Nagy
Zsolt
A klinikai jogi oktatás
kérdéseiről
Manapság általánosan
elfogadott, hogy egy ország jövőjét elsősorban oktatási rendszere, annak
minősége határozza meg. Ebbe beletartozik az alapfokú oktatás úgy, mint a
közép-, illetve felsőfokú képzés, melyeknek legfontosabb célja, hogy a tanulókat
felkészítse a minél eredményesebb munkavégzésre. E nemes cél elérése érdekében
különféle módszereket alkalmaznak. Ezek tényleges hatékonyságát sajnos
lehetetlen rövid idő alatt felmérni, mert a tömegével végzett diákok későbbi
helytállását meghatározni nem könnyű feladat, ehhez talán évtizedekre van
szükség.
Az oktatási módszer
országonként más és más, emellett a két nagy oktatási rendszer – a porosz és az
angolszász típus – alapvetően meghatározza a tanulás és tanítás helyzetét.
Vannak hasonlóságok, de tudományáganként, illetve szakmánként különbségeket is
találhatunk. Minden tudományterületet, vagy szakmát nem lehet egyforma
módszerekkel tanítani, így bizonyos esetekben az elméleti, más esetben pedig a
gyakorlati képzés, illetve ezek kombinációja előnyösebb.
A jogi oktatást
illetően az említett párhuzamok és differenciák éppúgy léteznek, mint bármely
más tudományterületen. Az viszont már sokkal vitatottabb kérdés, hogy a
jogászképzés esetében a maximális hatékonyság eléréséhez az elméleti, vagy a
gyakorlati oktatás dominanciájának érvényesülése az eredményesebb. A szakmai
álláspontok nem egyeznek mindenben, így egyes nézetek szerint a jogdogmatika
átadása a legfontosabb[1],
ehhez pedig elsősorban elméleti képzés szükséges, míg mások – elsősorban
angolszász jogterületen - a gyakorlati képzés primátusát vallják.[2]
Az angolszász,
illetve a kontinentális jogrendszer valamilyen mértékben determinálja a jogi
képzés folyamatát, mint ahogy ezt a fent említett álláspontok is megmutatják,
azonban a különféle vélemények ütköztetése hasznos konzekvenciákhoz vezethet,
mely elősegítheti az eredményesebb, tökéletesebb oktatást. Annál is inkább,
mivel legyen szó akár a jogi képzésről, akár más területről, az oktatás minden
ország jövőjének egyik záloga.
Mi is az a klinikai
jogi képzés?
A kérdés
megválaszolásához vissza kell mennünk az időben és egyúttal át kell utaznunk az
óceánon is. Nevezetesen az 1920-as 1930-as évek Amerikájában a jogi realizmus
mozgalmának keretei között hallhattunk erről először. A mozgalom egyik élharcosa
Jeromy Frank tette fel először a kérdést 1933-ban: Miért ne létesülhetne jogi
klinika?[3]
Szerte az Egyesült Államokban más szerzők tollából is hasonló cikkek jelentek
meg az említett tanulmánnyal párhuzamosan. A terminológiát az orvosképzésből
kölcsönözték, tartalmában pedig durván az orvosi klinikai képzéshez hasonló jogi
oktatási rendszer gondolatát vetették fel. (A XIX. sz. végén, XX. sz. elején
végbement ipari változások által indukált gyorsan fejlődő jogrendszer
szükségessé tette a jogi képzés megváltoztatását is. A régi keretek közötti
oktatási forma már tarthatatlanná vált, hátrányos következményeire reagáltak az
említett cikkekkel többek között a jogi realisták is.)
Az Egyesült
Államokban a XIX. sz. második felének jogi oktatását Christopher Columbus
Langdell a Harward jogi karának dékánja határozta meg. Oktatási filozófiáját a
következőképpen foglalta össze: “Először a jog tudomány, másodszor: ennek a
tudománynak minden hozzáférhető anyagát nyomtatott könyvek tartalmazzák.”[4]
Az idézett mondat teljesen kifejezi az akkori oktatás struktúráját, ami a vázolt
filozófia révén nélkülözött mindenféle gyakorlati megközelítést. Ezt megerősíti
a praktizálásról alkotott nézete, miszerint: “Ha feltételezzük, hogy a jogot
tudományként kell tanítani és tudományos szellemben, az előzetes praxisban
szerzett tapasztalat ugyanolyan feleslegessé válik, mint a praxis
meghosszabbítása az oktatás megkezdése után.”[5]
A “Langdell-i oktatási módszer” lényegében esetjogi tanulmányokat jelentett. A
hallgatók felsőbírósági döntéseket tanultak ún. “case book-ok” segítségével,
melyeket mindig az adott tárgy oktatói állítottak össze.
(A Harwardi metódus
mellett létezett egy másik kevésbé elterjedt forma is, ami a Yale Law School-hoz
kötődik. Ebben az iskolában a hallgatók esetek helyett jogelveket
tanulmányoztak, és a számonkérés az elvek, szövegek hibátlan visszamondásának
ellenőrzése volt.[6])
Jerome Frank szerint
azonban a “Langdell-szellem” bénítóan hatott az oktatásra, mivel hiába
tanulmányozták a hallgatók és oktatók az eseteket, a felsőbírósági vélemények az
esetek csak egy részét tudják visszaadni. Hiányoznak a felsőbírósági
véleményekből azok a tények, melyek igazán meghatározzák a peres eljárás
kimenetelét (tanúk befolyásolása, esküdtek személyisége, tárgyalás körülményei,
stb.). Mindezért azt javasolta, hogy a jogi oktatóknak vagy legyen közvetlen
kapcsolatuk a bíróságokkal, vagy rendelkezzenek gyakorló jogászi múlttal. Az
esetek tanulmányozása pedig ne csak a felsőbírósági döntések elemzéséből álljon,
hanem át kell tekinteni az összes peres iratot, hogy teljes körűen láthassák a
problémát. Összehasonlítva az orvosképzéssel álláspontja szerint a medikusoknak
sem lenne elegendő, hogy műtétek, vagy boncolások leírását olvassák, azokat
látniuk, illetve gyakorolniuk is kell. Ezért javasolta ún. jogi klinikák
létesítését, melyeket jogi oktatók működtetnének és felügyelnének, a
joghallgatók pedig a medikusképzéshez hasonlóan elméleti tudásukat a
gyakorlatban is kipróbálhatnák.
Az új felvetésnek a
’30-as években tényleges gyakorlati hatása nem volt. A fejlődésnek igazi lökést
a ’60-as években különböző alapítványok adtak, melyek akkoriban frissen
létrejött “jogi klinikákat” támogattak. Az ilyen intézmények létesítésével és
támogatásával két problémára kerestek megoldást: egyrészt ezáltal fejleszteni
szerették volna a joghallgatók gyakorlati tudását, másrészt jogi
szolgáltatásokat kívántak nyújtani az alacsony jövedelműek számára. Nem egészen
egy évtized alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül ez a képzési forma, amit az
is mutat, hogy a ’70-es évekre már minden amerikai jogászképzést folytató
iskolában szabadon választható tantárgy a klinikai program. Bár a mai napig nem
lett kötelező tárgy, így a diákok egy része elkerüli, de felmérések szerint a
“jogi klinikák” rendkívül népszerűek a joghallgatók
körében.
Azonban a feltett
kérdésre még mindig nem adtuk meg a választ. Igazán pontos meghatározás talán
nem is adható, mindenesetre, ha a különböző klinikai programokat összegezzük,
akkor a következő szűkebb fogalmat alakíthatjuk ki. Az orvosi, klinikai
gyakorlat mintájára kialakított olyan jogi gyakorlat, ahol a joghallgató egy
jogvégzett, az adott szakterületen járatos személy, vagy személyek felügyelete
alatt tényleges jogi munkákat végez, beleértve igazgatási funkciókat is, vagy
bizonyos ügyvédi feladatokat, jogi tanácsadást lát el. Mindezeket a feladatokat
a programban résztvevők ún. jogi klinikákon teljesítik, ahol valós jogi
problémákat kell - természetesen segítséggel - megoldaniuk. “Szélesebb
értelmében azonban a klinikai jogi képzés a jog olyan tapasztalatokon alapuló
gyakorlati aktív képzési módja, melynek – elsősorban, mint pedagógiai módszer –
feladata a jogászi szakmai képzés.”[7]
Ennek a módszernek
többféle változata létezik, mely országonként, iskolánként differenciálódott,
illetve a jogi környezetnek a képzésre gyakorolt hatása is egyértelműen
kimutatható. Mindenekelőtt meg kell különböztetni az olyan klinikai gyakorlatot,
melyet az adott jogi kar berkein belül valósítanak meg (az egyszerűség kedvéért
nevezzük ezt egyetemhez kötött programnak), illetve melyet az egyetemen kívül,
attól teljesen függetlenül valósítanak meg.
Ez utóbbi általában
olyan állami intézményt takar, mely alapvetően az államilag finanszírozott
kórházakhoz hasonlatos. Ilyenre példa Hollandiában az ún. jogsegélyhivatal, ahol
az alacsony jövedelmű állampolgárok kaphatnak jogi segítséget jelképes
összegekért vagy teljesen ingyenesen. Továbbá Oroszországban is találhatunk
hasonló, nagy hagyománnyal rendelkező intézményt, ahova az emberek bizonyos
meghatározott jogi ügyekben fordulhatnak, és kaphatnak segítséget. (Például
igazgatási problémák megoldása vagy bevándorlási kérdések végett.)[8]
Az Egyesült Királyságban is találhatunk egy igen hasonló intézményt, mely utcára
nyíló helységeiben bármely, kérdéssel hozzá forduló személyt alapvető jogi
információval lát el. Az ilyen szervezeteknél dolgozhatnak joghallgatók is, akik
ezzel bizonyos fakultatív óra keretében meghatározott kötelezettségeknek tesznek
eleget, vagy kredit pontokat szereznek. Más szóval itt kapcsolódik össze az
egyetemi jogi képzés az egyetem keretein kívüli
jogsegélyszolgálattal.
Az egyetemhez kötött
képzési program esetében további különbségek fedezhetők fel. Létezik az ún.
“kliens nélküli” rendszer és az “élő kliens” módszer.[9]
A kliens nélküli klinikai program keretében a hallgatók laikusoknak magyaráznak
jogi problémákról (például iskolákban, esetleg büntetés-végrehajtási
intézetekben). Emellett bizonyos jogkérdéseket egyfajta szimulációs tárgyalás
keretében vitatnak meg. Az élő-kliens klinikai rendszerre jellemző a közvetlen
kontaktus valódi ügyfelekkel. Ennek a módszernek további két változata létezik:
az ún. “peres ügyön alapuló” és a “nem peres ügyön alapuló” program, mely utóbbi
lényegesen kisebb számban fordul elő a klinikai programok között. Lényege, hogy
hallgatók segítséget nyújtanak non-profit szervezetek bejegyzéséhez, esetlegesen
adótanácsadást nyújtanak, természetesen mindezt felügyelet alatt teszik. A
“peres ügyön alapuló” program keretében a hallgatók olyan ügyekkel foglalkoznak,
melyek feltehetően közigazgatási szerv, vagy bírói testület elé kerülnek.
Tulajdonképpen úgy foglalkoznak az ügyfelekkel, mintha igazi ügyvédek
lennének.
Ahhoz, hogy a
klinikai képzések között legelterjedtebb és leghatékonyabb “élő-kliens” program
lényegét könnyebben megértsük, szükséges kiemelni négy alapvető elemét.
Mindenekelőtt a hallgatók valós ügyekkel foglalkoznak, többnyire olyan
emberekkel, akik alacsony jövedelmük miatt nem tudnának ügyvédhez fordulni. A
valós problémák feldolgozásához rendkívül nagy segítséget nyújt, hogy ezzel
párhuzamosan a hallgatók szemináriumokon, gyakorlati foglalkozásokon az ügyeket
megbeszélik oktatójukkal. Elsősorban olyan hallgatók vehetnek részt a
programban, akik bizonyos tantárgyi előfeltételeket teljesítettek, hiszen
alapvető elméleti tudás szükséges ahhoz, hogy az ügyeket kezelni tudják. Végül
pedig a hallgatók saját tapasztalataik alapján tanulhatják a jog működését, ami
kétségtelenül az egyik legeredményesebb módszer - ahogy ez az orvosképzésnél is
látható, hiszen az is elképzelhetetlen lenne valódi betegek kezelése
nélkül.
A klinikai jogi képzés
előnyei
Minden oktatási
módszer legfőbb célja, hogy minél könnyebben, minél eredményesebben adja át a
tudást úgy, hogy lehetőleg ez a folyamat – beleértve a számonkérést – a hallgató
számára minél kevesebb stresszel járjon. Ha különféle szabályok ismeretéről, és
alkalmazásáról van szó, akkor a leginkább eredményre vezető módszer a közvetlen
tapasztalat. A joghallgatók ezáltal saját élményük alapján mind az adott
szabályt, mind annak alkalmazását, illetve az azzal kapcsolatosan felmerülő
problémákat könnyebben elsajátíthatják, mintha pusztán az absztrakt
tényállásokat ismernék, azok gyakorlati vetülete nélkül.
További előnye, hogy
közvetlen visszacsatolás lehetséges, hiszen egyrészt az “élő-kliens” program
esetében az ügyfél, más klinikai módszer esetében a hatóság problémák esetén
visszajelez, illetve a klinikai programhoz tartozó felügyelet is számos kérdésre
válasszal szolgálhat a hallgatók számára. Ezzel szemben a hagyományos képzési
mód esetében sokszor jelent problémát, hogy “a hallgatók soha nem kapnak
visszajelzéseket, kivéve amikor az adott tantárgyból vizsgáznak.”[10]
A klinikai program
fejlesztheti továbbá a hallgatók ügyelemzési gyakorlatát, illetve azt a
készségüket, hogy egy-egy problémát több oldalról közelítsenek meg, hiszen ezek
aktuális ügyekből erednek.[11]
Ezáltal nagyobb gyakorlatot szereznek a kreatív gondolkodás terén, ami - főleg
olyan jogrendszerben, ahol a szabályok gyorsan változnak - különös előnyökkel
jár. (Ezenkívül nem szabad elfelejteni, hogy angolszász jogrendszerben működő
jogi iskolákban a hallgatók érdeklődése a program iránt hihetetlenül nagy, ami
önmagában megmutatja a klinikai képzés eredményességét.)
Végül pedig az
“élő-kliens” program az ügyvédek számára is segítséget nyújt. Az ügyvédek a
klienseik által fizetett munkadíjból élnek, ezért számukra úgy tűnhet, hogy a
jogi klinika aláássa ügyfélkörüket. A klinikai képzésben azonban olyan
ügyfelekkel foglalkoznak, akik jövedelmi viszonyaiknál fogva nem tudnak hathatós
ügyvédi segítséget kérni. Mivel az ügyvédi szervezetek is fenntartanak ingyenes
jogsegélyszolgálatot, így ez az oktatási forma egyúttal súlyos terhet tud
levenni az ügyvédségről. A szegény rétegek jogi segítséggel való ellátása nem a
joghallgatók feladata, azonban az ügyvédség komoly ellenállást tanúsítana, ha a
jogi klinikákon a hallgatók az ügyvédek potenciális ügyfeleinek problémáit
látnák el.
Szükséges-e ez a képzési
forma a kontinentális jogrendszerekben?
A kérdést illetően a
vélemények megoszlanak. Egyesek szerint nem szükséges a hagyományos, kizárólag
az absztrakt teóriákon alapuló oktatást megváltoztatni[12],
sőt ebbe az irányba kell továbbfejlődni[13],
mások szerint a gyakorlati képzés elengedhetetlen az egyetemi hallgatók
számára.[14],[15]
A gyakorlati oktatásra a klinikai program mellett egy másik lehetőség a német
“referendárium” rendszer, ami azt jelenti, hogy az államvizsgával záruló 3 éves
egyetemi képzés után, a hallgató 2 és fél éves előkészítő gyakorlatban vesz
részt a jogi szakma minden lényeges területén, mely után a hallgatók a második
államvizsgával fejezik be tanulmányaikat.[16]
Magyarországon is, ahogy általában más közép-kelet európai országban némi
eltéréssel, ehhez hasonló gyakorlati képzés valósult meg. Mint az köztudott, az
egyetemi 5 éves oktatás után diplomázottaknak 3 éves gyakorlaton kell részt
venniük (ügyészségi, bírósági fogalmazóként, ügyvédjelöltként, vagy a
közigazgatásban fogalmazói státuszban) ahhoz, hogy szakvizsgát tehessenek. Csak
a sikeres szakvizsga után lehet őket bíróvá, ügyésszé kinevezni, a
közigazgatásban magasabb státuszba emelni, illetve csak ezután kérhetnek
felvételt az ügyvédi kamarába. Valójában mind a két képzési forma (a klinikai és
a német modell) ugyanazt a célt szolgálja: alaposabb ismeretet adni a jog valós
működéséről.[17]
Közép-Kelet Európa
országainak jogi egyetemei általában azzal a problémával küzdenek, hogy
exponenciálisan nő a joghallgatók száma, ezzel szemben az oktatási költségvetés
és az egyetemi férőhelyek behatároltak. A végzős diákok esetében a helyzet
változatlan. A frissen diplomázottak száma jóval meghaladja az olyan
“gyakornoki” álláshelyek számát, melyek betöltése elengedhetetlenül szükséges
ahhoz, hogy valaki később szakvizsga letétele után “teljes értékű jogászként”
tudjon dolgozni, tehát sokaknak már esélyük sincs arra, hogy jogi diplomával a
kezükben megfelelő jogi munkát végezhessenek. (Természetesen ilyenkor kerülnek
előtérbe a családi kapcsolatok, személyes ismeretségek, melyek előnyösebb
helyzetbe hozhatnak egyeseket mások rovására.)[18]
Talán a fent leírt visszás helyzet kezelésére egy lehetséges megoldás lenne a
klinikai képzés, ami – bár ez csak feltevés – feleslegessé tehetné a diploma
utáni gyakorlatot.
A klinikai oktatás
egy másik probléma megoldásához is közelebb vihet, nevezetesen szociális,
humanitárius segítséget nyújthat az elesettek számára, ami ebben a régióban
különösen fontos. A rendszerváltás után a társadalmi különbségek rendkívüli
módon megnőttek és ez a folyamat csak folytatódik. A szegényebb rétegek pedig
képtelenek hatékony jogi segítséget igénybe venni, hiszen nem tudják azt
megfizetni. Ha ez a program nem is eredményezne tökéletes megoldást, hiszen egy
ilyen problémára más megoldásokat kell keresni, mindenképpen érdemes átgondolni
ezt a vetületét is.[19]
Azonban ebben a
régióban a klinikai programmal kapcsolatban egy sor probléma is felmerülne.
Többek között a jogi oktatók elfoglaltsága, hiszen általában olyan kevés
fizetésük van, hogy kénytelenek más állásokat is betölteni. Emellett kevésbé
valószínű, hogy elég időt tudnának szakítani a klinikai program felügyeletére.
Joghallgatók nem léphetnek fel ügyfél képviseletében sem bíróság, sem más
hatóság előtt, így egy tényleges “élő-kliens” program megvalósítása a jelenlegi
szabályok mellett szinte képtelenség. Elképzelhető az is, hogy az ügyvédség
aggályokat táplálna a programmal szemben, mondván, hogy ez alááshatná
ügyfélkörüket, pedig az egyetemisták – ahogy ezt az előző fejezetben jeleztük -
valójában csak olyan kliensekkel foglalkoznának, akik képtelenek lennének egy
ügyvédet megfizetni.
A fejezet címében
feltett kérdést nem lehet tökéletesen megválaszolni, mert csak a klinikai
program tényleges megvalósulása után láthatnánk annak előnyeit, illetve
hátrányait. Nézetünk szerint azonban egy ilyen rendszer hazánkban a már működő
hagyományos oktatás mellett kiegészítőként működhetne. Ebben az esetben ugyanis
minden komolyabb kockázat nélkül lehetne kipróbálni, és ezáltal empirikus
kutatásokat végezni e tárgykörben. Azt azonban mindenképpen hangsúlyozni kell,
hogy az egyetemeken továbbra is folynia kellene a hagyományos dogmatika központú
oktatásnak, még egy ilyen program bevezetése mellett is.
Klinikai program a
gyakorlatban
Angolszász
jogterületen - különösen az Egyesült Államokban és Kanadában - a klinikai képzés
szinte minden formája széles körben elterjedt. A hallgatók felvehetik ezeket a
kurzusokat, melyekről tájékozódhatnak az előzetesen kiadott kurzusleírásokban.
Ezek tartalmazzák, hogy mit várhatnak a programtól, mi ezeknek az óráknak a
célja, milyen bírósági, illetve más hatósági eljárásokban vehetnek részt, milyen
kérdések kerülnek az ügyek kapcsán terítékre, és milyen problémákat fognak
megvitatni. Mindezek alapján választhatnak, hogy - érdeklődéstől és aktivitási
készségüktől függően - melyik programban kívánnak részt
venni.
A leginkább
elterjedt és a hallgatók legnagyobb tömegét foglalkoztató képzési rendszer az
egyetemhez kötött “kliens nélküli” és “élő-kliens” klinikai programok
kombinációja egy kurzuson belül. Erről általánosan elmondható, hogy minden
egyetemen elsődlegesen a programok célja olyan lehetőségek megteremtése a
hallgatók számára, melyek alapján megismerhetik, hogyan kell eljárni ügyfeleik
érdekében. Ezen belül megtapasztalhatják a jogászok szerepét, a jogászi szakma
és a személyes erkölcsök konfliktusát, a kapcsolatot jog és igazság közt, a
bíróság szerepét és hasznát. Továbbá benyomásokat szerezhetnek arról, hogy az
ügyfelek problémáját a jogalkotás sikeresen vagy sikertelenül oldja meg,
esetlegesen jogi reformok szükségessége is felmerülhet bennük, végül pedig a
hatályos szabályok alaposabb ismeretéhez is hozzásegít.[20]
A programajánlások rendkívül széles körűek, így lehetséges büntetőjog (beleértve
nyomozási eljárásokban való közreműködést, bizonyítékok felvétele, stb.),
polgári jog, családi jog, szociális jog ilyen módon történő tanulmányozása, de
természetesen nem szükséges mindegyik tárgykört felvenni.
A programok hetekre
vannak felosztva úgy, hogy általában a hét első négy napján találkozhatnak a
hallgatók a konkrét ügyekkel, és az ötödik napon megvitatják a látottakat,
hallottakat, vagy amit az ügyfelekkel kapcsolatban tapasztaltak. Az ilyen
vitanapok viszonylag kötetlenek, melyeken lehetőség nyílik anyagi, illetve
eljárásjogi problémák mellett az ügyek, etikai, politikai vetületeinek
megbeszélésére is.
A hallgatók az
egyetemi klinikai programba fokozatosan vonják be. Az első periódus az ún.
orientációs szakasz. Ebben a terminusban próbatárgyalásokat tartnak a hallgatók
részvételével. Itt a diákok eljátsszák az eljárás különböző résztvevőinek
szerepét, majd megbeszélik a tapasztaltakat, illetve kritikával illetik egymást.
Emellett találkoznak mind jogalkalmazási, mind jogalkotási szervek (például:
országgyűlési biztos irodája, gyámügyi hatóság, stb.) vezető egyéniségeivel,
illetve megbízottaival A második periódusban a hallgatók bírósági és
közigazgatási eljárásokat látogatnak és hallgatnak meg. Ebben a szakaszban az
eljárások minden részletét, így például büntetőügyben nemcsak a rendőrségi
nyomozást, de a szakértői vizsgálatokat is megtekintik, mi több ők: maguk is
megpróbálnak bizonyos vizsgálatokat elvégezni (például ittas járművezetés
gyanújának esetén az elkövető szondáztatása). Végül a harmadik szakaszban
dolgoznak a hallgatók valós ügyfelekkel, ami azt jelenti, hogy képviselik őket
bíróság, vagy közigazgatási hatóság előtt. Ezenkívül meglátogatnak különböző
biztonsági fokozatú börtönöket, illetve gyógykezelési intézményeket, igazságügyi
megfigyelő intézeteket, és ezeken a helyeken az elítéltek, illetve gyógykezeltek
jogi problémáival foglalkoznak. Mindezeket már szoros felügyelet alatt teszik,
az adott oktató bármikor segítséget tud nyújtani a hallgatónak, vagy közvetlenül
meg lehet vele beszélni a felmerült nehézségeket.
A fentiek alapján
látható, hogy ez az oktatási forma rendkívül hatékony, és a hallgatók nemcsak
rengeteg információt gyűjtenek össze a jog gyakorlati működéséről, hanem sokkal
könnyebben jutnak a tudáshoz, mivel közvetlenül empirikus úton szerzik azt meg.
Nem állítható, hogy csak ez a képzési mód egyedül az üdvözítő, hiszen az
egyébként régóta működő egyetem utáni szakmai gyakorlat is elengedhetetlenül
szükséges, de mindenképpen érdemes átgondolni a klinikai jogi oktatás előnyeit.
Nemcsak a tudás megszerzését, de annak átadását is könnyebbé teszi ez az
oktatási forma. Főleg olyan tárgyak esetében, amelyeknél nem elég pusztán a
dogmatika, vagy a szabályok hiánytalan ismerete (természetesen ezek is
elengedhetetlenül fontosak), emellett nélkülözhetetlen a szakmai gyakorlat, és
tapasztalat is. “Egy hallgató sem tudhatja, mit csinál egy jogász, mert azt nem
lehet pontosan elmondani. Ugyanis mindegyik jogász, mint ember különböző és
teljesen más a jogi gyakorlatuk is.”[21]
Irodalomjegyzék
Badó Attila - Nagy
Zsolt: Hungarian lawyers in the making. Selectional distortions before and after
the democratic changes in Hungary. Paper for the “Trends in the Legal
Profession” panel. Law and Society Association Budapest,
2001
Dieker, Lawrence
Jr.’s Speech before the American Bar Association/Law Student Division American
University, Washington College of Law Washington D.C. October 7,
2000
Edwards, Harry T.:
The Growing Disjunction Between Legal Education and the Legal Profession: A
Postscript 1993 In: Michigan Law Review No.6.
Frank, Jerome:
Courts on Trial Chapter XVI. Legal Education. Princeton, New Jersey, Princeton
University Press 1949
Frank, Jerome: Law
and the Modern Mind. Garden City: Anchor 1930
H. Szilágyi István:
A jogi antropológia főbb irányai. Budapest 2000
Kennedy, Duncan:
Legal Education and the Reproduction of Hierarchy. In: Boyle, J ed: Criitical
legal studies 1996
Ostertag, Juergen
R.: Legal education in Germany and the United States - A structural Comparison.
In: Vanderbilt Journal of Transnational Law. 1993 No.2.
Pokol Béla: A jogi
oktatás, mint a jogrendszer része. Jogelméleti Szemle 2000/1.
http://jesz.ajk.elte.hu
Posner, Richard A.:
The deprofessionalization of Legal Teaching and Scholarship. In: Michigan Law
Review 1993
Priest, George L.:
The Growth of Interdisciplinary Research and the Industrial Structure of the
Production of Legal Ideas: A Reply to Judge Edwards. In: Michigan Law Review 1993
Rekosh, Edwin: The
Possibilities For Clinical Legal Education. In Central And Eastern Europe 1998
In: Public Interest Law Initiative
www.pili.org./library/cle
The University of
Victoria Faculty of Law Clinical Law Program The Official Course Description.
In: The Law Centre
www.thelawcentre.ca/course.html
The University of
Victoria Faculty of Law Clinical Law Program What to Expect as a Student. In:
The Law Centre www.thelawcentre.ca/course.html
The University of
Victoria Faculty of Law Clinical Law Program The Week in Review. In: The Law
Centre www.thelawcentre.ca/course.html
Wilson, Richard J.:
Clinical Legal Education As A Means To Improve Access To Justice In Developing
And Newly Democratic Countries. Paper Presented at the Human Rights Seminar of
the Human Rights Institute, International Bar Association Berlin, Germany
October 17, 1996
[1] Lsd.: Pokol Béla: A jogi oktatás, mint a jogrendszer része 6. p. Jogelméleti Szemle 2000/4.
[2] Lsd.: Wilson, Richard J.: Clinical Legal Education As A Means To Improve Access To Justice In Developing And Newly Democratic Countries 1.p. Berlin 1996
[3] Frank, Jerome: Courts on Trial Chapter XVI. Legal Education 225-247 Princeton, New Jersey, Princeton University Press 1949
[4] Frank, Jerome i.m.
[5] The Centennial History of Harward Law School 1918 In: Frank, Jerome i.m.
[6] A XX. sz. eleji oktatási reform, mely Corbin, Hohfeld, Cook, illetve Oliphant nevéhez kötődik, valójában erről az egyetemről indult el, és a jogelvek helyett szintén az esetek irányába terelte a képzési formát. A különbség a Langdell-i, illetve a Corbin féle esetmódszer között, hogy az utóbbi nagyobb hangsúlyt fektetett az esetek tényeinek elemzésére. Lsd.: Szilágyi István: A jogi antropológia főbb irányzatai
[7] Wilson, Richard J. i.m.
[8] Az intézmény neve Oroszországban “Priomnaja komnata”, egyszerűen a köznyelvben csak “prijomnaja”-nak mondják, ami tulajdonképpen egy állam által fizetett hivatalnokokból álló segélyszervezetet takar.
[9] A megfogalmazás furcsának tűnhet, azonban a “live-client” és “no-client” angol terminológiát nehéz más szavakkal visszaadni. Az Egyesült államokbeli szakemberek között is vitákat, illetve ellenérzéseket váltottak ki ezek az elnevezések, sőt humor tárgyául is szolgáltak. Lsd.: Rekosh, Edwin: The Possibilities For Clinical Legal Education In Central And Western Europe In: Public Interest Law Initiative 2000
[10] Kennedy, Duncan: Legal education as training for hierarchy 48. p. In: The politics of law Edited by David Kairys New York 1996
[11] Rekosh, Edwin i.m. 3.p.
[12] Priest, George L.: The Growth of interdisciplinary Research and Industrial Structure of the Production of Legal Ideas: A Reply to Judge Edwards In: Michigan Law Review 1993
[13] Posner, Richard A.: The Deprofessionalizasion of Legal Teaching and Scholarship. In: Michigan Law Review 1993
[14] Ostertag, Juergen R.: Legal education in Germany and the United States – A Structural Comparison. In: Vanderbilt: Journal of Transnational Law. 1993 No.2.
[15] Lsd.: Edwards, Harry T.: The Growing Disjunction Between Legal Education and the Legal Profession: A Postscript 1993
[16] Ostertag, Juergen R. i.m.
[17] Pokol Béla i.m.
[18] Lsd.: Rekosh, Edwin i.m. 2. p.
[19] Lsd.: Wilson, Richard J. i.m. 3. p.
[20] Lsd.: The University of Victoria Faculty of Law Clinical Law Program The Official Course Description
[21] Lawrence Dieker Jr.’s Speech before the American Bar Association/Law Student Division American University, Washington College of Law Washington D.C. October 7, 2000