Botos Viktor

 

A bírói jogértelmezés útjai a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában

(munkajogi BH-k elemzése)

 

 

         A bírósági jogértelmezési gyakorlat milyenségét magyarázó felmérések egyik csoportját a munkajog területével kapcsolatos Legfelsõbb Bíróság-i határozatok és a kapcsolódó jogi anyagok (jogszabályok, jogegységi határozatok, kollégiumi állásfoglalások, stb.) vizsgálata adja. Az évente átlagosan 65 db publikált munkajogi bírósági határozat (továbbiakban BH) több évre visszamenõ vizsgálatával a jogrendszer egyik fontos területének jellemzõit és tendenciáit vázolhatjuk fel. Ez az elemzés az 1996-2000-ig terjedõ idõszak BH-inak és kapcsolódó joganyagainak elemzését foglalja magában.

 

Ügytípusok:

A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet ellen jogszabálysértésre hivatkozva lehet felülvizsgálati kérelmet előterjeszteni. A jogszabálysértés lehet anyagi jogi jellegű, de eljárásjogi is, amennyiben ez utóbbi olyan súlyú, hogy befolyásolta az érdemi döntést. Nem lehet azonban támadni a bíróság mérlegelési jogkörében eljárva hozott ítéletét, illetve nem lehet okszerűtlen érvre alapozva felülvizsgálatot kérni.

A Legfelsőbb Bíróság (továbbiakban LB) elé kerülő ügyek leggyakrabban munkaviszony jogellenes megszüntetése rendes, illetve rendkívüli felmondással. Emellett a közalkalmazotti bérbesorolással, a tanulmányi szerződéssel és szabadsággal kapcsolatos ügyek, továbbá a kollektív szerződés megsértését nehezményező keresetek gyakoriak még.

Kevés a gazdasági társaságokkal kapcsolatos -munkaügyi bíróság elé került- vita[1]. Ezek is főleg a munkavállaló által a munkáltató gazdasági érdekeit veszélyeztető helyzetek miatt indított perek. Ilyen helyzet lehet, mikor a munkavállaló más gazdasági társaságban is tagsági viszonnyal rendelkezik és annak tevékeny résztvevője; ez több BH állásfoglalása szerint lényeges kötelezettség-szegésnek minősül.

Az esetek igen nagy hányadában köztisztviselők és közalkalmazottak állnak peres félként a bíróság elé. Ezt magyarázhatja az a tény, hogy hazánkban az állam szerepvállalása a foglalkoztatásban jelentős, így nagy számú az állami alkalmazásban dolgozók köre. De ami ezen túl jogi szempontból is magyarázat, hogy a munkahelyük szervezeti felépítése, eljárási szabályai és munkájuk keretei jogszabályok által szorosan körülhatároltak, és így a jogviszonyban résztvevő mindkét fél részéről számonkérhetők.

 

Eljárási szabályok:

Az LB elé kerülő ügyek felülvizsgálati eljárása során a ténykérdéseken túl gyakran eljárásjogi kérdésben kell állást foglalnia a bírói tanácsnak. A nem ténykérdésben, hanem eljárásjogi kérdésben állást foglaló BH-knak két gyakori csoportja van: 1. A fegyelmi eljárásokkal és a rendkívüli felmondásokkal kapcsolatos határidők betartásának követelményét megfogalmazók:

A Kjt. a fegyelmi eljárás megindításának szubjektív és objektív határidejérôl rendelkezik, amely szerint nem lehet fegyelmi eljárást indítani, ha a vétség elkövetésétôl számított egy év, illetve a munkáltatói jogkör gyakorlójának a vétség elkövetésének alapos gyanújáról való tudomásszerzéstôl számított egy hónap eltelt. (BH1997. 103.)

A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított három napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkezésétől számított hat hónapon - kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb egy éven - belül lehet gyakorolni (BH1996. 231.)

2. A másik csoportot a Pp. szabályai szerinti törvényes eljárás (due process of law) követelményét megfogalmazók alkotják. Eszerint felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelése körébe tartozó tényállás általában nem vizsgálható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A felülvizsgálati bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok megállapításánál és egybevetésénél nincs-e nyilvánvalóan helytelen, okszerűtlen következtetés.

A másodfokú bíróság jogerős ítélete ellen anyagi vagy eljárási jogszabálysértésre tekintettel lehet felülvizsgálatot kérni. Az eljárási jogszabálysértés esetén azonban csak akkor, ha az olyan súlyú, hogy az az érdemi döntést is befolyásolta. (BH1996.346.)

Alaptalan a felülvizsgálati kérelem, ha a kérelmezõ a jogerõs ítélet tekintetében nem jelöl meg jogszabálysértést. Ha a kérelmező a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését a tényállás okszerűtlen megállapítása miatt kéri, nem elégséges általánosságban erre utalni: konkrétan meg kell jelölni, hogy szerinte a bíróság milyen bizonyítékokból vont le okszerűtlen következtetést, illetőleg milyen bizonyítási hiányosságok miatt nem tekinthető az ítélet megalapozottnak. Ennek hiányában a kérelem nem alkalmas arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet ebből a szempontból felülbírálja. (BH1999. 390.)

Továbbá a másodfokú bíróság tanácsában nem járhat el az a bíró, aki a per elsôfokú elintézésében részt vett. Ezen nemcsak az érdemi határozat hozatalát, hanem minden olyan cselekményt érteni kell, amely az érdemi döntés elôkészítését célozza vagy arra kihatással lehet. Ennek megfelelôen a per másodfokú elintézésébôl ki van zárva az a bíró is, aki az elsôfokú eljárásban tárgyalást tartott, a bizonyításról rendelkezett. (BH1997. 214.)

 

Konzisztencia:

A BH-kból a különböző szintű munkaügyi bíróságok döntései közötti összefüggések statisztikai jellemzői nem szűrhetők le precízen, hiszen nem kerül minden ítélet BH-ként publikálásra, csak amelyeknek elsődleges céljuk támpont (precedens) nyújtása a jogalkalmazói szempontból érdekes és problémás esetekhez. Mégis -hangsúlyozva, hogy statisztikailag hiányos és pontatlan a minta- a publikált BH-kból a különböző szintű ítéletek közötti következetességre nézve, tehát hogy az LB mennyire konzisztensen követi az előző bírósági döntés(eke)t, a következő állapítható meg:

Az ítélkezés egységére és ezáltal a megbízható jogszolgáltatásra való törekvés mutatkozik abban, hogy ha a másodfok helyben hagyja az elsőfokú döntést, az LB csak minden negyedik esetben minősíti alaposnak a benyújtott felülvizsgálati kérelmet. Így négy esetből háromban helyesnek, megalapozottnak és okszerűnek tartja az alsóbb fokú bíróságok "harmonizáló" döntéseit. Azokban az esetekben, amikor a másodfokú bíróság megváltoztatja az elsőfokú ítéletet, az LB már nem áll ki egyértelműen az új döntés mellett. Ez csak az esetek felében történik így, az esetek másik felében a másodfokú bíróság döntését jogellenesnek minősítve az elsőfokú ítéletet helyezi vissza hatályába.

 

 Jogértelmezés:

A továbbiakban a jogértelmezés tradicionális módszereinek alkalmazásával keresünk választ a hazai felsõbírósági jogalkalmazás milyenségére. Ezen elemzési mód kiindulási pontját a Savigny nyomán kialakított kategória-rendszer adja, mely négy alapvetõ jogértelmezési módszert különít el: a nyelvtanit, a logikait, a rendszertanit és a történetit. Az alábbiakban ezekbõl kiindulva, de minden elméleti csoportot tovább bõvítve kerül sor a jellemzõ vonások felvázolására:

 

 

I.

 

Nyelvtani értelmezés:

A nyelvtani értelmezés (interpretatio grammatica) a jogi norma nyelvi megfogalmazása és a konkrét tényállás közötti kapcsolat vizsgálatát jelenti. Ez a jogszabályokban -és a munkaviszonyt szabályozó egyéb normákban- leírt szavak, kifejezések, fogalmak, illetve mondatrészek elemzését jelenti nyelvtani szabályok alapján, és összevetésüket az elbírálni kívánt tényállással.

Ez az értelmezési mód alapvető szerepet tölt be a magyar munkaügyi bíráskodásban. A BH-k alapján megállapítható, hogy az esetek több mint 1/3-ában valamilyen nyelvtani kérdéssel kapcsolatos értelmezés is történik. Azért alapvető és elkerülhetetlen értelmezési forma ez, mert 1. a konkrét tényállások egyedi elemei gyakran nehezen sorolhatók be a jogszabályok mindig általános fogalmai alá. (pl.: Kötelezettségszegés-e a munkáltatói utasítás teljesítésének megtagadása? Jutalom-e a prémium?), 2. a társadalmi viszonyok változásával és az idő múlásával párhuzamosan a szavak értelme is változik. (pl.: A munkanélkülit a kommunista rendszerben azonosították a munkakerülővel, és mint ilyen, büntetőjogi szankcióra számíthatott), 3. a teljesen új jelenségek új viszonyokat teremtenek, melyek új jogi (nyelvi) szabályozást tesznek szükségessé. (pl.: A számítógépek időben limitált munkahelyi alkalmazásának meghatározása.)

 

1. Szószerinti nyelvtani értelmezés:

Amennyiben a jogalkotó eleget tesz a jogszabályok közérthetőségét célzó igénynek, lehetségessé válik a szöveg szószerinti nyelvtani értelmezése. Ekkor a jogalkalmazó a köznyelvben, a hétköznapi életben használt értelmet adja a szavaknak.

Az LB munkajogi ítélkezésében a szavak tisztán(!) szószerinti értelmezése az összes nyelvtani értelmezés kevesebb mint felében fordul elõ. Ennek egyik okaként jelölhetõ meg, hogy hétköznapi-szószerinti nyelvtani értelmezés -egyszerûnek mondható technikája miatt- már az alsóbb fokú bíróságokon megtörténik. Az LB elé került ügyek átfogóbb, komplexebb értelmezési szemléletet igényelnek. Másik oka lehet a tisztán szószerinti értelmezés ritka elõfodulásának, hogy az esetek szinte mindegyikében valamely más (általában rendszertani, vagy logikai) értelmezés is szükséges az adekvát eredményhez, így mintegy azokat kiegészítõ értelmezésként jelenik meg.

 

2. Speciális nyelvtani értelmezés:

Speciális nyelvtani értelmezésre egyrészt akkor kerül sor, ha a jogalkotó nem tudott eleget tenni a közérthetőség követelményének, és olyan fogalmakat és kifejezéseket használ a jogszabályban, melyek értelme eltér a hétköznapi, köznyelvi jelentéstől. Ilyen speciális szavak 1. a jogi terminus technikusok (pl.: fellebbezés, kereset, hatály, jogerő), 2. a szakmai kifejezések (pl.: kollektív szerződés, participáció, üzemi tanács), 3. a köznyelv által pontatlanul használt, elmosódott értelmű kifejezések (pl.: felmondási idő, felelősség, bér, juttatás, túlmunka, telephely). Ezek a kifejezések azon túl, hogy -laikusok számára- érthetetlenné tehetik a jogszabályt, a precizitásuk révén fenntartják a jog rendszerszerűségét, a doktrinális-jogdogmatikai struktúra hatékonyságát.

Másrészt abban az esetben kerülhet sor speciális nyelvtani értelmezésre, ha a megítélendő tényállás vagy életviszony által vonódik olyan idegen szó a vizsgálati körbe, mely értelmére a jogszabályokból nem lehet egyértelműen következtetni.

A magyar munkaügyi bíráskodásban mindkettőre van példa, de az előbbi a gyakoribb.

 

Egy Legfelsõbb Bíróság-i tárgyaláson[2], azért került sor az ítélethozatal elhalasztására, mert egy speciális nyelvtani kifejezés elbizonytalanította az ítélkezõ tanácsot: Az OTP egyik vidéki irodájában csoportos létszámcsökkentést hajtottak végre. Az elbocsátott dolgozók pert indítottak a volt munkáltatójukkal szemben mondván, hogy az nem tett eleget az ilyen esetekre szóló jogszabályi elõírásoknak. Az Mt. 94/A.§ (5) bek. kimondja, hogy a munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésérõl az érintett munkavállalókat, továbbá a munkáltató székhelye, illetve az érintett telephely szerint illetékes munkaügyi központot a rendes felmondás közlését megelõzõen legalább harminc nappal írásban tájékoztatja. A felperesek azt tartották jogszerûtlennek, hogy az OTP központi vezetõsége csak az adott vidéki város munkaügyi központját tájékoztatta a várható létszámleépítésrõl. Véleményük szerint a budapesti munkaügyi hivatalt is tájékoztatni kellett volna, tekintettel arra, hogy a vidéki OTP iroda nem telephely, hanem -és erre a felperesek ügyvédje a tárgyaláson hívta fel a bírák figyelmét- csak egy, a budapesti központhoz szorosan kapcsolódó fiókintézmény. Ami véleményük szerint azt jelenti, hogy a Fõvárosi Munkaügyi Központ tájékoztatása nélkül jogellenes a felmondás.

A tanács döntésképtelenségét az a kérdés okozta, hogy a pénzügyi világban elterjedt "fiókintézmény" kifejezés értelmezhető-e a törvényben rögzített "telephely"-ként?

Továbbá, hogy a megye, mint közigazgatási egység -és így a munkaügyi irodák elhelyezésének is alapját adó elv- miként egyeztethető össze a bank(ok) üzletpolitikájának alapját képező régiókkal.

Ez az eset például szolgál arra nézve, hogy a társadalom más szféráiban létrejött fogalom miként befolyásolhatja és "devalválhatja" a bevett és bevált jogi terminus technikusokat, hogy más tudományterület nyelvezete mennyire bizonytalanná teheti a szavaknak tulajdonított értelmet.

 

Egy másik esetben -és ez is példa a jogrendszeren kívülről kényszerített speciális nyelvtani értelmezésre- a munkaviszonyt szabályozó szerződés egy olyan idegen szót tartalmazott, melyre a bíróság nem tudott adekvát magyar kifejezést "ráhúzni". Az üzleti életben használt "Cash-flow" terminus technikus szakértők kirendelését és állásfoglalását tette szükségessé.

 

A vizsgált idõszakban született BH-k közül egyetlen egyben hivatkoznak expessis verbis nyelvtani értelmezésre, de még ebben sem csak és kizárólag ez alapján született meg a döntés. Ebben az esetben, mely egy bíró helytelen bérbesorolásából eredõ bérkülönbözetre vonatkozó igényét rendezte, az LB kimondta, hogy a Kjt. nyelvtani értelmezése szerint az oklevél megszerzésétõl számított idõbõl kell levonni két évet, nem pedig az egyetemi végzettség megszerzésétõl még visszaszámolni, amint azt a felperes állítja. A bíróság nyelvtani értelmezésnek nevezi, holott -ha a további indokolást is figyelembe vesszük- egy konkrét joglogikai maxima[3] alá is besorolható az ítéletben testet öltött értelmezés. Ez valójában olyan idôszak elismerését jelentené, amikor a felperes nem hogy szakvizsgával nem rendelkezett, hanem még az egyetemet sem végezte el. Eszerint ha a felperes keresetében megfogalmazott módon számítanák az éveket, az abszurditáshoz vezetne. A felperes értelmezése a kedvezményt a rendelkezés nyelvtani és logikai értelmezésével megállapítható tartalmán túl terjesztené ki, ami nyilvánvalóan helytelen következtetést eredményezne. Csak nyelvtani értelmezéssel a probléma továbbra is fennáll, szükséges a logikai végiggondolása is, mellyel már egy olyan pontig juthatunk el, ahol egyértelmûvé válik az egyik alternatíva ellentmondásossága és a másik helyessége. (BH1999. 330.)

 

Speciális nyelvtani értelmezésre került sor a következõ esetben is. Az LB ítélkező tanácsa szerint a Ktv. és az Mt. egybevetéséből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a köztisztviselőnek az előírt felmentési idejére - a közalkalmazottakhoz és a munkaviszonyban állókhoz hasonlóan - az átlagkeresetnek megfelelő díjazás jár és ezt nem zárja ki az, hogy Ktv.-nek a végkielégítésről szóló szabálya a köztisztviselőt megillető díjazás mértékére - a végkielégítés szabályozása kapcsán - nem az átlagkereset műkifejezéssel, hanem illetmény szóval utal. Ehhez az állásponthoz mintegy logikai megerősítésként fűzi a határozat, hogy az ellenkező értelmezés sértené az Mt. 5. §-ában foglalt diszkrimináció tilalmát is. (BH1996.67.)

 

Egy kifejezés technikai pontosítását végezte az LB egy másik illetménnyel kapcsolatos ügyben is. A Ktv. 71. §-ának (3) bekezdése szerint a köztisztviselôi jogviszonyban távolléti díjon illetményt kell érteni, ami azzal a következménnyel jár, hogy a felperesnek a munkavégzés alól történt felmentése idejére az illetménye jár, ami a Ktv. 42. §-ának megfelelôen az alapilletménybôl, az illetménykiegészítésbôl és az illetménypótlékból áll. (BH1998. 400.)

 

Tágító nyelvtani értelmezés:

A szöveghez tapadó értelmezéstől való elrugaszkodás a polgári és büntetőjog szféráján túl kimutatható a munkajog területén is. Ez azt jelenti, hogy a szavak, fogalmak elsődleges értelmétől eltérve szűkítik vagy tágítják azokat. Ebben a jogágban a tágító értelmezés a jellemző, a fogalmak szűkítő értelmezése ritka.

 

A munkáltató utasítási jogának kitágított értelmezése a figyelmeztetési jogot is magában foglalja. Ez a jog, mint külön nevesített munkáltatói intézkedés sem az 1992. elõtti sem az azutáni Mt.-ben, sem pedig a Kjt.-ben nem került szabályozásra. Mégis töretlen volt a gyakorlat abban a kérdésben, hogy a figyelmeztetés joga a munkáltatót megilleti. (...) A munkáltató az utasítási jogából eredôen bármikor felhívhatja a munkavállaló - a Kjt. hatálya alá tartozó munkáltató esetében a közalkalmazott - figyelmét olyan, általa helytelennek tartott magatartásra, ami kötelezettségszegésnek minôsül. (BH1998. 510.)

 

A munkavállaló a munkakörébôl adódó lehetôségét jogosulatlanul kihasználva (...) az alperes érdekeit jelentôsen sértette,(...) a cég hírnevét rontotta, így (...) az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének c) pontjában elôírt kötelezettségét is megszegte (BH1997. 463.)

Ebben az esetben a lehetőség jogosulatlan kihasználását kitágított értelemben kötelezettség-szegés megállapítására is alkalmazhatónak találta a bírói tanács. Ide illeszkedik egy már  említett állásfoglalás is, mely szerint egy gazdasági társaság munkavállalójának tagsági viszonya más gazdasági társaságban is, lényeges kötelezettség-szegésnek minősül.

 

A kitágító értelmezés korlátja azokban az esetekben látszik megnyilvánulni, mikor a jogszabály taxatív felsorolást tartalmaz. Ezekben az esetekben a bíró(k) -tulajdonképpen a jogalkotó szándékát figyelembe véve- úgy gondolják, hogy éppen azért részletezi a jogszabály az adott kérdést, mert nem kíván lehetőséget teremteni tágító vagy szűkítő értelmezésre. Ha az adott tényállásra nem alkalmazható precízen a felsorolás valamelyik kifejezése, akkor nincs mód elrugaszkodni a szövegtől:

Az 1993. évi LXXIX. törvény 17. §-a határozza meg az iskolai végzettség tekintetében, az oktatási-nevelési intézmény típusához igazodóan, a pedagógus munkakörben történô alkalmazás feltételeit. Ezek tételes felsorolása azonban nem minimális feltételeket jelöl meg, hanem az alkalmazás kizárólagos és egyben elegendô feltételeit állapítja meg. (BH1998. 560.)

 

Szûkítõ értelmezés tagadása:

Az adott perben azt kellett eldönteni, hogy a felperes munkaviszonyának rendes felmondással történõ megszüntetése létszámcsökkentésnek vagy átszervezésnek minõsül-e, mivel az alperes kollektív szerzõdése az átszervezés esetén többlet-végkielégítés megfizetését írja elõ. A létszámcsökkentés csak akkor ad erre alapot, ha technikai, technológiai váltás miatt munkahelyet számolnak fel. Az alperes az elsôfokú tárgyaláson elismerte, hogy a felperes által vezetett gépkocsit kapcsolt munkakörben más személy vezeti. Ez a szervezeti változás hiányában is átszervezésnek minôsül, mivel az alperes a felperes munkaviszonyának megszüntetésével a munkaköri feladatokat nem szüntette meg, hanem annak ellátásával mást bízott meg. Az átszervezés fogalmának leszûkítése lenne, ha azon kizárólag a szervezeti felépítést érintô változtatást kellene érteni, a korábbi munkaköri feladatelosztás megváltoztatását azonban nem. (BH1998. 508.)

A különbözô pótlékok megállapításának és folyósításának azonban mindig valamilyen különleges, az átlagostól eltérô munkavégzési körülmény, feltétel fennállása képezi az alapját, amit nem lehet feltételezéssel bizonyítottnak tekinteni. Az idegennyelv-ismereti pótléknak ebbôl eredôen az az alapja, hogy valaki az igazolt nyelvtudását a munkakörével összefüggésben ténylegesen hasznosítja. A munkaköri feladatot valóban nem lehet a napi munkavégzésre leszûkíteni, mert a bírói munka jellegébôl eredôen más feladatok ellátása is szóba jöhet. Ilyen lehet a kodifikációban való részvételnél a külföldi tapasztalatok összegyûjtése és feldolgozása, szakmai cikkek írása stb. Mindezeknél azonban feltétel a bizonyos rendszeresség is, ha a pótlékot állandó jelleggel állapítják meg. (BH1998.100.)

 

Munkaviszony -területi hatály alapján- szûkítõ értelmezésének tilalmára példa az alábbi eset: A felperes orvosként diplomázott Romániában. Késõbb áttelepült Magyarországra, ahol néhány év letelte után kérte az "F" fizetési osztályba sorolását. Ezt a munkáltató azzal az indokkal utasította el, hogy az átsoroláshoz szükséges közalkalmazotti jogviszonyban töltött idõ nem elegendõ. Bár a Romániában töltött idõvel együtt meglenne, de az a jogszabály területi hatályának korlátja miatt nem számítható be. Az LB nem így ítélte meg a tényállást, a munkaviszony területi hatály alapján szûkítõ értelmezését tagadta. A határozat szerint az irányadó rendelkezések a külföldi munkaviszony beszámítását általában megengedik, azok körét nem lehet a magyar törvény általános szabálya alá esô, illetve a belföldi munkaviszonyokra korlátozni. (BH1997. 156.)

 

Nyelvtani értelmezésre a szavak tágan értelmezése a jellemző, de legalábbis a szűkítő értelmezés tagadása. Szűkítő értelmezésre nincs példa. Másik konklúzió, hogy nincs par excellence nyelvtani értelmezés, az leggyakrabban valami más értelmezési móddal együtt jelentkezik. A fenti példákban is található olyan, mely a kontextuális, joglogikai vagy más értelmezési móddal együtt alkalmazza a nyelvtanit. Ezek a későbbiekben kerülnek kifejtésre. Ami lényeges, hogy a grammatikai vizsgálat alapvető, de ritkán kizárólagos a jogalkalmazás során.

 

Kollektív szerződés:

Már a nyelvtani értelmezés kapcsán ki kell térni a kollektív szerződésekre, hiszen -az írott törvényeken túl- ezek a normaszövegek is gyakori tárgyai a grammatikai vizsgálatnak.

A kollektív szerzõdés olyan munkaviszonyt szabályozó jognyilatkozat, mely jogokat és kötelezettségeket keletkeztet a munkáltatóra és a munkavállalóra egyaránt. Így szabályozhatja: a munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket, ezek gyakorlásának, illetve teljesítésének módját, az ezzel kapcsolatos eljárás rendjét; valamint a kollektív szerzôdést kötô felek közötti kapcsolatrendszert. (1992. évi XXII. tv. 30.§)

A munkajogi BH-k vizsgálatából megállapítható, hogy az ezen szerződésekkel kapcsolatos ügyek a munkaügyi viták 10-20%-át teszik ki. Az évente 5-10 db publikált ügyből[4] tematikus csoportok alkothatók, melyek egyben a bírák kollektív szerződésekkel kapcsolatos attitűdjének jellemzőit is mutatják. Ezek a csomópontok a következők:

1. A kollektív szerződés a munkaügyi viszonyokat szabályozó törvény(ek) kvázi speciális szabálya. Az Mt. csak a minimális keretfeltételeket határozza meg, az ezekkel összhangban álló -és a munkavállalók jogszabályban rögzített jogait nem szűkítő- szabályokkal a kollektív szerződés tölti ki.

Példa erre egy olyan ügy, melyben a felperes azt kritizálta, hogy a rendszeresen vasárnap végzett munkája után nem részesül pótlékban. Az Mt. 124. §-a rögzíti, hogy a munkáltató az általánostól eltérõ munkarend esetén a heti pihenõidõt a hét más napján is kiadhatja. Mivel jelen esetben a felperes -az általánostól eltérõ- folytonos munkarendben dolgozott, a heti pihenõidõ kiadásáról a kollektív szerzõdés rendelkezett. Mivel a pihenônapok ilyen módon történô kiadása nem ütközött jogszabályba a bíróság relevánsnak tartotta a kollektív szerzõdés szabályait, és erre tekintettel hozta meg döntését, mely szerint a vasárnapi munkavégzés rendes munkaidônek minôsült... (BH1999. 232.)

2. A kollektív szerződés jogszabályellenes, ha negatív irányban eltér az Mt. előírásaitól. Ezen elv védelmének gyakorlati példája a következő BH: Az alperes kollektív szerzôdése felhatalmazás nélkül szûkítette a közalkalmazottaknak az Mt. 115. §-ában biztosított jogát, ezért ez a rendelkezés jogszabálysértés miatt semmis. (BH1999. 276.)

3. Ha nincs kollektív szerződés, illetve egy adott tényállásra nincs benne szabály, akkor -értelemszerűen- a törvény alapján születik meg a döntés.

Egy kerékpár-lopási ügy(!) kapcsán a bíróság megjegyezte, hogy a munkáltató tárgyi felelősséggel tartozik a munkavállalónak a munkahelyre bevitt dolgaiban (kerékpár) bekövetkezett kárért. Ez alól csak abban az esetben mentesülhet, ha a munkavállaló az öltözôben (megôrzôben) való elhelyezést vagy a bevitel bejelentését elôíró szabályt megszegi. A hatályos kollektív szerzôdés ilyen kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, ennélfogva az alperes kártérítési felelôssége az Mt. (...) alapján áll fenn. (BH1997. 502.)

4. Kollektív szerződés szövegének nyelvtani értelmezése a szavak hétköznapi értelméből indul ki. Ez egy precedens értékû döntésben került megfogalmazásra a kollektív szerzõdésben rögzített minõségi prémiummal kapcsolatban:

A kollektív szerzôdés mint jognyilatkozat értelmezésénél a szavak általánosan elfogadott jelentésébôl kell kiindulni, (...) nem lehetséges azt a megkötô felek olyan fenntartása alapján értelmezni, amely a szerzôdésbôl egyébként világosan nem tûnik ki. (BH1998. 451.)

5. A bíróság munkáját nagyban segíti a kollektív szerződés léte, az abban foglaltak megkönnyítik a felelősség megállapítását. A felelősség alapvetően (törvény alapján) szűken értelmezendő, az csak kollektív szerződésben foglaltak alapján tágítható

A munkaügyi bíróság szerint a felperes követelésére a megôrzési felelôsség szabályait kell alkalmazni, mert kollektív szerzôdés hiányában a leltárfelelôsség nem érvényesíthetô. (...) Az alperes elismerô nyilatkozata (...) semmis, mert leltárhiány megtérítését vállalta, de ez a felelôsség vele szemben -kollektív szerzõdés hiányában- nem érvényesíthetô. (BH1999. 136.)

A kollektív szerződéssel kapcsolatos további jellemzők kifejtésre kerülnek az ebből a szempontból releváns, kapcsolódó témájú pontokban.

 

 

II.

 

3. Joglogikai értelmezés:

A logikai maximák alapján történő értelmezés (Interpretatio logica) -hasonlóan a grammatikai értelmezéshez- közvetlenül a jogszabály szövegrétegéből indul ki, és nem is lép át tágabb vizsgálati körbe. Az írott norma fogalmaiból kiindulva vizsgálja ezeknek és a tényállás elemeinek egymáshoz való logikai viszonyát. A jogrendszer egyik legfontosabb jellemzője a logika. Enélkül nem működne a szillogisztikus érvelés, nem lehetnének sem bővíthetők, sem szűkíthetők (racionalizálhatók) a jogszabályok, és jog hiányosságainak pótlására is kevesebb módszer lenne (az analógia, a fictio és praesumptio, amelyek azonban már inkább a jelenségek hasonlóságán alapulnak, mintsem logikai kapcsolatukon.)

A munkajogban az esetek közel 20%-ában van ilyen értelmezés.

 

1. Argumentum a contrario:

Az ellenkezőből való következtetés érve. Ha egy jogszabályban taxatív felsorolással határozták meg az alkalmazás eseteit, a jogalkalmazó arra következtet, hogy a hasonló, de a felsorolásban mégsem szereplő esetet a jogalkotó szándékosan nem kívánta bevonni a szabályozás körébe.

Munkajogban ez az egyik leggyakoribb logikai értelmezési mód.

Tipikus példája: A 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 5. §-a értelmében e munkahelyen vezetô beosztásúnak kizárólag az intézmény igazgatója minôsül. Mivel a igazgatóhelyettesként dolgozott az adott munkahelyen,  nem vezetô beosztású személy. (BH1998. 250.)

Gyakori az a fajta logikai "okoskodás" is, mely szerint ha valami nincs tiltva, akkor kötelező, de legalábbis szabad. Például: a Ktv. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a vezetői beosztás visszavonása esetére a vezető személyi illetményének csökkenését tiltaná, ezért erre az esetre is vonatkozik a Ktv. 45. §-ának (3) bekezdésében az illetmény újra meghatározására meghatározott munkáltatói kötelezettség. (BH1999. 40.) Mivel a jogalkotó nem épített be a törvénybe tiltást az illetmény csökkentésére vonatkozóan, ebből logikailag következik, hogy az illetmény megállapításával kapcsolatos -írásban rögzített - munkáltatói kötelezettség viszont annál inkább vonatkozik minden a jogszabály hatálya alá tartozó személyre. Mivel nincs kivétel (tiltás) beiktatva, így feltételezhető, hogy a jogalkotó szándékosan nem kívánt kivonni a szabályozás köréből senkit.

 

Ez a logikai gondolatmenet a kollektív szerzõdések kapcsán is érvényesül. Az Mt. 109. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése esetére kollektív szerzôdés (...) egyéb jogkövetkezményeket is megállapíthat. Ebbõl logikailag következik, hogy abban az esetben, ha a kollektív szerzôdés a kiszabásra irányuló eljárást nem szabályozza, (...) még bizonyított vétkes kötelezettségszegés esetében sem lehet a munkavállalóval szemben hátrányt alkalmazni. (BH1998. 198.)

 

2. Argumentum a simile:

A hasonlóságon alapuló következtetés érve. Példálózó felsorolás esetén a jogalkalmazó arra gondol, hogy a jogalkotó nem kívánt minden esetet felsorolni az alkalmazásra, így a hasonló eset bevonható a szabályozás körébe. Ezzel az érveléssel ugyanabból a rendelkezésből kiindulva éppen ellenkező eredményre juthatunk mint az argumentum a contrarioval. Munkajogban ritkább ez az érvelési forma.

 

A kollektív szerződésben rögzített határidőket a bíróság a hasonlóságon alapuló következtetés érvével kiterjesztheti más eljárásokra is. Az Mt. 109. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint nem lehet a munkavállalóval szemben hátrányos jogkövetkezményt tartalmazó intézkedést hozni, ha a vétkes kötelezettségszegés óta egy év már eltelt. (...) A kollektív szerzôdés (...)  az Mt.-ben foglalt egyéves határidôn kívül, a munkavállalók elônyére, tartalmaz az intézkedés meghozatalára egy megszorító rendelkezést is. Eszerint a munkáltatói intézkedést a vétkes kötelezettségszegésnek az eljárásra jogosult munkáltatói jogkör gyakorlója tudomásszerzésétôl számított 15 napon belül lehet alkalmazni. Egyetért a Legfelsôbb Bíróság a jogerôs ítéletnek azzal az értelmezô megállapításával, hogy az erre vonatkozó külön szabályozás hiányában az eljárás nélkül hozott határozatra is az elôzô határidôk vonatkoznak. (BH1999. 275.)

 

3. Argumentum ad absurdum:

Az abszurditáshoz vezető következtetés érve. Több értelmezési lehetőség közötti választás esetén segít kiválasztani a megfelelőt azzal, hogy a többi végiggondolásával feloldhatatlan ellentmondásra jut.

Munkajogban jellemző ez az érvelési mód: ...az akkori rendelkezések szerinti háromnapos tudomásszerzési határidőt is alkalmazni kellene, ami nyilvánvalóan lehetetlen volt a fegyelmi eljárás során.(BH1999. 388.)

A rendelkezés nyelvtani értelmezése szerint az oklevél megszerzésétõl számított idõbõl kell levonni két évet, nem pedig az egyetemi végzettség megszerzésétõl még visszaszámolni, amint azt a felperes állítja. Ez valójában olyan idõszak elismerését jelentené, amikor a felperes nem hogy szakvizsgával nem rendelkezett, hanem még az egyetemet sem végezte el. (BH1999. 330.)

 

4. Argumentum a fortiori:

Az erősebb alapján való érvelés. Akkor használatos, amikor valamely tény nyilvánvalóbb, mint egy másik.

Munkajogban ritkábban alkalmazott logikai eljárás. Az a tény, hogy egy munkáltató szerződésben vállal kötelezettséget egy juttatás kifizetésére, jogot keletkeztet annak követelésére a munkavállaló részéről. A prémium kitûzése a munkáltató joga. Ha annak fizetésére a munkaszerzôdésben vállal kötelezettséget, ez önmagában megalapozza a munkavállaló igényét a prémiumra (BH1997. 257.) Mivel a munkáltatói szándék meg lett erősítve az írásba foglalás által, a munkavállaló jutattásra vonatkozó igénye egyértelműbb, mintha nem lenne ilyen írásos nyilatkozat.

 

5. Argumentum a maiore ad minus:

A többről a kevesebbre következtetés érve. (NON DEBET, CUI PLUS LICET, QUOD MINUS EST NON LICERE. Akinek a többhöz van joga, jogosult a kevesebbre is.) A megengedő és a parancsoló normák esetén van jelentősége.

Munkajogban élő és alkalmazott logikai formula, melyet a következő idézet példáz: A helyi önkormányzat által mûködtetett oktatási intézmény esetében a képviselô-testület határozattal állapíthatja meg az iskola megfelelô létszámát, ebbôl eredôen létszámcsökkentést rendelhet el. (BH1997. 422.) Az iskola létszámának megállapítására való jogosultság magában foglalja a létszámcsökkentésre való jogosultságot is.

 

6. Argumentum a minore ad maius:

A kevesebbről a többre következtetés érve. Tiltó normáknál van jelentősége: ha a jogszabály a keveset tiltja, akkor az annál többet is.

Munkajogban elhanyagolható számban fordul elő, mert inkább az engedő és az előíró normák dominálnak.

 

További logikai formulák: 1. argumentum a similibus ad similia (hasonlóságból való következtetés), 2. argumentum per analogiam (az előző egyik alesete, mely mindig új jogi norma létrehozatalára irányul), 3. argumentum per coherentiam (koherenciával -a jogrendszer értelmi egységével- való érvelés), 4. argumentum per consequentiam (normaalkalmazás vagy bizonyos döntés következményeivel való érvelés), 5. argumentum per autoritatem (tekintéllyel való érvelés), 6. argumentum ad personam (a jogi érv gazdájára történő utalásssal való érvelés), 7. argumentum ad finem (céllal való érvelés), 8. argumentum a generalis sensu (az általános értelmezés alapján történő érvelés), 9. argumentum a ratione legis stricta (a szorosan vett törvényértelmezésen alapuló érvelés), 10. argumentum a rubrica (a jogrendszerbeli hely jelentése alapján törtenő érvelés), 11. argumentum pro subiecta (a jogalkotó elképzelésein alapuló érvelés). Ezek a logikai formulák már átvezetést jelentenek a következőkben vizsgálatra kerülő értelmezési módokhoz. Ezek léte azt bizonyítja, hogy a logika az értelmezési folyamat alapvető komponense, mely már a bizonyítékok mérlegelése során szerepet kap. A logikával ellentétes mérlegelés ugyanis tiltott.: Jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerûtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg. (BH1999. 44.)

 

Elmondható tehát, hogy a joglogikai értelmezés a munkaügyi bíráskodásban is gyakori, rendkívül hasznos értelmezési módszer. Önmagában azonban nem biztosít megfelelő mélységű ismeretet, hiszen nem von be más szempontokat a vizsgálatba, nincs tekintettel a szabály más jogi, társadalmi jelenségekbe ágyazottságára, keletkezésének és fejlődésének okait nem magyarázza. Továbbá ugyanabból a törvényhelyből kiindulva, különböző argumentumai -logikus érveléssel- egymásnak ellentmondó eredményre juthatnak. Elég utalni a contrario és a simile viszonyára.

 

 

III.

 

A Savigny-féle jogértelmezési módszerek közül harmadikként a rendszertani (Interpretatio Systematica) kerül vizsgálatunk tárgyává. A jogi norma tartalma az alábbi esetekben már az adott jogággal, a jogrendszerrel, a jogintézményekkel és a jogtételekkel összefüggésben, azokra tekintettel kerül meghatározásra.

 

4. Kontextuális értelmezés:

Ez az értelmezési mód átsegítő formulának tekinthető a nyelvtani és a rendszertani értelmezés között. Alapvetően itt is szavak, kifejezések, mondatok értelmezése folyik, de a szó szerinti értelmezésénél rugalmasabb módon, hiszen azokat tágabb (jogszabályi, jogági, diszciplináris) körben elhelyezve átfogóbb kép alkotható.

A szavak értelmének átfogóbb összefüggésekbe való ágyazása különböző -egymással koncentrikus- szinteken valósulhat meg:

1. Ezek közül a legtágabb szint, mikor társadalomtudományi érvekre, paradigmákra is kiterjed a kontextuális vizsgálat. Ennek az esetnek egyik pregnáns példája az USA Legfelsőbb Bíróságának múlt század végén hozott egyik döntése. Ekkor kongresszusi határozat tiltotta, hogy a munkaadók -olcsó- idegen munkaerőt alkalmazzanak, mert az kiszorítja a -drágább- amerikai munkavállalókat a piacról. A Szentháromság Egyház, figyelmen kívül hagyva a törvényhozás döntését, külföldi lelkészt alkalmazott. Büntetés kiszabására került sor, mely ellen az egyház fellebbezett. Az LB döntésében mentesítette az egyházat a fizetés alól -többekközött- kontextuális értelmezéssel kialakított véleménye miatt. A testület szerint figyelemmel kell lenni arra a társadalomtudományi összefüggésre is, hogy az amerikai polgárok vallás iránti tisztelete sérülne, ha az adott egyházzal szemben elmarasztaló ítélet születne.

2. A kontinentális -és így a magyar- bírói jogértelmezésre nem jellemzőek az ennyire tág értelmezési keretek. Európában a jogrendszeren belüli kontextus figyelembe vételével születnek a döntések.

Ennek egyik módja más jogszabály -és így esetleg más jogág- beemelése a vizsgálati körbe. Munkaügyi kérdésekben ez lehet a Ptk., vagy a Pp., hiszen a polgári jog a legközelebbi "rokonjogág", lehet a kollektív szerződés, mint a munkaviszonyt szabályozó jogi jellegű norma, de ide sorolhatók a Legfelsőbb Bíróság írott vagy szokásjogi normái is. Írott és kötelező normák a jogegységi határozatok, melyek kis számuk miatt napjainkban még kevés befolyással vannak a napi ítélkezési gyakorlatra. Szokásjogi és nem kötelező erejűek a bírósági határozatok, elvi döntések, kollégiumi állásfoglalások, kommentárok, esetleg törvény-előkészítési anyagok is. Mindezek mellett rendkívül fontos szerepet tölt be a tulajdonképpen normának tekinthető -és a munkaügyi bírók által annak is tekintett- bírói gyakorlat is.

A jogrendszeren belüli kontextuális értelmezés szoros kapcsolatot mutat más értelmezési módszerekkel. A -fent említett- jogszabályok összevetése egy ponton túl jogdogmatikai vizsgálattá, vagy analógiává válhat, az adott törvény szövegének összevetése a felsőbírósági normákkal pedig precedens fényében történő értelmezéshez vezethet. Ez azokban az országokban jellemző, ahol nem kötelező a jogszabályok szöveghez tapadó értelmezése.

A kontextus figyelembe vételének másik lehetséges módja, ha az adott jogszabályon belüli (Mt., Kjt., kollektív szerződés) más szövegrészek alkalmazásával nyer értelmet a kérdéses szó, kifejezés, vagy mondat.

A munkajogi BH-k negyedében használnak kontextuális értelmezést is.

 

1. A munkaügyi bíráskodásban a más jogszabállyal történő összevetésre példa az az eset, melyben egy "megrovás" fegyelmi büntetéssel súlytott bíró sérelmezte, hogy a későbbi anyagi juttatásokból nem részesült. A döntéshez több jogszabály (1990. évi LXXXVIII. tv. 4. és 18. §, 1992. évi XXIII. tv., 170/1992. (XII. 22.) Korm. r. 3. §, 13/1993. (VIII. 17.) IM r. 5. § (4) bek.) összevetésére és értelmezésére volt szükség. (BH1997. 157.)

 

2. Az adott jogszabályon, vagy jogi szabályon belüli részek összevetésével történő értelmezésre pedig a következő esetek szolgálnak példaként:

Egy megszûnõ költségvetési szerv közalkalmazottja nem kívánt a jogutód közhasznú társasággal munkaviszonyt létesíteni. Mivel a volt munkáltatója végkielégítést nem állapított meg számára, a jogutód ellen keresetet nyújtott be a bírósághoz. A perben eljárt bíróságoknak -és így a Legfelsõbb Bíróságnak is- azt kellett elsõként megállapítani, hogy a régi, vagy az új szerv a per alperese. Az LB a vonatkozó jogszabály szövegrészeinek összevetésével jutott eredményre: A felperes helytállóan indított pert a volt munkáltató jogutódja ellen, mert a közútkezelôi rendszer átalakításáról szóló 15/1996. (V. 7.) KHVM rendelet (...) a felperes volt munkáltatóját, az 1. számú melléklet 11. pontjában feltüntetett közúti igazgatóságot, a 2. számú melléklet 11. pontjában a megyei állami közútkezelô közhasznú társaságként jelöli meg.(BH1998. 151.)

Egy üzemitanács-választással kapcsolatos ügyben az LB több törvényhely összevetésével végezte az értelmezést: Az Mt.-nek a munkáltatónál mûködô szakszervezet jelöltállítási jogáról szóló 49. §-ának (3) bekezdésében foglaltak értelmezésénél figyelembe kell venni a választhatóságra és választásra vonatkozó rendelkezéseket is. (BH1997. 154.)

 

Az ítélkezési gyakorlatban[5] gyakran megjelenő nyelvtani értelmezési probléma az "illetve" szó jelentésének megállapítása. Ez is csak kontextusba ágyazva értelmezhető, mely során a szövegkörnyezet vizsgálata által arra kell választ kapni, hogy a mondatrészek -esetleg mondatok- között "vagy" (alternatív), vagy "és" (konjunktív) kapcsolat van-e.

 

A kollektív szerződés szinte minden esetben az Mt.-vel, vagy valamely más jogszabállyal (pl.: Kjt., Ktv., Ptk., stb.) összevetve, kontextusba ágyazva kerül értelmezésre: A munkavállalók kollektív szerződésben meghatározott leltárfelelőssége kapcsán a "vezető" (és "vezetőhelyettes") fogalmának meghatározására került sor. A felülvizsgálati eljárás során a tanács megállapította, hogy a másodfokú bíróság helyesen járt el, mikor a "vezető" fogalmát a kollektív szerződés egyéb rendelkezéseinek összevetésével, tehát kontextusban értelmezte. (BH1999. 333.)

 

5. Precedens fényében értelmezés:

A precedensre hivatkozás gyakori komponense az értelmezési folyamatnak; minden negyedik BH-ban fellelhető. Többféle jogi forrása van, mint a jogegységi határozat, bírósági határozat, kollégiumi állásfoglalás, alkotmánybírósági határozat, valamint a "kialakult bírói gyakorlat".

 

1. Jogegységi határozatra hivatkozás

Az 1997. évi LXVI. tv 27. § (1) bek. szerint a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása a Legfelsôbb Bíróság feladata. Ezen feladatának ellátása érdekében jogegységi határozatokat hoz és elvi bírósági határozatokat tesz közzé. Jogegységi eljárásra van szükség a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása céljából.

A jogegységi határozat olyan kötelezően alkalmazandó precedens, mely több, az adott témakörhöz kapcsolódó -esetleg egymásnak ellentmondó- ügy szubsztanciájaként az egységes ítélkezési gyakorlatnak kíván támpontot adni.

A munkajog területén két munkaügyi jogegységi határozat van, melyekre egyik publikált BH sem hivatkozik. A vizsgált időszak BH-i között azonban van egy, mely polgári jogegységi határozatra hivatkozik: Az 1/1998.polgári jogegységi határozat szerint a Pp. 259/A. §-ában meghatározott kifogás intézményét is csak azokban az ügyekben lehet és kell alkalmazni, amelyekben a keresetlevelet -nem peres eljárásban a kérelmet- a Pp.-t módosító 1996. évi CXXII. törvény hatálybalépése után nyújtották be. (BH1999. 389.)

Látható tehát, hogy a jogegységi határozat mint kötelező norma még nem gyakori, a rá való hivatkozás pedig még kisebb számú. Ennek az lehet az oka, hogy (1) új jogintézmény lévén még nem tudott kifejlődni, (2) a BH-kban és az egyéb mértékadó jogi anyagokban (állásfoglalások, döntések, kommentárok) rögzítettek az ítélkező bírók előtt felmerülő kérdések és problémák teljes szféráját lefedik, és segítségükkel adekvát döntés hozható. Vagyis használatuk egységes bírói gyakorlathoz vezet.

 

2. BH-ra hivatkozás

A BH-k mint precedensek megidézése gyakori. A munkaviszony megszüntetésérôl szóló írásbeli munkáltatói igazolás átadása és átvétele egymagában nem tekinthetô írásba foglalt közös megegyezésnek. Ha azonban a szóbeli megállapodás alapján a megszüntetést mindkét fél végrehajtotta, egymagában az írásba foglalás elmaradása miatt nem állapítható meg a megszüntetés jogellenessége (Legfelsôbb Bíróság Mfv. I. 10.961/1995. sz.) (BH1999. 331.)

Marasztalás hiányában a beltag a végrehajtási eljárásban nem lehet adós (BH 1994. 260. szám). (BH1997. 318.)

Elõfordul az is, hogy egy határozaton belül több BH-t is megemlítenek. Az egyik esetben 5db BH-ra hivatkoztak: BH1965/3/4379, BH1996/2/126, BH1995/2/132, BH1994/9/515, BH1995/5/323 (BH1997. 214.)

 

3. Kollégiumi állásfoglalásra hivatkozás

A BH-khoz hasonlóan gyakran kerülnek kollégiumi állásfoglalások megidézésre. Ezek is mint mértékadó precedensek élõ részei a jogalkalmazásnak.

A felmentési korlátozásnak, illetve a különös indoknak a felmentés idején kell fennállnia (Legfelsõbb Bíróság MK 10. állásfoglalása). (BH1999. 41.)

A munkáltató által vagyonbevitellel alapított gazdasági társaság a nála változatlan feltételekkel továbbfoglalkoztatott munkavállalók munkaviszonya tekintetében jogutód munkáltatónak minősül (MK 154. sz.). (BH1996. 174.)

 

4. Konkrétum nélküli (bírói gyakorlatra) hivatkozás[6]

Rendkívül gyakori ez a típusú hivatkozás. Évente átlagosan 10 db (ami az összes BH-nak majdnem 20%-a, a precedensre hivatkozó BH-knak pedig több mint a fele.). Leggyakoribb nyelvi megfogalmazásai: A kialakult gyakorlat szerint...(BH1999. 388.), ...az ítélkezési gyakorlat szerint... (BH1997. 105.), ...a Legfelsõbb Bíróság  több eseti döntésében kifejtettek szerint.... (BH1999. 181.), ...megfelel az állandó bírói gyakorlatnak... (BH1999. 334.), ...a kialakult bírói gyakorlat szerint... (BH1999. 87.), A hosszabb idõ óta egységes bírói gyakorlat értelmében... (BH1998. 50.)

Egy betegállománnyal kapcsolatos ügyben a bírói gyakorlatra hivatkozással szembeni kritika is megfogalmazódott az alperes részérõl, melyet az LB akceptált: A jogerôs ítélet ellen az alperes terjesztett elô felülvizsgálati kérelmet. (...) Álláspontja szerint jogszabály rendelkezése hiányában nincs lehetôség a kiadott és megkezdett szabadság megszakítására és újrabiztosítására a munkavállaló közbejött betegállománya miatt. (...) A másodfokú ítéletben hivatkozott bírói gyakorlat nem pótolja a törvény hiányát. (BH1999. 87.)

 

A kialakult bírói gyakorlatra való hivatkozás mögött tulajdonképpen konkrét precedens-normák állnak (határozatok, állásfoglalások,...), csak bizonyos okok miatt nem kerül rögzítésre. Ennek oka alapvetően az, hogy (1) az ítélkező bíró számára az általánosságban hivatkozott precedens olyan fokú evidencia, amit nem tart fontosnak az ítéletben számszerűen kiírni, (2) másrészt infrastruktúrális okok (számítógépes rendszer elmaradottsága) miatt nehézkes és hosszadalmas a precedensek felkutatása az adatállományból. Ez lassítja az igazságszolgáltatást és komoly megterhelést jelent a bíró számára is.

A bírói gyakorlatra utaló általános formula kerül nevesítésre a következõ példában, bizonyítva, hogy a gyakorlatra hivatkozás mögött konkrét precedens áll: Az eljárt bíróságok a fegyelmi határozat jogszerûségét illetôen a Ktv.-nek a perben alkalmazandó rendelkezésével kapcsolatban kialakult gyakorlatnak (BH 1994/457) megfelelôen döntöttek. (BH1999.336.)

 

A bírói gyakorlat -mint a jogértelmezést és az ítélkezést segítõ etalon- fontossága 1991-ben egy az apaság vélelmével kapcsolatos ügyben kapott központi szerepet. Az eset mint alkotmányjogi panasz került az Alkotmánybíróság elé, hatásköri vitát indukálva az AB és az LB között. A határozat szerint szerint, ha egy adott jogszabály normaszövegének több értelmezése is lehetséges és azok közül a kialakult és állandó bírói gyakorlat csak egyet preferál, akkor a testület (alkotmánybírók) is ebben az értelemben vizsgálja annak alkotmányosságát. Mert a jogszabály tartalma és értelme az, amit annak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat tulajdonít.(57/1991. ABH).

 

Tekintettel az AB ezen határozatára és a BH-kban megjelenõ rendszeres utalásokra, a kialakult bírói gyakorlat kvázi jogi-értelmezési normaként való érvényesülése figyelhetõ meg a felsõbírósági ítélkezésben.

 

5. AB határozatra hivatkozás[7]

Az AB határozatra hivatkozás évente néhány esetben fordul elõ. Ez a néhány eset is egy vagy két határozatot említ precedensként.

Leggyakrabban a 34/1992. AB hat. kerül megidézésre, ami a pénzbeli kártérítést határozza meg nem vagyoni károknál. Az egyik esetben a felülvizsgálatot kérõ hivatkozik az AB ezen határozatára, mint precedensre, amit az LB akceptál. Sõt még a kialakult bírói gyakorlatra hivatkozással meg is erõsíti azt: A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg a felperesnek a nem vagyoni kártérítésre irányuló követelése alapjául szolgáló tényállást, abból a jogalap szempontjából helytálló jogi következtetésre is jutott, de nem vette figyelembe az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) AB határozatában kifejtett elveket, valamint az e kérdésben kialakult bírói gyakorlatot.

Az Alkotmánybíróság - egyebek mellett - kimondta, hogy a pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetõleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékû, más nemû elõnyt nyújt. A nem vagyoni kártérítést - a bírói gyakorlat - a késedelemmel összefüggésben kamattal állapítja meg; ha ez nem történik meg, vizsgálni kell, hogyan változtak az életviszonyok az elszenvedett sérelem és az ítélethozatal között eltelt idõben.

A Legfelsõbb Bíróság azért is találta jogszerûnek a keresetnek e vonatkozású teljesítését, mert a másodfokú bíróság az orvos szakértõi véleményre hivatkozva maga rögzítette az ítéletben, hogy a felperesnél a károsodással összefüggésben a környezetével szemben türelmetlen, ingerült magatartás alakult ki, csökkent az elhelyezkedési esélye, más az életmódja és ritmusa, kisebbrendûségi érzése alakult ki. (BH1999. 273.)

További megidézett AB határozatok: 8/1990. AB hat., 24/1990. AB hat., 591/1992. AB hat.

 

Fentiek alapján megállapítható, hogy a precedensek a felsőbírósági jogértelmezés egyik fontos módszerének alapját adják, melyek közül a konkrétum nélküli hivatkozások vannak a legnagyobb számban, a konkrét hivatkozások pedig ennek átlagosan a felét teszik ki.

 

6. Analógia útján való értelmezés:

Az analógikus jogalkalmazás alapját is a rendszertani értelmezés adja, mert ezzel az elemzési módszerrel lehet megállapítani az analógia kiindulási alapját képezõ joghézagokat és az ezek kitöltésére felhasználható jogi normákat. A joghézag jelenségével kapcsolatos elméleti álláspontok azonban nem egységesek. (1) A jog logikai zártságának tételét vallók szerint a bíró csak és kizárolag a törvénynek -pontosabban a törvény szövegének- van alárendelve, így nem dönthet írott jogi norma által nem szabályozott kérdésben. A jog rendszerében nincsenek hézagok, a jogalkotó mindent szabályozott, amit akart. Ha valamely viszonyra nincs adekvát szabály, az csak azért van, mert nem is állt szándékában a jogalkotónak. A joghézag nemlétéből következően nincs hiány, amit a bírónak ki kellene tölteni analógiával. Ez a vélemény napjainkra anakronisztikussá vált, hiszen tömegével alakulnak ki új társadalmi viszonyok, amelyeket a törvényalkotó mindig csak némi késéssel tud jogi szabályozás alá vonni. Ezen túl pedig mindig akadhat egy olyan életbeli tényállás, mely a konkrétsága miatt nem sorolható be egyetlen általánosan megfogalmazott szabály alá sem. (2) A másik tétel szerint a jog logikailag nyitott, a rendszer -az említett ok miatt- tele van "lyukakkal", melyeket a bírónak az értelmezés során kell kitölteni. A bíró "szabad jogtalálásának" lehetősége a "denegatio iustitiae" tilalmából következik, mely szerint az ítélkező nem utasíthatja vissza a döntést a szabályozás hiányára hivatkozva; a döntés minden esetben kötelező. Ebben a helyzetben a bíró gyakran kvázi jogalkotóvá válik, mely további problémákat vet fel az analógikus jogértelmezés kapcsán. A pozitív jogtól való további eltávolodást eredményezi az "érdekkutató" jogalkalmazás is, mely -Jhering, Heck és Stample nyomán- a joghézagokat az ügyben megjelenő érdekek mérlegelésével tölti ki. Ez a fajta döntéshozás a magyar munkajogra annyiban jellemző, hogy a szabályok alapvetően a munkavállalók érdekeit védik szemben a célok megvalósításához elegendő eszközt birtokló munkaadókkal, így a jogszabályok szövegpontos értelmezésével is inkább a "dolgozók" érdekei befolyásolják a döntést.

A joghézag kitöltése megvalósulhat törvényi, vagy jogi analógiával. Törvényi analógiának tekinthetõ, mikor egy tényállásra nincs szabály, de mégis eldönthetõ a hasonló eseteket szabályozó jogi rendelkezéssel. Jogi analógia esetén az alkalmazott jogtétel, törvényhely már jogágra is kiterjedhet.

 

1. A törvényi analógia kapcsán fontos megjegyezni, hogy csak abban az esetben beszélhetünk (törvényi) analógiáról, ha valóban létezik joghézag. Amennyiben kiterjesztõ nyelvtani vagy logikai (argumentum a simile) értelmezéssel pótolható a törvényszöveg hiánya, nincs helye analógikus értelmezésnek. Mivel a munkajog fogalmi-dogmatikai rendszere kidolgozottnak, jogintézményi struktúrája pedig "összecsiszolódottnak" tekinthetõ, az analógia nem kap hangsúlyos szerepet a napi gyakorlatban. Inkább az említett -analógiához hasonlító- "trükkök", ezek közül is a kiterjesztõ nyelvtani értelmezés az elterjedt.

 

2. Jogi analógia esetén tulajdonképpen a jogtételek egy "szisztematikus csoportja", vagy általános jogtételek kerülnek alkalmazásra más jogterületen egy más tényállásra. Problémát jelent azonban, hogy így lehetõség teremtõdik a pozitív jogtól eltávolódó, új jogtételek kialakítására törvényhozási processzus nélkül. A jogalkalmazásnak ez az "aktivista" módszere jogalkotói szerepbe helyezi át a jogalkalmazót. 

A jogi analógia mint a munkajog és a polgári jog közötti joghasonlóságon alapuló értelmezési módszer jelenik meg a BH-kban.: A Ptk.-nak a joghasonlóság alapján alkalmazandó 242. §-ának (1) bekezdése szerint a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerõt terheli annak bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthetõ, vagy a szerzõdés érvénytelen.(BH1999. 136.)

A munkaviszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatok alakiságára és az alakiság elmulasztásának következményeire az Mt. 6. §-ában foglaltak vonatkoznak. A Ptk. meghatározott rendelkezése a joghasonlóság elve alapján akkor alkalmazható, ha az Mt. az adott kérdésben nem tartalmaz tételes szabályt, és a polgári jogi szabály alkalmazása nem vezet a munkaviszonyra vonatkozó elvekkel ellentétes eredményre. (BH1998. 506.)

 

Ha nincs joghézag, nincs szükség analógia alkalmazására sem. Mivel az élethelyzetek sokszínűek, és ezek mindegyikét a munkaügyi jogszabályok nem képesek teljesen "felölelni", hangsúlyos szerepbe kerülnek a további -jogszabályok keretein belüli- szabályozó eszközök. Ilyen, az ítélkezést nagyban segítő eszköz a kollektív szerződés. Azzal, hogy a törvénybe foglalt keretszabályokat finomított, részletező tartalommal tölti ki, a joghézag valószínűségét is jelentősen csökkenti. Ami végső soron a káros mértékű analógikus érvelés háttérbeszorulását eredményezi. Bár a munkajogi gyakorlatban a kollektív szerződések diszfunkciói is érezhetők, alapvetően pozitív hatással vannak, támpontot ad a bírónak a korrekt döntések meghozatalához.

 

7. Doktrinális, jogdogmatikai értelmezés:

A bírói jogértelmezés jogdogmatikán nyugvó módszere szoros összefüggésben van a (speciális) nyelvtani és kontextuális értelmezéssel. Akkor beszélhetünk grammatikai értelmezésen túl doktrinális-jogdogmatikai értelmezésrõl, ha az adott szó, vagy kifejezés értelme a jogág rendszertani összefüggéseire tekintettel kerül meghatározásra. Az átfogó intézményi keretbe foglalással az értelmezés súlypontja távolabb kerül a jogszabály szövegétõl, ami a doktrinális értelmezés szabadságának kérdését veti fel. Megállapítható, hogy a kidolgozottabb dogmatikával rendelkezõ jogágakban -így  a munkajogban is- a jogalkalmazó értelmezési mozgástere szûk, nincs lehetõség alapjaiban új alternetívák felvázolására. Ennek magyarázataként érdemel említést J. Esser álláspontja, aki szerint a jogdogmatika leggfontosabb funkciója, hogy a meglévõ szabályok változtathatóságát -a de lege ferenda javaslatok koherens fogalmi rendszerbe illeszthetõségének követelményével- nehezítse.

Mivel a munkajog is a politikai szférától relatíve távol van és a tudományos jogászság között sem feszülnek alternatív modellek miatti ellentétek, a jogdogmatikai rendszert szilárdnak és nehezen változtathatónak jellemezhetjük.

Míg az írott jogot alkalmazó bírót a jogalkotás utáni jogdogmatikai szûrõnek tekinthetjük, addig az egyetemi-tudományos jogászságot a jogalkotás elõtti rendszerezõ szférának. A törvény-elõkészítési folyamat során a de lege ferenda javaslatok ezen az ellenõrzõ közegen mennek keresztül, amibõl a törvényhozóig -elvileg- csak a meglévõ rendszerbe illeszkedõ alternatívák jutnak el. Így a jogdogmatikai értelmezés forrásának az itt megszületõ tudományos munkák, jogi paradigmák tekinthetõk. A magyar munkajogi ítélkezésben mégsincs utalás ilyenre.

 

Az alperes vállalat prémiumfeladatokat tûzött ki az egyik részlegénél igazgatóként dolgozó felperes részére. Bár a felperes a kitûzött feladatot teljesítette, a vállalat vesztesége miatt a munkáltató a már kifizetett prémiumot visszakövetelte. Az LB állásfoglalása szerint a prémium meghatározott feladat teljesítéséért jár, amit a munkavállalónak a munkaviszonya keretében vagy arra tekintettel kell teljesítenie ahhoz, hogy arra jogot szerezzen. A prémium ennek megfelelôen munkabér, amelynek visszakövetelésére a speciális rendelkezések irányadók. (BH1997. 50.) Mivel a prémium kifejezés tartalma átfogó dogmatikai intézmény (munkabér) részeként került meghatározásra, így a nyelvtani értelmezésnél többrõl, jogdogmatikai rendszerbe való illesztésrõl van szó.

Egy másik hasonló perben az alperes cég igazgatója jogszabály vagy kollektív szerzõdés kötelezõ rendelkezése nélkül -tehát önként- ösztönzõbért állapított meg az egyik munkavállalója részére. Mivel a dolgozó egy alkalommal alkoholos befolyás alatt volt, megvonta tõle ezt a díjazást. A sikertelen egyeztetés után a dolgozó keresetet adott be a bíróságra a megvont ösztönzõbérének kifizetése céljából.A perben azt kellett eldönteni, hogy a munkaadó a meghatározott ösztönzõbért az Mt.-ben megjelölt hátrányos jogkövetkezményként megvonhatta-e a munkavállalótól. Az LB bírói tanácsa szerint ez a díjazás nem prémium, mert a munkavállaló nem valamilyen elõre megállapított feladat teljesítése esetén vált arra jogosulttá, hanem a munkaviszony fennállása és a munkavégzési kötelezettség teljesítése folytán. (BH1997. 371.) Így tehát a díjazás bérnek minõsül, ami egy jogdogmatikai-intézményi szempontokat is alkalmazó értelmezéssel került megállapításra.

 

Mivel az eljárási szabályok fogalmaihoz, kifejezéseihez valamilyen következmény is fûzödik (pl.:jogok és kötelezettségek keletkeznek), legtöbbször csak a doktrinális-dogmatikai keretben kerülhet sor ezek értelmezésére. Jogdogmatika eljárási kérdésben: Ki kell azonban emelni, hogy mind a 15 napos, mind az egyéves határidõ jogvesztõ határidõ és nem elévülési idõ. (BH1999. 275.)

 

A dogmatikai értelmezés a munkajogban fontos szerepet tölt be, mint a speciális nyelvtani értelmezéssel egységben lefolytatott vizsgálat. Mivel a speciális fogalmak, kifejezések szinte minden esetben a dogmatikai-jogintézményi rendszer részeként kerülnek értelmezésre, gyakran alkalmazott módszernek tekinthető.

 

 

IV.

 

Az eddigi értelmezési szempontoknak az a közös jellemzőjük, hogy a jog anyagi jellegére helyezik a hangsúlyt. Ezekben az értelmezési módokban a jog szövegrétege, (koherens) dogmatikai rendszere adja az alapot a bírói döntésekhez. A nyelvtani értelmezés természetes módon a norma szövegéhez tapadó. A magyar munkaügyi bíráskodásban egy adott tényállás kontextuális vizsgálata sem éri el egyes angolszász országok bírósági értelmezésének szabadsági fokát[8]. Itt inkább csak jogszabályon belüli (esetleg jogszabályok közötti) összefüggések felkutatása a jellemző. Az analógia mint értelmezési módszer is szövegközelinek tekinthető, hiszen itt is egy adott, írásban rögzült törvényhely többféle tényállásra való alkalmazásáról van szó joghézag, vagy nem egyértelmű szabályozás esetén. A logikai értelmezés kiindulási pontja is törvényszerűen valami konkrét -tehát írott- szabály, amitől aztán fokozatosan távolodva jut a bíró eredményre. Ugyanígy van a precedensekkel is, bár a kialakult bírói gyakorlatra utalás -mint speciális precedens- kivételt jelent.

A következőkben már leginkább olyan vizsgálati szempontok szerint kerül elemzésre a felsőbírósági jogértelmezés, melyek jogforrás fogalma eltávolodik a jog anyagi jogi szemléletétől és felveszi a "gnoszeológiai" értelmezés jellemzőit. Ez azt jelenti, hogy a jog írott, tárgyi megnyilvánulása már nem domináns az értelmezési folyamatban, helyét átveszi annak formális, alanyi oldala. A vizsgálat középpontjába érvényességének és kötelező erejének forrása, oka kerül. Ilyen források az általános (jog)elvek, az alkotmányos alapjogok, a morális, etikai értékek, az adott jogszabállyal megvalósítani kívánt össztársadalmi cél, de akár a jogalkotó egyedi célja, akarata is. A munkajogban a következőképpen jelennek meg ezek:

 

8. Jogelvek alapján értelmezés:

A jogelvek az egyes jogágak rendszeréből, koherens fogalmi készletéből letisztult és rögzült szabályok általános megfogalmazásai. Az egyes jogágak jogforrásainak azon axiomákká szilárdult komponenseit, szabályait jelenítik meg, melyekről egységes a jogászság álláspontja.

Így az elvek a jogágak eddig kialakult rendszerének külső romboló hatásokkal szembeni védelmezői és a precíz jogalkalmazás elősegítői. Védelmező a tekintetben, hogy a jogintézményeket megszüntetni, átalakítani, esetleg újakat beiktatni célzó de lege ferenda javaslatok csak az általános jogelvekkel összhangban lévők, az azokban megfogalmazott követelményeket kielégítők lehetnek. A jogelv jogalkalmazást segítő abban a tekintetben, hogy keretet ad más értelmezési módszerekhez, kijelöli annak elméleti határait, és így az ítélkezést is kiszámíthatóbbá teszi. Erre a védelmező és segítő funkciójára példa a következő határozat: A Polgári Törvénykönyv meghatározott rendelkezése a joghasonlóság elve alapján akkor alkalmazható, ha a Munka Törvénykönyve az adott kérdésben nem tartalmaz tételes szabályt, és a polgári jogi szabály alkalmazása nem vezet a munkaviszonyra vonatkozó elvekkel ellentétes eredményre. (BH1998. 506.)

A jogelvek figyelembevételével történő jogértelmezés a munkajogi vitákat eldöntő ítéletekhez vezető gyakori módszer. Az esetek közel 8-10%-ában jelenik meg. A legtöbb jogelvi hivatkozás a rendeltetésszerû joggyakorlás elvére hivatkozik.

A rendeltetésszerű joggyakorlással ellenkezik, ha a munkáltató a közalkalmazottal szemben akkor érvényesíti a fegyelmi jogkörét, amikor tudomást szerez annak közérdekű bejelentéséről. (BH1996. 345.)

A rendeltetésszerû joggyakorlás elve még akkor is megköveteli, ha a kollektív szerzõdés erre nézve nem rendelkezik. (BH1999. 275.)

Gyakran fogalmazódik meg a szabad bizonyítás elve is. A bíróság a perben a szabad bizonyítás elve alapján a büntetõ ügyben feltárt bizonyítékokat - ennek keretében a felperesek által tett vallomásokat is - a tárgyaláson történt ismertetést követõen a perbeli bizonyítékok körében mérlegelheti. (BH1999. 140.)

Bár a jogelvek mindenkor kiindulópontként kell hogy szolgáljanak a bíró számára, mégsem alkalmazhatók korlátlanul. A szabad bizonyítás a munkajogban ilyen korlátozottan érvényesülõ elv: A bíróságnak az igazság kiderítését célzó kötelezettsége [Pp. 3. §-ának (1) bekezdés] nem jelenti azt, hogy korlátozás nélkül, más jogszabályok rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva, bármilyen bizonyítást elrendelhetne, illetôleg bármilyen bizonyítási eszközt felhasználhatna. A szabad bizonyítás elvét [Pp. 6. § (1) bekezdése] sem lehet akként értelmezni, hogy a felek minden korlátozás nélkül, bármilyen eredetû és tartalmú eszközt felhasználhatnak az igényük érvényesítése érdekében. (BH1997. 54.)

Sok más elv mellett a "káron szerzés tilalma" is szerepet kapott egy esetben. Egy kártérítésként megállapított jövedelempótló járadék kapcsán leszögezte az LB ítélkező tanácsa, hogy az -adómentes- társadalombiztosítási ellátást is úgy kell meghatározni, mintha személyi-jövedelemadó terhelné (bruttósítani kell). Így érhető el az a jogelvként megfogalmazódott követelmény, hogy a károsult a törvény helyes alkalmazásával ne jusson a kárát meghaladó kártérítéshez. (BH1997. 555.) (IURE NATURAE AEQUUM EST NEMINEM CUM ALTERIUS DETRIMENTO ET INIURIA FIERI LOCUPLETIOREM. Természet jogánál fogva méltányos, hogy más kárán és jogtalanul senki se gazdagodhassék.)

"Minden cselekményt az elkövetéskor hatályos jogszabály alapján kell megítélni" elve.

A jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve (az 1992. évi XXII. tv.) 205. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény hatálybalépése elôtt létesített munkaviszonyból származó igényre az igény keletkezésekor hatályos jog az (...) irányadó. (BH1997. 503.)

 

A jogi normák, jogforrások egymáshoz való viszonyát szabályozzák az alábbi elvek:

1. Lex specialis derogat legi generalis: A speciális szabály lerontja az általánosat. A perben a felperesre irányadó kivételes szabályt kellett értelmezni (BH1999. 330.)

2. Lex posterior derogat legi priori: A később alkotott jogszabály lerontja a korábbit. Ez a leggyakoribb munkajogban alkalmazott joggelv, mely többnyire az 1992. előtti és az azutáni Mt. alkalmazásával kapcsolatos dilemmákban jelenik meg.

Az új Munka Törvénykönyve - a korábbi szabályozástól eltérôen - a foglalkozási megbetegedések mellett az egyéb megbetegedések miatt keletkezett kárra is kiterjesztette a munkáltató objektív felelôsségét, ha az a munkavállaló munkaviszonyával összefüggésben keletkezett. (BH1998. 612.)

A lejárt kollektív szerződés mindaddig hatályban marad, amíg nem módosítják. Nem állhat fenn "ex lex" állapot. Amennyiben a munkáltató a végkielégítést a munkavállalókra a törvényesnél kedvezôbb módon rendezô kollektív megállapodást az érvénye lejártát követôen is alkalmazza, és annak módosítása csak késôbbi idôpontban történik meg, a korábbi kollektív szerzôdés elôírásai a módosítás idôpontjáig kötik a munkáltatót. (BH1998. 97.)

...felmondás hiányában az új kollektív szerzôdés hatálybalépésével (a korábbi kollektív szerzõdés) hatályát veszti. (BH1998. 148.)

3. Lex superior derogat legi inferiori: A magasabb szintű jogforrás lerontja az alacsonyabb szintűt. Ebből logikailag következik, hogy az alacsonyabb szintű nem ronthatja le a magasabb szintűt: A Legfelsôbb Bíróság a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet téves értelmezésére vonatkozó felülvizsgálati érvelést sem találta helytállónak. Az ítéletek ugyanis nem tartalmaznak olyan téves jogszabály-értelmezést, hogy a hivatkozott rendelet felmentést adna a Kjt. 21. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételek alól. (BH1997. 101.)

...amennyiben a munkahelyi szabályzat a megsértésének következményeként a teljes anyagi felelôsséget elôírta volna, ez önmagában akkor sem képezhetné a felperes teljes anyagi felelôsségének alapját. Annak feltételeit ugyanis az Mt. határozta és határozza meg, függetlenül a különféle munkáltatói szabályzatok rendelkezéseitôl. (BH1997. 259.)

A "lex superior derogat legi inferiori" elve érvényesül minden olyan esetben is, mikor a kollektív szerződés nem, vagy az Mt. normáival ellentétes módon szabályoz. A másodfokú bíróság tévesen tulajdonított kiemelt jelentôséget a felperes munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatban az alperes kollektív szerzôdésében az egyes munkakörök besorolására vonatkozó rendelkezéseknek, mert az abban foglalt végzettségi, szakképzettségi kívánalom nem érvényességi feltétele a munkaviszony létesítésének, mert ilyen feltételt csak jogszabály határozhat meg. (BH1998. 555.)

 

A jogelvek tehát szoros kapcsolatot mutatnak a már említett jogdogmatikával, hiszen végsõ soron a fogalmi rendszerbõl "lecsapódott" absztrakt elvekrõl van szó. A mára koherens doktrinális-dogmatikai rendszerrel rendelkezõnek nevezhetõ munkajogban -így érthetõ módon- a jogelvek is szerepet kapnak.

 

9. Alkotmányos alapjogok szerinti értelmezés:

Az 1989-es fordulattól kezdődően, a politikai-társadalmi rendszerváltás során a demokrácia és a jogállamiság alapvető értékként jelent meg az elérendő célok között. Ezek az értékek többekközött egy alkotmányos berendezkedést feltételeznek, melynek keretein belül az alkotmányos alapjogok domináns szerepet kapnak. Ezen -leggyakrabban alaptörvényben rögzített- jogok védelme minden magát demokratikus jogállamnak tartó állam evidens feladata.

Hazánk is azzal, hogy az Alkotmányban rögzíti ezeket a jogokat, és hogy ezek az Alkotmánybíróság által a gyakorlatban érvényesül(het)nek is, egyértelműen elkötelezte magát a nyugati típusú demokratikus berendezkedés irányába.

A munkajogi ítélkezés vizsgálata azonban rávilágít arra, hogy az alapjogok mindennapi érvényesülése nem állapítható meg egyértelműen -illetve nem jelenik meg azonos súllyal- a jogi szféra intézményrendszerének minden ágában. Az Alkotmánybíróság központi szerepet tölt be az alapjogok védelmében és így az érvényesülésükben azzal, hogy -az Európában egyedülállóan széles hatáskör által- a jogalkotás szinte minden fázisában alkotmányossági felülvizsgálatot végezhet, melyet tovább erősít a potenciális indítványozók széles köre is. Az ilyen keretek között megalkotott jogszabályok eleve tekintettel vannak az alkotmányos alapjogokra, vagy mert az előkészítő munka során különös figyelmet fordítottak erre, vagy mert az alkotmányellenes jogszabályt az AB a normakontroll során megsemmisítette. Így tehát megállapítható, hogy a jogalkotás mindennapi folyamatában szükségszerűen tekintettel vannak az alapjogokra.

Más a helyzet a jogalkalmazás -mint a jogi szféra másik oldala- tekintetében. A munkajogi ítélkezés vizsgálatából kiderül, hogy az alkotmányos alapjogok fényében történő döntéshozatal csak igen korlátozottan van jelen a gyakorlatban. A napi döntéseket hozó bírók elsődleges célja az adott probléma jogszabály előírásainak megfelelő és méltányos megoldása. Az elvontabb problémák ehhez képest másodlagos helyzetben vannak. Ez a célorientált attitűd már az egyetemi képzés során kialakul, amit a napi gyakorlat, a folyamatban levő ügyek nagy száma tovább erősít.

 

Az alkotmányos alapjogokhoz való viszonyt két szempontból lehet vizsgálni és elemezni: Az egyik, hogy az ítéletekben milyen gyakorisággal fedezhető fel AB határozatra -esetleg közvetlenül alapjogra- hivatkozás, a másik, hogy milyen gyakran fordul rendes bíró alkotmányossági aggállyal az AB-hez.

(1) Valamely, Alkotmányban rögzített alapjogon alapuló bírói argumentációra, közvetlen hivatkozásra a már jelzett időintervallumban a munkajog területén nincs példa. Meg kell jegyezni, hogy a rendszerváltás utáni magyar igazságszolgáltatás történetében is csak néhány kivételes és rendkívül vitatott bírói döntés alapult közvetlenül az Alkotmány szövegpontos értelmezésén. Egy ilyen elhíresült eset a dávodi kislány terhességmegszakítási ügye, ahol a Bajai Városi Bíróság egyik bírója közvetlenül alkalmazhatónak ítélte az alaptörvény rendelkezéseit. Másik -munkajogi szempontból is említést érdemlő- eset a Monori Városi Bíróság személyhez fűződő jogok megsértése iránt indított perben hozott elsőfokú ítélete volt. Eszerint az, hogy egy álláshírdetésben nők számára is ellátható munka csak férfiak részére volt meghírdetve, sértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó alkotmányos -és polgári- jogokat.

Ha közvetlenül nem is, de közvetett módon azonban megjelennek az alkotmányos alapjogok a felsőbírósági ítélkezésben, mégpedig az AB határozatokra hivatkozó BH-kban. A vizsgált időszakban hét esetben. Ezek az idézések is csak egy-két határozatra szorítkoznak. (lásd Precedens címszó alatt) Leggyakoribb előfordulásai a személyiségi jogi és a nem vagyoni károkkal kapcsolatos kérdésekben. Pl.: AB határozat megidézése: A pénzbeli kártérítésnek a nem vagyoni károknál az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetõleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelemért körülbelül egyenértékû, más nemû elõnyt nyújt [34/1992. (VI. 1.) AB hat., Indokolás III/2. pont]. (BH1999. 273.)

Kuriózumként említhetõ az a BH, melyben nemcsak egy AB határozat lett megidézve, hanem maga az alkotmányos alapjog is kimondásra került: Megjegyzi a Legfelsôbb Bíróság, hogy a szakszervezeti képviseletnek kizárólag a meghatalmazásra vonatkozó módja hatályos. Az enélkül gyakorolt képviseleti jog ugyanis sértheti a munkavállaló rendelkezési jogát, ami szerves része az emberi méltósághoz való jognak [8/1990. (IV. 23.) AB határozat]. (BH1997. 215.)

Az Alkotmányra és az AB határozatokra hivatkozás ritkaságának egyik lehetséges oka, hogy a munkajog területén is él az a tradicionális szemlélet, mely szerint a jogalkalmazó egy adott jogi norma értelmét alapvetően a szöveghez kötött, a szabálypontos előírásokból kiinduló értelmezéssel nyeri. Eszerint a jogszabály szövege nagyrészben, vagy teljes egészében tartalmazza az adekvát értelmezés feltételeit, a bíró feladata "csak rátalálni" ezekre. Nincs lehetőség -és talán igény sem- más szempontok beemelésére, amiből következően az alkotmányos kontextus is mellőzésre kerül. Ezt tovább erősíti az a tény, hogy az alkotmányos szabályok még a jogalkalmazás előtt, a törvényhozás munkájában érvényesülnek, mert a jogalkotó tartva egy adott jogszabály alkotmányossági felülvizsgálatától -és esetleges megsemmisítésétől- már a tervezés során próbál az ilyen jellegű követelményeknek eleget tenni. Így tehát az alapjogokat a megszülető törvények ab ovo magukban hordozzák. Ebből -logikailag- következhet, hogy a szöveghez tapadó bírói jogértelmezés egyben "alkotmánykonform" értelmezést is jelent. Hiszen ha minden jogszabály-tervezet átment az "alkotmányosság szűrőjén", nincs szükség az ítélkezés során ilyen szempontok érvényesítésére. Ez egyfajta magyarázat lehet arra, hogy miért nem érvényesülnek közvetlen és hogyan jelennek meg közvetett módon az alkotmányos értékek.

 

Az alkotmányos alapjogok és a kollektív szerződés viszonyát jellemzi a következő BH, melyben az előbbiek felsőbbrendűsége kerül deklarálásra. A kollektív szerződés kötelezettségszegés esetén az Mt. előírásain túl más hátrányt is meghatározhat bizonyos alkotmányos alapjogok tiszteletben tartásával. Az Mt. rendelkezése szerint a munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése esetére a kollektív szerződés (...) egyéb jogkövetkezményeket is megállapíthat, ezek a munkaviszonyhoz kötődő hátrányok azonban nem sérthetik a munkavállaló személyiségi jogait és emberi méltóságát. (BH1996. 668.)

 

Az alkotmányos alapjogok napi gyakorlatban mutatkozó háttérbeszorultságának ellentmond az ítélkező bíró számára mindenkor kötelező lex superior derogat legi inferiori elve, mely szerint az Alkotmány mint magasabb szintű jogforrás (elvileg) lerontó erővel rendelkezik minden nála alacsonyabb szintű, vele kollízióban lévő jogi normával szemben. Ebből az elvből kiindulva a bíró (ismét csak elvileg) figyelmen kívül hagyhatná az alkotmányellenes jogszabályt, ami azonban egy újabb konfliktust teremthet. Az Alkotmány napi gyakorlatban való alkalmazását kritizálók szerint a rendes bírónak valóban az alaptörvény mindenkori szem előtt tartásával kell a jogot alkalmazni, de ez nem jelenti azt, hogy alkotmányos aggály esetén felülvizsgálatot is végezhet, vagyis nem tekinthet el az alkotmányellenesnek vélt jogszabály alkalmazásától. Erre az esetre külön szabályozás létezik, mely vizsgálata átvezet a következő szempontú elemzéshez

 

Az AB és a rendes bíróságok kapcsolata az alkotmányos alapjogok fényében való értelmezés kapcsán:

(2) Az a tény, hogy a bíró az ítélkezés során tekintettel van az Alkotmány, mint "legfőbb törvény" rendelkezéseire, nem jelenti azt, hogy az értelmezésen túl alkotmányossági felülvizsgálatot is végezhet, illetve hogy ennek eredményeként az Alkotmánnyal kollízióban lévő jogszabály figyelmen kívül hagyását szabadon érvényesítheti. Ugyanis az Alkotmánybíróságról szóló törvény szabályozza azokat az eseteket, amikor a bíró alkotmányellenességet észlel. Eszerint -az eljárás felfüggesztése mellett- az Alkotmánybíróság vizsgálatát kezdeményez(het)i, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli. (Abtv. 38.§ (1) bek.)

 

Az AB közel tíz éves statisztikája (lásd melléklet) alapján elmondható, hogy a munkaügyi kérdésekkel kapcsolatos alkotmányellenességet megjelölő indítványok elhanyagolható számúak. Az évi 1000-1500 beadványból átlagosan mindössze 20-25 a rendes bírói. A Legfelsőbb Bíróság az AB tíz éves fennállása alatt összesen 12 indítványt nyújtott be. Munkaügyi kérdéssel pedig mindössze 2 db foglalkozott.

Mi az oka a felsőbírósági ítélkezésben az alkotmányos alapjogok figyelembe vételével történő értelmezés és az ebből kifolyólag alkotmányossági felülvizsgálatot célzó indítványok hiányának? Ez rendkívül összetett kérdés, melyben maga a bírói kar is megosztott. A jogértelmezés témaköréhez kapcsolódóan az alábbi okok említhetők:

A napi gyakorlatban a bíró elsődleges célja a döntés. Így minden más körülmény ennek van alárendelve. A döntések során általában nem egy adott jogszabály esetlegesen alkotmányba ütköző volta jelenti az alkotmányellenességet, hanem gyakoribb két -önmagában alkotmányos- jogszabály kollíziója, és az ezek alapján meghozandó döntés alkotmányellenességének veszélye. Ennek elkerülése érdekében a kollízió gyors és a napi gyakorlat számára megfelelő feloldása a legkézenfekvőbb megoldás a bíró számára, nem pedig a normakontrollra irányuló indítvány. Ilyenkor inkább a bírósági hierarchia felsőbb fórumaitól vár megoldást a helyzetre, például jogegységi határozat hozatalát kezdeményezi. Enyhébb esetben a bírók közötti információáramlással -amit nevezhetünk szerencseelemnek- több kétséges dolgot is meg tud ítélni AB döntés nélkül.

További, ám igen vitatott okként nevezhető meg, hogy: (1) Nem ismerik fel az alkotmányellenesség tényét. (2) A beterjesztő bíró számára kompromittáló lehet, ha az indítványban megjelölt jogszabály -a gyanújától eltérően- mégsem alkotmányellenes. (3) A rendes bírók nem érzik magukénak az alkotmánybírók gondolatmenetét. Gyakran hangoztatott véleményük, hogy az alkotmánybírókból hiányzik a gyakorlatias szemléletmód. (Ez látszott a  bankkártyára utalt fizetés alkotmányellenességének vizsgálata kapcsán is.) (4) A rendes bírók féltik a bírói függetlenséget. A bírósági szervezetrendszeren belül ugyanis a direkt utasítás mellett erősen él a demokratikusság elve. Ez az elv nyilvánul meg a tásasbíráskodás intézményében, a testületi döntéshozatalban, a kollégiumi ülésekben. Ezeken minden bíró elmondhatja a véleményét, és együtt hozzák meg a döntést.

 

10. Jog mögötti etikai értékek szerinti értelmezés:

Az etikai szempontok beemelése a jogalkalmazó részérõl azt a veszélyt rejti magában, hogy az elvont értékek és elvek a jog koherens fogalmi-jogintézményi rendszerét leronthatják. A strukturalista-funkcionalista elmélet keretein belül ezt a helyzetet mint a jog rendszerszerûségét biztosító jogos-jogtalan értékduál relativizálódását írhatjuk le, melynek oka, hogy az etikai szempontok érvényesülésével beemelõdik olyan, a jog rendszerében nehezen értelmezhetõ szempont, mint például az igazságosság. Ez pedig az objektív ítélkezést gyengítõ morális-filozófiai viták forrása lehet. Az etikai értékek fényében való jogértelmezés szoros kapcsolatban van az AB határozatokkal, hiszen az Alkotmányban rögzített és az alkotmánybíráskodás által jogivá formált morális elvek, értékek ezekben a határozatokban nyernek igazi normatív erõt. Még nagyobb ezen tényezõk befolyása a rendes bírói ítélkezésre, ha az alkotmánybírók aktivista szerepfelfogást képviselnek, hiszen így a morálisan már eleve dús alapjogok mellett az azokból igazságérzetük alapján -önkényesen- levezetett értékeket és elveket is preferálják és megjelenítik a döntéseikben. Ez pedig az AB határozatok erga omnes hatálya miatt hatással van a rendes bíróságok törvénykezésére is.

A munkaügyi jogalkalmazásban a szöveghez kötött jogértelmezés a domináns, így az attól elszakadó etikai alapú értelmezés nem jellemzõ, az a döntések kis részében lelhetõ fel. Morális töltetû érvelés szinte csak az AB határozatokon keresztül jelenik meg. Ilyen, AB határozatot említõ BH-ból részlet a következõ: ...a felperesnek - különösen mint nõnek - a kezén jelentkezõ károsodás, elváltozás a megbetegedéstõl számított hosszú évek múlva is olyan pszichés terhet jelent a kéz használhatóságának látványos csökkenésén túl, ami indokolttá teszi a megállapított nem vagyoni kártérítést.(BH1999. 273.)

Egy másik BH az általános társadalmi etika védelmében lép fel: A végkielégítés intézménye egyfajta kárpótlást kíván azoknak biztosítani, akiknek a foglalkoztatási viszonya meghatározott, általában rajtuk kívül álló okból szûnik meg az adott munkáltatónál. Ez az elv szenvedne csorbát, ha az 1990. évi választással polgármesteri tisztséget elnyerô személyek akkor is jogosultak lennének végkielégítésként hathavi alapbérükre, ha 1994-ben újraválasztják ôket, tehát a foglalkoztatási viszonyuk változatlanul fennáll. (BH1997.155.)

 

11. A jogalkotó akaratát szem előtt tartó értelmezés:

A jogalkotó akarata szerinti -másképpen történeti értelmezés (Interpretatio Historica)- sohasem egy ab ovo akaratot, hanem a jogalkotó társadalmi, gazdasági, de legfőképpen politikai kényszerek, egyezségek által kiformált időleges szándékát emeli a vizsgálat középponjába. Politikai környezettől független törvényhozói akarat nem létezik, az mindig diffúz érdekek egyeztetésének, a politika szereplői által képviselt alternatívák szintetizálásának eredménye. Így az idő-tényező, tehát a politikai-hatalmi konstrukciók (gyakori) változása fontos szerephez jut. Alapvetően kétféle felfogásban közelíthető meg a bíró számára a törvényhozói akarat. 1. A jogszabály megszületésekori és az alkalmazáskori társadalmi viszonyrendszer közötti eltérés figyelmen kívül hagyása, az akkori akarat mereven alkalmazása a későbbi helyzetre is. 2. A jogszabály megszületése óta eltelt időben végbement társadalmi változásokhoz alkalmazkodó értelmezés. E rugalmas módszer a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bíró arra is tekintettel van, hogy a megváltozott körülmények miatt a jogalkotó a döntés időpontjában hogyan szabályozná ugyannazt a viszonyt.

Mivel az előbbi értelmezési út a merevsége miatt, az utóbbi pedig az "aktivizmusa" miatt nagyon könnyen rossz eredményre vezethet, csak a döntés időpontjához képest nemrég alkotott jogszabályok kapcsán megengedett a jogalkotói akarat figyelembe vétele az értelmezés során, hiszen az írott norma megszületése óta valószínűleg nem következett be jelentős változás a politikai viszonyokban és a társadalmi struktúrában.

A jogalkotó akarata összetett dolog: Jelenti a kényszert, szükségletet, mely a jogszabály létrehozására sarkallta, és jelenti azt a célt, amit a megalkotott törvénnyel elérni kívánt. A szükséglet és az ezt megjelenítő törvényhozó akarat vizsgálható: (1) A régi, hatályon kívül helyezett jogszabály újjal, illetve módosítottal történő összevetése által. Például az 1992 előtti Mt. és az új Mt. rendelkezéseinek összehasonlításával. (2) A törvényhozói akarat leszűrhető a jogszabályokat előkészítő anyagok tanulmányozásával is. Ezek az anyagok lehetnek: jogszabálytervezetek, szövegmódosítások, parlamenti viták, szakmai viták, médiában megjelenő publikációk, vélemények, és tág értelemben az adott kérdés körül kialakult társadalmi párbeszéd. A vizsgált időszak munkajogi BH-iban nincs erre utaló példa. A jogalkotó akaratára utaló munkajogi ítéletek elhanyagolható számúak.

A jogalkotó elhatározása szerint a felsőoktatásban az oktatóknak illetménypótlékra alanyi joguk van. (BH1999. 39.)

A munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséggel kapcsolatos ügy: A Legfelsôbb Bíróság e kérdésben már több, azonos tárgyú eseti döntésében kifejtette a jogi álláspontját és a jogszabály jogalkotói szándékának megfelelô, helytálló értelmezését. (BH1998. 359.)

 

12. A jogszabály célját szem előtt tartó értelmezés:

A jogszabály teleológiai értelmezése a történeti elemzésnek az a formája, mikor a vizsgálat leszûkül a jogszabály funkcionális elemzésére. A jogalkotó és a törvényhozást befolyásoló egyéb politikai aktorok szándéka másodlagossá válik, helyét -rendszerint a preambulumban megfogalmazott- össztársadalmi cél veszi át. Mivel ez a cél az idõ múlásával lassabban változik, mint a jogalkotó (politikai) akarat, a bírói értelmezés is adekvátabb lehet. Kisebb a veszélye annak, hogy a megfogalmazott cél transzformálása az alkalmazás idõpontjára, hibás értelmezéshez vezet.

A munkajog területéről jogszabályban megfogalmazott célra példa az Mt. azon rendelkezése, mely szerint csoportos létszámleépítés esetén az illetékes munkaügyi központot értesíteni kell. A munkáltatóra nézve kötelező szabály célja a munkanélküliség megelőzése, illetve hatékony kezelése. (lásd OTP-ügy)

Jogszabály célja szerinti értelmezés tükrözõdik a következõ BH állásfoglalásban: Nem vitás, hogy az Mt. 46. §-ának rendelkezései a tanácstaggá választhatóság feltételeinek meghatározásával ki akarják zárni az olyan személy megválasztását, ezáltal üzemi tanácstaggá válását, aki életkoránál fogva, a munkáltatónál eltöltött munkaviszonyának rövid tartalma miatt vagy a munkáltatói jogkör gyakorlásában, illetôleg a választások lebonyolításában játszott szerepe miatt elôreláthatóan vagy nem lenne alkalmas a tisztség ellátására, vagy az a helyzetével összeférhetetlen lenne. (BH1997.211.)

Az ítélet által a peres felek viszonyiban bekövetkezõ változást is mérlegelõ "következményen orientálódó jogértelmezésre" példa a következõ eset. Az üzemi tanácsi választások kapcsán megállapítja a bíróság, hogy hibás az az értelmezés, mely szerint munkáltatón nem az adott részleget, hanem a munkáltató egészét kellene érteni abban az esetben is, ha a munkáltatónál több üzemi tanács. Ez a választhatóságra és a választójogra nézve azzal a következménnyel járna, hogy a munkáltató bármelyik munkavállalója a munkáltatónál mûködô bármelyik üzemi tanács tagjává megválasztható lenne, illetôleg mindenütt választhatna. Mivel ez nyilvánvalóan követhetetlenné tenné a választásokat és ellentmondana a participáció céljának, a döntésekben való munkavállalói részvétel -tehát a jogszabály célja is- súlyosan sérülne. (BH1997. 154.)

 

A munkaügyi jogalkalmazás jellemzői:

A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint jogerõs ítélet felülvizsgálatát a Legfelsõbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva lehet kérni. A tényállás módosítására, bizonyítási eljárásra már nincs mód, csak az alsóbb szinten eljáró bíróságok törvénysértõ jogszabály-értelmezésének felülvizsgálatára. Ez az eljárásjogi szabály -elvileg- lehetõséget teremt arra, hogy az LB absztraktabb szinten gondolkodjon és elvibb, a késõbbi hasonló döntésekhez etalont nyújtó módon döntsön.

 

Általánosságban elmondható, hogy a bírók jogszabályhoz fûzõdõ viszonyát alapvetõen a szöveghez kötöttség jellemzi, mely a gyakorlatban gyakran a törvényszöveg szószerinti dedukálását jelenti a tényállásokra. A grammatikai értelmezés a legfontosabb és a legtöbbször alkalmazott értelmezési módszer, mely során a szavakat gyakran kitágított értelemben használják.

Azonban a szavak, mondatok konkrét ügyekben való jelentése tisztán nyelvtani értelmezéssel csak ritkán határozható meg, általában szükséges egy átfogóbb rendszertani keretbe foglalása. Az értelmezési módok közötti elméleti különbségtétel, elhatárolás nem alkalmazható empírikus szinten is. Ugyanis ritka valamelyik elméleti értelmezési módszer pontos leképeződése a gyakorlati jogalkalmazásra is; az eddig említett módszerek együttes alkalmazása jellemző.

Hasonlóan a büntető- és polgári joghoz a nyelvtani értelmezés a munkajogban is gyakran kontextuális, logikai, vagy jogdogmatikai-jogintézményi értelmezéssel együtt kerül komplex alkalmazásra. Pontatlan megfogalmazás vagy joghézag esetén sem terjeszkedik az értelmezés a rendszertani határokon túlra. A grammatikától és jogdogmatikától eltávolodó alapjogi, absztrakt jogelvi tartalommal való felruházás ritkának mondható.

A munkajog polgári és büntetõjoggal történõ komparatív vizsgálata is megmutatja a mérsékelt, szövegkötött értelmezés okát: Míg a polgári jogi jogviszonyok alapját a felek közötti szerződés adja, addig a munkajog - a szerződéseken túl - jogszabályok (pl.: Kjt., Ktv.) által is szabályozott jogterület. Az Mt. keretfeltételeket biztosít, melyeket a felek által megkötött munkaszerződés, kollektív szerződés tölt ki tartalommal. Ilyen szempontból tehát a munkajog (és a bírói jogértelmezés is) a polgári jognál szorosabban kötődik a keretet alkotó jogszabályok szövegéhez.

Másik oldalról azonban relatíve nagyobb elszakadás mutatható ki a jogszabály szövegétől a büntetőjoghoz képest. A büntetőjogtól, mint jogszabályok által szigorúan körülhatárolt, szankciókra épülő jogágtól a munkajog abban különbözik, hogy a sokféle élethelyzet (munkaviszony) nem igényel állami repressziót, így nem is kényszerítendő írott jogi normákba. Tehát a bírónak nagyobb szabadsága van a szöveg értelmezése és alkalmazása terén.

Mindezekre tekintettel egy jogdogmatikával megtámogatott, kontextuális és joglogikai szempontokat is érvényesítő, mérsékelten szövegkötött értelmezés valósul meg.

 

A munkaügyi felsőbírósági ítélkezésben egyértelműen kimutatható a precedensek egyre növekvő jelentősége. A kilencvenes évek második felétől a bírósági hierarchiában kötelező a jogegységre való törekvés, melynek egyik módja a kötelező erejű jogegységi határozat intézménye. Ezt egészítik ki a BH-k, döntvénytárak, kommentárok, melyek nem kötelező erejűek, de a gyakorlatban látens módon kötelezően követendő szokásjogi normává váltak.

A történelmi szándék ugyanis az, hogy a polgári kor bevett, -kommunizmus előtti- jogintézményei visszaállításra kerüljenek, és a jogszolgáltatás egysége ezek által valósuljon meg. A jogi szféra jogegységre való törekvését az AB már az 57/1991. határozatában elismerte, mely szerint az egységes joggyakorlat kialakításában és a jogértelmezésben az LB-nek van kizárólagos szerepe.

A mindenkori Mt. kialakításánál fontos szempont, hogy a törvény ne legyen túlságosan részletező, a munkajog rendszere ne merevedjen le. Ennek érdekében -szándékosan- nincs minden életviszony szabályozva a törvényben, tehát a precedenseken keresztül az élet (bíró) is alakítja ezen jogágat.

A precedensek típusukat tekintve értelmezõ precedenseknek nevezhetõk, melyek a jogszabályok pontosításával a bírók mérlegelési szabadságát korlátozzák. A bírói szabad jogtalálás nem megengedett, és a munkajogban ítélkezõ felsõbírókra nem is jellemzõ attitûd.

 

A munkajog védelmi funkciót tölt be; az ítélkezés elsődlegesen a munkavállalók érdekeit tartja szem előtt. Ez azért van így, mert a jogszabály feltételezi, hogy a munkaadó önként vállalta a munkáltatói szerepet szemben a munkavállalóval, aki lehet hogy csak kényszerűségből dolgozik egy adott munkaadónál, továbbá mert ő rendelkezik a célok megvalósításához szükséges eszközökkel és forrásokkal. A jogalkalmazó számára a jogszabályok és más normák (kollektív szerződés) alapján megvalósuló igazságos és méltányos ítélkezés a legfontosabb. Az ítélkezés tárgyai lehetnek olyan viszonyok melyek (1) kizárólag kollektív szerződésben, (2) kollektív szerződésben vagy munkajogi tárgyú jogszabályban, valamint (3) kollektív szerződésben vagy munkaszerződés által szabályozhatók. Ezeken túlmenően vannak olyan helyzetek, mikor (4) kollektív szerződés léte, vagy eltérő rendelkezése hiányában a munkáltatót illeti a döntés joga. Ha a kollektív szerződés a munkaviszonyban álló felek közötti viszonyt az Mt. előírásain belül precízen és részletesen szabályozza, az ítélkező bíró számára elsődleges támpontot ad a döntéshez, így segíti a törvénykezést. Azonban gyakran a diszfunkciói is felszínre kerülnek; sokszor a nem megfelelő, pontatlan fogalmazásuk nehezíti a döntéshozatalt. Gyakori, hogy a vállalat vezetése és szakszervezete(i) közötti megegyezés alapján a kollektív szerződésben olyan rövid távú érdekeket rögzítenek, melyek hosszú távon nem működnek, és a helyi alku határait túllépve munkaügyi bíróság elé juttatják az ügyet. További probléma, hogy a nyomás alatt álló fél kényszerűségből olyan szabályozási feltételeket fogad el, melyek később újabb munkaügyi konfliktusok forrásává válhat.[9] A vizsgált BH-k alapján megállapítható, hogy az LB a kollektív szerződésekkel kapcsolatos jogvitákban mérsékelt beavatkozást tanúsít, leggyakrabban szöveghez kötött értelmezéssel jut el a döntésig. A kollektív szerződésekkel kapcsolatban érzékelhető mérsékelt bírói szerepfelfogást erősíti az a tény is, hogy az Mt. ezen kérdéskört taglaló törvényhelyeihez (a munkaügyi kapcsolatokat rendező szabályokhoz) ritka a kapcsolódó MK állásfoglalás.

 

Az absztrakt morális elvek, alkotmányos értékek, a jogalkotó akarata és a jogszabály célja a felsőbírósági jogértelmezésben nem tölt be fontos szerepet. Bár a jogszabályok előkészítő anyagait az illetékes minisztérium megküldi az LB-nek, a napi döntéseket mégsem befolyásolja. A bírók gondolkodására a kommentárok nagyobb befolyással bírnak. A Legfelsõbb Bíróságon folytatott beszélgetésekbõl és a tárgyalásokon hozott ítéletek indokolásaiból megállapítható, hogy a bírói kar nem egységesen vallja azt a nézetet, mely szerint ítéleteikkel az általános jogi kultúrát is alakítják, késõbbi döntésekhez adnak alapot, és emiatt szükséges lenne egy elvontabb, az elõbbi értékeket is megjelenítõ értelmezésmód kialakítása. Az LB munkajogi bírói inkább fellebbezési fórumként deklarálják magukat, mint elvi döntéseket hozó szervnek, a munkaügyi bírók egy része feladatát (mindössze) a konkrét ügyben való döntésben látja, egyszóval az "aktivista" precedens-alkotó és jogkultúrát alakító szerepfelfogás nem domináns.

A magyar munkaügyi felsõbírósági ítélkezésre a "zárt" jogértelmezés jellemzõ, vagyis a tételes jog értelmezése nem haladja meg annak jelentéstartalmát, nem "szûkíti vagy bõvíti a jog hatóköre alá tartozó viszonyok terjedelmét". A jogszabály másodlagos értelme nem kap hangsúlyos szerepet az értelmezésben. Így a mérsékelt jogértelmezés által tulajdonképpen a kiszámíthatóság és a jogbiztonság valósul meg.

 

 

 

Felhasznált irodalom

Kerszöv Complex CD-jogtár

Bíró Endre: Mozgástér a munkajogban 1996.

Csécsy György-Csécsy Andrea: Jogalkalmazási módszerek és jogelvek a gyakorlati jogalkalmazásban In: Prugberger Tamás - Szabadfalvi József - Fodor László (szerk.): Sectio Juridica et Politica 1999.

Halmai Gábor: Az alkotmány mint norma a bírói jogalkalmazásban In: Sajtószabadság és személyiségi jogok 1998.

Jakab András: A Munka Törvénykönyve és a kapcsolódó munkaügyi jogszabályok 1999.

Jakab András: Munkajog a gyakorlat nyelvén 1997.

Jakab András-Radnay József (szerk.): Az új Munka Törvénykönyve és a bírói gyakorlat 1992.

Lőrincz Anna: Aktuális kérdések a munkajog területéről. Collega 1998/6.

Pokol Béla: Az érdekkutató jogtudományról Jogtudományi Közlöny 1998/10.

Pokol Béla: A jogértelmezés alapjai Magyar Jog 1999/11.

Pokol Béla: Felsőbírósági jogértelmezés Magyarországon Jogtudományi Közlöny 1999/11.

Pokol Béla: Bevezető megjegyzések a jogforrások jogelméleti elemzéséhez Jogelméleti Szemle 2000/1. (http://jesz.ajk.elte.hu)

Pokol Béla: A bírói precedensjog Magyar Jog 2000/4.

Sallay András: A joghézag a klasszikus jogelméletek tükrében Collega 1998/8.

Samu Mihály - Szilágyi Péter: Jogbölcselet 1998.

Szabadfalvi József: Jogbölcseleti hagyományok 1999.

Szabó Győző: A felülvizsgálati eljárás, tapasztalatok, jogértelmezési anomáliák Magyar Jog 1997/4.

Szabó Imre: A jogszabályok értelmezése 1960.

Takács Albert: A jogértelmezés alapjai és korlátai Jogtudományi Közlöny 1993/3.

Takács Albert: A jogértelmezés útjai a jogbiztonság és az alkotmányosság felé In: Ádám Antal-jubileum 2000.

Tatár Irén: A munkaügyi kapcsolatok szabályozása a magyar munkajogban (kollektív munkajog) 1996.

Varga Csaba: A bírói ténymegállapítási folyamat természete 1992.

Varga Csaba: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról 1998.

 

 

Melléklet:

 

Bíróságoktól az Alkotmánybírósághoz beérkezett indítványok évenkénti megoszlása

(1990.01.01.-1999.11.16.)

 

Bíróságok	1990	1991	1992	1993	1994	1995	1996	1997	1998	1999	össz.
Fővárosi Bíróság		1	4	1	2	1		2		5	16
Csongrád Megy. B.				1			1				2
Komárom-Eszt.M.B.	3			1		1					5
Pesti KKB.	1	1	1	4	4	4	1	2	1	3	22
Legfelsőbb Bíróság		3	1	1		3	2			2	12
Budai KKB.			1			1	1		2		5
Mohácsi Városi B.				2							2
Szolnoki Városi B.				2							2
Baranya Megyei B.				1					2		3
Miskolci Munk. B.				1							1
Győri Városi B.		1	2	2	7	1	1	3	2		18
Székesfehérvári V. B.				1				2			3
Kecskeméti V. B.			1	3		1		3	3		11
Zalaegerszegi V. B.		2	3	1				3	4		13
Debreceni V. B.			1	1				1		1	4
BAZ Megyei B.				1			1	1	1		4
Dunakeszi V. B.			1	1							2
Bács-Kiskun M. B.		1		1	1			1		1	5
Gyöngyösi V. B.				1							1
Hajdú-Bihar M. B.			2	1		1			2		6
Zala Megyei B.	1	2	4		2	2		2	1	3	17
Ráckevei V. B.							1				1
Somogy Megyei B.							1				1
Tatabányai V. B.		1	1				1		1		4
Pest Megyei B.							1			1	2
Kőszegi V. B.								1			1
Veszprémi V. B.								1			1
Siófoki V. B.					1	2		1			4
Pécsi V. B.					1	1		1			3
Miskolci V. B.				1					1		2
Marcali V. B.									1		1
Veszprémi Munk. B.									1		1
Kaposvári V. B.									1		1
Heves Megyei B.										1	1
Szegedi V. B.					1					1	2
Székesfehérvári M.B.								1			1
Fővárosi Munk. B.										1	1
összesen:	5	13	21	28	19	18	11	25	23	18	181

forrás: Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága - Irattár

 

 

Botos Viktor

ELTE-ÁJK

2000. május