meg kell tennie a
szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a jogi személyek felelősségre
vonhatóak legyenek csalásért, aktív
vesztegetésért és pénzmosásért, amennyiben azt a jogi személy érdekében követte
el bármely olyan természetes személy vagy a jogi személy valamely szerve, aki/
ami a jogi személynél vezető pozíciót tölt be, amely
pozíció
-
képviseleten, vagy
-
döntési jogkörön, vagy
-
ellenőrzési jogkörön
alapul, és meg kell teremteni a jogi személyek felelősségre vonásának lehetőségét a bűnsegédi, illetve felbujtói alakzatokért is mind befejezetti szak, mind kísérlet esetén.”
Ezen túl a Protokoll
kötelezettséget támaszt a tagállamok felé, hogy lépjenek fel azon jogi
személyekkel szemben, amelyeknek alkalmazottai követték el a jogsértést oly
módon, hogy kihasználták a társaság részéről az ellenőrzésben megnyilvánuló
hiányosságokat.
A jogi személy felelősségre vonása nem akadálya a természetes személy
elkövető felelősségre vonásának.
A jogi személyekkel szemben elrettentő, hatékony és arányos szankciót
kell kiszabni, amely szankció büntetőjogi vagy büntetőjogon kívüli egyaránt
lehet. A Protokoll külön nevesíti a pénzbüntetést és egyéb bírságokat, csakúgy
mint a közösségi előnyökből és támogatásokból, valamint meghatározott gazdasági
tevékenységekből történő kizárást, az igazságügyi ellenőrzés alá helyezést és a
felszámolást, amelyek részletes szabályozást nyertek az 1. Protokoll 4.
cikkelyében.
A 2. Protokoll tehát egy kötelezettséget teremt az azt aláíró tagállamok
számára a jogi személlyel szemben egy általános standard alapján történő
fellépésre.[5]
3./ Kerethatározatok
A kerethatározat új jogi eszköz az Unió jogforrási rendszerében, 1999. májusában az Amszterdami Szerződésben jelent meg abból a célból, hogy „a tagállami jogi és a közigazgatási előírások harmonizálását szolgálja (Maastrichti Szerződés 34. § cikk (2) bek. b) pont). A kerethatározatban foglalt cél megvalósítása a tagállam számára kötelező. Nem közvetlenül hatályos, az abban megjelölt cél végrehajtási formájának és eszközének megválasztása, azaz a jogi keret kitöltése a tagállamok feladata.”[6]
3.1./ A 2001. május 29- én elfogadott kerethatározat az Euro
bevezetésével kapcsolatos hamisítások elleni fokozott védelemről, büntetések és
más szankciók alkalmazásával
A kerethatározat a 2. Protokoll szabályozási rendszerét követi, de a szabályozás hatálya alól kiemeli az államot, az egyéb közhatalmi szerveket és nemzetközi szervezeteket.
A szankciók körét viszont tovább bővíti azon vállalkozásokból, üzleti tranzakciókból történő kizárással, amelyek lehetővé tették a bűncselekmény elkövetését.
3.2./ Bizottsági javaslat a
Tanács részére az emberkereskedelem tárgyában létrehozandó kerethatározatról[7]
A javaslat szintén a 2. Protokoll rendelkezéseire épül. Szövegezésében,
tartalmi szabályozásában követi az Euro védelmi kerethatározatot azzal, hogy az
emberkereskedelem ellen kíván hathatós eszközökkel fellépni.
4./ Közös
Akciók
A Közös Akciók az Unión belüli bel- és igazságügyi együttműködést elősegítő ún. harmadik pilléres jogforrások, amelyek a tagállamok közös célkitűzéseit fogalmazzák meg. Nem bírnak kötelező erővel, de az Ajánlásoknál erősebb jogforrások: a Közös Akciókban a tagállamok azt deklarálják, hogy együttesen fellépnek valamely közös cél elérése érdekében.
4.1./ Az emberkereskedelem és
a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem tárgyában született
97/154. számú közös akció[8]
A „Joint action” II. címe A. pontjának (c) alpontjában a jogi személyek vonatkozásában kötelezettséget állít a tagállamok felé, hogy azok teremtsék meg a jogi személy államigazgatási vagy büntetőjogi felelősségre vonásának lehetőségét, amennyiben a jogi személy érdekében történik a bűncselekmény megvalósítása.
4.2./ A bűnszervezetben való
részvétel bűncselekménnyé nyilvánításáráról szóló Európai Uniós tagállamokat
érintő 98/733. számú közös akció[9]
A „Joint action” 3. cikkében a jogi személy felelőssége kapcsán az egyes tagállamok belátására bízza, hogy a büntetőjog keretein belül vagy más jogág felelősségi rendszerére alapozva teremtik meg a társasággal szemben hatásos, arányos és megfelelő visszatartó erővel bíró szankciók kiszabásának a lehetőségét.
4.3./ A magánszektorban megvalósuló vesztegetésről szóló 98/742 számú
közös akció[10]
A „Join action” ugyanazokat a rendelkezéseket tartalmazza, mint a 2. Protokoll, mindössze az alkalmazás lehetőségét leszűkíti az aktív vesztegetésekre.
5./ A jogi személy büntetőjogi felelősségéhez kapcsolódó rendelkezések a Corpus Jurisban
A Corpus Juris Europae– szerzői álláspontja szerint[11] – nem klasszikus büntető törvénykönyv, amit alátámaszt az a tény is, hogy anyagi jogi része 8 különös részi tényállással kezdődik és csak ezt követik az általános rész szankció- és felelősségtani kérdéskörei. Az anyagi jogi rendelkezések után eljárásjogi szabályok találhatóak. Mindkét részt kifejezett alapelvek (anyagi jogi legalitás-, egyéni bűnösségen alapuló felelősség-, arányosság elve) irányítják.
Az 1997-ben létrejött Corpus Jurist a szerzők ún. „modell- törvénykönyv”- nek szánták a tagállami szabályozások számára és az eredeti rendelkezéseket az idők során többször módosították. Az első módosítás 1999-ben Firenzében történt az Európai Jogászok Egyesülete az Európa Unió Pénzügyi Érdekeinek Védelméért elnevezésű szervezet által, ezt az anyagot Corpus Juris 2000-nek nevezték el. Még szintén 2000- ben született az Anex I. című anyag, amely már a Corpus Juris 2000 továbbfejlesztett változata.[12]
Az alábbiakban az egyes rendelkezések értelmezése során a Corpus Juris eredeti szövegéből indulunk ki azzal, hogy minden egyes rendelkezésénél kitérünk a módosítások során eszközölt változtatásokra, továbbá – ahol relevanciával bír - ismertetjük a 15 tagállam valamelyikének „különvélemény”- ét, amelyet az egyes tagállamok ún. „nemzeti jelentés” formájában bocsátottak a Corpus Iuris alkotói számára.
A tradicionális alapelvek közül a Corpus Juris többek között az egyéni bűnösségen alapuló felelősség elvét („The principle of individual culpability”) tartalmazza. A törvényszövegben szereplő „individual” kifejezés ebben a kontextusban annyit jelent, hogy a bűnt természetes és jogi entitás (jogi személy) is elkövetheti. Ebből adódóan a „modell- törvénykönyv”- ben a felelősség három szinten realizálódhat, egyrészt mint az egyén, természetes személy büntetőjogi felelőssége („individual criminal liability”), másrészt az üzletvezető büntetőjogi felelőssége („criminal liability of the head of the business”) és ez egészül ki a szervezetek büntetőjogi felelősségével („criminal liability of organisations”). A Corpus Jurisban meghatározott 9 bűncselekmény (közösségi költségvetést károsító csalás, piac manipulálása, vesztegetés, hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, hivatali titok megsértése, pénzmosás és orgazdaság, konspiráció) közül a hivatali visszaélésnek és a hűtlen kezelésnek szervezet nem lehet elkövetője, a többi bűncselekménynél azonban a törvénykönyv ezt nem zárja ki.
A törvénykönyv 9. cikkében szereplő büntetéseknél jelentkezik először elkülönítetten a jogi személy problematikája. A szerzők kiemelik[13], hogy a jogi személlyel szemben alkalmazható főbüntetések az alábbiak:
- ellenőrzés, felügyelet alá helyezés maximum 5 évre (az ANEX I.- ben az ellenőrzés alá helyezett szervezet csak ezen megkülönböztető jelzéssel használhatja a cégnevét. Az ellenőr speciális számvizsgálói ismeretekkel rendelkező személy lehet, akinek kötelessége negyedévente beszámolni az Európai Ügyésznek (European Public Prosecutor- a továbbiakban EEP) és azonnal jelzi, ha törvénysértést észlel a szervezet működése során. Díjazásáról a szervezet gondoskodik. Jogainak korlátozásáért a szervezet 100.000,- Euro- ig terjedő bírsággal sújtható. ) és/vagy
- pénzbírság, amely maximum 1 millió Euro-ig terjedhet, de az elkövetési érték ötszörösére emelhető (a Corpus Juris 2000 és az Anex I. ezt az értéket 10 millió Euro-ra emeli azzal, hogy az ANEX I. alapján a súlyosító körülmények fennállta esetén 15 millió Euro a maximálisan kiszabható pénzbírság a jogi személlyel szemben);
- a bűncselekmény eszközének, hozadékának, hasznának elkobzása. Ez az elkobzás az Európai Közösség javára történik és elég hozzá a bűncselekmény „actus reus”-ának megvalósítása, bűnösséget nem vizsgálnak (Ezért változott a 9. cikk elnevezése „Büntetések”- ről „Büntetések és intézkedések”- re);
- az elítélés közzététele, amely az Official Journal-ban és – ha szükséges – bármely napilapban történhet.
A mellékbüntetéseket a modell-törvénykönyv meghatározott bűncselekmények elkövetéséhez köti. Ilyen mellékbüntetés például a közösségi költségvetést károsító csalásnál kizárás a jövőbeli támogatásokból maximum 5 évre, a piac manipulálásánál kizárás a jövőbeli szerződésekből szintén maximum 5 évre. Megjegyzendő, hogy a Corpus Jurishoz írt kommentár szerint a mellékbüntetéseknél a kizárás köre limitált: csak olyan szerződésekből zárható ki az elkövető, amelyek közösségi anyagi alapokat (tőkét) érintenek és csak olyan támogatásokból, amelyek a közösségi jog alapján nyújthatóak.
Az egyéni büntetőjogi felelősségről a modell-törvénykönyv 12. cikkelye rendelkezik, amely szerint az egyén tettes, bűnsegéd és felbujtó egyaránt lehet. A Corpus Juris 2000 11. cikkében ugyancsak kizárólag természetes személyekről rendelkezik az elkövetők kapcsán. Az Anex I. 12. cikkelye viszont konkrétan kiemeli, hogy természetes személy és szervezet az alábbi három elkövetői alakzatot realizálhatja: tettesként felel, ha maga követi el a bűncselekményt, a bűncselekmény más természetes személlyel vagy szervezettel együtt, illetve más személy felhasználásával követi el. Felbujtó, ha szándékosan rábír egy természetes személyt vagy szervezetet egy tiltott cselekmény megvalósítására. Bűnsegéd, ha tudatosan segít egy természetes személynek vagy szervezetnek egy tiltott cselekmény elkövetésében.
Az üzletvezetők vagy döntéshozók büntetőjogi felelőssége: közhivatalnokok a modell-törvénykönyv 13. cikkének címe. Eredetileg csak az üzletvezetők büntetőjogi felelőssége volt a cím, de a törvény szövege már ekkor is szólt – az üzletvezetők felelősségén kívül – azon döntéshozó és ellenőrző személyek felelősségéről is, akik olyan utasítást adtak, amely lehetővé tette a bűncselekmény elkövetését vagy elmulasztották a szükséges ellenőrzést. A szöveg „általános felelősség”-et („general responsibilities of monitoring, supervision and selection of personnel”) tartalmaz a hatás- és feladatkör átruházása során. Ez esetben akkor is felelősség terheli az átruházót, ha hanyagsága megállapítható az ellenőrzés vagy a képviselő, helyettes kiválasztása során.
Az Európai Unió tagállamai alapvetően három csoportba oszthatók az üzletvezetők, alkalmazottak büntetőjogi felelőssége szempontjából:
1. Az egyes csoportba tartozó pl. Franciaországban és Hollandiában létezik az üzletvezetők büntetőjogi felelőssége, tehát a Corpus Juris szabályozása összevág a nemzeti szabályozással.
2. A második csoportba tartozó pl. Németországban és Spanyolországban azon személyek felelősségét ismerik el, akik elmulasztották a szükséges ellenőrzés gyakorlását („commision par omission”). Ezen országok szabályozása is kompatibilis.
3. Az országok meghatározott csoportja úgy gondolja, hogy a Corpus Juris ezen szabályozása egy másik személy cselekedetéért való felelősséget alapozza meg („vicarious liability, strict liability”), így elfogadhatatlan (lásd e témakörben az ír nemzeti jelentést)[14].
A Corpus Juris alkotói szerint a rendelkezés célja azon „döntéshozók” felelősségre vonása, akik tudatosan lehetőséget biztosítottak a bűncselekmény megvalósulásához. Az olasz nemzeti jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy azon személy cselekménye, aki utasítást ad meghatározott bűncselekmény elkövetésére nem ezen rendelkezés hatálya alá esik, hanem felbujtásként értékelendő. A német nemzeti jelentés javasolja - a német szabálysértési jogban ismert eljáráshoz (OWiG 130. §) hasonlóan – valamennyi köztisztviselő egységes felelősségi rátáját egy speciális bűncselekmény beiktatásával.
A Corpus Juris 2000 12. cikkében a felelősök köre ugyanaz, mint azt az eredeti szöveg 13. cikkében, de az elkövetési magatartások módosulnak: itt az vonható a rendelkezés alá, aki engedi a bűncselekmény elkövetését (nem utasítást ad, mint azt az eredeti szövegben láthattuk) vagy elmulasztja a szükséges ellenőrzést és mulasztása lehetővé teszi a bűncselekmény elkövetését. A büntetés maximuma az általános büntetési tételek fele ennél az elkövetőnél.
Az ANEX I. 13 cikke az elkövetési magatartások körét a Corpus Juris 2000- nek megfelelően vonja meg. A büntetések mértéke az általános büntetési mérték 1/3- da és a cikk külön kitér a mellékbüntetések alkalmazásának lehetőségére.
Mindhárom szabályozásnál közös feltétel azonban, hogy az elkövetés a cég érdekében történjék.
A Corpus Juris 14. cikke a szervezetek büntetőjogi felelősségéről szól. A szerzők e rendelkezés hatálya alá tartozónak tekintenek minden társaságot vagy bármely más egységet, amely jogilag elismerten a saját neve alatt elkülönült tulajdonnal bír. Konkrét elkövető lehet a szervezet valamely szerve vagy képviselője, illetve bárki, aki a szervezet nevében jár el, akár törvényen, akár gyakorlaton alapuló döntéshozatali jogkörrel rendelkezik. A lényeg, hogy a szervezet érdekében történjék az elkövetés.
A 14. cikk elismeri a felelősségkumulációt: a szervezet felelősségre vonása nem zárja ki ugyanazon cselekményért a természetes személy – akár tettesi, akár részesi minőségben történő – felelősségre vonását.
Az Európai Unió tagállamai alapvetően három kategóriába sorolhatók a szervezetek büntetőjogi felelősségének elismerése kérdésével kapcsolatban:
1.) Franciaország, Írország, Hollandia, az Egyesült Királyság, és (1999. május 4. óta) Belgium nemzeti jogában a szervezetek büntetőjogi felelőssége törvényileg elismert. A tagállami jogok néhol precízebben fogalmaznak és kifejezetten a „jogi személy büntetőjogi felelősségéről” szólnak. Ezek a rendelkezések kompatibilisek a Corpus Juris szabályozásával.
2.) Görögországban és Olaszországban alkotmányba ütközne ez a felelősségi forma esetleges bevezetése. A probléma megoldására találták ki a nemzeti raportőrök, hogy ezen országokban a jogintézményt a közösségi jog szabályaként kellene bevezetni és alkalmazni, így viszonylag „függetleníteni” lehetne a nemzeti alkotmányossági problémáktól.
3.) Németországban és Ausztriában szintén gondot jelentene a jogintézmény bevezetése, de itt nem alkotmányossági alapokba ütközne, hanem az eltérő jogi tradíciók képezik a bevezetés gátját.
Az Unión belül a helyzet tehát távolról sem egységes. A görög nemzeti jelentés szerint e kérdésben ajánlatosabb lenne egy „egyszerű harmonizáció” („simple harminisation”) azzal, hogy meg kell engedni a szervezettel szemben az adminisztratív szankciókkal való fellépést is, mivel a büntetőjogi szankciók alkalmazása – mint láthattuk – egyes országokban (lásd Görögország, Olaszország tiltakozását) leküzdhetetlen akadályt jelentene. (A görög álláspontot alátámasztandó emelendő ki, hogy a Corpus Juris 2000 és az ANEX I. 17. cikk (4) bekezdés arról rendelkezik, hogy amennyiben a Corpus Juris hatálya alá eső bűncselekmény elkövetése miatt már közigazgatási szankció került kiszabásra, az adott bűncselekményre történő büntetést a már alkalmazott közigazgatási szankció figyelembe vételével kell kiszabni.)
A szerzők azonban ezen a ponton elengedhetetlennek tartják az egységesítést és nem elégszenek meg a harmonizációval.
A Corpus Juris alkotói e felelősségi forma megteremtésénél
választhattak, hogy az direkt vagy az indirekt felelősségi modell mellett törnek
lándzsát. (Előző esetben a bíró ítéletét közvetlenül a szervezet felelősségére
alapítja, utóbbi esetben a szervezet felelősségét egy természetes személy
magatartása alapozza meg.) A szerzők alapvetően a második modellt választották
azzal, hogy a direkt modell alkalmazásának kérdése nyomatékosan vetődik fel a
gondatlan bűncselekményeknél. Ebben az esetben a hanyagság magára a szervezet
attitűdjére, politikájára vezethető vissza, amennyiben az lehetővé tette a
bűncselekmény megvalósulását. A fő szabály azonban az indirekt, „imputation” modell, amely szerint a
szervezet érdekében megvalósul egy bűncselekmény egy olyan személy által, aki a
szervezet nevében jár el vagy döntéshozó hatáskörrel rendelkezik. Ekkor hitelt
érdemlően azt kell bizonyítani, hogy a fent részletezett kvalitásokkal
rendelkező személy valóban elkövette a bűncselekményt. ( Egyebekben a
bizonyítási problémák vonatkozásában az osztrák, a görög és a belga riport
komoly kételyeket vet fel. Az osztrák nemzeti jelentés nehézkesnek találja a
tények feltárását, amelyek a későbbiekben az adott jogi személy büntetőjogi
felelősségét alapoznák meg, a görögök a bűnösség, szándékosság és gondatlanság
bizonyításának problematikáját feszegetik. Ehhez kapcsolódóan a belgák szerint
magában a Corpus Jurisban kellene létrehozni speciális szabályokat a jogi
személyekkel szembeni eljárásra. A Corpus Juris alkotói azonban úgy vélik, mind
a bizonyítási problémák, mind az egyéb problematikus kérdések kiküszöbölése a
gyakorlatra vár, azaz az Európai Bíróság által kialakított joggyakorlat fogja
megadni a választ a vitás kérdésekre.) /Az egyes tagállamok értékelését a 14. cikk vonatkozásában az 1. számú
melléklet tartalmazza./
/ Végül ezen fejezet befejezéseként kitérünk az Európa Tanácsnak e tárgykörben született jelentősebb jogforrásaira. Tesszük ezt azért, mert – bár nem Uniós jogként -, de az „európai összenövés” sajátos részeként ezen dokumentumok sem hagyhatók figyelmen kívül.
1./ Büntetőjogi egyezmény a
vesztegetésről[15]
Az Egyezmény, mint a nemzetközi jog ún. „kemény instrumentuma”[16] a tagállamokra kötelező erővel bíró jogforrás, amelynek célja, hogy uniformizálja a tagállamok büntetőjogát a vesztegetéssel szembeni fellépés területén.
Az egyezmény 1. cikkében tisztázza, hogy jogi személy alatt azokat a társaságokat kell értenünk, amelyeket az egyes tagállamok nemzeti jogai ilyen státussal felruháznak, kivéve az államot és egyes közhatalmi- és nemzetközi szervezeteket.
Az egyezmény a vesztegetés, befolyással üzérkedés és pénzmosás viszonylatában a 2. Protokoll szabályozási rendszerét követi a jogi személyekkel szemben. A szankcionálás terén a tagállamokkal szemben nem elvárás a büntetőjogi jogkövetkezmény alkalmazása a jogi személyre, a lényeg, hogy hatékony, arányos és megfelelő visszatartó erővel bíró – akár pénzügyi jogi – szankciórendszer kerüljön kiépítésre a jogi személlyel szembeni fellépés során.
2./ Az Európa Tanács
Ajánlásai
Az Ajánlások az Európa Tanács ún. „puha instrumentumai”[17], a „soft law” részei, amelyek a tagállamokra nézve kötelező erővel nem bírnak.
Az Európa Tanács már viszonylag korán, az 1970- es évek végén felfigyelt a jogi személy büntetőjogi felelőssége kérdésének fontosságára. Sorra születtek azon ajánlások, amelyek elismerik a jogi személy önálló és független jogalanyiságát a büntetőjog területén. Elsőként 1977- ben keletkezett határozat „a büntetőjog hozzájárulásáról a környezetvédelemhez” címmel, majd ezt követték 1981- ben „a gazdasági bűnözésről”, 1982- ben pedig „a büntetőjog szerepéről a fogyasztóvédelemben” szóló ajánlások.
A – konkrétan a jogi személy felelősségi kérdéseit tárgyaló – 1988- ban elfogadott 18. számú ajánlás „a jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásoknak a tevékenységük gyakorlása során elkövetett bűncselekményekért való felelősségéről” szól.[18] Az alábbi elveket fogalmazza meg:
1.) A társaságoknak vállalniuk kell a felelősséget akár tevékenységi
körükön kívül elkövetett bűncselekményeikért is.
2.) A társaság felelőssége független a természetes személy elkövető
felelősségétől.
3.) A társaság felelősségének megállapításánál:
a.) a büntetőjogi felelősség megállapítására és büntetés kiszabására csak
akkor
kerülhet sor, ha a
bűncselekmény jellege, a bűnösség foka, a társadalomra veszélyesség és az újabb
bűncselekményektől való hatékonyabb visszatartás ezt teszi
szükségessé,
b.) ha pedig az elkövetett
jogellenes cselekmény nem teszi szükségessé, hogy az elkövetőt bűnözőként
kezeljék, más felelősségi formák és szankciók megállapítása
elegendő.
4.) A társaság mentesül a felelősség alól, ha a menedzsment tevékenysége
nem hozható összefüggésbe a bűncselekménnyel és a menedzsment az eredmény
bekövetkezésének megakadályozása érdekében minden szükséges intézkedést
megtett.
5.) A társaság felelősségre vonása nem mentesíti a felelősség alól a
természetes személy elkövetőt. Különösen él ez a menedzserekre (értsd:
vezetőségre- a szerző), ha az ő kötelességszegésük vezetett a bűncselekmény
elkövetéséhez.
Az Ajánlás általános szankcióként említi a sértett kárának megtérítését, az eredeti állapot helyreállítását, a figyelmeztetést, a megrovást, a felelősség szankció nélküli megállapítását, a pénzbüntetést, a bűncselekmény elkövetéséhez használt vagy arra szánt dolog elkobzását. Speciálisan csak a társaságokkal szemben alkalmazható szankciók: meghatározott tevékenységektől való eltiltás, kizárás a közintézményekkel és állami hatóságokkal való kapcsolatokból vagy a költségvetési kedvezményekből és támogatásokból, áruk és szolgáltatások reklámjának tilalma, engedélyek visszavonása, az elmarasztaló határozat publikálása, igazságügyi hatóság felügyelete alá helyezés, a társaság felszámolása.
Az Ajánlásban megfogalmazott szankciók széles skálája a magyar szabályozás számára is követendő példát kínál./
Ebben a fejezetben részletes ismertetést nyernek a tagállamok jogrendszerei a jogi személy felelőssége szabályozásának tekintetében. Elöljáróban leszögezendő, hogy nem minden tagállam ismeri és alkalmazza e felelősségi formát a kriminális büntetőjog területén, azonban a közigazgatási büntetőjog, szabálysértési jog terén azon tagállamok is elfogadják, amelyek egyébként – alkotmányossági és büntetőjog alapelvekre hivatkozással – a büntető anyagi és eljárási jog vonatkozásában rendszer- idegennek tartják.
Jelen tanulmányban civiljogi felelősséget – általában - nem vizsgálunk. A felelősség határait a szabálysértési jognál húzzuk meg, mivel – álláspontunk szerint – a szabálysértési jog a kriminális büntetőjog olyan határterülete, amely sok szempontból a kriminális büntetőjoghoz hasonló felelősségi formát teremt. Egyebekben a büntetőjog és a szabálysértési jog elhatárolásának kritériumaira a szakirodalomban sem alakult még ki egységes álláspont.[19]Általában a törvényhozó kötelező értékelése ad támpontot a szabálysértési jogtalanság és a bűncselekményi jogtalanság elkülönítésére.
Ausztria az 1997. július 19- én felvett „Második jegyzőkönyv az Európai Közösségek Pénzügyi Érdekeinek Védelméről szóló Egyezmény”- hez elnevezésű dokumentum (2. Protokoll)[20] 18. cikkében öt évet kapott az Uniótól, hogy nemzeti szabályozásában megoldja a jogi személy büntetőjogi felelősségének problematikáját.
A konkrét büntetőjogi felelősség alapkódexben („Kernstrafrecht”) történő szabályozásán kívül Ausztriában elismert a jogi személyek felelőssége egyes büntetőjogi szaktörvényekben („Nebenstrafrecht”) a pénzügyi -, és az államigazgatási büntetőjog területén is. Ezek mellett az osztrák Büntető törvénykönyv 20 §- a a „gazdagodás lefölözése” („Abschöpfung der Bereicherung”) által már korábban lehetővé tette a jogi személlyel szemben is azon vagyoni előny mértékének megfelelő pénzösszeg megfizetésére kötelezést, amely a jogi személy vezető alkalmazottja által elkövetett bűncselekményből származott és amellyel ily módon a jogi személy „gazdagodott”.[21]
A pénzügyi büntető törvény („Finanzstrafgesetz”) 28. cikke rendelkezik a jogi személy helytállási kötelezettségéről. Ennek értelmében a jogi személy az elkövetővel egyetemlegesen felel azon pénzbüntetésekért, amelyeket az üzlet vezetésére vagy felügyeletére feljogosított szervének tagjai ellen pénzügyi vétség elkövetése miatt szabtak ki, ha a megbüntetett személy a kötelességszegése során a működési körében járt el. További feltétel, hogy a jogi személy az elkövető kiválasztásánál feltűnő gondatlanságot mutatott vagy a pénzügyi vétséget nem akadályozta meg, holott az tőle elvárható lett volna, illetve ha a bűncselekmény - amelynek megakadályozása tőle elvárható lett volna - elkövetéséről feltűnő gondatlansága miatt nem tudott. A jogi személy ilyen irányú vagyoni felelőssége a jogutódjára is átszáll.[22]
Az államigazgatási büntető törvény („Verwaltungs- strafrecht”) 9. cikke a felelősség különös esetéről („Besondere Fälle der Verantwortlichkeit”) szól. A törvénycikk alapján a jogi személyek kötelesek külső képviseletre jogosult személyt vagy felelős megbízottat választani, akiknek feladata, hogy – büntetőjogi felelősség mellett – a cégre vonatkozó igazgatási előírások betartását ellenőrizze. Az ezen személyekre kiszabott pénzbüntetésért a jogi személy az elkövetőkkel egyetemlegesen felel minden további feltétel nélkül.[23]
A jogi személy büntetőjogi felelősségével foglalkozó törvényjavaslat két fejezetből és 13 szakaszból áll.[24] Az első fejezet fogalmi meghatározásokat ad: a „jogi személy („juristische Person”) és a „döntéshoző” („Entscheidungsträger”) fogalmát tisztázza. A második fejezet „A jogi személyek büntetőjoga” („Strafrecht juristischer Personen”) címet viseli és a felelősség kérdéskörével kezdődik. A törvény a jogi személy büntetőjogi felelősségét akkor látja megállapíthatónak, ha a jogi személy nevében cselekvésre jogosult döntéshozó személy valamely törvényi tényállás objektív elemeit („Tatbild”) kimeríti.
A jogalkotó a konkrét elkövető bűnösségi alakzatához köti a jogi személy bűnösségét: ha a döntéshozó a cselekményt szándékosan követte el vagy a megkívánt intézkedést szándékosan mulasztotta el, akkor a jogi személy is szándékos elkövetésért felel. Ha azonban a döntéshozó a cselekményt gondatlanul realizálta vagy a megkívánt intézkedést gondatlanul mulasztotta el, a jogi személy is legfeljebb gondatlan elkövetés miatt vonható felelősségre.
A törvény tehát a jogi személy büntethetőségét más természetes személy(ek) büntethetőségéhez köti. Ugyanakkor a jogi személy büntetőjogi felelőssége bármely bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazható, ha annak – a fentiekben ismertetett – feltételei fennállnak, a jogalkotó nem korlátozza be a jogi személy által megvalósítható cselekmények körét.
A jogi személlyel szemben alkalmazott szankció a pénzbüntetés, amelyet kiszabási egységekben („Umsatzäquivalente”) határoznak meg a jogi személy gazdasági teljesítőképessége figyelembe vételével. Ennek megfelelően a kiszabási egység a jogi személy éves bevételének meghatározott százaléka, de legalább egy minimum összeg. A kiszabási szorzók 50- 2000- ig terjednek az adott bűncselekményre előírt szankcióknak megfelelően. (Így 2000, tehát a legmagasabb a szorzó, ha az adott bűncselekményre a törvény 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi és 50- es, tehát a legalacsonyabb a szorzó az egy évnél enyhébb szabadságvesztéssel vagy egyéb más büntetéssel fenyegetett bűncselekmények esetén.) Lehetőség van a pénzbüntetés végrehajtásának egytől öt évig terjedő próbaidőre történő felfüggesztésére is akkor, ha feltehetőleg ez is elengedő visszatartó erővel bír. A visszatartó erő tekintetében különösen az elkövetett cselekmény jellege, a jogi személy korábbi szabályszegései, a cselekmény után foganatosított intézkedései irányadóak.
A pénzbüntetés mellett alkalmazható a jogi személynek meghatározott tevékenységek végzésétől történő eltiltása és feloszlatása is. Meghatározott tevékenység gyakorlásától akkor tiltható el a jogi személy, ha már az adott bűncselekmény elkövetését megelőzően ugyanazon jogi tárgy ellen irányuló magatartás miatt elítélték és az adott magatartást az üzleti tevékenységével összefüggésben követte el. További feltétel, hogy a cég működése, a döntéshozó megbízhatatlansága vagy a különösen hiányos felügyeleti szervezet miatt tartani lehessen újabb büntetendő cselekménynek megvalósításától.
A jogi személy feloszlatására akkor kerül sor, ha annak meghatározó célja és tevékenysége büntetendő cselekmények elkövetésében áll. (A törvényjavaslathoz fűzött magyarázat értelmében a feloszlatást itt a társasági jogi meghatározás szerint kell érteni. Ez a legsúlyosabb szankció csak akkor alkalmazható, ha a jogi személy fő célja és tevékenysége döntően büntetendő cselekmények elkövetésére irányul, kivéve ha az elkövetést követően a cég szervezeti felépítése úgy változik, hogy a „rossz” döntéshozókat a tulajdonosok likvidálják.
A pénzbüntetés és a quasi intézkedésnek tekinthető tevékenység gyakorlásától történő eltiltás és a feloszlatás mellett a törvényjavaslat a szankciók harmadik fajtájaként az ún. „utasítások”- at („Weisungen”) említi. Ezek lehetnek technikai jellegű utasítások (pl. a termékgyártási folyamat modernizálására kötelezés, elavult készülékek lecserélése…), személyi intézkedések (pl. a nem megfelelő kvalitással rendelkező munkatársak elbocsátása, meghatározott képzettséggel rendelkezők alkalmazására kötelezés…) és szervezeti jellegű intézkedések (pl. felügyeleti és ellenőrzési struktúrák teremtésére kötelezés...). Ezek az utasítások már csak a bíróság által meghatározott felügyelőnek legfeljebb két évre történő kinevezésével egészülnek ki.
Belgiumban a jogi személy büntetőjogi felelősségével kapcsolatban 1946- ban született először hivatalos döntés a Semmítőszék által. Eszerint a jogi személy képes bűncselekmény elkövetésére, de nem büntethető („societas delinquere potest, sed non punitur”). A büntetés kiszabásához ugyanis bűnösség szükséges, amelyről a jogi személy esetében nem beszélhetünk. Ez a felfogás a továbbiakban közel 50 évig irányadó volt a belga büntetőjogban.
Amikor tehát egy jogi személy követett el bűncselekményt, mindig a bíró feladata volt azon természetes személy elkövető beazonosítása – legyen bár a szervezeten belüli vagy azon kívüli személy -, aki a társaság érdekében cselekedve a deliktumot megvalósította. A bírói gyakorlat egységességét elősegítendő kialakultak felelősségi mércék a társaság szervezeti hierarchiájának különböző fokain elhelyezkedők vonatkozásában. Így az igazgatóság általános feladatának tekintették a helyes üzletpolitika meghatározását és fenntartását a cégen belül, kiterjedt ellenőrzési és felügyeleti jogkörrel, míg a hierarchia alsóbb fokán állókkal szemben az elvárás saját tevékenységük megfelelő ellátásában és az igazgatóság részére a szükséges jelentések, információk megadásának kötelezettségében állt.
Mindezek ellenére az ügyészségeknek gyakran gondot okozott annak megállapítása, hogy kit terhel a felelősség egyes döntések meghozataláért, illetve magatartások kifejtéséért vagy éppen elmulasztásáért. Ezért az ügyész számtalan jogsértés esetén kénytelen volt szinte mindenkivel szemben vádat emelni, aki valamilyen hatáskörrel rendelkezett a cégen belül, és csak a bírósági tárgyalás során tisztázódott (vagy nem) a tényleges felelős személye. Így nem ritkán tíz vagy még több igazgatósági tag ült a vádlottak padján a tárgyalás megkezdésekor, akikkel kapcsolatban talán felesleges kiemelni, milyen kellemetlenségekkel járt, ha később bizonyítást nyert, hogy a nevük „tévedés”- ből került az üggyel összefüggésbe.
Az első lépés a jogi személy büntetőjogi felelősségének megteremtése felé 1996- ban történt. Ekkor a környezetvédelemi reformtörekvések keretében törvényt hoztak, amelyben rögzítették, hogy a környezetkárosító tényállások elkövetése esetén a jogi személy felelőssége is megállapítható, amennyiben a cselekmény céljainak elérését vagy egyéb érdekeit szolgálta. A jogi személy felelőssége kimondásának további feltétele volt, hogy a jogi személy képviselője kövesse el a bűncselekményt vagy a jogi személy vezető tisztségviselője a bűncselekmény megvalósítására utasítást adott, illetve annak elkövetés ellen nem lépett fel.
Miután a környezetkárosító tényállások tekintetében lehetőség nyílt a jogi személy büntetőjogi felelőssége megállapítására, 1997- ben kodifikációs hullám indult a felelősség általános – minden bűncselekményre kiterjedő - elismerésére és annak Btk- ban történő szabályozására.
A máig hatályos törvény 1999. május 4- én született meg. Ez alapján a jogi személy büntetőjogi felelőssége megállapítható, ha a bűncselekmények elkövetése a jogi személy céljához kötődik, vagy az adott deliktumot a jogi személy érdekében követték el, illetve a jogi személynek az elkövetésből előnye származott. A korábbi javaslat - a francia törvénynek megfelelő - helyettesítő felelősség elve alapján csak a jogi személy menedzsmentje és képviselői által megvalósított deliktumokat rendelte a jogi személynek „beszámítani”, de a végleges törvényben már a szerkesztők azon álláspontja jut kifejezésre, hogy a jogi személy maga is képes bűncselekmények megvalósítására.
A törvény nem ismeri el a kumulatív felelősséget, azaz a jogi személy felelősségének megállapítása kizárja ugyanazon cselekményért más természetes személy felelősségre vonását. Ezen szabályozás alól egy kivételt fogalmaz meg a törvény: ha a természetes személy a bűncselekményt szándékos durva jogsértő magatartásával valósította meg („faute personelle comimise sciemment et volontairement”), a jogi személytől függetlenül felel. Ez a rendelkezés tehát egyértelműen kizárja a természetes személy felelősségét a gondatlan magatartások tekintetében, ilyenkor a jogi személy felelősségre vonása quasi immunitást, „védőháló”- t biztosít az igazgatóság számára. A gyakorlatban nyilvánvalóan inkább a gondatlan bűnösségi alakzat tekinthető tipikusnak, már csak azért is, mert a „szándékos durva jogsértő magatartás” bizonyítása rendkívül nehéz.
A rendelkezés immunitást biztosít az államnak, közjogi hatóságoknak és a kormányzati szerveknek.
A hagyományosan pragmatikus büntetőjogi felfogást valló dán büntetőjogtól nem idegen a jogi személy büntetőjogi felelőssége. A történeti fejlődés során a jogintézménnyel szemben komolyabb elvi aggályok nem merültek fel. A dán jogi szabályozás már az 1920- as években is megközelítőleg 200 rendelkezést tartalmazott ún. melléktörvényekben a jogi személy pénzbüntetés megfizetésére kötelezéséről, míg végül 1996- ban magában a dán Büntető törvénykönyv ötödik fejezetében is helyett kapott a jogi személy büntetőjogi felelőssége.[26]
A rendelkezést a 476/1996- os törvény vezette be a dán Büntető törvénykönyv 25- 27. cikkeként.[27] A jogi személy büntetőjogi felelőssége csak akkor állapítható meg, ha az adott bűncselekménynél a törvény az alkalmazás lehetőségét kifejezetten előírja. A törvényhez fűzött magyarázat értelmében nem a Btk. Különös része, hanem mindig külön törvény határozza meg az alkalmazás lehetőségének körét. A dán szabályozásban ez a gazdasági és az ipari deliktumok körében általános, de – az angolszász gyakorlattal ellentétben – nem terjed ki például a gondatlan emberölés tényállására.
A Btk. 25 §- a értelmében a jogi személlyel szemben kizárólag pénzbüntetés szabható ki.
Ha a törvény kivételt nem tesz, gyakorlatilag minden jogi személy a rendelkezés hatálya alá vonható, így a részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok, szövetkezetek, közkereseti társaságok, egyesületek, alapítványok, vagyonközösségek, közösségek és az állami hivatalok. Az egyszemélyes vállalkozások csak akkor, ha nagyságukra („deres storrelse”) és szervezeti felépítésükre („organisation”) tekintettel a fent nevezett társaságokkal azonos elbírálás alá esnek. A törvényhelyhez fűzött magyarázat alapján elegendő, ha az egyszemélyes vállalkozás alkalmazottainak száma a 10- 20 főt eléri, de a dán bíróságok gyakorlatában ez akként alakult ki, hogy a legalább 20 alkalmazottat foglalkoztató egyszemélyes vállalkozásokat vonják csak a törvény személyi hatálya alá.
Az állam, állami hivatalok, hatóságok és közösségek a civil szférával azonos elbírálás alá esnek, amennyiben azokkal azonos tevékenységet folytatnak és quasi nem államhatalmi tevékenységet gyakorolnak. (Példával megvilágítva Dániában mind a civil szektor, mind az állami szféra munkáltatóinak kötelessége bevételi adót szedni a jövedelem után az alkalmazottaitól. E rendelkezés megszegése büntetést von maga után. Nyilvánvalóan hátrányos megkülönböztetés alá esnének a civil társaságok, ha csak az ő felelősségük lenne megállapítható adott esetben például ezen rendelkezés megszegésekor.)
Dániában a jogi személy büntetőjogi felelőssége vonatkozásában a közvetlen felelősség az irányadó. A jogi
személy büntethetősége feltételezi, hogy annak működése körén belül kövesse el a
bűncselekményt egy vagy több természetes vagy jogi személy, akik alkalmazottak
vagy a menedzsment tagjai egyaránt lehetnek. Az elkövetők szándékos vagy
gondatlan magatartása egyaránt megalapozza a jogi személy felelősségét,
különösen ha az elkövetésre a nem kielégítő szervezeti struktúra miatt nyílt
lehetőség.
Eljárásjogi szempontból[28] az ügyész diszkrecionális jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy kizárólag a társaság vagy kizárólag a természetes személy elkövető, esetleg mindkettő ellen emel- e vádat. (A gyakorlatban például az adórendelkezések megsértése miatt 80 %- ban a társaságot, 20 %- ban a menedzsmentet bünteti a bíróság, míg a piaci szabályozások megszegésekor csak a társaság felelőssége az általános. Az is kialakult gyakorlatnak tekinthető, hogy ha az igazgató személye egybeesik a társaság tulajdonosával, a vádat csak a tulajdonos ellen és nem a jogi személy ellen emelik.) Amennyiben kizárólag a társaság ellen történik a vádemelés, a jogi személy perbeli jogai és kötelességei megegyeznek egy természetes személy vádlottéval azzal, hogy a jogi személyt az igazgató képviseli. Ő kapja – a jogi személy székhelyére - az idézést, a vádiratot és a különböző peranyagokat. Neve külön fel van tüntetve az iratokon, aminek helyessége és szükségessége megkérdőjelezhető, hiszen azt a benyomást keltheti, mintha ellene és nem a cég ellen indult volna a büntetőeljárás. Mivel a bíróság előtt ő képviseli a társaságot, ez estenként azzal járhat, hogy saját érdekei ellentétbe kerülnek a társaság érdekeivel, különösen ha az eljárást ellene is megindították. Másrészről a dán jog alapján a vádlott érdekében eljáró személy nem érintkezhet a tárgyalás előtt a tanúkkal. Ez azért problematikus, mivel a jogi személyt képviselő igazgatónak a jogi személy hatékony védelme érdekében tisztában kell lennie a ténylegesen megtörtént eseményekkel, amelyekről információt csak a későbbiekben tanúként kihallgatandó személyektől nyerhet. Ugyanakkor ő nem szolgáltathat bizonyítékot és tanúként nem hallgatható ki.
Ugyancsak vitatott az az eset, amikor a társaság alkalmazottját hallgatják ki tanúként a büntető eljártában. Mivel a dán törvény értelmében az alkalmazott köteles bizonyítékot szolgáltatni és tanúvallomást tenni, így gyakorlatilag két lehetőség között választhat: vagy lejáratja saját munkahelyét és ezzel megkockáztatja a kirúgását vagy hazudik és ez a 60 napos elzárás szankcióját vonhatja maga után.
Dániában a jogi személy szankcionálása más jogszabályokban is megjelenik. Összesen megközelítőleg kétszázra tehető az ezzel foglakozó jogi rendelkezések száma és az üzleti jog területétől kezdve a hó- eltakarításra kötelező szabályozásig széles témakört fog át. (Például a Mezőgazdasági Termékek EU- s Piacszervezésének Intézéséről szóló törvény 27. cikke lehetőséget biztosít jogsértés esetén pénzbírság kiszabására a jogi személlyel szemben.)
A dán jogban sokáig vitatott kérdés volt az állami hatóságok büntethetőségének problematikája. Kezdetben az volt a Legfőbb Ügyész álláspontja, hogy az állami hivatalok és közösségek kívül esnek a büntethető társaságok körén, később azonban a Parlament törvényt alkotott az állami hatóságok büntethetőségéről.
Ugyancsak vita tárgyát képezte a felelősség kumulációja, azaz hogy a jogi személy szankcionálása esetén lehetséges- e a természetes személy felelősségre vonása. Jelenleg ezen kérdés eldöntése – mint láthattuk - a vádemelési jogkörrel felruházott hatóságok hatáskörébe tartozik, ők döntik el, hogy szükségesnek tartják- e a természetes személlyel szemben is az eljárás lefolytatását. A gyakorlatban általában akkor nem járnak el a természetes személlyel szemben, ha az alkalmazottként csekély szerepet játszott a jogsértés megvalósításában.
A tradicionális alapokon nyugvó finn büntetőjog sokáig nem ismerte el a jogi személy büntetőjogi felelősségét. Az 1995. évi átfogó büntetőjogi reform azonban ezt a kérdést sem hagyta figyelmen kívül és 1995. szeptember 1- től (az 1995/743- as törvénnyel) lehetőség nyílt a jogi személlyel szemben pénzbüntetés kiszabására meghatározott bűncselekmények elkövetése esetén.[29]
A jogi személy felelősségre vonása tehát nem minden bűncselekmény miatt lehetséges, csak azoknál a bűncselekményeknél vetődhet fel alkalmazásának kérdése, amelyeknél a Büntető Törvénykönyv kifejezetten utal a jogi személy büntetőjogi felelősségével foglalkozó 9. fejezet alkalmazásának lehetőségére. Ezek a környezet elleni-, gazdasági -, kereskedelmi bűncselekményekkel foglalkozó fejezetek és a csempészet. Adott esetben mindig az ügyész belátására bízott, hogy kíván – e vádat emelni – a szükséges feltételek fennállása esetén - a jogi személlyel szemben is vagy eltekint a vádemeléstől. (Azokban az esetekben például, ahol egy természetes személy működtet egyszemélyes Kft- t nyilván értelmetlen és a kétszeres értékelés tilalmába ütköző lenne ugyanazon cselekmény miatt a jogi személyt is „a vádlottak padjára ültetni”.)
A finn jogalkotó a szabályozás hatálya alól kiemeli a közjogi hatóságokat, úgymint a bíróságokat, rendőrségeket, tűzoltóságokat, és egyéb helyhatósági szerveket. A kizárás nem rendelkezik konkrétan az államról. Egyebekben a törvényalkotó nem határolja be, hogy a rendelkezés mely szervezetekre alkalmazható, így – feltehetően – valamennyire.
Bár a finn Btk. 9. fejezetének címe „A szervezet büntetőjogi felelőssége”, az 1. szakasz (1) bekezdése a jogi személlyel szemben alkalmazható pénzbüntetés kiszabásának lehetőségéről szól. A finn szabályozás az indirekt felelősségi forma mellett száll síkra, amely modellben a jogi személy büntetőjogi felelősségét menedzsmentje, alkalmazottjai, illetve képviselői magatartása alapozza meg. Nem beszélünk tehát a szó klasszikus értelmében – bűnösséget feltételező – büntetőjogi felelősségről, hanem azt mondjuk, hogy – meghatározott primér és szekunder feltételek mellett - a jogi személyt elítéli a bíróság (vele szemben pénzbüntetést alkalmaz) egy olyan bűncselekmény miatt, amelyet más természetes személy (a jogi személy alkalmazottja, képviselője) követett el. Ennél a természetes személynél azonban már előfeltétel a bűnösség megléte. Így a jogi személy felelőssége általában másodlagos lesz a természetes személy felelőssége mellett (a kivétel a későbbiekben kerül kifejtésre), de nem zárja ki a természetes személy elkövető felelősségre vonását.
A jogi személy felelősségének megállapításához szükséges előfeltételek két kategóriába oszthatóak. A 9. fejezet 2. szakasza a felelősség elsődleges kritériumait tartalmazza, amelyeknek a jogi személy elítéléséhez mindenképpen be kell következniük. Ha ezek az elsődleges előfeltételek fennállnak, akkor mérlegeli a bíróság, hogy a 4. szakaszban foglalt másodlagos kritériumok alapján érdemes- e a jogi személyt elítélnie.
A 2. szakaszban foglalt primér feltételeknek megfelelően a jogi személy felelősségének kritériuma, hogy a szervezet menedzsmentjéhez tartozó személy vegyen részt a bűncselekmény elkövetésében vagy a szervezet megszegje a bűncselekmény megelőzésére irányadó kötelességét. Az első feltétel vonatkozásában a jogpolitikai indok az, hogy a törvényalkotó a szervezetet azonosítja annak menedszmentjével. Nyilvánvaló azonban, hogy ha a bűncselekményt úgy követték el, hogy annak megakadályozása érdekében a szervezet minden tőle elvárható szükséges intézkedést megtett, úgy amiatt vele szemben szankció nem alkalmazható. Másrészről a szervezet kötelességszegése vonatkozásában talán nem szükséges külön kiemelni, hogy a jogi személy a szerződéskötései és az ügyei vitele során köteles a törvényeknek és az egyéb jogszabályoknak megfelelő magatartás tanúsítására. Nem hunyhat szemet olyan magatartások gyakorlása felett sem, amelyek lehetővé teszik bűncselekmény megvalósítását. A kötelességszegés során két kérdés merülhet fel: egyrészről, hogy a szervezet a betanítási, tájékoztatási, ellenőrzési és egyéb feladatai ellátása során megfelelően és felelősen járt- e el, másrészről, hogy egyáltalán megvolt- e a lehetősége, kapacitása a megfelelő, felelős eljárásra. (Ha például a jogi személy alkalmazottja hatáskörének túllépése során követ el bűncselekményt, a szervezet csak akkor büntethető, ha megállapítható, hogy a hatásköri szabályokat nem megfelelően fektette le vagy az alkalmazott betanítása, illetve ellenőrzése során nem tanúsította a kellő figyelmet.) A kötelességszegés – a törvény értelmében – vagy úgy történik, hogy a szervezet engedi az adott bűncselekmény megvalósítását vagy pedig úgy, hogy nem tanúsítja a kellő figyelmet, körültekintést a bűncselekmény megakadályozása során. A jogi személy kötelességszegése és a bűncselekmény között az okozati összefüggésnek fenn kell állnia.
A finn rendelkezés ismeri az ún. „anonim bűnösség” intézményét, amelyről a 2. szakasz (2) bekezdése rendelkezik. Ennek értelmében a jogi személlyel szemben akkor is kiszabható pénzbüntetés, ha a természetes személy elkövető személye nem állapítható meg vagy a természetes személy elkövető valamilyen oknál fogva nem büntethető. Mindez nem vonatkozik a magánindítványra üldözendő bűncselekményekre, ha a magánindítványt a jogosult nem terjesztette be, kivéve ha a vádemeléshez jelentős közérdek fűződik. Itt tehát az indirekt modell háttérbe szorul: a jogi személlyel szemben anélkül jár el a bíróság, hogy egy természetes személy felelősségének megállapítása megalapozná a szervezet felelősségét. A bűnösségen alapuló felelősség elvét a jogalkotó praktikus szempontokból töri meg. Előfordulhat ugyanis, hogy – bár kétséget kizáróan bűncselekmény elkövetése történt a szervezet keretei között – a konkrét elkövető kiléte nem állapítható meg vagy éppen a szervezet szolgálna „védőháló”- ként a természetes személy elkövető számára. (Ilyen eset például, ha a környezetkárosítás megállapítható, hiszen a tó vize szennyezett és a tó közelében csak egy finomító üzem található, de a finomító üzemen belül nem azonosítható be az a személy, aki a szennyezésért felelősségre vonható lenne.) Ide tartozik az is, ha a konkrét elkövető meghal vagy – a finn törvény ezen a ponton eltér a magyartól, nem ismeri az „eljárás távollevő terhelttel szemben” jogintézményét – elhagyja az országot, esetleg elmebeteggé válik. Ekkor a jogi személy anélkül büntethető, hogy a természetes személy felelősségét a bíróság megállapítaná. Értelemszerűen ez kivételes eset a finn jogban is, hiszen a bűnösségen alapuló felelősség elvét még praktikus okokból sem szívesen hagyja figyelmen kívül a jogalkalmazó.
A konkrét elkövető és a szervezet kapcsolatát vizsgálva a törvény leszögezi, hogy két esetben kerülhet szóba a szervezet felelőssége: egyrészről ha a természetes személy elkövető a jogi személy érdekében járt el vagy ha az elkövetés hasznot hozott a szervezetnek. Előző esetben az egyéni elkövető szerződésből vagy hallgatólagos megállapodásból eredő hatáskörében jár el, amely hatáskör biztosította számára a szervezet támogatását. Utóbbi esetben az egyéni elkövető „saját szakállára” dolgozott, nem rendelkezett hatáskörrel a bűncselekmény elkövetését lehetővé tevő feladatkörök és jogosultságok vonatkozásában, sőt általában kimondottan a szervezet politikájával ellentétes magatartást tanúsított. Azonban megvolt a lehetősége, hogy elkövesse a bűncselekményt, amelyből a szervezetnek „de facto” haszna származott. (Önmagában a haszon bekövetkezésének esetleges lehetősége nem elegendő a szervezet felelősségének megállapításához.)
A törvény konkretizálja a természetes személy elkövetők körét, amikor arról rendelkezik, hogy elkövetők csak a menedzsmenthez tartozó személyek (az igazgató tanács tagjai, ügyvezető igazgató, számvizsgáló…) vagy a szervezet alkalmazottai, illetve képviselői lehetnek. Kívülálló személy magatartása nem alapozza meg a szervezet felelősségét.
A 3. szakasz (2) bekezdése kapcsán felvetődik a kérdés, vajon a jogi személy követelheti- e a természetes személy elkövetőtől az általa fizetett pénzbüntetés összegét, avagy tovább hárítható- e a bűncselekmény elkövetése miatt a szervezetet ért vagyoni hátrány. A törvény erről úgy rendelkezik, hogy fő szabály szerint a szervezet nem követelheti az elkövetőn a részére kiszabott pénzbüntetés összegét, kivéve ha ezt a kérdést más rendelkezések eltérően szabályozzák. A törvényhelyhez fűzött kommentár szerint két elkövetői csoport különítendő el ebből a szempontból. Az alkalmazottak és képviselők nem vonhatók felelősségre a szervezet által quasi „miattuk” fizetett pénzbüntetés miatt. (Mivel a finn Polgári törvénykönyv szerint az alkalmazott felel az általa okozott kárért, így a Btk. ezen rendelkezése elengedhetetlen volt, hiszen a szervezetre kiszabott pénzbüntetés aránytalan terhet róna a természetes személy elkövetőre.) A menedszment felelősségét viszont a Gazdasági törvény akként szabályozza, hogy ők kötelesek kártalanítani a szervezetet az általuk okozott kár esetén és ezt a rendelkezést a Btk. kodifikátorai is elfogadhatónak tartották. Felvetődik viszont a kérdés: nem beszélhetünk- e ilyen esetekben kétszeres értékelésről, hiszen egyrészről a bíróság felelősségre vonja (és nyilván kellőképpen meg is bünteti) az adott elkövetőt, másrészről a szervezet is ráterheli az általa fizetni kényszerült pénzbüntetés összegét.
A jogi személy felelősségre vonásához szükséges szekunder feltételek a bíróság mérlegelésére bízzák, hogy – a 2. szakaszban részletezett elsődleges kritériumok megléte esetén is – elítéli- e a jogi személyt. Az elítélés mellett szól, ha a menedzsment szándékosan belefolyt a bűncselekmény elkövetésébe (ezt külön kiemeli a törvény, bár már a 2. szakasz (1) bekezdésében az egyik primér feltételként megjelent) vagy ha az elkövető a szervezetben magas posztot betöltő személy. A bűncselekmény súlyos foka vagy az elkövetés széles körben elterjedt volta szintén az elítélést sugallja. „A bűncselekmény egyéb következményeinek vizsgálata” körében figyelembe kell venni az esetlegesen fizetett kártérítést vagy alkalmazott elkobzást, illetve az egyéb közigazgatási szankciót csakúgy, mint az ügy kedvezőtlen sajtóvisszhangját. Ha ezekkel már kellőképpen „megbűnhődött” a szervezet, az az elítélése ellen szól. Ha mindent megtesz az újabb bűncselekmények elkövetésének megakadályozás végett, ha jóváteszi a bűncselekménnyel okozott kárt vagy segíti a nyomozás felderítő munkáját- ezek mind nyomatékosan az elítélés ellen szólnak, különösen, ha a szervezetnek ez nem kis anyagi ráfordításába került. Ha a bűncselekmény elkövetése miatt a menedszment soraiból kikerülő elkövetőt már felelősségre vonták, tekintettel kell lenni a szervezet méretére és az elkövető tulajdonosi részesedésére a szervezetben. Amennyiben a jogi személy kevesebb mint 20 főt alkalmaz, a törvényhez fűzött kommentár szerint értelmetlen a jogi személy felelősségre vonása, csakúgy mint akkor, ha az elkövető tulajdonosi részesedése a szervezetben az 50 %- ot meghaladja.
A pénzbüntetés kiszabása és mértéke tekintetében a törvény az egyösszegű kiszabást rendeli azzal, hogy a bíróság 5.000 és 5.000.000 finn márka között határozhatja meg a konkrét ügyben kiszabásra kerülő összeget. (Ezen összeg felső határa halmazati büntetés esetén sem emelhető, amikor a bíróság ún. „egyesített pénzbüntetést” szab ki.) Mivel – az előzőekben ismertetésre kerülten – a menedszment soraiból kikerülő elkövetőknél nem kizárt a „kétszeres értékelés” sem, így a bíróság a szervezettel szemben kiszabásra kerülő pénzbüntetés összegének meghatározásakor figyelemmel van az egyéni elkövetővel szemben már kiszabásra került büntetés mértékére. A büntetés célja, hogy a bíróság rosszallását fejezze ki a jogi személy felé annak törvénysértő gyakorlata miatt és hogy a megfelelő büntetés jogkövető magatartásra bírja a szervezetet a jövőben.
A konkrét összeg kiszabása során a bíróság mérlegeli a szervezet kötelességszegésének mértékét (mióta folyik az elkövetést lehetővé tevő, netán támogató gyakorlat), a menedzsmentnek az elkövetésben betöltött szerepét (az egyéni elkövető pozíciója) és a cég fizetőképességét (a jogi személy nagysága, pénzügyi helyzetének stabilitása).
Az ügyész - diszkrecionális jogkörében – lemondhat a vádemelésről a jogi személlyel szemben, ha a szervezet által lekövetett kötelességszegés, illetve a menedzsmentnek az elkövetésben betöltött szerepe csekély volt vagy ha a bűncselekménnyel okozott sérelem, kár nem jelentős. Mindkét esetben további feltétel, hogy a szervezet megtegye a szükséges intézkedéseket az újabb bűncselekmények megakadályozására nézve.
A törvény a jogi személyeknél a büntethetőség és a büntetés elévülését egyaránt öt évben határozza meg.
Ezidáig mindössze néhány - a jogi személy felelősségét tárgyaló - jogeset ismert a finn joggyakorlatban.[30]
Az 1992 évi Nouvel Code Penal (a továbbiakban NCP) 121- 122 §- ai a jogi személy büntetőjogi felelősségéről rendelkeznek. A szabályozás – az állam kivételével – valamennyi jogi személyre (nyereségorientáltra és nem nyereségorientáltra egyaránt) kiterjed, a közjogi társaságok felelősségét azonban a törvény csak azokra a bűncselekményekre korlátozza, amelyeket „a közfeladat átruházásáról szóló megállapodás lehetővé tesz”. A külföldi jogi személyek ugyancsak az NCP hatálya alá sorolhatóak.
A jogi személy akkor felel, ha a bűncselekményt a társaság érdekében eljárva annak irányító szervei vagy képviselői követték el. A közvetlen, direkt felelősség elve a törvényben úgy nyer megfogalmazást, hogy a cselekményt „saját maga számára és szervei vagy képviselői által” („des infractions commises, pour leur compte, par leurs organes ou représentants”) kell elkövetnie a jogi személynek. Jogilag csak a felsőbb, vezető hivatalnokok cselekményei relevánsak és a törvény kizárja a jogi személy felelősségét, ha nem az ő érdekében történik az elkövetés. Az érdekkör vonatkozásában azonban bármely, a jogi személynek előnnyel járó magatartás jelentőséggel bír.
Mindezek mellett a francia büntető kódex lehetővé teszi ugyanazért a cselekményért – a jogi személy felelősségének megállapítása mellett – a jogi személy vezetőjének felelősségre vonását is, ha ad 1) bizonyított, hogy vezetők személyesen részt vettek a törvénysértést eredményező döntés meghozatalában, illetve annak végrehajtásában vagy ad 2) ha a törvény kifejezetten előírja, hogy bizonyos törvénysértésekért személyesen feleljenek. A jogszabály alkotói igyekeztek elkerülni, hogy a jogi személy felelősségének megállapítása olyan „védőháló” legyen, amely lehetőséget nyújt a természetes személyek felelősségének elkendőzésére.
Az NCP- ben a jogi személy felelőssége csak a bűncselekmények meghatározott körére terjed ki, az adott deliktumnál külön jelzi a jogalkotó a jogalkalmazó számára, hogy lehetséges- e a jogi személy felelősségre vonása. Tipikusan a személy-, és a vagyon elleni fejezetben találunk erre vonatkozó utalást, de az állam-, a közbéke – és a nemzet elleni fejezetek egyes tényállásai is tartalmaznak ilyen jellegű iránymutatást. Ezeken túlmenően az NCP végrehajtási törvénye más törvényekben szereplő törvénysértések esetén is megállapíthatónak tartja a jogi személy büntetőjogi felelősségét, így például a csődbűntett, levegőszennyezés, versenytörvény előírásainak megsértésekor.
A jogi személy az elkövetői alakzatok vonatkozásában tettesként és részesként egyaránt szerepelhet. Ugyancsak megállapítható a felelősség szándékos és gondatlan elkövetés esetén egyaránt.
A jogi személy elrettentésére alkalmazható büntetéseket az NCP általános részében találjuk. A jogi személlyel szemben kiszabható pénzbüntetés a természetes személyekre kiszabható maximális összeg ötszöröséig – visszaesők esetén tízszereséig – emelhető. A feloszlatás - mint legsúlyosabb szankció – lehetősége akkor vetődhet fel, ha a jogi személy kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt követett el és már a megalakulása célja is bűncselekmények elkövetése volt vagy eredeti céljától eltérően követte el a bűncselekményt. Nem oszlathatók fel azonban a közjogi testületek, pártok, szakszervezetek. Meghatározott tevékenységi körök gyakorlásától akkor tiltható el a jogi személy, ha azon tevékenység folytatásával követte el a bűncselekményt, míg meghatározott részlegeit akkor záratják be, ha azok működése törvénysértő. Lehetséges továbbá igazságügyi ellenőrzés alá helyezés legfeljebb öt éves időtartamra, amikor a jogi személy tevékenységét bírói megbízott ellenőrzi. A vállalat gazdasági kapcsolatait beszűkítendő alkalmaznak piaci kizárást, külső tőke bevonásának és csekk kibocsátásának megtiltását. Gyakori az elkövetési eszköz elkobzása is. A társaság jó hírnevét csorbató szankciók közül kiemelendő az ítélet kifüggesztése vagy sajtó útján történő közzététele.
A német
szabályozás
A történeti fejlődést tekintve a középkori német büntetőjog ismerte és előszeretettel alkalmazta a testületek, egyházak, egyesületek, városok vagy akár rendek kollektív megbüntetését. A XIX. században az egyes tartományi Büntető törvénykönyvek sorra akként rendelkeztek, hogy a természetes személy büntetőjogi felelőssége a kizárólagos, így az 1871- es birodalmi Btk törvényhozóinak már nyilvánvaló volt, hogy nem büntethetők a társaságok.[32] A II. világháború után az angol- amerikai megszállási jog alapján ismét előtérbe kerültek a bevezetést sürgető reformjavaslatok. 1953- ban a 40. Német Jogásznapon egyértelműen az elutasítás volt a többségi vélemény: a jogi személy megbüntetése a büntetőjog lényegi elemeinek (bűnösség, büntetés fogalma) ellentmond.[33]
1997. augusztusában a Hesseni Szövetségi Tanács javaslattal állt elő a jogi személy büntethetővé nyilvánításával kapcsolatban. 1998. januárjában az ellenzéki SPD frakció jelezte a Bundestag felé, hogy a jogi személyekkel szembeni fellépés nem hatékony a hagyományos jogi eszközökkel. Ennek hatására 1998. június 18- 19- én az Igazságügy Minisztérium konferenciát szervezett, ahol megállapodtak abban, hogy a jogi személyekkel szemben kiszabható szankciók körét jelentősen tágítják. A szankciórendszer kibővítésére Reformbizottságot hoztak létre, amely – a 2000. márciusára elkészített – zárójelentésében rögzítette, hogy a jogi személyek büntetőjogi felelősségének megteremtése nem szükségszerű, a „szervezett felelőtlenség” nem általános jelenség. A Bizottság a jogi személy büntethetőségének három modelljét vázolta fel. A „beszámítási modell” alapján az egyéni bűnösséget meghatározott feltételek mellett a jogi személynek „számítják be”. A „jogi személy felelősségi modellje” értelmében az „üzem vezetés”- ben észlelhető quasi bűnösség magának a jogi személynek közvetlenül tudható be. A harmadik, az „intézkedési modell” a bűnösségi elvre figyelemmel eltekint a jogi személlyel szemben a büntetés(ek) kiszabásától, helyette intézkedés(eket) alkalmaz.[34] (Ehhez kapcsolódóan érdekes lehet Vogel megállapítása, aki szerint: „a jogi személy büntetőjogi felelősségének lehetősége sokkal kevésbe érinti a cselekmény és a bűnösség dogmatikáját, mint azokat a határokat, amelyek a kriminálpolitikai célokon túl a haszonlefölözést lehetővé teszik.”[35])
Jelenleg a német jog nem ismeri el klasszikus büntetőjogi kategóriaként a jogi személy büntetőjogi felelősségét. Azonban a szabálysértési jogban („Ordnungswidrigkeitengesetz”[36]) a jogi személy vagy személyegyesülés felelősségét a közigazgatási hatóság vagy a bíróság megállapítja és a jogi személyt (személyegyesülést) pénzbírsággal sújtja, amennyiben a társaság legfőbb szerve, vezetője vagy képviselője ad 1.) bűncselekményt vagy szabálysértést követett el a társaságot terhelő kötelességek megszegése által, vagy ad 2.) a cselekmény révén a jogi személy vagy személyegyesülés gazdagodott, illetve gazdagodhatott volna. Szándékos elkövetésnél 1.000.000,-, gondatlanság esetén 500.000,- német márkáig terjedhet a pénzbírság maximális összege. Ezek az összegek emelhetőek, ha a törvény által előírt legmagasabb érték sem lenne elegendő ahhoz, hogy túlszárnyalja azt a gazdasági előnyt, amelyhez a szervezet az elkövetés által jutott.
A jogi személy felelősségre vonása nem akadálya a természetes személy konkrét elkövető megbüntetésének. Amennyiben azonban a bűncselekmény vagy a szabálysértés miatt az eljárást a természetes személy elkövetővel szemben nem indították meg vagy a természetes személy elkövető megbüntetésétől eltekintettek, attól még a jogi személlyel szemben a pénzbírság kiszabható. A jogi személlyel vagy személyegyesüléssel szembeni pénzbírság kiszabása kizárja ugyanezen társasággal szemben elkobzás alkalmazását.
A rendelkezés hatálya alá tartoznak – a privát szférával azonosan – a közszférában tevékenykedő társaságok is. A szankció címzettjei lehetnek az Rt- k, Kft- k, Bt-k, szövetkezetek, bejegyzett egyesületek, önálló alapítványok. A jogi személyekkel egy sorban felelnek a nem jogképes egyesületek és a cselekvőképes személyegyesületek is.
A szabályozás megalkotója abból indult ki, hogy a jogi személy felelősségének megalapozója a társaság mulasztása a szükséges felügyelet vagy ellenőrzés körében, amely ily módon lehetővé tette a jogi személy szervének, vezetőjének vagy képviselőjének a bűncselekmény vagy szabálysértés megvalósítását. Ez az ún. „hanyagságági modell” az ausztrál és az amerikai szisztémából ismert és még világosabb példája az OWiG 130 §- a a „felügyeleti kötelezettség megsértésé”- ről. Itt az a tulajdonos büntetendő, aki szándékosan vagy gondatlanul elmulasztja azon felügyeleti intézkedések betartását, amelyeknek célja a vállalaton belüli visszaélések megakadályozása.
Ugyancsak az Ordnungswidrigkeitengesetz- ben találunk hasonló felelősségi szabályokat a „cselekvés egy másik érdekében” elnevezésű rendelkezés alatt, amely gyakorlatilag a német Btk. 14 §- nak („Handeln für einen anderen”) felel meg. Ezek a szabályozások kitágítják a normacímzettek körét a szervezetek azon képviselőire, akik a szervezet érdekében járnak el valamilyen polgári jogi jogügylet alapján.
A fentiekben ismertetett pénzbírságon túl a szabálysértési jogban, illetve különböző más joganyagokban ismeretes a jogi személlyel szemben alkalmazható szankciók viszonylag széles köre. Az elkobzás, nyereség elvonása, goodwill- rontás, meghatározott tevékenységek gyakorlásától történő eltiltás, a társaság feloszlatása egyaránt a jogi személy jogkövető magatartásra kötelezését igyekszik előmozdítani. (A gazdasági bűncselekményekről rendelkező törvény 10 § (2) bekezdése értelmében például a jogellenes cselekmény által nyert többletbevétel a jogi személytől is elvonható, amennyiben ahhoz került.)[37]
A német büntetőjog szakmai rétege mind a mai napig megoszlik abban a kérdésben, hogy Németországban meghonosítsák- e a jogi személy büntetőjogi felelősségét. Ennek alkotmányossági akadálya a „nulla poena sine culpa” elve, amelyhez kapcsolódóan kiemelendő, hogy a pénzbírság alkalmazását is súlyos támadások érik, mivel az alapelv értelmezése során sokan úgy vélik, hogy az nem csak szoros értelemben véve a büntetésekre, hanem a büntetéssel rokon szankciókra is érvényes. Pénzbírság esetén azonban a cél a jogrendszer hathatós védelme, az elrettentés és a jogellenesen szerzett nyereség elkobzása oly módon, hogy megfelelő kompenzáció jöjjön létre a cselekmény és a szankció mértéke között. Probléma lehet viszont az elrettentés szempontjából, hogy – míg büntetés felróhatósággal, rosszalló értékítélettel, szociáletikai szemrehányással párosul – addig a pénzbírság kiszabása nem minősíti a társadalmi megítélést, jó hírnevet. Ezért terjedt el napjainkban egyre inkább azon irányzat, hogy a jogi személy büntetőjogi felelősségét közvetlenül annak „szervezett felelőtlenségé”- re kellene alapozni, amennyiben nem hozott megfelelő intézkedéseket a bűncselekmény megakadályozása tekintetében. Ezáltal önálló felelősségi formát teremtünk a jogi személy számára. Mások szerint a jogi személy felelősségének megállapítása során nem kell a bűnösséget bizonyítani, hanem a jogi személy megbüntetéséhez kapcsolódó „nyilvános érdekeltség” alapján kell a marasztaló ítéletet hozni. Mindezek ellenére a Reformbizottság úgy véli, a jogi személlyel szembeni hatékonyabb fellépéshez elegendő a szabálysértések meglévő szankcionálási rendszerének kiegészítése.[38]
Görögországban a büntetőjog területén nem ismeretes a kollektív felelősség, a közigazgatási jogban azonban lehetséges a jogi személlyel szembeni fellépés és a jogi személyre szankció (szinte kizárólagosan pénzbírság) kiszabása.
Példaként említendő a 703/1977- es törvény a monopóliunok és oligopóliumok tevékenységének ellenőrzéséről és a szabad verseny védelméről. A törvény 9. és 12. §- ában - a fair verseny biztosítása érdekében - pénzbírság kiszabását teszi lehetővé a jogi személyre is, ha az tisztességtelen piaci magatartást tanúsít. Ugyanezen törvény 30. §- a a pénzbírság megfizetése tekintetében egyetemleges felelősséget teremt a jogi személy és annak ügyvezetője valamint menedzsmentje számára, amennyiben az utóbbiak felelőssége megállapítható a jogsértésért.
A környezetvédelmi kerettörvény (1650/1986) lehetőséget biztosít a jogi személy szervének vagy vezetőjének felelősségre vonására a törvényben meghatározott tilalmazott magatartások elkövetése esetén. Ezen túl a 15. § kötelezi a jogi személy elnökét, igazgatóit, ügyvezetőit és a többi vezető tisztségviselőt a környezetvédelmi előírások szem előtt tartására, amely kötelezettség alapján tettesként felelnek a szervezeten belül elkövetett környezetkárosító tényállások megvalósulásakor.[40]
A görög Btk. 411. §- a értelmében a vezető tisztségviselők felelőssége megállapítható a beosztottaik által elkövetett kihágásokért.[41]
Írországban a jogi személy büntetőjogi felelőssége a „common law” alapján szabályozott.
Általánosságban bármely bűncselekmény elkövethető a jogi személy által, a kivétel kétirányú. Az ír gyakorlat szerint nem állapítható meg a jogi személy büntetőjogi felelőssége olyan deliktumok miatt, amely kizárólag halálbüntetéssel vagy szabadságvesztéssel szankcionáltak (pl. hazaárulás, hűtlenség, előre kitervelt emberölés) és azok a bűncselekmények sem szolgálhatnak a jogi személy felelősségre vonásának alapjául, amelyek – természetüknél fogva – természetes személy elkövetőt feltételeznek (pl. hamis tanúzás, kettős házasság).
A jogi személy felelősségének kérdése akkor merül fel, ha annak bármely tagjának (az alkalmazottól az igazgatóig) magatartása a jogi személynek „betudható”, ilyenkor a jogi személlyel szemben pénzbüntetés szabható ki. A felelősség az ún. „helyettesítő, mögöttes” felelősségi elven alapul („vicarious liability”), azaz a jogi személy felel a tagjai által elkövetett cselekményekért.
Ugyanakkor a jogi személy felelősségre vonása nem zárja ki a természetes személy elkövető megbüntetését. A jogszabályokban gyakoriak az olyan rendelkezések, amelyek - a jogi személy bűnösségének megállapításán túl – előírják azon természetes személyek felelősségre vonásának kötelezettségét, akiknek beleegyezésével, hallgatólagos hozzájárulásával vagy gondatlan magatartása miatt nyílt lehetőség az elkövetésre.
Olaszországban az uralkodó vélemény a jogi személy büntetőjogi felelősségével kapcsolatban, hogy annak elismerése – alkotmányellenessége miatt – kizárt. Az olasz alkotmány 27. cikkének (1) és (3) bekezdései a „büntetőjogi felelősség személyhez kötöttségé”- ről és „az elkövető reszocializációjá”- ról szólnak, értelemszerűen a természetes személy elkövetőkre korlátozva ezáltal a büntetőjogi felelősség és a büntethetőség kritériumait.[43]
Az olasz Büntető törvénykönyv 197. cikke quasi egy polgári jogi mögöttes felelősséget teremt a jogi személy részére, amikor – meghatározott feltételek fennállása esetén – a természetes személy elítélt fizetésképtelenségekor a kiszabott pénzbüntetés vagy pénzbírság összegét a jogi személlyel rendeli megfizettetni.
A törvényalkotó a rendelkezés hatályát a jogi személyiséggel rendelkező testületekre korlátozza azzal, hogy a szabályozás alól kiemeli az államot, a régiókat, a provinciákat és a lokális közösségeket.
A jogi személy - a kiszabott pénzbüntetés erejéig - akkor felel mögöttes felelősként (tehát felelőssége csak az elítélt fizetésképtelensége esetén merül fel), ha az elítélés olyan személy büntetendő cselekménye miatt történt, akit a testület képviseletével vagy igazgatásával bíztak meg, illetve ha az elkövető a jogi személytől „függőségi viszonyban” van és a büntetendő cselekménnyel a jogi személlyel szemben fennálló kötelezettségeit sértette meg vagy a büntetendő cselekményt a jogi személy érdekében követte el.
Ez a rendelkezés a jogi személynek közvetlen büntetőjogi felelősséget nem teremt, a Btk. 197. cikkének címe is „A jogi személyek pénzbüntetés vagy pénzbírság fizetésére történő polgári jogi kötelezésé”- ről szól. Ez mintegy „csatlakozó polgári jogi felelősség”, amely ily módon alkotmány- konformnak tekinthető.
Olaszországban a jogi személyek direkt felelősségéről leginkább az Anti- tröszt törvény 19. cikke rendelkezik.[44] Közvetlen büntetőjogi felelősséget ez sem állapít meg, de lehetővé teszi adminisztratív szankció kiszabását a jogi személlyel szemben. Egy speciális adminisztratív ellenőrző tevékenységet folytató hatóságnak (Autorita Garante) jogában áll közigazgatási bírságot kiszabni a jogi személyre, amennyiben az törvényt sért és verseny- korlátozó magatartást tanúsít. A bírság összege a jogi személy kiszámlázott éves forgalmának egy és tíz százaléka között határozható meg. Ismételt jogszabály- sértés esetén az Autorita Garante a jogi személy tevékenységét legfeljebb 30 napra felfüggesztheti.
A Telekommunikációs törvény 31., 33. és 34. cikkei ugyancsak tartalmaznak figyelmeztető jellegű szankciókat jogi személyekre.[45] Ha a televíziós hálózatot működtető jogi személy e tevékenysége gyakorlása során jogsértő magatartást realizál, működése meghatározott időre felfüggeszthető, kirívóan súlyos jogsértés esetén a számára kiadott hatósági engedély visszavonható. Nem kizárt az egyes tevékenységi körök gyakorlásától történő eltiltás sem, végső esetben pedig a cég feloszlatható.
A Bennfentes kereskedelem- ről szóló törvény 7. cikke alapján a Commissione Nazionale per le Societa e la Borsa (Consob) elnevezésre hallgató felügyeleti szerv közvetlenül kikényszerítheti a pénzügyi befektetési piac szabályszerű működése érdekében létrehozott rendelkezéseit.[46] Szankcióként a jogi személlyel szemben megrovást alkalmazhat és javaslatot tehet a Pénzügyminisztériumnak 10- től 250 millió líráig terjedő pénzbírság kiszabására, továbbá közzéteheti az alkalmazott szankciókat, rontva ezzel a cég presztizsét és jó hírnevét a piacon.
A Banktörvény 144. cikke közigazgatási szankciókért – a konkrét normaszegéstől függően – 1- től 50 millió vagy 2- től 25 millió, ismétlődő esetben 100 millió líráig terjedő pénzbírsággal sújtja a jogsértő jogi személyt.[47] Amennyiben azonban a konkrét természetes személy elkövető kiléte megállapítható, a bank kártérítési perrel élhet ellene.
Végül az Adótörvény 11. cikke értelmében amennyiben a bűncselekményt a jogi személy alkalmazottja, képviselője vagy – hatáskörét túllépő - adminisztrátora követte el, azon szervezetek, amelyeknek érdekében a fent említett személyek kifejtették a magatartásukat kötelesek a kirótt pénzbírságnak megfelelő összeg megfizetésére, amit aztán kártérítési perrel élve követelhetnek a normaszegő alkalmazottól, képviselőtől vagy adminisztrátortól.[48]
Az olasz jogban tehát a jogi személlyel szemben érvényesíthető szankciók mindhárom formája megtalálható: a pénzügyi (pénzbírság) jellegű szankció mellett ismertek a szervezeti (működés felfüggesztése, engedély megvonása, tevékenységi körből kizárás, feloszlatás) és a stigmatizáló (az elkövetés, illetve az alkalmazott jogkövetkezmény sajtóban történő közzététele) jellegű szankciók is.
Az olasz szabályozás az Európai Unió számára az egyik legproblematikusabb kérdés. Az Unió a kollektív felelősség álláspontján van: egyrészről meghatározott szankció- nemeket kell létrehozni külön a jogi személyek számára, másrészről - a joghézagok elkerülése végett – meg kell osztani a felelősséget a természetes és a jogi személyek között. Végül el kell jutni egy új dogmatikai kategória: „a jogi személy bűnössége” megalkotásáig. Ez alól a feladat alól Olaszország sem vonhatja ki magát.
Luxemburg jelenleg is a „societas delinguere non potest” elvét vallja és a jogi személy büntetőjogi felelősségének megteremtése a hagyományos jogdogmatikai elvek újraértékelését követeli meg. A tárgykörrel kapcsolatos kodifikáció irányvonala a szakmai viták kereszttüzében érlelődik.
Hollandiában a jogi személy büntetőjogi felelőssége – hosszas történeti előzmények után - az 1976. évi, máig is hatályos büntető kódex 51. §- ban nyert szabályozást. A gazdasági társaságokon kívül a jogi személyiség nélküli kereskedelmi társaságok, vállalkozások és a hajózási társaságok is ezen elbírálás alá esnek.
A holland törvény alapján a jogi személy büntetőjogi felelőssége elvileg bármely bűncselekmény elkövetésekor megállapítható, mivel nincs törvényileg meghatározva azon deliktumok köre, amelyeknek elkövetése megalapozhatja a társaság felelősségét. A gyakorlatban mindig a bíró mérlegelésének függvénye, hogy a konkrét esetben megállapíthatónak látja- e a cselekmény megvalósítását a jogi személy által. Hollandiában ugyanis az ún. „vikárius, mögöttes, helyettesítő” felelősségi forma létezik, amelynek alapján a jogi személy büntetőjogi felelősségét a társaság bármely tagjának (igazgató, menedzser, alkalmazott, beosztott…) magatartása megalapozza, aki a gazdasági társaság érdekében cselekszik. A jogi személy felelősségének megállapítása viszont független a természetes személy önálló felelősségre vonásáról.
A holland jogban ugyanakkor nem elvárás a pénzügyi, anyagi előny, a jogi személy felelőssége akkor is megállapítható, ha az elkövetés által ténylegesen nem gazdagodott.
Az elkövetői alakzatok szempontjából a jogi személy tettesként és részesként egyaránt felelősségre vonható, míg a bűnösségi alakzatoknál ugyancsak egyaránt megvalósíthat szándékos és gondatlan deliktumot. Ehhez kapcsolódóan kiemelendő, hogy Hollandiában ismert az „aggregált, egyesített bűnösség” intézménye, amely alapján a cselekménnyel – bármely távoli - összefüggésbe hozható személyek tudattartama jelentőséggel bír a bűnösségi alakzat megállapítása során. (Példaként említendő az első gondatlan emberölési eset jogi személy által Hollandiában, amely során egy kórház büntetőjogi felelősségét állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, mivel az elavult műtéti eszközöket és nem megfelelő technikai eljárást alkalmazott egy műtét során. Az amortizálódott sebészeti műszer csöveit a technikai apparátus rosszul illesztette egymásba és ez egy beteg halálához vezetett. A Legfelsőbb Bíróság a technikusok tudattartama mellett az igazgatóság, a „gyakorlati felelősök” hanyagságát is értékelte, amikor kimondta, hogy a kórház, mint jogi személy felelőssége azon alapul, hogy technikusai vétettek és ehhez az igazgatóság figyelmetlenségével „asszisztált”.)
A szankció kérdésében a holland jogalkotó nem él taxatív felsorolással. Eszerint minden büntetés kiszabható a jogi személyre, amelyet a jogi személy természete nem zár ki (értelemszerűen nem alkalmazható tehát pld. a szabadságvesztés büntetés).
A portugál büntetőjogban elkülönül az ún. „alapvető, lényegi, elsődleges” -, és a „másodlagos” büntetőjog. A megkülönböztetés lényege, hogy az előbbi alatt a portugál Btk., mint a büntetőjog alaptörvénye értendő (a németből ismert „Kernstrafrecht”), míg az utóbbi azon kisebb törvények átfogó rendszere, amelyek büntetőjogi rendelkezéseket tartalmaznak („Nebenstrafrecht”)[50].
Portugáliában a jogi személy büntetőjogi felelőssége törvénybe iktatásának – ahogyan erre az Alkotmánybíróság több eseti döntésében is rámutatott - alkotmányossági akadálya nincs.
Az „elsődleges büntetőjog” alatt értendő új, 1983. évi portugál Btk. 11. cikke rendelkezik a felelősség kérdéséről. Ezen szabályozás szerint „bárminemű ellenkező előírásig kizárólag a természetes személyek lehetnek a felelősség alanyai”, ám ilyen „ellenkező előírás”- t, rendelkezést magában a Btk.- ban nem találunk. Így a jogi személy büntetőjogi felelőssége a Btk.- ban nem létezik, a jogalkotó – ugyan indirekt módon -, de a „societas deinquere non potest” mellet száll síkra.
A „másodlagos büntetőjog”- ban azonban annál inkább elterjedtek a jogi személy büntetőjogi felelősségéről szóló rendelkezések. Ezen kisebb törvények elsődlegesen a gazdasági bűncselekmények és a környezetkárosítási tényállások körét érintik, de figyelemre méltóak a közegészséget-, információs technológiát-, és az ipari tulajdont védő speciális jogszabályok is. (Egyes szerzők hiányosságként említik, hogy ezen a téren két alapvető terület: a bank-, és az értékpapír szféra leszabályozatlan.) Külön kiemelendő a gazdasági bűncselekményekről és a közegészségről szóló törvény, amely szerint a jogi személy (társaság, egyesület) bármely szerve vagy képviselője által elkövetett cselekmény a jogi személynek „tudható be”, ha a természetes személy a jogi személy nevében vagy annak érdekében járt el. A felelősséget kizárja, ha a természetes személy a jogi személy kifejezett utasítása ellenére cselekedett, ugyanakkor a jogi személy felelősségre vonása nem akadálya a természetes személy büntethetőségének. A törvény értelmében a jogi személlyel szemben kiszabható főbüntetések a megrovás, pénzbírság és a feloszlatás, míg mellékbüntetésként elkobzás, meghatározott tevékenység gyakorlásától ideiglenes eltiltás, kormányzati- és egyéb köztámogatásokból való kizárás szabható ki. A rendelkezés az ún. „azonosítási elv” alapján került megszerkesztésre: a társaság csak meghatározott szerve vagy képviselője által elkövetett tevésért vagy mulasztásért felel, a törvényhozó quasi ezen személyeket azonosítja magával a szervezettel.
(Egyebekben a portugál büntetőjogi szabályozás további fejlődését vizsgálva – különösen az 1995- ben a Btk.- ba átvezetésre került egyes környezetkárosító tényállások elemzése során - egyre inkább elhomályosulni látszik a merev elhatárolás az „elsődleges” és a „másodlagos” büntetőjog között. Valószínűleg hamarosan a portugál Btk.- ban is találunk konkrét rendelkezést a jogi személy büntetőjogi felelősségéről.)
A közigazgatási jogsértések esetén általánosnak tekinthető a jogi személy (egyesület) pénzbírsággal történő szankcionálása, amennyiben a jogi személy valamely szerve, képviselője, tisztségviselője, ügyintézője vagy alkalmazottja feladatának teljesítése során követte el azt. A szabályozás az ún. „képviseleti elv”- en alapul: a szervezet nevében vagy annak előnyt hajtva cselekvő bármely személy felelőssége megalapozza a társaság felelősségre vonását.
A portugál szabályozás nem szűkíti le a felelősség körét kizárólag a jogi személyiséggel rendelkező társaságokra és nem zárja ki a rendelkezések hatálya alól az államot és egyéb közjogi szerveket. A jogi személy felelősségre vonása nem akadálya a természetes személy elkövető megbüntetésének és a jogi személlyel szemben párhuzamosan folyhat a büntető-, és a közigazgatási eljárás. A különböző eljárásában kiszabott szankciók kumulációja elvileg nem kizárt.
Egyes szerzők szerint a jogi személy büntetőjogi felelőssége a portugál szabályozásban egyrészt túl szűk, másrészt túl tág. Túlságosan szűk körű, mivel a felelősség megállapításánál előfeltétel a természetes személy beazonosítása, és túlságosan tág, mivel a természetes személy elkövetők cserélődése nem szűnteti meg a társaság felelősségét.
Az eljárásjogi problémák nem megoldottak: sem a büntető-, sem pedig a közigazgatási eljárásban nem találunk a jogi személyekre vonatkozó speciális rendelkezéseket.[51]
Spanyolországban a jogi személy felelősségének megítélése kettős természetű. Egyrészről a törvényhozás és a jogtudomány meghatározó része tagadja annak elfogadhatóságát, másrészről - az Alkotmánybíróság támogatásával - széles körben elterjedt a szabálysértési jogban. A spanyol Alkotmánybíróság álláspontja szerint itt ugyanis nem sérti a bűnösségen alapuló felelősség elvét.
Az új Codigo Penal 129. cikke lehetőséget ad az eljáró bírónak vagy bíróságnak arra, hogy azon esetekben, ahol a Különös Rész kifejezetten előírja, jogi személlyel szemben ún. „mellékkövetkezmény”- eket (Consecuencias accesorias) rendeljen el.[52] A mellékkövetkezmények irányulhatnak:
1.) A társaság székhelyének vagy telephelyének bezáratására véglegesen vagy időlegesen, utóbbi esetben maximum öt éves idő intervallumra. Az ideiglenes bezáratást előzetes intézkedésként a vizsgálóbíró is elrendelheti.
2.) A társaság vagy alapítvány feloszlatására.
3.) A társaság (alapítvány vagy egyesület) tevékenységének maximum öt évre történő
felfüggesztésére. Ezt a mellékkövetkezményt ideiglenes intézkedésként a vizsgálóbíró is elrendelheti.
4.) Meghatározott tevékenységi körök gyakorlásától, üzleti akciók lebonyolításától vagy szerződések megkötésétől történő eltiltásra véglegesen vagy provizorikusan, utóbbi esetben itt is öt év a maximális eltiltási idő. Csak olyan szerződések kötésétől tiltható el a társaság, amelyek a bűncselekmény elkövetésének elfedését szolgálják vagy amelyeket bűncselekmény elkövetése céljából szerkesztenek.
5.) A vállalkozásba való beavatkozásra a munkavállalók vagy a hitelezők érdekeinek védelmében. A „szükséges ideig” tartó beavatkozás maximális időtartama öt év.
A mellékkövetkezmények elrendelésének feltétele, hogy – mint már a fentiekben említést nyert – a Btk. Különös Része az adott bűncselekmény vonatkozásában kifejezetten rendelkezzék róla, továbbá, hogy a bíróság ún. „előzetes meghallgatást” („previa audencia”) tartson. A mellékkövetkezmények kiszabásának lehetősége nem kötelező, a bíróság diszkrecionális jogában áll eldönteni, hogy az adott esetben él- e az alkalmazás lehetőségével. Az elrendelésről indokolt határozatot kell hozni.
A törvény kifejezetten rendelkezik a szankció céljáról is: a mellékkövetkezmények a büntetendő magatartások folytatásától való visszatartásra és azok következményei megelőzésére hivatottak.
A szankció jogi természetének megítélése körében jól körülhatárolhatóan két pólus alakult ki a spanyol jogi szakirodalomban.[53] A spanyol büntetőjog szankciórendszere büntetéseket és védelmi intézkedéseket különít el. A büntetések kiszabásához a bűnösség megléte szükséges, míg a védelmi intézkedéseknél az objektív veszélyesség vizsgálandó. Az akadémikusok meghatározott köre azon az állásponton van, hogy a mellékkövetkezmények a büntetésekkel mutatnak rokon vonásokat és a szélsőségesebbek már odáig is eljutottak, hogy a jogi személy bűnösségéről beszélnek. Indokaik között szerepel, hogy a mellékkövetkezmények kiszabása csak az alkotmányossági garanciák mellett nyer értelmet és meghatározó annak represszív jellege. Mások szerint a jogi személlyel szemben nem lehet büntetést kiszabni, mivel a jogi személynél nem beszélhetünk bűnösségről, csak veszélyességről.
Maga a törvény nem rendelkezik arról sem, hogy a jogi személlyel szemben alkalmazható mellékkövetkezmények kiszabásának előfeltétele lenne valamely természetes személy bűnösségének megállapítása. A bírói gyakorlat azonban megköveteli a konkrét természetes személy felelősségre vonását a jogi személlyel szemben történő fellépés előfeltételeként. A contrario erre utal a 300. cikk rendelkezése is, amely lehetőséget biztosít a jogi személlyel szemben mellékkövetkezmény alkalmazására akkor is, ha a természetes személy elkövető büntetőjogi felelősségre vonása valamely akadályba ütközik vagy vele szemben a büntetés nem hajtható végre.
A mellékkövetkezmények alkalmazási köre a Codigo Penal- ban – a teljesség igénye nélkül – a tulajdon elleni és a gazdasági bűncselekmények (XIII. cím) meghatározott csoportjánál (pl. az intellektuális és ipari tulajdon elleni bűncselekményeknél, a piac és a vásárlók elleni bűncselekményeknél (XI. fejezet), a jogi személyek és társaságok által elkövetett bűncselekményeknél (XIII. fejezet), vesztegetés és egyéb hasonló jellegű bűncselekményeknél (XVI. fejezet)) vagy a műemlékek, illetve a környezet ellen elkövetett bűncselekményeknél (XVI. cím), csakúgy mint a közegészség elleni bűncselekményeknél (XVII. cím) és a közigazgatási bűncselekményeknél (XIX. cím).
A svéd Btk. 36. fejezete „Az elkobzásról, a vállalkozásra kiszabott bírságról és a bűncselekmény más különös joghatásairól” rendelkezik.[54] A 7. szakasz értelmében az üzleti tevékenység gyakorlása során elkövetett bűncselekmény miatt az ügyész indítványára a vállalkozó akkor kötelezhető bírság fizetésére, ha ad 1./ a bűncselekmény elkövetésével súlyosan figyelmen kívül hagyta az üzleti tevékenységgel járó sajátos kötelezettségeket, vagy a bűncselekmény egyébként súlyos jellegű, és ad 2./ a vállalkozó nem tett meg minden tőle elvárhatót a bűncselekmény megelőzésére.
A vállalkozásra kiszabott bírság összege legalább 10.000 és legfeljebb három millió svéd korona.
A törvény értelmében a vállalkozásra kiszabott bírságtól el lehet tekinteni, vagy azt alacsonyabb összegben kell meghatározni, ha ad 1./ a vállalkozóra vagy annak képviselőjére a bűncselekmény miatt már büntetést szabtak ki, ad 2./ a bűncselekmény következtében a vállalkozót sújtó valamely más fizetési kötelezettség vagy joghatás keletkezik, vagy ad 3./ azt egyéb körülmények indokolják.
Angliában először 1842- ben sújtottak pénzbírsággal egy kötelességszegő társaságot és utána jó ideig idegenkedtek a jogi személy elleni fellépéstől. A jogi személyt egy jog alkotta fikciónak tekintették, amely az ultra vires elve alapján csak olyan cselekményeket valósíthatott meg, amelyek a társaság karakterével nem ellentétesek és amelyekre a törvény feljogosítja. A jogi személy büntetőjogi felelősségre vonása ellen szólt a mens rea hiánya és az a tény, hogy a jogi személy nem képes személyesen megjelenni az ellene indított eljárásban. A megfelelő szankciók szűkös tárháza ugyancsak nem kedvezett e felelősségi forma bevezetésének.
Kezdetben az angol jogban a jogi személy felelőssége vonatkozásában a vikárius felelősségi forma terjedt el, azaz a beosztott munkavállaló cselekményét meghatározott esetekben a társaságnak tulajdonították. Ezen felelősségi minta alapján csak néhány ítélet született. Később egyre inkább az azonosítási modell vált általánossá, azaz úgy tekintették, hogy a jogi személy részéről eljáró és megfelelő szintű döntéshozó jogkörrel felruházott igazgatók és irányító menedzserek jogilag azonosak a jogi személlyel: a jogi személy alteregójaként cselekszenek, törvénybe ütköző tetteik a jogi személy törvénybe ütköző cselekményei, amelyekért a jogi személy felel.
Bár – mint láthattuk – már 1842- ben bírságoltak társaságot, a jogi személy „valódi” büntetőjogi felelőssége e századra lett általános. Angliában ugyanis a bűncselekmények egy meghatározott köre elkövetéséhez nem kívánnak meg bűnös tudatot, mens rea- t, a felelősség itt – a polgári jogban ismert veszélyes üzem működéséből eredő károkért való felelősséghez hasonlóan - objektív (strict liability). Ilyenkor csak a kötelességszegést kell bizonyítani, a bűnösséget nem, a vádlott kizárólag vis mayor- ra vagy kívülálló harmadik személy elháríthatatlan hibájára hivatkozva mentheti ki magát. A common law bűncselekmények közül csak a közháborítás, rágalmazás és a hamis vád esetében nem kívánják meg a mens rea- t, de egyes külön törvények által meghatározott bűncselekményeknél konkrétan a bíróság diszkrecionális jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy az adott tényállás megvalósításához szükséges- e a mens rea.
1915- ben a Lordok Háza polgári jogi felelősséget állapított meg a Lennard’s Carrying elnevezésű társaságnál azon elmélete alapján, amely később az „irányító agy” („directing mind”) elnevezést kapta. Ezen koncepció lényegében az azonosítási modell alapját képezi: a jogi személy vezetőségének meghatározott körébe tartozó személyek cselekedetei és bűnössége megalapozza magának a jogi személynek a közvetlen felelősségét. Ennek az antropomorfizálásnak kitűnő megfogalmazását olvashatjuk Lord Denning metafórájában: „Egy társaságot egy emberi lényhez lehet hasonlítani. Van agya és idegközpontja, ami kontrollálja cselekedeteit. Van keze, amely mozgatja a dolgokat és végrehajtja a központi idegrendszertől származó utasításokat. Néhány ember a társaságból csupán dolgozó, aki szolgamódra végrehajtja a központtól kapott utasításokat, ők testesítik meg a „kezet”. Mások: az igazgatók és menedzserek, akik az „agyat” testesítik meg, kontrollálják a működést. Ezen vezetők agya egyenlő a jogi személy agyával és jogi szempontból ez bír jelentőséggel.”[56] Vagy ahogyan a Tesco Supermarket c/o. Nattras ügyben kifejezést nyert: „Egyedül az „agy” az, ami képviseli, megtestesíti a társaságot, a „kéz” sohasem.” [57]
Az angol jogban sokáig gondot okozott a jogi személy felelősségének
megállapítása gondatlan emberölésért (manslaughter). A probléma a Herald of Free Enterprise nevű komphajó
elsüllyedése kapcsán vetődött fel, amikor is 1987- ben 188 ember fulladt vízbe
amiatt, hogy a komp nyitott ajtókkal hagyta el a kikötőt. A jogi személy
munkavállalói és menedzsmentje esetében egyénenként nem volt bizonyítható a
gondatlan emberölés tényállása, de az ő komplex magatartásaik: tevéseik és
mulasztásaik együttesen vezettek a halálos eredményhez. Bár a bíróság ebben a
konkrét esetben nem marasztalta el a társaságot, a sajnálatos tragédia felhívta
a jogalkotó figyelmét a joghézagra.[58]
/Az egyes nemzeti szabályozások
összefoglaló táblázatát a 2. számú melléklet
tartalmazza./
A magyar törvényjavaslat[59] – külön rendelkezés keretében és nem a Btk- ba ágyazottan -megteremti a lehetőséget a jogi személlyel szemben intézkedések alkalmazására, amennyiben a szándékos bűncselekmény elkövetése vagyoni előny szerzését célozta vagy eredményezte és a természetes személy elkövetőre (aki a jogi személy vezető tisztségviselője, tagja vagy alkalmazottja) a bíróság büntetést szabott ki. A javaslat a jogi személynek nem teremt tehát önálló büntetőjogi felelősséget, hanem a természetes személy elkövető megbüntetéséhez kapcsoltan a jogi személy vonatkozásában mintegy járulékos szankcionálási lehetőséget biztosít az eljáró bíró számára. A jogi személlyel szemben három fajta intézkedés alkalmazható: a jogi személy megszűntnek nyilvánítása, a jogi személy tevékenységének korlátozása és pénzbírság.
A vállalati büntethetőség problematikájának felvetődésénél kétségtelen tény, hogy sokszor nem lehet az egyéni elkövetőt felelősségre vonni, egyrészt mert már a személye sem állapítható meg, másrészt mert a felelősséget önmagában büntetőjogi relevanciával nem bíró cselekmények összhatása is megalapozhatja. A vállalati büntethetőség igényének ily módon történő előtérbe kerülésénél éppen ezért felesleges a jogi személy felelősségre vonását – a magyar törvényjavaslatnak megfelelően - az egyéni elkövető megbüntetéséhez kötni már csak abból adódóan is, hogy önmagában a hiányos organizációs rendszer megléte is a felelősség alapjául szolgálhat és lehetőséget adhat – esetlegesen a menedzseri réteg felelősségének megállapításán túl – a jogi személlyel szemben szankció kiszabására. E mellet előfordulhatnak olyan esetek is, amikor a természetes személy elkövetővel szemben a bíróság büntetés kiszabása helyett intézkedést (pl. próbára bocsátást) alkalmaz. E tekintetben ajánlatos lenne a finn szabályozásban megismert „anonim bűnösség” vagy ahhoz hasonlítható jogintézmény bevezetése, amely lehetővé tenné a jogi személy önálló felelősségre vonását.
El kell ismernünk és a szabályozás során szem előtt kell tartanunk, hogy a jogi személy döntéseinek mérvadó motívuma a gazdasági előny megszerzése és nem az etika. Így a jogi személynél átértékelődnek a bűn és a büntetés fogalmai is, a hagyományos, klasszikus büntetőjogi értelemben azok nem alkalmazhatóak. Sokkal inkább a „veszélyesség”, az üzem- specifikus rizikófelelősség válik meghatározóvá, és a jogalkotó feladata itt arra koncentrálódik, hogy hatékony védelmet nyújtson ez ellen és megszüntesse azt a „büntetőjogi joghézag”- ot, amely akkor keletkezne, ha e visszaélésekkel szemben nem lépnénk fel. A szankcióknak így elsődlegesen az elrettentést, a megelőzést kell szolgálnia.
Azon angolszász országokban, ahol a jogi személy büntetőjogi felelőssége nagy hagyományokkal rendelkezik, - a magyar törvényjavaslattal ellentétben - nem jut relevanciához az érdekeltségi klauzula, tehát hogy a társaság előnyhöz jusson az elkövetés által. Ez azért is kiemelendő, mivel a mulasztásos (pl. könyvelés, számlázás elmulasztása) és a gondatlan bűncselekmények elkövetése is ily módon megalapozza a társaság felelősségét és ezen deliktumok nem rekesztődnek kívül a szabályozáson.
Értelemszerű azonban, hogy azok a bűncselekmények, amelyek megvalósítása személyes kvalifikáltságot (pl. kiskorú veszélyeztetése) feltételez, nem realizálható a társaság által. Mint ahogyan a deliktumok meghatározott köre (pl. nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények) azért kell, hogy kívül essenek a szabályozáson, mert a jogi személy – természeténél fogva - képtelen megvalósítani azokat.
Sajátos problémaként merülhet fel az anyavállalat felelőssége leányvállalatáért. Ennek a kérdésnek a megválaszolása a gyakorlat által válik majd kialakítottá, mint ahogyan az is, hogy - a büntetőjogi felelősség elől „menekülni” szándékozó – vállalat átalakulása elé milyen akadályokat gördíthet a jogalkotó. Elvileg ugyanis nem zárható ki a társaság átalakulásának lehetőségéből az a jogi személy sem, aki ellen eljárás folyik. Nem nehéz kitalálni, hogy – főleg a hagyományos márkanév adta előnyöket nem birtokló kisebb vállalkozások – inkább választják majd az átalakulás törvény adta eshetőségét, mint hogy súlyos szankcióknak vessék alá magukat a büntető perben. Nem kizárt az sem, hogy a legsúlyosabb büntetőjogi szankcióval, a megszűntnek nyilvánítással sújtott jogi személy az ítélet jogerőre emelkedését követően ugyanolyan tagokkal és tevékenységi körrel csupán más cégnév alatt folytatja jogellenes gyakorlatát. Ugyanígy elképzelhető, hogy ha a jogi személyt meghatározott tevékenységi körök gyakorlásától tiltja el a büntető bíróság, az nem hagy fel a törvénybe ütköző magatartás folytatásával, csupán külön társaságot alapít rá. Láthatjuk tehát, hogy a cégbíróságokra óriási munkaterhet ró annak figyelemmel kísérése, hogy a büntető bíróság által kiszabott szankció valóban alkalmazást nyerjen.
1. számú
melléklet
A Corpus Juris jogi személy büntetőjogi felelősségéről szóló
14. cikkének tagállami értékelése
|
TAGÁLLAMI ADOTT JOGI
KERETEK |
TAGÁLLAMI ÉRTÉKELÉSE A
CJ. 14. CIKKÉNEK |
MÓDOSÍTÁSI
JAVASLAT |
|
AUSZTRIA (pénzügyi büntető
törvény – Finanzstrafgestz § 28. és államigazgatási büntető törvény –
Verwaltungsstrafgesetze § 9.) |
jelenleg Ausztriában
inkompatibilis („societas delinquere non potest”) de a 14. cikkely alapján
nem módosítani, inkább kiegészíteni akarják az osztrák
jogot |
nincs |
|
BELGIUM („societas delinquere
sed non puniri potest”) |
kompatibilis
|
nincs |
|
DÁNIA (a dán Btk. 25-27.
cikkelyei) |
teljes mértékben
kompatibilis |
nincs |
|
FINNORSZÁG (a finn Btk. 9.
fejezete – a korrupcióval, gazdasági bűncselekményekkel, pénzmosással,
hivatali bűncselekményekkel, csempészettel és környezeti
bűncselekményekkel kapcsolatban) |
főbb vonalaiban
kompatibilis |
nincs |
|
FRANCIAORSZÁG (a francia Btk. 121-2.
cikkelyei) |
kompatibilis |
a módosítási javaslat
a pénzbírság kiterjesztésére, szélesebb körben alkalmazhatóságára
irányul |
|
NÉMETORSZÁG (Ordnungswidrigkeitengesetz
§ 30. – csak közigazgatási bírság) |
kompatibilis, bár a
német szakemberek körében felhevítette a tárgykörben a
vitát |
nincs |
|
GÖRÖGORSZÁG (meghatározott
közigazgatási jogi törvényekben – csak közigazgatási
bírság) |
kompatibilis, bár
alkotmányellenes |
a módosítási javaslat
arra irányul, hogy ne ragaszkodjunk büntetőjogi, hanem elégedjünk meg
közigazgatási jogi szankciókkal e tárgykörben |
|
ÍRORSZÁG (common
law) |
teljesen kompatibilis
|
nincs |
|
OLASZORSZÁG (az olasz Btk. 197.
cikkelye – csak polgárjogi felelősség; az 1990. évi 287. törvény – csak
közigazgatási bírság) |
alkotmányossági
akadályokba ütközik (az Alkotmány 27. cikkelye) |
nincs |
|
LUXEMBURG („societas delinquere
non potest”) |
kompatibilissé csak a
nemzeti törvények megváltoztatásával válhat |
nincs |
|
HOLLANDIA (a holland Btk. 51.
cikkelye) |
teljesen
kompatibilis |
a módosítási javaslat
a főcím elnevezésének technikai megváltoztatására
irányul |
|
PORTUGÁLIA (1987. évi 28.
törvény) |
kompatibilis |
a módosítási javaslat
a közszolgálati szféra szervezeteinek kizárására
irányul |
|
SPANYOLORSZÁG (a spanyol Btk. 129.
cikke – a mellékkövetkezmény mint szankció büntetőjogi jellege
megkérdőjelezendő) |
se nem kompatibilis,
se nem alkotmánykonform |
nincs |
|
SVÉDORSZÁG (vállalati bírságok a
svéd Btk.-ban) |
részben kompatibilis
|
nincs |
|
NAGY-BRITANNIA
(esetjog, amely az
azonosítási teórián alapul) |
teljesen kompatibilis
|
nincs |
2. számú
melléklet
|
|
FELELŐSSÉG büntetőjogi (ezen
belül önálló vagy járulékos) vagy büntetőjogon kívüli jogághoz
kapcsolódó |
FELELŐSSÉG
KUMULÁCIÓ (a természetes személy
elkövető a jogi személlyel párhuzamosan felelősségre
vonható-e) |
KINEK A MAGATARTÁSA
ALAPOZZA MEG A JOGI SZEMÉLY FELELŐSSÉGÉT? |
AZ ÁLLAM(-i szervek)
FELELŐSSÉGE |
BŰNCSELEKMÉNYEK (minden különös részi
tényállás elkövethető a jogi személy által vagy csak a bűncselekmények
taxatíve meghatározott köre) |
CÉLZAT |
SZANKCIÓ |
|
AUSZTRIA |
büntetőjogi [külön
törvény(javaslat)], azon belül is önálló |
van |
döntéshozó |
kizárt |
bármely bűncselekmény
miatt megállapítható a jogi személy felelőssége |
nincs |
büntetőjogi:
pénzbüntetés |
|
BELGIUM
|
büntetőjogi (Btk.), azon belül is
önálló |
általában
nincs |
menedzsment vagy a
jogi személy képviselője |
kizárt |
bármely bűncselekmény
miatt megállapítható a jogi személy felelőssége |
a jogi személy
érdekében történjen az elkövetés, vagy a jogi személynek a
bűncselekményből előnye származzon |
büntetőjogi |
|
DÁNIA |
büntetőjogi (Btk.),
azon belül is önálló |
általában
nincs |
a szervezeten belül
bárkié |
az állami hivatalok,
hatóságok és közösségek akkor esnek a civil szférával azonos elbírálás
alá, ha azokkal azonos tevékenységet folytatnak |
csak ha az adott
bűncselekménynél a törvény kifejezetten rendelkezik arról, hogy azt jogi
személy is elkövetheti |
nincs |
büntetőjogi:
pénzbüntetés |
|
FINNORSZÁG |
büntetőjogi (Btk.),
azon belül általában járulékos, de nem kizárt az önálló
sem |
van |
a szervezeten belül
bárkié |
kizárt |
csak ha az adott
bűncselekménynél a törvény kifejezetten rendelkezik arról, hogy azt jogi
személy is elkövetheti |
ha a bűncselekményt a
jogi személy érdekében követték el vagy az elkövetés hasznot hozott a
szervezetnek |
büntetőjogi:
pénzbüntetés |
|
FRANCIA-ORSZÁG |
büntetőjogi (Btk.),
azon belül is önálló |
meghatározott
feltételek mellett van |
irányító szervei vagy
képviselői |
a közszféra
kizárt |
csak ha az adott
bűncselekménynél a törvény kifejezetten rendelkezik arról, hogy azt jogi
személy is elkövetheti |
a jogi személy
érdekében történjen az elkövetés |
büntetőjogi |
|
NÉMET-ORSZÁG |
szabálysértési jogban
(OWiG) |
van |
legfőbb szerv, vezető
vagy képviselő |
kizárt |
meghatározott
szabálysértések elkövetése esetén |
nem feltétlenül
szükséges |
szabálysértési:
tipikusan pénzbírság |
|
GÖRÖG-ORSZÁG |
közigazgatási jogban
(közigazgatási törvényekben) |
van |
ügyvezető,
menedzsment |
a törvény nem nevesíti
a kizárást |
a közigazgatási jogon
belül külön törvények szabályozzák a tilalmazott magatartások
körét |
nincs |
pénzbírság |
|
ÍRORSZÁG |
büntetőjogi (common
law), azon belül is önálló |
van |
a szervezeten belül
bárkié |
általában
van |
általában bármely
bűncselekmény miatt megállapítható a jogi személy felelőssége (kivételek
ismertek) |
nincs |
büntetőjogi:
pénzbüntetés |
|
OLASZ-ORSZÁG |
mögöttes polgárjogi
felelősséget teremt a Btk.-ban a jogi személy részére: a jogi személy
akkor felel, ha a természetes személy elkövető fizetésképtelen és így nem
tudja a kirótt pénzbüntetést, pénzbírságot
megfizetni |
van |
igazgató, képviselő
vagy a jogi személytől „függőségi viszonyban” lévő
személy |
kizárt |
bármely bűncselekmény
miatt megállapítható a jogi személy felelőssége |
általában
nincs |
pénzbüntetés vagy
pénzbírság megfizetésére kötelezés |
|
LUXEMBURG |
-
|
-
|
-
|
- |
- |
- |
- |
|
HOLLANDIA |
büntetőjogi (Btk.),
azon belül is önálló |
van |
a szervezeten belül
bárkié |
a törvény nem nevesíti
a kizárást |
bármely bűncselekmény
miatt megállapítható a jogi személy felelőssége |
a jogi személy
érdekében történjék az elkövetés |
büntetőjogi: minden,
amit a jogi személy természete nem zár ki |
|
PORTUGÁLIA |
büntetőjogi
(melléktörvények), azon belül is önálló |
van |
bármely szerve,
képviselője |
van |
külön törvények
szabályozzák a tilalmazott magatartások körét |
a jogi személy nevében
vagy érdekében történjen az elkövetés |
büntetőjogi: a
szankciók viszonylag széles skálája |
|
SPANYO-LORSZÁG |
büntetőjogi (Btk.),
azon belül is általában járulékos (de Btk. 300.
cikk!) |
van |
a szervezeten belül
bárkié |
a törvény nem nevesíti
a kizárást |
csak ha az adott
bűncselekménynél a törvény kifejezetten rendelkezik arról, hogy az
elkövetés esetén a jogi
személlyel szemben mellékkövetkezmény(ek)
elrendelhető(k) |
nincs |
büntetőjogi:
mellékkövetkezmények |
|
SVÉDORSZÁG |
büntetőjogi (Btk.),
azon belül is járulékos |
van |
vállalkozó |
kizárt |
bármely bűncselekmény
miatt megállapítható a vállalkozás anyagi
felelőssége |
nincs |
bírság |
|
NAGY-BRITANNIA |
büntetőjogi (common
law), azon belül is önálló |
általában
van |
igazgató,
menedzser |
általában
van |
bármely bűncselekmény
miatt megállapítható a jogi személy felelőssége |
nincs |
büntetőjogi |
[1] A szerző a SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszékén tanársegéd, Ph.D hallgató
[2] A témakörrel foglalkozó alapvető hazai szakirodalom:
Busch, B.: A jogi személy büntetőjogi felelőssége. Békés Imre Ünnepi Kötet. Budapest, 2000.
Cseke, H.: Dísz a vitrinben – büntetőjogi pallos a cégek felett. Figyelő, 2001/41.
Erdei, Á.: Hogyan lehet terhelt a jogi személyből, avagy a jogi felfogás változásának ára. Békés Imre Ünnepi Kötet. Budapest, 2000.
Fantoly, Zs.: A jogi személyek büntetőjogi jogalanyiságának kérdésköre a holland és francia jogban, tekintettel a küszöbön álló magyar szabályozásra. Különnyomat a Szabó András Emlékkönyvből. Acta Juridica et Politica. Tomus LIII. Fasciculus 10. Szeged, 1998.
Fantoly, Zs.: Gondolatok a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről. Ügyvédek Lapja. 2001/1.
Fantoly, Zs.: Gondolatok a jogi személyek büntetőjogi felelőssége Btk.-ba történő bevezetésének szükségességéről. Jogelméleti Szemle. 2001/2.
Fülöp, S.: A jogi személyek büntető jogalanyisága. Magyar Jog. 1993/6.
Kígyóssy, K.: A jogi személyek büntetőjogi felelőssége. Magyar Jog. 1999/12.
Kőhalmi, L.: A jogi személy büntetőjogi felelőssége. Collega. 2000/2.
Lévai, I.: Az ügyészség a harmadik évezred küszöbén: a globalizáció és integráció kihívásai. Magyar Jog. 2000/4.
Lévai, I.: Societas Delinquere potes avagy egy jogelv eróziója. Magyar Jog. 1994/6.
Nagy, F.: Új fejlődési irányok, avagy a tradicionális jogállami büntetőjog eróziója. Magyar Jog. 1997/6.
Nagy, G.: A jogi személyek büntetőjogi felelőssége a francia jogrendszerben. Bírák Lapja. 1995/2-4.
Némethy, A.: A jogi személy büntetőjogi felelőssége. Jogtudományi Közlöny. 2000/november
Sántha, F.: A jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi jogkövetkezmények. Jogtudományi Közlöny. 2000/6.
Tóth, M.: Mielőtt sebtében padot ácsolnánk a jogi személyiségű vádlottaknak… Jogtudományi Közlöny. 2001/július-augusztus
2000.
[3] 98/C 391/01
[4] 97/C/ 221/02
[5] Korte, M.: Der Schutz der finanziellen Interessen der Europäischen Gemeinschaften mit den Mitteln des Strafrechts – das „Zweite Protokoll”. NJW 1998. Heft 20. 1465. old.
[6] Karsai, K.: Az európai büntetőjogi integráció egyik tulajdonsága, avagy gondolatok a kerethatározatról. Európai Jog. 2001/1. 11. old.
[7] EurLex Document 500PC0854(01)
[8] 97/154/JHA
[9] 98/733/JHA
[10] 98/742/JHA
[11] Delmas- Marty, M.- Vervaele, J.A.E.: The Implementation of the Corpus Juris in the Member States. Intersentia. Antwerp- Groningen- Oxford, 2000.
[12] A rendelkezések teljes szövegét lsd. Delmas- Marty, M- Verveale, J.A.E.: The implementation…i.m. 189- 210. és 268- 276. old.
[13] Delmas- Marty, M.- Verveale, J.A.E.: The Implementation…i.m. 70- 71. old.
[14] Delmas Marty, M- Verveale, J.A.E.: The Implementation…i.m. 74. old.
[15] ETS 173 – Criminal Law Convention on Corruption, 27. I. 1999.
[16] Bárd K: Európai büntetőpolitika. Tények és kilátások (Tanulmányok Király Tibor tiszteletére). KJK. Budapest, 1995. 151. old.
[17] Bárd, K.: Európai büntetőpolitika. Tények és kilátások…i.m. 153. old.
[18] Az Európa Tanács Igazságügy- miniszteri Bizottságának Ajánlása (1988/18)- elfogadva 1988. október 20. Strassburg. Council of Europe Publications and Documents, 1990. Országgyűlési Könyvtár Európa Tanács gyűjteménye
[19] Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Korona kiadó. Budapest, 2001. 27. old.
[20] 97/C 221/01
[21] Burgstaller, M: Geldtrafe und andere Reaktionen gegen das Vermögen im österreichischen Strafrecht. Juristische Ausbildung und Praxisvorbereitung, 1996/97. 10- 17. old.
[22] FinStrG § 28. Kodex des Österreichischen Rechts. 8. Auflage, Stand 1.1.1996. Orac. 5- 6. old.
[23] VStG § 9. Kodex des Österreichischen Rechts, 17. Auflage, Stand 1.1.1996. Orac. 2. old.
[24] Jelen sorok szerzője az osztrák törvényjavaslathoz az ausztriai Igazságügy Minisztérium kodifikációs osztályáról jutott. A törvény kihírdetése még várat magára.
[25] Faure, M.G.: Criminal Responsibilities of Legal and Collective Entities: Developments in Belgium. Criminal Responsibility of Legal and Collective Entities. Freiburg im Breisgau, 1999. Edition iuscrim. 105- 111. old.
[26] The System of administrative and penal sanctions in the Member States of the European Communities. Office for Official Publications of the European Communities. Luxemburg, 1994. 75. old.
[27] Das danische Strafgesetz, Stand 1.1. 1997. Freiburg im Breisgau, 1997. 23. old.
[28] Toftegaard, G.N.: Criminal Liability of Collective Entities- The Danish Model. Criminal Responsibility…i.m. 189- 329. old.
[29] Finnish National Reports to the Fourteenth Congress of the International Academy of Comparative Law. Finnish Lawyers Publishing. Helsinki, 1994.
[30] Muhonen, J.: The Proposed Legislation for Criminal liability of Enterprises in Finland. ICCLR 1995/1. 3. old.
[31] Fantoly, Zs.: A jogi személyek büntető jogalanyiságának kérdésköre a holland és francia jogban, tekintettel a küszöbön álló magyar szabályozásra. Acta Juridica et Poltica Tomus LIII. Fasciculus 10.
[32] Göhler, E.: Die srafrechtliche Verantwortlichkeit juristischer Personen. Aus: Deutsche strafrechtliche Randesreferate zum X. Internationalen Kongreß für Rechtsvergleichung Budapest 1978.
[33] Scholz, R.: Strafbarkeit juristischer Personen? ZRP 2000. Heft 10. 436. old.
[34] Scholz, R.. Strafbarkeit…i.m. 437. old.
[35] Vogel, J.: Elemente der Straftat: Bewerkungen zur französchen Straftatsehre. GA 1998.
[36] http://www.gesetze-aktuell.de/Gesetzestexte/owig.htm
[37] Fieberg, G.: National Developments in Germany: An Overwiew. Criminal Responsibility…i.m. 84. old.
[38] Scholz, R.: Strafbarkeit…i.m. 440. old.
[39] The System of administrative…i.m. 124. old.
[40] Némethy Andrea: A jogi személy büntetőjogi felelőssége. Jogtudományi Közlöny. 2000/ November. 467. old.
[41] Némethy Andrea: A jogi személy … i. m. 467. old.
[42] The System of administrative…i.m. 250. old.
[43] Militello, V.: The Basis for Criminal Responsibility of Collective Entities in Italy. Criminal Responsibility…i.m.181. old.
[44] Law No. 287/1990.
[45] Law No. 223/1990.
[46] Law No. 157/1991.
[47] Law No. 144/1993.
[48] Law No. 472/1997.
[49] Fantoly, Zs.: A jogi személyek…i.m.
[50] Coffee, J.C.: Forms and reasons of Corporate Responsibility. Criminal Responsibility… i.m. 24. old.
[51] Serra, T.: Establishing a basis for Criminal Responsibility of Collective Entities. Criminal Responsibility… i.m. 203- 215. old.
[52] Código Penal. Editoral Tecnos. Madrid, 1997.
[53] Bacigalupo, S.: „Accessory Consequences” Applicable to Legal Entities under the Spanish Criminal Code of 1995. Criminal Responsibility …i.m. 255- 266. old.
[54] The Swedish Penal Code. BRA- report 1990:3. 118. old.
[55] Wagner, M.: Corporate Criminal Liability National and International Responses. 13th International Conference on Commercial and Financial Fraud. Malta, 8- 12 July, 1999.
[56] Card, Cross, Jones: Criminal law. Butterworth. London, 1992. 166- 167. old
[57] Card, Cross, Jones: Criminal…i.m. 166- 167. old
[58] Busch, B: A jogi személy büntetőjogi felelőssége. Békés Imre Ünnepi Kötet. Budapest, 2000. 66. old.
[59] A törvényjavaslatot az Igazságügy- Minisztérium 2001. szeptemberében terjesztette a Kormány elé.