Badó Attila –Nagy Tamás

 

Attitűd vizsgálatok az amerikai joghallgatók körében[1]

 

 

Sokakat foglalkoztató kérdés, hogy honnan ered az a masszív, jogászokkal, de elsősorban ügyvédekkel kapcsolatos negatív előítélet, amely az egész világon tapasztalható. Emlékezetes Jerome Frank ezzel kapcsolatos írása, melyben kifejti, hogy az ambivalens, jogászokkal kapcsolatos érzés, ami az emberek többségét jellemzi, voltaképpen egyfajta apa-komplexusból táplálkozik. A társadalom a jogtól sem vár mást, mint az apától, aki a gyermek szemében a legbiztosabb pont a világon, s mivel a tapasztalat ezt az elvárást gyorsan cáfolja, természetes viszolygás ébred a jogászok iránt. Márpedig, állítja Frank, nem a perre éhes ügyvédek teszik bizonytalanná a jogot, hanem a jog természetéből adódóan bizonytalan. Frank maga is idéz egy kicsit földhözragadtabb elképzelést Roscoe Pound-tól, aki az ellenséges érzést a papok irigységével magyarázza, akik a jogászi hivatás világivá válását  nem nézték jó szemmel.

 

Lehet persze teóriákat gyártani a gyakori viszolygás magyarázatára, ám úgy tűnik, a tény egyelőre nem változott. Jónéhány –elsősorban amerikai - szociológiai vizsgálat igazolja, hogy  a társadalom nem tekinti a jogászokat az erkölcs védőbástyáinak, s az irántuk megnyilvánuló bizalom igen csekély. Kaufman idézi az elhíresült mondást egyik könyvében,  mely szerint az igazi és nem igazi ügyvédet az különbözteti meg, hogy míg az utóbbi azokat a módokat keresi, hogy miként tud ügyfele az erkölcsi határokat átlépve a törvény betűinek megfelelően cselekedni és így a „törvényesség” keretein belül maradni, addig az előbbi olyan jogelveket keres, amelyek ügyfelét meggyőzik arról, hogy a társadalom általános erkölcsi szabályait betartva lehet csak a jog szellemének megfelelően eljárni. Arra a kérdésre pedig, hogy miként lehet azt biztosítani, hogy az ügyvédek többsége e második megoldási módot válassza, különböző javaslatok olvashatók az ezzel foglalkozó irodalomban. Jóllehet az erkölcs tanítható voltát Platón óta feszegetik, abban a kérdésben máig ellentmondásos vélemények léteznek, hogy a fontosnak tartott posztulátumok bebifláztatásán túl van-e esély a nagyobb mértékű „erkölcskövető” magatartás előidézésére.

 

A megismerés értékén túl, tulajdonképpen a fent leírtakból következően válik különösen érdekessé a joghallgatók meggyőződéseivel, értékeivel, szocializációjával való foglalatosság.  A joghallgatóból - bármilyen meglepő - előbb-utóbb jogász lesz, (ráadásul, legalábbis az amerikai felmérések szerint többségük az is marad…) aki  a szakmai szocializáció újabb szakaszához érve meghatározott attitűdökkel rendelkezik. Személyisége, látásmódja különös szerepet játszik az ügyekhez, ügyfelekhez való viszonyulásában.  Nem mindegy tehát, hogy milyen beállítottságú emberek töltik fel a jogi egyetemek padsorait és végképp nem mindegy, hogy a jogi egyetemi képzés során a hallgatók milyen változásokon esnek át. Amennyiben személyiségváltozáson egyáltalán átesnek, illetve át kell hogy essenek. Sokan vannak ugyanis, akik szkeptikusak ennél a kérdésnél, és azt állítják, hogy le kell számolni ezzel az idealista elképzeléssel. Az egyetemre már kialakult személyiséggel, erkölcsi értékekkel érkeznek a hallgatók, akiknek nevelésére már nincs is szükség. Aki végletesen egoista, abból úgysem lesz altruista és fordítva. A lényeg a jogszabályok, jogi doktrínák betanításán van. Amennyiben változik is a hallgatók személyisége, az nem egy szervezett képzés eredménye. Érhet persze valakit katartikus élmény, melynek hatására élete végéig csak karitatív cselekedeteken töri a fejét, ám kicsi a valószínűsége, hogy ilyen gyökeres változás egy jogi kari szeminárium hatására következne be. Ráadásul kívánatos-e egyáltalán az, hogy morálfilozófusok győzködjék ügyfeleiket magasztos erkölcsi elvekről, ahelyett hogy annak szakszerű érdekképviseletét látnák el? Az esetek jórészében ráadásul az ügyvéd nem önszántából lép át elfogadott erkölcsi elveket, hanem az ügyfél kifejezett kívánságára. Amennyiben nem követi az ügyfél utasításait, könnyen maradhat megrendelés nélkül. Mások (mint pl. a jogi realisták jó néhány képviselője) ezzel szemben azt állították, hogy a joghallgatók nevelése az egyik út ahhoz, hogy a jogászságról alkotott negatív kép megváltozzon. Ők ahhoz fűztek reményeket, hogy a joghallgatók igenis „jobbá” tehetők. Szerintük a gyakorlati jogi oktatást kiegészítő szociológiai, filozófiai, etikai tárgyú tananyagok elsajátítása vezethet el a társadalmi kérdésekre, erkölcsi problémákra érzékenyebb jogászsághoz.  (A rendszerváltás időszakában a szegedi orvosi karon kívánták a filozófia oktatást beszüntetni. Ekkor hangzottak el többek között ilyen érvek, gyakran olyan külföldi kutatási adatokkal megfűszerezve, melyek kimutatták, hogy a filozófiaoktatáson átesett hallgatók mennyivel empatikusabbak társaiknál.)

 

A joghallgatók szocializációjával foglalkozó szakirodalom mindkét felfogást alátámasztó érveket szolgáltat, ám kétségtelenül azon vizsgálati eredmények vannak többségben, melyek az alapvető morális értékek területén szignifikáns változást a jogi kar elvégzésének időszakában nem mutatnak ki. Sokkal inkább beszélhetünk a joghallgatók önszelekciójáról, vagyis arról, hogy meghatározott személyiségtípusok részesítik előnyben a jogi egyetemeket más karokhoz képest.  Amint azt több kutatás kimatatta, a joghallgatók jellemzően racionálisak, kevésbé érzelmi beállítottságúak. Lényeges módosulás a szakirodalom tükrében inkább a motiváció tekintetében figyelhető meg. A változás lényege az, hogy az Egyesült Államokban a jogi karokra felvettek többsége nem tartja kizártnak, vagy kifejezetten azzal a szándékkal rendelkezik, hogy végzés után valamely hátrányos helyzetű társadalmi csoport érdekében fog tevékenykedni, ám a végzést közvetlenül megelőzően már csak elenyésző százalékuk gondolkodik hasonlóképpen. (Ez a módosulás természetesen tekinthető egyben a morális értékek egyfajta változásának is, hiszen egyes szerzők e folyamatot a joghallgatók „kihűléseként” értelmezik. Sok tanulmány igazolta ezt az állítást a hetvenes évektől kezdődően. (Egy 1992-es-es vizsgálat a Harvardon kimutatta, hogy míg az első éves joghallgatók 70 százaléka jelölte meg  célként, vagy egyik lehetőségként  a „köz érdekében művelt jog” (public intrest law) területét, addig a végzés előtt már csupán 2 százalékuk. (Granfield 1992)  A fogalom egyébként meglehetősen nehezen értelmezhető, hiszen elvileg minden jogász a köz érdekében tevékenykedik.  Eredetileg  egy baloldali aktivista felfogást és magatartást tükrözött e kifejezés egészen addig, míg konzervatív jogászok nem kezdtek hasonló, a szegényeket, elesetteket felkaroló tevékenységbe. Emiatt ma politikai szempontból inkább neutrális szféráról beszélhetünk, mely alatt azon karitatív célú, általában alapítványi támogatásokból élő intézmények szolgáltatásait értjük, akik a társadalmi különbségek kiküszöbölése érdekében ingyenes vagy kedvezményes díjért adnak jogi tanácsadást, vagy vállalnak védelmet. 

 

A jogi karok hatása az amerikai vizsgálatok alapján tehát úgy fogalmazható meg, hogy hallgatóikat erőteljesen vezetik a hagyományosnak tekinthető gyakorló jogászi pályák felé. (Abel: 213.o.) Bár mint említettük, a „karrierkép” ezen módosulása attitűdváltozásként is felfogható, az eddigi vizsgálatok nem győztek meg bennünket erről. Nem bizonyított tény, hogy a módosulás a társadalmi problémák, vagy az elesettekkel szembeni közöny erősödésének következménye.

 

E sommás megállapítástól függetlenül persze számos érdekes eredményre vezettek az amerikai   joghallgatókra vonatkozó kutatások. L. Eron és R.S. Redmount  kutatókat pl. egy a Yale-en, orvostanhallgatók és Ápolástan hallgatók körében végzett vizsgálat  ösztönözte egy joghallgatókra vonatkozó kutatás elvégzésére. Az ugyancsak a Yale-en elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy  a végzős orvostanhallgatók az első éves orvostanhallgatókhoz képest lényegesen nagyobb cinizmusról tesznek tanúbizonyságot. Az Ápolástan hallgatók esetében ilyen szignifikáns eltérés nem volt tapasztalható a cinizmus tekintetében, ám a humanitárius attitűdök terén igen. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az ápolástant hallgatók humanitárius beállítottsága az évek során csökken. A kutatás kiegészült a hallgatók általános félelem érzetének mérésével is, s bebizonyosodott, hogy a cinizmus, illetve a humanitárius attitűd az általános félelem érzés nagyságával is összefüggést mutat. A joghallgatókkal kapcsolatos vizsgálat az alábbiakban összegezhető: A joghallgatók, mindhárom jellemző, vagyis cinizmus, félelemérzet, humanitárius beállítottság területén szignifikáns eltérést mutattak  az első éves orvostanhallgatókhoz, vagy ápolástan hallgatókhoz képest. Nagyobb fokú cinizmust, és nagyobb fokú általános félelem érzetet lehetett kimutatni az orvostanhallgatókhoz, és kisebb mértékű humanitárius beállítódást az ápolástan hallgatókhoz képest. Ez nagyjából egybeesett a köztudatban elterjedt felfogásokkal. Ami viszont meglepetést, okozott, az a végzős jogászok és orvosok „cinizmus fokának” megközelítő azonossága volt. Vagyis az orvostanhallgatók cinikusabbá váltak a képzés során, míg a joghallgatók esetében lényeges változásról e tekintetben nem beszélhetünk. Az ápolástan hallgatók esetében a cinizmus foka a végzősök esetében lényegesen alacsonyabb volt mindkét másik mintához képest. Ami a humanitárius beállítottságot illeti, megállapítható, hogy ebben az esetben mindhárom csoportra vonatkozóan egyfajta kiegyenlítődésről beszélhetünk, vagyis a végzés idején szignifikáns eltérés a minták között nem mutatható ki.

 

 

A kifejezetten joghallgatókra vonatkozó vizsgálatok között módszertani szempontból paradigmatikus értékű, és éppen ezért bővebb elemzésre érdemes a tennessee-i egyetem jogi karán elvégzett felmérés, amelyet Gregory J. Rathjen vezetésével,  1975-76-ban végeztek el. (University of Tennessee College of Law). Ez a felmérés is részét képezte egy nagyobb, alapvetően politológiai indíttatású kutatásnak, amely az amerikai jogászság különböző csoportjainak a politikai élet alakulásában betöltött szerepét volt hivatva tisztázni. Közhelyszerű megállapítás, hogy a jogászok nemcsak törvényhozókként, de mint bírók, ügyészek, közigazgatási alkalmazottak és - a kormányzat és az állampolgárok közötti "közvetítő" funkciójuk révén - mint ügyvédek is komoly hatást gyakorolnak az amerikai politika mindennapjaira, elvi és gyakorlati síkon egyaránt. Hasonlóan egyszerű belátni annak a kijelentésnek az igazságtartalmát, mely szerint a politikai élet szereplőinek meggyőződései, attitűdjei és az általuk vallott értékek döntően befolyásolják a politikai célkitűzések megfogalmazását és azok megvalósítását (policy outcomes). Márpedig ha mindez valóban így van, akkor a politikai szféra működésének megértésében kitüntetett figyelmet érdemelnek azok a meggyőződések, attitűdök és értékek (valamint ezek változásai), amelyeket a jogászi professzió tagjai vallanak magukéinak. Az átfogóbb kutatás központi kérdései voltak, hogy miként határozódnak meg ezen értékek ill., hogy milyen módon alakítják a jogászok viselkedését.

Sokan úgy gondolják, hogy valamilyen jogászi foglalkozás gyakorlása - minél hosszabb időn keresztül, annál erőteljesebben - hatással van bizonyos jogi és politikai meggyőződések, attitűdök és értékek kialakulására ill. rögzülésére, de szocializációjukat tekintve a jogászokat egyetlen szignifikáns tényező különbözteti meg a politikai élet egyéb résztvevőitől: a jogi egyetem elvégzése. Ezen megfontolásokból kiindulva a Rathjen-féle vizsgálat kizárólag joghallgatókra vonatkozott, és  a jogi oktatásnak a hallgatók meggyőződéseire, attitűdjeire és értékeire gyakorolt hatását - és ennek mértékét - igyekezett megállapítani.

A felmérés teoretikus alapját a szociálpszichológia ún. attitűd-elmélete adta. Ez az elképzelés az emberi viselkedés egy egyszerűsített modelljére épít: minden organizmust sajátos - "személyre szabott" - meggyőződések, attitűdök és értékek összessége jellemez, amelyek meghatározzák, hogy egy adott ingerre az adott organizmus milyen válaszreakciót alakít ki. A Milton Rokeach által kidolgozott fogalmi séma szerint a személyiség szerveződésének legmagasabb absztrakciós szintjét az értékek képezik. (Rokeach 1969) Olyan tartós és alapvető jelentőségű meggyőződésekről van szó, amelyek arra vonatkoznak, hogy milyennek kellene lennie a világnak. Az értékek véglegesek vagy instrumentálisak, funkciójukat tekintve pedig az attitűdök létrejöttéért és fenntartásáért felelősek. Az attitűdök olyan egymással összefüggő, kevésbé meghatározó súlyú meggyőződések készletei, amelyek " egy adott célhoz vagy helyzethez kapcsolódó cselekvés fogalmi megragadására, értékelésére és alátámasztására" szolgálnak. (Rokeach 1969: 132)

A survey- szociológiai módszerekkel készült felmérés az abban résztvevő első-, másod-, és harmadéves joghallgatók meggyőződéseinek, attitűdjeinek és értékeinek természetesen csak bizonyos csoportjaira vonatkozott. A kérdések egy része a jognak és a jogászoknak a társadalom életében betöltött szerepére irányult, más kérdések a Supreme Court néhány kiemelt - tankönyvi példákként is ismert - döntésével foglalkoztak, valamint önálló kérdéskört képeztek a kérdőíveknek a nők, illetve a férfiak jogászi professzión belüli helyzetéhez kapcsolódó pontjai.

 

 

 

 

A tipikus joghallgató, avagy az ismert állampolgár

 

Ezt a márvány emlékművet

az állam... (W. H. Auden)

 

 

 

A felmérésben a tennessee-i egyetem jogi karának 341 hallgatója vett részt. Az egyetemet illetően a minta reprezentatívnak tekinthető, hiszen a hallgatói összlétszám 54%-áról van szó. Az érték-orientált kérdéseket megelőzően a hallgatóknak számos demográfiai jellegű kérdésre kellett válaszolniuk. A válaszokból kirajzolódott Tennessee állam tipikus joghallgatójának portréja. Fehér, nőtlen, férfi, kb. 25 éves, politikailag független és - legalább névlegesen - a protestáns egyház tagja. Tennessee-ben vagy valamelyik környező déli államban született, és városban vagy metropoliszban nevelkedett Felsőbb iskoláit is itt végezte, korábbi egyetemi tanulmányainak leginkább a knoxville-i University of Tennessee volt a színtere, ahol leginkább politológiát vagy egyéb társadalomtudományt hallgatott. Iskoláiban az átlagnál jobb teljesítményt mutatott, és a jogi karra történő beiratkozást megelőző LSAT vizsgán is kielégítő eredménnyel jutott túl. A jogászi hivatást személyes okokból - mint pl. karrierépítés, intellektuális kihívás, társadalmi ranglétrán való emelkedés vagy politikai ambíció - választotta, megszerzendő diplomáját pedig egy viszonylag hagyományosnak nevezhető munkahelyi környezetben kívánja hasznosítani (magánpraxis vagy cég). A végzős joghallgató - demográfiai jellemzőit tekintve - valamelyest különbözik az elsőévestől. Esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy nős valamint politikailag független, ugyanakkor kisebb a valószínűsége annak, hogy kötődik valamilyen valláshoz ill., hogy személyes okok miatt választotta a jogi pályát. Annak ellenére, hogy e különbségek ténylegesen fennállnak - bár valószínűleg leginkább az idő múlásából és a pályakezdés közeledtéből fakadnak -, azt lehet mondani, hogy a tennessee-i egyetem jogi karának hallgatói populációja sok szempontból homogén, és e populáción belül a tipikus hallgató portréja mintaként szolgálhat.

 

 

 

Jogszemlélet és ideológia

 

 

 

A kérdőíves felmérés első része tehát a joghallgatók gondolkodásának jogszemléleti ill. ideológiai aspektusaira próbál rákérdezni. Ennek lehetővé tételéhez mindenekelőtt a megfelelő fogalmi keret kialakítása volt szükséges. A Rathjen-féle vizsgálat Black és Casper klasszifikációs sémáinak kombinációjára épít.

Black a jog vállalkozói/piaci (entrepreneurial) és jóléti (social welfare) modelljei között tesz különbséget. (Black 1973) Míg az előbbi nem más, mint a piacgazdaság jogi analogonja, amelyben a jog funkciója konfliktusmegoldásra korlátozódik, az ügyvéd szerepe pedig - a bankáréhoz vagy a brókeréhez hasonlóan - az ügyfél erőfeszítéseinek előmozdítására egy meghatározott cél megvalósítása érdekében, addig a másik - a jóléti modell - keretei között a jog társadalmi változások előidézésének eszköze is, és a jogász az egyedi ügyfél céljait szélesebb csoport- vagy társadalmi szintű preferenciák részeként kezeli.

E modellek egyben a jogi értékkontinuum két szélső értékét is jelzik, és a jogászi professzió tagjai - a piaci vagy a jóléti megoldás híveiként - a fentieknek megfelelően szemlélhetik a jogot ill. saját tevékenységüket.

  A vizsgálat konceptuális bázisának további elemeit Casper szolgáltatta, aki általános jogszemléleti és ideológiai alapon sorolta különböző csoportokba a jogászokat. (Casper     ) A klasszifikáció ideológiai aspektusát illetően tradiconalisták és reformerek között tett különbséget. Tradicionalistának számítanak azok, akik a jogot konfliktusmegoldó mechanizmusként határozzák meg, és a Bar visszafogottabb tevékenységét preferálják egy aktívabb fellépéssel szemben. A reformerek viszont - nyilván a pound-i társadalmi mérnökösködés koncepcióval párhuzamosan - a társadalmi változások vehikulumát és az alapvető szabadságjogok védelmének eszközét látják a jogban, valamint a jogászi professzió aktivizmusát igénylik az igazságos viszonyok megteremtése és a demokrácia alapelveinek érvényesülése érdekében.

A jogszemléleti osztályozás három kategóriát foglal magában. Ügyvédeknek nevezi Casper azokat, akik elsődlegesen egyedi ügyfeleik érdekeinek képviseletét tekintik feladatuknak, és nem foglalkoznak ügyeik egyéb - akár jogi, politikai vagy társadalmi - vonatkozásaival. Csoportügyvédek azok, akiknek klientéláját sokkal inkább meghatározott - faji, etnikai vagy ideológiai - csoportok és nem specifikus ügyfelek képezik. Végül a civil libertariánusok kategóriájába azok tartoznak, akik a társadalom egészét vélik képviselni, egyedi ügyeiket pedig az általános demokratikus elvek érvényesülésének aleseteiként kezelik.

Black és Casper konceptualizációinak átfedései ebből a rövid összefoglalásból is nyilvánvalóvá válhattak. Casper tradicionális és ügyvéd kategóriáinak párosításával például Black piaci modelljének funkcionális ekvivalenséhez juthatunk, míg a reform ideológia a csoportügyvéd vagy a civil libertariánus szemlélettel egyesítve a jóléti modell képét rajzolja ki. S bár mindezek a jogi értékkontinuum teljes spektrumát semmiképpen sem tölthetik ki, mégis megfelelő támpontokkal szolgálhatnak a joghallgatók érték alapú csoportosításához. Rathjen - a kérdőívekre adott válaszok alapján - három markáns álláspontot ( és ennek megfelelően : hallgatói csoportot ) különböztetett meg.[2] (Rathjen, 1976:93)

A válaszok feldolgozása révén nyert adatok nem támasztották alá az előzetes várakozásokat: sem azt, hogy a hallgatói populáció demográfiai homogenitása értékvonatkozásokban is megismétlődik, sem azt, hogy a 22-23 évesen már meglévő stabil attitűdöket és meggyőződéseket a jogászképzés nem igazán érinti.

A teljes mintát szemügyre véve a jogszemléleti aspektust illetően a hallgatók 51,5%-a tekinthető az ügyvéd kategóriába tartozónak, 11,7%-uk vallotta magát csoportügyvédnek és a fennmaradó 36,8% civil libertariánusnak. Az ideológiai kérdések vonatkozásában a hallgatók 71,5%-a reformerként, 28,5%-a pedig tradicionalistaként határozta meg önmagát. A fentiek alapján a jogi értékkontinuumban a következőképpen helyezhetjük el a hallgatókat: 28,2%-uk található a spektrum piaci pólusán, 34,5%-uk a jóléti oldalon, míg 37,3%-uk foglal el köztes álláspontot.

Ha évfolyamonkénti bontásban szemléljük az adatokat, tisztán kirajzolódik, hogy a jogi oktatás igenis lényeges hatást gyakorol a hallgatók jogszemléletére és ideológiai megfontolásaira. Míg elsőévesként a hallgatók 41,5%-át jellemezte az ügyvédi szemlélet, addig a harmadéveseknél ez az arány már 67,3%, ami 25,8%-os emelkedést jelent. Ezzel szemben egyértelmű a civil libertariánus perspektíva visszaszorulása (18, 1%), és – még ha igen enyhe mértékben is - a csoportügyvéd megközelítés pozíciójának gyengülése. Ideológiai vonatkozásokban is tapasztalható elmozdulás: azzal együtt, hogy a reformerek aránya még a harmadéves hallgatók körében sem csökkent 59% alá, az elsőévesekkel összevetve ez mégis 18%-os csökkenés.

Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a jogászképzés mechanizmusa megváltoztatja a hallgatóknak a jog társadalmi funkciójával kapcsolatos beállítódását, de még ennél is nagyobb mértékű hatást gyakorol a jogászság joghoz való viszonyulásával kapcsolatos képzetekre.

Ezt a mintát követve változnak a hallgatói pozíciók a jogi értékkontinuumban is: a piaci pozíciók aránya 18,5%-ról 41%-ra emelkedik, míg ennek fordítottja történik a jóléti oldalon (visszaesés 42,2%-ról 23,8%-ra), a közbenső álláspontok számának csekély mértékű csökkenésével. Tehát ismételten látható, hogy a jogásszá szocializálás folyamatában az egyetem a piaci szemlélet felé való elmozdulást eredményezi.

Ezeket a következtetéseket azonban fenntartásokkal kell kezelni. Az adatoknak ez a fajta egyszerűsített összegzése ugyanis számos olyan tényező torzító hatásával nem számol, amelyek pedig jelentősen árnyalhatják az eddig kialakult képet. Mindenekelőtt: a vizsgálat nem ugyanannak a hallgatói csoportnak az egyetemi pályafutását követi végig, s ez komolyan megnehezíti a jogászképzés hatására vonatkozó általános kijelentések megfogalmazását. Másrészt : akármekkora legyen is az iskolát elhagyók száma egy adott évben, feltehetően mindig az altruista meggyőződésűek közül fognak többen kikerülni, azaz a jogi értékkontinuum jóléti oldalán elhelyezkedők száma csökken ezáltal. Ha valóban így van, akkor ugyancsak lényegesen nehezebb a jogi kari szocializáció hatásának tényleges erejét felbecsülni. Az is lehetséges továbbá, hogy az egymást követő évfolyamok a társadalmi, gazdasági és politikai környezet folyamatos változása okán eredendően más értéktudattal érkeznek az egyetemre, így külön figyelmet kell fordítani arra, hogyan kerülhető el az összehasonlíthatatlan dolgok összehasonlításának csapdája. De ezek csak a legelemibb ellenvetések, számos egyéb tényező hatását is fel kell mérni.

Mindez arra ösztönözte a kutatás vezetőit, hogy a többszörös regressziós analízis módszerével próbálják pontosabbá tenni eredményeiket. Leegyszerűsítve a módszer lényegét, a többszörös regressziós analízis lehetőséget ad a kutatónak arra, hogy több különböző, ún. független változónak egy adott ún. függő változóra gyakorolt hatásának a mértékét megállapítsa. Jelen esetben függő változóként a jogi értékkontinuumban elfoglalt hely szerepelt, a kérdés pedig az volt, hogy ennek elmozdulásaira milyen mértékben gyakorol hatást a jogászképzés, ill. hogy mennyiben befolyásolják azt más tényezők is. A független változók sorában az alábbiak kaptak helyet:

1. évfolyam

2. pártpreferencia és -aktivitás

3. szociális mozzanat jelenléte a jogászi pálya választásában

4. anyagi megfontolások jelenléte a jogászi pálya választásában

5. a diploma nem hagyományos munkahelyi környezetben való felhasználásának a szándéka[3]

6. vallási preferenciák

7. a gazdasági jogi specializálódás szándéka

8. a születés és a tanulmányok folytatásának régiója.

A matematikai részletek ismertetése meghaladná jelen tanulmány kereteit, de a végeredmény ezek nélkül is meggyőző: egyértelműen megállapítható volt, hogy a nyolc független változó közül az évfolyamnak - azaz a jogi egyetemen eltöltött időnek - van a legnagyobb szerepe a hallgatók értéktudatának megváltozásában, ami bizonyítja az egyetemi képzés szemléletformáló erejének ténylegességét.

 

 

 

A Legfelsőbb Bíróság döntéseivel kapcsolatos hallgatói reakciók

 

 

 

Ahogy azt már korábban jeleztük, a felmérés második nagyobb önálló kérdéscsoportja a Supreme Court néhány olyan kiemelt döntésére vonatkozott, amelyek - tárgyuknál és horderejüknél fogva - viszonyítási pontként szolgálhattak a hallgatók meggyőződéseinek és attitűdjeinek, ill. ezek változásainak megítélésében.

A kérdőív 15 döntést nevezett meg, amelyekkel kapcsolatosan az alábbi kérdések megválaszolását határozta meg feladatként :

1. Az Ön megítélése szerint jónak tekinthetők-e azok a döntések, amelyeket a felsorolt ügyekben a Legfelsőbb Bíróság hozott?

2. Alkalmasnak tartja-e a Legfelsőbb Bíróság döntéseiben foglalt megoldásokat az egyes ügyek problémáit illetően?

3. Helyesnek tekinti-e a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalását az adott ügyekben?

A hallgatóknak egy +3-tól -3-ig terjedő skálán kellett értékelniük az egyes bírói ítéleteket: jó, alkalmas, helyes versus rossz, alkalmatlan, helytelen. Az első kérdéssel arra keresték a választ, hogy a hallgatók vajon egyetértenek-e a Legfelsőbb Bíróság döntéseivel, a második kérdés a döntések praktikumára irányult, míg a harmadik arra, hogy a hallgatók helyesnek tartják-e, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntést hozott valamilyen probléma kapcsán, ahelyett, hogy annak megoldását pl. a törvényhozásra hagyta volna. (Ez utóbbi kérdés persze a bírói aktivizmus/önkorlátozás problematikáját is érintette.) Az eredetileg megadott esetkör végül az 5 legismertebbre szűkült, lévén, hogy több ügy kapcsán a hallgatók - leginkább az elsőévesek - jelezték, hogy megfelelő tájékozottság hiányában nem tudnának értékelhető válaszokat adni. A fennmaradt ügyek mindegyike kiemelt fontossággal bír az amerikai jog XX. századi történetében, s ezeket még az elsőéves hallgatók is jól ismerték. Az alábbi döntésekről van szó:

1. Brown v. Board of Education[4], amely az afro-amerikaiak és a fehérek iskolai szegregációját nyilvánította alkotmányellenesnek,

2. Miranda v. Arizona[5], amely a terhelt jogaira való figyelmeztetésének kötelezettségét írta elő,

3. Roe v. Wade[6], amely az abortuszhoz való jogot rögzítette,

4. Engel v. Vitale[7], amely az iskolai imádkozás kötelező jellegét szüntette meg, és

5. Furman v. Georgia[8], amely több esetben a halálbüntetés alkotmányellenességét mondta ki.

A hallgatói reakciókból az derül ki, hogy általában pozitívan értékelik a Legfelsőbb Bíróság tevékenységét, ugyanakkor a különböző értékelési dimenziókban komoly eltérésekkel rangsorolják az egyes ügyeket. Legjobbnak egyértelműen a Miranda-döntést tartották (2.40 pontátlaggal), szemben a legrosszabbnak gondolt Furman-ítélettel. Az ügy által megjelenített probléma megoldásában legalkalmasabbnak a Roe-, legalkalmatlanabbnak ismét a Furman-döntés bizonyult (1.51/0.56). S végül: a Miranda-ügy problematikáját érezték leginkább a Legfelsőbb Bíróság döntési kompetenciájába tartozónak, míg az iskolai imádkozás kötelező jellegének megítélését (Engel) a legkevésbé odaillőnek (2.29/1.14).

Ha az egyes esetek különböző dimenzióinak szemszögéből vizsgáljuk az eredményeket, viszonylag magas korrelációs értékeket találhatunk - valamelyest kivétel ez alól a Brown-ügy -, azaz a hallgatók egy adott ügy különböző aspektusait általában hasonlóan látszanak értékelni.

Szintén hasonlóságok mutathatók ki az egyes évfolyamok értékelései között, azaz az első- és harmadéves hallgatók reakciói a vártnál egyöntetűbben alakultak. Statisztikailag szignifikáns eltérést csak a Brown-döntés alkalmasságát illetően láthatunk (amikor is a felsőbb évesek már lényegesen kevésbé tartják megfelelőnek az ítéletet), illetve az Engel-ügy jó/rossz és helyes/helytelen vonatkozásaiban (itt a felsőbb éves hallgatók értékelése mindkét dimenzióban jóval pozitívabb).

Mindez felveti a kérdést, hogy amennyiben az egyetemen eltöltött időnek viszonylag kis szerepe van az értékelések eltéréseiben, akkor milyen tényezők okozzák a mégis meglévő különbségeket.? Az elvégzett többszörös regressziós analízis szerint a különbségek magyarázatában a jogi értékkontinuumban elfoglalt pozíciónak van meghatározó jelentősége: a jóléti oldalon elhelyezkedők - sőt, még a "köztes álláspontot elfoglalók" is - általában sokkal kedvezőbb véleményt alakítottak ki a Legfelsőbb Bíróság döntéseiről, mint az értékskála piaci pólusához közelebb állók. Hatásának erősségében ezt követi a pártpreferencia és -aktivitás, ami az értékfaktorral együtt a meglévő eltérések döntő többségéért felelős. Az egyetemen eltöltött évek száma csak ezután következik, közel egy sorban a vallási preferenciákkal. (Természetesen a kutatás vezetői is tisztában voltak azzal, hogy a felsorolt tényezők hatásából le nem vezethető értékelésbeli eltérések magyarázatára további vizsgálódásokat kellene folytatni.)

A felmérés e részének eredményeit akként lehetne összefoglalni, hogy a) a joghallgatók általában pozitívan értékelik a Legfelsőbb Bíróság tevékenységét; b) a megítélés különbségei döntően a jogi értékkontinuumban elfoglalt pozíciók és a pártpreferenciák eltéréseire vezethetők vissza; c) a jogi kari szocializáció pedig nem elhanyagolható, de másodlagos szerepet játszik az értékelés mechanizmusában (nem feledkezve el persze arról, hogy a képzés alakítja a hallgatók értékszemléletét, és így közvetett hatást gyakorol konkrét attitűdök módosulására).

 

 

(Étel, ital, férfi, nő)

 

 

A felmérés utolsó része a jogászi professzió férfi ill. női tagjaival kapcsolatos hallgatói attitűdökre vonatkozott. A hallgatóknak 31 állítással kapcsolatban kellett véleményt nyilvánítaniuk az egyes állítások pontozásos értékelése révén. Az alábbiakban idézzük mind a 31 kijelentést:

 

„A. NORMATIV ÁLLITÁSOK

 

1. Több nőt kellene felvenni a jogi karokra.

2. Néhány kivételtől eltekintve a jogászi hivatás nem nőknek való.

3. A jogászi szakma tekintélyét csökkentené, ha a Bar több nőt fogadna tagjai sorába.

4. Nincs ellenemre, hogy nők is dolgozzanak jogászként, de úgy gondolom, hogy bíróság előtt nem kellene eljárniuk.

5. A nagy ügyvédi irodák vezető tisztségviselői között több nőnek kellene lennie.

6. Több női bíróra lenne szükség.

7. Szeretném, ha az Amerikai Bar Szövetség elnöke nő lenne.

 

B. EGYÉNI VISZONYULÁST KIFEJEZŐ ÁLLITÁSOK

 

1. Szívesebben tárgyalnék női bíró előtt.

2. Ha egy ügyfél számára kellene választanom egy férfi és egy női ügyvéd között (feltéve, hogy egyforma képességűek) , én inkább a férfit ajánlanám.

3. Ha egy ügyvédi iroda vezetője lennék, és választanom kellene egy férfi és egy női ügyvéd alkalmazása között, a férfit választanám.

4. Nehezen tudnék olyan ügyvédi irodában dolgozni, amelynek vezetője nő.

5. Ha súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolnának, férfi ügyvédet választanék.

 

C. NÖI JOGÁSZOKRA VONATKOZÓ ÁLLITÁSOK

 

1. Ha egy nő jogászként sikeres akar lenni, akkor úgy kell gondolkozzon, mint egy férfi.

2. Az estek többségében a nők inkább bíróság elé viszik az ügyeket, és nem megegyezést próbálnak keresni.

3. A női jogászok számára megfelelőbb állami alkalmazottként dolgozni, mint magánpraxisban.

4. A nők túlságosan érzelmi beállítottságúak ahhoz, hogy jó jogászok legyenek.

5. A női jogászok úgy gondolják, hogy megkülönböztetett bánásmód illeti meg őket csak azért, mert nők.

 

D. A NŐI ÉS FÉRFI JOGÁSZOK KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEKRE VONATKOZÓ ÁLLITÁSOK

 

1. Férfiak gyakrabban mennek jogásznak személyes haszonszerzés céljából, mint nők.

2. Női jogászok esetében az altruista indíttatás erősebb, mint a férfiaknál.

3. Általában véve a női jogászok naivabbaknak bizonyulnak a férfiaknál a perelőkészítő tárgyalások 'finomságait' illetően.

4. A férfi jogászok nagyobb hatást tudnak gyakorolni az esküdtekre, mint a női jogászok.

5. A férfiak eredendően agresszívak, és így jobb jogászokká válnak, mint a nők.

6. A női jogászok hajlandóbbak elfogadni a vereséget, mint a férfiak.

 

E. FÉRFI JOGÁSZOKRA VONATKOZÓ ÁLLITÁSOK

 

1. A férfi jogászok nem érzik kötelességüknek, hogy a bíróság által kirendelt védőként a legjobb teljesítményt nyújtsák.

2. A férfi jogászok bármilyen ügyet elvállalnak, amennyiben az politikai előbbre jutásukat segíti.

3. A bírók kedvezőbb elbánásban részesítik a férfi jogászokat.

4. A férfi jogászok nem bánják, ha női jogászokkal kell együtt dolgozniuk, de csak addig, ameddig egyértelmű, hogy nem a nő irányit.

 

F. A NŐI ÉS A FÉRFI JOGÁSZOK KÖZÖTTI VISZONYRA VONATKOZÓ ÁLLITÁSOK

 

1. A férfi jogászok aláássák a női jogászok tekintélyét a bíróság előtti (el)túlzott udvariasságukkal.

2. Az esetek többségében a férfi ügyvédek nem hajlandóak női ügyvédekkel tárgyalásokat folytatni.

3. A női jogászok többre vihetnék, ha a férfi jogászok dolgoznának, ahelyett, hogy kikezdjenek velük.

4. A férfi jogászok úgy gondolják, hogy a nők csak azért vannak a szakmában, hogy férjet fogjanak maguknak.” (Rathjen 1976:110-111)

 

 

 

Kifejezett egyetértés esetén +3, erőteljes elutasítás esetén -3 volt az állítások pontértéke, a közömbös viszonyulást pedig 0 pont jelölte.  A válaszok feldolgozása során az értékelés két módszerét alkalmazták: egyrészt az állítások kategóriáinak mindegyikét függő változóként kezelték (tehát a kategóriákon belüli kijelentések átlagos értéke működött függő változóként), másrészt a 31 kijelentés közül tizenötöt felhasználtak egy a hallgatói attitűdök jellemzésére szolgáló ún. nemi diszkriminációs index kiszámítására.

A minta egésze azt mutatta, hogy a hallgatók túlnyomó többsége mindegyik kategória vonatkozásában elutasítja a nemi diszkriminációt. (Bár annak a gyanúja is felmerülhet, hogy a hallgatók valódi attitűdjei valamelyest rejtve maradtak. A survey-szociológiában jól ismert az a jelenség, hogy a válaszadók időnként az ismereteik szerint társadalmilag elfogadható vélemények irányában módosítják álláspontjukat. Egyetemi környezetről lévén szó – ahol a durván szexista kijelentések valószínűleg visszautasításra találnak – ez a helyzet is előállhatott, tehát a nemileg diszkriminatív nézetek hívei a felmérés „kedvéért” valamilyen mértékben közelíthették véleményüket a csoport egészének normáihoz, de a kérdőíven szereplő diszkriminatív kijelentések elutasításának mértéke még mindig árulkodó marad „eredeti” felfogásukat illetően.)

Az elutasítás a normatív kategória kijelentései vonatkozásában volt a legerőteljesebb (-1. 55), leggyengébb pedig az egyéni viszonyulást kifejező kategóriában (-. 89).(Ami csak annyit jelenthet, hogy absztraktabb – normatív – szinten talán egyszerűbb liberális nézeteket képviselni, mint a konkrétabb, praktikus szituációk közegében.)

Az évfolyamok szerinti bontás nem mutatott statisztikailag szignifikáns eltéréseket. Ebből az a következtetés adódik, hogy a jogi kari szocializációnak ebben a vonatkozásban is csak közvetett szerepe van, és a nemek közötti különbségtevéshez kapcsolódó attitűdöket más tényezők határozzák meg. Melyek ezek?

A jogi értékkontinuumban elfoglalt hely a hat közül három kategóriában nem okozott elmozdulásokat. Nem található lényeges eltérés a női és a férfi jogászok közötti különbségekre vonatkozó állítások, a férfi jogászokra, ill. a női és a férfi jogászok közötti viszonyra vonatkozó kijelentések hallgatói megítélésében. Ugyanakkor szignifikáns eltérések jelentkeztek a normatív, az egyéni viszonyulást kifejező és a női jogászokra vonatkozó állítások kategóriáiban. Mindhárom esetben a jogi értékkontinuum piaci pólusán elhelyezkedők sokkal kevésbé erőteljesen utasították el a diszkriminatív kijelentéseket, sőt, ami az egyéni viszonyulás kérdését illeti, itt született meg az egyetlen az egyetlen pozitív érték, azaz a diszkriminatív jelleg itt mutatkozott meg a legerőteljesebben. Összességében viszont a hatás nem olyan erős, mint az a Legfelsőbb Bíróság döntéseinek megítélésénél volt.

Amennyiben azonban nemek szerinti megosztásban vizsgáljuk a válaszokat, látható, hogy két kategória kivételével igen komoly eltérések mutatkoznak a férfi és a női válaszadók reakciói közt. (Érdekes módon éppen az a két kategória – a férfi jogászokra valamint a férfi és a női jogászok viszonyára vonatkozó állításoké – képez kivételt, amelyekben inkább a férfiakkal kapcsolatos negatív tartalmú kijelentések találhatók.)

A fentieket támasztotta alá a többszörös regressziós analízis is, azzal együtt, hogy némileg módosította a képet. Megerősítette, hogy a női hallgatók jóval intenzívebben utasítják vissza a diszkriminatív állításokat, továbbá azt, hogy a jogi értékkontinuumban elfoglalt helynek is van szerepe a vonatkozó attitűdök alakulásában. Ezen túl viszont – eltérően a korábbi megállapításoktól – kimutatta, hogy a felsőbb éves hallgatók körében gyengébb a diszkrimináció elutasítása, azaz, ha nem is túlságosan nagy mértékben, de a jogi egyetem szocializációs hatása itt is érvényesül.

 

A Rathjen vezette kutatásból leszűrhető eredmények nagyjából egybecsengenek a tanulmány elején leírtakkal, mely szerint az amerikai jogi karok hatása a szocializációt illetően nem túl jelentős. Jóllehet bizonyos vizsgálatok a jogi karoknak még a legenyhébb szerepét is kizárják az attitűd változások tekintetében, a vizsgálatok többsége alapján ezt nincs okunk feltételezni.

 

 A többszörösen megerősített motiváció változás viszont mindenféleképpen elgondolkodtató. Egyrészt felvethető, hogy a jogászi munkáról a társadalomban uralkodó, mindenekelőtt a média által keltett kép és a valóság nyilvánvalóan jelentős eltérést mutat, amely egy-két év után szükségszerű illúzióvesztést eredményez az amerikai hallgatók körében. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy a jogi karokra már eleve sajátos, és a társadalom többsége számára nem a legszimpatikusabb személyiséggel érkező hallgatói tömeg tovább erősítheti a jogászságról kialakult és rögzült negatív képet. Többen felvetik ezért, hogy a tananyag átstrukturálásával (ahogyan azt a jogi realisták elképzelték), egy változatosabb tantárgyi kínálattal és szelekciós mechanizmussal nem kellene-e ezt a tendenciát megváltoztatni? Az amerikai oktatási és jogászi piacot figyelembe véve azonban ez csak idealista felvetésnek tűnik, melyet magától értetődően elnyom az egyre terebélyesedő multinacionális cégek vagy ügyvédi irodák igénye.

 

 

IRODALOM

 

Abel, Richard L., American Lawyers, Oxford University Press, 1989

Barry, Kennneth H. – Connelly, Patricia A.,” Research on Law Students : An Annotated Bibliography”, 1978 American Bar Foundation Research Journal 751

Benjamin, A.,Kasniak, A., Sales, B.,Shanfield, S.,”The Role of legal Education in Producing Psychological Distress among Law Students and Lawyers”, 1986 Am.Bar Foundation Research Journal 225

Black, Donald, „The Mobilization of the Law”, 2 Journal of Legal Studies 125 (1973)

Carlin, Jerome E., Lawyers’ Ethics., New York: Russel Sage Foundation ,1966.

Casper , Jonathan, Lawyers before the Warren Court, University of Illinois Press, 1972 

Carrington, Paul  D - James, P.C. „The Alienation of Law Students”, 75 Michigan Law Review 887;

Eron, Leonard E. -. Redmount, Robert S „The Effect of Legal Education on Attitudes” 9 Journal of Legal Education 431;

Heins, Marilyn, Fahey, Shirley Nichols and Henderson, Roger C. „Law Students and Medical Students: A Comparison of Perceived Stress” 33 Journal of Legal Education 511;

Kay, Susan Ann,  „Socializing the Future Elite: The Nonimpact of Law School” 59 Social Science Quarterly 347;

Kennedy, Duncan, Legal Education as Training for Hierarchy. In David Kairys, ed. The Politics of Law. New York: Pantheon, 1982

Lortie, Dan C. Laymen to Lawmen: Law School, Careers, and Professional Socialization. 29 Harvard Education Review 352(1958)

Miller, Paul Van R „Personality Differences and Student Survival in Law School” 19 Journal of Legal Education 460

Osborn, John Jay , The Paper Case,. Boston: Houghton Mifflin, 1971

Turow, Scott ,One L., New York: Putnam; 1977

Pipkin, Ronald M., „Legal Education: The Consumers’ Perspective” 1976 American Bar Foundation Research Journal 1161;

Rathjen, Gregory J „Impact of Legal Education on the Beliefs, Attitudes and Values of Law Students” 44 Tenessee Law Review 85 (1976)

Shaffer, Thomas L - Redmount, Robert S,. Lawyers, Law Students, and People, Colorado Springs: Shepard’s, 1977

Steele, Walter W Jr., „A Comparison of Attitudes of Freshman and Senior Law Students” 23 Journal of Legal Education 318(1970)

Stevens, Robert B. „Law Schools and Law Students” 59 Virginia Law Review 551, 1973;

Taylor, J. B., „Law Shool  Stress and the ’Deformation Professional’” 27 Journal of Legal Education 251 (1975)

Thielens, Wagner Jr., The Socialization of Law Students: A Case Study in Three Parts PhD dissertation, Sociology, Columbia University;

Willging, Thomas E. -. Dunn, Thomas G, „The Moral Development of the Law Student: Theory and Data on Legal Education,”31 Journal of Legal Education (1981)